MIRA

KIRSHENBAUM

AMIKOR
A HŰSÉGESEK
HŰTLENKEDNEK

Hogyan lehet két ember között választani?

HANGOSKÖNYV KIADÓ
A mű eredeti címe: When Good People Have Affairs
Copyright © 2008 by Mira Kirshenbaum

Kiadja a Hangoskönyv Kiadó, 2012

Felelős kiadó: a kiadó ügyvezető igazgatója
Felelős szerkesztő: Farkas Krisztina
Borítóterv: Váradi Gábor
Borítófotó: Corbis

Hungarian translation © Nagy Mónika, 2009

 Mindnyájunknak,
akik fáradhatatlanul keressük a szerelmet,
akik annyi hibát követünk el, akik bűnösnek
érezzük magunkat,
és mégis eltökélten azt akarjuk tenni, ami a legjobb
mindenkinek.

És Nicholasnak, életem legjobb hetéért.

Az ELLE ajánlásával
 Köszönetnyilvánítás
Emberek között van ön? Talán épp egy könyvesboltban nézelődik,
beszállni készül a repülőjáratára, vagy ül egy padon? Nézze meg a
közvetlen közelében lévő embereket. Elárulok egy titkot. Így vagy úgy, a
legtöbbjüknek már volt viszonya.
Ők azok az emberek, akiknek leginkább szeretném megköszönni ezt
a könyvet. Jó, talán nem éppen azoknak, akiket ön most lát. Olyan
embereknek, mint ők. Mint ön meg én.
Ezek az emberek megosztották velem történeteiket, megnyitották a
lelküket előttem. Sokuk hosszú évekig volt a páciensem. Lehetővé tették
számomra, hogy minden lehetséges helyzetből láthassam, hogyan
működnek a viszonyok.
Tiszta szívemből köszönöm nekik. Elmesélt történeteik mind
izgalmasak voltak. És ami még ennél is fontosabb, lehetővé tették
számomra, hogy rengeteg embernek segítsek. Viszonyok voltak és
lesznek, de az határozza meg a kapcsolatok jövőjét és az életet, hogy az
emberek hogyan kezelik a következményeket.
Tudtommal ez a legelső könyv, amelyet a viszonyban élők
szemszögéből írtak. A legelső könyv, amely behatol a gondolatokba, a
szívekbe. Köszönöm pácienseim őszinteségét. Túl sokáig voltak ők a
kirakós hiányzó darabjai. Csak akkor tudjuk a sebeket begyógyítani, ha
megértjük őket, és segítünk, hogy lássák, mi az, ami mindenki számára a
legjobb.
Szeretnék köszönetet mondani azoknak is, akik úgy vélekedtek, ne
írjam meg ezt a könyvet. De amilyen lázadó vagyok, azzal, hogy azt
mondták nekem, tiltott terepre tévedtem, csak még inkább meg akartam
írni.
Hosszú éveken keresztül az igazi kapcsolatban élő, igazi emberek
élete volt a szakmai tevékenységem nyersanyaga. Ez az, amihez értek.
Az a munkám, hogy olyannak fogadjam el az embereket, amilyenek, és
segítsek nekik jobbá tenni önmagukat és az életüket. Megtanultam, hogy
csak akkor segíthetek rajtuk, ha elfogadással és szeretettel közelítek
hozzájuk.
 Megkönnyebbültem hát, de nem lepődtem meg, mennyi biztatást
kaptam az emberektől, különösképpen azoktól a papoktól és rabbiktól,
akikkel beszéltem. Valójában az egyház képviselői nyújtották számomra
a legfőbb támogatást azzal, hogy olyan igazságokat tártak fel előttem,
amelyek azelőtt nem voltak elérhetők. Igen, egyetértünk abban, hogy a
hűtlenség bűn. De mi történik, ha egyszer már átléptük a határt? A papok
tudják a leginkább, mily sok fájdalom és szenvedés kapcsolódik egy
rosszul kezelt viszonyhoz, és mily nagy szükség van a bölcsesség tiszta
fényére.
Köszönet illeti férjemet, dr. Charles Fostert. Teljes mértékben
egyenrangú partnerem volt e könyv megírásában, csakúgy, mint többi
közös munkánkban. E könyv minden egyes szava ugyanúgy az övé is,
mint ahogy az enyém. Ő vezeti a kutatócsoportot is itt, a Chesnut Hill
Intézetben.
Ügynökömként partnerem volt a vadvízi evezés élményéhez
hasonlatos könyvkiadás küzdelmében Howard Morhaim. Nem kaphattam
volna nála jobb, segítőkészebb, kitartóbb vezetőt. Howard, a legmélyebb
hálával tartozom neked. Sok-sok köszönet Katie Manicknek, Howard
partnerének, aki mindig rendkívül kedves volt hozzám, és mindig kézben
tartott mindent.
Danny Baror megérdemli szívből jövő köszönetem, amiért a tíz
könyvemet kiadta, szó szerint a világ összes országában.
Nagyszerű munkát végzett Elizabeth Beier, a szerkesztőm. Energiája,
lelkesedése és intelligenciája rengeteget jelentett számomra és a könyv
számára is. Kiderült, hogy Elizabeth csodálatosan együtt érző és
hozzáértő szerkesztő. Millió köszönet.
Hála és köszönet illeti a St. Martin egész csapatát, név szerint Julie
Gutint, Rachel Burdöt, Colleen Schwartzot és Carrie Hamilton-Jonest.
Természetesen köszönettel tartozom remek munkatársaimnak itt, a
Chesnut Hill Intézetnél. Köszönet Toby Desrochesnek, Nikki Greennek,
Doc Millernek, amiért oly sok mindenben segítettek nekem és másoknak
is. Ti vagytok a legjobbak! És örök hála hihetetlenül tehetséges
webmesteremnek, Christine Harbaugh-nak.
És hálás köszönet mindazoknak, akik, amikor meséltem nekik a
könyvről, azt mondták: „Alig várom, hogy elolvashassam!”
Bevezetés
 „Te csak ne segíts az olyanoknak!”

Minek is nevezzük őket?

Semmi esetre se megcsalóknak. A „megcsalók” érzéketlenek,
gátlástalanok, vagy csípőnadrágos nimfomániások, akik csak meg
akarnak úszni valamit. Akik kihasználják mások érzelmeit. Szociopaták.
Azok a nők és férfiak, akikről én beszélek, hűségesek és rendes
emberek. Így kell őket neveznünk, mert azok. Jó emberek, akik hibát
követtek el, és bonyolult, zűrös, veszélyes helyzetbe sodorták magukat.
Nem tudtak kezelni egy embert, hát belebonyolódtak egy szituációba
kettővel. Soha nem gondolták volna, hogy ez lesz a vége.
És mert rendes emberek, éjszakánként ébren hánykolódnak,
bűntudattal, szorongva, azon töprengve, mihez kezdjenek. Azon
tépelődnek, miért történik ez velük, hogyan kerüljék el, hogy
megbántsanak másokat, akik fontosak számukra, és azért rettegnek,
nehogy eközben elveszítsék saját vágyaikat. Folyton az lebeg előttük, mi
lenne a legjobb mindenkinek. Kétségbeesetten próbálják kitalálni, hogyan
tehetnék azt, ami a legjobb.
A rossz embereknek könnyű dolguk van. Csak arra koncentrálnak,
hogy nekik jó legyen. De a rendes emberek minden érintettel törődnek,
és a végén teljesen leterítve érzik magukat.
 Elfogadni az embereket, ahogy vannak

A hűtlenség sokat vitatott téma. Egy barátom megharagudott rám, amiért

egyáltalán foglalkozom vele. „Te csak ne segíts az olyanoknak!” –
mondta.
Ha valaki eljönne hozzám, és arra kérne, adjam áldásom rá, hogy
viszonyt kezdjen, természetesen azt mondanám neki: „Ne tedd, csak
még több problémát okozol vele, mint amennyit megoldanál, és
megbántod azokat, akik fontosak számodra”.
De az emberek majdnem mindig azután jönnek hozzám, hogy már
összekuszálták szerelmi életüket. Mit kellene tennem? Talán essem
nekik, hogy micsoda hibát követtek el? Ugyanúgy nem szidnám le őket,
mint mondjuk ha egy AIDS-es beteg keresne fel, hogy miért nem
védekezett.
Elfogadom az embereket úgy, ahogy vannak. És megpróbálok
segíteni rajtuk. Azok, akiknek viszonyuk van, csak szeretnének találni
maguknak egy kis boldogságot és szerelmet.
De teljesen új területekre tévednek, térkép meg iránytű nélkül. Végül
is a hűtlenség lehet bármi egy szenvedélyes csóktól a karácsonyi partin a
kiteljesedett kapcsolatig. A ragaszkodás néha csak szexuális jellegű,
vagy csak tisztán érzelmi. Néha egy ismeretlennel az internetről, néha a
házastárs legjobb barátjával.
Hol húzzuk meg hát a határt? Ha a partnerünk megbántva érzi
magát, vagy elárulva amiatt, ami történt, akkor az hűtlenség.
 Miért írtam ezt a könyvet?

Azért írtam ezt a könyvet, mert nagyon sokan kerestek meg segítséget
kérve, és nem volt más, akihez fordulhattak volna. Minél többet kutattunk,
minél több emberrel beszéltünk, minél több történet bontakozott ki, annál
inkább tudtam, hogy az ilyen szituációban lévő társaimnak rengeteg
segítségre van szükségük nemcsak önmaguk, hanem minden érintett
érdekében. Íme néhány dolog, amire elmondásuk szerint szükségük volt:

Hogy megértsék, hogyan keveredhettek ilyen szituációba

olyanok, mint ők.
Hogy tudják, hogyan végződnek általában ezek a dolgok, mik
a következmények szexuális és más szempontból is.
Hogy tisztán lássák, melyiket kellene választaniuk a kettő
közül.
Hogy kezelni tudják az érzéseiket, amelyekkel a helyzetük
következményeképp szembesülnek – bűntudatot,
magányt, depressziót, szorongást, szégyent, veszteség
miatti félelmet.
Hová tegyék a gyerekeket (ha vannak) az egyenletben.
Hogy lássák, hogyan kell bánniuk az érintett személyekkel és
a gyakorlati dolgokkal, ha már egyszer eldöntötték, kivel
akarnak lenni.
Hogy megtanulják kezelni a kapcsolatot, amely mellett végül
kikötnek.

Egészen mostanáig a nők és férfiak történeteit még soha nem mesélték

el. Elzárva tartotta őket a félelem és a szégyen. Így a szereplők nem
kaphatták meg azt a megértést, amely megmenthette volna őket sok-sok
élet tönkretételétől.
Mára azonban megváltoztak a dolgok. Már tudjuk, hogy segíthetünk
megérteni nekik, miképpen jutottak oda, ahol vannak. Úgy tűnik, 17
különböző oka van, amiért az emberek viszonyokba bonyolódnak.
Tudunk segíteni nekik, hogy a lehető legjobb döntést hozzák meg saját
maguk és azok számára is, akik fontosak az életükben. És segíthetünk
nekik megtenni azt, amit mindenképp meg kell tenniük, a lehető
legegészségesebb módon.
Olyan, mintha a sürgősségi osztályon lennék orvos: a sérülés
megtörtént, de az életet még megmenthetem, segíthetek, hogy a
szenvedők újra ép, egész emberek legyenek.
Igenis megértem – jobban, mint gondolnák –, hogyan éreznek a
legtöbben azok iránt, akiknek viszonyuk van.
 Tudom, milyen érzés

Egyszer régen a férjemnek viszonya volt egy másik nővel. Amennyire én

tudom – és higgyék el, utánajártam! –, nem szexuális jellegű kapcsolat
volt, és nem is tartott sokáig. Érzelmi viszony volt. De nem ez számított.
Soha nem ez számít. Fájt nekem, nekünk, nagyon. A viszony minden
érintettnek fáj.
Gondolják, ez elfogulttá tett? Bizonyára így gondolják. Tévednek,
helyette inkább a következő történt.
Mint bárki más az én helyzetemben, ugyanúgy megbántva, elárulva,
megsemmisítve éreztem magam, amikor a férjem bevallotta, hogy mi
történt. Úgy éreztem, az egész házasságom hazugság volt. És a férjem
tönkretette.
Ezért természetesen eleinte gyűlöltem a férjem. Sőt rosszabb:
megvetettem. Hosszú ideig úgy éreztem, szörnyű ember, aki szörnyű
dolgot tett.
Aztán a férfi, akit oly sok éve ismertem, kezdett visszatérni a képbe.
Ott állt előttem mindennap, és ez a férfi jó ember volt. Láttam, mennyire
sajnálja, és mennyire igyekszik, hogy jobbá tegye a dolgokat. Szembe
kellett hát néznem a kínzó valósággal: ő jó ember, aki szörnyű dolgot
követett el.
Az volt az alapprobléma, hogy úgy gondoltam, jó emberek nem
követnek el szörnyű dolgokat. Végül rá kellett jönnöm, hogy talán a jó
emberek nem tesznek szörnyű dolgokat, de elkövetnek szörnyű hibákat.
Elveszítik az irányítást, és bajba kerülnek.
Gyakran érzik magukat belekényszerítve olyan dolgokba, amelyeket
amúgy nem tennének meg. És az is kiderült, a valóság megmutatta
nekem, milyen szerepet játszottam én a dologban. Mert valójában nem
voltam ártatlan. Túlhajtottam magam, nem éreztem, hogy eléggé
támogatna a munkámban, és ellöktem őt magamtól.
Természetesen nem kívánom senkinek, hogy élje át azt, amit nekem
kellett átélnem. Viszont azt sem kívánnám senkinek, hogy azon menjen
keresztül, amin a férjem.
 Legyünk újra egyek!

Talán azt gondolják, van egy titkos küldetésem, például mindenáron

összetartani a kapcsolatokat, vagy szakításra bírni az embereket. Nos,
valóban lenne egy küldetésem, és boldogan vállalom. Nevezzenek bár
reménytelenül romantikusnak, de a feladatom nem más, mint elérni azt,
hogy mindenki találja meg a szerelmet, az igaz, kitartó szerelmet.
És a rendes emberek, akiknek viszonyuk van, osztják ezt a célt.
Számukra a viszony talán legjobb módja annak, hogy kiderítsék, mit
kezdjenek a szerelemmel az életükben. Úgy vélik, a viszony talán hiba,
de betekintés is – belátják, hogy valami hiányzik, valami nem működik jól,
valamin változtatniuk kell.
Ha egyszer elkezdődött, egy viszony akár olyan folyamattá is válhat,
melynek során az emberek számot vetnek az életükkel – és ha jól
csinálják, jobbá tehetik az életüket. A jó emberek, akiknek viszonyuk van,
a legtöbbször ezt emlegetik: „Csak azt akarom, ami mindenkinek a
legjobb.” Komolyan is gondolják, és ha jól tudják kezelni a dolgot, akkor
sikerülhet is nekik.
 [ 1 ]
NINCS MEGBÁNÁS
 A viszony sok területet lefed

Íme, ahogyan Jessica (37) megfogalmazza: „Soha nem akartam ilyen

helyzetbe kerülni. Van egy hűséges kapcsolatom, és egyszer csak egy
viszony közepén találom magam – ez nem én vagyok. De mégis én
vagyok. Én tettem ezt. És most félek. Csak egy kis szerelmet akartam
találni magamnak, és most minden tönkremehet, elveszíthetek mindenkit,
aki fontos nekem.”
Az olyan emberek, mint Jessica, mint a legtöbben, akiknek viszonyuk
van, nagyon magányosnak érzik magukat. Pedig nem azok. Valójában
rengeteg sorstársuk van. Ahogyan Sienna Miller, a színésznő nyilatkozta
a 2007-es interjújában az Esquire magazinnak barátjától, Jude Law-tól
való szakítása kapcsán, miután kiderült, hogy a férfi összeszűrte a levet
a gyermekei dadájával: „Minden egyes ember, akit ismerek,
megtapasztalta már a hűtlenséget. Nem először történt velem, és
valószínűleg nem is utoljára.”
A kutatások alátámasztják ezt. (Ha netán ön frissen házasodott
idealista, készüljön fel a sokkra.) Minden hozzáférhető kutatásból kiderül,
a (hetero- és homo-) kapcsolatok túlnyomó részében egyik vagy mindkét
félnek egyszer csak viszonya lesz. A nős férfiak 47 százaléka hajlamos
viszonyba bonyolódni (érzelmileg és/vagy szexuálisan) valakivel, és a
férjes nők 35 százaléka (2007-ben végzett felmérés alapján, amelyben
1738 véletlenszerűen kiválasztott, 21 és 40 év közötti férfi és nő vett
részt).
Ez kiterjed az egyedülállókra is. A 25 és 55 év közötti férfiak több mint
fele, és a 25 és 45 év közötti nők egyharmada párhuzamosan két
személlyel is viszonyban van.
Bár nincsenek még megbízható számok a homoszexuális férfiak és
nők körében e jelenség mértékéről, a közéjük tartozók szerint számukra
is ugyanolyan problémát jelent a dolog.
Nem csak arról van szó, milyen sokan érintettek; nagyon sokféle
variáció működik. Rengeteg ember biztos abban, hogy nem akar már a
partnerével lenni, de megbénítja őket a félelem, hogy a szakítás kárt
okozhat a gyerekekben.
Vannak a húszas éveikben járók, vannak „életerős” nyugdíjasok, a
többiek a kettő között. Néha az elsődleges kapcsolat teljes mértékben
megromlott, néha csak hiányzik belőle valami.
Milyen sok ember, milyen sok bonyodalom! Valahol a legtöbb jó
ember, akinek viszonya van, mind azon csodálkozik, hogyan került ilyen
helyzetbe. Egészen biztosan nem tervezték, hogy ide jussanak.
Hogyan születik meg egy viszony?
 Egy viszony portréja

Hadd fessem le önöknek egy viszony kibontakozását. A részletek

természetesen személyenként változnak. Ám meglepő módon
ugyanazok a problémák, események és érzések jönnek elő újra és újra,
életkortól, háttértől függetlenül. Íme az általános minta:
Ártatlanul kezdődik. Tudom, nehéz elhinni, de általában igaz. Amikor
az érintettek azt mondják: „Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz
belőle” – olyan őszinték, amilyenek csak lehetnek.
Tipikusan hűséges kapcsolatban élnek, de nem boldogok. Senki sem
keveredik egy másik kapcsolatba, ha az elsődleges boldog és teljes
mértékben kielégítő. Talán nagyon boldogtalanok, talán csak egy kicsit.
Mégsem tervezik a félrelépést.
Aztán az a harmadik valahogy bekúszik a radar képernyőjére. Lehet
olyan valaki, akivel együtt dolgoznak nap mint nap. Vagy olyasvalaki,
akivel soha azelőtt nem találkoztak, akivel szóba elegyednek
kutyasétáltatás közben vagy a jógaóra után.
Az is különbségeket mutat, hogy ki miért vonzódik a hirtelen
felbukkant „tényezőhöz”. Néha csak arról van szó, hogy az a másik jól
néz ki. Ám sokkal gyakrabban inkább arról van szó, hogy az a dolog, ami
az elsődleges kapcsolatból hiányzik, valami, amire az érintett fél ki van
éhezve, hirtelen elérhetővé válik ezzel a harmadikkal. Olyan ez, mint
amikor az ember üres borospohárral a kezében hirtelen összetalálkozik
valakivel, akinél van egy üveg bor.

ELKEZDŐDIK. Csak egy kis kóstolót akarnak. Lehet, hogy csak szexről
van szó. De mostanra kimutatták a kutatások, hogy a férfiak is
hajlamosak másféle kapcsolatot is kialakítani. Általában csak jólesik
beszélgetni azzal a másikkal. Bármiről is szóljon, egy részük vonzódik
hozzá. Egy másik részük viszont fél. Megint egy másik részük azt
mondja: soha.
Aztán egyszer csak azt veszik észre, hogy… nos, ezen a ponton ezer
és egy variáció létezik.
Talán mielőtt tudatában lennének, mit csinálnak, mielőtt akár
gondolnának rá, őrült, szenvedélyes szeretkezésbe kezdenek.
Vagy talán lassan, nagyon lassan ismerkednek egymással. Talán
hosszú beszélgetéseket folytatnak arról, merre is tartanak. Talán csak
szavakban történik meg az egész. Vagy csupán barátokként indulnak, és
hosszú ideig csak azok is maradnak.
Bárhogy is történik, csak az után veszik észre, hogy átléptek egy
határt, miután tényleg átlépték. És ez csodás érzés, hiszen legyünk
őszinték, ez olyan határvonal, amelyet vágytak átlépni. De szörnyű érzés
is egyben, hiszen tudják, hogy ez megcsalás, és tudják, hogy ők soha
nem akartak csalfák lenni.
Viszont ki vannak éhezve, gyengék és zavarodottak, így hát egyre
mélyebbre és mélyebbre hatolnak az új kapcsolatukban.

FOLYTATÁS. Mondjuk ki az igazat. Amikor tudatosul bennük, hogy két

kapcsolatuk van egyszerre, van egy bizonyos pont (talán csak egy percig
tart, talán hónapokig), amikor úgy tűnik, hogy ez a szerelmi háromszög
akár működhetne is. Megoldhatónak ígérkezik, hogy titokban tartsák
házastársuk előtt. Bűntudatuk kezelhetőnek ígérkezik.
Nem merülnek el túl mélyen a jövő vizsgálatában. Járnak-kelnek az
utcán, úgy érezvén, meg vannak áldva egy különleges titokkal, náluk a
kulcs a – szexuális, érzelmi, bármilyen – boldogság rejtett forrásához.
Valamilyen furcsa módon az örökké tartó most állapotába estek, amelyet
áldásnak éreznek, és úgy tűnik, megoldja minden problémájukat.
Sajnálatos módon – ahogyan mindig rá kell jönnünk – a röpke pillanat
soha nem tart örökké. Nem tarthat. Két kapcsolat egy időben
természeténél fogva fenntarthatatlan állapot. Olyan, mint egy kártyavár,
minél tovább építjük, annál valószínűbb, hogy össze fog dőlni.

A NYOMÁS FOKOZÓDIK. A viszony ezen szakaszában a jó emberek a

következőt teszik. Amennyire csak tudnak, megpróbálnak nem gondolni
rá, mi történik, vagy igyekeznek nem foglalkozni vele. Úgy haladnak
tovább az életükkel, mint egy alvajáró a forgalmas út közepén. Ez addig
működik, amíg valami közbe nem jön, és odafigyelésre nem készteti
őket. És valami mindig közbejön.
Minden egyes nappal nagyobb a veszélye, hogy a házastárs
megtudja. Vannak e-mailes nyomok („A partnerem talált egy e-mailt, ami
gyanús volt neki!”), megmagyarázhatatlan hitelkártyaszámlák, kiagyalt
történetek, amelyek sehogy sem állják meg a helyüket. („Azt mondtam
neki, hogy megbeszélésünk lesz az irodában munka után, de bejött, hogy
hozzon nekem valamit, és látta, nincs ott senki. Azt füllentettem neki,
hogy áttettük a megbeszélést az egyik közeli étterembe.”)
Vagy már rá is jött a házastárs. Ez nagyon veszélyes pillanat.
Nagyobb esélye van valakinek túlélni egy szívinfarktust, mint a
szerelemnek, hogy sértetlenül túlélje a hűtlenség felfedezését. Bár
manapság rengetegen túlélik a szívinfarktust.
Mégis nagyon kockázatos. Egy világ tele sebekkel, haraggal,
bizalmatlansággal, amelyekkel mind meg kell küzdeni. A házastárs és a
család minden bizonnyal hatalmas nyomást gyakorol, hogy a viszony
véget érjen.
Talán a szerető gyakorol nyomást, hogy érjen véget a házasság. („A
szeretőm azt akarja, hogy a karácsonyt vele töltsem.”) És miért ne? Nem
arról beszéltek folyton, milyen boldogtalanok a házastársukkal? Nem
mondták a szeretőjüknek, milyen csodálatos is lenne, ha mindig együtt
lehetnének?
Így a nyomás fokozódik mindkét oldalról. Párhuzamosan a kimondott
szavakkal, hogy mi lenne a legjobb, amit tenniük kellene. Bajban érzik
magukat, magányosnak és bűntudattól gyötörtnek. Mintha puskaporos
hordón ülnének, amely bármikor felrobbanhat, és darabokra szaggathatja
életüket.
Valójában az érzelmeiktől egy pillanatra sem tudnak megszabadulni.

BIZONYTALANSÁG. Egyrészt talán reménykednek, hogy további

életüket a szeretőjükkel tölthetik majd. Másrészt lehet, hogy csak akkor
kezdik felismerni, milyen drága árat kell fizetni a válásukért. És nem
csupán anyagilag, hanem érzelmileg, társadalmilag is.
Harmadrészt: valahányszor arra gondolnak, hogy visszatérjenek a
házasságukhoz, valami történik, az a kapcsolat megromlik, és
elgondolkodnak, vajon miért is kell erőltetniük.
Negyedszer: valahányszor a gyerekeikre gondolnak – ha vannak –,
bűntudatuk támad, hogy vajon a válás hogyan hat majd fiatal és
sérülékeny pszichéjükre. És ettől kezdve félnek, hogy nem lehetnek majd
jelen a gyermekeik életében, éppúgy, ahogy attól is, hogy elveszítik a
szeretetüket. A gyermekeik rossz szülőként tekintenek majd rájuk. És ha
a gyerekek el is felejtik mindezt egy percre, az ex majd emlékezteti őket.
Így erősödik a nyomás, mélyül a zavarodottság.
Letaglózza őket a saját tettük, talán a dolgok mégsem olyan
csodálatosak a szeretőjükkel, mint voltak, és egyszer csak azon
töprengenek, mi értelme az új kapcsolatban maradni. Vagy talán a másik
irányban haladnak tovább, még erősebb késztetést éreznek, hogy véget
vessenek a házasságuknak, egyúttal véget vetve a nyomásnak.
És ha a házastárs megtudja, hamarosan elkezdődik a szívet tépő
küzdelem.

KÖTÉLHÚZÁS HÁROMFELÉ. Oly sok gyanakvás és harag gerjed,

mihelyt egy viszony kitudódik, hogy hirtelen háromirányú huzavona veszi
kezdetét.
Tegyük fel, hogy Alan és Betty házasok (van két közös gyermekük),
és Alannek viszonya van Carollal.
Carol minden erejével megpróbálja afelé hajtani Alant, hogy hagyja el
Bettyt, közben azon igyekszik, hogy erőszakosságával ne bosszantsa fel
Alant.
Betty fél, és megpróbálja Alant halálra ijeszteni. Gyakran azzal
gyakorol nyomást Alanre, hogy a legfenyegetőbb válási ítéleteket vetíti a
férje elé, amilyeneket csak ki tud agyalni. Azt hiszi, ez vagy annyira
megijeszti Alant, hogy visszajön hozzá, vagy megfelelő gondoskodásban
részesíti majd őt, ha mégis elhagyja.
És Alan? Nos, Alan őszintén össze van zavarodva, mi is lenne a
legjobb, különös tekintettel arra, hogy a gyerekek is benne vannak a
képben. Ez arra kényszeríti őt, hogy lassítsa a dolgok menetét. Azért is
érdekében áll a dolgok lassítása, mert legalább addig megtarthatja
mindkét kapcsolatát, és mert nagy veszteséggel kell majd szembenéznie,
bármelyiküket veszíti is el.
Ez a receptje sok-sok stressz és harag felgyülemlésének, és annak
is, hogyan lehet ezt a helyzetet meglepően hosszú ideig fenntartani. Bár
az emberek semmit sem szeretnének jobban, mint rendbe tenni az
életüket, a dolgok dinamikája mégis inkább megbénítja őket.

MEGREKEDVE. Nem csoda hát, hogy a legtöbben begubóznak, amikor

nem tudják, mi lenne a legjobb. Egyik kapcsolat sem működik már olyan
csodálatosan, és nem lehet eldönteni, ki a hibás, ők, a másik, vagy az
átkozott szituáció.
Mégis bennragadnak, mert fogalmuk sincs, mi mást tehetnének, és
félnek, hogy bármit lépnek is, csak rontanak a helyzeten.
Természetesen az emberek előbb-utóbb megosztják bújukat-
bánatukat egy baráttal vagy családtaggal. Azok persze talán őszintén
aggódnak értük, de ritkán segítőkészek annyira, mint amennyire elvárnák
tőlük. A barátok, a családtagok valamilyen módon mind elfogultak.
Ráadásul a háromszögkapcsolatban őrlődők általában nem tudják
rávenni magukat, hogy 100 százalékig mindent elmondjanak a
bizalmassá fogadott barátnak vagy családtagnak, akik ráadásul ritkán a
legjobb tanácsadók.

ROBBAN A BOMBA. Tehát addig maradnak begubózva, ameddig

tudnak, amíg hirtelen fel nem rázza őket valami. Lehet egy gyomorfekély.
Vagy sorozatos pánikroham, akár szívinfarktus. Esetleg valamelyik
gyerekkel gondok akadnak az iskolában.
Aztán bajok lesznek a munkahelyen is. A delikvens talán szigorú
figyelmeztetést kap a főnökétől, amiért nem tud megfelelően teljesíteni.
Nehéz a feladatra koncentrálni, és a legtöbb embernek ebben a
szituációban csökken a munkában nyújtott teljesítménye, néha súlyosan,
a karriert is kockáztatva.
Végtére is meg kell fizetni az árát annak, ha az ember olyan,
feszültségekkel teli problémát cipel magával, mint egy viszony.
Depressziós lesz. Álmatlan. Egyszerre két kapcsolat fenntartása elszívja
az érzelmi energiáit, így nehezére esik majd, hogy adjon azoknak, akik
fontosak számára, és minden kapcsolata megsínyli. A legtöbb ember
szerint ez egy szívszorító, kétségbeesett rémálom. Mintha láncfűrésszel
akarna zsonglőrködni, pedig zsonglőrködni sem tud.
Végül felismeri, hogy elviselhetetlen ára van annak, amit tesz.
És végig kísérti őt a legfontosabb kérdés: „Mit akarok? Mit akarok én
igazán?”
 „Csak azt akarom, ami mindenkinek a legjobb”

Az első válasz, ami az érintettek eszébe jut, az a személyes boldogság

őszinte látomása.
Lehet ez: „Ha begyógyíthatnánk a múlt sebeit, ha nem őrjítenénk meg
egymást, mint tesszük azt oly régóta, ha megbocsátaná nekem ezt a
viszonyt, visszamennék a társamhoz.”
Vagy ez: „Ha nem lenne olyan végzetes hatással a gyerekeimre, ha
nem választana el tőlük, ha nem juttatna szegényházba, ha nem
érezném magam olyan átkozottul bűnösnek, elválnék a társamtól, és a
szeretőmmel lennék.”
Oly könnyű lenne a választás, ha nem lenne az a sok „ha”. De mind
olyan valóságos. És oly zavarba ejtő.
Ezért van az, hogy amikor az emberek megkérdezik maguktól, mit is
akarnak valójában, azt mondják, nem akarják, hogy bárkinek is fájjon. Azt
szeretnék, ha mindketten ugyanazt akarnák. Arra vágynak, ami
mindenkinek a legjobb. És komolyan is gondolják.
Akkor mi lesz? Amellett, hogy azt kívánják, ami mindenkinek a
legjobb, mit akarnak ők? Kivel lennének együtt? Kivel akarják
megvalósíttatni? Hogyan találják meg a kiutat a sok „ha” közül úgy, hogy
nem megtagadják azokat, de nem is hagyják, hogy legyőzzék őket?
 Válassz, vagy veszítesz!

Az egyik ártalmas kezelése a problémának a bűntudatból táplálkozik.

Mivel az érintettek bűntudattól gyötrődnek, úgy érzik, meg is érdemlik,
hogy bűnhődjenek. Ebből fakadóan pedig sorozatosan rossz döntéseket
hoznak, bolondságokat cselekszenek, és végül meg is bűnhődnek.
Sajnos eközben nem egyedül az ő életük megy tönkre.
A másik ártalmas mód, ahogyan kezelik ezeket a kérdéseket, az az,
hogy nem tesznek semmit. Sok szempontból az tűnik a legegyszerűbb,
legvonzóbb megoldásnak, ha az érintettek kivárnak. Hiszen azt tették
eddig is. És működött.
De nem bolondok. A stressz és a félelem a bennük lakozó józan
észből ered. Tudják, hogy vékony jégen táncolnak, bármelyik percben
beszakadhat alattuk. Egy eltévedt e-mail, egy rosszul időzített
telefonhívás, egy ottfelejtett hitelkártya-kivonat választja el őket a
katasztrófától.
Így tisztában vannak vele, hogy mennyire illik rájuk a szóhasználat:
válassz, vagy veszítesz! Most éppen több szabadságuk, több
lehetőségük van, mint amennyi valaha lesz. Ha nem tisztázzák a
dolgokat sürgősen, ha nem hozzák meg a nagy döntést, éppúgy el is
veszthetik az összes lehetőségüket, amelyekre számítottak. Házastárs,
szerető, még akár a gyerekek is eltávolodnak tőlük.
Íme egy tanmese, már ha lehet tanulsága valaha.
 Josh története

Josh (40) 5 éve volt házas Michelle-lel (38). Michelle apja, Dan – az üzlet
tulajdonosa, ahol Josh dolgozott – kényszerítette bele őket a
házasságba. Josh meggyőzte magát, hogy szereti Michelle-t, neki pedig
hízelgett, hogy ez a jóképű, energikus férfi akarja őt.
Mostanára azonban mindkettejük számára csalódássá vált a
házasságuk. Nem volt olyan rossz, hogy tányérokat hajigáljanak egymás
fejéhez, csak unalmas, egyhangú. Olyan sok minden hiányzott belőle,
hogy párszor már a válást is szóba hozták. Csakhogy nem került sor rá,
mert Michelle teherbe esett. A várt kisbaba kötötte le minden energiáját,
sőt reményt ébresztett benne.
Josh egy futóklub tagja volt, és észrevette, hogy gyakran sodródik
Stacy (29) mellé. Nyilvánvalóan kedvelték egymást. Egy szép napon
csupán ők ketten jelentek meg egy terepfutóprogramon. Stacy
kificamította a bokáját, az erdőben ücsörögtek és beszélgettek. A fizikai
vonzalom, amely oly régóta lappangott a felszín alatt, hirtelen fellángolt.
Egymásnak estek, mint a tinédzserek. Több szenvedély volt benne, mint
amilyet Josh valaha is érzett Michelle-lel való egész kapcsolata során.

MEGLOVAGOLNI A TIGRIST. Két hét múlva már virágzó viszonyuk volt.

Motelszobák. Új, remélhetőleg titkos e-mail fiókok. Mélységes
vágyakozás és románc.
Josh számára szörnyű volt. Felemésztette a bűntudat és a félelem.
Ha elvált volna, főleg, ha megtudják, hogy megcsalta a feleségét, odalett
volna a fényes jövő az apósa üzletében. A boldog családról szóló álmai a
születendő kisbabával szintén szertefoszlottak volna. Ugyanakkor
szörnyű volt a gondolat, hogy Stacyt elveszítse.
Furcsa módon megkönnyebbülés is volt egyben. Megvolt a szép kis
családja Michelle-lel. Valójában a dolgok jobban alakultak, mint valaha.
Michelle azon a csodán tűnődött, hogyhogy Josh hirtelen normálisan
viselkedik. Úgy tűnt neki, lám-lám, megbecsüli a férje. Így egyre jobban
megszerette őt.
Ám Josh úgy szerette kapcsolatát Stacyvel, ahogyan az volt. Amíg
meg tudták oldani, hogy ne gondoljanak a jövőre, amíg el tudták fojtani
Stacy egyre növekvő neheztelését amiatt, hogy osztozkodnia kell a férfin
Michelle-lel, olyan volt, mintha valamiféle szerelembuborékban lebegtek
volna, valahányszor együtt töltötték az időt.
A negatívumok ellenére Josh, akár egy heroinfüggő, továbbra is úgy
akarta a dolgokat, ahogyan azok voltak.
Persze ha az embernek viszonya van, az olyan, mintha simára kopott
gumikkal furikázna: a defekt elkerülhetetlen.

…VAGY MÉG ROSSZABB. Josh nem tudta, mennyire zavarta Stacyt,

hogy nemsokára 30 éves lesz. Nagyszerű dolog volt találni egy férfit, aki
szereti, de megőrjítette a gondolat, hogy egy nős férfi oldalán kell
megérnie a 30-at, és semmi esélye, hogy valaha is a felesége lehet.
Idővel megbeszélte a dolgot néhány barátjával, akik mind azt mondták,
hogy megbolondult. „Ezek a nős pasik soha nem hagyják el a
feleségüket, főleg akkor nem, ha úton a gyerek” – mondták.
Stacy mindent bevallott Joshnak, hogy milyen nehéz számára
másodhegedűsnek lenni egy állapotos feleség mellett. Ultimátumot adott
a férfinak. Josh, aki úgy hitte, hogy csak szomorú, így nyugtatgatta:
„Nézd, én megteszek mindent, hogy véget vessek a házasságomnak, de
nehéz eset. Nagyon óvatosnak kell lennem. Túl sokat kockáztatok. Légy
türelemmel, kérlek.”
De Josh hazudott, amikor azt mondta, megtesz mindent, hogy véget
vessen a házasságának. Stacy tisztában is volt azzal, hogy hazudik,
hiszen látta rajta. Szakított vele azon nyomban, mégpedig olyan
határozottan, hogy az véglegesnek tűnt, a kibékülés reménye nélkül.
Josh csak sírt.
Aztán hazament Michelle-hez, összetört szívvel, de mégis
megnyugodva, hogy legalább ott van neki a családja. Sajnos azonban az
élet néha képes lemásolni a szappanoperákat: Michelle otthon volt, arra
várva, hogy kiadja Josh útját.

A LEGROSSZABB. Nem csak egy dolog keltett gyanút. Először ott volt
az a különleges, kék, gyémánt nyakláncos doboz, amelyet Michelle pár
nappal a születésnapja előtt talált Josh ballonkabátja belső zsebében.
Nagyon izgatott volt. De elmúlt a születésnapja, és nem kapott ékszert.
Következő nap belenézett a kabát zsebébe, de a doboz rejtélyes módon
eltűnt.
Egy-két nappal később Michelle a dakszlijukat sétáltatta, amikor
találkozott egy barátjukkal. „Képzeld, láttam a múltkor Josht a Riley’sban.
Megkértem, adja át neked az üdvözletemet. Ki volt az a nő vele?
Fantasztikusan nézett ki.” Milyen nő? Szerdán? Amikor Josh azt mondta,
egy ügyféllel kell találkoznia. De Josh egy vízvezetékrendszerekkel
foglalkozó nagykereskedésben dolgozott. Nekik nincsenek fantasztikus
női ügyfeleik.
Michelle azt remélte, hogy csak valami véletlenről van szó, de
aggasztó véletlen volt. Elkezdett hát szaglászni, a szíve majd kiugrott, a
torka iszonyúan szorított. Terhelő bizonyítékként e-maileket keresett a
férje számítógépén, de nem talált semmit.
Majd nekilátott, hogy átkutassa a férje fiókjait, és egy halom
hitelkártya-kimutatás között talált egy pár bejegyzést egy helyi motelban
kivett szobákról.
Michelle ott ült az ágyon, egyre szárazabb lett a szája, majd felhívta a
motelt. Azt mondta, ő Josh könyvelője, és igazolnia kell ezeket a
számlákat. „Igen, emlékszem – válaszolta a recepciós. – Itt volt azokon a
napokon, látom a számítógép nyilvántartásában. Én voltam akkor
szolgálatban, és tudom, hogy átadtam a kulcsot a feleségének.”
Ennyit elég is volt hallania Michelle-nek.
Josh életének pedig vége volt tíz percen belül, amikor a férfi aznap
este hazaért.

***

Cseréljük ki a neveket, cseréljük fel a nemeket, találjunk ki hozzá más-

más részleteket, és látjuk, ilyesmi mindennap megesik. Még ha az esetek
nem is végződnek ilyen katasztrofálisan, a lényeg ugyanaz. Válassz,
vagy veszítesz! Itt a bizonyíték. Ha a viszonyt folytató emberek nem
döntik el, mit akarnak, hogyan lenne a legjobb, akkor inkább előbb, mint
később, elveszítik a szabad döntés lehetőségét.

ELMONDJAM, VAGY NE? Mivel arról beszélünk, hogy ha nem

választunk, elveszíthetünk mindent, szeretnék válaszolni egy kérdésre,
amelyet sokan tesznek fel nekem. Bevallják-e a partnerüknek, hogy
viszonyuk van?
Ne. Akkor se, ha konkrétan nekik szegezik a kérdést.
A legtöbb ember azért vallja be, mert úgy érzi, ezzel javíthat a bűnén.
De hogyan is lehetne kevésbé bűnös valaki, ha szörnyű fájdalmat okoz a
másiknak, márpedig a vallomással ezt teszi. Hogyan lehetne kevésbé
bűnös az, aki egy másik embert a fájdalom, a szenvedés, a
bizonytalanság és a bizalmatlanság állapotába taszít, hogy az nem
képes többé biztonságban érezni magát? Hogyan könnyítene a
bűntudaton, ha kiteszi kapcsolatát egy lehetséges pusztító robbanásnak?
Sokan azért vallják be, mert úgy érzik „csak őszinték akarnak lenni”.
Nos, az őszinteség nagyszerű dolog, de elvont erkölcsi norma. Sokkal
konkrétabb, sokkal fontosabb és gyakorlatiasabb erkölcsi szabály az,
hogy ne bántsuk az embereket. És ha valaki bevallja, hogy viszonya van,
azzal igenis bántja a másikat. Jobban, mint hinné.
Ha olyan sokat számít neki az őszinteség, akkor inkább válasszon, ki
az igazi, kivel akar élni, kötelezze el magát mellette, és szentelje élete
hátralévő részét a legőszintébb kapcsolatnak. De pusztán a viszony
bevallása az a típusú őszinteség, amely szükségtelenül pusztító.
Persze két nagy kivétel van ez alól. Ha valakinek viszonya van, és
nem ügyelt a biztonságos szexre, még ha csak egyetlen alkalommal is,
annak azt el kell mondania. A szabály itt is az, hogy minél kevesebb
fájdalmat okozzon. De ez esetben a legnagyobb veszély az, hogy
továbbad valamilyen fertőző nemi betegséget, és a kapcsolatok ebből
már ritkán gyógyulnak fel.
Akkor is be kell vallani a viszonyt, ha a lebukás a küszöbön áll. Ha
egyértelmű, hogy az ember le fog bukni, akkor jobb, ha elsőként inkább
maga mondja el.
Nem éreztem mindig így. Hosszú évek tapasztalatai megtanították –
nekem, aki imádom az igazságot –, hogy ez olyan terület, ahol az
igazság sokkal többet árthat a jövő szempontjából.
 Merre menjek?

A „Válassz, vagy veszítesz!” azt jelenti, hogy az embereknek ki kell

találniuk, mi a legjobb mindenkinek, mielőtt lelepleződnek. Ez adja nekik
a legnagyobb esélyt arra, hogy rendbe hozzák a kapcsolatukat, miután
úgy döntöttek, hogy benne maradnak.
A következő nehézség az, hogyan is jöjjenek rá, mi a teendő.
Akiknek viszonyuk van, hirtelen furcsa dinamikájú helyzetben találják
magukat. A tétlenség és tehetetlenség periódusai váltakoznak olyan
időszakokkal, amikor őrülten próbálják kitalálni, mi lenne a legjobb.
Néha azt érzik, azzal akarnak lenni, akivel éppen abban a pillanatban
vannak. Olykor az után vágyakoznak, akivel éppen nincsenek abban a
pillanatban.
Máskor a legutóbb kapott, szíven ütő impulzus hatása alatt
döntenének, mert érzelmileg az tűnik a legjobb megoldásnak. Például
egy nap a gyerek iskolába indulván visszafordul és odaköszön: „Szia,
majd jövök!” Ez a pár szó szíven döfi őket, és abban a pillanatban úgy
határoznak, maradnak a házasságukban. Megint egy másik napon ülnek
az autójukban a forgalom közepén, zuhog az eső, az ablaktörlő alig bír
vele, és hirtelen olyan magányosság tör rájuk, hogy úgy érzik, csak akkor
lehetnek boldogok, ha a szeretőjüket választják.
Az érzelmi libikóka gyötrő időszakaiban gyakran beszélnek a
barátaikkal, de azok tipikusan ellentmondó válaszokat adnak.
És így folytatják, keresik a választ. Majd kimerülve újra
belesüllyednek a semmittevésbe. Ide-oda, mint az inga, az
érdektelenségből a pánikba, a pánikból az érdektelenségbe.
De egyik állapotukban sem találják a választ.
Hol vannak akkor hát a válaszok?
 Megbánástalanítani a jövőt

Mostanáig a rendes emberekről beszéltem, akiknek viszonyuk van. De

ha ön egyike ezeknek az embereknek, akkor önről beszéltem. És a
válasz abban rejlik, hogy érdemes tanulnia más emberek
tapasztalataiból, miképpen kell megbánástalanítani minden egyes
következő lépését.
Attól még nem ostoba az ember, ha nem tudja, hogyan csináljon
valamit. Az az ostoba, aki nem hasznosítja mások tapasztalatait. Persze
ha nem tudja hasznosítani mások tapasztalatait, az más eset. És ön ilyen
volt eddig.
Lehetek az ön mentora, a nevelője vagy a vezetője (válassza ki az
önnek megfelelőt!), akire szüksége van. Nem azért, mert olyan nagyon jó
vagyok, hanem mert én már végigmentem ezen a sötét erdőn számtalan
emberrel, akik eltévedtek, mint ön, és megtanultam, hogyan tereljem őket
a biztonság felé. Ismerek minden csapdát, ahol az emberek
megrekednek. És megtanultam, hogyan találhatja meg ön a lehető
legjobb kiutat, mindegy, mennyire elveszettnek érzi is magát.
Az a lényeg, hogy minden egyes lépését biztosítania kell a későbbi
megbánás ellen. Ez új gondolat sokunk számára. Hajlamosak vagyunk
arra koncentrálni, mi a helyes vagy mi a legjobb. De ha minden beborul,
az egyetlen megoldás az, ha egyszerre csak egyet lépünk, és minden
lépésnél meg kell kérdeznünk magunktól, mit is kell tennünk azért, hogy
az a legkevésbé vezessen megbánáshoz. Akkor a dolgok a legnagyobb
valószínűséggel rendben lesznek.
Hagyományos felfogás szerint a viszony úgy végződik, akár egy
karambol: a sérült, vérző túlélők a betört szélvédő mögül próbálnak meg
kikászálódni. És néha tényleg ilyen is, pedig nem feltétlenül kell ilyennek
lennie.
Ha ön képes tanulni mások tapasztalataiból, és érti, hogyan kell
minden lépését biztosítani a megbánás ellen, megújult életet kaphat sok
szerelemmel, amelyre vágyott.
Igen, kérdezi ön, de hol is kezdjem?
Engedje meg, hogy megmutassam.
 ELSŐ SZINT
TÚLLÉPNI A BŰNTUDATON
 [ 2 ]
„Túl fáradt vagyok, hogy szégyelljem
magam”
Nos, ön lépett, és bajba keverte magát, igaz?
Nem csoda, ha irigyli azokat a higgadt, számító személyeket, akiket nem
érdekel, kit bántanak meg. Bizony megkönnyítené a dolgokat – nem
terhelné bűntudat, amely olyan vastagon és súlyosan ül önön, hogy
szinte megbénítja és ostobává is teszi az embert.
Mi hát az igazság? Már említettem, hogy a legtöbb ember, akinek
viszonya van, rendes ember. De mit gondol ön? Úgy véli, hogy ön rossz
ember, mert két kapcsolatba bonyolódott? Nem biztos benne? Íme egy
eset. Mondja meg nekem ön, rossz ember-e Abby.
 Abby története

Pár héttel azután, hogy hozzám kezdett járni, Abby (43) váratlanul
könnyekben tört ki. „Viszonyom van – szakadt ki belőle zokogás közben.
– Nem tudtam hamarabb elmondani. Annyira szégyelltem. De már 5 éve
találkozgatok egy férfival.”
Abby rettenetesen bűnösnek érezte magát. Mielőtt bárki elítélné őt,
hallgassuk meg az egész történetet.
Abby mindent megtett volna a hétéves fiáért. Templomba is jár, és
Istent kéri, mutassa meg neki, mit tegyen a baj ellen, amibe belekeverte
magát.
Az igazság az, hogy évekkel ezelőtt zátonyra futott a házassága. A
férje, Mike, rideg, követelőző és nagyon indulatos ember. Soha nem
emelt kezet Abbyre, de egyszer lyukakat ütött a falba az öklével, és
általában véve félelemben tartotta Abbyt. Nem jó szerető. És nem is jó
apa. (Ez nem egyedül Abby véleménye, mindenki azt mondta róla,
rosszul bánik a fiával.)
Abby azért akarta elhagyni, mert pocsék férj. És az tartotta vissza,
hogy pocsék apa.
Nem lehet tudni, a sors volt-e vagy a véletlen, de épp akkor, amikor
kezdett tisztába jönni azzal, hogy a férje soha nem fogja őt boldoggá
tenni, megismerkedett Tommal. Tom minden volt, ami Mike nem. És
mindenekfelett kedvesen bánt Abbyvel. Olyan nőnek, mint ő, aki ki van
éhezve a szerelemre, a románcra, semmi sem lehet csábítóbb, mint egy
férfi, aki őszintén szereti. Mint egy baleset, ami csak a lehetőségre vár,
hogy bekövetkezhessen, Abby arra eszmélt, hogy igazi, kiteljesedett
kapcsolata van Tommal.

RÓZSASZÍN ÁLOM. Az a kis idő, amelyet együtt tölthettek, maga volt a

mennyország. Abby félt, hogy a dolgok kicsúsznak az irányítása alól,
ezért egy darabig nem találkozott Tommal, hátha sikerül elfelejtenie őt,
vagy talán az élete rendbejön Mike-kal. Végül abban maradtak Tommal,
hogy hathavonta egy délutánra összejönnek egy kedves kis belvárosi
hotelben, és élvezik a szexet, a romantikát.
 Tom is nős volt. (Az embereknek gyakran van viszonyuk olyanokkal,
akik szintén el vannak kötelezve egy másik kapcsolatban – egyszerűen
csak azért, mert már túl vannak húszas éveiken és a családalapításon.)
Az ő felesége nem volt olyan rossz, mint Mike; egyszerűen csak már
nem volt bennük semmi közös. A házasságuk kihűlt, halott volt. Tom
bármikor elvált volna tőle.
Mit lehet tenni? Abby tudta, hogy a fia miatt kibírná a férjével, ha
muszáj lenne. De őrjítő volt a gondolat, hogy addig várjon, amíg a fia
egyetemre megy, és csak akkor találja meg a szerelmet, mire a
menopauza idejébe ér.
Akadt azonban egy járható út. Abby biztos volt abban, ha könyörögne
Tomnak, hogy hagyja el a feleségét, ő pedig biztosítaná Tomot, hogy
elhagyja Mike-ot, akkor a férfi megtenné. Együtt lenne esélyük a
boldogságra. Tom volt az egyetlen férfi, akit valaha is igazán szeretett,
aki valaha is szerette őt. De félelem és bűntudat aggasztotta. Igen,
gondolta, Tom megtenné. De vajon őt is annyira megbénítaná a
bűntudat, hogy az megsavanyítaná a szerelmüket, mint a tejbe
cseppentett citrom?
Mellesleg Abby amiatt is aggódott, vajon igaz-e a szerelmük. Persze
a legigazibb érzésnek tűnt a világon azokon a hathavonta ismétlődő
délutánokon, meg ritka, szupertitkos e-mailjeiket olvasva, amelyekből
sütött az egymás iránti sóvárgás. Mindez olyan romantikus volt. Tudta,
hogy Tom elfoglalt, agyonhajszolt, önpusztító üzletember. Hogyan
érezhette volna Abby biztosan, hogy a kémia kettejük között igazi, és
nem reményeik, szükségleteik és fantáziájuk mellékterméke?
Ha hozzámegy Tomhoz, mi lenne a gyerekével, az érzékeny kisfiúval,
akit ketten nevelnének a bosszúálló természetű apjával?
Bármilyen nyomasztó volt is mindez, Abby nem tudta megosztani a
terhet senkivel. Talán megkockáztathatta volna, hogy beszéljen a
húgával, Bethszel, aki nagy valószínűséggel beavatta volna a férjét is.
Abby ezt nem merte volna megtenni, mert Beth férje jóban volt Mike-kal.
Abby tehát úgy érezte magát, mint aki ott ragadt egy aknamező
közepén – bármerre lép, végzetes lehet.
Mi az ítélet, kedves olvasó? Úgy véli, rossz ember ez az Abby? Jól
gondolja át, mert ezáltal bizonyos szempontból saját magát is megítéli.
 Tegyük a legjobbat!

Abby soha nem akart bántani senkit, és mindent elkövetett, hogy ezt
elkerülje. Minden lépésénél a legjobbat választotta, amit csak lehetett. Én
természetesen nem tudok másképp gondolni rá, csak mint jó emberre.
Ha ugyanezt ön is elmondhatja magáról, miért ne állíthatná, hogy ön
jó ember? Én úgy vélem, bizonyára az, ha olyan, mint a legtöbb ember,
akikkel dolgoztam.
Mi a gond azzal, hogy Abby viszonyba keveredett Tommal?
Természetesen a házastársat megcsalni nem erkölcsös dolog. Nem
kérdőjelezem meg. De Abby ki volt éhezve a szerelemre, ez pedig
érthetővé teszi a hibát, amelyet elkövetett.
Hasonló helyzetben némely emberek hidegvérrel kihasználhatják a
másikat. Tökéletes kapcsolatban élnek, de ha megúszhatnak egy kis
kalandot, akkor hát miért ne? Ha ezzel megbántják a partnerüket, hát azt
gondolják, majd rendbe jön. A legtöbb jó ember, akinek viszonya van,
egészen más valóságban él. Soha nem tervezték, hogy így történjen.
Annyit akartak csak, hogy egy kis szerelemben, boldogságban lehessen
részük. Valami, vagy talán nagyon sok minden hiányzott a
házasságukból. Aztán találkoznak valakivel, és mire ráeszmélnek, már
benne is vannak a kettős kapcsolatban, szerelmi életük nagy zűrzavar,
és úgy érzik, menten megőrülnek.
Hogy biztos lehessen, amikor önre kerül a sor, válaszoljon őszintén
az alábbi kérdésekre:

1. Általánosságban bűnösnek érzi magát amiatt, hogy

megbántja a környezetében lévő embereket?
2. A viszonyt illetően ön mennyire tartja fontosnak, hogy a
legjobb megoldást találja meg minden érintett számára?
3. Egyszerűen csak részt akar kapni a szerelemből és a
boldogságból? Azt kívánja, bárcsak mindenkinek része
lehetne benne?
Amennyiben igennel válaszolt mindhárom kérdésre, úgy biztos lehet
benne, ön jó ember.
Önt jó szándék vezérli, s épp ez az, ami frusztráló. Ön előtt nem titok,
komoly a veszélye annak, hogy bajt keverjen maga körül. Ezért szorong,
hogy rossz emberré válik. Ezért érzi magát bűnösnek, ezért szégyelli
magát. Nem kellene. Azt is elmondom, miért.
 MIÉRT NEM SEGÍT A BŰNTUDAT?

Nem azért teszem fel a kérdést, hogy segítsek kimászni a bajból. Épp
ellenkezőleg, inkább sarokba szorítanám önt, de csak azért, hogy ezzel
segítsek előbbre jutni, minél gyorsabban tisztázni a helyzetet. Azért kell
feltétlenül megszabadulni a félelemtől és a bűntudattól, mert mindkettő
megbénítja az embert, bolondot csinál belőle, arra kényszeríti, hogy
rossz döntéseket hozzon.
A következőképpen működik a dolog. A bűntudat és a szégyenérzet
fájdalmas. És mint mindenfajta fájdalom, rengeteg energiát és fokozott
figyelmet emészt fel. És mielőtt erre rádöbbenne az ember, az a
legfontosabb célja, hogy mindent megtegyen a bűntudat és a félelem
minimalizálása érdekében. Ez arra ösztönzi, hogy meggondolatlan
lépéseket tegyen. Ráadásul mivel a bűntudat és a félelem megnehezíti,
hogy másokkal megbeszélje a helyzetét, teljesen egyedül marad az
érzelmeivel, nincs mellette egyetlen bölcs barát sem.
Hogy miért is baj ez? Azért, mert ez azt jelenti, hogy ön túl
sebezhető, és elindul egyik vagy másik irányba, de nem azért, mert ez a
legjobb mindenkinek, hanem mert már nem bírja tovább elviselni a
bűntudatot és a félelmet.
Itt tartott Abby, amikor először jött hozzám. Egyik nap így nyilatkozott:
„Nem tehetem meg ezt a fiammal. Annyira érzékeny gyerek. Nem
akarom, hogy elvált szülők gyerekeként nőjön fel.” De egyébként bármire
kész lett volna, hogy megszűnjön a fájdalom, a bűntudat, a szégyenérzet.
Okos dolog volt ez? Ez volt az, ami mindenki számára jó? Talán. De
talán mégsem.
Néhány héttel később Abby azt mondta: „Tommal akarok lenni.
Annyira hiányzik. Nem bírom tovább a poklot, amiben élek.” Kész lett
volna kisétálni a házukból, a házasságából, magával vinni a fiát, és
remélni a legjobbakat.
Ám ahogy elbeszélgettünk róla, kiderült, a hirtelen vágy, hogy Tom
karjaiba repüljön, csak amiatt támadt fel benne, mert már nem bírta az
érzelmi fájdalmakat, amelyekkel együtt élt.
Nem segített rajta, hogy szégyen és bűntudat ostorozta. Abby azért
jött, hogy lássa, mi az, amit tényleg el akar érni. Meg akarta találni a
szerelmet. Gondoskodni akart a fiáról. El akarta kerülni, hogy bárkit is
megbántson. Még a férjét, Mike-ot sem akarta bántani. Vallásos
emberként nem tudott megszabadulni a gondolattól, hogy a hűtlenség
bűn. De fel kellett ismernie, hogy a jó szándéka és a küzdelme, amellyel
mindenkinek jót akart, jó emberré teszik őt.
Ez végre felszabadította Abbyt. Kidolgozott egy tervet. A kapcsolata
Mike-kal, illetve Tommal két különböző dolog lett a szemében.
Megértette, hogy ha Mike-kal marad, arra ítéli a fiát, hogy mindennapos
rémálomban és keserűségben nőjön fel. Ez senkinek sem lett volna jó.
Elpusztítana minden lehetőséget arra is, hogy valaha boldog legyen.
Eldöntötte hát, hogy elhagyja a férjét.
Tom másik történet. Abby nem azért vált el, hogy Tommal lehessen.
Azért vált el, mert ez volt a legjobb mindenki számára. Most abban a
periódusban van, amikor új fényben fedezi fel kapcsolatát Tommal, a
tiltott szerelem minden romantikus ködfelhője nélkül.
Mégis örül, hogy a romantikus köd szertefoszlott. Most lehetősége
van arra, hogy megismerje Tomot igazi valójában. Ez biztonságot ad
számára, hogy bárhogy is dönt Tom felől, nem fog hibát elkövetni.
 A bűntudat elengedése

Vegyen hát egy nagy levegőt, és engedjen ki magából minden

bűntudatot, amelyet érez. Ismételgesse önmagának: „Talán hibákat
követtem el, de a szándékaim jók, és ezért jó ember vagyok.”
Ragaszkodjon a szándékaihoz, találja meg a szerelmet anélkül, hogy
alaptalanul megbántana bárkit is. Ha a szándékaira koncentrál, azzal
tudatosíthatja őket.
Ez további támaszt és megerősítést jelent majd önnek, hogy biztos
lehessen abban, az út, amelyet választott, mentes a megbánásoktól.
Minden útelágazásnál azt az ösvényt választja majd, amely a legkevésbé
vezet megbánáshoz, és minden rendben lesz.
 A felszín alatt

Az ön helyzete persze különbözhet Abbyétől. Ön talán férfi és nem nő.

Lehet, hogy nincsenek gyerekei. Lehet homoszexuális, sokkal fiatalabb
vagy öregebb.
Ám a felszín alatt erős szálak kötik az ön helyzetét minden más olyan
emberéhez, akinek párhuzamosan két kapcsolata van. Mindenkinek
ugyanarra van szüksége: segítségre és reményre.
Ez az, amit Abby megkapott. Ön is megkaphatja. És meg is fogja.
Erről szól a könyv további része.
A legfontosabb dolog, amit észben kell tartania: azért van ebben a
szituációban, mert jobbá próbálja tenni az életét, és mert mindenkinek a
legjobbat akarja. Ez az igazi célja, és ez nem elérhetetlen. Valójában már
úton is van a megvalósítás felé.
Ezért is kell leállnia a bűntudattal, és kezdje el érezni inkább azt,
hogy milyen jó ember valójában.
Van még valami, amire szüksége van a továbblépéshez. Meg kell
értenie, hogyan kerülhetett egy ilyen okos, jó ember, mint ön, ebbe a
helyzetbe. Majd látni fogja, talán mindvégig tudta, mit tesz. Ezzel fogunk
foglalkozni, miután a következő szintre lépünk.
 2. SZINT
AZ IGAZI MOTIVÁCIÓK
LELEPLEZÉSE
 [ 3 ]
A 17 KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSÚ VISZONY
Ön nem tudhatja, hogyan kezelje a viszonyát, amíg nem tudja, miért is
kezdett bele. Az ok, amiért egy viszonyba belecsöppent, majd
megmutatja, merrefelé kell indulnia. Honnan fogja tudni, miért lett
viszonya? Azzal muszáj tisztában lennie, hogy milyenfajta viszonyról van
szó. Ugyanis mindenféle viszonynak megvan a saját oka. És mindegyik
rámutat a maga megoldására. Haladjunk hát lépésről lépésre.
 Veszett róka

Akiknek viszonyuk van, általában a következő csapdában találják

magukat:

Rettenetesen össze vagyok zavarodva.

Tehát minden erőmmel arra kell koncentrálnom, hogy kitaláljam, mit
tegyek.
De én kevertem magam bajba.
Hogyan is bízhatnék meg hát önmagamban, vagy hallgathatnék saját
tanácsaimra?
Bizonyára az a fajta ember vagyok, aki zavaros helyzetekbe
keveredik.
Nyilván semmi értelme bármit is tenni a problémával kapcsolatban.

Tessék, ön is láthatja. Ezért olyan nehéz a jó embereknek, akik

viszonyba keveredtek, megbízniuk saját magukban. És ez baj. Egyrészt
bénító, másrészt alig van alapja. Talán jól összekuszálta saját szerelmi
életét, de gyakran volt a bölcsesség tárháza, ha barátai hasonló
ügyeiben kellett segítenie.
Muszáj megbíznia magában. Tehát ha önnek két kapcsolata van, a
következőt mondhatom: „Tudom, ostobának érzi magát, azért is, mert
ilyen helyzetbe keveredett, és azért is, mert olyan nehéz kitalálni, mit
kellene tennie, hogy kilábaljon belőle. Ráadásul tudom, úgy érzi, hogy
valami alapjaiban nem stimmel önnel. Csak azok tesznek ilyesmit,
akiknek nincs ki mind a négy kerekük. Valószínűleg semmi baj nincs
önnel. Talán sokkal okosabb, mint gondolná.”
Bizonyára meglepi, hogy ilyesmit mondok. Sok őrült rohangál odakint,
és mindannyiunknak vannak pillanataink, amikor vakon és
meggondolatlanul cselekszünk. De nem ez a fő jellemzőnk. Ellenkezőleg,
én azt látom, hogy sokkal inkább törődünk az egészségünkkel és a
fejlődésünkkel, mint ahogy azt gondolnánk.
Egy riporter egyszer azt kérdezte tőlem, össze tudnám-e foglalni tíz
szóban mindazt, amit a pszichológiáról tudok. Azt feleltem, a pokolba is,
két szóban is tudom: Emberek, megbirkózni.
Ez azt jelenti, ön is meg tud birkózni a gondokkal. Megbirkózott vele a
múltban, meg fog birkózni vele a jövőben is. És ha el tudja ezt fogadni
hibái és hiányosságai ellenére, sokkal kevésbé lesz nyugtalan. Ha pedig
kevésbé nyugtalan, sokkal jobb helyzetben lesz a probléma
megoldásához.
Nem csupán arról van szó, hogy úgy általában meg tud birkózni a
problémákkal. Most is épp az okát kutatja annak, hogy miért teszi azt,
amit tesz. Tudni szeretné, mi az oka? Nemsokára kiderül. A lényeg az,
hogy azért van viszonya, hogy megbirkózzon valamivel. Ha ezt megérti,
akkor szerencsés. Johnnak a poklok poklát kellett kiállnia, hogy rájöjjön.
 Kevesebb félelem, több tisztánlátás
– Micsoda ajánlat!

A 36 éves John egy makacs fogfájással egyenértékű érzelmi fájdalommal

jött hozzám. Közkedvelt állatorvos, kedves ember, gyógyító lélek. És
olyan valaki, akinek besavanyodott a házassága. A felesége jó ember
volt, de már régen kifogytak a beszédtémából. Bizonyos okok miatt,
amelyeket John nem értett, az elmúlt években a felesége egyre inkább
kritikus lett vele szemben.
John nem bírt rájönni, vajon azért távolodtak-e el annyira egymástól,
mert harcoltak egymással, vagy azért harcoltak, mert eltávolodtak. Úgy
tűnt, bár a felesége változott meg, mégis ő volt az, aki elhúzódott tőle.
Abban volt csak biztos, hogy nőtt a távolság, nőtt a feszültség, nőtt a
szakadék közöttük. Olyan volt, mint azok a házasságok, amelyeket csak
a gyerek és a megszokás tart össze.
Ekkor ismerte meg a sérülékeny John Pattyt. Elvált tanárnő volt, aki a
környéken lakott – kutyasétáltatás közben találkoztak a közeli tónál.
Kapcsolatuk eleinte véletlenszerű találkozásokból állt, majd
szeretetteljessé vált, aztán egy idő után szexuális viszonnyá. Nem volt ez
szenvedélyes kapcsolat, a vigaszról szólt és a társra találásról.

KIDERÜL AZ IGAZSÁG. John imádta és gyűlölte is a kapcsolat minden

percét. Pattyvel való viszonya részben csodás volt. Szórakoztató,
melegszívű szeretője azt nyújtotta, ami hiányzott a házasságából. Nincs
annál jobb, mint beleszeretni valakibe. És még ennél is jobb volt, mert
Patty értette meggyötört és kiéhezett lelkét, és megtalálta a módját is,
hogy begyógyítsa a sebeit.
Ezzel párhuzamosan John maga is elcsodálkozott, milyen hamar
megmutatkoztak Patty fárasztó jellemvonásai. Nagyon önző, uralkodó
tudott lenni, és néha igen kényelmetlen módon magyarázott meg magától
értetődő dolgokat. John úgy érezte, csak idő kérdése, és Patty is
kötekedő lesz vele szemben.
Mindazonáltal túlnyomórészt a jó élmények uralták a kapcsolatot. A
rossz dolgok úgy elillantak, mint a nyári záporeső. Akkoriban John nem
bírt betelni Pattyvel, mégis érezte, hogy a horizonton túl sok vihar vár
még rá.
Egy nap Patty többször is felhívta Johnt a munkahelyén, és volt egy
sor feszült, kínos beszélgetésük. John remélte, hogy találnak majd
maguknak pár lopott órát a következő hosszú hétvégén, de a családi
programok keresztülhúzták a terveit. Patty csalódott volt. Miért nincs több
ideje rá? Miért nem igyekszik kicsit jobban John? Honnan tudhatná, hogy
nem csak kihasználja a férfi?
Újabb kérdések záporoztak a férfira. Még mindig lefekszik a
feleségével? John megpróbált kibújni legalább ez alól. De Patty reakciója
alapjában véve az volt, hogy ha azt feleli, „nem”, akkor hazudik, ha pedig
azt, hogy „igen”, akkor megcsalja őt.
John nagy kínban volt a hívások után. Azon az éjszakán, miután a
felesége lefeküdt – mélyalvó volt, és hangosan horkolt –, John kiszökött
a házból. Egyszer csak ott állt Patty háza előtt, remélve, hogy valami
őrült oknál fogva Patty éjjel 1 órakor egyszer csak kijön, hogy ott találja
őt. Akkor talán egymás karjaiba eshetnének.
Ekkor értette meg John, hogy nagy bajban van. Úgy kezdett
viselkedni, mint egy őrült.

VISSZAZÁRNI A SZELLEMET A PALACKBA. A szeretője háza körüli

leskelődés az éjszaka közepén felrázta Johnt, és felnyitotta a szemét.
Valahogy sikerült túllátnia a jelenlegi szenvedélyükön. Szinte arcul
csapta, hogy Patty csak egy másik nő, és nagyszerű szerelmük egyszer
majd szimpla viszonnyá laposodik. Semmi különleges, más szóval nem
éri meg, hogy szétzúzza vele a családját. Nem Patty csodálatos lényét
élte meg, hanem a kapcsolatuk első fázisainak csodáját.
Azt mondta Pattynek, olyan zenét szeret, mint ő, pedig nem. És nem
csak a zenével volt a gond.
Ugyanakkor John viszonya egész más képet nyújtott neki a
házasságáról is. Összehasonlította, hogyan bánt Pattyvel, és hogyan a
feleségével. Micsoda különbség! Miért ne savanyodott volna be a
felesége, ha azt veszi, hogyan bánt vele? Miért ne viselkedne vele
ugyanúgy a felesége, mint Patty, ha ő is olyan figyelmes lenne hozzá,
mint a szeretőjéhez?
John felfedezett valamit. Nem egy rossz házasságban vergődő férfi
volt, akit megment egy angyal. Nem. Olyan férfi volt, aki többet tett, mint
eleget, hogy megkeserítse a házasságát, és akinek könnyebb volt
szerelmet találnia egy olyan nő mellett, akivel nem volt közös múltjuk.
Még mindig nem volt teljesen tiszta, de a problémán keresztül John
már látta, hogy kiélte magát, és ez visszaviszi őt a feleségéhez. Igaz volt:
jobban meg tudta becsülni őt, és nagyobb kedvet érzett ahhoz, hogy
javítson a házasságán. Rádöbbent, nincs más választása. Tehát könnyek
között, a kétségek kínja ellenére véget vetett a viszonyának.
A felesége sosem tudta meg, hogy a férfinak szeretője volt. Ahogy telt
az idő, John gondolatai valahányszor visszatévedtek Pattyhez, úgy
érezte, az egész teljesen hiábavaló volt.
Tényleg az lett volna?
 Rejtett bölcsesség

John története rámutat arra, amit én rejtett bölcsességnek hívok.

Jellemző ez szinte mindenkire, akinek volt viszonya. A probléma felszíne
alatt rejtőző, kifinomult tudás ez, amelyet meghallva és követve az ember
rátalál a gyógyulás útjára, mert felismeri az őt a viszonyba kergető
okokat.
A végeredmény persze különböző mindenki számára. Néhányan,
mint John, visszatalálnak a feleségükhöz. Van, aki az új kapcsolatban lel
boldogságra. Mások a szabadságukat találják meg, és minden
kötöttségüket levetve magukról, tiszta lappal indíthatnak.
A rejtett bölcsesség megnyilvánulása abban áll, hogy az ember megél
valamit, ami szétoszlatja az életére telepedett ködöt, ezáltal megmutatja
neki, ki is ő valójában, és mit kell tennie.
Gondoljunk erre úgy, mint egy radikális, ámde szükségszerű
gyógykezelésre. John a házasságában a szívhalál állapotában volt.
Egyfajta defibrillátorra volt szüksége. Végül is Patty volt ez a defibrillátor.
 Két viszony egyszerre

A kutatásaim és a klinikai tapasztalataim azt mutatták nekem, hogy 17

különböző típusú viszony létezik. Milyen fajta volt Johné?
Egyrészt John egy „talán máshol megtalálom” típusú kapcsolatba
keveredett. Néha az ember olyan mélyre süpped egy kapcsolatba, hogy
nem is tudja, mi az, ami hiányzik, vagy hogy hiányzik-e egyáltalán
valami. A hiányérzet mégis arra sarkallja, hogy megtudja, vajon máshol
megtalálja-e azt, amire égetően szüksége van. Talán szexuálisan, talán
másképp.
A Pattyvel való viszony John módszere volt arra, hogy meglássa,
vajon a szomszéd füve tényleg zöldebb-e. Nos, kétségkívül zöld volt. De
nem volt zöldebb.
Ugyanakkor egy „helyettesítő terápia” viszony is volt ez a kapcsolat.
Ez egy drasztikus, veszélyes fajta terápia, amely könnyen megölhet egy
kapcsolatot. Figyelem, nem azt mondom, hogy ön kész zseni, aki
pontosan tudja, mit tesz! Csupán azt állítom, rejtett bölcsességének
sugallatára megérzi, valami nincs rendben, és radikálisan cselekszik, ami
elősegíti tisztánlátását, hogy aztán megtehesse a szükséges lépéseket.
John viszonya terápiás jellegű volt, hiszen felrázta a
tehetetlenségéből és tétlenségéből. Megadta neki a kezdő lökést,
amelyre szüksége volt, hogy felélessze a házasságát. Megadta neki azt
a tisztánlátást is, hogy felismerje saját szerepét abban, miért romlott meg
a házassága.
Nem tudom, milyen típusú volt az ön viszonya. Tizenhét különböző
típus létezik, tehát nagy valószínűséggel az öné más volt, mint Johné. A
lényeg az, hogy van rejtett bölcsesség abban is, amit ön csinál.
Viszonyának típusa ennek a bölcsességnek a megnyilvánulása.
Végül is ez az, ami reményt adhat önnek. Nemsokára megérti, mit
kell tennie, hogy meggyógyítsa az életét (igen, veszélyes úton, de
tehetünk érte, hogy kevésbé legyen veszélyes). És meg tudja gyógyítani.
 A viszony oka

A valódi oka annak, miért van viszonyuk a jó embereknek, a következő:

problémás a kapcsolatuk. Nem tudják, hogyan oldják meg a problémákat,
bár megpróbálták. Ezért frusztráltak és zavarodottak. Nem tudják,
mitévők legyenek. Sejtelmük sincs, mit gondoljanak arról, ami körülöttük
történik. Két dologra van szükségük: információra és változásra. Néha
egy viszony a legjobb módszer, hogy ezeket megszerezzék.
Nem szeretném, ha olvasóm félreértene. Nem bátorítok senkit, hogy
viszonyba kezdjen. A rejtett bölcsességgel együtt jár néhány igen
egyértelmű ostobaság is. Az emberek igenis tönkretehetik az életüket, ha
egyszerre két kapcsolatba bonyolódnak. De most ön éppen ebben a
helyzetben van, és ne féljen, akad bölcsesség abban, amit csinál – ezt
tiszteletben kell tartanunk.
Úgy találtam, az emberek akkor ismerik fel a saját motivációjukat, ha
felfedezik a viszonyok különböző típusait. Ha ön meglátja a sajátját, fel
fogja ismerni.
Ez fontos, hiszen az ok, amiért önnek két kapcsolata van,
megmutatja, mi az, amit ki akar hozni az életéből. Persze csak akkor, ha
megérti, hogy van esélye megoldani szerelmi életének problémáit. Ha
tudja, hogy milyen típusú viszonyba bonyolódott, megtudja azt is, mit
szeretne.
Itt vannak hát a szerelmi viszony leggyakoribb típusai:

1. „talán máshol megtalálom” viszony

2. „katapult” viszony
3. „házasságfelmelegítő” viszony
4. „elterelő” viszony
5. „egyéniség előtörése” viszony
6. „csak kényeztetni akarom magam” viszony
7. „öljük meg a kapcsolatunkat, és majd meglátjuk, feléled-e újra”
viszony
8. „kielégítetlen szükségletek” viszony
9. „tapasztalatok, amelyeket kihagytam” viszony
 10. „megvan-e még” viszony
11. „helyettesítő terápia” viszony
12. „jobb üzletet kötni” viszony
13. „véletlen” viszony
14. „bosszú” viszony
15. „kapuzárási pánik” viszony
16. „szexuális pánik” viszony
17. „középkorú házassági krízis” viszony

Amint felismeri, melyik igaz az ön esetére, azt is tudni fogja, mit kell
tennie.

Figyelem: A viszonyok általában egyszerre több célt is szolgálnak,

tehát ha sikerült azonosítani, melyik típusba sorolható az ön esete,
olvasson tovább. Valószínűleg több típus is illik majd önre, végül is
bonyolult az ember személyisége.

A „TALÁN MÁSHOL MEGTALÁLOM” VISZONY. Ebben a típusban a

második kapcsolat kialakításának valódi oka az, hogy az érintettek
megtudják, vajon megoldódik-e a problémájuk egy másik partner mellett.
A legőszintébb formájában öntudatlan érdeklődésen alapul.
Miről is próbálnak tudakozódni? Talán már régóta benne vannak egy
kapcsolatban, a dolgok megkoptak, és kíváncsiak, vajon tudnák-e jobban
csinálni.
Vagy talán egy viszonylag új kapcsolatban élnek, és hirtelen
rájönnek, milyen kevés tapasztalatot szereztek eddig. Mi van, ha sokkal
jobban is csinálhatták volna? Szeretnék tudni, vajon igaz-e.
Lehet, hogy megváltoztak, vagy a partnerük változott meg valamilyen
módon. Most tudni szeretnék, hogy mással sokkal jobban kijönnek-e.
Valami hiányzik a kapcsolatukból – szex, beszélgetések, szórakozás,
bármi, ami fontos az elégedettséghez. Tudni szeretnék, hogy mással
más-e.
Ön is rögtön megértheti, hogyan lehet segítségére a „talán máshol
megtalálom” viszony. Minden esetben ott a rejtett bölcsesség, amely
felnyitja az ember szemét a házasságát és önmagát illetően.
Jusson eszébe, mi történt Johnnal. Végül megerősítette a házasságát
az, hogy elment megnézni, vajon a szomszéd fűje zöldebb-e, és úgy
találta, hogy nem az. Sokszor jobb megfejteni és túl lenni rajta, mint
nyűglődni és spekulálni a végtelenségig. Mint azt John esete mutatja,
sokszor nem tudjuk, milyen jó nekünk, míg nincs valami, amivel
összehasonlíthatjuk az addigi kapcsolatunkat.
Természetesen John története azzal ért véget, hogy visszament a
feleségéhez. Más emberek számára más véget érhet a történet.
Valakinek azért van viszonya, hogy kiderítse, hogy a dolgok jobban
mennek-e egy másik személlyel, és a válasz, amelyet talál: „A fenébe is,
hát persze hogy jobb!”

Illik ez önre? Gondolkozzon el rajta nyugodtan.

Ha ön őszinte magához, kimondaná-e, hogy arra használta a
második kapcsolatát, hogy az elsőt elhomályosítsa?

Hadd magyarázzam meg. Tegyük fel, hogy nincs túl sok közös dolguk a
partnerével. Elképzelhető, hogy ön ekkor összetalálkozik azzal a
bizonyos harmadikkal, akivel közös az érdeklődésük – s történik mindez
azért, hogy megtudja, számít-e ez önnek annyit, mint gondolta.
Vagy tegyük fel, hogy a szex túlságosan rutinszerűvé vált a
partnerével, pedig a szex fontos önnek. Lehet, hogy árgus szemmel
figyeli a szexuális kapcsolatot a másik személlyel, hogy lássa, az is
rutinná válik-e. Mert ha igen, az megváltoztathatja az ön érzelmeit. Ha
kiderül, hogy az ön tapasztalatai szerint a szex előbb-utóbb mindig
rutinná válik, akkor talán az is kiderül, hogy akivel élete végéig rutinból
akarja élvezni a szexet, az a házastársa.
Így működik a „talán máshol megtalálom” viszony: akár arra jut az
ember, hogy jobb az új, akár nem, mindenképpen kutatást végzett.

Mit jelent mindez önnek? Vegye komolyan, amit csinál. Azért

bonyolódott bele ebbe a viszonyba, mert tényleg ki kell derítenie valamit
saját maga számára. Ne hagyja tehát, hogy túlságosan magukkal
ragadják a másik iránt érzett érzelmei. Helyette válaszoljon a kérdésre,
amelyet a viszony tesz fel önnek: Mit akar megtalálni?
Tegyük fel, ön azt akarja tudni, vajon boldogabb lenne-e valaki
mással. Nos, boldogabb? Arra volt kíváncsi, hogy kiteljesedhet-e jobban
szexuálisan? Nos, tényleg jobb a szex, és jobbá teszi-e a kapcsolatát?
Mert ezt akarta tudni.
Ha nem boldogabb, akkor nincs szüksége erre a második
kapcsolatra. Megtette a magáét. Ha pedig boldogabb…, végül is kiderült.

A „KATAPULT” VISZONY. Ha valakinek viszonya van, mindig ott a

veszély, hogy romba döntheti a házasságát. A legtöbb ember nem akarja
ezt. Ők maguk szeretnék eldönteni, mennek vagy maradnak.
Némelyek csapdában érzik magukat az elsődleges kapcsolatban.
Oka lehet ennek a tehetetlenség – nem boldogok, de nem olyan
típusú emberek, akik kezdeményezni tudnák a szakítást.
Fakadhat ez kényelemből – tudják, hogy túl jó nekik ahhoz, hogy
saját maguktól mindent hátrahagyjanak.
Táplálhatja bűntudat – nem tudnak megbirkózni az érzelmi teherrel,
hogy a szakítással megbántsák a másik embert.
Kiválthatja a család vagy a barátok részéről érkező nyomás –
mindenkiben a tökéletes pár képe él, és az érintett nem akar csalódást
okozni.
A „katapult” típusú viszony radikális módszer arra, hogyan lehet kijutni
a csapdából.

Illik ez önre?
Mit érezne, ha házastársa tudomást szerezne a viszonyáról?
Megkönnyebbülne?
Ezt bizony nehéz bevallani. Ha ön is így véli, kérdezze meg
önmagától:
Kellő figyelmet fordított arra, hogy ne kaphassák rajta? Hagyott
véletlenül bizonyítékokat maga körül?
Hogy biztos lehessen abban, illik önre ez a fajta viszony, kérdezze
meg önmagától:
Kijelentené ön, hogy boldogtalan a kapcsolata, és csapdában
érzi magát benne?
Az igenlő válaszok „katapult” viszonyra utalnak.

Mit jelent mindez önnek? Néha egy viszony kialakulása adja a kellő
impulzust, hogy véget lehessen vetni egy kapcsolatnak. El kell fogadnia a
bölcsességet, amely elvezetett idáig. Ne tagadja tovább, hogy milyen
boldogtalannak érezte magát, és mennyire megviselte a csapdahelyzet.
Fogadja el a tényt, hogy tudja, mit tesz. És lépjen tovább. Senkin sem
segít azzal, ha ragaszkodik egy olyan kapcsolathoz, amely túlságosan
megromlott ahhoz, hogy pusztán a helyrehozás vágyával helyre lehessen
hozni.
De ne képzelje a „katapult” viszonyt másnak, mint ami. Ha arra
szolgált, hogy ön kikerülhessen a régi kapcsolatából, az nem feltétlenül
jelenti azt, hogy el kell köteleznie magát a szeretője mellett. Ne hagyja,
hogy pusztán a bűntudat és a tehetetlenség, amely fogva tartotta az
elsődleges kapcsolatában, megint csapdába ejtse az új kapcsolatban.
Ugyanis nem biztos, hogy az új kapcsolat valóban jó, hogy tényleg az az
igazi. Időt kell majd adnia magának, hogy erről meggyőződhessen.

A „HÁZASSÁGFELMELEGÍTŐ” VISZONY. A legtöbben nem így látják a

dolgokat. És azok a legtöbbször nem is így működnek. Persze néha igen,
és talán nem is olyan ritkán.
Lássunk egy klasszikus helyzetet. Tegyük fel, hogy önnek viszonya
van. Nem arról szól, hogy őrülten szerelmes lenne valakibe. Valójában
eléggé lapos kapcsolat. A házastársa rájön. Nagyon csalódott, mérges,
megsemmisül, minden elképzelhető rossz megtörténik. Ugyanakkor, bár
hihetetlennek tűnik, az ágyban sokkal forróbb lesz a hangulat. Ez
gyakrabban megesik, mint gondolná.
Hallottam, hogy a kollégáim százféle okot kínálnak
magyarázatképpen erre a jelenségre. Versengés, szeszély, félelem, a
vágy valami különleges iránt, hogy kicsit megfűszerezze a dolgokat –
persze ezek mind lehetséges okok. Bármi legyen is az ok, a tény, hogy
ha az egyik fél viszonyba keveredett, szexuálisan, de talán még
érzelmileg is felrázza a párját.

Illik ez önre? Két kérdés csupán:

Olyan szeretője van önnek, akivel nem szenvedélyes a
viszonya?
A házastársa tud a viszonyról, és sokkal intenzívebb a szexuális
érdeklődése ön iránt?
Mindkét kérdésre igen a válasz? Ennyit elég tudnia, és a típus illik
 önre.

Mit jelent mindez önnek? A legtöbb esetben, amit láttam, a viszony

természetes módon kihűl, a házasság pedig újjáéled. A házastársi szex
felforrósodása azt jelzi, volt ott valami gond, amit meg kellett oldani.
De legyen óvatos, még nem jutott ki az erdőből. Az utóhatásokat
finom érzékenységgel kell kezelni. Meg kell gyógyítania az elsődleges
kapcsolatát. Később a könyv „Hatodik szint: Begyógyítani a múlt sebeit,
felépíteni a jövőt” című fejezetében megtalál mindent, amit tudnia kell.

AZ „ELTERELŐ” VISZONY. Van az embereknek egy módszerük arra,

hogyan éljék ki vágyaikat, merítsék ki energiáikat valami más dologban.
Ahelyett, hogy azt tennék, amire szükségük van, mert az túl bonyolult,
vagy túl félelmetes, azt teszik, amit tudnak. Azért van viszonyuk, hogy
eltereljék a gondolataikat, figyelmüket arról, amire tényleg szükségük
lenne.
Itt van példának a 41 éves Helena esete. Sikeres reklámszakmabeli
karrier után egyszer csak otthon rekedt két gyerekkel és a rosszkedvével.
Ez volt az élet, amire vágyott, de most rájött, hogy nem tetszik neki.
Természetesen őrülten szerette a gyerekeit. De sok más nőhöz
hasonlóan úgy érezte, agyonnyomják a falak. Tudta, kezdenie kellene
valamit az életével, nem az otthon ülés az álma. Viszont nem akart
visszamenni a reklámcéghez. Az ott tapasztaltak megmutatták neki, hogy
tehetséges és kreatív, de az is nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem
akar a reklámszakmában maradni.
A megrekedtségen felül még elveszettnek is érezte magát, vágyott az
új életre, anélkül hogy tudta volna, mi is az, vagy hogyan szerezze meg;
mindez igazi krízis volt Helena számára. Szenvedett. Hogy rövidre
fogjam a történetet, viszonyt kezdett. Persze nem tűnt elterelésnek.
Szórakoztató volt, izgalmas és ösztönző. Úgy tűnt, ez az, amit az új
élettől vár. De nem volt ez új élet. Amikor őszinte volt magához, tudta,
hogy még csak szerelem sem volt. Csak figyelemelterelés.
A részletek változhatnak, de így működik az elterelő viszony. Ha nem
kaphatja meg az ember, amire szüksége van, és nem tudja, hogyan is
szerezhetné meg, hát kapcsolatba bonyolódik egy harmadik személlyel.
Még itt is munkálhat valamiféle rejtett bölcsesség. Ha ez a típus illik
önre, talán változtatásokra lenne szüksége az életében, de még nincs rá
felkészülve. Az elterelő viszony annak a megnyilvánulása lehet, hogy ön
más útra tereli hatalmas energiáit és vágyait, legyen bármilyen
kockázatos is, de még mindig kevésbé veszélyes, mint megváltoztatni az
életét, mielőtt igazán felkészülne rá.

Illik ez önre? Csupán két kérdés:

Ha alaposan megvizsgálja, milyen volt a viszonya előtt,
kijelenthetné, hogy sokkal elégedetlenebb volt az életével, mint a
kapcsolatával?
Megrekedve érezte magát, de nem tudta, mitévő legyen?
Ha mindkét kérdésre igen a válasz, önnek nagy valószínűséggel
„elterelő” viszonya van.

Mit jelent mindez önnek? Ha elterelő viszonyt folytat, óriási veszélynek

vagy kitéve. Nemcsak egy tökéletes kapcsolatot kockáztat, de a
szakítással járó fájdalom és zaklatottság csak késlelteti, hogy ön azt
tegye, amire valóban szüksége van, vagyis kitalálja, hogyan élje az
életét. A valódi, nagy cél érdekében szembe kell néznie egy rövid ideig
tartó küzdelemmel. Véget kell vetnie a viszonynak, és belefogni a nehéz
munkába, hogy kitalálja, mihez is kezd magával.

AZ „EGYÉNISÉG ELŐTÖRÉSE” VISZONY. Bizonyos szempontból ez a

típus az elterelő viszony ellentéte. Ezzel újra megtalálja az utat vissza,
önmagához, és ahhoz, ami igazán fontos önnek. Mintha a viszony
valamiféleképpen segítene önnek újra megtalálnia önmaga elveszett
részét.
Martin (32) 7 évig elkötelezett kapcsolatban élt Jimmel. A kapcsolatuk
nem volt nagyszerű, de rendben volt. Egy dolgot azonban Martin sehogy
sem tudott megemészteni: az életük nagyon anyagias volt. Jim, a
sztárügyvéd minden gondolata akörül forgott, hogyan tudna a lehető
legtöbb pénzt csinálni, és a lehető legexkluzívabb életet élni. Martin
számára ez részegítő volt, hiszen egy alsó középosztálybeli családban
nőtt fel, sivár gyermekkorral.
Martin költő szeretett volna lenni, még ki is adták néhány művét. Ám
ez mind elveszett Jim mellett. Aztán Martin megismerkedett Carlsonnal.
Carlson az angol irodalom professzora volt, kortárs regényekről,
költészetről írt tanulmányokat. Azt a világot testesítette meg, amelyet
Martin valaha elveszített.
Martin számára nem csupán az volt izgalmas, hogy újra kapcsolatba
kerülhetett ezzel a világgal, hanem az is, hogy újra találkozott saját
kreatív énjével, amely oly régóta fuldoklott. Ahogy Martin Carlsonról
mondta: „Mellette érzem, hogy az az ember vagyok, aki mindig is lenni
akartam – az ember, akiről – bár bennem élt – elfeledkeztem.”
Szerencsére, mielőtt még túl késő lett volna, Martin rájött arra, amire
ebben a szituációban sokan nem ébrednek rá. Nem azért jelentett oly
sokat számára a kapcsolat, mert Carlsonnal lenni jobb volt, mint Jimmel,
hanem mert visszakapta régi önmagát.
Szakított Carlsonnal, és belevetette magát a Jimmel való
küzdelembe, hogy változásokat harcoljon ki kettejük életében, hogy
visszakaphassa élete hiányzó darabját.
Muszáj volt ezt megtennie, mert ez volt az egyetlen mód arra, hogy
rájöjjön, elégedetlensége a Jimmel vagy a saját magával való
konfliktusából fakad-e.
Sokan nem olyan szerencsések, mint Martin. Összetévesztik az
önmaguk visszaszerzése felett érzett örömet (ami valójában történik) az
új kapcsolat izgalmával, mintha tökéletesen passzolnának az új
személyhez (ami nem valószínű ebben a típusú viszonyban).
Megszakítanak egy tökéletesen jó kapcsolatot, amely akár el is fogadta
volna az új énjüket, sokkal könnyebben, mint gondolták volna.

Illik ez önre? Ideje bevallania az igazat:

Az a legjobb ebben a viszonyban, hogy ön azzal az énjével került
kapcsolatba, amelyről azt hitte, már elvesztette?
Ha igen, akkor tudja, hogy miről is szól a viszonya.

Mit jelent mindez önnek? Ha ön egyéniség előtörését érvényesítő

kapcsolatban van, úgy kell elfogadnia, ahogy van. Nem magára a
viszonyra van szüksége. Szakíthat, mielőtt rossz irányba tereli, vagy
egyenesen tönkreteszi az életét. Arra van szüksége, hogy visszahozzon
valami nagyon fontos, elveszettnek hitt dolgot. Természetesen nehéz, de
meg kell érte küzdenie, mielőtt feladja elsődleges kapcsolatát.
 Hogy mit kell visszahoznia az életébe? Tekintsen vissza a viszonyára,
és gondolja végig, mi volt benne a legjobb. Találja meg azt a részét,
vonatkozását, amely új értékkel töltötte meg az életét. Ha nem az
dominál, hogy a szeretőjével együtt vitorlázott vagy lovagolt, hanem
inkább az, hogy vitorlázott, lovagolt, történetesen épp a szeretőjével,
akkor tudnia kell, miből van többre szüksége az életben.
Ez a valami lehet bármi. Talán szeretné kibontakoztatni az önben
rejlő kreativitást (mint például Martin). Sikerélménynek élhette meg, hogy
képes volt kiállni önmagáért. Vagy rádöbbent, mennyire vonzódik a
vidékhez, s ott szeretne élni. Bármi legyen is, valami olyasmi volt, ami
boldogabbá tette önt, mintha egyszerűen csak együtt lett volna azzal a
másik személlyel.
Most megmutatta magának, hogy akár vállalná is a kockázatot, hogy
megbántsa azokat, akik fontosak önnek, csak hogy érvényesítse azt,
amire vágyik. Ha ennyire fontos, akkor tennie kell valamit, de ez nem
feltétlenül jelenti azt, hogy véget kell vetnie elsődleges kapcsolatának.

A „CSAK KÉNYEZTETNI AKAROM MAGAM” VISZONY. Csak azért

megcsalni a partnert, hogy kényeztesse magát az ember? Ez bizony
rosszul hangzik, mégis sokkal általánosabb jelenség, mint hinnénk, és
sokkal érthetőbb is. Thoreau azt mondta, az emberek csöndes
kétségbeesésben élik le az életüket. Néhányan azonban házas
kétségbeesésben.
Lássuk be, manapság a sok stressz és áldozat miatt – amely
velejárója egy kapcsolatnak – sokan érezzük megfosztva magunkat
valamitől. Aztán a kapcsolat nem működik túl jól, sok harag gyűlik össze
benne, senkinek nincs semmije, amit a másiknak nyújthatna. Ilyenkor
nagy szükség lehet a kényeztetésre. Márpedig annyira sürgetően, hogy
még az olyan emberek is viszonyba keveredhetnek, akik egyébként soha
nem gyengülnének el. Nem szép dolog, de érthető.

Illik ez önre? Képzeljük el a következő szituációt. Ön keményen dolgozik,

de nem fizetik meg eléggé a munkáját. A főnöke nem értékeli a
teljesítményét, nem segítőkész. Rengeteg stressz és frusztráció éri önt
attól a perctől kezdve, amint belép a munkahelyére, egészen addig, amíg
vége nincs a napnak. Aztán egy csütörtök reggel felébred, és bár nem
tervezte meg előre, és bár nem az a fajta ember, aki ilyet valaha is
megtenne, mégis betelefonál és beteget jelent. Persze nem beteg, csak
szüksége van egy nap pihenésre. Aztán mivel a következő nap péntek,
ön kiveszi azt a napot is.
Igazi kényeztetés, olyasmi, ami már régen kijárt volna önnek. Egy
kényeztető viszony pontosan ilyen. Ritkán tervezi meg előre az ember.
Valójában a legkevésbé sem arról a személyről szól, akivel a viszony
kialakul.
Bár önnek bűntudata van, mégis úgy érzi, megérdemelte ezt a
viszonyt, és élvezi? Viszont akkor sem bánkódna igazán, ha véget
érne?
Ha így van, akkor önnek „kényeztető” viszonya van.

Mit jelent mindez önnek? Amennyiben a viszonyuk csak a kényeztetésről

szól, az emberek még inkább hajlamosak a bűntudatra, mintha csak
szerelembe estek volna, vagy ha azért mentek volna bele, mert a
házasságuk sivár és elviselhetetlen.
A kényeztető viszony veszélye az, hogy a bűntudat szörnyű játékot űz
az érintettekkel, és nagy bajba sodorhatja őket. Ha megpróbálják
elnyomni a bűntudatukat, még nagyobb feneket kerítenek a viszonynak,
mint amekkorát kellene. Aztán hajlamosak mindent bevallani a
partnerüknek, amikor inkább hallgatniuk kellene. Némelyek bűntudatból a
társukkal maradnak, pedig igazából ki kellene lépniük az elsődleges
kapcsolatukból (bár valószínűleg nem kellene véglegesen összekötni az
életüket a szeretőjükkel sem). Néha végzetesen elkötelezik magukat
olyasvalaki mellett, akivel csak futó kapcsolatuk van.
De a kényeztető viszony csak ennyi, semmi több, ezt ne feledje.
Könyvelje el úgy, hogy ez csak olyasmi, amire nagy szüksége volt. Fejtse
meg, mi az, ami nem kielégítő az eredeti kapcsolatában, és változtasson
rajta. Találja meg a módját, hogy feldolgozza a bűntudatát. De ne
csináljon elefántot a bolhából, ne tulajdonítson nagyobb fontosságot
ennek a kapcsolatnak, mint amilyet megérdemel.

AZ „ÖLJÜK MEG A KAPCSOLATUNKAT, ÉS MAJD MEGLÁTJUK,

FELÉLED-E ÚJRA” VISZONY. Tracy és Richard (mindketten 29 évesek)
esete meglehetősen mindennapi. Az elmúlt három évben kapcsolatuk
összetettebbé vált, de kielégítőnek volt mondható. Sok rossz és sok jó is
történt benne. És természetesen sok dráma. Egyszer aztán Tracy és
Richard mélypontra került, úgy tűnt, több köztük a vita, kevesebb a
felhőtlen időszak, és mindketten kezdtek elbizonytalanodni a
kapcsolatukban. Egyre inkább fájdalmasan emlékeztek vissza, milyen
csodás is volt egykoron.
Ekkor Tracy veszélyes lépésre szánta el magát: viszonya lett az egyik
munkatársával. Érdekes módon nemigen ügyelt arra, hogy titokban
maradjon a dolog, így aztán Richard hamarosan tudomást is szerzett
róla. Az ő esetükben, akárcsak az esetek többségében, a viszony hatása
a házasságukra olyan volt, mint mérget adni valakinek, aki már amúgy is
beteg. De várjunk csak! Nem így működik a kemoterápia, és nem arra
van kitalálva, hogy megmentse valakinek az életét?
Miről is van szó? Tracy ki akarta végezni a házasságát, vagy
visszahozni az életbe? A válasz: ezt is, azt is. Pontosan azt akarta, amit
tett: hatalmas csapást mérni a házasságára, és majd meglátják, mi
történik.
A maga hályogkovács módján ez volt az, amit belső bölcsessége
sugallatára Tracy igazából tenni akart. Richard és Tracy arra
kényszerültek, hogy megvívjanak egymással, és egymás iránti igazi
érzelmeik valahogy ledöntötték a jeges falakat, amelyek közéjük nőttek.
Ha nem öli meg a kapcsolatukat, akkor megmenti.
És pontosan ez történt. Richard megtudta, hogy Tracynek viszonya
van. Hatalmas veszekedés tört ki közöttük. Richard az öklével hatalmas
lyukat ütött a hálószobaajtóba, majd elviharzott a házból. És meglepő
bár, de a következő pár napban elkezdtek hiányozni egymásnak.
Telefonon beszélgettek. Nem kis bűntudattal mindketten egyetértettek
abban, hogyan is hagyhatták, hogy buta dolgok tönkretegyék a
kapcsolatukat, amelyben annyi jó dolog volt. És abban is egyetértettek,
hogy nem tudnának búcsút inteni ennek a sok jó dolognak – a nagyszerű
beszélgetéseknek, az élvezetes szexnek, annak, hogy képesek voltak
együtt nevetni. Megegyeztek abban, hogy igyekezi fognak megmenteni a
kapcsolatukat.
Tracy viszonya nem ölte meg a kapcsolatukat. Újraélesztette.
Ennél a típusú viszonynál soha nem tudhatjuk, mi lesz a vége. Ha
ebben a cipőben jár, önnek is tudnia kell, hogy kétesélyes a dolog.
Illik ez önre? Richard és Tracy esete önmagáért beszél.
Ismerős az ön számára?
Tud azonosulni Tracy azon szükségletével, hogy tudni akarta,
vajon működik-e még a kapcsolatuk?
További támpontként nincs-e esetleg valami furcsa a az ön
viszonyában – vagy az, hogy nem is olyan nagyszerű, vagy
olyasvalakivel folytatja, aki egyértelműen nem illik önhöz?
Ezek olyan jelek, amelyek azt mutatják, olyan viszonya van,
amelynek révén meg akarja tudni, vajon megöli-e a házasságát, vagy
visszahozza az életbe.

Mit jelent mindez önnek? Nagyon óvatosnak kell lennie, a kísérlet

kockázatos. Tönkretehet valamit, ami önnek nagyon fontos lehet.
Viszonnyal életet lehelni a házasságba olyan, mintha amatőr próbálna
meggyógyítani kemoterápiával egy rákos beteget. A dolog sokkal
többféleképpen sülhet el rosszul, mint jól.
Ha meg akarja őrizni a lehetőségét, hogy megmentse a házasságát,
akkor véget kell vetnie a viszonynak, nem is még ma, hanem tegnap
kellett volna! Óriási, látványos, szenvedélyes beszédet kell tartania a
házastársának, hogy mindketten részt vehessenek egy párkapcsolati
terápián. Dolgozzanak a kapcsolatukon, őrizzenek meg minden jó dolgot,
amijük van, és dobják ki a szemetet.
És majd meglátják, mi történik. Hamarosan kiderül.

A „KIELÉGÍTETLEN SZÜKSÉGLETEK” VISZONY. Oly könnyen

mondogatjuk: senki sem tökéletes. A probléma az, hogy ha a partner
nem tökéletes valamiben, akkor a másik kielégítetlennek érzi magát ilyen
vagy olyan téren. Mi történik ekkor?
Nagyon mély probléma. Ha ön a kapcsolatán kívül próbálja kielégíteni
az igényét, akkor azt árulásnak tekinthetjük. De ha véget vet egy
máskülönben jól működő kapcsolatnak azzal, akit ön szeret, csak azért,
hogy kielégíthesse azt a bizonyos szükségletét, az szörnyű
pocsékolásnak tűnik.
Tegyük fel, hogy az ön partnere minden tekintetben csodálatos,
kivéve, hogy nem különösebben érdekli a szex, vagy nem túl jó benne.
Ha viszont önnek nagyon is fontos, akkor van egy kielégítetlen
szükséglete. Rengeteg embert vezet egy második kapcsolatba az, hogy
szexuálisan „jóllakjanak”, mert az elsődlegesben ez az, ami hiányzik.
A szex talán a legtöbb figyelmet kiváltó szükséglet, de a „kielégítetlen
szükségletek” típusú viszony éppolyan gyakran szól valami másról.
Dolgoztam egyszer egy férfival, aki kapcsolatban állt a szervezett
bűnözéssel. Ahogyan Mario (38) fogalmazott: „Valószínűleg azt mondaná
rám, erőszakos alak vagyok. Nézze, tettem pár rossz dolgot, doki. De
most nem erről akarok beszélni.”
Amiről beszélni akart, az a kapcsolata. Megromlottak dolgok a
házasságában, de leginkább az intelligens, mély, tartalmas
beszélgetések hiánya miatt szenvedett, mert cicababa, butuska felesége
ilyesmiben nem lehetett a partnere.
Kapcsolatba került egy másik nővel, aki állampolgári ismereteket
oktatott egy gimnáziumban, és rendszeres olvasója volt a Timesnak.
Mario vett neki egy házat, mindössze másfél utcányira a felesége
házától. Egyszer az egyik házban töltötte az éjszakát, másszor a
másikban.
A két nő elkerülhetetlenül tudomást szerzett egymásról. Ennél
azonban meglepőbb, hogy összefogtak, és szembesítették a férfit a
tényekkel, ami még e bizonyítottan nehézfiú számára is félelmetes volt.
– Választanod kell, Mario – mondta a felesége. – Vagy én, vagy ő.
– Igen – helyeselt a szeretője.
– Adjatok egy hetet! – könyörgött Mario.
– Két napod van – mondta a felesége.
– Úgy van – mondta a szerető.
Végül elvált a feleségétől és elvette a szeretőjét, pedig azt mondta, a
szex a feleségével jobb volt. Miért? Mert a szeretőjével sokkal
érdekesebben és tartalmasabban lehetett eltölteni az időt.
– Olyan művelt – áradozott Mario. – Ezt imádom benne.
Gyakran egy viszony szükséges hozzá, hogy az emberek rájöjjenek,
milyen fontos számukra egy kielégítetlen szükséglet.
Egyébként miután segítettem neki rendezni a kapcsolatait, Mario be
akarta fejezni a terápiát.
– Nos, tudja, nem kényszeríthetem, hogy eljárjon hozzám –
mondtam, és Mario esetében ez tökéletesen igaz volt. – De el kell
mondanom, nem örülök annak, amivel foglalkozik. Rossz dolog, és
veszélyes is magára nézve.
 – Tudom, tudom. Dolgozom az ügyön. Egy kis vállalkozást indítok.
Mihelyt beindul, abbahagyom a másikat.
– Mivel foglalkozik? – kérdeztem.
– Kiirtom a férgeket – itt egy kis szünet következett. Ránéztem. –
Tudja, rovarirtó vagyok.
Elnézést a kitérőért. Gondoltam, olvasóim is tudni szeretnék.

Illik ez önre? Gondolja át, miért volt boldogtalan az elsődleges

kapcsolatában?
Kijelentheti-e, hogy a partnerére mint komplett személyiségre
gondol, vagy egy olyan szükségletének vonatkozásában, amely
fontos önnek, és amelyet partnere nem tud vagy nem fog
kielégíteni?
Most gondoljon a szeretőjére.
Mi a véleménye, azért van viszonya, mert a szeretője kielégíti ezt
a szükségletét?
Minél inkább erről a kielégítetlen szükségletről szól a viszonya, annál
valószínűbb, hogy az öné „kielégítetlen szükségletek” típusú viszony.

Mit jelent mindez önnek? Fontos, hogy nagyon alaposan gondoljuk végig,
mit tegyünk egy ilyen viszonnyal. Az első kérdés az, mit mond önnek ez
a viszony, mennyire fontos a kielégítetlen szükséglet?
Sokszor azért tűnnek fontosnak a kielégítetlen szükségletek, mert
nincsenek kielégítve. A sóvárgás, a nélkülözés emeli ki őket. Ha egyszer
kielégítik őket, az ember rádöbben, talán nem is volt olyan fontos.
Egy nő, akit kezeltem, évekig boldogtalan volt a házasságában.
Susan (37) olthatatlan kíváncsiságot érzett egy nővel való szexuális
együttlét iránt, és ezzel kapcsolta össze boldogtalanságát. Minél
régebben vágyott rá, annál boldogtalanabbnak érezte magát. Végül egy
nap bejelentette nekem, hogy összejött egy kollégiumi barátnőjével, és a
dolog megtörtént.
– És? – kérdeztem.
– Rendben volt a dolog – sóhajtott. – De ami engem illet, nem
vágyom rá többször. Azt hittem, ez valami nagy dolog lesz. Fura, de
tényleg hetero vagyok – nevetett.
Soha nem mondta el a férjének, de egyre több energiát fektetett a
házasságukba. A felhő pedig, amely oly régóta beárnyékolta kettejük
kapcsolatát, lassan feloszlott.
Ha az ember kitöröl egy kielégítetlen szükségletet a képből, talán már
nem is tűnik olyan nagy dolognak. Ez az egyik oka annak, hogy a
viszonyok többnyire csak ideiglenesek. Ha fény derül rájuk, szörnyű
árulássá változnak, és ez katasztrófa, hiszen az ok csak olyasmi volt,
mint egy vírus, amely átmegy rajtunk, szervezetünk leküzdi, és mi újra a
régiek vagyunk.
Máskor a viszonyról, amelybe az ember „belekeveredik”, később
kiderül, hogy ébresztő jellegű. Az érintett ráébred, hogy kielégítetlen
szükségletei sokkal fontosabbak számára, mint azt gondolta. De maga a
felismerés teljesen más dolog, mint amit végül tennie kell a viszonnyal
kapcsolatban. Csak azért, mert boldog, hogy végre kielégülhetnek a
szükségletei, nem jelenti azt, hogy véget kell vetnie a házasságának. Azt
jelenti, hogy komolyabban kell vennie ezeket a szükségleteket. Talán
sokkal jobb megoldás, ha párkapcsolati terápiára megy a házastársával,
hogy dolgozzanak a szükségletek kielégítésén, mint új kapcsolatot
kezdeni, amelyben ki tudja, milyen új kielégítetlen szükségletekkel kell
majd szembenéznie.
Vannak azonban olyan szükségletek, amelyek nélkül egyszerűen
nem képzelhető el a boldogság. Tegyük fel, ön olyan emberrel él együtt,
aki rendes, de nincs benne elég empátia, hogy úgy legyen gyengéd,
ahogyan ön szeretné. Vagy a társa nem tud beszélgetni önnel olyan
dolgokról, amelyek tényleg nagyon fontosak az ön számára (mint Mario
esetében).
Az ilyen helyzetekben a viszony fontos módja lehet annak, hogy az
ember megbizonyosodjon arról, igenis van, amire vágyik, ami annyira
fontos, hogy ha beteljesül, az nagy változást hoz számára. Ez
egyértelműen arra utal, hogy szakítania kell az elsődleges kapcsolatával.
Mindazonáltal nagyon óvatosnak kell lennie. Ugyanis ez nem
feltétlenül jelenti azt is, hogy a későbbiekben azzal a személlyel kell
együtt élnie, akivel viszonya volt. Lehet, hogy ez tapasztalatszerzés volt,
amelyből megtanult valami fontosat saját szükségleteiről. Nincs ebben
semmi rendkívüli, de legyen résen, nehogy hálából kötelezze el magát,
hacsak ez a kapcsolat nem működik jól sok más szempontból is.

A „TAPASZTALATOK, AMELYEKET KIHAGYTAM” VISZONY. Ez a

„kielégítetlen szükségletek” típusú viszony egyik variációja. Ez esetben
azonban a kielégítetlen szükséglet nem a jelenben keresendő, hanem a
múltban. Arról van szó, amit ön kihagyott az életéből, és valami azt súgja,
ahhoz, hogy egész embernek érezhesse magát, meg kell szereznie ezt a
tapasztalatot.
A nőknek gyakran van ilyen típusú viszonyuk. Még manapság is
nagyon tapasztalatlanul csöppennek bele egy-egy tartós kapcsolatba,
aztán azért kezdenek viszonyt, hogy biztosak lehessenek benne, nem
maradnak le semmi fontosról.
Fiatal korunkban van egy időszak, amely pontosan megfelel arra,
hogy kipróbáljunk ezt-azt, akár más-más személyiséget. Például milyen
az, ha olyasvalakivel vagyunk együtt, aki teljesen más társadalmi
osztályból vagy etnikai háttérből származik? Milyen lehet együtt lenni
valakivel, aki sokkal öregebb vagy fiatalabb? Milyen valakivel, aki nagyon
romantikus, nagyon laza, vagy gazdag, vagy művészlélek? Milyen
olyannal lenni, aki folyton csak le akar teperni és szexelni velünk?

Illik ez önre? Egy viszony annyira izgalmas lehet, hogy nehéz

tárgyilagosan tekinteni rá. Izgalmas és új. Minden viszony így kezdődik.
Ön annyit tehet csak, hogy fájdalmasan őszinte lesz magához. Gondolja
át, mit hozhat ki a viszonyból.
Azonkívül, hogy „izgalmas és új”, mi a legfontosabb, amit nyerhet
vele? Ha valami olyasmit, ami eddig kimaradt az életéből, akkor tudni
fogja, hogy egyszerűen csak meg akarta szerezni a kihagyott
tapasztalatot.

Mit jelent mindez önnek? A kérdés az, hogy ez a viszony csak lehetőség
arra, hogy kipipáljon valamit a „feltétlenül meg kell tennem” listáról, avagy
egy módja annak, hogy újraértékelje a házasságát. Nos, tegyük fel,
mindig is szeretett volna összejönni egy igazán gazdag férfival / egy
hatalmas mellű nővel. Most sikerült. Képesnek kell lennie arra, hogy
kijelentse, már nem is olyan fontos. Nem kell hogy megváltoztassa az
életét.
De mi van, ha az a valami, ami kimaradt az életéből, olyasmi, amire
szüksége van a boldog kapcsolathoz? Mi van, ha eddig azt hiányolta,
hogy valaki kedves legyen önhöz? Vagy nagyon romantikus. Vagy
érdekes beszélgetőpartner.
Legyen őszinte azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos ez önnek.
Csak azután tudja eldönteni, mekkora veszélyt jelent a jelenlegi
kapcsolatára.

A „MEGVAN-E MÉG?” VISZONY. Gyakran hallani férfiaktól és nőktől

egyaránt, hogy kapcsolatbeli problémáik tönkretehetik az önbizalmukat
és az önértékelésüket.
Így sokszor azért van viszonyuk az embereknek, hogy bebizonyítsák
maguknak: még mindig vonzók, még mindig képesek vonzódni valakihez,
hogy még mindig jó emberek, még mindig éreznek szexuális vágyat, még
mindig lehet rengeteg vidám pillanatuk, még mindig jó szeretők.
Az ilyen típusú viszonyok egyre gyakoribbak, amint elértük a
középkorúságot. De akár egy fiatal anyát is komolyan foglalkoztathat,
hogy megvan-e még benne az a bizonyos valami.

Illik ez önre? Egyetlen kérdésre válaszoljon csak:

Mi az, ami igazán örömet szerez önnek ebben a viszonyban?
Ha őszintén kijelentheti, hogy inkább arról szól, ön sokkal jobban érzi
magát a bőrében, mintsem a szerető iránti elragadtatásról, akkor ez
talán egy „megvan-e még?” viszony.

Mit jelent mindez önnek? Az ilyen típusú viszonyok gyakran járnak együtt
az elsődleges kapcsolat megújulásával. Már amennyiben az érintettek fel
tudják dolgozni a sérüléseket. Végül is ön azt akarta megtudni, megvan-e
még önben az a bizonyos vonzerő, úgyhogy most az újonnan megtalált
önbizalmát átviheti az elsődleges kapcsolatába, és ketten profitálhatnak
belőle.
Az ilyesfajta viszonyok esetében általában érdemes alaposan
megvizsgálni, hogy mi volt a gond az elsődleges kapcsolatban, ami miatt
az ember úgy érzi, már nincs meg benne a vonzerő. Ebből tud a
legtöbbet tanulni, hogy eldönthesse, megy, vagy marad.
Ha olyan a társa, aki lerombolja az ön önbizalmát, az nagyon komoly
dolog, és azt kifejezésre kell juttatnia. Még az is kiderülhet, hogy véget
kell vetnie a házasságának, ha nem lehet rendbe hozni ezen a ponton.
A „HELYETTESÍTŐ TERÁPIA” VISZONY. A terapeutának fontos szerep
jut társadalmunkban. A legfontosabb dolga az, hogy segítsen az
embereknek megváltozni, megszabadulni fájdalmaiktól. A vállát is
odatartja, hogy páciensei kisírhassák magukat rajta. Ő az, akivel
beszélgethetnek, mert ő biztosan megérti problémáikat. Gyakran nem
kapják ezt meg a partnerüktől, mert a kapcsolat megromlott, vagy
egyszerűen csak mindenki túl elfoglalt hozzá.
Gondoljon úgy rá, mint egy fontos, kielégítetlen szükségletére.
Persze „a párom nem ért meg” sokszor csak közhely, de rengeteg olyan
szituáció van, amikor igazi és nyomasztó szükségre mutat rá. Ön talán
nem a legjobb megoldást választotta, hogy kielégítse a szükségletét, de
van önben bizonyos bölcsesség, ha tudja, hogy él önben ez a fajta
hiányérzet.

Illik ez önre? Van valami abban a gondolatban, hogy a mód, ahogyan a

kapcsolatában tölti az idejét, a lényege a kapcsolatnak. Még igazabb az,
hogy az határozza meg a kapcsolatot, ön mennyire tudja élvezni az
együtt töltött időt. Tehát hogy lássa, ráillik-e az ön esetére ez a fajta
viszony, kérdezze meg magától:
A szeretőjével való együttlét jelentős részét az tölti ki, hogy ön
kiöntheti neki a szívét, panaszkodik, segítséget, útmutatást kap, vagy
egyéb olyan dolgot, ami tényleg terápiának számít?

Mit jelent mindez önnek? Ha terápiásan hat önre a viszonya, akkor talán
hatékonyabb és egyszerűbb lenne egy igazi terapeutától segítséget
kérnie. Arról a tényről nem is szólva, hogy szakmailag mégiscsak az az
igazi.
Végül pedig ideje lenne megkérdeznie magától, van-e a viszonynak
egyéb alapja is, mint az, hogy jobb kedvre derítse önt. De azt is
ellenőriznie kellene, miért van szüksége erre a fajta terápiára egy
szeretőtől. Valami fontos dolog hiányzik az életéből vagy a
házasságából?

A „JOBB ÜZLETET KÖTNI” VISZONY. Figyelem: valami nagyon

kevéssé romantikus dolgot készülök most mondani, de nem rejthetem
véka alá az igazat. Általában a legjobbal kötünk házasságot, akit csak
találunk. Nem a világon a legjobbal, csak a mi világunkban a legjobbal. A
remény, hogy ez az illető boldoggá tesz majd minket, a legerősebb
érzelem, ezt hívják szerelemnek.
Néha azonban az a helyzet, hogy jobban is tudnánk csinálni. Lehet,
hogy az előtt köteleztük el magunkat egymásnak, mielőtt felfedhettük
volna a világ vagy akár csak magunk előtt az igazi, bennünk rejlő
adottságokat. Előfordulhat, hogy olyan csekély önbecsülésünk volt, hogy
lehorgonyoztunk, pedig igazából sokkal jobban is csinálhattuk volna.
Lehet, hogy annyira gyorsan el akartunk kelni a piacon, hogy elkaptuk az
első embert, aki szembejött velünk.
Mindezek nem számítanak, amíg boldogok vagyunk. De
természetesen nem mindig vagyunk boldogok. És olyankor
elgondolkozunk, vajon nem tudtunk volna még jobb üzletet kötni? És
ekkor azt is tudjuk, hogy tényleg csinálhattuk volna jobban.
Senki sem ejt egy szerető partnert olyanért cserébe, aki csak egy
halvány előrelépés lenne. Nem érné meg, ha a szerelmet, a hűséget, a
gyerekeket (ha vannak) nézzük, a veszélyeit és az árát egy válásnak,
vagy egyéb dolgokat, amelyek a partnerünkhöz kötnek. De ha olyannal
keveredünk össze, aki sokkal jobbnak tűnik, és biztos, hogy az
előrelépés ellensúlyozza az árát, akkor a „jobb üzletet kötni” kifejezés
értelmet nyer.
Figyelmeztettem előre, hogy ez egyáltalán nem lesz romantikus. De
az emberek így tesznek.
Ne értsen félre, kérem. Hiszek a házasságban. Nem azt mondom,
hogy kössön jobb üzletet. Egy tökéletes világban mindenkinek maradnia
a kellene a kapcsolatában, dolgoznia rajta, jobbá tenni. De ez nem
tökéletes világ. Ez a való világ. Néhányan rossz okból házasodnak. És
némelyik házasság merő kudarc.
Így némelyeknek azért van viszonyuk, mert ez az első lépés a jobb
üzlet felé. Mrs. A. úgy gondolja, jobban járt volna Mr. Y.-nal, mint
ahogyan bevásárolt Mr. X.-szel, hát elviszi egy tesztvezetésre. Ez lenne
a „jobb üzletet kötni” viszony.

Illik ez önre?
Egy ideje úgy érzi, jobb a partnerénél?
Azért van új kapcsolata, mert jelentős előrehaladásnak tűnik az
eddigiekhez képest?
 Tudom, árulásnak számít ilyesmiken gondolkodni, de nagyon igaz
lehet.
Ha igen, akkor ez egy „jobb üzletet kötni” viszony.

Mit jelent mindez önnek? Azt jelenti, nagyon óvatosnak kell lennie. Jobb
üzletet kötni jó dolog, de ne feledje: ha jobb üzletet köt, azzal azt mondja,
hogy Y. jobb, mint X., még akkor is, ha számításba veszi a lebonyolítási
költségeket, valamint az összes kockázatot. Gyakran követnek el hibát
közben az emberek. Részletesebben belemegyünk majd ebbe a témába
abban a fejezetben, ahol arról lesz szó, hogyan döntsünk két ember
között. Vegyünk most előzetesen két dolgot.
Az emberek egyik hibája, hogy mérhetetlenül alulbecsülik a válás
árát. Nem csak az anyagiakat, bár az is óriási lehet. De a vele járó
stresszt, dühöt, depressziót, elveszettség érzését is. Az férfiak gyakran
alábecsülik, mennyire fognak hiányozni nekik a gyerekeik, a nők pedig
azt, milyen teher egyedülálló anyának lenni.
Egy másik hiba, amelyet el szoktak követni, az, hogy alábecsülik a
kockázatot, amivel a másik emberhez való elkötelezettség jár. Tudom,
most csodálatosnak tűnik. És talán az is. Néha úgy vélik, azzal, hogy
jobb üzletet kötöttek, a legjobb dolog történt velük, ami csak történhetett.
De ne felejtsük: a személy, akivel önnek viszonya van, most a legjobb
arcát mutatja. A viszonyok természetüknél fogva nagyon romantikusak.
De a kapcsolatok világában minden új ember, akivel kapcsolatba
kerülünk, olyan, mint egy használt autó garancia nélkül. Jó esély van
arra, hogy egy másiknak már fejfájást okozott, és okozhat nekünk is.
Ha tehát ön üzleten töri a fejét, a kockázat minimalizálása érdekében
jó alapos tesztvezetést csináljon.

A „VÉLETLEN” VISZONY. Megértem én: ha a házastársa rajtakapja önt

egy másikkal az ágyban, nem mondhatja azt, hogy „Nem is tudom, hogy
történhetett ez meg! Éppúgy meglepett engem is, mint téged.”
Természetesen nem ezt értem a véletlen viszony alatt, hanem azt,
hogy az emberek túl gyakran bizonyulnak gyengének és butának, még a
legjobbak is. Túl könnyű olyannak lenni, mint Ellie (42), aki nyolc év után
megállapodott egy biztos, kényelmes, de kevésbé szenvedélyes
kapcsolatban Neddel. Emlegették, hogy össze kellene házasodniuk.
 Ellie a munkája miatt utazgatott – tanácsadó volt. Egy éve
Manhattanben járt üzleti úton. Épp egy nagy veszekedésen voltak túl
Neddel, egy olyan időszak után, amikor kissé eltávolodtak egymástól.
Ellie örült, hogy távol lehet tőle.
Azon az estén Ellie magányosnak érezte magát a hotelszobájában,
lement hát a bárba, ahol megismert egy kedves srácot. Nem volt ebben
semmi rendkívüli. Rossz helyen volt – egy hotel bárjában, egy másik
városban –, rossz időben – haragudott Nedre –, a sebezhetőség rossz
pillanatában – a napnak majdnem vége volt, csalódott a szerelmében –,
és kissé be volt csípve.
A bárban lévő legtöbb ember balfék volt, így a világ
legtermészetesebb dolgának tűnt felhívni ezt a srácot a szobájába, főleg,
hogy rögtön egymásra hangolódtak.
Egy baleset részesei voltak, az események csak arra vártak, hogy
megtörténjenek. Beszélgettek, közel kerültek egymáshoz, és végül az
ágyban kötöttek ki. Ellie minden lépésnél nemet akart mondani, de sokkal
egyszerűbbnek tűnt hagyni a dolgokat a maguk természetes útján
haladni tovább. Egyszerűbbnek tűnt megvárni a másnapot, mint azt
mondani, soha többé. Aznap, mikor visszarepült Providence-be,
hihetetlenül nehéznek tűnt örökre elbúcsúzni, bár Ellie ezt akarta tenni.
Ellie gyenge volt, a viszony túl egyszerű. Ez a véletlen viszony.

Illik ez önre? Kérdezze meg magától:

Amikor belekezdett a viszonyba, ilyesmiket mondogatott
magának: „Ez lehetetlen. Nem jó ez így. Nem tudom, miért is
csinálom én ezt. Van egy teljesen jó kapcsolatom. Ez a másik
rendben van, de nem értem, miért kockáztatom a kapcsolatomat
ezért?”
Ebből tudható, hogy ez „véletlen” viszony.

Mit jelent mindez önnek? Nem azért „véletlen” a viszony, mert véletlenül
történik. Bizonyos értelemben minden viszony véletlen, mert nem tervezi
meg őket előre senki.
A „véletlen” viszony jellemzője az, hogy nem mondogatja magának az
ember, milyen jó érzés, vagy hogy ez az, amire úgy vágyott. Ha tényleg
erre vágyott volna, akkor valamelyik másikfajta viszonyba keveredne
anélkül, hogy tudná, mire van szüksége.
A „véletlen” viszony egyáltalán nem jó érzés. És ön nem érzi, hogy
bármit is megoldana. Tévedés, amely jólesik egy pillanatra, de attól még
tévedés, mint ha, mondjuk, rosszul nyomtatnák az ön havi
számlaösszesítőjét, és nem 1397 dollár lenne a vége, hanem 10 millió
1397. Higgyen nekem! Önnek nincs hirtelen 10 millió többlete. Ugyanígy
működik ez egy viszony esetében is – ön nem az élete nagy szerelmét
találta meg, egyszerűen el kell engednie.

A „BOSSZÚ” VISZONY. Bármelyik párterapeuta azt mondaná önnek,

gyakran kényszerítik őket a bíró szerepébe. Az egyik fél ugyanis azt
mondja: „Ez nem fair. Ő megteheti ezt, én meg nem!” Mire a másik:
„Persze, te meg mindig azt csinálod, és az sokkal súlyosabb. Az nem
fair!” Valamilyen szinten minden boldogtalan pár olyan, mint két gyerek,
akik azon vitatkoznak az asztalnál, melyiküké a nagyobb szelet süti.
Az igazságosság nagyon fontos a kapcsolat egészsége
szempontjából: általában problémát jelent, ha az egyiknek sokkal jobb,
mint a másiknak, vagy sokkal rosszabb. És ha ez történik, akkor ön
egész biztos lehet abban, hogy valami közbejön, és helyrebillenti az
egyensúlyt.
Ekkor jön a képbe a „bosszú” viszony. Meglepően hétköznapi dolog.
Amikor a viszony következményeit dolgozzuk fel párokkal, természetes,
hogy egy ponton az egyikük így reagál: „Ha ő lefeküdt valakivel,
megtehetném én is, nem?” És néha meg is teszik. Ez a „bosszú” viszony:
amelybe azért megy bele az érintett fél, mert a partnerének viszonya volt.
De a „bosszú viszony” nem csak akkor következhet be, ha ön meg
akar fizetni egy viszonyért. Bosszút lehet állni bármi másért is. Mert
mondjuk a párja zsugori vagy utálatos. Mert folyton olyasmire kényszeríti,
amit ön utál, például mindig új helyre kell költözniük. S hogy miért is?
Azért, mert elhanyagoltnak érzik magukat. Mondjanak bármit, az
emberek akár emiatt is belemehetnek egy viszonyba. Bosszúból.

Illik ez önre? Hiba lenne azt gondolni, hogy a bosszúból fakadó

viszonyok kiszámított módon kezdődnek. Valójában ritkán tervezi meg
őket az ember. Annál gyakoribb, hogy önnek sérelme van, akár tud róla,
akár nem – leggyakrabban nem. Bárhogyan is, megvan a lehetőség a
viszonyra.
Ön beleugrik, és amikor megtörténik, erős késztetést érez, hogy
eredeti partnerének kárörvendőn a szemébe vágja?
Az érzés, hogy partnere most visszakapja, ami jár neki, biztos jele
annak, hogy önnek „bosszú” viszonya van.

Mit jelent mindez önnek? Jó módszer a viszonyok vizsgálatára az, ha a

háttérben működő indítékokat nézzük. Ha ön elégtételt érez, hogy
visszabillenti a mérleg egyensúlyát, és megfizet valamiért, akkor ez az ön
motivációja a viszony folytatására.
Ez bizony nem szép dolog. De ha legalább érti, mit tesz, elkerülheti,
hogy csakis az elragadtatás szemüvegén keresztül lássa a szeretőjét. A
bosszúra épülő viszonyok legtöbbször csakis erről szólnak. A bosszúról.
Maradjon is így, de jobb, ha szakít a szeretőjével, és továbblép.
A következő kérdés az, hogy milyen messzire megy a bosszúval, mit
akar elérni. A tanácsom a következő: legyen ez egy elvont bosszú; ne
mondja el a partnerének. Nem csak azért, mert két rosszból nem lesz
egy jó. Az ön viszonya kész arculcsapás az állandó kapcsolatnak. Ha az
első ütés nem terítette le, akkor a második már jó eséllyel le fogja.
Úgyhogy hacsak nem akar véget vetni a kapcsolatának, tartsa meg a
bosszút magának. Koncentráljon arra, hogyan hozza rendbe a
kapcsolatát – a könyvben erre is talál útmutatást.

A „KAPUZÁRÁSI PÁNIK” VISZONY. Az összes többi típusú viszony is

megtörténhet a középkorú ember életében, ahogy bármilyen életkorban,
bármelyik életszakaszban. Egyetlen megkülönböztető jellemzője van a
kapuzárási pánikból fakadó viszonynak: azért történik, mert az ember
rádöbben, hogy öregszik, hogy meg fog halni, tehát most, vagy soha.
Egyszerűen nem igaz, hogy azért van viszonyuk az embereknek
ilyenkor, mert az elengedhetetlen velejárója a kapuzárási pániknak.
Amikor látják magukat, amint öregszenek, hirtelen pánik tör rájuk a
kérdéssel kapcsolatban: „Ez minden?” És gyakran ez – a viszony – a
legjobb, amivel kezelni tudják a pánikot.
A kapuzárási pánikból kezdett viszony ritkán átgondolt. Sokan élnek
együtt egyfajta pánikkal az öregedéstől; egy viszony lehetőségként
bukkan fel, és ők lecsapnak rá. Amitől még zavarosabb lesz az egész
ügy, hogy ez a pánik nagyrészt tudattalan. Sokan nem veszik észre,
milyen pánikban voltak az öregedés miatt, amíg nem tettek valami őrült
dolgot, például hogy viszonyba keveredtek.

Illik ez önre? A tény, hogy ön középkorú, még nem annak a jele, hogy a
viszonya kapuzárási pánikból táplálkozó viszony. Az sem erre utaló jel,
ha középkorú, és valamifajta krízisen ment keresztül – a legtöbb krízis,
amely a középkorúaknál következik be, bekövetkezhet más életkorban is.
A kapuzárási pánikból fakadó viszony meghatározó jellemzője a
következő:
Ha egyszer a lehetőséget felvetették önnek, beismeri-e, hogy
igen, aggódott az öregedés miatt, és ez az aggodalom áll a
viszonya mögött, amibe más körülmények között nem ment
volna bele?
Ha a válasz igen, akkor kapuzárási pánikból kezdett viszonya van.

Mit jelent mindez önnek? Az idősödés miatti pánik olyan, mint a

zsákbamacska. Önmagában nem nagy dolog, de kérdés, mi van benne.
Mindenkinek magának kell rájönnie, mit is jelent valójában az
öregedéstől való félelme. Halálfélelmet? De miért félne ön egyszer csak
a haláltól? Fél, hogy csökkeni fog az ereje? Nos, tényleg csökken? És ha
igen, akkor miért? Fél, hogy nem fog jól kinézni? Hogy kifut az időből, és
nem tudja megszerezni azt, amit mindig is akart, tehát sosem lesz az
öné?
Ez csak néhány a lehetőségek közül, amelyekről pácienseim
beszámoltak. A legjobb, ha ön is beszél valakivel arról, ami önnel
történik, és akkor feltérképezheti, mivel is áll szemben. Csakis akkor
jöhet rá, mire van igazán szüksége.
Valóban szüksége lehet valamire, és az valószínűleg nem egy
viszony. A viszony ugyanis nem megoldás az öregedésre, sokkal inkább
az oka a korai öregedésnek!
Nyitottnak kell lennie más lehetőségekre is, hogy esetleg más okai is
vannak a viszonyának, nem csak az öregedés. Elég nagy esély van rá,
hogy az egyéniség érvényesítését célzó és a kielégítetlen szükségletekre
épülő viszony is közrejátszik. Ezek a leggyakoribb viszonyok, amelyekre
gondolhatunk a kapuzárási pánikból táplálkozó viszonynál, kivéve kettőt,
amelyekről még nem beszéltünk: ezek oka a szexuális pánik és a
„középkorú házassági krízis”.
Abban az esetben, ha valóban kapuzárási pánikkal küzd, és nem volt
viszonya, akkor vegyen egy sportautót, és hagyja ki a viszonyt. Sokkal
olcsóbb. Sok szempontból.

A „SZEXUÁLIS PÁNIK” VISZONY. Ez a természet törvénye. Ahogy

öregszünk, úgy csökken a szexuális teljesítőképességünk. Férfiak
esetében merevedési zavar formájában jelentkezhet, persze ez nem azt
jelenti, hogy teljességgel képtelen a merevedésre. Sokkal gyakoribb,
hogy a férfiak azt veszik észre, az erekciójuk nem egészen olyan
kemény, vagy tovább tart, amire megkeményedik, esetenként
kiszámíthatatlan a képességük az erekcióra. Másoknak, ha van is
merevedésük, talán nehézséget okoz eljutni az orgazmusig.
A nők rengetegféleképpen megélhetik, hogy egyre nehezebben
jutnak izgalmi állapotba. Néhányan egyszerűen nem éreznek vágyat.
Mások nem nedvesednek annyira, vagy nem olyan gyakran. Megint
másoknak nagy nehézségekbe kerül eljutni az orgazmusig.
Ez a valóság, amellyel előbb-utóbb mindannyian szembesülünk. Nem
beszélve arról, hogyan értelmezzük ezeket a problémákat. Sokan
egyfajta szexuális pánikba esnek. Úgy érzik, elhagyja őket az erejük.
Félnek, hogy vége a szexuális életüknek.
Ekkor aztán némelyek új partner után néznek, akit hajlamosak
szexuális megmentőnek látni. Úgy akarják leküzdeni a szexuális pánikot,
hogy újfajta izgalomforrást kutatnak fel, új seprűt keresnek maguknak. Ez
gyakran működik is: az új seprű jól seper, és a puszta újdonság
felébresztheti a szunnyadó szexualitást.

Illik ez önre? Ha önnek már akkor volt viszonya, amikor tudatában volt
szexuális energiái csökkenésének, akkor el kell ismernie, hogy legalábbis
részben szexuális pánikból ment bele a viszonyba. Különösen igaz akkor,
ha úgy érzi, a viszony visszaadta a szexualitását.

Mit jelent mindez önnek? Rendben, ön bizonyított! Még mindig képes a

szexre.
És mi a teendő ezután? Csak önön múlik. Úgy is gondolhat rá, mint
egy „megvan-e még?” viszonyra. Nos, megtalálta, de legyen óvatos
azzal, amit ez jelent. Az újdonság, amely újra erőt adott, nem mindörökké
új. És akkor újra szembe kell majd néznie szexuális energiái folyamatos
apadásával. Akkor mit tesz majd? Egyre gyakrabban szerez új szexuális
partnereket? Selyemfiúkat bérel magának? Megpróbál rájönni, hogyan
élhetne úgy, mint Hugh Hefner (bár manapság már a Playboy-mogulnak
is szüksége lehet Viagrára)?
Ha amúgy is ajzószereket használ, miért nem marad a feleségével?
A legjobb tanácsom: ne hagyja, hogy a szex határozza meg, mit tesz.
A választás még mindig két ember és két kapcsolat között történik.

A „KÖZÉPKORÚ HÁZASSÁGI KRÍZIS” VISZONY. Mint zenei hóbortok,

különféle divatok, a házasságok is keresztülmennek bizonyos
szakaszokon. Kezdetekkor a dolgok csodásak, vagy legalábbis jók, vagy
ha más nem, újszerűek. Évek múltán azonban a szenvedély lanyhul és
kihűl, a szex unalmas lesz, és bosszantó dolgok kerülnek felszínre. Az
ember könnyen megsértődik, nyugtalan és távolságtartó lesz, gyakran
ingerült. Meglepően korán kezdődhet, már az ötödik házassági évforduló
táján, ha nem előbb.
Ez az a pont, amikor egyre többször elgondolkodunk azon, hogy nem
követtünk-e el hibát, vagy nem tudnánk-e jobban csinálni. Ilyenkor
köttetik a legtöbbfajta viszony, amelyekről eddig beszéltem. És ezen van
a hangsúly. Ez nem egy külön viszony, hanem egy időszak, amikor sok
másfajta viszony feltűnhet.

Illik ez önre? Ha a viszonya ebben a középkorú házassági periódusban

(durván a tizedik és tizenötödik házassági évfordulók között) történt,
akkor a típus valószínűleg illik önre.

Mit jelent mindez önnek? Amikor ebben az élethelyzetben kialakul egy

viszony, még nem árulja el önnek, milyen természetű. Bármelyik lehet a
többi 10 típusból, önnek kell kiderítenie, melyikkel kell számolnia.
 Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Nem akarom, hogy túlságosan elkeseredjen. Lehet néhány ötlete, milyen

típusú a viszonya. Ne erőltesse, hogy mindenáron egy okot találjon.
Mindannyiunknak bonyolult indítékaink vannak, ez azt jelenti, hogy több
mint egy okunk van arra, hogy viszonyunk legyen.
Nagyon fontos, hogy az ember felmérje, miért keveredett bele ilyen
vagy olyan viszonyba. Jó tudni, hogy milyen tanulságokat von le belőle,
mi az, amit ajánlatos megszívlelnie. Olyan ez, mint amikor elmegyünk
vásárolni a szupermarketbe, tudjuk, hogy mi mindent rakunk a
kosarunkba, hogy hazavigyük. Annak ismerete, hogy milyen típusú
viszonyt folytatunk, megmutatja, mit kell tennünk.
Hogy segíthessek, rendszerbe szedtem a viszonyokat aszerint, hogy
nagy valószínűséggel mi a teendő.

Valószínűleg az elsődleges partnerrel kell maradni:

„házasságfelmelegítő” viszony
„elterelő” viszony
„öljük meg a kapcsolatunkat, és majd meglátjuk, feléled-e újra”
viszony
„megvan-e még?” viszony
„véletlen” viszony
„bosszú” viszony
„kapuzárási pánik” viszony
Ha ön valóban úgy dönt, hogy kitart az elsődleges kapcsolata mellett,
a könyv végén talál segítséget ahhoz, hogyan működik ez a
gyakorlatban.

Amikor el kell dönteni, kit választ az ember:

„talán máshol megtalálom” viszony
„egyéniség előtörése” viszony
„kielégítetlen szükségletek” viszony
„csak kényeztetni akarom magam” viszony
„tapasztalatok, amelyeket kihagytam” viszony
 „katapult” viszony
„jobb üzletet kötni” viszony
„helyettesítő terápia” viszony
„szexuális pánik” viszony
„középkorú házassági krízis” viszony

De hogyan dönthetné el ön, kit válasszon? A következőkben megtalál

minden segítséget, hogy megtudja, kivel lesz boldogabb hosszú távon.
Nagyon érdekes, hogy egyik fajta viszony sem határozhatja meg
egyértelműen, hogy önnek a szerető mellett kellene döntenie.
Éppenséggel helyesnek bizonyulhat a választás, de ezt már csak akkor
tudja meg, ha eljut velem a következő szintre.

***

Most, hogy már ön is tapasztalta, miként lehet megérteni és ezáltal jobbá

tenni saját életét, lépjünk tovább a következő szintre. Megérteni és jobbá
tenni az életet nagy kihívás, de esély is arra, hogy ön learathassa
munkája gyümölcsét. Itt a lehetőség az ön számára, hogy eldöntse,
melyik kapcsolat jobb önnek. A következőkben sem hagyom magára,
segítek!
 HARMADIK SZINT
MEGTALÁLNI AZ EGY IGAZ
SZERELMET
 [ 4 ]
Működik a radar?
Önnek volt egy tartós kapcsolata, de valami nem volt egészen rendben.
Így viszonyba keveredett egy másik személlyel is.
Most tehát két személlyel is van kapcsolata, és tudja, hogy a dolgok
nem mehetnek tovább így. Mintha csak ott állna egy meggyújtott
petárdával a kezében. És van egy harmadik választása is. Úgy is
dönthet, hogy egyikükkel sem folytatja.
Tisztában van vele, hogy választania kell.
De hisz ez kész őrület! Lehetetlennek tűnik. Hűség, remény, félelem,
bűntudat, vágy, mind ott küzdenek egy ködös helyen, ahol ön nem lát
követendő lábnyomot maga előtt.
De igenis van választás, jó választás, és a következő nyolc
fejezetben mindent megmutatok, amire önnek szüksége lehet, hogy
biztos lehessen abban, a lehető legjobban dönt.
 Le a szemellenzővel!

Miénk lehet minden tudás és ész, mégis van valami a szerelemben, ami
megtéveszti az érzékeket, és becsapja a józan ítélőképességet. Olyanok
vagyunk, mint az éhes diétázó, aki besétál a pékségbe.
Íme két gyors példa.

MANDY ÉS CANDY. Sam (46) sikeres vállalkozó volt. Mint sok más
hozzá hasonló, ő is úgy érezte, bármit megtehet. Eljött hozzám, és a
feleségéről panaszkodott. Elhagyta magát, miután megszülte a
gyerekeket. Zsémbes lett, unalmas. Bla-bla-bla. Nevezzük őt Mandynek.
Majd Sam bevallotta, hogy találkozott egy nővel, akibe szerelmes.
Legyen a neve Candy. Szóval Sam elmondása szerint Candy volt
minden, ami Mandy nem. Candy gyönyörű volt és szexi. Édes volt és
szórakoztató. Sam órákig tudott vele beszélgetni. Bla-bla-bla.
Sam a problémák mélyén találta magát, mert volt három közös
gyereke Mandyvel, mert lojálisnak érezte magát vele, és mert tudta, hogy
ha elválnának, minden vagyonából kiforgatná.
Hogy segítsek neki rendbe tenni a dolgokat, először is Mandyvel
találkoztam. Láttam nyomait annak, amiről Sam beszélt – végül is már
nem volt gyerek, és elég paprikás kedvében volt, amihez meg is volt
minden joga, ha arra gondolok, mennyire semmibe vette őt Sam. De
alapjában véve minden rendben volt vele.
Aztán eljött a nap, mikor Candyvel kellett találkoznom.
El sem tudják képzelni, hogy meglepődtem, amikor besétált az
irodámba Mandy. De nem! Candy volt az, tényleg! Candy, akit egy
cukorfalatnak képzeltem, mintha szakasztott mása lett volna Mandynek.
Mandy, Candy, nem láttam a különbséget. És egyáltalán nem tűnt
kedvesebbnek, édesebbnek, okosabbnak, érdekesebbnek, mint Mandy.
Mintha Sam egy narancsot cserélt volna egy másik narancsra.
Samnek nem volt radarja. Sok időbe és munkába telt együtt,
miközben sokszor neheztelt rám, mire végre belátta, hogy az egész
életét egy olyan nőért akarta kockára tenni, aki gyakorlatilag ugyanolyan
volt, mint a felesége.
 Elképesztő, milyen vakok tudunk lenni néha.

„ENGEM AKAR.” Edie-nek (39) sem volt jobb radarja, ment Samnek.
Egy kellemetlen alakhoz ment feleségül, aki hülyének nézte őt, kiabált
vele, megalázta, és csak magával törődött. Edie egyszer csak
megismerkedett Jerryvel, épp akkor, amikor kezdte érezni, hogy ketyeg a
biológiai órája. Jerrynek kitűnő radarhatástalanító rendszere volt, nem
mintha Edie-nek lett volna radarja. Nagyon ráhajtott a nőre. Üldözte a
szerelmével, hízelgett neki, udvarolt – színházat játszott neki. És ő csak
annyit látott: „Akar engem.”
Amit nem látott a Jerryvel való viszonyában, az Jerry haragja és
önzése volt. Nagyon is hasonlított a férjére. Első alkalommal, amikor
Jerry kiabált vele, nagyon megrémült, mert igazán nem érdemelte volna,
de lerázta magáról. Nem látta, mert nem akarta látni, amit látnia kellett
volna. És azért sem akarta látni, mert teljesen el volt telve a ténytől, hogy
Jerry szerelmes belé, gyereket akar tőle, ellentétben a férjével.
Van itt még valami. A „vak” szó használata talán helytelen. Végül is
tudjuk, ha vakok vagyunk. De a radar az más. Ha az embernek nincs
radarja, azt hiszi, tudja, mi történik vele, pedig nem. Sam égre-földre
esküdözött, hogy Candy teljesen más, mint Mandy. Edie szerelmes volt
Jerrybe, és senkinek sem hitt, aki óvatosságra intette.
 Ki mennyire éhes?

Önnek segítenie kell, hogy segíthessek. Nem javíthatok a radarján, ha ön

meg van győződve arról, hogy az tökéletes. Őszinte leszek. Önnek
valószínűleg nincs valami túl jó radarja.
Erről persze nem ön tehet. Az a sok érzelem, amely önben kavarog –
különösképp a szeretet utáni vágy, és a csalódottság, amiért nem
kaphatta meg –, tönkreteszi a radarját. Mondok egy hasonlatot.
Bizonyára ön is nagyon jól tudja, melyek az egészséges ételek. De ha
nagyon éhes, bármit finomnak talál. Mind megtapasztaltuk már. Ilyenkor
eszünk olyasmit, amit aztán később megbánunk.
Hasonló hiányérzet zavarja meg az érzelmi radarunkat, ha a
szerelemre kerül a sor. Hiszen ki vagyunk éhezve rá. Sok szempontból
ez lehet a legmélyebb, legmaróbb, legkínzóbb éhség mind közül.
Gondoljon csak arra a sok problémára, katasztrófára, amelyet az
emberek okoznak csak azért, mert szerelemre éhesek. Önnek nem
feltétlenül kell az ő példájukat követnie. Ne feledje, az a célom, hogy
segítsek megtalálni az utat az igaz szerelemhez. És itt jön a képbe a
radar.
 A háborús köd

A radar egy másik szó arra, hogy „Jól ismeri-e ön azt a két embert,
akikkel kapcsolata van?”
Az egyik alapvető radarpusztító probléma abból a szituációból fakad,
amelyben ön él. Kissé nyers leszek. Van valami a viszonyokban, amitől a
házastárs rosszabbnak tűnik, mint amilyen, a szerető pedig jobbnak. Aki
ezt megérti, jelentős lépést tesz afelé, hogy fejlessze érzelmi radarjának
finomságát.
A következőképp működik.
Ön megosztja valakivel az életét. Bármilyen jól megértik egymást,
bármilyen nagyszerű a társa, a hétköznapi élet meg fogja viselni a
kapcsolatukat. A felelősség súlya folyamatosan kettejükre nehezedik, nő
a feszültség, egymásra támadnak, és legrosszabb énjüket mutatják. A
puszta hétköznapok gondja-baja, rutinja – a ház kitakarítása, a ruhák
elhozása a tisztítóból, a festőkkel való egyezkedés vagy a bevásárlás –
kilopja a romantikát és a szórakoztatót a kapcsolatukból. És ezek csak a
leghétköznapibb, legegyszerűbb problémák, amelyek csak megnehezítik
az igazi párkapcsolati ellentmondásokat.
A szerető valóságos megmentőnek tűnik, aki kiszabadítja önt a
taposómalomból. Az unalmas részletek kidolgozása, hogyan és hol
fognak találkozni, nagyon romantikus. Az együtt töltött alkalmakkal
rátalálnak a szabadság hatalmas szappanbuborékjára, amely felnagyítja
a kettejük közötti vonzalmat.
Íme tehát egy radarjavító kérdés önnek:
Képzelje el az elképzelhetetlent. A szeretőjével házas, az összes
napi rutint vele kell megoldania, megosztania. Eközben viszonya
van a mostani házastársával, közösen élvezik a viszonnyal járó
romantikát, örömet, minden kellemeset. Most milyennek látja ön
ezt a két embert?

Változtat ez azon, ahogyan a dolgokat látja? Ha igen, akkor máris sikerült

állítania azon a radaron.
 Szörnyet alkotni

Nézzük meg közelebbről az ön elsődleges kapcsolatát. Lehet, hogy az

ön társa sokkal rosszabb, mint amilyennek tűnik, de az is lehet, hogy
sokkal jobb. Hogy beállítsuk a radart, nézzük meg, melyik igaz.
Tiszta sor, valami hiányzik, hiszen egyébként ön nem kezdett volna ki
valaki mással is. Lássuk, hogyan működik a dolog dinamikája.
Hajlamosak vagyunk a másik embert hibáztatni azért, ami hiányzik. Ez
teljesen normális, de haragot és csalódottságot visz a kapcsolatba, és
konfliktusokat szül. A partnere haragszik önre, ha másért nem, hát azért,
mert ön neheztel rá.
Ez az ismerős harag-távolság ciklus, mikor a harag távolságot szül, a
távolság haragot, és így tovább.
Így az ön állandó társa, akivel oly boldogtalannak érzi magát,
bizonyos értelemben egy ön által kreált szörnyeteg. Nem feltétlenül az ön
hibája. Csak azt mondom, hogy az ön radarja kikapcsolt, mert a valóság,
amelyre tekint vele, szintén más. Talán sokkal kedvesebb és gyengédebb
lenne, ha ön is kedvesebb és gyengédebb lenne hozzá.
Itt van tehát a kérdés, amelyet önnek fel kell tennie, hogy javítson a
radarján.
Ha a szeretőm eltűnne, és több időt és energiát fektetnék az
elsődleges kapcsolatomba, akár megkeresnénk egy párterapeutát, el
tudok-e képzelni egy valósághű szituációt, amelyben a dolgok jobban
mennének számunkra, és elégedetten maradnék ebben a
kapcsolatban?

A legtöbb ember, aki igennel válaszol erre a kérdésre, érdemesnek érzi

újragondolni a kérdés másik felét is, miszerint véget vetne-e az
elsődleges kapcsolatának, hogy a szeretőjével élhessen.

MEGLÁTNI A VALÓSÁGOT. Ha a radar észleli a kapcsolatot, fura

dolgok történhetnek. Elképzelhető, hogy az ön házastársa rosszabb, mint
amilyennek tűnik.
Ez elég mellbevágó. Ön már így is elég boldogtalan ahhoz, hogy
viszonyt kezdjen. De íme, hogyan romolhat el a radarja. Ne tévesszük
szem elől, milyen bűntudat gyötri önt. A bűntudat könnyen oda vezethet,
hogy saját magát szörnyetegnek lássa. Persze ön nem volt boldog a
kapcsolatában, de úgy véli, mindez az ön hibája, mert oly sok rossz
dolgot művelt, amivel magára haragította a társát, aki most méltán
bünteti önt.
Talán. De az is lehet, hogy az ön párja egyszerűen csak egy dühös,
nehéz személyiség, ön pedig az elvakító bűntudattól nem látja, valójában
milyen kellemetlen ember a házastársa.
Ahhoz, hogy még tisztábban lásson, gondoljon vissza házasságuk
első napjaira. Az első szerelem periódusa kissé már lecsendesedett, de
még nem volt elég idejük arra, hogy igazán felingereljék magukat
valamin. Akkor is mérges és nehezen kezelhető volt az ön párja? Ha
igen, akkor talán tényleg van valami benne, ami önt elidegenítette tőle.
Ne hagyja figyelmen kívül a legfontosabb kérdést, miszerint megvan-
e a partnerében a felejtés és megbocsátás képessége. Ha tud az ön
viszonyáról, vagy akár csak sejti, vagy jó esély van rá, hogy rájön, akkor
kapcsolatuk boldogsága azon múlik, hogy az ön társa alapjában véve
bosszúálló, vagy megbocsátó természetű. Kérdezze meg önmagától,
vajon a partnere sokáig kapaszkodik a sérelmeibe, hogy felhasználja
azokat ön ellen? Ha igen, akkor a legtöbb ember tapasztalatai szerint
nem azt mutatja, hogy képes lenne megbékélni. Egy ellenséges,
sértődött partner inkább saját magát védi, mint a kapcsolatát.
 Kukkantsunk a glória alá

Egy másik dolog, amely elhomályosítja az ön radarjának képernyőjét, az

a fénylő glória, amely a szeretője feje fölött ragyog. Azt mondják, a
várakozás a legjobb ízesítőszer, és ez ugyanígy igaz a szerelemre is,
nemcsak az étkezésre. Végtére is ön vágyik rá, hogy vele lehessen, és
ami még szebb, ő is sóvárog ön után. Ne feledje, hogy szerelembe esni
valakivel, amikor önnek már van egy elsődleges kapcsolata, jelentősen
meghosszabbítja az „első szerelem” fázisát.
Ebből már érthető, miért van szüksége önnek egy pontosan működő
radarra. És időre, hogy a szeretőjét kevésbé romantikus fényben,
hétköznapibb szituációkban is láthassa. Itt az ideje, hogy száműzzön
némi romantikus képzelgést a viszonyukból.
Akik megbánták, hogy házastársukat elhagyták a szeretőjükért,
leggyakrabban azért hibáztatják magukat, hogy nem adtak maguknak
lehetőséget szeretőjük igaz valójának megismerésére.

KELLEMES MEGLEPETÉS. Bizonyára meglepő, hogy egyes esetekben

a szerető jobb, mint amilyennek látszik. A titkos viszony tele van
bizonytalansággal, amit a legtöbb ember nehezen visel. A félelem a
lebukástól, a bizonytalanság, hogy talán sohasem lehetnek majd együtt,
a kényelmetlen érzés, hogy a szerető talán nem érzi az ön
elkötelezettségét – ezek mind sokkal nehezebbé tehetik az együttlétet
egy igazából jó emberrel.
Ez újabb indok, miért kell önnek több időt adnia magának, hogy
lássa, milyen is igazából a szeretője nyugodtabb körülmények között.
Vannak időszakok, amikor valamilyen oknál fogva sokkal
magabiztosabbnak érezheti magát. Mi történik olyankor?
Úgy érzi, egyre megnyugtatóbb vele lenni, és egyre közelebb
kerülnek egymáshoz? Ha tényleg így van, akkor talán ön és a szeretője
boldogabbak lehetnek majd, mint ahogy az pillanatnyilag tűnik. Végül is
sokan, férfiak és nők egyaránt, csak az igazi elkötelezettség
megnyilvánulásakor nyílnak ki, mint egy virág.
 Szerénynek maradni

Megértem, nehéz mindezt végighallgatni. Érzékeinkben bízva hajózunk

át az életünkön. Továbbmegyek. Büszkék vagyunk az
ítélőképességünkre, különös tekintettel azokat illetően, akiket a legjobban
ismerünk.
De nem is hinné, milyen veszélyes, ha ezekre az ítéletekre
támaszkodva egyik vagy másik irányba tereli az életét. Nem értsen félre.
Nem állítom, hogy az ítéletei nem jók. Csak annyit mondok, talán rosszak
lehetnek, és már szántam rá időt, hogy megmagyarázzam, miért.
Eldönteni, hogy ön melyik emberrel akarja leélni a hátralévő életét, a
hozzáállásán múlik. Azoknak az embereknek, akik ezt jól csinálták, akik
végül szeretik a döntést, amelyet hoztak, akik nagyon kevés
megbánással (vagy a nélkül) végezték, talán nincs jobb ítélőképességük,
mint önnek, de a hozzáállásuk azt mondja: „Jobb, ha nem vagyok olyan
büszke, és annyira biztos abban, hogyan értékelem azokat, akik közül
választanom kell. Túl mélyen benne vagyok a dolgokban, emiatt vagyok
vak. Biztosnak kell lennem abban, hogy mindkettőjüket friss, tiszta
szemmel látom.”
 Javítani a radaron

Milyen más módon lehet még újra érzékennyé tennie a radart, hogy ön
biztos lehessen benne, tisztán lát?
Clarissa (32) mindig is bukott a kemény, szakadt fickókra. Általában
olyan férfiakra, akik rossz helyre születtek. Ki tudja, honnan ez az ízlés?
Talán lázadás az előkelősködő, felső középosztálybeli szülei ellen, de ez
nem is számít. Ez volt a stílusa. Nem mintha ezt ő is így látta volna.
Clarissa számára egyszerűen csak egyes férfiak unalmasak voltak,
mások meg izgalmasak.
27 évesen hozzáment egy ilyen szakadt fickóhoz, és eleinte nagyon
boldogan élt, aztán a kapcsolat lassan kezdett megromlani. Jake sok
szomorú percet szerzett Clarissának. Hamarosan már csak állandóan
veszekedtek. A férfi energikus viselkedése, amely az udvarlás
időszakában még vonzó volt, nyomasztó és bosszantó lett az együttélés
során. Clarissa idővel rettenetesen magányosnak érezte magát, és
elidegenedett Jake-től.
Ekkor találkozott Tommyval. Talán mert ügyvéd volt, látszatra
műveltebbnek tűnt, mint Jake, aki kisvállalkozóként működött. De csak
illúzió volt. Mindkettőjüknek ugyanaz volt a háttere, az utcán nőttek fel, és
mindketten nagyon harciasak voltak. „Nem unalmas, mert sosem hagyna
rám semmit” – Clarissa így írta le Tommyt, elfeledve, hogy ugyanezeket a
szavakat használta, amikor Jake-ről beszélt.
Clarissa szerencsés volt. A legközelebbi barátai tudtak a viszonyáról,
és bele is avatkoztak. Egyik este munka után együtt mentek el valahová,
és amikor épp arról akart beszélni, milyen csodás is Tommy, egyik
barátnője közbeszólt: „Mi a fenéről beszélsz? Tommy ugyanolyan, mint
Jake, csak öltönyben. Ha Tommynál kötsz ki, megint elköveted ugyanazt
a hibát.”
Egy perc döbbent csend következett, majd a többi barátnő is beszélt.
Mind teljesen egyetértettek.
Hála istennek, Clarissa képes volt ezt megérteni, bár eleinte elárulva
érezte magát. Elvált Jake-től, de szakított Tommyval is, és elhatározta,
dolgozni fog azon, hogy megvédhesse magát attól, hogy újra olyan
férfiakkal kerüljön kapcsolatba, akik nem hozzá valók.
A ROSSZ VÁLASZTÁS. Mit tehet az ember, ha olyanokhoz vonzódik,
akik nem hozzá valók, és nem is fogják boldoggá tenni? Elfogadhatjuk
ezt az ételek esetében – vannak azok az ételek, amelyeket imádunk, de
tudjuk, hogy súlyos kilókat raknak ránk, vagy betegek lennénk tőlük, így
elkerüljük őket, pedig szeretnénk enni belőlük.
Sokkal nehezebb a dolog a párkapcsolatok terén. Hogy miért is?
Hosszú időbe telik, amíg rájövünk, hogy melyek azok a tényezők,
tulajdonságok, amelyek majdhogynem szükségszerűen boldogtalanná
tesznek minket. Clarissa nem látta, hogy az erős, szakadt, kemény srác
kategória – amely oly szórakoztató és imponáló tud lenni az udvarlás
stádiumában – azt jelenti, hogy több mint valószínű, egy érzéketlen,
kellemetlen, fárasztó és zsarnoki emberrel kell majd együtt élnie.
Ha egy kapcsoltat nem működik egy olyan emberrel, aki nem illik
hozzánk, a helyzetet gyakran kihívásnak fogjuk fel. Majd mi megtaláljuk a
módját, áltatjuk magunkat, hogy javítsunk rajta. Ilyenkor esünk abba a
csapdába, hogy mindenféle kifogásokat keresünk, miért más teljesen az
új személy, akivel összejöttünk, mint a régi. Tommy ügyvéd, nem
egyszerű kisiparos! Az teljesen más! – gondolta Clarissa.
Az egyetlen dolog, amit ilyenkor tehet az ember, hogy beszél róla
valakinek, aki elfogulatlan az ügyben. Feltétlenül meg kell kérdezni: „Mit
gondolsz, ugyanolyan, vagy más?”
Ha ön is ebben a cipőben jár, meg kell értenie, hogy azzal a típussal,
akivel nem jött össze az elsődleges kapcsoltában, ritkán fog összejönni a
másodikban. Ha továbbra is ugyanaz a típus vonzza, terápiára van
szüksége, nem újabb adagra a régi méregből. Legkevésbé sincs
szüksége felborítani az életét csak azért, hogy csöbörből vödörbe
kerüljön.

HELLO, MR. ELLENTÉT! Az is egy csapdahelyzet, ha olyannal jön

össze az ember, aki csodásnak tűnik, csak mert annyira más, mint a
házastárs. Megkönnyebbülést jelenthet Ellentét úrral vagy asszonnyal
lenni, amikor önnek gondjai vannak a társával, de túl sok olyan esetet
láttam már, amelyben az új személynek az az egyetlen vonzereje, hogy
az ellentéte a réginek.
Látom, amint gondterhelten vakargatja a fejét. Nem kellene
elkerülnie, hogy újra a régi hibába essen?
Persze hogy igazam van. Mert tegyük fel, az előző kapcsolata egy túl
ambiciózus, munkamániás ember volt, akinek sosem volt önre ideje.
Végül úgy érezte, hogy nem szeretik, és magányos lett. Ugye látja,
milyen mély önsajnálatba merült? De tényleg segíthet magán, ha egy
semmittevővel jön össze, akit aztán nem lesz képes tisztelni?
A téves radarjelek talán azt a gondolatot ültetik el az ön fejében, hogy
az új partner nagyszerű, mert ellentéte a másiknak. Ne felejtse el: a más
nem mindig jobb.

KÉPZELET. Minden eddigi esetemben, amelyről beszéltem, az illető

radarja azért mondott csődöt, mert nem tette fel magának az egyszerű,
de biztos diagnózist ígérő, tisztázó kérdést:

Milyen lenne az életem normál körülmények között ezzel az

emberrel?

Tudom, nehéz kérdés. Arra szólít fel, hogy olyasmit képzeljünk el, amit
nagyon nehéz elképzelni. De van az ön számára egy jó hírem. Azoknak
az embereknek sincs jobb képzelőerejük, mint önnek, akik megmentik
magukat egy óriási hibától. Nincs jobb radarjuk sem. A következő van
meg nekik: Nem felejtik el feltenni maguknak már az elején ezt az
egyszerű kérdést: „Milyen lenne az életem normál körülmények között
ezzel az emberrel?”
Nem a nagyszerű válaszok fogják megmenteni. A különbség abban
rejlik, hogy ön megpróbál átgondoltan válaszolni.

A radar finomhangolása

Itt van néhány további kérdés, amelyek segítenek finomra hangolni az ön

radarját, hogy lássa, mit hiányol. Persze nehéz kérdésekről van szó, de
nincs szükség tökéletes válaszokra. Maga a próbálkozás is segít
használni a radart.

Gondoljon az életében szereplő két személyre; mit ígértek

önnek, és előreláthatóan be tudják-e tartani az ígéretüket?

Az „ígéret” alatt nem valami hatalmas, szertartásos ígéretet értek.

Csupán elvárásokat, amelyekben megegyeztek.
Nem tart sokból elvárásokat támasztani. Jane (46) egy zsugori
férfihoz ment hozzá, aki sosem segített neki a háztartásban. Volt egy
hosszan tartó viszonya Martyval, akinek úgy tűnt, rengeteg a pénze, és
nagyon megértőnek mutatkozott, amikor Jane a férjére panaszkodott,
hogy az mennyire nem segítőkész. Ezzel szemben Marty ígéreteket tett,
hogy milyen nagylelkű és segítőkész lesz ő. Ám amikor Jane végre elvált
a férjétől, és odaköltözött Martyhoz, képzeljük el a meglepetését, amikor
kiderült, nemhogy sok pénze nincs, hanem eladósodott, és sokkal
kevésbé segítőkész, amint azt sejtette.
Ahhoz, hogy megállapíthassuk, az illető tényleg be tudja-e tartani az
ígéreteit, a két legcélravezetőbb megoldás, ha megnézzük az addigi
teljesítményét és a forrásait. Ha látjuk, hogy valaki következetesen úgy
viselkedik, ami összhangban van az ígéreteivel, és ezt huzamosan így
folytatja, akkor hihetünk az ígéreteinek. Máskülönben sosem tudhatjuk.
Talán igen, talán nem.
Ha megvannak a forrásai ahhoz, hogy betartsa, amit ígért, nos, az
még nem bizonyítja, hogy be is tartja, csupán valószínűbbé teszi.
Források nélkül nem valószínű.
Ne feledje, sokkal biztonságosabb és okosabb azt mondani, „nem
tudom”, mint azt gondolni, hogy „tudom”, és tévedni.

Mit gondol, mit mondanának a szeretője exei, miért ért véget a

kapcsolatuk?

Kevéssé romantikus, de sokat segít, ha úgy tekint a kapcsolatára, mint

egy állásra, és az a valaki, aki a kapcsolatot fenn akarja tartani önnel,
egy jelentkező erre az állásra. Ha valaki önnek akar dolgozni, nem
szeretné tudni, az előző főnökei mit gondoltak róla? Ebben az esetben az
„előző főnökök” az exek.
Nagyszerű, ha van lehetősége beszélni a szeretője exével. Persze
nem történik meg gyakran. A legtöbb, amit tehetünk, hogy nagyon
odafigyelünk arra, ahogyan a szeretők megindokolják előző kapcsolatuk
végét.
Íme néhány figyelmeztető jel:
Mindig a másik hibája volt. Rendben, ha csak egy vagy két
kapcsolatról van szó, megeshet, hogy mindkétszer bepalizták. De most
komolyan! Kettőn áll a vásár, valóban olyannal akar ön kapcsolatot
fenntartani, aki nem látja a saját részét a dolgok kimenetelében? És ha
tényleg mindig a másik hibája volt? Igazán olyan valakivel akar együtt
élni, akinek semmi tehetsége nincs a partnerei kiválasztásában?
Valami gyanús. Ha a szeretője múltbeli kapcsolatai valahogy mindig
hasonló módon érnek véget, olvasson a „sorok között”, és próbálja
megfejteni. Amikor Gary kapcsolatba került Frannel, a nő
megkönnyebbülést jelentett számára, mert annyira kedves volt, míg a
felesége durva pokróc. És bár szerelmes lett Franbe, valami hiányzott a
kapcsolatukból, amit sehogyan sem tudott a nevén nevezni.
Aztán egy nap az előző kapcsolataikról beszélgettek, és Fran
megemlítette, hogy az előző barátai mind valahogy különös módon
ejtették őt. „Egyszerűen nem akartak többé velem lenni” – mondta Fran
szomorúan.1u9u4u6u.into
Tényleg szomorú volt, és felajzotta Gary fantáziáját a megmentő
szerepében. De el is gondolkodtatta őt. Talán azok a férfiak is hasonlót
éltek át vele, mint ő. Kedves volt, de… és akkor rájött: Fran unalmas volt.
A kedvessége igazán felszabadító élmény volt, főleg a felesége után, de
mégis… Ön mit tesz, ha olyasvalakivel van kapcsolata, aki kedves, de
unalmas? Nincs nagy jelenet, csak kisétál. Innen jött hát a dolog. Gary
nem akarta elhagyni Frant, de már látta, hogy a nő soha nem fogja őt
boldoggá tenni.
Nem tanultak semmit. Mitől nagyszerű valaki? Élet és fejlődés. Egy
nagyszerű személy megengedi magának, hogy éljen, hogy igazán
gazdag, érdekes, sokszínű élete legyen. Majd engedi, hogy az élete
tanítson számára valamit, hogy megváltoztassa. Igen nehéz fejlődni, ha
nincsenek élettapasztalatai. Persze rengeteg embernek van sok
tapasztalata, mégsem tanulnak belőle.
 Ez figyelmeztető jel lehet önnek. Végső soron ön is egy
élettapasztalat a szeretője számára. Milyen élete lesz vele, ha nem tud
fejlődni, változni, tanulni válaszképp az önnel megélt tapasztalatokra?
Egészen alapvető dolgokról beszélek. Mondjuk például, hogy ön nem
szeret a munkájáról beszélni. Az a véleménye, rengeteg sokkal
érdekesebb beszédtéma van. Elmondja hát a szeretőjének, hogy utálja,
ha a munkája a beszédtéma. El tudja fogadni? Vagy csak ragaszkodik a
bevett szokáshoz? Nem arról van szó, hogy ön lenne a főnök, aki
megszabja, miről szabad beszélgetni, de valóban olyannal akar élni, aki
nem elég nyitott, hogy másképp csinálja a dolgokat?

TISZTÁBBAN LÁTNI A HÁZASTÁRSSAL KAPCSOLATBAN. Önnek az

elsődleges kapcsolatával szemben is erősítenie kell a radarját.
Óvatosnak is kell lennie. Maga a tény, hogy sokáig volt együtt valakivel,
még nem jelenti azt, hogy tisztán látja a dolgokat. Valójában az
ellenkezője is igaz lehet. Könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy az
érzelmek túl magasra csapnak, a negatív minták pedig olyan mélyen
belénk ivódnak, hogy már nem annak látjuk a partnerünket, aki
valójában. Olyan, mint amikor az ember hosszú időre nagyon beteg lesz,
és nem látja igazi önmagát.
Hogy tisztábban lásson a házasságával kapcsolatban, kérdezze meg
magától:

Mik az előnyei a házasságának és a házastársával való életének?

Ha már egy ideje boldogtalan a házasságában, nehéz felismerni ezeket

az előnyöket. Tényleg azt hiszi, már nem is léteznek? Talán
mindkettejüknek megvan az a csodás képessége, hogy megbeszéljék a
dolgokat, és együtt megoldják. Talán nagyszerűen töltik együtt a
vakációt.
A lényeg a következő. Amikor egy kapcsolat döcögni kezd, az első
dolgok, amelyek eszünkbe jutnak, a negatívumok. Holott a pozitívumok
mondják meg, milyen jó és erős is a kapcsolat valójában. Jól gondolja át,
hogy eldob-e magától egy olyan kapcsolatot, amely tele van
pozitívumokkal.
 ***

Nos hogy érzi magát most, hogy szépen be van állítva a radarja? Tudom,
nagy feladat volt, de most már sokkal jobb helyzetben van ahhoz, hogy
végiggondolja, ki a legmegfelelőbb élettárs önnek.
 [ 5 ]
Az alma és a narancs
összehasonlítása
Kari (33 akkoriban) egyike volt az elsőknek, akikkel együtt dolgoztam a
problémáján. Két kapcsolata volt, Nick és Bill. Először volt Nick.
Sokáig élt együtt Nickkel. Szerették egymást. Aztán kihűltek a dolgok,
de barátok maradtak. Nick elköltözött, de érdekes módon egyre közelebb
kerültek egymáshoz, és kölcsönösen egyre romantikusabb érzelmeket
tápláltak, ahogy egyre többet beszéltek telefonon. Pedig hivatalosan
szakítottak.
Ekkor ismerkedett meg Kari Bill-lel.
Amikor Kari először megjelent nálam, gyorsan kipakolt mindent, hogy
milyen ez a két ember, mennyire össze van zavarodva, és mennyi
fájdalmat okoz neki az egész szituáció. A férfiak tudtak egymásról.
Karinak nem voltak kétségei afelől, egyikük sem tolerálja igazán, hogy a
másik is a képben van, mint ahogy afelől sem, hogy bármikor robbanhat
a bomba.
Akkoriban annyira biztos voltam a tudásomban, hogy úgy éreztem,
egyetlen csapással megoldom a dilemmáját, elég csupán mérlegre
tennem a két férfit. De nem volt olyan könnyű, mint hittem, és azóta
megtanultam, hogy ritkán az.
Kari esetében Bill teljesen más volt, mint Nick. Bill ingerült abban,
amiben Nick nyugodt. Bill több pénzt költött, míg Nicknek több volt. Nick
jobban nézett ki, míg Bill jobb volt az ágyban. Kari jobban szerette azt az
életstílust, ahogyan Bill-lel éltek, de önmagát jobban szerette Nick
mellett. Nick jobb ember volt, Bill viszont romantikusabb.
Hamarosan én is pontosan ugyanazt csináltam, mint Kari. Nick. Bill.
Nick. Bill. Huhhhh! Olyan, mint amikor belenézünk a kaleidoszkópba.
Ahányszor elforgatjuk, a látvány megváltozik. Sosem érezzük, hogy
bármi állandó lenne benne, amit több mint egy percig nézhetnénk.
 Hamarosan elég ostobának, tehetetlennek és összezavartnak
éreztem magam. Így vívódhat a legtöbb ember, akiknek két kapcsolatuk
van egyszerre, és akik megpróbálják rendbe tenni a dolgokat, kitalálni, ki
mellett döntsenek. Azt hisszük, az összehasonlítás könnyen megy majd,
de hamar fárasztóvá és lehetetlenné válik.
 Le a globális összehasonlítással!

Sokáig tartott, mire rájöttem, miért olyan nehéz ez még nekünk is,
akiknek meglehetősen sok tapasztalatunk van, és az embereket is elég
jól ismerjük. Azért volt ez olyan nehéz mindannyiunk számára, mert
globális összehasonlítást végeztünk.
Gondoljunk arra, amin Kari ment keresztül. Megtapasztalta egyik és
másik oldalát Nicknek is és Billnek is, de folyton mint egész embert
hasonlította össze őket. Ezt lehetetlen megtenni. Ez bukáshoz vezet.
Az egyetlen mód, hogy két embert összehasonlíthassunk, ha a
háromszögviszony különféle dimenziójában mérjük össze őket.
Voltaképpen négy dimenzió létezik, ha a potenciális partnerek
összehasonlításáról van szó:
1. Kik ők önmagukban.
2. Milyen az ön kapcsolata velük külön-külön.
3. Milyen élete lenne önnek egyikkel vagy a másikkal.
4. Ki lehet ön mellettük.
Az egyetlen mód, hogy tisztázza a kapcsolatukat, ha dimenziónként
hasonlítja össze őket. Máskülönben megőrjíti magát. Nézze csak meg,
mit tett Kari.
Amikor Kari azt mondta: „Nick tisztességes fiú, de Bill-lel olyan
romantikus minden” – akkor tulajdonképpen összekeverte az első
dimenziót („tisztességes fiú” – Nick önmagában) a másodikkal („Bill-lel
olyan romantikus minden” – milyen az ön kapcsolata egyikkel vagy a
másikkal). Nem csoda, ha két ember összehasonlítása gyakran olyan,
mintha almát próbálnánk hasonlítani narancshoz.
Csak akkor tudunk összemérni két embert, ha nem keverjük össze a
dimenziókat. Ha Nick tisztességes fiú, Karinak el kell gondolkodnia,
milyen fiú Bill. Hogyan néznek ki egymás mellett, mint két ember
önmagában? Ha dimenziónként hasonlítjuk össze az embereket, akkor
minden tisztább lesz.
Most azt fogjuk tenni a következő négy részben, hogy végigmegyünk
a négy különböző dimenzión, hogy olvasóim lássák, hogyan is lehet
összehasonlítani az életükben szereplő két személyt külön-külön, minden
dimenzióban.
 Minden egyes dimenzióban talán rögtön tisztázható, hogy az
összehasonlítás szerint egyszerűen semmi értelme együtt lenni az
egyikükkel. Nem ez az a tisztánlátás, amelyre oly nagy szükségünk van
mindannyiunknak?
A legtöbb esetben egyértelmű lesz, hogy az egyikükkel ön sokkal
boldogabb lesz, mint a másikkal.
Van azonban egy harmadik lehetőség is, amelyről nem szabad
megfeledkeznie. Míg ön azért tipródik, hogy megtudja, melyik embert is
válassza a kettő közül, kiderülhet, egyiküket sem kéne. Sokszor
megtörténik, hogy az érintettek visszagondolnak és elégedettek, mikor
ráébrednek arra, hogy a viszonyuk csak katalizátor volt, amely segített
nekik véget vetni a házasságuknak, de nem kínált igazi alternatívát.
Megkapták azt a lehetőséget, hogy mindent elölről kezdjenek, tiszta
lappal.
Engedje hát el magát egy pillanatra, ne gondoljon a zavarodottságra
és az önre nehezedő nyomásra, és jöjjön velem. Nincs másra szüksége
az úton, csak nyitottságra.
 [ 6 ]
Nem buta, őrült, különc, undok, ronda
vagy büdös
Alex (35) és a felesége nagyon nehéz perióduson mentek keresztül,
miközben Alexnek a legmélyebben kellett megtapasztalnia a felesége
haragját és ridegségét. Majd új munkát talált, és megismerkedett
Jennyvel. Micsoda különbség! Jenny melegszívű volt, édes, ragyogó
mosollyal, amitől az arca is mindig ragyogott. Nem meglepő, hogy Alex
hamarosan fülig szerelmes lett Jennybe. Gyorsabban, mint ahogy
bármelyikük elképzelte volna, már kiteljesedett viszonyuk volt. Elmerültek
a munkahelyi szexben, az irodában, miután mindenki hazament, az
ebédidőben kivett hotelszobákban, az üzleti utakon, amikor csak
lehetőség volt rá.
De Alex csak úgy ismerte Jennyt, mint éhes ember a sonkás
szendvicsét. Csak azon a szemüvegen keresztül látta, amelyen az eddig
hiányolt dolgok tükröződtek vissza. Igazából Jenny nem létezett Alex
számára a saját tapasztalatain kívül, amelyek szerint azt képviselte,
amire ő eddig hiába vágyott.
 „Nem látlak”

A legtöbb viszony majdnem mindig oly módon kezdődik, hogy közben az

ember nem láthatja azt a másikat önmaga valóságában. Magányos,
kiéhezett a szexre, a szerelemre, vagy dühös a partnerére. Valami nincs
rendben az elsődleges kapcsolatával. No és mi történik? Olyan
szemüvegen keresztül látja az új partnert, amelyet elhomályosítanak az
elsődleges kapcsolatából hiányzó dolgok.
Hogy ön elkerülje ezt a csapdát, olyasmit kell tennie, amit a
legtöbbünk soha nem tenne meg. El kell felejtenie, milyen a két partner
önnel szemben. Helyette kérdezze meg magától, milyenek ők
önmagukban.
Hajlamosak vagyunk a jó ember ismérveire fókuszálni, ráhangolódni
a pozitív tulajdonságokra. Régen rájöttem, hogy azok, akik okos
döntéseket hoznak azt illetően, kivel kellene élniük, inkább választják a
magasabb kvalitású partnert: a legjózanabbat, a legintelligensebbet, a
legőszintébbet, a legmegbízhatóbbat, a legérzékenyebbet, a
legnagylelkűbbet, a legkedvesebbet, a legjobb természetűt, akit csak
találnak.
Más szóval, aki számunkra a legjobb, arról elmondhatjuk, ő lenne a
legjobb bárki számára. Megbízható és kellemes.
Néhány éve az egyik barátom egy nagyon szomorú történettel
keresett meg engem. Gyönyörű nő volt, nagyszerű személyiséggel. Azt
hittem, bárki számára ő lehetne a főnyeremény. Kiöntötte nekem a szívét
az összes kapcsolatáról, amelyek nem jöttek össze. Mind szörnyű
élmény volt számára. „Mi a baj velem?” – kérdezte.
 Hat dolog

Ahogyan a történeteit hallgattam a férfiakról, akikkel kapcsolata volt,

valami tisztán és határozottan kirajzolódott számomra. Mindnek volt
valami hibája. A barátom azért érdeklődött irántuk, mert volt bennük
valami szexi vagy romantikus.
– Segíts, mondd meg, milyen férfit keressek? – könyörgött.
– Rendben – mondtam. – Van nálad névjegykártya? Írd fel a
következő hat dolgot a hátuljára:
Nem buta.
Nem őrült.
Nem különc.
Nem undok.
Nem ronda.
Nem büdös.

Egyszóval rendes, megbízható ember.

A következő pár évben a barátnőm mindig magával hordta ezt a
névjegykártyát. És hála istennek, tényleg használta. Nem arról van szó,
hogy minden kapcsolata jól sült el, de soha többé nem szégyellte a
férfiakat, akikkel kapcsolatot alakított ki. Azzal, hogy használta ezt az
egyszerű listát, az a férfi, akinél végül kikötött, nemcsak az első időben
tette őt boldoggá, de azóta is képes kiegyensúlyozott kapcsolatban
örömet szerezni számára.
Átmegy, vagy nem megy át. Minden ponton át kell mennie. Ha
valamelyik személy, akivel önnek kapcsolata van, nem megy át egy
ponton, akkor kiesik. Nem arról van szó, hogy ön magasra teszi a lécet,
hanem arról, hogy mindet át kell ugraniuk.
Az a lényeg, hogyan teljesít a lista szerint a két személy, akikkel
önnek kapcsolata van.

JÓ DÖNTÉSEKET HOZNI. Nézzük az első két pontot. Nem buta. Nem

őrült. Ezek egy koncepcióban kapcsolódnak össze: az illető jó döntéseket
hoz.
 Ha az ön bármelyik partnere sorozatosan rossz döntéseket látszik
hozni, akár kis, akár nagy dolgokban, akkor az tényleg rossz jel. Vagy ha
buta valamilyen szinten, hogy végül valami bajt okoz, vagy csak fura,
vagy neurotikus a gondolkodása, ami aztán rossz döntéseket szül. Ha
mindig bajt kever, majd önre hagyja annak tisztázását. Nem élhet együtt
ilyen emberrel, mert lehet, hogy most szórakoztató, de biztos, hogy
később bajba sodorja önt.

NINCS SZÜKSÉG CSODABOGÁRRA. Lássuk, mit jelent a „nem

különc”. A különc nálam azt jelenti, hogy emberek között nem viselkedik
normálisan. Fura alak. Olyan valaki, aki feszültséget generál. Aki nem
érzi jól magát a bőrében, és ez másokat is kényelmetlen érzéssel tölt el.
Aki nem tud könnyen, hétköznapi természetességgel elvegyülni az
emberek között. Önnek nincs szüksége ilyen társra.

LE AZ UNDOKOKKAL! Következik a „nem undok” kategóriája. Bizonyos

értelemben ezt lehet a legnehezebben észrevenni, mert sok igazán
utálatos embernek van elég jó modora, hogy jól elrejtse gonoszkodásait.
Jó módszer, hogy felfedezhesse az ember, ha figyel a csípős
megjegyzésekre. Olyan kifejezések mögé lehetnek rejtve, mint például
„az igazság”, vagy „aranyos vagy”, „csak a te érdekedben mondom”. De
végül mégis durva kritikának érezzük. Legrosszabb esetben elhitetik
velünk, hogy a mi hibánk, amiért így érzünk.
De ön többet akar, mint egyszerűen egy „nem undok” embert.
Nagylelkűségre vágyik, hogy kaphasson és adhasson. Olyan társat
szeretne, akinek van valami különleges dolga, és hajlandó megosztani
önnel. Az undok, kelletlen emberrel olyan, mintha a fogát húznák, ha
akarnak tőle valamit. Mindenféle körmönfont módon a másik tudtára adja,
hogy ő a domináns fél a kapcsolatban.

NEM RONDA. Általában úgy tartják, hogy ha kritikusak vagyunk

valakinek a külsejét illetően, azzal egyúttal ítélkezünk is fölötte. Ez igaz
is. Persze ha párkapcsolatról van szó, abban egészen más okok miatt
számít a külső, sőt nagyon fontos.
Voltak ismerőseim, akik egyszer csak elhatározták, hogy nem
törődnek a külcsínnel. Olyanokkal jöttek össze, akikkel kapcsolatban azt
gondolták, felül tudnak emelkedni a puszta kinézeten. De nem tudtak.
Megjegyzem, sosem tudunk. Meg sem kellene próbálnunk.
A kérdés az, hol húzzuk meg a vonalat. Az igazság az, hogy sokan túl
nagy feneket kerítenek olyasminek, ami nem is igazán érdekli őket. Én
nem mondhatom meg önnek, hol húzza meg a vonalat. Az ön vonala. És
már rég meghúzta.
Néhány dolog azonban, amit ön fontosnak tart, igazából csak fétis.
Lehet, hogy egyszer ön azt mondta, hogy csak a szőkéket kedveli. Lelke
rajta. De tényleg kiábrándító, ha valaki nem szőke? Itt kell meghúznia a
vonalat: ha valamit kiábrándítónak tart.

ORROT BEFOGNI! Ami a „nem büdös”-et illeti, azt hinné az ember, hogy
vicc, amíg össze nem fut valakivel, akinek egészen egyszerűen nem bírja
a szagát. Semmi köze nincs a higiénia hiányához – az annak a jele, ha
valaki buta, őrült vagy különc. Van azonban valami a kémiában –
feromonok, hormonok, diéta, és más egyéb faktorok járulnak hozzá –,
ami mostanában már a kutatási eredményekből is ismert dologban
nyilvánul meg, miszerint normális emberek finom, alig érezhető szagokat
árasztanak magukból, amelyek lehetnek semlegesek vagy kellemesek az
egyik embernek, vagy visszataszítóak a másiknak. Képtelenek vagyunk
együtt lenni valakivel, akinek nem kedveljük a szagát.

NEM A CSODÁLATOSRÓL BESZÉLÜNK. Ugye ön is tudja, hogy nem

arról van szó, milyen csodálatosak az emberek önmagukban? A
csodálatos kategóriája a mi esetünkben nem nagyon számít. Mert lássuk
csak. Amíg valaki nem sültbolond, amíg a helyén van az esze, csak
ennek van jelentősége abból a szempontból, hogy a másik boldog lesz-e
vele. Azon túl nem lesz jobb partner belőle akkor sem, ha maximális az
IQ-ja.
Ugyanez a helyzet a megjelenéssel is. A lényeg, hogy az a másik ne
legyen visszataszító. Ami annyit tesz, jól néz ki az ön elvárásai, ha úgy
tetszik, ízlése szerint. Csak erre van szükségünk ahhoz, hogy boldogok
legyünk valakivel. A felmérések szerint a vonzerő szempontjából nincs
nagy különbség az átlagos megjelenés és a szívdöglesztő külső között.
Ha ön arra a két személyre gondol, akikkel kapcsolata van, be tudná-
e mutatni őket mint rendes, tisztességes, megbízható, okos, vonzó
embereket? Sokkal jobbnak látszik egyikük a másiknál? Melyikük javára
billen a mérleg?
 „Túl követelőző vagy”

Létezik egy olyan szempont, kit tartunk megfelelőnek, pláne ideálisnak,

amely elég sok gondot okoz. Néha azért utasítunk el házastársat vagy
szeretőt, mert túl „követelődző”. Igaz ez? Attól, hogy valakinek vannak
elvárásai, már nem is olyan jó?
Előfordul, hogy akit „követelőzőnek” tartunk, az valójában egészséget
és erőt képvisel. Tudom, ez paradoxonnak tűnik.
Rick (52) nem igazán volt boldog a házasságában, mert úgy érezte,
hogy a felesége túl követelődző. Amikor összejött egy munkatársnőjével,
a nő eleinte együtt érzett vele: „Ó igen, utálom azokat a követelődzős
nőket.” Aztán találják ki, mi történt? Hat hónappal a kapcsolatuk kezdete
után Rick kezdte úgy érezni, hogy ez a nő is követelődzik.
– Mi bajuk ezeknek a nőknek? – kérdezte tőlem. – Miért olyan
követelődző a legtöbb?
Én szkeptikus voltam. Tudom, hogy sokszor azért mondják az
emberek, hogy a másik követelődző, mert nem akarják neki megadni,
amit kér. Mint amikor a pincér haragszik a vacsoravendégre, mert az
folyton azt kéri tőle, hogy töltsön neki vizet.
Valójában a követelődzés lehet az egészség és az erő jele is, ugyanis
az van mögötte, hogy a másik tudja, mire van szüksége, és amire
szüksége van, az megfelelő számára. Ezért kéri, de ez nem
követelődzés. Ez szükséglet.
Létjogosultsága pedig nem kérdőjelezhető meg, csak mert önnek
nincs kedve megadni a párjának vagy a szeretőjének, amire szüksége
van. Jogunk van a szeretetre, a szerelemre, a tiszteletre, a
meghallgatásra, a gondoskodásra, ezek kielégítendő szükségletek. Ha
ön nem képes vagy nem akarja ezt megtenni valakiért, ne őt vádolja
követelődzéssel. Vagy ön nem tud eleget nyújtani, vagy van valami a
másikban, ami miatt nem akar neki sokat adni.
Természetesen nem azt mondom, hogy nincsenek valóban
követelődző emberek. Hol húzzuk meg tehát a határvonalat?
Ez az a pont, mikor arról van szó, hogy „túl követelődző nekem”. Ez
nem feltétlenül azt jelenti, hogy az illető tényleg túl sokat követel. Csupán
arról van szó, hogy nem felelnek meg egymásnak abban, amit ön képes
vagy szeretne adni, és amennyit ő szeretne kapni.
Tegyük fel, hogy ön megismerkedett a partnerével, aki tanárnő. Előre
lehetett tudni az órarendjét, és sok időt tölthettek egymással. Aztán a
társa hirtelen elhatározza, hogy visszamegy tanulni, és igazgató lesz.
Tanári munkája mellett a nyakába szakadnak az igazgatói feladatok, és
ön már alig látja őt. Elkezd tehát panaszkodni.
Ettől ön követelődző lesz? Nem. Egyszerűen csak olyannal szeretett
volna élni, akivel együtt tölthetik az estéiket, és most már nem teheti. A
probléma az, hogy most már nem illenek egymáshoz, és nincs semmi
helytelen az ön szükségleteiben.
Ez visszavezet minket a problémához, hogy hol húzzuk meg a
vonalat, ahol valaki már túl követelődző a társa számára. Természetesen
azt értjük alatta, hogy túl követelődző. De ez ritkán igaz.
Miért lesz valaki módfelett követelődző? Meg fogjuk látni, hogy
voltaképpen ritkább az indokolatlanul követelődző ember, mint
gondolnánk. Az emberek olyan könnyen ítélnek másokat
követelődzőnek. Valójában akkor mondják valakire, amikor a tudtára
akarják adni, hogy nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Például:
„Nem szeretek összebújni, mielőtt elalszom. Tehát ha te össze akarsz
bújni, akkor követelődző vagy.”
Szerintem jobban járunk, ha a következő szabályt alkalmazzuk: senki
sem követelődző, hacsak a kérése nem mondható szokatlannak,
furcsának. Tegyük fel, egy nő szereti, ha a barátja mindennap felhívja. Ez
követelődzés? Nem, mert normális igény. Aki viszont elvárja, hogy a
kedvese óránként telefonáljon, az szokatlan. Sőt követelődzés.
Aki kételkedik, kérdezzen meg tíz embert a munkahelyén. Ha
kétharmaduk azt feleli, hogy a kérdéses viselkedés, elvárás valóban
nagyon eltér a normálistól, akkor lehet követelődzés. Máskülönben pedig
ne ítélkezzünk könnyen, értsük meg, hogy a normális embereknek
különböző igényeik vannak.
 Őrült őrült

Mind őrültek vagyunk egy kicsit. De hol húzzuk meg a határt a normális
őrült és az őrült őrült között?
Lássuk először is a hangulatbeli zavarokat. Mindannyian kerülünk
olykor depressziós, nyugtalan vagy felfokozott idegállapotba. Többen
elég gyakran vagyunk ilyenek ahhoz, hogy depressziósnak,
nyugtalannak vagy mániákusnak tituláljanak. De ez még nem jelenti,
hogy átléptük a határt. A határt akkor lépi át valaki, ha a hangulata
megakadályozza abban, hogy „működjön”, és ha más kapcsolatban áll
vele, akkor ez az ő „működésére” is hatással van. Ha valaki ilyen, akkor
nem igazán alkalmas arra, hogy bárki összekösse vele az életét.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem kifejezetten emberbarát
nézőpont. Tudom, ha például két ember összeházasodik, akkor
fogadalmat tesznek, hogy kitartanak egymás mellett egészségben,
betegségben. Én hiszek ebben. Megéltem. De ön most abban a
helyzetben van, amikor két ember között kell választania. Az élete a tét.
Tartozik magának annyival, hogy a legmegfelelőbb emberrel éli le, akit
csak talál.
Aztán ne feledkezzünk meg a személyiségzavarról sem. Ez nem az a
szituáció, amikor valakinek rossz a hangulata. Az ilyenekkel jó lesz
vigyázni, sőt tartsuk magunkat távol tőlük. Önnek se legyen kapcsolata a
következő típusú emberekkel.

NYUSZIFŐZŐK. Bizonyára emlékeznek a Végzetes vonzerő című filmre.

Szegény Michael Douglasnek viszonya van Glenn Close-sal, és amikor
megpróbál szakítani vele, akkor döbben rá, milyen végtelen bosszúszomj
és birtoklási vágy él a nőben. Michael Douglas felesége, Anne Archer
egyszer bemegy a konyhába, és látja, hogy egy nagy fazékban forr a víz.
Amint felemeli a fedőt, felsikolt, mert meglátja, hogy a kislánya játék
nyuszija fő benne.
A „nyuszifőzők” olyan emberek, akik bármit hajlandók megtenni, hogy
megkapják, amit akarnak. A legkevesebbért is szégyenbe hozzák a
másikat. Összezavarják a dolgait. Számtalan problémát okoznak. És
teljesen jogosnak érzik mindazt, amit tesznek.

HASZONLESŐK. Annyira kényes és bizarr lehet, amikor megtörténik az

emberrel, hogy szinte el sem hiszi, könnyebb egyszerűen kisöpörni az
agyából. Arról a pillanatról beszélek, amikor valaki rádöbben, az illető,
akivel viszonya van, kevésbé törődik vele, mint inkább azokkal a
dolgokkal, amiket tőle kaphat.
Lássuk csak, miért nehéz ezt felismerni. Minden haszonleső, aki
kicsit is érti a dolgát, elég ügyes ahhoz, hogy kisajtoljon önből mindent,
amire szüksége van, mint a gazda, aki jól bánik a tehenével. Érti a
dolgát, mindent megtesz, hogy annyi tej termelésére késztesse,
amennyire csak lehet. Ezért elég nehéz megállapítani, hogy valaki csak
érdekből kedves az emberrel, vagy tényleg törődik vele.
Az igazi haszonleső esetében van egy pont, amikor rádöbbenünk,
hogy az egész csak arról szól, ő mit akar, mik a szándékai. Annak, amit a
partner akar, semmi jelentősége, hacsak nem szolgálja a haszonleső
érdekeit. Egy ilyen szerető mellett nem feltétlenül érzi magát semminek
az ember. Csak éppen szeretője szükségletein túl válik senkivé. Egyetlen
gazda sem kérdezgeti a tehenét, hogy milyen napja volt.

PROBLÉMÁSAK ÉS KÜLÖNCÖK. Beszéltünk arról, mennyire csúnya

dolog elítélni valakit a jogos igényei kimondásáért. De néhány ember
elvárásai – akár jogosak, akár nem – lehetnek véget nem érők. Ezek az
emberek problémásak. Talán áldozatnak érzik magukat, de láthatjuk,
hogy bárhová mennek, bajt csinálnak maguk körül. Rengeteg hibát
követnek el. Sokkal többet vesznek el, mint amennyire valójában
szükségük van. Mintha mindig kárpótolnák magukat valamivel.
Önnek a következőre kell odafigyelnie: ezek a problémásak és
különcök megtévesztően aranyosak és megejtőek tudnak lenni.
Segítségért kiáltanak, és ki ne dobná be a mentőmellényt egy
fuldoklónak? De a rengeteg problémájuk magával rántja a megmentőt is,
aki csak aztán veszi észre, hogy az ő élete is egy nagy probléma. Tartsa
meg a sajnálatát az afrikai szegényeknek, de ne akarja megosztani az
életét egy problémás, különc emberrel.

FÖLDRE SZÁLLT ANGYALOK. Túl jók erre a világra. Túl jók bárkinek.
Túl jók arra a másodvonalbeli életre, amelyben valahogy csapdába
estek.
Íme, milyen hatással lehet ez önre. Együtt lenni egy földre szállt
angyallal panaszok áradatát és végtelen önsajnálatot jelent, ami zavaró
és fárasztó is egyben. És még rosszabbá válik. A földre szállt angyal
éreztetni fogja, hogy még ha nem is az ön hibája, amiért ő itt kötött ki,
minimum az ön felelőssége, hogy felemelje őt azokba a magasságokba,
ahova érzése szerint tartozik. És ha ön nem képes erre, az ő feladata,
hogy tudassa, mennyire csalódott önben.

ÖRÖK SÉRTETTEK. Ez a típus a nyuszifőző és a földre szállt angyal

keveréke. Talán sosem volt angyal, de úgy érzi, hogy az élet kitolt vele,
ezért folyton harcolnia kell. Két lábon járó panaszbizottság. A
legártatlanabb érdeklődésre hosszan mesél megaláztatásairól. Érezni a
haragját és a bosszúvágyát, hogy megfizethessen.
Óvatosnak kell lenni: ez a típus nagyon vonzónak fogja találni azt, aki
hajlandó meghallgatni őt, aki szimpatizál vele. Ha ön ilyen, meglesz érte
a jutalma. Annyira hálás lesz önnek, hogy majd szép dolgokat tesz önért,
amitől szerethetővé válik. De mielőtt ön észbe kapna, valahogy sikerül
majd megbántania, s ezáltal ön is hamarosan csak a megaláztatás
forrása lesz számára. És újabb indok arra, hogy panaszkodhasson az
életére.

SZABAD SZELLEMEK. Mi a gond azzal, ha valaki spontán, szabad és

független? Semmi. Hiszen ez nagyszerű és eszméletlenül csábító.
Amikor egy szabad szellem úgy dönt, időt szán az emberre, az olyan,
mintha hirtelen egy vadmadár telepedne a vállára. Áldottnak érezheti
magát.
De vigyázat, ez nem veszélytelen! Ha valaki egyszerűen csak
független, akkor hajlandó az élete egy részét megosztani önnel. Nem
biztos, hogy teljesen olyan lesz, ahogyan ön azt elképzelte, de legalább
valódi részt kap az életéből.
No de a szabad szellem ma még itt van, holnapra viszont már el is
tűnt. Aztán, csak hogy megőrjítsen, újra visszajön. Sosem tudni,
hányadán áll vele az ember. Soha nem érzi, hogy igazán fontos lenne
számára. A legkevésbé sem tartja magát felelősnek; a partner semmi
esélyt nem érez arra, hogy megbeszélhesse vele, mikor jön, mikor megy.
Legrosszabb esetben megszállottan próbál hozzá igazodni, amit persze
sosem tud megvalósítani.

HATALOMMÁNIÁSOK. Egyvalamit megtanultam a kapcsolatokról,

mégpedig azt, hogy mindenki azt gondolja a partneréről: „Te sokkal
erősebb vagy, mint én!” Mindannyian erősnek érezzük a partnerünket –
érzelmeit, önérvényesítő magatartását, megfellebbezhetetlenségét.
Normális emberek esetében annyiról van szó csupán, hogy saját magunk
ügyvédjeként harcolunk azért, amit szeretnénk elérni.
A hatalommániások mások. Talán ugyanazokat a taktikákat
alkalmazzák, de a különbség abban rejlik, hogy az igazi hatalommániás
mindig győzni akar, és mindegy, milyen áron. Nem csak arról van szó,
hogy nem számítanak nekik a mi igényeink. A saját igényeikkel sem igen
törődnek, kivéve azt az igényt, hogy mindig ők legyenek a győztesek.
Onnan tudhatjuk, hogy hatalommániás emberrel van dolgunk, hogy
mellette az élet olyan, mint egy véget nem érő küzdelem, rövidesen
belefáradunk az örökös taktikázásba, és a magunk igényei nincsenek
kielégítve.
Mi a tanulság?
 [ 7 ]
Kölcsönös vonzódással jobb az élet
Szegény Kenny (30). Az volt a baja, hogy a modellekre bukott.
Hozzájárult a dologhoz az a tény, hogy Manhattanben lakott, ahol
legalább vannak modellek. Elég nehéz dolga lett volna, mondjuk, egy
montanai kisvárosban.
Nem mintha valami baj lenne a modellekkel (vagy mondjuk a
montanai kisvárosokkal). A legtöbb modell, akit ismertem, igazából
nagyon kedves teremtés volt. De ha az ember a szerelmet akarja
kipecázni magának, a modellvilág igen kicsike tavacska ahhoz, még
Manhattanben is. És még nehezebb dolga van egy olyan fickónak, mint
Kenny, ha arról van szó, hogy modell barátnőt szerezzen magának, mert
szabadúszó újságíróként Kenny nem volt különösebben gazdag vagy
nagystílű.
Persze ha elég sokat próbálkozunk a pályán, előbb-utóbb dobunk egy
kosarat. Tehát Kennynek sikerült is – nem is egyszer – kapcsolatfélébe
keverednie modellekkel. Csakhogy egyik sem működött. Valami mindig
hiányzott, ami kissé összezavarta Kennyt, hiszen a nők nem akárkik,
végül is modellek voltak.
Aztán Kenny találkozott Rebeccával, aki divatfotósként próbált
érvényesülni. Érdekes módon első beszélgetésük helyszíne egy bár volt,
ahova egy divatfotózás után ültek be. Egyetértettek egymással abban,
hogy milyen kemény és zűrös a divatvilág. Nagyszerű beszélgetés volt.
Megegyeztek, hogy másnap összejönnek egy kávéra. Majd megint
másnap egy vacsorára.
Mielőtt Kenny rádöbbent volna, mi történik vele, olyan érzéseket
fedezett fel magában, amilyeneket soha azelőtt. Olyan nővel volt együtt,
akihez vonzódott, akivel vidám volt, ellazulhatott, és érezte a kapcsot
kettejük között. Egyenesen zavarba ejtő volt számára. Rebecca csinos
volt, hétköznapi értelemben. Kenny szexisnek találta, pedig alacsony
volt, kissé kerekebb, nőiesebb formákkal. Pontosan egy modell ellentéte.
De csodálatos volt vele tölteni az időt.
Kenny megtapasztalta a kölcsönös vonzódás kémiáját. Az igazi fizikai
vonzalmat. Nem azt a fajtát, amit akkor érez az ember, amikor távolról
csodál valakit, és azt gondolja, milyen szívesen együtt lenne vele. Ez a
fajta vonzódás az, amikor együtt vagyunk valakivel, és nagyon jólesik
vele lenni. Különös dolog ez. Amikor jól működik, az nagyszerű érzés.
Feltéve, ha megengedi magának az ember, hogy érezze.
És ez a probléma a vonzódás kémiájával. Mint Kenny, sokszor nem
érezhetjük, vagy nem engedjük meg magunknak, hogy érezzük. Így
történhet meg, hogy valami, aminek olyan természetesnek kellene lennie
– hogy milyen érzés együtt lenni valakivel –, a végén összezavar
bennünket.
 Az öröm tudománya

A kémia nagyon fontos tudomány, mert megmutatja, hogyan vegyítsünk

két dolgot, hogy egy sokkal jobb, harmadik dolog szülessen belőle. A
párkapcsolat kémiája, a kölcsönös vonzalom ugyanígy működik. Sokkal
többet jelent, mint egyszerűen csak kívánni valakit. Arról szól, hogyan
vegyíthetünk két embert, és juthatunk ezáltal valami még nagyszerűbb
dologhoz.
A párkapcsolati kémia az öröm tudománya. Végül is az öröm a
szerelem jele. Azért kerülünk kapcsolatba valakivel, mert örömünket
leljük benne, és megadatik nekünk az a gyönyörűség, hogy ő is örömét
leli bennünk.
Csupán három kérdést teszek fel ezzel kapcsolatban:
1. Igazi az öröm, vagy illúzió?
2. Egészséges az öröm, vagy olyasmiből fakad, amely végül
fájdalmat okoz majd önnek?
3. Hosszan tartó az öröm, vagy arra van kárhoztatva, hogy hamar
véget érjen?

A válaszokat erre a kérdésre az adja meg, ahogyan az igazi kapcsolati

kémia működik.
Kezdjük az alapokkal.
 Az öt összetevő

Azok, akiknek nagyszerű a kapcsolatuk, újra és újra arról számolnak be,

hogy a kettejük közti vonzalomnak öt összetevője van.
A jó hír az, hogy az emberek összejönnek, mint Rebecca és Kenny,
és rájönnek, hogy megvan az öt összetevő, amelyek a kölcsönös
vonzódást működtetik közöttük.
A rossz hír az, hogy mind az öt összetevőre szükség van. Bár nem
kell sok egyikből sem, de meg kell lennie mindnek.
A jó hír a rosszban az, hogy ha nincs meg mind az öt összetevő,
akkor legalább tudjuk, hogy nincs meg a kémia, így nem lesz jó a
kapcsolat.
A jó hír a jó hírrel kapcsolatban az, hogy ha megvan mind az öt
összetevő, akkor abból egy pokolian jó kapcsolat alakul.
Itt van tehát ön, próbál dönteni, két ember közül melyiket válassza.
Ne aggódjon amiatt, hogy az egyikükkel erősebb a kölcsönös vágy, mint
a másikkal. A jó kémia az jó kémia. Azt kell mindössze tudnia, hogy van-
e jó kapcsolati kémia legalább az egyikükkel. Ha mindkettejükkel jó,
akkor nehezebb lesz a választás, de ne aggódjon: van még egyéb
szempont is a választáshoz, amiről később beszélünk.
Az alábbiakból megtudhatja, hogy működik-e és elég erős-e a
kölcsönös vonzalom ön és partnere között. Ellenőrizze, megvan-e mind
az öt összetevő.

KÖNNYŰ RÁHANGOLÓDÁS. Ahhoz, hogy megtudja, megvan-e az első

összetevő, kérdezze meg magától: Amikor kettesben vannak,
fesztelennek érzi a kapcsolatukat, könnyen egymásra tudnak
hangolódni?
Két eset lehetséges. A könnyebbik a következő. A hangulat oldott,
meghitt. Nem kell erőlködni, hogy beszédtémát találjanak. Ön nem
szorong, hogy hibát követ-e el. Jól érzi magát a bőrében és a partnere
társaságában. Az együttlét olyan, mint csónakázás a holdfényben, és
nem kínos, mint tojáshéjon sétálni. Nem baj, ha nem tökéletes, csak
oldott, természetes legyen.
 Persze ha csak arról szólna az egész, hogy könnyen megy, hamar
unalmassá válna és kiürülne a kapcsolat. Ekkor válik fontossá a
ráhangolódás. Azzal együtt, hogy könnyen mennek a dolgok,
mindkettejüknek rá kell tudni hangolódni a másikra.
Hadd világítsam meg, mit értek ráhangolódáson. Beszélgetnek olyan
dolgokról, amelyek nagyon fontosak mindkettejüknek. Vannak
elképzeléseik arról, hogy mit érez a másik (nem csak a jó érzéseket
illetően). Empátiával viseltetnek egymás iránt. Elég érett a kapcsolatuk a
mélyebb kitárulkozásra, a kétségek feltárására is.
Túl gyakran csak az egyik, vagy a másik van meg egy kapcsolatban.
A dolgok egyszerűek, de nincs meg a ráhangolódás. Vagy van
ráhangolódás, de a dolgok nem mennek egyszerűen. Ha önök között
működik a kölcsönös vonzerő, akkor ez a két dolog is összhangban van.
Ennyivel azért nem ússzuk meg. Boldog, egészséges kapcsolatban is
vannak viták, amikor egyáltalán nem könnyűek a dolgok. Időnként,
amikor fáradtak vagyunk, stresszesek vagy érzékenyek, nehéz lehet a
ráhangolódás. Még a legszebb élet sem csak habos torta.
Hol van akkor a határvonal? Hogyan határozzuk meg, hogy megvan
ez az összetevője a kapcsolati kémiának, vagy nincs? Majdnem olyan
egyszerű, mint egy terhességi teszt.
A kérdés tehát:
Amikor kettesben vannak, és képesek maguk mögött hagyni a
mindennapi stresszt, nem haragszanak egymásra, jól érzik
magukat, könnyedek, nyugodtak, hogy együtt lehetnek, nem úgy,
mint két udvarias idegen, hanem mint szerelmesek, akik közel
állnak egymáshoz? Gyakrabban éreznek így, mint nem?

Engedményt kell tennie olyan valaki számra, aki talán nagyon

elhagyatottnak érzi magát. Azt is bele kell vennie az értékelésbe, hogy a
viszonyok mindent nagyon romantikus színben tüntetnek fel a
házasságon kívül. De mindent összevéve, ha a könnyű ráhangolódás
hiányzik valamelyik kapcsolatából, és nincs rá valós remény, hogy valaha
is meglesz, akkor a kérdés eldöntöttnek bizonyul az ön számára. Nem
tud együtt élni valakivel, akivel nincs meg önök közt a kémiának ez az
összetevője. A legtöbb ember megbánja, ha olyannal marad együtt,
akivel nem mennek könnyedén a dolgok, és akivel nincsenek közel
egymáshoz. És a legtöbben, akik kilépnek, boldogok, hogy megtették.
SZÓRAKOZÁS. Talán meglepő, hogy a szórakozás egyik alapvető
összetevője a kapcsolati kémiának. A szórakozás az intimitás
ragasztóanyaga. Tudom: a szex fontos. Fontos, hogy rábízhat-e a
partnerére nagy titkokat. A képesség, hogy együtt tudnak szórakozni,
megadja a kapcsolatuknak azt a fajta kötőanyagot, amely együtt tartja az
atomi részecskéket.
Látom, ezzel kissé zavarba hoztam önt. Szembe kell néznünk azzal,
hogy manapság az élet legtöbbünk számára nem csupa móka és
kacagás. Magamról szólva, az időm legnagyobb részében már akkor
boldog vagyok, ha az „agyonterhelt”-ből vissza tudok kapcsolni a „nem
annyira stresszes” állapotba.
És persze a szórakozás minden embernek más-más dolgot jelent.
Van, akinek a kempingezés szórakozás; nekem rémálom. De ez mind
rendben van. A szórakozás az, ami adott esetben önöknek szórakoztató.
A szórakozás nagyon fontos. Az egyik legtisztább formája kimutatni
egymásnak, hogy örömünket leljük a másik társaságában.
Hogyan tudhatja meg ön, hogy a kapcsolatában megvan ez az
összetevője a kémiának, azzal is számolva, hogy az élet manapság nem
habos torta? Kérdezze meg magától a következőt:

Amikor kettesben vannak, nincs ott másik pár, nincsenek

gyerekek, nincsenek játékok (mint például egy csónak),
nincsenek kellékek (mint buli, vagy egy klub), hogy érzi, mindig
megtalálják majd a módját annak, hogy önök ketten jól
szórakozzanak egymással, vidámak lehessenek? Gyakran
megtörténik ez?

Ha olyanok, mint a legtöbb ember, és nem tudnak együtt szórakozni,

kikapcsolódni, akkor nincs kémia, és nagyon kevéssé valószínű, hogy
boldogok lesznek egymással.
Nem pusztán arról van szó, hogy állandóan nevetni kell. Lehet akár
egy pillanat, amikor zenét hallgatnak, amely megérinti önöket, dalra
fakadnak vagy táncra perdülnek. Lehet szó akár egy politikai vitáról,
amelyet valami fura oknál fogva mindketten szórakoztatónak találnak. Az
is lehet, hogy csupán egy cinkos pillantás, amikor egy furcsa fazon
elsétál önök mellett. Bármi, ami szórakoztató lehet az önök számára.
 Amiatt nem kell rosszul éreznie magát, ha nem állandó szórakozás
az élete. A legtöbbünknek nem az. A valódi esélyre van szükség, hogy a
vidámságnak, játékosságnak helye van a kapcsolatukban.

BIZTONSÁG. Azt hiszem, olvasóim megdöbbennének, ha tapasztalták

volna, amit én: manapság milyen bizonytalannak érzi magát sok ember a
kapcsolatában. Azt mondják: „Egyszerűen nem érzem magam
biztonságban vele, mert…” Helyette kényelmetlenül, megfélemlítve,
elutasítva, nem megbecsülve érzik magukat. És erre a következtetésre
jutnak: „Elvesztettem a bizalmamat.”
A fizikai bántalmazástól való félelem nagyon fontos, de csak az
eseteknek kis százalékában fordul elő. Sokkal gyakoribbak a
hétköznapibb okok, miért nem érzik biztonságban magukat az emberek,
mint például:
Kis megjegyzéseket hallanak a felszedett pár kilóra.
Megőrjíti a másikat, ha kissé összezavarodnak.
Úgy érzik, lerázzák őket, mikor egy ötlettel állnak elő.
Úgy érzik magukat, mint egy ítélőszék előtt, ha arról beszélnek, amit
igazán akarnak.
Sosem tudják, mi van a másikkal.
Legyünk gyakorlatiasak. Senki sem fogja állandóan a biztonság
érzését nyújtani önnek. Néha szükség van összetűzésekre. Néha csak
úgy véletlenül rálépünk a másik lábujjára.
De alapvetően és általánosságban biztonságban kell éreznünk
magunkat a kapcsolatunkban. Éreznünk kell, hogy nem fognak
szándékosan megbántani. Hogy nem fognak szokásszerűen hazudni
nekünk. Nem hitetik el velünk, hogy kevesek vagyunk.
Az sem mindegy, hogy személy szerint ön mit tart fontosnak ahhoz,
hogy biztonságban érezze magát. Talán tudnia kell, hogy a partnere
eleget fog majd keresni ahhoz, hogy jól éljenek. Talán szüksége van arra,
hogy tudja, a partnere nem fog kutakodni a dolgai között. Nem fog
mesélni a családjának azokról a dolgokról, amik az ön családjában
történnek. Hogy megvédi önt az esetleges támadótól, hogy kiáll ön
mellett, ha kritika éri önt.
Nem működik a kémia, ha nem érezzük biztonságban magunkat. De
hol van meghúzva a határvonal? Végül is az emberek időről időre
megbántják egymást, vagy csalódást okoznak a másiknak. Minél
közelebb állnak egymáshoz, annál könnyebben megtörténhet. Kérem,
válaszoljon a következőre:

Biztonságban érzi magát a szeretőjével? Biztos lehet afelől,

hogy nem fogják súlyosan bántalmazni se fizikailag, se lelkileg?
Biztonságban érzi magát akkor is, amikor ez a legfontosabb
önnek, mert gyenge és sebezhető?

Gondoljon csak bele, mit jelent, ha nem tud igennel felelni ezekre a
kérdésekre azt a két embert illetően, akikkel kapcsolata van. Már az is
rossz önmagában, hogy nem érzi biztonságban magát. Már ennyi is elég,
hogy eldöntse a kérdést. Ha nem érzi biztonságban magát, az
tönkreteszi a kapcsolat kémiájának összes többi alkotóelemét, és akkor
önnek nincs semmije.
Tehát ha nem érzi magát biztonságban az egyikükkel, akkor nagy
ajándékot kapott, a tisztánlátás ajándékát. Bármi legyen is az, ami e
mellett a személy mellett szól, ha ön nem érzi magát érzelmileg
biztonságban vele, nem szabad őt választania.

KÖLCSÖNÖS TISZTELET. A tisztelet a legkevésbé kémiainak tűnő

összetevő a kapcsolati kémiában. Ha olyasvalakivel vagyunk együtt, akit
szexisnek, elragadónak, érdekesnek, szórakoztatónak tekintünk, akkor a
tisztelet jelentéktelennek tűnik.
Ennél a pontnál keverjük magunkat bajba. A tisztelet igenis számít,
ha a kémiáról van szó. Elengedhetetlen. Gondoljunk bele egy pillanatra.
Tegyük fel, hogy ön nem tiszteli azt, akivel együtt van. Mit is jelent ez
pontosan? Azt, hogy ön szerint partnere nem tud jó döntéseket hozni.
Vagy ön úgy véli, nem tudja, hogyan működik a világ. Vagy hogy lusta.
Felelőtlen. Nincs megfelelő erkölcsi értékrendszere.
Nos tegyük fel, önnek ilyen emberrel van kapcsolata. Lehet nagyon
aranyos, elbűvölő, hiszen lusta, buta, felelőtlen emberek általában
könnyen aranyosnak és elbűvölőnek tűnnek. De egy ponton túl önt már
irritálja, kezdődő megvetést érez a partnere iránta. Aztán két lehetőség
közül megtörténik valamelyik.
Az egyik forgatókönyv szerint ön az élete peremterületére szorítja az
illetőt, akit nem tisztel. Apró dobozba zárja őt, ahol lehet aranyos és
elbűvölő, de nem okozhatnak kárt azok a tulajdonságai, amelyeket ön
nem tisztel benne. Így bánt a történelem során rengeteg férfi a nőkkel.
Számos férfi még mindig így bánik a gyengébb nemmel. Manapság
pedig már sok nő is így kezeli a férfiakat.
A másik forgatókönyv szerint ön elindulhat egészen más irányba is.
Nem szorítja háttérbe a személyt, akit nem tisztel, hanem támadást
indíthat ellene. Minden, amit mond, segítő szándékból fakad. Aztán
tanácsok lesznek belőle. Végül mindig azzal végződik, hogy
folyamatosan elutasítja a másikat. Ezért érzik magukat a velünk
kapcsolatban lévő, de általunk nem tisztelt emberek támadásoknak
kitéve, vagy lelki-érzelmi erőszak áldozatainak.
Mindig így végződik. Engedje meg, hogy megkérdezzem a
következőt. Akár mellőzve vannak, akár támadásnak kitéve, hogyan
maradhatna életben az öröm – amely, mint tudjuk, igen törékeny – ilyen
körülmények között? Mert nem marad életben. Nem maradhat.
Ezért hiba azt hinni, hogy együtt lehet élni olyasvalakivel, akit nem
tisztelünk.
De ez még csak egy része a dolognak. Nem elég csak tisztelni a
másik felet. Az embernek éreznie kell azt is, hogy a másik tiszteli őt.
Ezen a ponton gyakran elbizonytalanodunk. Tegyük fel egy pillanatra,
hogy az egyik személy, akivel önnek kapcsolata van, nem nagyon tiszteli
önt. Honnan tudható ez? Végül is az illető vagy háttérbe szorítja, vagy
kritizálja önt.
Elég sok időbe telhet, mire ön észreveszi, hogy háttérbe szorult.
Honnan tudhatja, hogy kívül került a körön, ha azt sem tudja, hogy van
egyáltalán kör, ahonnan kiszorulhat?
Ha pedig a partnere kritizálja önt, megtévesztő lehet, hiszen a bírálat
sokszor a csodálat köntösébe van öltöztetve. Mindig a törődéssel, a jó
szándékkal magyarázza a letolást, mondván, a mély csodálat vezérli,
hogy mennyire nagyszerű lehetne ön, ha… Ha épp nem az lenne, aki.
Hát itt a bökkenő! Legyen teljesen tisztában ezzel. Az nem tisztelet,
ha csak azért tudják tisztelni, aki majd egykor válhat önből. Az ember
csak akkor érezheti partnere őszinte tiszteletét, ha az elfogadja olyannak,
amilyen, hibáival, erényeivel, ki nem használt lehetőségeivel együtt.
Természetesen a tisztelet nem azt jelenti, hogy állandóan
körbecsókolgatják az ember fenekét. Nem azt jelenti, hogy sosem
kapunk visszajelzéseket. Nem annak az elfogadását jelenti, hogy van az
életnek olyan területe, amiben egyszerűen nem vagyunk jók.
Hol van akkor hát a határ?

Bár ön tisztában van a másik személy hibáival, alapjában véve

olyannak tiszteli-e őt, amilyen jelenleg? Nem feltétlenül azért,
mert ő fantasztikus zseni, hanem mert a legtöbb szempontból
megbízható, fogékony, felelősségteljes, okos, kedves, és
általában jó döntéseket hoz. És vajon partnere úgy kezeli-e önt,
hogy őszintén hiszi, ön megbízható, fogékony, felelősségteljes,
okos, kedves ember, és általában jó döntéseket hoz?

Tehát határozott igent hallhatok mindkét kérdésre? Ha ön nem tud

határozott igennel válaszolni az önnel kapcsolatban álló személyek
egyike esetében sem, akkor tessék, megkapta a választ, amelyet várt. A
párkapcsolati kémia egyik legalapvetőbb összetevője egyszerűen nincs
meg. Ez azt jelenti, hogy nincs önök között igazi vonzalom, amely
összetart. Röviden: ön nem lesz boldog ezzel az emberrel.

TESTI KÉMIA. Az csupán mítosz, hogy az emberek azért kezdenek

viszonyt, mert jobb szexre vágynak. Néha igaz, de legtöbbször nem.
Gyakran van viszonyuk, hogy megkapják azt, amit hiányolnak. De ki
mondta, hogy az a valami mindig a szex? Rengeteg olyan esetet láttam
már, mikor nők és férfiak elválnak olyasvalakitől, akivel nagyszerű volt a
szex, és hozzámennek olyanhoz, akivel nem olyan nagyszerű, de a
párkapcsolat más összetevői sokkal jobban működnek.
Mégis sok ember elköveti azt a hibát, hogy minimalizálja a kapcsolat
fizikai részét. Büszkék arra, hogy nem ragadnak le olyan felszínes
dolgokon, mint a másik személy kinézete, vagy hogy milyen vele az
ágyban.
Ez hiba, mert a kapcsolat fizikai aspektusa valójában igenis sokat
számít, még ha azt gondoljuk, hogy nem kellene, akkor is. Klinikai
tapasztalataim szerint minden egyes olyan eset, amikor valaki figyelmen
kívül hagyta a kapcsolata testi aspektusait, azzal végződött, hogy az
érintett megbánta a kapcsolatot.
Azt mondja, ön kivétel? Nos, elképzelhető. De inkább nem.
Tehát ha a testi vonzerő kémiája fontos, mi olyan fontos benne?
 „Ó, istenem, a tegnapi volt a legfantasztikusabb szex, amilyenben
eddig részem volt!” Ez lenne a testi kémia – amikor két ember
tökéletesen illik egymáshoz az ágyban?
Nem egészen. A testi kémia egy kicsit különbözik ettől, jóval nagyobb
területet fed le. A testi kémia valójában sok apró dologból épül fel.
Szeretjük a másik megjelenését. Szeretjük az illatát. A csók jó érzés és
természetes. Szeretjük megérinteni egymást. Adunk és kapunk annyi
szeretetet, gyengédséget – ölelést, csókot, simogatást és szexet –,
amennyi jólesik.
És amikor két ember szeretkezik, nem kell, hogy az legnagyobb
élménye legyen egész addigi életének. De azt igenis érezni lehet, hogy
működik köztük a szexuális ráhangolódás, a vonzalom és az érdeklődés.
Jól működik köztük a szex, bármit jelentsen is a „működés” számukra.
Hol van tehát a határvonal? Nem lehetünk utópisták – az hosszú
távon a magányosság receptje. Nem a tökéletességről szól. Csak arról,
hogy elég jó. A lényeg az, hogy ne csapjuk be önmagunkat azzal
kapcsolatban, mi a jó nekünk. Kérdezze meg tehát önmagától:

Úgy érzi, fizikailag jó a másikkal? Az illata, az érintése, a

tekintete? Nem tökéletes, nem feltétlenül nagyszerű, de önnek
jó. És érzi-e tisztán, hogy ön jó a másiknak fizikailag? A testi
vonzalom erejét és természetét ön megfelelőnek érzi? Jó az,
ahogyan szeretkeznek?

Nem áll szándékomban túl magasra tenni a lécet. De itt van ön, aki
bizonyosságot akar afelől, melyik kapcsolatában akar majd tovább élni.
És ha kifogásokat keres valamelyik kapcsolatában, és elismeri, hogy a
testi kémia tényleg nincs meg önök között, akkor megvan a bizonyosság,
amelyet keresett.
 A kristálygömb

Ezek voltak a kölcsönös vonzerő kémiájának összetevői. Íme, így

működnek.
Szükség van mind az öt összetevőre. Ha csak egy is hiányzik
közülük, a kapcsolat nem lesz hosszú életű. Eldöcög egy ideig, de aztán
a hiányzó összetevő egyre fontosabb lesz, és a rossz dolgok hamarosan
felülkerekednek a jókon.
Tudom, durván hangzik, de az igazat mondom. Ön a jövőjét tartja
most a kezében. A remények nem tények. A múlt elmúlt. Csakis előre
nézhet.
A jó hír az, hogy minden összetevőnek egyszerűen csak meg kell
lennie. Nem fontos, hogy csillagos 5-öst kapjon mindegyik. Megmutattam
önnek, hol kell meghúzni a határvonalat minden összetevőnél. Ha átjut
ezen a vonalon, akkor már egyszerű a dolga.
Végtére ön akart bizonyosságot, nem?
 Hamis kémia

Mi a helyzet akkor, ha ön rosszul értelmezi saját vonzalmának

intenzitását? Elég gyakori a vonzódás félreismerése. A következőkre kell
odafigyelnie.

LEGYEN ÓVATOS A GLÓRIAEFFEKTUSSAL. Tudja ön, mi a

glóriaeffektus? Ha valakinek tekintélye és jó híre van, egy ideig mindenki
csak a jót látja vele kapcsolatban. Egyszerűen nem tud rosszat tenni. A
hibáit elnézik neki. Rengeteg mindent el kell rontania ahhoz, hogy
lecsússzon a feje fölül a glória.
Persze létezik negatív glóriaeffektus is. Ha valakinek rossz a híre,
nagyon könnyen csak rosszat feltételeznek róla, ezért csak arra figyel
mindenki. A jó dolgok észrevétlenek maradnak, a rosszak kapnak
szárnyra. Nagyon hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy kifogástalan
viselkedéssel eloszlathassa az ember a róla kialakult rossz véleményt.
Ezeknek a hatásoknak szerepük lehet abban, hogy milyennek értékeli
ön a házastársa és a szeretője iránti vonzalma kémiáját.
Néha olyan rossz helyzetbe sodródik a házasságuk, hogy nehéz
bármi pozitívat meglátni. Tegyük hát fel, ön arra a következtetésre jut,
hogy nincs meg a kapcsolati kémia a házasságában. Hogyan lehetne
biztos abban, hogy jól értelmezi a dolgokat?
Ha a dolgok soha nem voltak igazán jók kettejük között, akkor
valószínűleg nem alaptalan az értékelése. Ám ha a dolgok kezdetben
igazán jól alakultak ön és a házastársa között, akkor ön csak akkor
mondhatja, hogy kihűlt a kapcsolatuk, ha mindketten átestek egy
kapcsolati terápián, és olyan terapeuta segített, akiről úgy gondolják, érti
a dolgát; a hat hónapos terápia pedig mégsem érte el a célját.
Gondoljon csak bele! Tegyük fel, kutyául érzi magát, de nem
mondhatja, hogy mindennek vége, amíg meg nem vizsgálja egy orvos,
aki felvilágosítja, mi a teendő, és ön követi az utasításait. Ugyanez
érvényes a házasságra is.
A glóriaeffektus működik a szeretőjével való kapcsolatában is. A
jelenség ez esetben jobbnak mutathatja kettejük viszonyát, mint amilyen
valójában. Tehát biztosítani kell a lehetőséget, hogy élethű körülmények
között is megismerjék egymást. Ilyenkor mutatja meg a kapcsolati kémia
a valódi énjét.
Tudom, nem egyszerű megoldani, hogy élethű körülmények között
ismerje meg a szeretőjét, különösen, ha önnek családja van. Az élethű
körülmények alatt csupán annyit értek, hogy viszonylag hosszú ideig
együtt kellene lenniük, mert csak így próbálhatják ki egymást normális
körülmények között. Kitapasztalnák, milyen fáradtan és feszülten
hazajönni a munkából, reggel rohanni, a szabadnapokon házimunkával
bajlódni. Ha elég időt töltenek együtt, előbb-utóbb megjelenik önök közt
is az unalom vagy a feszültség. Ha sikerül megoldani a helyzetet, az
nagyszerű, sokat tanulhatnak belőle. Ha pedig nem jön össze, akkor
komolyan kell venni a következtetést, hogy ami csodálatos kémiának
tűnt, talán nem is olyan csodálatos.
Sokan véget vetettek már az elsődleges kapcsolatuknak, és
hozzákötötték magukat a szeretőjükhöz csak azért, hogy aztán később
újra kikössenek korábbi életük mellett – munka, stressz, számlák,
házimunka –, amely az előző kapcsolatban tönkretette a vágy kémiáját,
és ugyanolyan módon tönkretette a másodikban is.

LEGYEN ÖNMAGA! Némelyek úgy nyilatkoznak, hogy amikor viszonyuk

volt, úgy érezték, hosszú idő óta végre önmaguk lehettek. Sok esetben
azonban teljesen másról szól a történet. Olykor azért keveredünk
viszonyba, mert hamis képet mutatunk magunkról. Elbűvölőbbnek,
türelmesebbnek, szexisebbnek mutatkozunk, mint amilyenek valójában
vagyunk. És ez hamis kémiát szül. A vonzalom kémiája csak akkor igazi
köztünk és egy másik személy között, ha ő is igazi önmagát adja a
kapcsolatban és mi is.
Ez mind azt jelenti, hogy biztosnak kell lennie abban, elég időt adott a
kapcsolatuknak ahhoz, hogy lehulljon minden maszk, mielőtt véget vet a
házasságának.

A PINGPONG ÁLDOZATA. Amikor valami probléma van az ön

házasságával, mert van valami – szórakoztató, szexi, megnyugtató,
izgalmas –, amit a házastársa nem tud vagy nem akar élvezni önnel,
kevés olyan dolog van, ami vonzóbbnak tüntetné fel a szeretőt, mint az,
ha tőle megkaphatja, amit hiányolt. Ez a párkapcsolati pingpong, amikor
ön oda-vissza jár a két kapcsolat között, a két partner között, akik
egymás ellentéteinek vagy legalábbis teljesen másnak tűnnek. De ez
összezavarhatja önben a vonzalom kémiájának értelmezését
mindkettőjük vonatkozásában. A veszély abban rejlik, hogy önnek
valójában nincs két kapcsolata. Egy kapcsolatot oszt kétfelé a két partner
között, és mindegyikük csak részben elégíti ki az ön igényeit.
Ahhoz, hogy ön tényleg értékelni tudja bármelyikük iránti vonzalmát,
a kettejük közt működő kémiát, el kell képzelnie, milyen lenne egy igazi
kapcsolat csak az egyikükkel vagy csak másikukkal. Méghozzá úgy, hogy
senki mással ne próbálja pótolni azt, ami a kapcsolatukból önnek
hiányzik.

AZ UNALOMFAKTOR. Egyszer minden kapcsolat megfakul,

megszokottá válik. Hallottuk már egymás összes történetét.
Felhasználtunk minden lehetőséget, hogy meglepetést szerezhessünk
egymásnak. Amennyiben a kapcsolat jól működik, ezt úgy hívjuk:
kényelem. Ha nem működik jól, akkor unalom. Sokan unják kissé a
házasságukat.
Aztán jön valaki, és vele lenni nem unalmas. Sőt kifejezetten
izgalmas. De az nem kémia. Mellékhatása annak a csodálatos érzésnek,
hogy nem unatkozunk.
Almát kell összehasonlítanunk almával. Mindenkinek a következő
kérdést kell feltennie: Van valami különleges oka, amiért azt gondolom,
hogy ha megállapodok a szeretőmnél, akkor a dolgok sokkal kevésbé
lesznek unalmasak, mint amilyenek a házastársammal?
Vagyunk néhányan, akik különösképp érzékenyen reagálunk erre a
problémára. Nem igazán arról van szó, hogy unalmas emberek volnánk.
De nincs tehetségünk izgalmassá tenni az életet, és az életünk nem
különösebben számít érdekesnek. Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz,
rá kell jönnünk, hogy rengeteg múlik a másik személyen, hogy az élet
velünk ne legyen unalmas.

* * *

Az előzőekben megnéztük, ki is önmagában az a két ember, akik közül

választanunk kell, és milyen a kapcsolatunk velük. Az a két terület
egészen mély rétegeket tárt fel előttünk. A következő jelenség sokkal
gyakorlatiasabb kérdéseket vet fel, de ugyanolyan fontos, hiszen az
életstílusunkkal áll kapcsolatban.
 [ 8 ]
Szerethető életmód
Amikor az embernek viszonya van, az időhorizontja összeszűkül. Nem
tud tervezni, hiszen fogalma sincs, melyik partner mellett fog végül
kikötni. Az állandó stressz és a bonyodalmak annyira felemésztik, hogy
az idő összeomlik. Egyik randevútól a másikig él, egyik összeütközéstől a
másikig.
Barry (42) így írja le: „Amikor egyetemista voltam, szerelmes lettem a
másod-unokatestvérembe, Beckybe. Össze akartunk házasodni, és nincs
törvény, ami tiltaná a másod-unokatestvérek házasságát. De a család
olyan nagy nyomást gyakorolt ránk, hogy megadtuk magunkat, és nem
házasodtunk össze. Aztán megismerkedtem Laurával, és a dolgok
rendben voltak, de nem ő volt életem szerelme. Mert hiányzott az igazi
szerelem, miután megszülettek a gyerekek, és apró nehézségek kezdtek
felbukkanni. Nem volt, ami megállíthatta volna a problémák
továbbnövekedését, így elég hamar elszakadtunk egymástól.
Aztán Becky elvált a férfitól, akihez korábban hozzáment. Hirtelen
szabad lett. Ez mindent megváltoztatott számomra. Minden vágyam az
volt, hogy Beckyvel lehessek. Könnyű volt, hiszen mind ott éltünk, Cos
Cobban. Becky nem akart lefeküdni velem, amíg el nem válok. Attól
függetlenül együtt töltöttünk minden egyes percet, amit csak tudtunk.
Fantasztikus, mennyire megváltozott az életem. Csak a következő
dologra tudtam gondolni – Beckyvel lenni, elszabadulni Laura mellől,
megakadályozni, hogy Laura gyanakodhasson, és még így is keríteni időt
arra, hogy a gyerekekkel legyek. Megtapasztaltam, milyen is egyik
pillanatról a másikra élni. Igen, Becky és én sokat beszélgettünk arról,
hogy egy nap majd összeházasodunk. De az igazság az, hogy a jövő
nem tűnt valósnak.”
Ez a fajta csőlátás, amely a viszonyt folytató embert jellemzi,
megnehezíti, hogy tisztán lássa, mi lenne a legjobb. A pillanatnyi félelem,
a remény, a szorongás irányítja az életét. Csak arra tud gondolni, milyen
érzés épp abban a pillanatban együtt lenni azzal a személlyel, aki után
vágyik.
A legfontosabb dolgokat elveszítheti szem elől.
 A megélt élet

Az egyik legfontosabb dolog, amit a kettős kapcsolatban élő ember

elveszíthet, hogy nem tudja megítélni, milyen lenne az igazi élete azzal a
partnerével, aki mellett elkötelezné magát, miután szakított a másikkal. A
következő dimenzió az életmód, amelyet meg kell vizsgálnia, ha szeretné
eldönteni, melyiküket válassza.
A sokéves kutatásból és klinikai tapasztalatokból egy nagyon érdekes
dolgot tanultam. Soha nem is gondoltam volna rá – talán túl romantikus
vagyok. Olyasmi, amit a viszonyban élők sem láthatnak, mert túlságosan
lefoglalja őket a jelen. Szóval, azt tanultam, hogy a viszonyban élésről
szerzett tapasztalataink sok szempontból a viszonyban megtapasztalt
életmódra szorítkoznak. Így van. Hajlamosak vagyunk inkább az
életmódot megtapasztalni, semmint magát a viszonyt vagy a másik
embert.
Gondoljon csak bele, mi az, ami az élete során a legnagyobb hatást
gyakorolja önre. Hatalmas házban él nagy földekkel, vagy egy apró
lakásban, zsúfolt szomszédságban? Hosszú, fárasztó út a munkába
járás mindennap, vagy rövid és egyszerű? Házimunkával tölti a hétvégét,
vagy golfozik, vagy vásárolgatni megy, ül a jachtján, vagy nyulakra
vadászik a mocsárban? Sok valóságshow-t néz a tévében, vagy inkább
sok krimit? Sok barátja van, vagy inkább kevés?
Hihetetlen belegondolni, ugye? Az életmódja nem egyszerű háttere
az életének, hanem maga az, amiből az élete áll.
 Kemény tapasztalat

Hadd meséljek el egy történetet, miért vált el végül Cindi (37) egy okos
döntéssel a férjétől. A kapcsolatuk nem volt jó, de volt egy lányuk,
fejlődési rendellenességgel, amely megkövetelte a szülőktől, hogy
szokatlanul sokat törődjenek vele. Cindi azt mondta, ha csak ennyi lett
volna a probléma, házas maradt volna, a lánya kedvéért.
De a férje mindig fáradt volt. Ez azt jelentette, hogy minden este 9-kor
vagy akár fél 9-kor lefeküdt aludni. Cindi éjszakai bagoly volt. Bár minden
reggel korán kelt fel, hogy a stresszes munkahelyére bejárjon, legalább
11-ig fent volt minden este. Ez annyit jelentett, hogy ott ült mindennap
egyedül, egy pohár borral a kezében a televízióval szemben, szomorúan
és magányosan.
Ez volt az ő életmódja a férjével. Ezért nem tudott együtt élni vele.
Meg kell kérnem tehát, hogy végezzen el egy nehéz kísérletet. Tegyük
fel, hogy elvált a házastársától, és hozzáment a szeretőjéhez. Tegyük fel
azt is, hogy eltelt két év ebben az új házasságban. Milyen az új élete?

Gondoljon csak bele, mindaz a sok romantikus találkozás, melyben része

volt a fárasztó munka és a gyerekek körüli teendők után, mostanra már
jórészt a múlté. Mindaz a sok házimunka és felelősség, ami annyi
energiát követelt öntől, míg a házastársával volt, még mindig igénybe
veszi az energiáját és figyelmét a szeretőjével kötött házasságában is.
Tehát gondolkozzon el mélyen és hosszasan, mielőtt válaszol erre a
kérdésre:

Van-e valamilyen különleges és megkérdőjelezhetetlen oka arra,

hogy azt gondolja két évvel a szeretőjével kötött házassága után,
hogy az élete összehasonlíthatatlanul jobb, mint az első
házasságában?

Mondjuk például, hogy egy nagy komputercég értékesítési osztályán

dolgozik. Hosszú a munkaideje. Sokat utazik. Állandóan repül. Mennyivel
lehet másabb az életmódja?
 Térjünk vissza Barryhez. Mikor feltettem neki ezeket a kérdéseket,
megakadt. Ő is ez a fajta férfi volt, aki sokat túlórázik, sokat jár üzleti
utakra. Ez sosem fog megváltozni. És valószínűleg sosem lesz elég ideje
a feleségére, bárki legyen is az. Tehát a problémák, melyek ebből az
időbeosztásból nőnek ki, sosem fognak megszűnni.
Barry elég tisztán a tudomásomra hozta, hogy mind Becky, mind a
felesége nagyon jó emberek. Emberként mindkettejüket tisztelte és
szerette.
A kapcsolata Laurával kétségkívül félresiklott, de nem igazán lehetett
tudni, miért. Egyszerűen nem volt köztük kémia? Vagy az ő életmódja
nehezítette meg a kapcsolatukat? Nehéz lett volna megmondani.
Bár Beckyvel fantasztikus volt a kölcsönös vonzerő, néha a
fantasztikus kémia bizony a fantázián alapul. Soha nem próbálták ki a
kapcsolatukat valós körülmények között.
Sok volt tehát az ismeretlen faktor. Mindig sok az ismeretlen faktor.
Az önhöz hasonló helyzetben lévő emberek nem azért kerülnek tisztába
a dolgokkal, mert kiiktatják az ismeretleneket. Azért kerülnek tisztába a
dolgokkal, mert arra fókuszálnak, amiről tudják, hogy igazán fontos.
Az életmód fontos, és ami Barry számára fontos volt, amikor az
életmódjáról volt szó, az az, hogy vitorlázni készült a Long Island
Soundon. Nem csak egy pasi volt nagy hajóval. Igazi vitorlázó volt.
Imádta. A vérében volt. Ha megnyerte volna a lottó főnyereményét, akkor
boldogan feladott volna mindent, és körbehajózta volna a földet hátralévő
életében.
Laura utált vitorlázni. De Becky imádta. Nem csak állította, hogy
szereti – az évek alatt, amennyi időt külön töltöttek, Becky megvette saját
hajóját, és kivitorlázott, amikor csak tehette. Barry nagy álma az volt,
hogy azt tehesse, amit szeret, azzal a nővel, akit szeret.
Végül az életmód átgondolása segített, közös volt a vitorlázás iránti
szeretetük, ez megmutatta Barrynek, hogy Beckyvel kell lennie. Most, hét
év után, amikor újra felvettem velük a kapcsolatot, még mindig nagyon
boldogok.
De mi van az ön életével a házastársa oldalán?
 Leltárkészítés az életéről

Valószínűleg azt hiszi, mindent tud a házastársával töltött életéről.

Valóban?
Mi is pontosan az, amit tud róla? Azt tudja, milyen az élete két
embernek, akik eltávolodtak egymástól a konfliktusok és az
elkedvetlenedés miatt. Egyikőjük otthon marad vagy vásárolni megy
szombaton és vasárnap, míg a másik golfozni. Tulajdonképpen elkerülik
egymást.
De igazán ez a valós állapota az életmódjuknak? Emlékezzen vissza
arra, mikor arról beszéltek, hogy majd együtt golfoznak, vagy otthon
maradnak és kertészkednek? Talán most már lehetetlennek tűnik.
De nem lehet teljesen biztos benne.
Hadd meséljem el, honnan jöttem. Időm nagy részében párokkal
dolgozom. El sem tudom mondani, hány pár járt már nálam, akik úgy
érezték, hogy nagyon eltávolodtak egymástól. Aztán kiderül, hogy a
fájdalmaknak és csalódásoknak van egy bizonyos menete. Azért nincs
meg köztük a kapcsolat, mert úgy hiszik, ez a legjobb mód arra, hogy
törődjenek magukkal. De ha lekaparják a kapcsolatukra rakódott
penészréteget, alatta még mindig ott van nemcsak a vágy, de a remény
is, hogy újra megoszthassák az életüket egymással.
A következőt kell tennie, hogy biztos lehessen abban, mi a legjobb
mindenkinek. Ön és a házastársa – két tökfej; írniuk kell egy listát arról,
hogyan szeretik eltölteni az időt. Mindkettőjüknek legalább 5 vagy tíz
pontot fel kell írnia a listára. (Tegye ugyanezt a szeretőjével, sosem lehet
tudni…!)
Mindegy, mi szerepel a listáikon, ez egy jó módszer arra, hogy
megosszák az elképzeléseiket arról, hogyan szeretnének élni. Bárhol
találnak átfedést, ott egyforma a felfogásuk az életmódról. Ha pedig nem
osztották meg ezeket a dolgokat, az valószínűleg azért van, mert
megromlott a kapcsolatuk, nem pedig azért, mert nincs semmi, amit
együtt szeretnének csinálni.
Lehet, hogy nincsenek egyezések. Néhány pár esetében tényleg
nincs olyan tevékenység, amit mindketten szeretnének és meg tudnának
osztani.
 Ám még ez sem feltétlenül jelenti azt, hogy nem ugyanazt az
életmódot akarnák. Talán olyan életmódot szeretnének, amikor
mindketten külön-külön szabadon tehetik azt, amit akarnak. Talán a
dolgok, amik közösek önökben, nem az életmódra vonatkoznak, hanem
például a lakásberendezésben kedvelik ugyanazokat a dolgokat,
mondjuk a skandináv stílusú bútorokat, amelyek letisztultak és könnyen
rendben tarthatók. Talán nyáron mindketten a legmagasabb fokozatra
állítva szeretik a légkondicionálást, vagy esetleg mindketten utálják.
Ne kövesse el tehát azt a hibát, hogy azt képzeli, az élet csak közös
tevékenységekből áll. Rendetlen ház, amely jól be van lakva, vagy üres,
minimalista stílusú? Reggeli szex vagy esti szex? Zsúfolt társasági élet
vagy sok csendes óra? Lazák a gyerekekkel vagy mindig rohannak
utánuk? Tengerpart vagy hegyek? Kutya vagy macska? Csirke vagy
steak? Coca-cola vagy Pepsi? Néha az élet egy másik emberrel tényleg
azon múlik, hogy mindketten szeretnek-e nyitott ablaknál aludni, vagy
nem; hogy mindketten szeretik ott hagyni az edényeket a
vacsoraasztalon reggelig, vagy nem.
Tehát ne a mostani állapotában vizsgálja az életét a házastársával.
Tegyük fel inkább, hogy valamilyen oknál fogva együtt kell maradniuk, és
nem léphetnek kapcsolatba másokkal. Ahhoz, hogy boldogok
lehessenek, egyedül kell megoldaniuk a problémáikat.
Akkor milyen lenne az életük együtt?
Ha legalább gondolati síkon eljátssza ezt a kísérletet, sokkal inkább
képes lesz összehasonlítani az életét a házastársával és a szeretőjével.
 Visszahozni a válást a képbe

Van még egy dolog, amit át kell gondolnia, amikor összehasonlítja a két
életet: a válás utóhatása.
Könnyű érdektelennek mutatkozni a válással kapcsolatban. Én
viszont elmesélem önnek, milyen hatásai vannak a válásnak.
Néha – valójában sokszor – megéri elválni. Azok az emberek, akik a
témát kutatják, több évtizede mérik a házassággal való
megelégedettséget. Ha visszamenne egy évszázaddal korábbra,
láthatná, hogy az elégedettség a házassággal kapcsolatban szinte
évtizedenként emelkedett. Emelkedése a válások könnyebbé és
gyakoribbá válásával együtt változott pozitív irányba. A válásnak tehát
fontos szerepe van. Kiszabadít minket a rossz házasságból, hogy újra
legyen esélyünk a boldogságra valaki mással.
Az igazság azonban az, hogy az előnyei ellenére a válás kemény
dolog. Olyan, mint egy közlekedési baleset. Lehet akár csak egy kis
koccanás, horpadás. De néha annyira megsérülhetünk, hogy aztán a
fájdalom és a nehézségek örökre megmaradnak.
Ha az életmódjukat hasonlítja össze, vissza kell hoznia a válást az
egyenletbe. Jó esélye van arra, hogy megszakadhat a kapcsolata a
gyerekeivel? Sok pénzt fog veszíteni? A véget nem érő kellemetlen viták
az exével, és a végtelen peres kiadások megviselik az idegeit és
lecsapolják a bankszámláját? Kirekesztik a barátai és a családja?
Ennek mind nem muszáj megtörténnie. De néha megtörténik.
Gondolja hát át jól a kérdést, amit feltettem önnek. Most képzelje el, hogy
elvált, és eltelt három év. Őszintén ki tudja-e jelenteni, hogy a válás után
három évvel boldogabb, és maga a válás nem tette tönkre?
Ne feledje: az a két ember, akik ezt a döntést hozták, amit önök
hoztak, és úgy gondolják, ez így helyes; ők azok, akik elutasították, hogy
becsapják önmagukat. Ebben benne van a két élet összehasonlítása is a
két emberrel.

* * *
Megvizsgáltuk tehát a két embert az önnel való kapcsolatukban is, és az
életet, amit velük élne. Nem merítettük még ki alaposan a témát? Nem.
Van még egy tényező, amit meg kell vizsgálni – ön.
 [ 9 ]
A legbenső érzelmek
Az egyik ok, amiért Diane (44) hozzá akart menni Charlie-hoz, az volt,
hogy rendkívül tisztelte az intelligenciáját és az ambícióit. Ráadásul
becsületes is volt. Mindent egybevetve, Charlie csodálatra méltó férfi volt.
Eléggé illedelmes az együttéléshez, és általában könnyen kezelhető,
kivéve, ha néha türelmetlenné vált. Ráadásul Diane és Charlie hasonló
életmódot kedveltek.
A dolgok annyira jól mentek minden szinten, hogy Diane nem vette
észre azt, ami nem volt jó neki. Diane nem szerette önmagát, amikor
Charlie-val volt. Charlie elérte, hogy butának érezze magát mellette. Nem
szándékosan, nem is egyenesen. De ott volt ő, tele intelligenciával,
mindig érdekes, kihívást jelentő, fontos dolgokról akart beszélni. Diane
bármit mondott, Charlie lecsapott a témára.
Ő azt állította, ez csak az ő szokása, hogy komolyan vegye. De
megkérdőjelezte, amit Diane állított, vitatkozott vele, és hacsak nem
voltak tökéletes egyetértésben a témában, a végén Diane mindig totális
idiótának érezte magát azért, amit mondott.
Sokáig nem értette, miért kezdett viszonyt Scott-tal. Az olyan nők,
mint ő, nem kezdenek viszonyt, erről meg volt győződve, és ha igen,
akkor az azt jelenti, hogy rossz emberek. De amikor Scott-tal volt, sosem
érezte magát rossznak. Annyira zavaros volt minden. Scott nem volt
olyan okos, ambiciózus vagy sikeres, mint Charlie. Néha még
depressziós is volt egy kicsit.
De mellette Diane okosnak érezte magát. Okosnak, tehetségesnek
és jól informáltnak. Scott mindenféle dologgal kapcsolatban kikérte a
véleményét, amit Charlie sosem tett meg.
Egy nap Scott bevallotta, hogy nem bírja elviselni a tényt, hogy Diane
még mindig házas. Megmondta neki, hogy szeretné, ha elválna Charlie-
tól, és hozzámenne feleségül.
Ekkor történt, hogy Diane majdnem elkövette azt a szörnyű rossz
lépést, amit olyan könnyű elkövetni. Azt gondolta, Charlie megbízhatóbb,
mint Scott (elfelejtette azt, hogy bár Charlie tényleg okosabb és
sikeresebb volt, de mindkettő megbízható srác volt). Azt gondolta, hogy a
kapcsolata mindkettőjükkel körülbelül egyforma. (Ő a szexre fókuszált,
ami mindkettőjükkel jó volt, és arra, hogy nagyon ritkán vitatkozott velük,
miközben elfelejtette az okát, miért nem vitatkozott Charlie-val, vagyis
azt, hogy mindig visszakozott, mikor Charlie elhitette vele, hogy buta.)
Diane elfelejtette belevenni a képletbe, milyennek érezte magát ezek
mellett az emberek mellett. Önmagát okolta, amiért úgy érzett, ahogy.
Ekkor követte el majdnem azt a szörnyű hibát, de szerencsére egy
beszélgetés a húgával, Amyvel, visszahozta őt a katasztrófa széléről.
– Mi a fenét csinálsz ezzel a két fickóval? – kérdezte Amy.
– Nem gondoltam volna, hogy annyi ember közül pont te leszel, aki
elítél.
– Nem, csak azt mondom, ki kell találnod, mit tegyél, mert ez az
egész nemsokára a fejedre szakad.
– Mit gondolsz, mivel gyötröm magam folyamatosan? Egyszerűen
nem tudom, melyikükkel akarok együtt lenni.
Amy rácsodálkozott:
– Ugye viccelsz? Amikor azután találkozunk, hogy Charlie-val voltál
együtt, olyan vagy, mint egy agyonhasznált mosogatórongy. De ha Scott-
tal voltál, csak úgy ragyogtál. Hogyhogy te nem látod ezt?
Diane elgondolkozott. Sokkal inkább a két férfira koncentrált, és arra,
hogyan érzi magát velük, közben elfelejtette azt átgondolni, hogyan
érzett önmagával szemben, mikor velük volt.
Amynek igaza volt. A különbség óriási volt, méghozzá Scott javára.
Ha bármikor megreked egy nő vagy egy férfi, és nem tudja eldönteni,
kivel is kellene élnie, általában nagyon hasznosnak találom megkérni
őket, hogy felejtsék el a másik személyt egy percre. Úgy tapasztaltam,
hogy két ember közötti választás sokunknak sokkal inkább arról szól,
hogy két önmagunk között kell választani: a két különböző „én” az, akik
mi vagyunk a két különböző emberrel.
Az igazság az, hogy a választása csak akkor fog jól működni, ha
szereti saját magát, amikor azzal az emberrel van, akit választott. Ez a
negyedik dimenzió, amit meg kell vizsgálni, ha ki kell találni, kivel akar
élni. De hogyan kell választani a kétféle önmaga közül?
 Önmagát választani

Néha csak arról szól, ki hogyan érez. Így történt Diane-nel is. Jól érezte
magát Scott-tal, és nem túl jól Charlie-val.
De hogyan felejthette el ezt? És mit kell tennünk ilyen esetben, hogy
ne felejtsük el?
Valójában rengeteg oka van, hogy miért nem vagyunk tudatában
annyira, amennyire kellene, hogyan érezzük magunkat igazán, amikor a
háromszögben lévő másik kettővel való kapcsolatunkról van szó.
Sokszor csak a szokás miatt. Diane annyira megszokta Charlie
viselkedését, hogy puszta önvédelemből egyszerűen nem foglalkozott
azzal, hogyan érzi magát, amikor együtt vannak. Csak úgy tudta elviselni
a vele való együttlétet, ha figyelmen kívül hagyta a saját érzelmeit.
Sokunknál ez ugyanígy működik. Például olyannal vagyunk együtt,
aki untat. Az idő múltával apró kis trükköket eszelünk ki, amivel
szórakoztathatjuk magunkat, amikor vele vagyunk, és nem látjuk,
mennyire kókadtnak, bénultnak és kreativitás nélkülinek érezzük
magunkat mellette.
Ezt nagyjából minden problémával megtehetjük, azokkal az
emberekkel szemben, akikkel kapcsolatunk van. Az eredmény mindig az,
hogy a koncentráció, amit a probléma kezelésére fordítunk,
megakadályoz abban, hogy tudatosodjon bennünk, hogyan érzünk
valójában.
Ez egy általunk kifejlesztett önvédelmi ösztön. Börtönbe zárt emberek
alkalmazzák ezt a technikát, vagy bántalmazott gyerekek. Arra
koncentrálva, hogy kezeljük a helyzetet, gyakran megfosztjuk magunkat
attól, hogy lássuk, mennyire nehéz körülmények között vagyunk.
A puszta tények attól még ott vannak. Tudjuk, hogyan érzünk azokkal
az emberekkel kapcsolatban, akikkel együtt vagyunk, csak oda kell
figyelni, hogy megértsük.
Íme egy módszer, ami valószínűleg hasznos lesz. Ismételje ezt a
következő pár alkalommal, amikor azokkal az emberekkel van, akikkel
viszonya van. Rögtön utána foglalja össze, hogyan érezi magát velük,
értékelje egy skálán mínusz 10-től plusz 10-ig, ahol a mínusz 10 a
legrosszabb, ahogyan valaha is érezte magát valakivel, plusz 10 pedig a
legjobb, ahogyan valaha érezte magát valakivel. Ismételje meg ezt
többször, hogy pontos értékelést kapjon.
Ne aggódjon amiatt, miért érez így vagy úgy. A kapcsolat javításához
szükség lehet erre, de ahhoz, hogy eldönthesse, kivel akar élni, csak az
számít, hogyan érez.
Íme az ökölszabály: nem élhet olyannal, akinél az érzései értéke,
amikor együtt vannak, nulla vagy a mínusz tartományban van. Ha ezzel
az emberrel jelentősen rosszabbul érzi magát, mint a másikkal, akkor
nem élhet vele.
 Mi a fontos önnek?

A döntésnek sok köze van ahhoz, hogy ön kicsoda valójában. Íme

néhány szempont, amit figyelembe kell vennie. Ne gondoljon most egy
bonyolult értékelési rendszerre. Annak csak akkor van értelme, ha
valamelyik személy nagyon rossz vagy nagyon jó eredményeket kap
valamelyik területen.

Mennyire okosnak érzi magát a két személlyel külön-külön? Soha nem

lenne szabad olyannal együtt lennie, aki miatt butának érzi magát. Már
az is elég baj, ha a másik butának tartja, de még rosszabb, ha elhiteti
önnel, hogy az. Valaki, aki megsérti az érzelmi környezetét, az valóban
újra és újra meg fogja bántani.
Ez zavarba ejtő lehet, ha olyannal van együtt, aki véletlenül épp egy
zseni. De nem kellene így lennie. Valójában egyszerű a dolog. Nagy
különbség van a két érzés között, hogy azt érzi, a másik okosabb önnél
(attól ön még okos), vagy ha hülyének érzi magát mellette.

Mennyire érzi magát boldognak? Ez most nem az életmódról szól. Azt a

kérdést már körbejártuk. Ez arról szól, hogyan érez legbelül, mikor
azokkal az emberekkel van, akikkel kapcsolata van. A viszonyban élő
emberek sokszor gondolnak a kötelességre, a bűntudatra. Eljuthat arra a
pontra, amikor annyira rosszul érzi magát ezek miatt, hogy úgy érzi, nem
érdemli meg a boldogságot.
Soha nem kellene így éreznie. Mindannyian megérdemeljük a
boldogságot. Az intelligenciának semmilyen más formája nem olyan
fontos, mint az, hogy tudja, hogyan teheti boldoggá saját magát.
A lényeg az, hogy ne keressen többé kifogásokat azért, mert nem
boldog valakivel.
Barb (53) tudós, aki biotechnológiával foglalkozott. Hosszú ideje élt
elkötelezett kapcsolatban az orvos Judyval. Ahogy múltak az évek,
Barbnak elkezdett hiányozni a szerelembe esés, az erős érzelmek, a
szenvedély megtapasztalása. De nem tett ellene semmit. Sok nő mondta
ezért neki azt, hogy semmit sem ért a kapcsolatokhoz, annyira, hogy a
végén ő maga is elhitte.
Aztán megismerkedett Nadine-nal. Azonnal izgalommal töltötte el.
Pontosan ezt hiányolta. Röviden: Barb nagyon boldog volt. Ám
hamarosan Nadine kritizálni kezdte Barbot szinte mindenért, amit tett, és
ahogyan tette. Barb elhitte, hogy Nadine kritikái mind jogosak, hiszen
szinte hivatalosan is teljesen tájékozatlan volt a kapcsolatok terén, nem?
Csakhogy Barb nem látott meg egy egyszerű tényt. Nem volt boldog
Nadine-nal. Ennek pedig tudatában kellett volna lennie. Tisztában kellett
volna lennie a ténnyel, hogy mindegy, mik az erős és mik a gyenge
pontjai, megérdemli, hogy boldog legyen azzal, akivel együtt van.
Egyik nap egy kollégája megkérdezte, miért olyan letört és zavart
mostanában. Ez megrázta – hogy ilyen nyilvánvaló legyen minden, amin
keresztülmegy, a laborban dolgozó többi kollégája számára is. És ez
gondolkodásra késztette, valamire, amiben jó volt.
Rádöbbent, hogy Judyval egy középkorú férfi volt egy középkorú
kapcsolatban. És mi volt abban a hiba? Az volt, ami volt. És ott
boldognak érezte magát. Nadine-nal soha nem volt igazán boldog, kivéve
a legelejét a kapcsolatuknak. Barb rájött, hogy itt az ideje elengedni az
elszállt, romantikus fantáziákat.
Ne ámítsa hát tovább magát. Ha nem boldog valamelyik személlyel,
akivel kapcsolata van, akkor ne legyen vele tovább. Ha egyikük
boldogabbá teszi, mint a másik, akkor azzal kell lennie.
Legyen őszinte. Annyira könnyű boldognak lenni a kapcsolat elején,
és annyira könnyű a boldogtalanság mocsarába esni később. Időre van
tehát szüksége. De nem csaphatja be önmagát.

Mennyire érzi magában a reményt? A remény nagyon fontos számunkra.

Vannak emberek, akikkel ha együtt vagyunk, reménnyel tölt el a
közelségük, úgy érezzük, minden rendben lesz. És vannak emberek, akik
akár akarattal, akár nem, felébresztik bennünk a bátortalanság érzését,
ami legtöbbünkben ott lapul.
Persze mondhatja azt is, hogy senki sem éreztetheti önnel egyiket
sem. De az igazi világban az emberek igenis különféle érzelmeket
ébresztenek bennünk. Tehát ha valaki elbátortalanítja, ne magát okolja,
hacsak nem majdnem mindenki ezt az érzést kelti önben. Mert ha így,
van, akkor valóban önnel van a probléma.
Íme, a következők miatt nem vesszük észre, hogyan bátortalanítanak
el minket az emberek.
Néhány esetben azért nem vesszük észre, mert makacs realistának
gondoljuk őket. „A saját érdekedben mondom ezt neked!” „Én csak azt
mondom, ami az igazság.”
Magunkat okoljuk hát. Mi lehet a baj velünk, miért nem tudunk
megbirkózni a valósággal, ha feltálalták nekünk. Persze,
mindannyiunknak meg kellene tudni birkózni a valósággal, de néha ezek
az önjelölt realisták igazából rejtett elkedvetlenítők. Ami szerintük a
valóság, az gyakorlatilag a negatív dolgokra való fókuszálás. Csak a
negatív oldalát látják mindennek, nem a pozitívokat, aztán pedig van
képük hozzá, hogy leszóljanak minket, amiért elveszítettük a kedvünket.
Egy másik módszer, amivel elkedvetlenítenek bennünket, az az, hogy
magukat kedvetlenítik el. Annyira negatív a hozzáállásuk mindenhez,
hogy már ragályos. Nem reménykednek, ezért nekünk is nehéz
reménytelinek lenni. És nem vesszük észre, mert magunkat okoljuk,
amiért olyan kedvetlenek vagyunk: „Mit tettem, hogy ilyen rosszkedvű
vagy?”
Most már jól összezavarta saját magát. Felejtse el a sok miértet. Ha
az ideje legnagyobb részében levertnek érzi magát, ha együtt van
valakivel, akkor nem kellene vele lennie. Egyfajta negatív kémia működik
önök közt, ami végül mindkettőjüket bántani fogja. Önt mindenképpen.

Milyen ember szeretne lenni? Mary Ellen (akkoriban 29) Írországból jött
Bostonba a férjével, Dennisszel. Dennis szobafestő volt, egészen
tradicionális elképzelésekkel azzal kapcsolatban, hogyan kellene a
feleségének viselkednie. (Ez a történet 15 évvel ezelőtt játszódott. Ha ma
történne, nem vagyok benne biztos, hogy egy ilyen srácnak, mint Dennis,
ugyanilyen tradicionális elképzelései lennének.) Azt akarta, hogy Mary
Ellen üljön otthon, gondoskodjon róla, a házról, és szüljön gyerekeket.
De ő mást akart. Számára Amerika a lehetőségek földje volt, több
szempontból is. Idejövetelükre úgy tekintett, mint egy esélyre a régi
szabályok alóli kitörésre.
Mary Ellen saját divatüzletet szeretett volna indítani. Tudta, hogy
nehéz lesz, de bízott önmagában. Majd megjelent egy volt barátja
Írországból. Annak idején azért nem ment hozzá Timmyhez, mert a
családjaik utálták egymást. Mary Ellen megadta magát a nyomásnak, és
távol maradt Timmytől. De az érzései nem szűntek meg iránta.
 Timmy is változatlan módon érzett Mary Ellen iránt. Ami még
fontosabb, az a tény, hogy Timmy teljesen másképp érzett azzal
kapcsolatban, hogy meg akarta valósítani az álmait és önmagát.
Timmytől megkapta mindazt a támogatást, amit Dennistől nem.
Természetesen Mary Ellennek viszonya volt Timmyvel, és
természetesen bűnösnek érezte magát miatta. Annyira bűnösnek, hogy
nem akart már mást, csak visszatemetkezni a régi életébe Dennisszel, és
elfelejteni az álmait, mintha ez lehetett volna a bűnhődésének egyik
formája.
Szerencsére egy közeli barátja felrázta Mary Ellent, hogy meglássa a
valóságot, hogy a Dennisszel való kapcsolata kiöli belőle azt, ami a
legjobb benne – azt a személyt, aki lenni akart, akiről tudta, van esélye
rá, hogy kihozza magából a legjobb énjét. Ez lehetetlenné tette a
kapcsolatát Dennisszel, ezért elvált tőle. Timmyvel most is boldogok.
Ahogyan Mary Ellen mesélte nekem: „Nem azért, mert Timmy az
életem szerelme volt. Ki tudja, mikor megjelent Bostonban, kiderülhetett
volna akár az is, hogy egy pancser. A lényeg az volt, hogy imádta azt,
ami a legjobb volt bennem, Dennis pedig utálta.”
Ki tehát ön valójában? Ki szeretne lenni? Mind részesei vagyunk
annak a folyamatnak, melynek során új életet kezdünk, ami valamilyen
formában jobb, mint az előző, vagy legalábbis mi jobban szeretjük.
Támogatja ezt valamelyik ember azok közül, akikkel kapcsolata van?
Valamelyikük az útjában áll?
Íme az ökölszabály: és egyszerűen fogom megfogalmazni. Nem élhet
olyannal, aki nem támogatja a törekvéseit, hogy az lehessen, aki lenni
akar. És ha egyikük sem támogatja, akkor egyikükkel sem kellene együtt
élnie.
Létezik egy másik szempont is, ami kísérti az embereket az
önmegvalósítással kapcsolatban. Olyankor válik fontossá, amikor valaki
már elvált, és most a második vagy esetleg a harmadik válásával néz
szembe. Gyakran mondják nekem: „Nem akarok duplán vesztes lenni!”
Ezek az emberek egyrészt rosszul érzik magukat a gondolat miatt, hogy
egynél több házasságban is kudarcot vallottak, másrészt bár
elkezdenének újra randevúzni, azt gondolják, hogy a partnereik
negatívan állnának hozzájuk, hiszen már több mint egyszer elváltak.
Ám ez klasszikus példa arra a hibára, amikor hagyja, hogy egy
kevésbé fontos dolog győzedelmeskedjen egy sokkal fontosabb dolgon.
A rossz házasság az rossz házasság. Én megértem: pocsék érzés lehet,
hogy ez a második vagy harmadik rossz házassága. De mit tehetne?
Folytatná a szenvedést, mert nem tetszik, ahogyan emiatt magát látja,
vagy ahogy mások látják önt? Semmiképpen se.
Amit viszont meg kell tennie, az az, hogy beszél egy profival, hogy
van-e valami oka annak, amiért mindig ugyanazt a típust választja, aki
nem passzol önhöz.
Amíg arra koncentrál, hogyan érzi magát és hogyan érez magával
szemben, amikor valamelyikükkel van, máris egy hatalmas lépést tett
afelé, hogy megszerezze a bizonyosságot, amire vágyik.
 [ 10 ]
A végső összehasonlítás
Nos, végigvette mind a négy dimenziót, amelyek fontosak ahhoz, hogy
kiderítse, kivel kellene élnie: ki az illető, milyen a kapcsolata vele, milyen
az életmódjuk együtt, és milyen érzés vele lenni.
Ha az ösztönei súgnak valamit, hallgasson rájuk. Mi is az ösztön
tulajdonképpen? Csak az érzései, de ne feledje, hogy az érzései ki
vannak éhezve a megbízható információkra. Most ástunk elő egy halom
információt, hogy az ösztönei jóllakhassanak. Talán már meg is adott
nekik mindent, hogy meghozhassa az ítéletét.
Megbízhat az ösztöneiben? Persze, duplán. Először is vizsgálgassa
őket egy pár napig. Adjon nekik időt, hogy még biztosabbak lehessenek.
Végül is mindannyiunknak volt már olyan tapasztalata, hogy ha időt
adtunk magunknak elgondolkodni az ösztönök súgta dolgon, akkor egy
idő után az hülyeségnek tűnt. Ám ha az ösztönét néhány nap múltán is
szilárdnak érzi, az jó jel.
Másodszor pedig, át kell hogy menjen a „józan ész”-teszten. Igen, így
helyesnek tűnik, de vajon ésszerű is? Megérdemli, hogy tudja.
Sok embernek ez megmutat mindent, amit tudniuk kell ahhoz, hogy
rájöjjenek, kivel kellene együtt élniük.
De mi van, ha ön olyan, mint néhány ember, akik elzárták az
ösztöneik kútját, és nem tudnak felmutatni semmit?
 Kiszámolni a pontokat

Következzék egy pontozási rendszer, amit sokan nagyon hasznosnak

fognak találni. Nagyon egyszerű. Mindenkit lepontoz egy tízes skálán,
ahol a 10 a legjobb, külön-külön minden dimenzióra. Majd összeadja a
pontokat. A 40 lenne a tökéletes pont.
Röviden, a tisztánlátás kedvéért. Emlékszik, mikor azt mondtam,
hogy a kémia vagy jó, vagy megbukott? Ez igaz. A gyakorlás kedvéért
azonban tegyük fel, hogy mind a házastársával, mind a szeretőjével
megvan a kapcsolati kémia (mert ha a kémia valamelyiküknél kiesik,
akkor nem kell tovább keresgélnie a választ, kihúzhatja a listáról azt az
embert). A gyakorlás kedvéért adjon a jó kémiára mindkettejüknél pontot,
1-től 10-ig, ahol az egy a lehető legrosszabb jó, a tíz pedig a lehető
legjobb jó.
Íme egy példa.
Tegyük fel, hogy két személlyel van kapcsolata, Chrisszel és Pattel.
Talán a következőképpen pontozhatná őket:

Chris Pat
Ki az illető? 8 6
Kapcsolati kémia 7 8
Életmód 9 6
Hogyan érzi magát 8 5
vele?
ÖSSZESEN 32 25

Az összesítés megadja a választ. Úgy érzi, valamivel jobb a kapcsolati

kémiája Pattel, és talán ez zavarta össze egy kicsit. De miután összeadja
a pontokat, láthatja, hogy 32 jelentősen több mint a 25, tehát nem is
szoros a verseny. Boldogabb lesz Chrisszel.
Végezze hát el ugyanezt a saját kapcsolataival.
 Név: ___________ Név: ___________
Ki az illető?
Kapcsolati kémia
Életmód
Hogyan érzi magát
vele?
ÖSSZESEN

Nos, mi lett a vége? Az lett az eredményt, amit gondolt? Avagy

meglepődött?
Ha ez a művelet azt mutatja meg önnek, amit az ösztönei súgtak,
akkor ez nagyon fontos információ. Azt gondolta, Harry jobb fogás, mint
Larry, és most meg is erősítette. Akkor rendben. Ez megbízhatóan
mutatja, kivel lenne a legboldogabb. Elég megbízható ahhoz, hogy ezek
alapján cselekedjen.
Talán meglepte az eredmény. Ha igen, ne értékelje le az eredményt.
Adjon neki elég súlyt. Ne felejtse, a pontok nem azt mutatják, én mit
gondolok, ki a legjobb önnek. Azt mutatják, ön mit mutat meg
önmagának, mi igaz az életéből. Én mindössze megmutattam önnek,
hogyan lehet tisztázni a dolgokat. Tehát az összesített pontok az ön
igazát adják.
Talán még többre van szüksége. Talán a két személy majdnem
ugyanannyi pontot gyűjt a végére. Talán valamilyen oknál fogva nem
bízik a pontozásban. Talán nem tetszik a módszer, hogy számok
összeadásával döntsön az életéről.
Ez is rendben van. Legalább most már okosabban, tisztábban,
jólinformáltabban gondolkodik erről a két emberről.

* * *

Tegyük tehát fel, hogy a pontozásos rendszer önnél nem működik.

Teljesen más megközelítést szeretne. Jó hírem van az ön számára. A
következő fejezetben egy másfajta módszerrel találkozhat, amely
segíthet döntenie a két személlyel kapcsolatban, akikkel viszonya van.
 [ 11 ]
Legközelebb a szívéhez
Gondolkozott, gondolkozott és gondolkozott, de még mindig nem tudja, ki
lenne a legmegfelelőbb az ön számára. Tudom – néha nagyon bonyolult
lehet. Néhány ember számára egyetlen kérdés van csak, melyben tisztán
kell látniuk, hogy tudják, melyik ösvényre lépjenek. Mi az a kérdés?
Maradjon még velem egy kicsit.
 Hideg és meleg

Két fő módon mehet tönkre egy kapcsolat. Van egy „meleg” módja,
amikor egyre forróbb a szituáció, fokozódik a frusztráció, harag,
erőszakosság. Felemelik a hangjukat. Repülnek a tányérok. És ott a
„hideg” mód. A kapcsolat lassan kihűl, ahogyan hanyatlik az energia és
az intimitás, mint egy üveg pezsgő, amit nyitva hagytak éjszakára, és
elveszíti a pezsgését.
Mindkét mód bonyolult. A meleg módon a dühtermelő problémák
gyakran léteznek együtt nagyon jó dolgokkal a kapcsolaton belül. Aztán
kibékülnek, és azon tűnődik, vajon mire volt jó a balhé? A hideg módon a
dolgok soha nem túl jók, de nem is túl rosszak.
Carly (32) olyan házasságban élt, amely a hideg módon ment tönkre.
A férje, Lew, bizonyíthatóan jófiú volt. Nem volt olyan, amit meg ne tett
volna Carlyért, kivéve azt, amit nem tudott megtenni. Történetesen azt,
hogy nem tudta boldoggá tenni. Az együttélés vele unalmas volt, és üres.
Mint a legtöbb ember az ő helyzetében, Carly is megtett mindent,
hogy javítson a helyzeten, és amikor semmi sem működött, megtett
mindent, hogy lenyelje, és a legjobbat hozza ki a kiábrándító
kapcsolatából. Folyton arra gondolt, hogy elhagyja Lew-t, de nem bírta
magát rávenni a cselekvésre.
„Ha egyszerűen csak nem gondolkozom a kapcsolatunkon, akkor
talán valami varázslat folytán jobb lesz, vagy valami varázslat folytán én
nem törődöm már többé vele.” Ezt mondta Carly a legjobb barátnőjének,
Nancynek, mielőtt megismerte Jeffet. Ez a fiatal vállalkozó – éppen
megnyitotta a harmadik divatos éttermét – minden volt, ami Lew nem.
Szórakoztató volt, izgalmas, kihívásokat rejtő, csábító. Carly nem tudta,
mi ütött belé. Nem hiszem, hogy sok viszony kezdődne hosszú és alapos
meggondolás után. Carlynál semmiképp sem.
Aztán lecsapott a bűntudat. Hogy teheti ezt Lew-val, a világ legjobb
pasijával? Oké, nem tudja boldoggá tenni. És akkor mi van? Azt
gondolta, hogy ő egy gonosz, szívtelen nő. Mégis visszajárt Jeffhez, és
tovább érezte a bűntudatot.
– Nem tudom, mit tegyek – mondta Carly, mikor eljött hozzám, és
elmesélte nekem az egész zavaros és (szerinte) szégyenteljes történetet.
 – Mit akarsz csinálni? – kérdeztem tőle, mikor befejezte. Eleinte kicsit
hülyén érzem magam, mikor megkérdezem ezt olyanoktól, akiknek
viszonyuk van, mert ritkán tudják a választ. Nem jönnének hozzám, ha
tudnák. Mégis megkérdezem, mert megpróbálom a jó irányba terelni a
gondolataikat.
– Azt akarom, ami a legjobb. Ami helyes. Most olyan nehéz. Jeff
elkezdte erőltetni, hogy döntsek. – Carly előredőlt. – Olyan szörnyű
dolgot tettem. Nem az a fajta vagyok, aki megcsalja a férjét.
Hittem neki. Túl kétségbeesett volt, túl sok fájdalommal telt ahhoz,
hogy ne így legyen.
– Tudom. Te jó ember vagy, akinek összezavarodtak a dolgai.
Próbáld hát kitalálni, mi lenne a legjobb neked.
– Nem tudom.
– Dehogynem.
Pillanatra elhallgatott.
– Akkor vissza kellene mennem a férjemhez?
– Igen? Tényleg azt akarod?
Carly élesen azt válaszolta:
– Nem bírok rájönni, mit akarok.
 Különös paradoxon

A legtöbb ember, akinek viszonya van, ugyanabban a helyzetben van,

mint Carly. Egy különös paradoxon foglyai. Bűnösnek érzik magukat,
amiből arra következtetnek, hogy önző módon viselkedtek. És persze
egy bizonyos szempontból ez igaz is. Ha viszonyunk van, sokan
megsérülhetnek.
Ám amit én látok – és a legtöbben elismerik –, az az, hogy nagyon
impulzív módon cselekedtek. Nem gondolkodtak. Különös módon,
öntudatlanul, abban az értelemben, hogy amit tettek, az nem az
átgondoláson alapult, hogy kik ők és mi az, amire igazán szükségük van.
Pont fordítva. Nagyon nehezükre esett a kapcsolatukról gondolkodni. És
a viszony általában legkevésbé a gondolatok szüleménye.
Ezért van az, hogy az emberek olyan gyakran önkéntelenül is
ellenállnak, mikor azt kérdezem, mit akarnak valójában?
Ám a leggyorsabb, legokosabb, legigazabb és leghasznosabb
segítség abban rejlik, hogy erről elgondolkodunk. Valójában egy kérdés
van, ami a legvalószínűbben segít megtudni, mi lenne a helyes ezzel a
kapcsolati zűrzavarral, amibe keveredett, íme ez az:
Ha belegondol ebbe az egész szituációba, amibe belekeveredett,
elgondolkodik az emberekről, akik benne vannak, mindenről, amiről
gondolkodni szokott: mi áll a legközelebb a szívéhez?

Ez a kérdés el kell hogy áruljon mindent, amit tudnia kell.

Íme, így működik.
Mindannyian láttunk már tornádót a tévében. Ott az a hatalmas
kavargó alagút a levegőben, ami felkap mindent, ami az útjába kerül –
látni a házakat, autókat, teheneket, fákat, mind ott köröznek a
belsejében. Nos, így néznek ki a gondolataink, amikor a viszonyunkkal
kapcsolatban töprengünk. Ott vannak a remények és a félelmek. Jó és
rossz emlékek. Dolgok, melyeket várunk, és amiktől rettegünk. Kimerítő
zagyvalék. Aztán jön egy idióta, mint én, és azt kérdi: mit akar?
Persze hogy nem tudja a választ. De annyit talán tud, a kavargó
kétségbeesés legközepén, mi áll a legközelebb a szívéhez? Még ne
gondolkodjon azon, mit kellene tennie. Csak kérdezze meg, mi a
legfontosabb az ön számára az életben, mi a legfontosabb a lelke
legmélyén. Milyen téma, milyen elképzelés, milyen érzés jön elő
legtöbbször, mikor arról a sok mindenről gondolkodik, aminek köze van a
helyzetéhez?
 Bármit válaszolhat

Gondolkozzon el, mielőtt válaszol. És figyelmeztetem, ez sokkal

fontosabb annál, semhogy olyan válasszal rukkoljon elő, ami arra épül,
hogy ön szerint mit kellene válaszolnia. Arról szól, hogy mi van a
legközelebb, nem pedig hogy minek kellene a legközelebb lenni a
szívéhez.
Sokféle választ hallottam:
„Jack (a férfi, akivel ennek a nőnek viszonya volt) az életem
szerelme. Még mielőtt a férjemet megismertem. Ezen semmi nem
változtathat. Ő az, aki a legközelebb áll a szívemhez.”
„A gyerekeim. Ők azok, akik a legközelebb állnak a szívemhez.
Bármit megtennék értük.”
„A szerelmet akarom. Akarok valakit, aki azért szeret, aki vagyok, akit
azért szerethetek, aki. Mielőtt meghalok, tudni akarom, hogy megtaláltam
az igaz szerelmet.”
„Azt hiszem egész életemben nyomasztott a hatalmas
kötelességtudat és felelősségtudat. Most már élvezni akarom az életem.
Azt hiszem, megérdemlem. Ez áll a legközelebb a szívemhez.”
„Kathy. Soha nem gondoltam volna, hogy megtörténhet, hogy
szerelmes leszek belé. De megtörtént, és ez a valóság. A házasságom
nem volt olyan fantasztikus, de azt gondoltam, nos az élet ilyen, ha
házas vagy. De Kathy megmutatta nekem, milyen boldog lehetsz
valakivel, és ő az, aki a legközelebb áll a szívemhez.”
„Őszintén? A kutyám. Tényleg ő.”
A lényeg, hogy a válasza lehet bármi. Az áll a legközelebb a
szívéhez, ami tényleg a legközelebb áll hozzá.
 Megtalálni a boldogságot

Kutatásaim és klinikai tapasztalataim egy igen érdekes dologra

világítottak rá. Néha nehéz megtalálni a boldogságot, de bármely
szituációban, ha megkapja azt a dolgot, ami a legfontosabb az ön
számára, ha arra összpontosít, ami a legközelebb áll a szívéhez, akkor a
legnagyobb valószínűséggel megtalálja azt a boldogságot, ami elérhető
az ön számára.
Tegyük fel, közeleg a nyaralás. Nagy nyaralás, mert az elmúlt néhány
évben sokat fel kellett áldoznia a szabadidejéből. Próbálja megtervezni,
az agyában kavarognak a gondolatok. Szórakozni akar. De pihenni is.
Utazni akar. De nem akar csak úgy átrohanni mindenen. Igazán el akarja
kényeztetni magát. De nem akar túl sok pénzt költeni. A hegyekbe
vágyik. De a tengerpartra is. Huh! Ennyi bőven elég, hogy az őrületbe
kergesse.
Legtöbben beleesünk abba a csapdába, hogy megpróbáljuk
kiegyensúlyozni a dolgokat. Egy kicsit ebből, egy kicsit abból. Pedig
tudjuk jól, milyen sokszor lett rossz vége, hogy egy kicsi ebből meg egy
kicsi abból nem hoz össze egy fantasztikus egészet. Összekeverednek,
és egy nagy katyvasz lesz az egész.
A boldogság azt az embert fogja utolérni, aki azt tudja mondani:
„Tudod, sok mindent szeretnék kipróbálni a nyaralásom alatt, de amit a
legszívesebben tennék, az a hegymászás (vagy akármi, ami a
legközelebb áll a szívéhez). Azt hiszem, ezzel váltanám valóra az
álmaimat leginkább. Megtölti a lelkemet szép emlékekkel, ha
visszatekintek majd erre a nyaralásra.” Ennek az embernek szuper lesz a
nyaralása.
Ha ugyanígy tesz ön is a választással kapcsolatban, mellyel
farkasszemet néz, önnek is jó véget érhet a történet.
Annyit kell mindössze tennie, hogy megtalálja azt a dolgot, ami a
legközelebb áll a szívéhez. Rendben, mi áll legközelebb a szívéhez?
Vannak, akik rögtön tudnak válaszolni erre a kérdésre.
Néhányunknak azonban olyan fejtörést okoz, mintha azt kérdezném, ki
volt az Egyesült Államok 14. elnöke? Egy rakás lehetséges válasz
kavarog a fejében – talán Lincoln? –, ám úgy érzi, igazából fogalma
sincs.
Mi van, ha többet tud, mit gondolta? Nem, nem a 14. elnökre
gondolok. Kínozhat, ha jólesik, én akkor sem tudnám megmondani. Ám a
kérdés arról szól, hogy önnek mi fontos, és ezért ebben a kérdésben ön
a világ legnagyobb szakértője.
Íme, a következőképpen jöhet rá, mi áll a legközelebb a szívéhez.
Ha átgondolja a mostani életét, és a döntést, hogy kivel élje le az
életét, mi az az öt-hat dolog, ami ön szerint a legközelebb áll a szívéhez,
ami a legfontosabb, különösebb sorrend felállítása nélkül?
Miről is beszélek? Nem szeretnék gondolatokat kölcsönözni önnek,
de ilyesmiket hallottam az emberektől: „olyan valakivel lenni, aki igazán
szeret engem”, „olyannal lenni, aki igazán megért engem”, „szórakozni”,
„tudni, mennyire fontos a család”, „őszinteség”, „hogy megtehessem,
hogy egyik pillanatról a másikra elutazhassak”, hogy ne ijessze meg a
személyiségem”, „tudni, hogyan lehet életben tartani a romantikát”, „nem
unatkozni vele”, „egy igazán megbízható, rendes emberrel lenni”,
„olyannal lenni, aki szereti a tiszta, rendes életteret”.
Bármik legyenek is ezek az ön számára, írja le őket ide, most:

………………………….....................…………………………..

………………………….....................…………………………..

………………………….....................…………………………..

………………………….....................…………………………..

………………………….....................…………………………..

………………………….....................…………………………..

………………………….....................…………………………..

………………………….....................…………………………..
 Rendben, most végigkísérem egy folyamaton, melynek a neve:
erőltetett kizárás. A döntést összekapcsolhatjuk az olló képével. Ez a
lényeg: dönteni annyi, mint kizárni azokat a dolgokat, amelyek kevésbé
fontosak az ön számára, még ha jók is. Végül eljuthat ahhoz, ami a
legközelebb áll a szívéhez. Mégpedig úgy, hogy kényszeríti magát arra,
hogy kiiktassa, kivágja azokat a dolgokat, amelyek kevésbé fontosak.
Húzza ki tehát a listájáról azt az elemet, amelyik a legkevésbé fontos
az ön számára. Mind fontosak, tudom, de melyik a legkevésbé fontos?
Megtette? Jó.
Most pedig húzza ki a megmaradt listáról azt, amelyik a legkevésbé
áll közel a szívéhez. Már le is szűkítette a listáját négy elemre.
Most húzza ki azt, amelyik a legkevésbé áll közel a szívéhez ezen a
listán. És már le is szűkítette háromra.
Nehéz, de már közeledik a célhoz, ugye?
Húzzon ki még egyet! Tudom, nehéz, de tegye csak meg.
Most következik a legnehezebb lépés. Meg tudja tenni? Húzza ki az
egyiket a két megmaradt elem közül. Tudom, mind a kettő nagyon közel
áll a szívéhez, de kényszerítse magát a választásra. Gyerünk…
Meg bírta tenni?
Ha nem, ne érezze magát rosszul miatta. Ez csak azt jelenti, hogy
nehezebb kitalálni, mi lenne a legjobb a kapcsolatai tekintetében, de
amíg őszinte önmagához, és realista az életével kapcsolatban, minden
rendben lesz.
Ám ha le tudta szűkíteni a listáját egyetlen elemre, arra, hogy mi áll
legközelebb a szívéhez, akkor sokkal, de sokkal közelebb jutott ahhoz,
hogy kitalálja, mi lenne a legjobb, amit tehet.
A folyamat, amin most végigment, nagyon értékes. Legtöbbször,
mikor két dolog közül kell választani – ez esetben két személy közül –,
csak ennyit teszünk: Pat….Chris…Pat…Chris… Az erőltetett kizárás a
benső érzéseire irányítja a figyelmét, egy pillanatra eltávolítja Patről,
Chrisről, vagy akárkiről, rá az ön számára legfontosabb dolgokra. Így
amikor visszairányítja a figyelmét Patre és Chrisre, akkor már tudja, mit
keresett. Sokunk számára ez az, ami a legfontosabb.
De miért egy dolog? Miért nem sok dolog?
 Véget vetni a bénultságnak

Egy férfi azt mondta nekem: „Nem játszom az ostoba játékát! Nem csak
egy dolog van, ami a legközelebb áll a szívemhez.” De tévedett. Volt
valami, ami tényleg a legközelebb állt hozzá – az önmagáról alkotott
képe, ami tele volt sokszínűséggel, komplexitással és bonyolultsággal.
„Nézzen rám, túl összetett vagyok a maga kis leegyszerűsítéséhez.”
A következő történt vele. Megkapta, amit kért.
Hű akart maradni a dolgok komplexitásához, összetettségéhez, és
úgy is tett. Szerencsétlenségére a dolgok összetettsége nem óhajtott
változatlan maradni, amíg ő minden összetevőjét meg nem fejti. A
szeretője szakított vele, mert belefáradt a várakozásba, körülbelül akkor,
mikorra ő kezdett rájönni, ahogy az a nő élete szerelme.
A felesége tudott a viszonyról. És mikor megjelent előtte egy nagy
adag elégedettséggel, és bejelentette, hogy visszatért a házasságukhoz,
a felesége rájött, mennyire elege van a kisded játékaiból és a
fájdalmakból, amelyeket okoztak, és ő is kidobta.
A hűsége a „dolgok összetett mivoltához” időpocsékló bénultságba
zárta őt, és kilőtte a lehetőségeit, egyiket a másik után.
Ne felejtse el, ön és én két dolgot próbálunk megvalósítani. Segíteni
akarunk, hogy lássa, melyik út a helyes az ön számára, és segíteni
akarunk véget vetni a lélekölő, lehetőségpazarló bénultságnak, amiben
megrekedt. Végül úgy tűnik, a legjobb módszer erre az, ha arra az egy
dologra gondol a sok minden közepette, ami legközelebb áll a szívéhez.
Így igaz. Ön és én megpróbáljuk leegyszerűsíteni a
leegyszerűsíthetetlent.
Remélhetőleg épp sikerül önnek.
Ezzel nincs még vége a teendőinek. Az egy dolog, hogy tudja, mi áll
a legközelebb a szívéhez. De meghozni a nagy döntést, mely
elengedhetetlen ahhoz, hogy meg is kapja, az egy másik.
 Megkapni a desszertet

Mikor már tudja, mi áll legközelebb a szívéhez, meg kell kapnia, mindegy,
mi történik. Igen, tudom – ez azt jelenti, hogy el kell engednie néhány, az
ön számára fontos dolgot. Hosszú távon amúgy sem számítanak, hiszen
megvan az, ami a legfontosabb.
Tegyük fel, hogy a végére értek egy csodálatos vacsorának egy
nagyszerű étteremben, és most itt az ideje, hogy desszertet válasszon.
Az étterem híres a sütőtökös szufléjáról, de az étlapon szerepel a liszt
nélküli csokoládétorta is, és ön imádja a csokit.
Úgy kell meghoznia egy döntést, amivel aztán később elégedett lesz,
hogy elfelejti a lehetőségeket, amik közül választani lehet, és csak arra
gondol, önnek mi áll a legközelebb a szívéhez – jelen esetben a
desszerteket illetően – ebben a pillanatban.
Talán az, hogy imádja a csokoládét. Talán az, hogy kísérletező
kedvében van, és még sosem evett sütőtökös szuflét. Talán ez egy
romantikus vacsora, és meg akarja osztani a desszertet a párjával, és
úgy érzi, ő utál mindent, amiben sütőtök van.
Érti? Azzal, hogy tudja, mi áll a legközelebb a szívéhez épp most, a
döntés megszületett az ön számára, és garantáltan helyes döntés lesz.
Hogyan is kell ezt pontosan véghezvinni? Kérdezze meg önmagától,
melyik ösvény vezeti majd el önt ahhoz a dologhoz, ami a legközelebb áll
önhöz. És fogadok, már tudja is, melyik ösvény.
Ne feledje, mindig három ösvény van: maradni az elsődleges
kapcsolatában, azzal lenni, akivel viszonya van, és egyikükkel sem
folytatni.
Tegyük fel, a gyerekek állnak legközelebb a szívéhez. Nos, melyik
ösvény engedi, hogy a legtöbb időt tölthesse velük, és a leginkább
megkönnyítse az ő életüket? A legtöbb ember azt mondja erre, hogy
maradni a házasságban. Rendben. Akkor megvan az ön számára a
döntés. Mindig megvan a döntés, ha azt választja, ami a legközelebb van
a szívéhez, és minden mást figyelmen kívül hagy egy pillanatra.
A legtöbb ember számára ez az a pont, amikor döbbenten
rácsodálkoznak: „Hiábavaló volt ez a rengeteg szenvedés, most a
döntést meghozta egyetlen szimpla kérdésre adott válasz?” Értem én.
Nehéz lehet hirtelen feladni a sok tépelődést, hiszen olyan régóta voltak
a társai a kavargó gondolatai.
Íme a megfelelő attitűd. Örvendjen, hogy megkaphatja azt, ami a
legfontosabb az ön számára, és igen, meg kell gyászolnia az elvesztését
kevésbé fontos dolgoknak; éppúgy, mint ahogy meggyászolja a
sütőtökös szuflé elvesztését, ha a liszt nélküli csokoládétortát választja.
Nehéz elengedni dolgokat, melyek sokat jelentenek nekünk, de minden
rendben lesz, amíg nem felejti el, hogy az is az ön választása, hogy
megtartja azt, ami a legfontosabb az ön számára.
Azzal, hogy azt választja, ami a legfontosabb az ön számára, azt az
ösvényt választja, ami a legbiztosabban boldoggá teszi majd.
 Ha nehéz az ösvény kiválasztása

Persze néha nem olyan egyszerű megtalálni az ösvényt, amin eljuthat az

ön szívéhez legközelebb álló dologhoz. Mi történik, ha azt mondja (mint
egy nő, akivel mostanában beszéltem): „Csak békességet akarok találni
magamnak.” Rendben. De ekkor megakad, mert semmi ötlete nincs, mi
hozna nagyobb békességet: ha marad a házastársával, vagy ha a
szeretőjét választja. Ezt hogyan fejti meg?
Ha nehéz dönteni e két ember között, akkor muszáj, hogy adjon egy
lehetőséget annak is, hogy az ön számára legmegfelelőbb út az, ha
egyikkel sem marad.
Tudom, őrültségnek hangzik. Talán az is. De oly sok embert láttam
már, akik meg voltak róla győződve, hogy csak a két ember
valamelyikével lehetnek boldogok a világ összes embere közül; majd
beleölték magukat a kétségbeesett, szörnyű zűrzavarba, és végül
rájöttek, hogy azért volt olyan nehéz a döntés, mert egyik opció sem volt
igazán helyes.
Rengeteg oka van, miért kell leszűkíteni az esélyeket ennyire, és
rengeteg, hogy miért nem kellene.
Az egyik a megszokás: egyszerűen csak megszoktuk, hogy mindig
erre a két emberre gondolunk. De a szokás nem lehet az oka semminek.
Azok, akik jó döntéseket hoznak, mindig megkérdezik maguktól: „Nincs
egy harmadik lehetőség, amit esetleg kihagytam?”
Aztán ott van a félelem az egyedülléttől. Legalább ott a lehetőség,
hogy valamelyikükkel együtt lehessen. Ha egyikükkel sem lehet, akkor
azt hiszi, a magány végtelen mélységével kell majd szembenéznie.
Nézze, az egyedüllét az igazi, és szórakoztató. Íme az igazság. Nem
csak az egyedüllétről szól a szingliség. Ott a nem működő kapcsolattól
való megszabadulás miatt érzett megkönnyebbülés. Ott a szabadság,
hogy azt teheti, amihez kedve van és amikor kedve van. Megteheti, hogy
új utakat nyit, amire ezelőtt nem volt lehetősége. Ott vannak a régi
barátok, az új barátok. És mindig ott a lehetőség, amit sokszor hibásan
alulértékelünk, mert elbátortalanodunk az utóbbi ismerkedéseink
kudarcai miatt: az, hogy új emberekkel ismerkedhetünk meg, új
kapcsolatokat nyerhetünk, és találhatunk egy csodálatos valakit, és újra
szerelembe eshetünk.
Végül pedig, azért korlátozzuk a döntésünket két emberre, mert
félünk attól, mibe kerülhet új szerelmet találni. Más szóval, félünk a
randizástól. A visszautasítástól. A várakozástól. Az idióták lekoptatásától.
Végigszenvedni a pocsék első randikat. És ez még csak a jobbik része!
Csak vicceltem. Persze, hogy van rossz a párkeresésben. Mind
tapasztaltuk már.
Ám itt vannak a legújabb hírek a frontvonalról, ha netán kihagyott
volna pár évet.
Az online társkereső szolgáltatásokkal már nem lehet probléma, hogy
nem talál elég jelentkezőt. Még azok is, akikről azt gondoltam – hogyan
is fogalmazhatnék kíméletesen –, hogy lehetnek nehézségeik találni
valakit, aki hajlandó találkozni velük, nos még ők is rengeteg történetet
meséltek nekem a randevúikról.
Legtöbbször nem is vesztesekkel való randik voltak. Ne felejtse, ön
választ. És a legtöbben arról számolnak be, hogy ha nincs is meg az
egymásra találás, akkor is megismerhetnek érdekes embereket, és jól
érezhetik magukat.
Talán néhány kapcsolat az első kezdeti lépések után összeomlik. Ám
a beszámolók szerint ez egyáltalán nem olyan kétségbeejtő, mint azt
hinné. Vagy egyáltalán nem az, mert megtanulja, hogy azok az elhibázott
kezdőlépések részei a folyamatnak, aminek a végén talál valakit, aki
szereti, és akit szerethet.
Azért tartom ezt különösen fontosnak kihangsúlyozni, mert ha azt
hiszi, hogy egyikükkel sem fogja megtalálni azt, ami a legközelebb áll a
szívéhez, akkor hinnie kell abban, hogy igenis van értelme otthagyni
mindkettejüket, és valaki mást keresni.
 A legnehezebb döntés

Mi van akkor, ha meg van győződve arról, hogy megtalálja, ami a

legfontosabb az ön számára egyikőjükkel – csak épp nem tudja, melyikük
az?
Jennifer (29) gyermekkora az a klasszikusan nehéz gyermekkor volt.
Négyéves volt, amikor egyedülálló anyja, aki nem tudott felülkerekedni a
betegségén és a drogfüggőségén, úgy gondolta, örökbe adja. Egy
darabig Jennifer egyik nevelőotthonból költözött a másikba.
Aztán szerencséje lett. Egy kedves, idősebb házaspár örökbe
fogadta. Jó szülők voltak, és ő boldog volt velük. De egyke volt, és az
örökbe fogadó szüleinek nem volt a közelben a családjuk.
Mikor Jennifer lediplomázott, rettenetesen vágyott egy saját családra.
Úgy gondolja, ezért lehetett az, hogy belerohant a házasságba egy fiúval,
aki nem hozzá való volt. Hamarosan három gyereke született.
Lelkileg nagyon megszenvedte, amikor tudatosodott benne, hogy
viszonya van. Persze ezt ő maga választotta – a férjével annyira üres és
unalmas volt minden. Soha nem volt velük, és ha mégis ott volt,
érzelmileg nem tudott adni semmit. Frank, a szeretője, akit a kórházban
ismert meg, ahol dolgozott, egy őszinte, melegszívű ember volt, aki
tonnányi szeretetet tudott adni.
Amikor megkérdeztem Jennifert, mi álla legközelebb a szívéhez,
habozás nélkül válaszolta: „család”. Mégis volt egy dilemma. A család azt
jelentette volna, hogy a férjével marad, és a gyerekeik sértetlen
családban nőnek fel? Vagy azt, hogy hozzámegy Frankhez, akinek nagy
családja volt, sok lánytestvérrel, akik mind ismerték és befogadták
Jennifert?
Jennifer gyönyörűen oldotta meg a problémáját, és ön is megteheti
ugyanígy, ha követi a példáját. Megértette, hogy ha valaki utat választ
magának, akkor nem csak az út elejét választja. Az egész úton végig kell
majd mennie, ameddig a szem ellát.
Meg kell próbálnia messzire látni. Jennifer úgy tett, ahogyan
tanácsoltam. Manapság sokféle dolgon gondolkodunk. Tehát ő
elgondolkodott azon, milyen lenne öt év múlva az élete a jelenlegi
férjével, és milyen akkor, ha Franket választja. Elsősorban a szívéhez
legközelebb álló dologra, a családra összpontosított.
Hamarosan minden világos lett. A férjével töltött évek a családi élet
üres színlelése lenne csak. Minden nyaralás, évforduló, hálaadás a
gyerekekre összpontosítana, és csak akkor lenne elviselhető, ha el tudná
magát határolni a bensőjében dúló haragtól, magányosságtól. Igen, a
gyerekek ott lennének vele, de csak mint a házasságuk drámájának kis
nézőközönsége.
Frankkel, ahogy öt évre előre elláthatott, a dolgok sokkal jobbak
lennének. Igen, lenne néhány hétvége, este és nyaralás, amikor a
gyerekei nem lennének vele. De Frankkel és a nővéreivel hatalmas,
barátságos, befogadó családja lehetne, sok-sok családi összejövetellel,
kerti sütögetéssel, és rengeteg unokatestvérrel a gyerekei számára.
Jennifer úgy döntött, Frankkel él tovább. A kevésbé szokványos utat
választotta, azt, amelyiket a nők, akiknek gyerekeik vannak, ritkán
választanak, de ez volt a helyes döntés számára.
Így tudja majd ön is megtalálni azt az utat, amely a szívéhez
legközelebb álló dologhoz elvezeti majd. Arra van csupán szükség, hogy
őszinte legyen önmagához. Semmi tündérmese, hiszen a tündérmesék
gyakran válnak rémálommá.
Nézze meg jól a két utat, amennyire mélyen csak beleláthat a jövőbe,
legalább három vagy öt évre előre. Próbálja meg elképzelni a
legreálisabban, legvalószínűbben, hogy hogyan fog majd valóra válni az,
ami a legközelebb áll a szívéhez. Használja a józan eszét és a
tapasztalatait.
Tudom, sok ember számára ez nagyon nehéz, de ha megtaláltja azt,
ami a legközelebb áll a szívéhez, és kiválasztotta az utat, amely megadja
azt az ön számára, akkor rátalált az ösvényre, mely egyenesen a
boldogsághoz vezet majd, amire annyira vágyott.

* * *

Ha még mindig nem tudja, mit és hogyan, van egy tippem, miért van ez
így. Talán teljesen tisztában van azzal, mit akar tenni, de gyerekei
vannak, és a gondolat, hogy a döntése milyen következményekkel járhat
rájuk nézve, teljesen összezavarja. Nézzük meg tehát, hogy a gyerekek
milyen szempontból befolyásolhatják a döntését, hogy a házastársával
maradjon-e, vagy a szeretőjét válassza.
 NEGYEDIK SZINT
AMI A GYEREKEKNEK A LEGJOBB
 [ 12 ]
Mi legyen a gyerekekkel?
Minden évben több millió gyerek éli meg a szülei válását. De a hatalmas
útelágazásnál, ahol most ön is áll, a saját gyerekei a legfőbb gondja.
Nem a máséi. Töri a fejét megszállottan, hogy milyen hatással lesznek
rájuk a dolgok, amiket megtenni készül. A velük való kapcsolatára tett
hatáson.
Természetes, hogy a gyerekeit beleveszi a választásba. Amikor az
emberek azt mondják, azt akarják tenni, ami mindenkinek a legjobb,
általában elsősorban a gyerekeikre gondolnak.
De igaz-e, és vajon bölcs dolog-e azt hinni, hogy a válás
automatikusan és szükségszerűen rossz lesz a gyerekek számára?
 Emmy története

– Pontosan mennyire is rossz a férjeddel?

Emmy sóhajtott és félrenézett. 43 évesen egy kedves, de fáradt
huszonéves benyomását keltette. De amikor arról beszélt, milyen
problémákba fulladt az élete, hitetlenkedés ült ki az arcára. Mintha el sem
tudná képzelni, hogy valaki, legkevésbé ő maga, ilyen helyzetbe kerülhet.
– Milyen rossz? Ha együtt maradunk…majdnem azt mondtam,
valamelyikünk biztos megöli a másikat, de ez így túl drámai. Annyit azért
tudok, hogy egyszerűen kibírhatatlan. Nem bírom elviselni, ha a
közelemben van. Az egyetlen oka, amiért velem akar lenni, az az, hogy
panaszkodhasson rám, és elszomorítson. Olyan nagy megkönnyebbülés,
ha korán elmegy lefeküdni, amit gyakran meg is tesz, de akkor én még
órákig ébren vagyok egyedül, és olyan magányosnak érzem magam. –
Emmy síri kezdett.
– Mégis azt mondod, nem tudod elhagyni, mert…
– …mert mi lenne Maxszel és Sammyvel? Az apjuk egy hülye, és
mindig rossz kedve van, és többnyire rossz apa. Tudom, mit akarsz
mondani. Ha Garyvel maradok, tönkreteszem az életem. Persze, találtam
valakit, akit igazán szeretek, vele lehetnék, boldog lehetnék, és
remélhetőleg teljes felügyeletet kaphatnék a gyerekekre. De mi van, ha
Gary rossz anyának állít majd be, és tudom, hogy meg fogja tenni. Nem
tudom hát, mit tehetnék. Mi van, ha Gary kapja a gyerekeket? Még ha
csak sima közös felügyelet lenne is belőle, nem akarom, hogy csonka
családban nőjenek fel. Nem érdekel, mit mondasz, a válás nem jó a
gyerekek miatt.
Emmy ott ült, elkeseredett, megadó arckifejezéssel. Minden egyes
szavával egyre öregebben tűnt.
 Áldozatot hozni

Mindig ilyesmiket hallok. Van egy legenda, miszerint a szülők boldogan

eldobják maguktól a gyerekeket, ha egy jobb partner kerül az útjukba.
Persze egy 300 milliós országban, mint a miénk, van néhány férfi és nő,
akik eltaszítják a gyerekeiket, nemcsak szeretőkért, hanem mert mondjuk
sok áldozatot követelő munkájuk van, vagy csak úgy érzik, ideje
odébbállni.
Ám az emberek túlnyomó többsége, messze a nagy többség, őrülten
aggódik, milyen hatással lesz a válásuk a gyerekekre, és rengeteget
mérlegelnek, mire ráveszik magukat a válásra. A nagy többség olyan
férfiak és nők tömegéből áll, akik képesek feláldozni saját boldogságukat
a gyermekeik javáért.
Az nem kérdés, hogy szülőnek lenni önfeláldozást kíván. A kérdés az
– amiről beszélni szeretnék önnel –, hogy meddig kell elmennie ennek az
önfeláldozásnak, és mikor szűnik meg értelme lenni. Más szóval, valóban
igaz-e, hogy ha gyerekei vannak, soha nem kellene elválnia, kivéve ha
erőszak is szerepel a képletben?
 Bizalom és félelem

A kérdés puszta felvetésével már összeütközésbe kerülök néhány

emberrel. Manapság ebben az országban divatos a félelmen alapuló
nevelés. A szülők törékenynek tekintik a gyermekeiket. Veszélyesnek
gondolják az életet. A gyerekeiket villámhárítónak tekintik katasztrófa
ellen. Doktor Spock „Bízz magadban!” mondását felváltotta Murphy
törvénye: „Ami elromolhat, az el is romlik.” Murhpyt használva a szülői
nevelés szakértőjeként, meg kell tennünk mindent, amit csak lehet, hogy
megóvjuk a gyerekeket bármi rossztól. Ez a félelmen alapuló nevelés.
Tehát az önző szülők legendáját új értelemmel kell felruházni. A mai
valóság az, hogy a legtöbb szülő hajlandó feláldozni a saját boldogságát,
ha csak halvány esélyt is lát arra, hogy a gyerekei boldogtalanok
lehetnek.
Tényleg a félelemalapú nevelés a legjobb? Gondoljuk át ezt együtt.
Szülő vagyok, és újabban nagyszülő is. Családterapeuta is egyben.
Rengeteget törődöm a gyerekekkel. Soha nem tennék olyan javaslatot,
ami bármilyen módon egy gyerek sérüléséhez vezethetne.
Ugyanakkor létezik egy csapda, amelybe sok szakmámbéli beleesik.
Azzal akarjuk bizonyítani a szakmai hozzáértésünket, hogy törődünk a
gyerekekkel. És ezt azzal kell kimutatnunk, hogy nyilvánosan aggódunk
értük. Ha minden szakmabelinél erősebben tördelem a kezem a
nyilvánosság előtt, az azt jelenti, hogy én vagyok a
legfelelősségteljesebb? És ha én vagyok az a szakértő, aki a
legmegbízhatóbbnak tűnik, akkor én nyerek.
Talán azt mondja, ugyan mi a baj ezzel? A legrosszabb, ami
történhet, az az, hogy kissé túlgondoskodó lesz. De legalább a gyerekek
biztonságban lesznek.
Persze, én is a védősisak híve vagyok biciklizéskor. De ez nem a
sisakról szól. Térjünk vissza Emmy történetéhez. Amiről ő beszél, az
olyasmi, mint a védősisak: tönkretenni az életét és az esélyét a
boldogságra, hogy a gyermekei egy szörnyű, de sértetlen házasságban
nőhessenek fel. Vajon szükség van ilyen szintű védelemre? Van-e
egyáltalán értelme? Védelem-e egyáltalán?
 Mítoszok és a valóság

Emmy hitte, amit a legtöbb ember hisz: hogy a válás mindig és

szükségtelenül jelentős sérülést okoz a gyerekeknek. Úgy tűnik, ennek
van értelme. Ösztönösen egyértelműnek tűnik, hogy a gyerekeknek rossz
elvált szülők gyerekeiként felnőni. Végül is sokkal jobb lehetőségnek
tűnik egy fedél alatt, az otthon biztonságos melegében felnőni két
szülővel, mint a stressz és összezavarodottság, amit két háztartásban
felnőve érezhetnek. Ez a hit tehát azt mondja, ne válj el, ha azt akarod,
hogy a gyerekeid boldogok legyenek.
De a hit, hogy a válás feltétlenül sérülést okoz a gyerekeknek, egy
mítosz.
Kezdjük a saját deformálódott látásmódunkkal. Mivel hajlamosak
vagyunk elsősorban azt képzelni, hogy a válás sérülést okoz a
gyerekeknek, azokhoz a példákhoz ragaszkodunk – melyek tényleg
léteznek –, melyekben összezavarodott gyerekek szerepelnek, akiknek
elváltak a szüleik, és csodálatos gyerekek, akik sértetlen családból jöttek.
Mi történik valójában?
A jó öreg, jól megalapozott pszichológiai jelenségről van szó,
miszerint az emberek hajlamosak azokat a dolgokat észrevenni, melyek
megerősítik a hitüket, és nem észrevenni azokat, melyek nem. Például
ha a spanyol anyanyelvű bevándorlókról azt hiszi, mind jók, akkor
minden sikertörténetet megjegyez, és figyelmen kívül hagyja azokat a
történeteket, melyek a problémáikról szólnak. Ha azt gondolja, hogy nem
jók, akkor minden problémás történetet meg fog jegyezni, míg a
sikertörténeteket meg sem hallja.
Mi tehát az igazság?
A legtöbb könyv a válás gyerekekre tett hatásáról negatív adatokon
nyugszik. A leginkább ismert könyv e témakörben Judith Wallerstein: The
Unexpected Legacy of Divorce (A válás váratlan öröksége). Hatalmas
kutatómunkát végzett, melynek során fiatalokat vizsgált, akik elvált
családokban nőttek fel. Azt csinálta, hogy összeszedett minden
problémát, amit csak talált ezekben a fiatalokban. És sok probléma volt.
Maguk a fiatalok is sokszor a szülők válását okolták a saját
problémáikért.
 Meggyőzte önt? Ne szégyellje! Rengeteg ember számára
meggyőzően hangzott, különösen a konzervatív, a család elsősége
mellett szavazó emberek számára. Természetesen mind úgy gondoljuk,
hogy a család jó dolog, de sok ember, aki Wallersteint támogatta, a
vallásos jobboldal híve volt, más támogatók pedig a túlgondoskodó
baloldalé.
Tulajdonképpen mennyire meggyőzőek Wallerstein következtetései?
Alapvető hibát követett el. Rendben, tanulmányozta a fiatalokat, akiknek
a szülei elváltak gyerekkorukban. De mihez viszonyítva? Fiatal
felnőtteknél bárhol rengeteg problémát találunk. A kérdés az, hogy az
elvált szülők gyerekeinél talált problémák sokkal rosszabbak-e egy olyan
fiatalokból álló csoport tagjaiénál, akinek a szülei nem váltak el.
A válasz: nem. Sőt, az ellenkezője. Ha már egyszer komoly
problémák vannak a házassággal, erős bizonyítékok vannak arra, hogy
sokkal kevésbé nyomasztó és zavaró úgy felnőni, hogy a szülők két
háztartásban élnek, mint két szülővel felnőni egy háztartásban, akik úgy
élnek egymás mellett, mint a befőttesüvegbe zárt skorpiópár. Milyen
képet fog ez a házasságról nyújtani? Igazából akár pozitív is lehet a
gyerekek számára, ha a szülők elválnak. Megtanulhatják, hogy ha az
ember hibát követett is el, nem kell a csapdájában bennragadni. Tehát a
hibák nem olyan félelmetesek. Ha a dolgok félresiklanak, lehet tenni
ellene, a hibát ki lehet javítani, és tovább lehet lépni egy jobb élet felé.
Az esetek nagy többségében pontosan ez történik. Három évvel a
válás után jellemzően mindkét szülő boldogabb, kevésbé feszült, jobb az
életük. És ettől jobb szülőkké is válnak.
Ha valami kártékony hatással volt, akkor inkább a méreg, mint a
válás az, ami negatív hatással lesz a gyerekre.
Miben higgyen hát? Elmondom önnek.
 Igazi gyerekek, igazi válások

Az első számú, legfontosabb dolog, amit sose felejtsen el, az az, hogy a
gyerekek rugalmasak. Amíg szeretetet és támogatást kapnak
valahonnan (minden bizonnyal öntől!), addig minden rendben lesz velük.
Tegyük fel, hogy Wallerstein kutatásával ellentétes kutatást végzett.
Tegyük fel, hogy talált nagyszámú példát, fiatal felnőttet, 20-30 éveseket,
akik boldogok és kiegyensúlyozottak voltak, és eredményes életet élnek.
Megkérdezte tőlük: „Voltak problémáid gyerekkorodban?” Mit gondol,
milyen válaszokat talál?
Elmondom. Azt fogja találni, amit Freud „az élet normális
szenvedései”-nek nevez. Válások, súlyos betegségek, halál a családban,
balesetek, munkanélküliség és pénzügyi problémák – ezek mind azok a
problémák, melyek érinthették őket gyermekkorukban.
Röviden szólva: nem a tökéletes élet alkot tökéletes embereket. Épp
ellenkezőleg. A legjobbaknak közülünk nyomás alatt, forróságban és
kihívások közepette kovácsolódott a személyisége, melyek együtt járnak
az élet normális gyötrelmeivel, melyek majd’ mindenkit érintenek.
Még messzebb mehetnék. Tételezzük fel, hogy sikerült olyan életet
biztosítania a gyerekeinek, melyben megóvta őket minden nehézségtől,
csapástól. Soha nem hallottak elbátortalanító szavakat, az égen nem
voltak felhők, még egy aranyhörcsög sem pusztult el körülöttük. Mennyire
lesznek felkészültek ezek a gyerekek a felnőttlét elkerülhetetlen
nehézségeire? Hol tanulhatták volna meg ezek a gyerekek az egyetlen,
legfontosabb leckét, amit megtanulhatunk, amit két szóban össze lehet
foglalni: emberek, megbirkóznak.
Nem tanulhatja meg a leckét, aki nem megy át azokon a
nehézségeken, melyek megtanítják: igen, az ember elbukik, de igen,
utána talpra áll.
Ezért nem gondolhatja komolyan, hogy a gyereket meg kell óvni a
válástól. És tudja, mit? Még maga Wallerstein is egyetért ezzel. A könyve
ellenére a következőket mondta dr. Charles Fosternek, egyik
kollégámnak a Chesnut Hill Intézetben. Megkérdezte Wallersteint a
nyilvánosság előtt: „Nos, ha a szülők tényleg nem jönnek ki egymással,
és veszekedések, feszültség és sok boldogtalanság van a házasságban,
mit tegyenek a szülők? Maradjanak együtt csak azért is, a
»gyerekekért«?”
Wallerstein azt mondta, nem, ha a szülők nem tudnak együtt élni,
akkor természetesen el kell válniuk.
Így végül a címszalagokon kiáltó kijelentés figyelmeztető suttogássá
halványult, miszerint ne váljanak el, ha nincs igazán jelentős indokuk rá.
Ezzel teljes szívemből egyetértek. Leginkább akkor, ha gyerekei vannak,
nem fog csak azért elválni, mert attól majd kicsit jobbak lesznek a dolgok.
De ki tenne ilyet egyáltalán? Majdnem senki. Ha ezt olvassa, akkor
az azért van, mert úgy érzi, az egész jövőbeli boldogsága forog kockán.
Tehát mi tesz kárt a gyerekekben?
 Összezavarodott szülők

A leghitelesebb kutatások bizonyítják, hogy nem a válás okozza a

legnagyobb sérülést a gyerekeknek, hanem az összezavarodott szülők.
Legtöbb esetben, amikor olyan gyerekkel találkozik az ember, akinek
sérülést okozott a válás, a gyereknek igazából az egyik szülő okozta a
sérülést, akinek jelentős pszichológiai problémái vannak. Ennek a
szülőnek a felelőssége, hogy a házasság lehetetlenné vált. És ez a
probléma mindenképpen hatott volna a gyerekre, akár van válás, akár
nincs.
Néhány esetben igazán nagy dilemmát okozhat ez a kérdés. Tegyük
fel, egészen biztos benne, hogy a házastársa annyira ártalmas,
gyűlölködő, erőszakos, megszállott vagy összezavarodott, hogy az káros
lehet a gyereke számára. Mit csinál akkor, ha úgy néz ki, a házastársa
lesz az, aki megkapja a teljes felügyeletet egy normális válóper esetén?
Ebben az esetben minél bajosabb a társa, annál inkább menekülne a
házasságból, de ugyanakkor halálra rémíti a gondolat, hogy magára
hagyja a gyerekét azzal az őrült exével.
Hogyan oldja meg ezt a problémát?
Nagyon óvatosnak kell lennie. Az egyik nagy hiba, amit a szülők
elkövetnek, az, hogy azt gondolják, ha a társuk káros rájuk nézve, akkor
feltétlenül szülőként is káros hatással lesz. Lássuk be, eléggé felhúzta
magát a társa ellen. Először is azt kell tennie, hogy elfogulatlan
perspektívát szerezzen magának. Nem feltétlenül szakértőre gondolok itt.
Rokonok, barátok, tanárok – emberek, akiknek van közvetlen
tapasztalatuk arról, milyen a párja szülőnek. Ha valami olyasmit
válaszolnak, hogy „nem pont olyan jó szülő, mint te, de jó szülő. Semmi
baj vele szülőként”, nos, akkor egyértelmű, hogy túl elfogult ahhoz, hogy
megfelelően ítélhessen.
El kell fogadnia a véleményüket. Valószínűleg annyi fog csak történni,
hogy a gyereke két különböző háztartásban fog felnőni, két különböző
szabályrendszer szerint. Ez vajon káros? Nos, a különböző
szabályrendszerek akkor is jelen lennének, ha ön és a házastársa együtt
maradnak. Tehát nem igazán lesz különbség.
Értékes megközelítés lehet, szó szerint, hiszen a pereskedés a
gyermekfelügyeletért igen sokba kerülhet. Vegyünk példának egy tipikus
esetet; egy nő válását 15 ezer dollárra becsülték. Ha szeretett volna egy
kijelölt gyámot – bíróság által kijelölt szakértő, feladata a szülők és a
gyerek megfigyelése, és javaslat tétele a gyermekelhelyezéssel
kapcsolatban –, az megemelte volna a költségeit egészen 50 ezer
dollárig. De akármelyik fél kér gyámot, a másik hajlamos arra, hogy
megtámadja a gyám javaslatát. Ez azt jelenti, mindkét fél bevonja a saját
szakértőjét. Ezzel pedig a becsült költségek jóval 100 ezer dollár fölé
emelkedhetnek.
Rengeteg pénz és rengeteg rosszakarat csak mert haragszik a
házastársára.

EGY KIS VALÓDI ÖNVIZSGÁLAT. Sokkal bonyolultabb lesz a helyzet,

ha a rokonok, barátok, tanárok egyetértenek abban, hogy a házastársa
valóban rossz szülő. Ebben az esetben a következőt javaslom önnek.
Beszélnie kell egy jó ügyvéddel, hogy tisztán lássa, hogyan fognak
elsülni a történetek, amiket előadnak a bíróságon. Lehet, hogy az ügyvéd
azt fogja mondani: „sajnálom, tudom, hogy magának ez sokat számít, de
nem hiszem, hogy a bíró ezt be fogja számítani”. Ami káros a gyerekre
egy laikus szemében, nem biztos, hogy az lesz a bíróságon, ahol egy per
következménye lehet az is, hogy megtagadják a láthatási jogát az egyik
szülőnek.
Ez azt jelenti, hogy valódi önvizsgálatot kell tartania. A következő
kérdéseket kell feltennie magának:

Valóban olyan rosszul mennek a dolgok a házasságomban, hogy

semmi esélyem a boldogságra, ha ragaszkodom hozzá? Az emberek
gyakran elfelejtik, hogyan károsodik a házasság, ha nincsenek neki
elkötelezve. Aztán ott van az a fajta hozzáállás, hogy „mi a fenét akar az
az őrült?”, ami mindig csak ront a helyzeten. De ha tudja, hogy nem
fognak elválni, akkor tehetnek közösen pár dolgot – köztük azt is, hogy
elmennek egy párterápiára –, amik sokat segíthetnek a dolgokon.

Valóban olyan csodálatos a szeretőm? A tiltott szerelem nagyon

romantikus, plusz még mindig a szerelem első stádiumában vannak,
plusz még nem látta őt, hogyan viselkedik az önnel való együttélés
mindennapjaiban. Ezek a dolgok mind nagyban hozzájárulhatnak ahhoz,
hogy jóval túlértékelje a szeretőjét a házastársával szemben.

És ami a legfontosabb, van-e valami különlegesen érzékeny pontja a

gyerekemnek, ami miatt valószínűbb, hogy annyira sérülni fog,
ahogyan én elképzelem? Valami segíthet önnek ebben az ügyben, és
talán megóvja a gyerekét a veszélytől, és nagyon valószínű, hogy
rengeteg pénzt is megtakaríthat vele. Beszéljen meg egy egyszeri
konzultációt egy gyermekpszichológussal. A gyerekorvosa vagy a
háziorvosuk biztosan tud ajánlani valakit.
Mesélje el ennek az embernek tömören és lényegre törően a
helyzetét, és legyen őszinte azzal kapcsolatban, mennyire elvakítják az
érzelmei a házastársával szemben. Tisztázza vele, hogy valóban nagyon
kíváncsi az őszinte, szakmai véleményére. Valami olyasmit kellene
mondania neki, hogy: „Nézze, tudom, hogy majd biztosan beszélni
szeretne az összes érintettel, de most csak az első benyomását
szeretném hallani az előbb elmondottak alapján.”
Miután ezt megtette, a következő szabály szerint kellene eljárnia.
Megjegyzem: ezek csupán irányvonalak. Úgy gondolom, általában véve
bölcs javaslatok, de nem lehet tudni, hogyan lehetne pontosan
alkalmazni őket az ön egyéni helyzetére.

1. Amennyiben az ügyvédje és a gyermekpszichológus is úgy gondolja,

nincs oka arra, hogy károsnak ítélje a házastársát a gyerekekre,
akkor jobb, ha letesz róla. Én megértem: tényleg nem bírja, ahogyan
a házastársa bánik a gyerekeivel. Lehet, hogy igaza van, és az ön
módszerei sokkal jobbak. De tényleg hajlandó lenne egy zsák pénzt
fizetni azért, hogy legyen 50 százalék esélye arra a bíróságon, hogy
a bíró egyetért majd önnel?

És ha tényleg hajlandó rá, biztos benne, hogy valóban a gyerekek miatti

aggodalma vezeti, nem pedig a saját egója?

2. Tételezzük fel, hogy olyan jelzéseket kap az ügyvédjétől és/vagy a

gyermekpszichológustól, hogy a házastársa tényleg rossz hatással
lehet majd a gyerekeire. Ebben az esetben meg kell tennie mindent,
 hogy megakadályozza a káros befolyással bíró másikat a felügyeleti
jog megszerzésétől. Mégis, nagyon óvatosan kell eljárnia.

Van egy régi mondás, miszerint fél győzelem nem győzelem. Vannak
olyan harcok, amelyeket ha nem ön nyer meg, akkor nagyon komolyan
megsérülhet. Ez is egy olyan harc.
Gondoljon csak bele! Itt egy ember, akit ön eleve káros hatásúnak
ítél. Természetesen megteszi a szükséges lépéseket, elveszi tőle a
gyerekeit. Ha ön nyer, rendben. Remélhetőleg győz az igazság. De ha
veszít, akkor az a káros hatású személy még inkább erőszakos, még
inkább megfélemlített lesz. Ha veszít, csak még rosszabbra fordította a
dolgokat. Még mindig olyan biztos abban, hogy ön fog nyerni? Nem arról
van szó, hogy önnek kellene győznie. Ön fog győzni?

3. Hacsak nincs rá elég jó indoka, el kell fogadnia, hogy a házastársa

élete végéig a társa marad a gyereknevelésben, akár elválnak, akár
nem. Nem alapozhatja a közös gyermeknevelést az állandó
civódásra. Senki sem nyer, és a legnagyobb vesztes a gyerek lesz.

Tudom én, a házastársa közel sem ideális szülő. De a világ összes

veszekedése sem fog ezen változtatni. Annyi lesz csak az eredménye,
majdnem szó szerint, hogy megmérgezi a fészket. Egy káros hatású
szülő helyett két káros hatású szülő neveli majd a gyereket. És ez nagy
visszalépés.

4. Amennyiben elválik, az egyik legköltségkímélőbb lépés, aminek a

legjobb hatása lesz a gyerekére, az, ha részt vesz egy sor
megbeszélésen egy jó családterapeutával vagy
gyermekpszichológussal, hogy kidolgozzák a válás utáni közös
nevelési stratégiákat. Még tovább merészkedek. Nem csupán
hasznos lépés lenne. Inkább meg kellene követelni.
 Kapcsolata a gyerekével

Eddig arról beszéltünk, hogy a válása okoz-e majd sérülést a

gyerekének, vagy nem, és ez nagyon fontos is. Aztán pedig ott a kérdés,
vajon a válása okoz-e valamilyen sérülést a gyerekével lévő
kapcsolatában. Ez szintén nagyon fontos.
Ebben a témában nem tudok szükségszerűen optimista lenni. Van
egy nagyon komoly kockázati faktor. Ha véget vet a házasságának azért,
hogy együtt élhessen azzal az emberrel, akivel viszonya van, és ezt a
gyerekei is így látják és az exe is, akkor az egy kapcsolati katasztrófa.
Gondoljon csak bele! A legrosszabb esetben azt az üzenetet közvetíti a
gyerekeinek, hogy oly kevéssé számítanak önnek, olyannyira csak
magával törődik, hogy hajlandó lenne eltaszítani őket.
Hogyan oldhatja meg ezt a problémát? Íme néhány dolog, melyeket
muszáj számításba vennie.

A GYEREKEI ÉLETKORA ITT FONTOS SZEREPET JÁTSZIK. Egészen

kis gyerekek, mondjuk hat- vagy hétévesek nem fogják majd olyan
tudatosan megélni azt, ha elhagyja a házastársát, és a szeretőjével
folytatja tovább az életét. De ahogy a gyerekek idősebbek lesznek,
különösen tízéves vagy annál idősebb korban nagyon is tudatában
vannak a változásnak, és érzékenyen reagálhatnak rá.
Másrészről, ha a gyerekek már benne vannak a kamaszkorban, akkor
elég érettek lehetnek ahhoz, hogy őszintén beszéljen velük arról, miért
tette, amit tett.

A GYEREKEIVEL VALÓ KAPCSOLATA JELENTŐSEN

MEGVÁLTOZIK. Kissé durva leszek. Nem arról van szó, milyen jó a
kapcsolatuk önmagában. Arról van szó, hogy a gyerekeivel való
kapcsolata jelentősen jobb-e, mint a gyerekek kapcsolata a
házastársával. Példának okáért a munkamániás apák, akik rendszeresen
hiányoznak otthonról, és rendszeresen feszültek, rossz kedvük van,
amikor otthon vannak, nagy hátrányban vannak. Ugyanúgy, mint azok az
anyukák, akik folyton aggódnak és egzecíroztatják a gyerekeket.
 Őszintének kell lennie önmagához. Szórakoztatónak találják a
gyerekei, olyannak, akivel jó együtt lenni? Még ennél is fontosabb, hogy
vajon olyan szülőnek látják-e, aki mindig ott van, ha segítségre,
biztonságra és megértésre van szükségük? Ha nem tud határozott
igennel válaszolni erre a kérdésre, akkor van egy bizonyos kockázata
annak, hogy a gyerekeivel való kapcsolata megromlik.

TISZTÁBAN VANNAK-E A GYEREKEI AZZAL, HOGY SÚLYOS

PROBLÉMÁK VANNAK A HÁZASSÁGÁBAN, A VISZONYÁN KÍVÜL
IS? Ezzel a témával kapcsolatban meg tudja védeni a kapcsolatukat a
sérülésektől, de nagyon óvatosnak kell lennie. Nézzük, mi az, ami igaz.
Nem a viszonya rontotta el a házasságát. Épp ellenkezőleg. Sérülékeny
volt, mert igazi, létező problémák voltak a házasságában. Nos, akkor a
gyerekeinek tudniuk kell ezekről a problémákról.
Figyelmesnek kell lennie. Nem hangozhat a magyarázata úgy, mintha
mindenről csak a házastársa tehetne. A problémáik elmagyarázásakor
többes szám első személyben kell fogalmaznia. „Mi egyszerűen nem
jöttünk ki egymással.” „Mi teljesen különböző dolgokat akartunk az
élettől.” „Nem tudtuk, hogyan tehetnénk egymást boldoggá.” „Soha nem
illettünk igazán egymáshoz.” „Mindig csak vitatkoztunk.”
Persze nem lehet túl szókimondó sem, főleg ha a szexuális
problémáikról beszél. Ahhoz viszont elég nyíltan kell beszélnie, hogy
szavahihetőbb legyen annál, mint amit azzal érne el, ha így adná elő: „Az
az önző disznó apátok felszedte az a kis kurvát, és tönkretette a
családunkat!”, ami egyébként esetleg igaz lehet a férje részéről.
Az biztos, ha nem tud magabiztos magyarázatot adni, miért a rossz
házasságuk, nem pedig a viszonya vezetett a váláshoz, akkor fennáll a
veszélye annak, hogy megromlik a kapcsolata a gyerekeivel.

MENNYIRE GYŰLÖLKÖDŐ A TÁRSA? Sosem tudja megmondani

ránézésre. Vannak nagyon kedvesnek tűnő emberek, akik annyira
megsértődhetnek, hogy aztán gyűlölködővé válnak. Néhány igazán erős
személyiségű ember el tudja határozni, hogy a gyerekek érdeke a
legfontosabb, és ezért soha nem ejtenek ki egyetlen gyűlölködő szót sem
a szájukon. Íme négy szempont, amit meg kell vizsgálnia:
1. Mennyire érzi magát elárulva a társa?
2. Mennyire képes megértő lenni a házastársa és 50 százalékban részt
vállalni a házassági problémáik kialakulásában játszott felelősségből?
3. A házastársának bosszúálló, büntető természete van?
4. Feláldozza-e a házastársa az érzelmi szükségleteit azért, hogy azt
tegye, ami a gyerekeknek a legjobb?

Átgondolva ezt a négy szempontot, úgy látja-e, hogy egy valószínűleg

gyűlölködő házastárssal áll szemben? Összevetve ezt az előző
kérdésekre adott válaszaival, most már tisztábban kellene látnia, vajon
mennyire valószínű az, hogy a válása rontani fog a gyerekeivel való
kapcsolatán, tekintve, hogy viszonya volt.
De mit tehet ellene? Nem annyira egyértelmű kérdés.
 Ne csapja be önmagát!

Hasonlítsa össze a következő két szituációt:

Joe (51) rájön, hogy sokkal többet kellett volna együtt lennie a fiaival,
akik 15 és 17 évesek. Úgy gondolja, főleg ez az oka annak, hogy annyira
hihetetlenül megharagudtak rá, mikor kiderült, hogy viszonya van. Pedig
a házassága egy katasztrófa volt. Még azelőtt, hogy a gyerekek
megszülettek, tudta, sosem lesz boldog ebben a házasságban. Született
egy gyerekük, azután még egy, kétségbeesett próbálkozásukban, hogy
ezzel rendbe hozzák a házasságukat, de persze ez a „módszer” mindig
kudarcot vall.
Fájdalmas volt arra gondolni, mi lenne, ha kiszállna a házasságból, s
beletörődni, hogy a fiai dühösek rá, de maradt még évekig, és tudja, hogy
a fiai értékelik azt, hogy megadott nekik mindent, amit megadhatott.
Rájön, hogy nemsokára amúgy is kirepülnek a szülői házból. Régóta
együtt van a szeretőjével, és teljesen biztos benne, hogy ő boldoggá
tudja tenni. Tehát Joe hajlik arra, hogy vállalja a kockázatot egy esetleges
rövid távú problémára a fiaival való kapcsolatában. Jó oka van rá, hogy
azt higgye, ő és a fiai közel maradnak egymáshoz.
Marge (37) esete teljesen más. A lányánál, a 7 éves Cloénál az
Asperger-szindróma enyhébb változatát diagnosztizálták. Az iskolába
teljesen beilleszkedett, de egyértelműen voltak különleges igényei.
Nehezen viselt bármiféle eltérést a megszokottól.
Ráadásul Marge úgy érzi, a férje annyira védelmezi Cloét, hogy nagy
valószínűséggel valamiképp megtorolná, ha Marge kiszállna a
házasságukból a férfi miatt, akivel viszonya van. Bár a házasságuk nagy
csalódás volt, nem volt borzasztó. A férfi sem olyan különleges, akivel
viszonya van. Így Marge nem érzi azt, hogy kockára tehetné a lányával
való kapcsolatát. Cloénak nagy szüksége van rá, és a házassága sem
olyan szörnyű.
Tehát végül is, ha gyerekek is vannak, a tapasztalataira kell
hagyatkoznia. A lényeg az, hogy ne csapja be önmagát. Ha esély
mutatkozik arra, hogy a gyerekével való kapcsolata megromolhat, akkor
szembe kell néznie a lehetőséggel, és mérlegelnie kell. Ha a házassága
viszont tényleg nagyon rossz, a szeretője pedig fantasztikus, akkor ezzel
nézzen szembe, és kérdezze meg önmagától, vajon érdemes-e a
házasságában maradni, és egy életen át szenvedni, ahhoz a várható, de
nem jelentős, és nem örökké tartó károsodáshoz képest, amit esetleg a
gyerekeivel való kapcsolata elszenvedhet.
 Amit a legjobb szülők tesznek

Szülőként az a feladata, hogy mindig kéznél legyen, ha a gyerekeinek

szükségük van önre, és megóvja őket a sérülésektől. Ez egyértelmű. De
ugyanolyan mértékű felelősséggel tartozik önmagával szemben is, hogy
olyan életet éljen, amit érdemes élni. Egyik felelősséget sem hagyhatja
figyelmen kívül.
Azokban az emberekben, akik elhatározták, hogy elválnak, pedig van
gyerekük, és elégedettek a döntésükkel, mind van valami közös. Olyan
emberek ők, akik teljesen őszinték voltak önmagukkal szemben, és
tisztán látták a valóságot, amellyel meg kellet küzdeniük. Azok az
emberek, akik nem elégedettek a döntéseikkel, olyanok, akik a homokba
dugták a fejüket, és nem tudták értelmezni a jeleket, amik pedig tisztán
láthatóan ott voltak körülöttük.
Ez adja a különbséget. Rendkívül nehéz a feladat, ezért természetes,
hogy gyötri magát miatta. De az őszinteség és a tisztánlátás segíteni
fogja abban, hogy azt tegye, ami a legjobb mindenki számára. Ebből a
fejezetből megtudhatja, mit kell szem előtt tartania.
Ha azon tűnődik, hogyan kezelje a gyerekeit a válási folyamat során,
van egy fejezet ennek a könyvnek a végén, ami gyors leckét ad arra
vonatkozóan, hogyan küzdjön meg minden felbukkanó problémával.

* * *

Ekkorra már a legtöbb ember tisztában van azzal, kivel lenne a legjobb
együtt élnie. De tegyük fel, az eddig megtanultak ellenére még mindig
nem egészen biztos benne.
Tapasztalataim szerint a következő dologról van szó. Azt hiszem,
igenis tudja. Azt hiszem, tisztán látja. Csak ijesztőnek találja, hogy a
döntése alapján cselekedjen.
Sokszor találkozom ezzel, nemcsak akkor, ha azt kell eldönteni, vajon
a házastársával maradjon-e, vagy a szeretőjét válassza, hanem más, az
életet megváltoztató döntések esetén is.
Mondjuk, hogy talál egy furcsa anyajegyet valahol a testén, ami miatt
aggódni kezd. Persze ha hipochonder, akkor rögtön rohan az orvoshoz.
De sokan másképp reagálunk. Tudjuk, hogy az a megfelelő döntés, ha
megnézetjük. De a gondolat, hogy drága teszteket kell majd kifizetni, és
esetleg rákot diagnosztizálhatnak, ami miatt aztán fájdalmas kezeléseket
kell kiállnunk, plusz a halálfélelem: ez mind olyan ijesztő. Tudjuk, mit
kellene tennünk, mégis halogatjuk.
Mivel ijesztőnek tűnik, amit meg kellene tennünk (és emiatt
halogatjuk), az orvosi gyakorlat kevésbé félelmetessé próbálja tenni:
„Nézze, valószínűleg semmi komoly, de ha mégis, minél hamarabb
kezelik, annál valószínűbb a kezelés sikere.”
Tehát ha olyan döntést kell véghezvinnie, amiről tudja, hogy az lesz a
legjobb, a lényeg az, hogy gondolja át, mitől félelmetes az, és hogyan
lehetne kevésbé félelmetessé tenni. A következőkben ezt fogjuk tenni.
Megnézzük, hogyan vigye véghez a döntését – hogy kiiktassuk a
félelmet.
Kövessen tehát engem, akkor is, ha még mindig azt hiszi, nem tudja,
mi a legjobb, fogadni merek, hogy mire megtudja, hogyan hozza meg a
lehető legjobb döntést, addigra azt is meg fogja tudni mondani, ki lesz a
legjobb partner az ön számára.
 ÖTÖDIK SZINT
FELSZÁMOLNI A HÁROMSZÖGET
 [ 13 ]
A korrekt szakítás
Van egy üzenet, amit mindenképpen meg szerettem volna értetni önnel,
mégpedig az, hogy az igazság felszabadít. Amíg tart a viszonya, olyan,
mintha a pokol tornácán rekedt volna, csapdában a két kapcsolat között.
Megértem: bizonyos szempontból jó dolog. A viszonyában sokszor
megtalálja azt, amit a házasságában nem. De ahogy múlnak a hónapok,
majdnem mindig egyre világosabban látja az ember, hogy tarthatatlan az
állapot, hogy a senki földjén rekedt két kapcsolat között.
De létezik egy igazság, az igazság arról, hogy kivel lenne önnek a
legjobb. Az igazság nem arról szól, hogy minden milyen csodás és
tökéletes lesz egy emberrel. Ön sem született millió dolláros bizalmi
alappal. De van egy igazság, ami megmutatja, hogyan lehet sokkal
boldogabb, mint most.
Egyik fő oka annak, hogy az emberek nem látják az igazságot, ami
felszabadíthatná őket, az, hogy az igazság arra mutat rá, hogy az egyik
kapcsolatukat fel kellene bontani, és ezzel képtelenek szembenézni.
Tényleg ijesztő is lehet.
Amikor San Franciscóban először engedélyezték az egyneműek
élettársi kapcsolatát, James (37) nagyon szeretett volna törvényesen
együtt élni Braddel, akivel régóta együtt volt. Ám ugyanúgy, mint a
heteroszexuális pároknál, az ő kapcsolatukban is sok minden volt a
felszín alatt. James és Brad kapcsolata nem volt zökkenőmentes. James,
aki tizenegy évvel volt fiatalabb, mint Brad, felnézett Bradre mint
mentorára, mint szeretőjére és partnerére. De közben egyértelműen
eltávolodtak egymástól. James sejtette, hogy a legjobb dolog a
kapcsolatukban Brad számára az volt, hogy összejöhetett egy fiatalabb
pasival. Most, hogy James már nem volt olyan fiatal, Brad kezdte
elveszíteni az érdeklődését iránta. De Brad olyan sok évvel idősebb volt
nála, hogy James érezte, ezért félt vele szakítani.
James remélte, hogy a házastársi viszony, ami majdnem házasság,
megszilárdítaná a kapcsolatukat. De nem szilárdította meg. Hamarosan
Brad újra hűvösen viselkedett vele. És bár azt mondta magának, ő
sosem tenne ilyet, James mégis viszonyba keveredett egy
munkatársával a biztosítócégnél, ahol dolgozott, és a hamarosan
érzelmileg is vonzódni kezdtek egymáshoz.
„Bárcsak megütne – mondta James, mikor Bradről mesét nekem. –
Akkor sokkal könnyebb lenne szakítani vele.”
Sokan vagyunk ugyanebben a helyzetben, még ha nem is épp így
fogalmaznánk. James látta az igazságot. Braddel vége volt, és azzal az
új sráccal akart együtt élni, de nagyon nehéz volt szakítani valakivel, akit
szeretett, akivel megosztotta majdnem egész felnőttéletét. Túl nehéz volt.
Túl nehéz volt James számára szabadon engedni saját magát.
Tényleg nehéz volt? A fájdalmat és a feszültséget, ami a
szakításokkal jár, mindig nehéz elviselni. James elakadt ott, ahol a
legtöbben elakadunk. Azon gondolkozott, mit mondjon, hogyan mondja,
mikor mondja. Hogyan intézze úgy a dolgokat, hogy azok a lehető
legsimábban menjenek.
Vannak jó válaszok ezekre a kérdésekre.
 Elvágni a köldökzsinórt

Szakítani valakivel olyan, mint megszülni egy gyereket. Igazából nem is

annyira bonyolult. A nők a harmadik világban mindent maguk intéznek.
Csak az a baj, hogy bizonyos dolgok esetleg rosszul alakulhatnak, ami
problémát okozhat. Lássuk hát, mi tehetünk, hogy megakadályozzuk
ezeknek a rossz dolgoknak a bekövetkeztét.
Mikor azt mondja valakinek, hogy szakítani akar vele, az első reakció
majdnem mindig ez: „Miért?” Ez a kérdés szörnyű csapdát rejt. Az első
hiba, amit nem szabad elkövetnünk, az, hogy ne próbáljunk meg
válaszolni erre. Ne válaszolja meg a kérdést, hogy miért, és főleg nem
menjen bele részletekbe.
Azt szeretném, ha ezt tökéletesen megértené. A szakítás nem egy
beszélgetés arról, hogyan lehetne javítani a kapcsolatukon. Ahogyan a
könyvem elején említettem, már biztosan rengeteget dolgozott azon,
hogy olyan jóvá tegye a kapcsolatát, amennyire csak lehetséges. Már
bebizonyította, hogy a foltozgatással, javítgatással nem lehet
megmenteni a kapcsolatukat.
A legtöbb szenvedés abból következik, hogy az emberek akaratlanul
is megpróbálják a szakítást kibéküléssé változtatni. Azzal érik ezt el,
hogy megpróbálnak válaszolni a „miért?” kérdésre.
Majdnem minden lehetséges válasz erre a kérdésre könnyen
átalakulhat egy olyan beszélgetésbe, amivel aztán megpróbálnak
kibékülni.
„Mert állandóan csak veszekszünk.” A reakció: „Most majd találunk
egy nagyon jó párterapeutát, és nagyon-nagyon igyekezni fogunk majd
rendbe hozni a dolgokat.”
„Mert eltávolodtunk egymástól.” Válasz: „Csak több időt kellene
együtt töltenünk, és közös érdeklődést, hobbit találni.”
„Mert lefeküdtél a húgommal.” Válasz: „Mindent rendbe hozok, és
soha többé nem teszek ilyet.”
„Mert egyszerűen nem jövünk ki egymással.” Válasz: „De nem olyan
rossz a helyzet, mint gondolod.”
„Mert ronda vagy.” Válasz: „Lefogyok és felvarratom az arcom.”
És így tovább. De nem áll meg itt a dolog. Már magyarázkodik is,
miért nem elég, miért nem fog működni az „arcfelvarrás” vagy a „jóvá
teszem”. És akkor persze a másik fél még tovább megy az ígérgetéssel.
Vagy hirtelen 180 fokos fordulatot vesz, és arról kezd beszélni, hogy
igazából mindez az ön hibája.
Így vagy úgy, de magával rántja az alkudozásba a kapcsolatukról.
Mielőtt észrevenné, már két alternatíva között választhat. Mondhatja azt,
hogy: „Semmilyen körülmények közt nem akarok tovább veled élni.” Ez
véget vetne a huzakodásnak. Időközben a beszélgetések és
alkudozások szívet tépően folytatódnak órákig, napokig, hónapokig,
évekig. Milyen hiábavaló!
A másik lehetőség az, ha megadja magát. Belekapaszkodik egy
javaslatba. „Igen, igazad van! Veszünk egy kutyát! Annyira jó lesz, és
majd együtt sétáltatjuk, és újra közel kerülünk egymáshoz.”
Miért adta meg magát? Mert kimerült.
Az alapszabály tehát a következő. Eddigre már biztosan megtett
minden öntől telhetőt, hogy a lehető legjobbat hozza ki a dolgokból. De
ha már semmi sem segít, és a lehető legjobb egyszerűen nem elég jó,
akkor vége a próbálkozásoknak, hogy rendbe hozza a dolgokat. Akkor
muszáj szakítani. Nem kell megmagyaráznia, és nem is lenne szabad
magyarázkodnia, mert az csak a kibékülés erőltetéséhez vezet.
Mintha egy vázát tartana a kezében. Eltörheti vagy megragaszthatja.
De ragasztani, miközben töri, eléggé értelmetlen dolog.
Mit kell mondania tehát, ha szakít valakivel? Csak annyit mondjon,
hogy „Ez a kapcsolat számomra nem működik többé.” És ha
megkérdezik, hogy miért nem, a válasz legyen ez: „Mert nem működik,
és kész.” Addig ismételgesse ezeket a szavakat, amíg csak szükséges.
Nem kell részletesen megmagyarázni.
Próbálja meg úja és újra arra terelni a szót, hogy mikor és hogyan
fognak különválni.
Tudom, hogy nyersen és kegyetlenül hangzik. Talán eljön az az idő is,
amikor megölelik egymást, és sírnak, és siratják a kapcsolatukat. Ez jó
dolog később. De az általam javasolt módon való szakítás jóval kevésbé
durva, mit egy örökkévalóságig nyújtott és fájdalmas vita, kétségbeesett
könyörgésekkel, mely soha nem vezet sehová. És sokkal jobb, mint az
időpocsékoló, lélekőrlő időszak, amikor beadja a derekát, és beleegyezik,
hogy megpróbálják rendbe hozni a kapcsolatot, azt a kapcsolatot, amit
nem is akar megtartani.
 Tehát az ökölszabály a következő: ne mondja, hogy vége, amíg nem
teljesen biztos abban, hogy tényleg vége. Azért, mert ön nem akar olyan
ember lenni, akit megrémít, hogy véget vessen valaminek. Ám ha már
teljesen biztos benne, hogy vége, akkor csak annyit kell mondania:
„Vége.”
 Csak semmi taktikázás

Ha most arra gondol, hogy: „bolond ez a nő, ha azt hiszi, hogy csak
annyit mondok, hogy vége, és ezzel aztán be is lesz fejezve a dolog”,
akkor igaza van. Tényleg bolond lennék, ha ezt hinném. A lehető
legkevesebb fájdalmat akarja okozni, mégis sok mindenről kellene
beszélnie. Hogyan is kellene akkor intéznie?
A szabály nagyon egyszerű. „Az igazat mondja, de az legyen
kielégítő.”
Hadd fejtsem ki ezt. Legtöbben úgy gondoljuk, hogy csak a kegyetlen
igazság („nem tudom, hogyan fogalmazzak, kimondom hát úgy, ahogy
van”) és a taktikázós hazugság („csak leszaladok egy kiló kenyérért” – és
soha többet nem jön vissza) között választhat.
Van egy ideális lehetőség. Amikor elmondja az igazságot, gondolja át
óvatosan és mélyen, mi kell majd a másiknak, amikor hallgatja. És akkor
a folyamat részeként, melyben közli vele az igazságot, megtalálja a
módját annak is, hogyan feleljen meg az elvárásainak.
Gyors példa: „Kövérnek látszom ebben a nadrágban?”
„Nem ez áll rajtad a legjobban azok közül, amiket eddig rajtad láttam,
de szeretlek és nekem gyönyörű vagy.”
Másik példa. Ha megkérném, hogy töltse a hétvégét nálam, és
segítsen költözni, válaszként közölheti a kegyetlen igazságot: „Eszem
ágában sincs”, vagy egy taktikás hazugságot: „Persze”, aztán pedig
mégsem jön el. Vagy megmondja az igazat, és közben megfelel az
elvárásainak azzal, hogy szerez nekem segítséget: „Ez a hétvége nem jó
nekem, de miért nem kérdezi meg Joeyt? Ő szabad, és biztos boldogan
segít, ha meghívja egy ebédre.”
Szakítani valakivel persze sokkal komolyabb dolog, de az
alapszabály ugyanaz. Mit gondol, milyen elvárásai lesznek a
házastársának vagy a szeretőjének, ha megmondja neki, hogy szakít
vele? Addig nincs joga közölni vele, amíg őszintén nem igyekszik
megfogalmazni a további szükségleteiket, és kitalálni, milyen módszerrel
tudja majd azokat előadni neki.
Segítségképpen itt van néhány általános igény, melyre szükségük
lehet az embereknek, ha szakítanak velük:
 … tudni, hogy milyen lesz a jövőbeli kapcsolatuk,
… tudni, hogy még barátok lehetnek,
… tudni, mi lesz az anyagiakkal,
… tudni, hogy ő hol fog élni,
… tudni, mennyi ideje van még a különköltözésig,
… tudni, hogy kié lesz a gyerekek felügyeleti joga,
… tudni, hogy kié lesz a kutya felügyeleti joga,
… tudni, hogy mit fog majd mondani a gyerekeknek,
… tudni, hogyan fogja majd megmagyarázni a szülőknek, a
családnak,
… tudni, hogy mi lesz a következő lépés, és mik a határidők,
… tudni, hogy már semmit sem lehetett volna tenni, hogy
megváltoztassa a dolgokat.
Ezek mind igazi és komoly szükségletek. Az egyetlen szükséglet,
amit megtagadhat, az az, hogy megmagyarázza, miért.
Az igazán érdekes rész ezután következik. Nem tudhatja biztosra, mit
akar majd tudni a másik fél, ha bejelenti, hogy szakítani akar.
Minimalizálni próbálja a fájdalmat, nem a tökéletességre törekszik. Az
évek során arra jöttem rá, hogy az ember akkor tudja a legkisebb
fájdalmat okozni, ha őszintén megtesz mindent, hogy kitalálja, mire lesz a
másiknak szüksége. Nem biztos, hogy teljesen jól fog tippelni. Nem baj.
Azzal, hogy megpróbálja kitalálni, megtesz mindent, hogy megmutassa,
van önben jó szándék.
 Csak semmi jelenet!

Mindenki azt kérdezi, van-e valami módja annak, hogy jelenet nélkül
szakítsanak a párjukkal? Az lenne a Szent Grál, a fájdalommentes,
jelenet nélküli szakítás. Azért szeretnénk annyira, mert utáljuk a
konfrontációt, ami persze csak egy udvariasabb kifejezése annak, hogy a
legtöbben gyávák vagyunk.
A tény azonban az, hogy nemcsak lehetetlen elkerülni a jelenetet, de
a törekvéseink, hogy elkerüljük azt, hosszú távon általában csak még
rosszabbra fordítják a dolgokat.
Vegyük a klasszikus szakítási jelenetet, amikor valaki egy zsúfolt
étteremben szakít a párjával. Ki fog ilyen helyen jelenetet rendezni? –
gondoljuk. De ha tényleg megteszi, és ilyen helyen szakít vele, akkor a
szakítással járó fájdalmat és haragot azzal is tetőzi, hogy még inkább
magára haragítja, mert úgy rendezte, hogy ne kelljen végighallgatnia, ő
mit érez.
Az igazság az – és húzza alá a következőt: paradoxon, de mégis igaz
–, hogy a legjobb és valójában az egyetlen módja annak, hogy
minimumra csökkentse a szakítással járó kiabálást és sírást, az, ha
elfogadja. Így igaz. Akkor szakítson, ha van elég idő és magukban
vannak, hogy minden érzés előtörhessen. Mondja azt: „Tudom, rengeteg
érzés kavarog most benned, és sok mindent szeretnél mondani. Nem is
akarlak megállítani, Mondj el mindent, amit el akarsz mondani. Adj ki
mindent.”
Nem tudja a jelenetet megakadályozni, de ez a legjobb módja annak,
hogy a legkevésbé legyen rossz.
A szabály a következő. Minél inkább hajlandó elfogadni a másik
érzelmeit, annál kevésbé érzi a másik, hogy fel kell erősítenie őket, hogy
áttörhessenek az ön ellenállásán.
Hogy a lehető legkevésbé fájjon, próbáljon meg minél jobban
elgondolkodni azon, amit a másik mond, ne hárítson csípőből. Például ha
a másik azt mondja: „Soha nem is akartad, hogy ez a kapcsolat
sikerüljön. Meg sem próbáltad igazán.” Erre azt felelheti: „Talán igazad
van. Talán mindig is visszatartottam valamit. Tudom, tehettem volna
értünk többet is, adhattam volna többet.” És hát nem igaz? Majdnem
mindannyiunkra igaz.
Soha ne mondjon olyasmit, hogy: „Igen, de te még többet
visszatartottál az érzéseidből, mint én.” Vagy: „Hát igen, bezzeg te nem
tartottál vissza semmit – megszállott voltál, rám telepedtél, túlságosan
sokat akartál tőlem.” Még ha igaz is lenne ebből valami, ha vitába
bocsátkozik azzal kapcsolatban, kinek volt nagyobb része abban, hogy
tönkrement a kapcsolatuk, akkor csak egy még több fájdalommal járó
jelenetet indít el vele.
Tehát ne támadjon, ne hibáztasson, de ne is próbálja védeni magát.
Csak hagyja, hogy a másik érzelmei szabadon áradhassanak, és
próbálja meg elismerni őket, ahol csak tudja.
Így a jelenet sokkal hamarabb lezajlik, mint bármi más módon. Nem
öntött még több olajat a tűzre.
 Dilisek és szörnyetegek

Egy nagy kivétel van mindez alól. Hogyan szakítson valakivel, aki őrült
vagy rosszhiszemű, vagy mindkettő? Nem arról van szó, ha csak
egyszerűen haragszik valakire. A nyuszifőzőkről, kontrollmániásokról,
erőszakosakról és egyéb ilyen típusú emberekről beszélek. Másképpen
fogalmazva olyanokról, akik esetleg bánthatják önt. Nem feltétlenül
fizikálisan, de érzelmileg és gyakorlatilag.
Az első számú szabály ilyenkor az, hogy egyértelműen döntse el, a
személy, akivel szakítani akar, beleesik-e ebbe a kategóriába, vagy nem.
Azt senki nem tudja biztosan megmondani önnek, hol a határ. Attól még
nem kerül senki ebbe a kategóriába, hogy bonyolult természetű vagy
érzékeny. Azért tartoznak bele ebbe a kategóriába, mert bizonyítékai
vannak a múltból, hogy amikor valami olyat tett, ami nem tetszett nekik,
akkor egészen más szintre helyezték a dolgokat, és megbántották vagy
megijesztették önt. Ha úgy érzi, jó eséllyel tartoznak ebbe a kategóriába,
akkor minden bizonnyal így is van. A tagadás ebben az esetben nem
segít.
A következő szabály az, hogy létezik egy „a biztonság az első”
nevezetű eljárás, ezt kell követnie, ha ilyen típusú emberrel áll szemben.
Az első lépés ebben az eljárásban, hogy fontos személyeket von be.
Szüksége lesz egy ügyvédre, aki majd ellátja tanácsokkal. Sokkal
több joga és lehetősége lehet, mint azt elsőre gondolná. Ráadásul az
ügyvédje figyelmeztetheti, nehogy bármi hibát elkövessen. Az
ügyvédjével kidolgozhatnak egy tervet, hogy mit tegyenek, mikor tegyék.
Szüksége lesz még egy közeli barátra vagy családtagra is, aki tudja
tartani a száját. Ez a barát ezer és egy módon segíthet önnek – tanácsot
adhat, támogatást, helyet, ahol ideiglenesen meghúzhatja magát, és más
ehhez hasonlót. Ez a személy fogadhatja az ön leveleit és üzeneteidet ön
helyett, hogy a tervei titokban maradjanak.
Szüksége lesz még egy személyre, aki kölcsönadhat, vagy adhat
némi pénzt a számlák kifizetésére addig, míg meg nem áll a saját lábán.
Ha ez nem tűnik megvalósíthatónak, akkor átmenetileg vissza kell
vonulnia. Mielőtt cselekszik, vegye fel a kapcsolatot olyan otthonokkal,
amelyek menedéket adnak erőszakos kapcsolatból menekülő emberek
számára. Az ilyen menedékhelyeket fenntartó emberek tudnak önnek
tanácsot adni, hogy mi lenne a legjobb menete a dolgai intézésének, és
talán segíthetnek is, vagy kínálhatnak alternatív megoldást a
menedékhely helyett.
Mihelyt megvannak az „emberei”, elkezdheti kidolgozni a tervét. Ez a
második lépés. Szüksége van egy helyre, ahol ön és a gyerekei
biztonságban lesznek, és pénzre egy külön, titkos számlán, hogy abból
ellássa magát a kritikus időkben.
Mielőtt megszakítaná a kapcsolatát, szüksége lesz jogi tanácsadásra
is, különösen akkor, ha gyerekei is vannak. Meg kell tudnia, milyen jogai
és milyen kötelezettségei vannak. Néhány esetben sokkal jobban jár, ha
távoltartási végzést szerez, és a saját házában vagy lakásában marad.
Ezekkel az eljárásokkal kapcsolatban csak ügyvéd nyújthat önnek
megfelelő tanácsot.
Egy nagyon fontos dolog: bármennyire is nehéz a helyzet, és tényleg
nagyon nehéz lehet, nem árulhatja el magát a házastársának, vagy
olyasvalakinek, aki esetleg elmondja neki. Higgadtnak kell maradnia,
amíg mindent meg nem tervezett és elő nem készített.
Harmadik lépés. Ne rendezzen szakítási jelenetet. Hagyjon egy
levelet ott, ahol a másik biztosan megtalálja, és egyszerűen ne legyen
ott, mikor hazamegy. Ne szálljon szembe olyannal, akiről úgy érzi,
valamilyen módon veszélyes lehet.
Ha követi ezeket „a biztonság az első” lépéseket, akkor ön és a
gyerekei új fedél alatt lesznek, mielőtt a basáskodó társa felfoghatná, mi
is történik. Nem fogja tudni a címét. Megtette a lehető legjobb dolgot,
hogy új, biztonságosabb és boldogabb életet élhessen.
 A végső fenyegetés

Van egy különleges eset, amelyről szólnom kell, mert elég gyakori, annak
ellenére, hogy extrémnek tűnhet. Néha, amikor szakítunk valakivel, azzal
ijesztget, hogy megöli magát, ha megtesszük. Néhány esetben már előre
szól: „Ha valaha szakítasz velem, én megölöm magam.”
Mit tegyen az ember, ha öngyilkossággal fenyegetik?
Kényes ügy, néha fájdalmas, de nem annyira komplikált. A tény, hogy
valaki öngyilkossággal fenyegetőzik, igen erős indok arra, hogy ne
folytasson vele kapcsolatot. Meg kellene lazítania az önök közti
köteléket.
Bármit tesz is, ne maradjon olyannal, aki öngyilkossággal
fenyegetőzik. Helyette a tapasztalataira kell hagyatkoznia, vajon „csak
fenyegetőzés” vagy valódi lehetőség az öngyilkosság? Ez nehéz dolog,
hiszen tapasztalt orvosok is megszenvedhetnek vele, hogy eldöntsék. De
itt nem túl bonyolult a dolog. Mindig tételezze fel, hogy van valós alapja a
fenyegetésnek, hacsak nincs teljesen meggyőződve arról, hogy csak
ijesztgetés.
Amennyiben tényleges lehetőség áll fenn az öngyilkosságra, akkor
„pszichiátriai vészhelyzet” esete forog fenn. Szó szerint. Azt jelenti, hogy
beszélnie kell egy pszichiáterrel arról, hogy ez a személy veszélyes
önmagára. Aztán kövesse a pszichiáter útmutatásait. Azokat, akik
ténylegesen veszélyesek önmagukra, kötelezően kórházba kell utalni,
hogy megfigyeljék, kezeljék őket.
A pszichiáternek biztosan lesznek hasznos ötletei az időzítéssel és a
követendő lépésekkel kapcsolatban, hogy hogyan kellene szakítania egy
ilyen személlyel. Ne kövessen el hibát. Nem hagyhatja, hogy csapdába
ejtse a fenyegetőzésével, bármilyen valósnak tűnik is, egy olyan
kapcsolatban, ami nem jó az ön számára. Talán kegyetlenül és ridegen
hangzik, de a lehető legjobb életet kell élnie, amit csak élhet, és ha valaki
elhatározta, hogy megöli magát, mert ön boldog akar lenni, akkor az ön
felelőssége megakadályozni, hogy megtegye.
De az nem az ön felelőssége, hogy feláldozza a saját életét. Mégis
mit tenne? Az élete hátralévő részét olyannal töltené, akivel nem is akar
együtt lenni, aki mentálisan beteg? Szomorú, de igaz.
 Mi legyen akkor, ha úgy gondolja, hogy csak ijesztgeti az
öngyilkossággal? Ne hagyja, hogy játsszon önnel. Mondja meg neki
egyenesen: „Meg kell tennem, amit meg kell tennem, és neked is meg
kell tenned, amit meg kell tenned.” Más szóval ne adjon lovat alája. Ha
nem bírja magát rávenni erre, akkor azt fejezze ki, hogy a veszély valódi,
és pszichiátriai vészhelyzetként kell kezelnie.
Ez a két lehetőség: üres fenyegetőzés vagy pszichiátriai vészhelyzet.
Teljesen különböző módon kell kezelni őket. Ám egyik esetben sem
maradhat ezzel az emberrel.

* * *

A dolgok általában nem alakulnak ilyen végletesen. A szakításokat

fontolgatni sokkal ijesztőbb, mint valóban átélni. Az, hogy szakítani akar,
végső soron segít olyan simán szakítani, amennyire csak lehetséges.
 [ 14 ]
Jól gondolja meg, mielőtt lép
Legtöbbünknek muszáj volt O. Henry- (William Sidney Porter-)novellákat
olvasni a gimnáziumban. Mindegyiknek meglepő a befejezése. Az egyik
legismertebb történet egy fiatal házaspárról szól, akik tönkrementek. A
férfi egyetlen vagyontárgya egy zsebóra, a nőé a hosszú, pompás,
gesztenyeszín haja. Mindketten azon őrlődnek, mit vegyenek a másiknak
karácsonyra. A nő elhatározza, hogy egy lánccal fogja meglepni a férjét
az órájához. A férfi elhatározza, hogy egy teknőspáncél fésűvel lepi meg
a nőt.
Az igazi meglepetés számukra, és számunkra is az, amikor
karácsony reggelén kiderül, hogy a férfi eladta az óráját, hogy
megvehesse a fésűt, a nő pedig eladta a haját, hogy megvegye a láncot
a férfinak. A tipikus keserédes befejezés.
Érti? Így jár, ha nem beszél a partnerével, és nem jár alaposan utána
a dolgoknak.
De az ön helyzetében ez a probléma megelőzhető. A szabály világos
és egyszerű. Jól gondolja meg, mielőtt lép. De ne csak gondolkodjon.
Ellenőrizze, hová lép, még akkor is, ha olyan kapcsolatba, amelyben már
benne él egy ideje. Sosem lehet tudni. Ahhoz, hogy véghezvihesse az
útmutatásban szereplő dolgokat, beszélnie kell azzal a személlyel, akit
véleménye szerint választani fog, és kap tőle néhány biztos választ.
De mik legyenek a kérdések? Mi az, amit keres?
 David története

David (43) lenne a legutolsó, akiről azt gondolná, két kapcsolata van.
Nem kifejezetten nőcsábász típus, hanem egy egészségesen óvatos
könyvelő volt, aki azokra specializálódott, akiket jövedelemadó-csalással
vádoltak meg. Olyan valaki volt, aki jó eséllyel indult, hogy ügyetlenül
elrontsa a saját dolgait.
Miután elvált az első feleségétől, pár évig nem kötelezte el magát,
néhány randevúnál tovább nem ment el. Aztán találkozott Mollyval. Molly
mindazt a kedvességet, biztonságot, támogatást képviselte, amire
Davidnek olyan nagy szüksége volt, és amit nem kapott meg a
házasságában. Az csak hab a tortán, hogy David a munkája során
ismerte meg Mollyt, aki adminisztrátor volt az adóhatóságnál, így
szakmailag is nagyon sok közös volt bennük.
Egyetlen probléma volt csak. David imádta a mozgást –
kerékpározást, sziklamászást, síelést, vitorlázást –, és soha nem élvezte,
ha csak úgy heverésztek, pedig Molly pont azt szerette leginkább. Volt
valami anyás Mollyban, ami megnyugtató volt, de ez azt is jelentette,
hogy nem volt igazi kihívás David számára. Ezért úgy érezte, azzal
együtt, hogy Molly nagyszerű, egy kicsit unalmas is. Miután két évig
voltak együtt, David és Molly elhatározták, hogy egy kicsit lazábbra
veszik a dolgot. Molly tisztában volt David nyughatatlanságával, és
szerette volna megakadályozni, hogy David ejtse. Abban reménykedett,
hogy majd hiányozni fog neki, és akkor visszajön hozzá.
Nos, hiányzott neki, és vissza is jött hozzá, de közben összejött
Sukival, aki tökéletes ellentéte volt Mollynak. Suki egy petárda volt.
Nagyon nem anyás módon Suki folyton kihívások elé állította Davidet,
minden lépésével, véleményével, viselkedésével, hitével, döntéseivel. És
Davis ezt imádta. Annyira élőnek érezte magát vele. Ráadásul Suki sokat
szintén szeretett azokból a sporttevékenységekből, amiket David űzött.
Végre volt partnere, ha csinálni akart valamit.
Bármily meglepő, attól függetlenül, hogy Suki szórakoztató és
izgalmas volt, Molly hiányzott Davidnek. A szex nem volt olyan jó Sukival,
mint Mollyval. És hiányzott neki a gondoskodás csodás érzése.
Ekkor kezdtek veszélyesnek tűnni a dolgok, nem jó értelemben.
Mindkét nő tudott a másik létezéséről, de egyikük sem tudta, legalábbis
David szerint, a másik nővel való kapcsolatának a jellegét. Tehát David –
egy veszélyes életet élő óvatos ember szenvedésével – érezte a kést a
torkán, tudta, hogy gyorsan döntenie kell, kivel akar maradni.
Nehéz volt, mert mindkét nő jó ember volt, akikkel tényleg törődött. A
végén David rájött, nem róluk szól a dolog, hanem róla. Bármilyen
nagyszerű nő volt is Molly, David nem szerette azt a képet magáról,
amelyben ő egy olyan ember, aki a biztonságot és a kényelmet választja.
De tetszett a gondolat saját magáról, amiben az izgalmakat választja
Suki személyében.
Mivel felelősséggel gondolkodó ember volt, szakított Mollyval, és
megmondta Sukinak, hogy komolyan el szeretné kötelezni magát
mellette. Egy darabig jó volt. Aztán rájött, hogy szörnyű hibát követett el.
Suki szerette Davidet mint szeretőt, de vagy nem vágyott a
megállapodásra, vagy nem vágyott arra, hogy Davidnél állapodjon meg.
Talán a könnyedségének és szabadságának az volt az oka, hogy nem
izgatta, meddig tart a dolog Daviddel. Amikor látta, hogy David
komolyabbra vette a dolgot, megijedt.
David, aki két nagyszerű nővel kezdett, nem tudta megtartani egyiket
sem.
Mindez nem történt volna meg Daviddel, ha mielőtt felugrott volna
Suki szekerére és lehagyta Mollyét, ellenőrzésképpen kicsit megrugdosta
volna a kerekeket.
Mit gondol tehát egy komoly beszélgetésről azzal a személlyel, akivel
tovább szeretné élni az életét, a beszélgetésről, amit Davidnek is meg
kellett volna tennie Sukival.
 Egy kis beszélgetés

Az első számú szabály az, hogy soha, SOHA ne kezdje így a

beszélgetést: „Arra gondoltam, megkérem a kezed, de előtte szeretnék
tisztázni néhány dolgot.” Nem is tudnám elmondani, mennyire rosszul
sülhet el a dolog.
Helyette mondjon a saját szavaival valami olyasmit, hogy:
„Szeretném, ha beszélgetnénk egy kicsit a kapcsolatunkról. Hogy
megtudjuk, hogyan állunk egymással, és merre tartunk. Lenne néhány
kérdésem, és biztosan neked is van pár.” Gondoskodjon róla, hogy olyan
időpontot válasszon, amikor zavartalanul beszélgethetnek, anélkül hogy
bárki félbeszakítaná önöket.
De mit is kérdezzen? A kettes számú szabály az, hogy mielőtt leülnek
beszélgetni, írjon le néhány gondolatot a következő kategóriákban.

ELKÉPZELÉSEK. Mi az, amit igaznak vél, ha ezzel a személlyel folytatja

tovább? David azt feltételezte, hogy Suki hozzá akar majd menni, ha ő
megkéri a kezét, de pont az ellenkezője volt igaz. Mit gondol arról, hogy
vajon a másik személy akar vagy nem akar majd gyereket? A másik
személy akar vagy nem akar majd költözni? Azt feltételezi, hogy a másik
egészséges? Ha azon gondolkodik, hogy újra a házastársának kötelezi el
magát, feltételezi-e, hogy megváltozhat vagy hogy meg akar változni?
Bármi legyen is fontos az ön számára, valószínűleg vannak róla
elképzelései, és meg kell kérdeznie a másikat is, hogy megtudja,
helyesek-e az elképzelései.
Mondhat valami ilyesmit: „Szeretnék biztos lenni benne, hogy egy
hullámhosszon vagyunk.” Aztán kérdezzen tőle egy eldöntendő kérdést –
olyat, amire csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni. Például:
„Beszélgettünk már félig-meddig a gyerekkérdésről, de tudni szeretném
biztosan, akarsz-e gyereket?”

SZÜKSÉGLETEK. Mikor arra gondol, hogy végleg elkötelezi magát

ennek a személynek, mi az a három legfontosabb igénye, amit belevisz
ebbe a kapcsolatba? Nehéz kérdés, hadd segítsek egy kicsit.
 Néhány fontosabb igénye azok közül a dolgok közül bukkan elő,
amelyek hiányoztak az előző kapcsolatából. Mondjuk például, szeret
gyakran szexelni, majd’ mindennap, de nem kapja meg a házastársától.
Úgy tűnik, a szeretőjével egészen más a helyzet. Akárhányszor csak
találkoznak, mindig vadul, őrülten szeretkeznek.
Ez mindig így lesz? Tudnia kell, mert ez igazi szükséglet az ön
részéről. Tehát kérdezze meg: „Tudod, eltűnődtem azon, milyen gyakran
szeretsz szeretkezni. Tudom, mindig szeretkezünk, amikor együtt
vagyunk, de azért nem vagyunk túl gyakran együtt. Ha mindennap együtt
lennénk, akarnál mindennap szexet, vagy egyszer egy héten, vagy
havonta egyszer?”
A lényeg az, hogy egy egyenes kérdéssel meg kell tudnia, hogy
minden fontos igénye, amit magával hoz ebbe a kapcsolatba, ki lesz-e
elégítve. Nem kerülheti ki a kérdést, csak mert szégyenlős. Ha olyannal
kell együtt lennie, aki elég jól szituáltnak tűnik, akkor meg kell kérdeznie
költekező szeretőjét, hogy megvan-e hozzá tényleg a pénze.
Gondoljon arra, hogy ki kell pipálnia minden szükségletét, hiszen ha
valamelyik hibádzik, akkor az a szükséglete nem lesz kielégítve. És nem
vádolhat érte senkit, csakis saját magát.

FÉLELMEK. A félelem egyfajta önvédelem arra, hogy valami ne történjen

meg. Általában olyasmi, ami egyszer már megtörtént a múltban, és nem
akarja, hogy még egyszer megtörténjen.
Például olyannal élt együtt, aki állandóan beteg volt. Szerette azt az
embert, de szörnyű teher volt, és tönkretette a kapcsolatukat. Tehát ha
most őszinte önmagához, be kell látnia, fél attól, hogy az az ember,
akivel együtt akar élni, szintén olyan valaki, aki sokat betegeskedik.
Minden félelemhez van egy jó kérdés. Természetesen nem
kérdezheti meg: „Állandóan beteg leszel?” De megkérdezheti: „Tudom,
furán hangzik, de sosem beszélgettünk az egészségedről. Szoktál beteg
lenni? Van valami egészséggel kapcsolatos problémád? Van valamilyen
örökletes betegség a családotokban?”
Ha az illető szeretné tudni, miért kérdezte, azt mondhatja neki:
„Számomra ez fontos kérdés.” Vagy: „Egyre közelebb kerülünk
egymáshoz, gondoltam, meg kellene kérdeznem.”
A lényeg az, hogy vegye komolyan a félelmeit. Nem akar homályos
szavakat hallani megnyugtatásképp.
 Ha tényleg létezik a félelme, akkor joga van tudni, miért lehet biztos
afelől, hogy a félelme nem fog problémát okozni a jövőbeli
kapcsolatukban.
 Ellenőrizze a házastársát

Ugyanilyen fontos feltenni ezeket a kérdéseket akkor is, ha annak akarja

elkötelezni magát, akinek már elkötelezte. Talán azt hiszi, nincs értelme,
hiszen már tudja a válaszokat.
De nem tudja. Addig nem, amíg ki nem erőszakol egy szilárd,
garanciális választ.
Tegyük fel, a házastársának problémái voltak a depresszióval. Most
úgy tűnik, jobbra fordultak a dolgok. De miért jobbak? Van oka arra, hogy
azt gondolhassa, így is maradnak?
Meg kell kérdeznie. Ha azért jobbult az állapota, mert gyógyszeres
kezelés alatt áll, az rendben van, de például tudnia kell, vajon nincs-e a
kezelésnek valamilyen mellékhatása, és ha van, akkor mennyire súlyos.
Máskülönben, puszta véletlenségből, a társa leállhat az
antidepresszánsokkal aznap, amikor ön elszánja magát, hogy nem válik
el.
A lényeg az, hogy ha elkötelezi magát valaki mellett, akkor alaposan
ellenőriznie kell, mit vállal. Úgy tippelem, több mint a felét a válásoknak
meg lehetett volna előzni, ha az emberek megbizonyosodtak volna arról,
hogy az elképzeléseik megvalósulnak-e a házassággal, mielőtt
elkötelezték magukat.
 Ellenőrizze ő is önt

Ugyanúgy fontos, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amelyekkel

megtudhatja, mik a másik elvárásai önnel szemben. Végül is, hogyan
lehetne boldog egy olyan kapcsolatban, ahol a másik fél nem az. És
hogyan lehetnének boldogok, ha csalódott önben, abban, hogy ön mit tett
le az asztalra? Sokan lábujjhegyen elosonunk ez elől a beszélgetés elől,
mert félünk. Nem akarjuk tudni, mit vár el a másik, mik az igényei. Olyan,
mintha egy hatalmas feladatlistát kapnánk, amit lehetetlen teljesíteni.
A valóság azonban sokkal kevésbé félelmetes. Miután a felesége
megtudta, hogy viszonya van – az az időszak mindkettejük számára
ijesztő volt –, Paul (39) rájött, hogy a feleségével akar együtt maradni,
nem pedig a szeretőjével.
Természetesen a felesége, Cami megbántva érezte magát, és dühös
volt, Paul tehát félt, hogy amikor a hazaköltözésről lesz szó, akkor a
felesége majd előáll egy aggasztó listával az elvárásairól. Hajlandó lett
volna elfogadni a purgatóriumot, de nem a poklot.
Ám nézzük csak meg, mit kért Cami. A legfőbb követelése az volt,
hogy Paul soha többé ne csalja meg, de még a gondolatát is felejtse el,
és ha mégis megtenné, akkor vége a házasságuknak. Rendben, Paul
megértette és el tudta fogadni.
Caminak legfőképp arra volt szüksége, hogy ők ketten párkapcsolati
terápiára járjanak. „Igazi terápiára”, mondta Cami rosszat sejtetően, ami
alatt azt értette, hogy minden fontos témáról beszélniük kell. Paul első
reakciója az volt, hogy inkább vállalna egy műtétet – „végül is azt
megcsinálják, kész vagy, és aztán elfelejted” –, de aztán rájött, hogy a
terápia végül is javíthat a kapcsolatukon, ráadásul beszélhet a saját
problémáiról és szükségleteiről, és akkor már egész jól hangzott.
Cami nagy félelme az volt, hogy nem tudja boldoggá tenni Pault. Mi
másért lett volna viszonya? Ez síráshoz vezetett, és egy darabig
mindketten pocsékul érezték magukat. Aztán Caminak az a zseniális
ötlete támadt, hogy mindketten elmondhatnák egymásnak, mire van
szükségük a másiktól a boldogsághoz. Készítettek egy listát. Amikor
megvizsgálták a feltételeket, minden megvalósíthatónak tűnt.
 Egy utolsó ellenőrzés

Amikor azon van, hogy elkötelezze magát valakinek, az élete

fordulóponthoz ér. Itt jövök én a képbe, meg kell kérnem, hogy nézze
meg jól, mi vár önre. Tapasztalataim szerint sajnos mindenki tanácstalan,
aki ebben a cipőben jár, hiszen nem tudja megbeszélni senkivel, mihez is
kezdjen. Legtöbben nem látjuk, mi áll előttünk, amíg neki nem megyünk.
Hadd próbáljam meg leegyszerűsíteni. Nézze meg jól, hova lép,
mielőtt lép, és nézze meg jól azt is, mit kap majd, mielőtt elkötelezi vagy
újra elkötelezi magát. Kérdezze meg önmagától:

Mi a fontos az ön számára, amikor azon töri a fejét, hogy ezzel az

emberrel fog élni?

Ha szüksége van valamire, akkor olyan kérdéseket kell feltennie,

amelyek megmutatják, vajon megkapja-e.
Nem lehet határozatlan. Mindannyiunk számára nagyon fontos, hogy
„boldogok” legyünk, és hogy egy „kedves” valakivel legyünk együtt. De ez
még kevés. Akárhogy is, ha önnek fontos, hogy a másik rávegye az
ellenszenves, semmirekellő fiát, hogy költözzön ki a házából, amit
megtehet, hisz a fia már 23 éves, akkor ez már olyasmi, amit ellenőrizhet
és bebiztosíthat.
Ne felejtse el, hogy a boldogság és a szenvedés hiába nagyon is
általános érzelmek, mindig egy konkrét, meghatározott okból fakadnak,
mint a hűvös szellő a forró nyári napon, vagy egy apró szúnyog, aki
valahogy bekeveredett a hálószobájukba. Ezek a konkrétumok, amikre rá
kell kérdeznie.
Gondoljon csak bele! A boldogság oly közel van már. Annyit kell csak
tudnia, mi az, ami fontos önnek, ki kell találnia, mire számíthat, legyen
határozott, és tegyen fel lényeges, okos kérdéseket, amelyek tisztázzák
a dolgok valódi mibenlétét.

* * *
Eddig arról beszéltünk, hogyan válassza meg jövőbeli útját. Végül itt az
ideje arról beszélni, hogyan építse fel a jövőjét.
 HATODIK SZINT
BEGYÓGYÍTANI A MÚLT SEBEIT,
FELÉPÍTENI A JÖVŐT
 [ 15 ]
Ez nem a bocsánatkérésről szól
Egy kapcsolatnak csak két stádiuma van. Tudatlanság és rehabilitáció.
Vagy abban a boldog időszakban vannak, amikor nem tudnak mindent
egymásról, minden új, és a legtöbb új dolog nagyszerű. Vagy már
rájöttek, mik azok az apróságok, amikkel bosszantják egymást, és most
próbálják rendbe hozni a dolgokat és megakadályozni a katasztrófát.
Tehát majd’ mindannyian a kapcsolatunk rehabilitációs stádiumában
vagyunk. Végül is a tudatlanság állapota nem tarthat tovább pár
hónapnál. Lehet elégedett, szeretetteljes, boldog rehabilitáció, de attól
még az.
Azt hiszem, azért mondom ezt, mert nem akarom, hogy sajnálja
magát. Mindig úgy érezzük, a visszaút nagyon hosszú, de végül is
bárkivel is van, a társaság kiváló az utazáshoz.
 Igazi gyógyulás

Természetesen mindig van valamilyen különleges oka, miért vagyunk a

rehabilitációs fázisban, az ön esetében azért, mert majdnem biztosan
van valamilyen seb, amit be kell gyógyítani.
Ha visszatér a házastársához, aki tudott a viszonyáról, akkor
egyértelmű, hogy van mit begyógyítani.
Ha a szeretője mellett döntött, lehet akár „happy end” is, de hibát
követ el, ha azt hiszi, hogy a szeretőjének nem voltak a bizalommal
kapcsolatos problémái, vagy nem volt dühös amiatt, hogy olyan sokáig
tartott elhatároznia magát, és kiszállni a házasságából.
Akkor sem kap szabad utat, ha olyan házastárs mellett kötelezi el újra
magát, aki semmiről sem tud. Egyértelműen hiányzott valami a
házasságukból, és nem jól működött valami, és egyikőjük sem lesz
igazán boldog, ha nem tesz ellene semmit.
A gyógyításhoz három hozzávalóra lesz szüksége.
Meg kell küzdenie a másik fél fájdalmával – a dühével, a sebeivel, az
önértékelése elvesztésével.
Újra fel kell építenie a bizalmát.
Gondoskodnia kell arról, hogy a másik szeretve érezze magát.
Úgy hangzik, mint valami munka, és az is. A világ legjobb munkája,
mert csak ez a munka hozza meg az örömöt és az intimitást is
eredményképp.
Ebben a fejezetben a gyógyuláshoz szükséges első hozzávalóval
fogunk foglalkozni.
 A fájdalom kezelése

Hogyan bánjon olyasvalakivel, akinek fájó érzései vannak? Főleg úgy,

hogy a fájdalomért leginkább ön a felelős?
Brian (54) egy helyi rádiócsatorna programigazgatója. Az a típusú
fickó volt, aki hatékony a munkájában, de katasztrofális a
magánéletében. A felesége, Betty, akivel a főiskola óta együtt voltak,
próbált megoldani mindent helyette. Lehet az ember valakinek a
szeretője, vagy lehet a menedzsere, de elképesztően nehéz egyszerre a
szeretőjének és a menedzserének is lenni valakinek. Ahogy teltek az
évek, Betty, a menedzser átvette Betty, a szerető helyét. A dolgok simán
mentek, amennyire csak lehetséges volt, ahhoz képest, hogy Brian
mennyire hajlamos volt káoszt kialakítani maga körül. De mindez a
szerelem rovására ment.
Annak ellenére, hogy Briannek bűntudata volt, amiért nem hűséges,
volt egy sor viszonya. Semmit sem jelentettek számára. A szerelmet
kereste, és csak szexet talált.
Aztán találkozott Claire-rel. Ebben a kapcsolatban már több tartalom
volt. Tudott beszélgetni vele, és nagyon élvezte.
Ő maga is meglepődött azon, hogy a szívét mégsem tudta Claire-nek
adni. Paradox volt. Minél inkább megtanulta értékelni Claire-t, annál
inkább értette, hogy miért szereti a feleségét. Nem mintha ennyire
egyértelmű lett volna. Hosszú ideig nem tudta, mitévő legyen. Végül
világossá vált számára, hogy vissza kell térnie Bettyhez.
Szerencsétlenségére az elhatározása csak pár nappal azelőtt
született meg, hogy Betty tudomást szerzett Claire-ről. Betty
megsemmisülve érezte magát, Brian pedig szégyellte magát.
Brian megszakított minden kapcsolatot Claire-rel, és bevallott
mindent Bettynek. Könyörgött neki, hogy fogadja vissza. Betty
beleegyezett. De Brian félt. Bettyt annyira megviselték a könnyek, úgy
tűnt, mintha összement volna fizikailag is, mint egy kicsavart nedves
törülköző.
Brian először elkövette azt az általános hibát, hogy újra és újra
bocsánatot kért, könnyezett a bűnbánattól, míg Betty ott ült merev arccal
előtte, mert már nem maradt több könnye. Nem mintha valami kiszámított
taktika lett volna – Briant őszintén letaglózta a bűntudat, de
összezavarta, hogy milyen kevés hatást váltott ki Bettyből az, hogy
mennyire sajnálta a dolgot. Aztán már azon kapta magát, hogy Bettyt
vádolja: „Mi a baj veled? Nem látod, mennyire sajnálom?”
Milyen hibát követett el itt Brian? Nem jó dolog, ha kimutatjuk
valakinek, mennyire sajnáljuk, hogy megbántottuk? A bocsánatkérés jó. A
bűnbánat megfelelő. De ha megbánt valakit úgy, ahogyan ő tette, a
sajnálat az egészet az ön fájdalmaként állítja be, nem az ő fájdalmaként.
Ez igazából a könnyű megoldás.
Itt van valaki, akit megbántott. Méghozzá különleges módon – olyan
megszégyenítő módon, amitől ő semminek érzi magát. Most pedig itt
vannak neki a fájdalom érzései, különböző rétegekben, minden réteg
más, mint a többi.
Nincs annál rosszabb, mint hogy láthatatlanként kezelik az ön
fájdalmát. A gyógyítás akkor kezdődik, ha a fájdalmát elismerik és
megértik. Tehát Briannek ahhoz, hogy gyógyítani tudjon, el kell
hallgattatnia a saját bánatát, és meghallgatni Bettyt, hogy beszélhessen
az ő fájdalmáról.
A legtöbb ember nem jön rá erre. Egyrészt fájdalmas hallgatni valakit
arról beszélni, hogyan bántottuk meg. És ellene van a józan észnek is.
Hogyan segít ettől megszabadulni az, ha befogadjuk a másik fájdalmát?
 Megmenteni aranyhajat

A partnere, amikor kiabál és sír, olyan, mint Aranyhaj a meséből, aki

leengedi a haját, hogy a megmentő felmászhasson hozzá a
toronyszobába, a kegyelmébe. Ön miatt bizonytalannak és láthatatlannak
érzi magát. Az ő reménye, egyben az öné is az, hogy teljesen tudatában
lesz annak, mennyire megbántotta őt, látni fogja, valójában milyen
károkat okozott benne, és ez majd segít, hogy soha ne bántsa meg őt
újra ilyen borzalmas módon.
Íme itt a szabály. A szerv, melyen keresztül elősegítheti a gyógyulást,
a füle.
Nem azt jelenti, hogy passzívan hallgatja, és esetenként megjegyzi:
hallom, amit mondasz. Sokkal aktívabban kell csinálni. Igazi beszélgetés
legyen. Kérdéseket tesz fel, megjegyzéseket tesz, ugyanúgy, mint
bármilyen beszélgetés során, amiben érdekelt. De sokkal inkább hallgat,
mint beszél, a kérdései és megjegyzései pedig a másik félre
koncentrálnak, nem a saját érzéseire. Arra, hogy mélyebben megértse,
amit a másik mondani akar.
És ez így fog menni egy darabig. Majdnem olyan ez, mintha a
természet törvénye lenne: amikor megbántunk valakit, akkor az ő igénye,
hogy beszélhessen a fájdalmáról, jóval tovább nyúlik annál, mint
amennyiről azt gondoljuk, hogy képesek vagyunk végighallgatni és
tolerálni.
Itt szoktuk elkövetni a következő nagy hibát. Ahogy telnek a napok,
és a másik újra és újra lehámoz magáról egy rétegnyi fájdalmat, hogy az
orrunk lá dörgölje, elkezdünk neki ilyen és ehhez hasonló dolgokat
mondani: „Nézd, mondtam már, hogy sajnálom.” Vagy: „Nem gondolod,
hogy elég régóta csinálod?” Vagy: „Mikor lépsz már túl rajta?”
Akár tudatában vagyunk, akár nem, igazából azt tesszük, hogy
megpróbáljuk úgy beállítani a dolgot, mintha valami baj lenne azzal, hogy
a másik megbántódott azon, amit tettünk.
A helyzet a következő: ha a másik fél valami őrült, aki a fájdalmát
felhasználva fenn akarja tartani önben a bűntudatot, hogy irányíthassa,
akkor nem kellene vele lennie. De ha teljesen normális ember, akit
megbántott, és a folyamat tovább tart, mint gondolta volna, vagy
hosszabb, mint amit lehetségesnek tart, az még nem jelenti azt, hogy baj
van a másikkal. Így néz ki a gyógyulás. Ez az ára annak, amit ön tett.

NE FELEDKEZZEN MEG A SZERETŐJÉRŐL. Eddig arra a fájdalomra

koncentráltam, amit azok éreznek, akik megtudják, hogy megcsalták
őket. De ha a szeretője mellett kötelezi el magát, ott is lesznek sebek,
amik fájnak. Ne veszítse el a hitét, legtöbbünk amúgy is a kapcsolatok
rehabilitációs fázisában él.
Tehát azt hiszi, hogy egyenesen a szeretője boldog karjaiba rohan,
aki sokáig várt önre, és most végre megkapta. Ám ott is vannak
fájdalmak, amiket orvosolni kell. Miért tartott ilyen sokáig, hogy őt
válassza? Tisztában van azzal, milyen fájdalmasak voltak azok a hosszú,
gyakori éjszakák, amikor a szeretője egyedül volt? Nem érti meg,
mennyire megalázó volt az egész az ő számára?
Végig kell hallgatnia. Természetesen el kell mondania és ki kell
mutatnia, mennyire sajnálja, de leginkább arról kell szólnia a dolognak,
hogy meghallgatja őt, és kimutatja, hogy valóban megérti a fájdalmat,
amit okozott.
 Ha a házastárs semmiről sem tud

Mi történik akkor, ha olyan házastársnak kötelezi el újra magát, aki

semmit sem tud az ön újraelköteleződéséről, mert nem tud a
viszonyáról? Nos, megint csak a kapcsolat rehabilitációjának
stádiumában vagyunk mind, talán ön egy kicsit mélyebben, mert végül is
kellett hogy legyen valami, ami miatt viszonya volt. Volt, hogy önt
bántották meg, volt, hogy ön bántotta meg a társát, mert ez így működik
a szerelem pusztító viharában.
Itt kicsit más a szabály. Elő kell hozakodnia valami ilyesmivel, hogy:
„Tudod, édesem, tisztában vagyok vele, hogy az évek során tettem olyan
dolgokat, amikkel megbántottalak. Szeretném, ha tudnád, hogy
sajnálom.”
Persze a partnere valószínűleg nem fogja egyből azt mondani: „Jól,
van, akkor minden rendben.” Talán ez lesz az első alkalom, hogy úgy érzi
majd, végre beszélhet a sebeiről. Ami visszavisz minket az első
útmutatáshoz: a füleivel gyógyít, és minden öntől telhető empátiával és
megértéssel, amit csak össze tud szedni magában. Vállalja a
felelősséget mindenért, amit rosszul csinált. Hozzon fel magától példákat
arra, hogyan bántotta meg a párját, de a viszonyt soha ne említse.
 Kárpótlás

Van egy része a gyógyításnak, amit még nem érintettünk. Amikor valami
olyasmit tesz, amit a partnere kárpótlásnak élhet meg. Veszélyes terep.
Ha valaki megbántja önt, általában a legnagyobb probléma az ön
számára az, hogy láthatatlannak, jelentéktelennek, mellőzöttnek érzi
magát. Ezt jelenti megbántva lenni. Úgy bántak önnel, mintha nem is
létezne.
Tehát ha rosszul végzi a kárpótlást, akkor esetleg úgy tűnhet, mintha
fizetne a másiknak, hogy csendben legyen.
Ha odamegyek a hűtőszekrényhez az ön irodájában, ahol az ebédjét
tartja, és csak úgy elveszem és megeszem, az nem segít, ha azt
mondom: „Sajnálom.” Biztosan azt kérdezné: „Miért tette ezt?”
Nem azért kérdezi meg, miért tettem ilyet, mert ön viselkedéskutató.
Azért kérdezi, mert kétségbeesetten akarja, hogy legyen rá valami
magyarázat azonkívül is, hogy nem számít a szememben. És ha erre én
azt mondom: „Oké, itt van öt dollár”, akkor sincs rendben, még akkor
sem, ha ennyit ért az ebédje, mert attól még úgy kezeltem önt, mintha
semmibe venném.
Létfontosságú, hogy kimutassa, igazán meghallotta és megértette,
milyen fájdalmat okozott. És ezt kiválthatja egy átgondolatlan, éretlen
kísérlet arra, hogy a fájdalmat valami tettel próbálja semmissé tenni.
„Sajnálom, lefeküdtem a húgoddal. Itt a kulcs egy vadonatúj Suzukihoz!
Akkor kvittek vagyunk?”
Nem, a fenébe is! Talán egy új Mercedes… nem, akkor sem. A világ
minden autója és ékszere is kevés lenne bebizonyítani, hogy tényleg
megbánta, amit tett. A nagy ajándék pusztán ezt üzeni: „Nem igazán
értem tisztán, mennyire megbántottalak, de akárhogy is, sokféleképp
megtettem, itt van hát egy karkötő. Ezzel biztos ki tudom váltani a
bűnösségemet.”
Egyébként pedig az sem sokkal jobb, ha az ajándék helyett saját
magát bünteti. Egy olyan párra gondolok most, akik azután jöttek
hozzám, hogy a nő megtudta, a férje megcsalja. Elég gyorsan átláttam,
hogy nagyon nehéz lesz megmenteni azt a kapcsolatot. Amikor a nő
elkezdte mondani neki, mennyire megbántotta, a férfi azt mondta: „Oké,
tudom, sajnálom, rendben? Akkor bántani fogom magamat is, és akkor
kvittek leszünk.” És ezzel felkapott egy kínai hátvakarót, ami ott hevert
mellettük, és elkezdte ütni vele a saját fejét.
A nő akkor már tudta, hogy vége. A férfit nem érdekelte, mi van vele.
Őt csak az érdekelte, hogy elhallgattassa.
Kerülje el az üres gesztusokat, amelyeknek egyetlen funkciója, hogy
önnek ne kelljen szembesülnie annak megértésével, átérzésével, min
ment keresztül a másik. Mert ez bizony kemény és fájdalmas folyamat.
Valószínűleg azért tennie kell valamit. Elérkezik majd egy pontra,
mikor hallgatott és hallgatott, mindent meghallgatott, és tényleg
megmutatta, hogy meg is értette, ki kell mutatnia a hajlandóságát a
cselekvés irányában. A legjobb kérdés ebben az esetben az: „Mit
szeretnél, mit tegyek, amivel segíthetek neked?”
Valószínűleg nem arról lesz szó, hogy kárpótolni akarja a másikat.
Inkább arról, hogy valamiféle változást visz véghez, valamit, ami valóban
megmutatja, megértette, hogy ez nem a szokásos üzleti csere lesz.
Bármi lehet az. Elmegy egy egyéni terápiára. Hajlandó lesz az ország
egy másik részére költözni. Eladja a hajóját. Végre a sarkára áll, és nem
engedi meg az anyjának, hogy hónapokig tartó vendégségbe menjen
önökhöz, amikor csak eszébe jut.
A lényeg a következő. Ha tényleg odafigyelt és megértette a másikat,
akkor valószínűleg elég jól rá tud majd érezni, mire van a másiknak
szüksége. És azt is érezni fogja, miért van rá szüksége.
Talán kérni fogja öntől a kárpótlást. Ha igen, akkor joga lesz
megtudni, miért hiszi azt a partnere, hogy az a bizonyos kárpótlás majd
elősegíti a gyógyulást önök közt. „Hogyan fog segíteni neked
megbocsátani a bűnömet, ha végre kitakarítom a garázst?”
A kérdésre adott válasz nagyon fontos. Még több megértést biztosít
önök közt. Ez a gyógyulás maga. Két szív újra egyesül egymás
megértése során.

* * *

Van a gyógyításnak még egy része, amiről eddig még nem beszéltem. A
bizalom újraépítése. Ha viszonya volt, akkor ez létfontosságú kérdés.
 [ 16 ]
Ne a bizalomra gondoljon,
hanem a tekegolyókra!
Gyakran teszik fel nekem a kérdést, hogy vajon újraépíthető-e a bizalom,
miután egyszer lerombolták.
Jó kérdés. Felszínes módon azt gondolhatnánk, hogy a bizalmat
soha nem lehet újjáépíteni. Ha meglátogatom és puszta gondatlanságból
leejtem a hihetetlenül értékes kínai teáskannáját, amely már generációk
óta a családja tulajdonában volt, miért bízna abban, hogy soha többé
nem teszek ilyet? Végül is egyszer már megtettem. Ami azt jelenti, olyan
típusú ember vagyok, aki meg tudta tenni. Miért ne tenném meg még
egyszer?
Ez a titka annak, hogyan építheti újjá a bizalmat. Be kell bizonyítania,
hogy ön többé nem az a fajta ember, aki még egyszer ugyanabba a
hibába esik.
Ehhez időre van szükség. És következetességre. A bizalom
újjáépítése olyan, mintha egy tekegolyót cipelne egy lépcsőn fölfelé,
egyik lépcsőfokot a másik után megtéve. Ha nem elég óvatos, és elejti, a
golyó le fog gurulni, végig, egészen lépcső aljára. Ahhoz, hogy újra
felépítse az összetört bizalmat, tudnia kell, mit kell tennie, és azután
nagyon türelmesen kell haladnia, anélkül hogy elveszítené a fejét.
 Kim története

Kimnek (42) nehéz volt a férje bizalmát megszerezni. A következő

történt. Mire tízéves házasok lettek az első férjével, Douggal, majdnem
minden érzelem kihalt közöttük. A férfi mindig utazott a munkájával
kapcsolatban, és amikor otthon volt, akkor nagyon durván beszélt
Kimmel. A vita tárgya mindig az volt, hogy Kim gondatlan anya, ami
persze nem volt igaz.
Az emberek vonakodnak elválni, mikor kicsi gyerekeik vannak. Volt
még valami, ami hozzákötötte: a szex Douggal fantasztikus volt. Kim
maga sem értette, hogyan tudott megnyílni egy ilyen rideg, erőszakos
férfinak. A szexuális kémia közöttük egyszerűen remek volt, és Doug
nagyon elbűvölő tudott lenni, ha akart. A szex közöttük majdnem mindig
kibékülős szex volt.
Kim rögtön beleesett Seanba, mikor a gyerekekért mentek az
iskolába. Sean nemrég vált el. Rögtön összebarátkoztak. Kedves, laza,
hétköznapi, két lábbal a földön járó fickó volt, aki angol szakot végzett az
Ivy League Egyetemen, később elit bútorkészítő lett. Nem volt köztük az
az eszméletlen szexuális kémia, de jó volt vele a szex, és minden más
szempontból remekül kijöttek. Sean mellett Kim szeretve érezte magát és
boldognak.
Miután Kim és Sean bevallották egymásnak, hogy szeretik egymást,
másfél évbe telt, míg Kim elmondta Dougnak, hogy el akar válni. Az a
másfél év a pokol volt Sean számára. Nem értette, miért tartott olyan
sokáig, hogy Kim bejelentse a férjének is, amit neki már bevallott.
Ami még rosszabbá tette az egészet, az az, hogy Sean valahogy azt
képzelte, hogy Kim már nem fekszik le Douggal, hogy a dolgok olyan
rosszra fordultak köztük, hogy a kapcsolatuk ezen része végképp
befejeződött. El lehet képzelni, mennyire elképedt, mikor Kim egy nap
mintegy véletlenül megemlítette, hogy persze, még mindig lefekszik a
férjével.
Sean azt mondta: „Azt mondod, már csak pár hét, és végleg kiteszed
Doug szűrét, és még mindig lefekszel vele? Nem! Azt akarom, hogy soha
többé ne feküdj le vele! Mit gondolsz, hogyan esik ez nekem?”
Kim habozott, megpróbálta úgy beállítani, mintha valahogy furcsa
lenne, ha többet nem feküdne le Douggal. Sean minél inkább erőltette,
Kim annál kevésbé tudott mit válaszolni rá, míg végül bevallotta az
igazat, miszerint a szex Douggal fantasztikusan jó.
Ha valakinek tényleg felrobbanhatna a feje, akkor Seané biztosan
nagyot durrant volna. Teljesen becsapva érezte magát, de az igazán
hihetetlen fordulat a történetben az, hogy Kim a szeretőjét csalta meg a
férjével. Sean fel sem bírta fogni ésszel, annyira bonyolult volt a dolog.
Ez majdnem tönkretette Kim kapcsolatát Seannal. Kim meg tudta
menteni a dolgot azzal, hogy hamar kirúgta Dougot a házból, és gyorsan
elindította a válási folyamatot. Nem erőltette a pénzügyeket, csak a
közös gyerekfelügyeletet. Hamarosan eladták a házukat, összeköltözött
Seannal, és már össze is házasodtak.
Ám Seannak nagyon nehéz volt megbíznia Kimben, és ez hamarosan
kikezdte a friss házasságukat. Kim elég nagy ügyet csinált abból, hogy a
gyerekek lássák, ő és az apjuk jól kijönnek egymással. Ezért a gyerekek
miatt sok időt töltött Doug házában, remélhetőleg a gyerekekkel. De
Sean sosem lehetett teljesen biztos benne.
Végül Sean és Kim megegyeztek, hogy a gyerekek
biztonságérzetének nincs szüksége arra, hogy állandóan ott lássák az
anyjukat az apjuknál. Kim beleegyezett, hogy nem tölt több időt Douggal.
Ekkor kapott lehetőséget a bizalom arra, hogy újra összeállhasson.
Ekkor kezdhette el Kim felfelé cipelni a tekegolyót a lépcsőn óvatosan,
lassan, lépésről lépésre. Annyit kellet megtennie, hogy teljesen
megszakít Douggal minden kapcsolatot.
Akkor Sean képes lett volna megbízni Kimben. Igen, a bizalom
helyreállítása először nagyon lassan indul, mint az első néhány hónap a
zongoratanuláskor. Aztán a bizalom lassan elkezdi itt-ott megmutatni
magát, majd egy varázslatos pillanatban teljesen visszatér. Nem lehet
teljesen pontosan meghatározni ezt a pillanatot, csakúgy, mint azt, mikor
egy fejfájás véget ér, de attól még ott van.
És ott lett volna Kim és Sean számára is, ha Sean nem talál egy új e-
mailt, melyben Kim megemlíti Dougnak, mennyire élvezte a múltkori
találkozásukat. Bang-bang-bang: a tekegolyó legurult újra, végig, a
lépcső aljára. Kim égre-földre esküdözött, hogy csak egy kis beszélgetés
volt, amikor a gyerekekért ment. De már nem számított: a pusztítás
megtörtént.
Gyakran nehéz megmondani, hogy vajon a bizalom lehetősége
tényleg halott-e. Amiben azonban biztosak lehetünk, az az, hogy
mindahányszor a tekegolyó legurul a lépcső aljára, a következő
alkalommal a lépcső sokkal meredekebb, és sokkal nehezebb felcipelni
rajta a tekegolyót a sokkal magasabban lévő csúcsig.
Itt tart most Kim és Sean. Senki sem tökéletes, de Kim tudja, hogy ha
jól akarja csinálni a dolgokat Seannal, akkor az egyetlen esélye az, ha
nem tesz többé semmi olyat, ami tovább rombolná Sean bizalmát.
 Lépésről lépésre

A bizalom újraépítése valójában egyszerűbb, mint ahogyan én beállítom,

és az egyszerűség oka az egyértelműség szükségessége. Mihelyt ön és
a párja tisztázták, hogy mit kell vagy mit nem szabad tenni a bizalom
újjáépítéséhez, onnantól az út már világos.
Csak tegye azt, amiben megegyeztek. Kimnek annyi volt a dolga,
hogy nem tölt több időt Douggal, akiről Sean tudta, hogy szexuálisan
igencsak vonzó.
És önnek mit kell tennie? Beszélje meg a párjával. Például: „Azt
akarom, hogy semmi közöd ne legyen többé ahhoz a nőhöz!” Ez világos.
A „semmi közöd” azt jelenti, hogy semmi telefonhívás, semmi e-mail,
semmi beszélgetés, semmi kávézgatás. A semmi az semmi.
Most azt mondhatja: „Rendben, de akivel viszonyom volt, az egy
munkatársam, akivel nap mint nap találkozom. Nem tudom elkerülni a
találkozást.” A lényeg, hogy beszélje meg a párjával, és reménykedjen,
talán nem sérült meg annyira, hogy nem lesz megértő. De készüljön fel
arra is, hogy a társa esetleg azt mondja, keressen másik munkahelyet.
Ilyenkor hajlamosak vagyunk megharagudni, és a másikat vádolni
azzal, hogy paranoiás. De ez nem igazságos. A szándékai alapján ítélje
meg önmagát, és szilárdan határozza el, hogy soha többé nem tesz
olyat, amivel megbántja a másikat. A szándékai azonban mások számára
láthatatlanok. Ezért van az, hogy a szándékaink, melyek olyan fontosak
számunkra, jóval kevésbé fontosak azoknak, akik közel állnak hozzánk.
Két dolog érdekli csak őket: a múlt és a jövő. A múltra alapozva ön már
elásta magát. Végül is olyat tett, amivel megsértette a másik bizalmát.
Tehát amin javíthat még, az a jövő, a jövőbeli tettei.
Ha az illető, akivel megpróbálja helyrehozni a bizalmat, egy őrült,
akkor nem kellene vele lennie. Az őrült ebben az esetben azt jelenti,
hogy olyasvalaki, aki szerelmes a saját paranoid elképzeléseibe. Vagy
olyan valaki, akit izgalommal tölt el, hogy irányíthat önt. Illik ez a párjára?
Ha nem, akkor csak olyan valaki, aki nagyon megbántódott, és fél. Ami
azt jelenti, nagy munka áll ön előtt.
 A rövidebbik út

Vannak rövidebb utak a bizalomépítés folyamatában? Igen. A lényeg az,

hogy ne legyen kelletlen, vonakodó. Akkor alakulhatnak ki rövidebb utak,
ha kezdeményező, lelkes bizalomépítő válik önből. Ahhoz, hogy ezt
megvalósíthassa, rövid távon fel kell áldoznia a kényelmét és
szabadságát a párja boldogságáért és a hosszú távú nyugalomért. Más
szóval, ajánljon fel olyan dolgokat, amik a párjának eszébe sem jutottak,
vagy nem kérte volna öntől soha. Például megkérdezheti tőle, segítene-
e, ha minden órában rátelefonálna, hogy bejelentkezzen, legalábbis egy
darabig. Segítene-e, ha megadná neki a számítógépe jelszavát, hogy
ellenőrizhesse az ön leveleit?
Általában rossz néven vesszük az ilyesmit. Csakhogy ne feledje, ön a
szándékai alapján ítéli meg önmagát, de mások önt a tettei alapján ítélik
meg, avagy tudják csak megítélni. A legegyszerűbben úgy kezelheti a
helyzetet, ha eldönti, hogy a párja bolond-e vagy sem, és ha nem, akkor
elfogadja, hogy ez egy okos húzás a rövidebbik út megtalálásához, hogy
újra felépíthesse a bizalmat kettőjük között.
 Meghallgatni

Van még egy módja, hogyan szerezheti vissza a párja bizalmát. Ugyanaz
a dolog, amit azért tett, hogy begyógyítsa a sebeket. Hallgatásra van
szüksége. Végig kell hallgatnia, ahogyan a párja elmeséli, milyen
különböző módokon bántotta meg őt. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy
visszaszerezze a bizalmát. Hogyan is érezhetné magát biztonságban, ha
nem tudja, hogy ön tényleg, tényleg, tényleg megértette, milyen fájdalmat
okozott neki?
Jason (55) egy sportmarketing cég vezetője volt. Miután 15 évig
segítette, hogy kiépítse az üzletét, a felesége, Angela úgy döntött, hogy
filmezést tanul. Akkoriban jött rá, hogy a férje éppen csak túl van egy
rövid viszonyon, ráadásul a nő az ismeretségi körükbe tartozott. A férfi
nem volt meglepve, hogy Angela csalódott, de úgy gondolta, csillapíthatja
a fájdalmát azzal, ha elmondja neki, a nő semmit sem jelentett számára.
Millió csapodár mondta ezt már millió megcsalt társának, és mindig
ugyanaz a válasz, mint amit Angela is válaszolt: „Tehát képes voltál ennyi
fájdalmat okozni és kockára tenni a házasságunkat valakiért, aki nem is
érdekelt igazán! Ennyire gonosz vagy, vagy csak hülye?”
Ekkor tanulta meg Jason, hogy a bizalom visszaszerzéséért
részleteiben meg kell ismerni a szenvedés egész bonyolult térképét.
Például mivel Angela szabályosan kényszerítette Jasont, hogy mondjon
el minden apró részletet rövid, jelentéktelen kis viszonyáról, végül
iszonyúan megdöbbent, amikor tudomást szerzett minden helyről a lakó-
és munkahelyük közelében, ahol Jason találkozott ezzel a nővel, és ahol
ez a nő felbukkant.
Ebben az esetben a szenvedés igazi térképéről volt szó. Minden
kisebb út, amelyet Angela megtett erre vagy arra, ahova járni szokott, azt
jelentette, hogy bármikor, amikor kimegy az utcára, szembekerült
valamivel, ami a fájdalmára emlékeztette. „Oh, igen, ez volt az a hely,
ahol…”
Szó szerint fájdalmas volt számára az élet.
Aztán ott volt még Angela teste is, valami, amit szintén elárultak. A
korosodás nehéz kérdés abból a szempontból, hogyan érzünk a saját
testünkkel kapcsolatban. A tény, hogy Jason megcsalta, azt jelentette
Angela számára, hogy elutasította a testét. És ez fájt neki. Nehéz volt
számára nem a saját testét vádolni az elutasítás miatt. Így elveszítette
azt az érzést, hogy békében legyen a saját testével.
Hogyan tudott volna Angela bízni abban, hogy Jason megértette őt,
hacsak nem látta mindezt, és nem érezte át tettének súlyát, a
megrendülést, amelyet ő, Angela átélt?
 Semmi rövidzárlat

A folyamat, hogy mindezt végighallgatjuk, vissza fogja adni a bizalmat, de

van egy mellékhatás, amit meg kell érteni és fel kell dolgozni. Olyan út
ez, amin könnyen elbizonytalanodhat az ember, és a végén még
megpróbálhatja szabotálni mindazt, amiért harcol. A következőképpen
működik.
Itt van ön, akinek bűntudata van, mert megbántott valakit, aki fontos
az ön számára. Azt szeretné a leginkább, ha megszabadulhatna a
bűntudatától. Miután bevallotta a viszonyát, milyen csodás is lenne, ha a
párja azt mondaná: „Mindegy, rendben van. Nem hibáztatlak. Megértem.”
Természetesen ez soha nem történt meg még egyszer sem, mióta
világ a világ. Tehát ha csak egy csepp esze is van, akkor a bizalom
visszaszerzése érdekében végigállja a hallgatás megpróbáltatásait,
végighallgatja, hogyan, milyen módon bántotta meg a másikat. Ez nem
egy tudományos vita. Könnyekkel és haraggal jár együtt. Szívszaggató.
Olyan érzése van, mintha mindkettőjüket kettészakították volna.
Egyáltalán nem érzi gyógyításnak.
Minden érzékével azon van, hogy véget vessen ennek a
szenvedésnek. Hogyan javít meg valamit, miközben darabokra
szaggatja?
A legtöbben itt követnek el egy szörnyű hibát. Egyszer csak valami
ilyesmit mond: „Nem beszéltük ezt már meg kismilliószor? Elég volt.
Értem, szörnyű volt neked, tényleg értem, de most úgy érzem, te csak
vissza akarod adni nekem a fájdalmat.”
Ez azért nagy hiba, mert ezzel mintha azt mondaná: „Ne haragudj,
drágám, de a fájdalmad, akármilyen rossz is, nem olyan nagy dolog, mint
az a kényelmetlenség, amit nekem okozol vele.” Találja ki, mit közvetít
ezzel. Egy olyan valakinek a hozzáállását, akiben nem lehet megbízni.
Nem lehet megbízni olyan valakiben, aki sokkal kevesebbre értékeli a
másik fájdalmát a saját kényelménél.
Ezért nem rövidítheti le a másik sérelmeinek meghallgatását a
bizalom építésének folyamatában. Gondolja meg! Ásnia kell egy lyukat a
földbe, egy jó mély gödröt. Nem tehet mást, mint hogy ás, egészen
addig, míg ki nem ásott minden sarat. Nehéz dolog. Igazi kemény
munka. De nem állhat le, míg kész nincs. A jó benne az, hogy mire
készen lesz, addigra tényleg megtisztította az utat a bizalom számára,
hogy még erősebben kapaszkodhasson meg önök közt.

* * *

Két része van a gyógyulásnak. Az egyik az, hogy megszabadulunk a

rossz dolgoktól. Eddig pont erre koncentráltunk azzal, hogy feldolgozzuk
a fájdalmat, és újjáépítsük a bizalmat. A másik rész az, amikor
visszahozzuk a jó dolgokat a kapcsolatba. A következőkben ezzel fogunk
foglalkozni.
 [ 17 ]
„Te vagy az, drágám”
Gyakran megkérem a hozzám járó párokat, hogy értékeljék egy tízes
skálán, mennyire szeretik a párjukat, és mennyire érzik szeretve magukat
a párjuk által.
Ritkán hazudtolják meg a következőt: az emberek majdnem mindig
úgy érzik, ők jobban szeretik a párjukat, mint amennyire a párjuk őket.
„Én őt 9,5 ponttal szeretem. Ő 5 ponttal szeret engem.” Valahogy így.
Igaz ez az én házasságomban is. Tudom, a férjem azt mondaná, 10-
es szinten szeret engem. De én ritkán érzem magam ennyire szeretve.
Biztos vagyok benne, hogy a férjem is ugyanezt mondaná rólam.
Mi történik itt? A legtöbb házasságnak, ha a szerelem mondjuk egy
csőrendszer lenne, szüksége lenne egy tisztításra, mert akármit teszünk
is a rendszerbe, nem megy át rajta elég.
Sokkal rosszabb a helyzet olyan házasság esetén, amelyre
befolyással volt egy viszony. Egy viszony olyan, mint egy nyílt seb. Mind
a három érintett vérzik, néha jobban, mint saját maguk gondolják. Ebbe
beleértendő az a házastárs is, aki esetleg nem tud semmiről. Senki nem
kap annyi figyelmet, amennyit megérdemelne. Mindenki feszült. Mindenki
visszatartja azt, amit át kellene adnia. Nagyon kevés az az igazi
szerelem, ami átjuthatna ezen a csőrendszeren.
Aztán véget ér a viszony. A vérzés eláll. De a csőrendszer nem nyílik
meg automatikusan. Gondoljon csak bele, hogyan jutott idáig. Ha
visszatér a házastársához, akkor olyan embernek kötelezi el magát újra,
akit súlyosan megfosztott attól, amit ön nyújthat. Ha a szeretőjét
választja, akkor olyan embernek kötelezi el magát, akinek túl sokáig
kellett megosztoznia önön valaki mással.
Szerelemhiány alakult ki!
Gyorsan el kell kezdenie megoldani a problémát. Gondoljon csak
bele! Van egy másik csőrendszer, ami ha elzáródik, nagy problémákat
tud okozni: a koszorúerek. Ha ez megtörténik, akkor az szívinfarktust
okoz. A kapcsolatok is elszenvednek néha szívinfarktust, éppolyan
végzetes eredménnyel. Ez azért történik meg, mert nem áramlik át rajtuk
elég szerelem.
 A pizzafutár-elmélet

A legfontosabb dolog, amit jól az eszébe kell vésnie, az az, hogy el kell
felejtenie azt a hatalmas, forró, pezsgő szerelmet, amelynek a képe
önben él. Ez mind szép, de ha önben marad, az nem segít önnek. A
szerelem országában nem kap érte semmit, mint ahogy a pizzafutár sem
kap semmit a finom pizzáért, ha nem szállítja le.
Hogyan legyen biztos abban, hogy a szerelme eljut ahhoz az
emberhez, akit szeret, és hogyan fog az ő szerelme eljutni önhöz?
Könnyebben, mint gondolná.
A következőképpen működik. Tegyük fel, hogy kívánja, majd’ meghal
egy szelet hideg, friss görögdinnyéért. Tavasz van, és az előző nyár óta
nem evett dinnyét. De csak sajtos tallért kínálnak önnek, pedig ezt ette
egész télen. Hány darab sajtos tallért kellene megennie ahhoz, hogy
annyira elégedett legyen, mint amilyen egy szelet görögdinnyétől lenne?
Sokat. Igazából ehetné a sajtos tallért egész álló nap, mégsem lenne
elégedett. Mert önnek dinnye kell.
Nagyjából így működnek a dolgok Szerelemországban is.
Mindkettőjük számára vannak olyan dolgok, amelyek elengedhetetlenek
ahhoz, hogy szeretve érezzék magukat.
Steve-nek (43) egy klasszikus „talán máshol megtalálom” viszonya
volt egy nővel a klubjából. A dolgok nem jól mentek egy ideje vele és a
feleségével, Melissával (37). Semmi eget rengető probléma, csak
megnőtt a távolság köztük, idegesíteni kezdték egymást, mint azok az
emberek, akik nagyon elfoglaltak, és amikor együtt vannak, akkor csak a
házimunka, a gyerekek, a civódás van az anyósok-apósok miatt, vagy
azon, hogy felújítsák-e a fürdőszobát, vagy ne.
Steve elég hosszú ideig egy folyton zsörtölődő, ideges feleségnek
látta Melissát, nem mintha ő maga egy főnyeremény lett volna. A
szeretője egy rövid ideig menekülést jelentett számára mindebből. Ám
Steve hamarosan rájött, hogy csak annyit akart tudni, vajon a szomszéd
fűje zöldebb-e, és belátta, hogy nem. Ha nem volt képes boldoggá tenni
a feleségét, mikor ő volt az egyetlen nő az életében, hogyan tudhatná
boldoggá tenni a szeretőjét is?
Képzeljék, mi történt! Amint a dolgok kissé bonyolultabbá váltak a
szeretőjével, ő is veszekedni kezdett Steve-vel. Steve megértette.
Visszament a feleségéhez.
Steve megtanulta a velem való beszélgetésekből, hogy az emberek
általában annyi szeretetet kapnak vissza, amennyit adnak. Ha nem
kapott sokat Melissától, az azért volt, mert ő sem adott túl sok szeretetet
Melissának.
– De mindig is szerettem őt – bizonygatta Steve.
– Hogyan mutattad ki? – kérdeztem tőle.
Ajándékokról mesélt, amiket a feleségének vett. Ház körüli
munkákról, amiket kérés nélkül megcsinált. Keményen dolgozott, hogy
eltartsa a családját, és büszkék legyenek rá.
– Beszélt Melissa valaha is arról, hogy mitől érzi magát szeretve? –
kérdeztem.
Steve-nek fogalma sem volt. Az elmúlt évek során Melissa annyi
minden miatt panaszkodott, hogy Steve nem tudott egy bizonyos dolgot
kiszűrni, amit a felesége jobban akart volna, vagy amivel törődött volna.
A szabály tehát a következő. Megkértem Steve-et, hogy tegye meg a
következő dolgot, amit majd öntől is kérek. Megkértem, csinálja meg az
„érezni, hogy szeretnek” feladatot.
 Érezni, hogy szeretnek

Leül a választottjával, és mond neki valami ilyesmit: „Sajnálom, tudom,

hogy tudnom kellene, de nem tudom. El kell magyaráznod nekem. Mondj
nekem öt olyan dolgot, ami ahhoz kell, hogy szeretve érezd magad, akár
megtettem valaha, akár nem. Szeretném érteni, te hogyan fejezed ki a
szerelmedet, és szeretném megtenni ugyanazt érted. Mit gondolsz? Így
mind a ketten tudni fogjuk, mi teszi a másikat boldoggá.”
Az első fontos dolog, hogy sikeresen oldjuk meg ezt a feladatot, az,
hogy konkrétak legyünk. Az rossz válasz, ha ilyesmit mond vagy hall:
„Akkor érzem, hogy szeretsz, ha kedves vagy velem.” Azért rossz, mert
nem mutat rá semmi konkrét tettre. Mi a fene az, hogy „kedves”?
A második fontos dolog, hogy sikerüljön a feladat, ha olyat kérünk a
párunktól, amit az meg tud tenni. Rossz válasz: „Szeretve érezném
magam, ha jóvátennéd azt, hogy elhanyagoltál a múltban.” De ki tudná
ezt valóban megtenni?
A jó válasz valami ilyesmi lehetne: „Akkor érezném, hogy szeretsz, ha
néha csak úgy odajönnél hozzám, megölelnél és megcsókolnál, és nem
azért, mert szexelni akarsz.” Vagy: „Akkor érezném, hogy szeretsz, ha
finoman, szeretetteljesen beszélnél velem, akkor is türelmes lennél
velem, ha netán ideges lennél valami miatt, és meghallgatnál, és nem
gurulnál rögtön dühbe.”
Bármi lehet az. A sok év alatt ilyesmiket halottam az emberektől:
„érezném, hogy szeretsz, ha lefogynál”, „ha kivinnéd a szemetet anélkül,
hogy állandóan figyelmeztetni kellene rá”, „ha a pártomat fognád, mikor
nem értek egyet anyáddal”, „ha néha te is kezdeményeznéd a szexet”,
„ha eljönnél velem meglátogatni a húgomat”, „ha végighallgatnál, amikor
arról beszélek, milyen borzasztó napom volt”. Érti, ugye? Konkrét.
Megvalósítható. Ettől érzik az emberek, hogy szeretik őket.
Ugyanez történt Steve-vel és Melissával is. Steve-nek leesett az álla,
amikor megtudta, hogy a két dolog, amitől Melissa szeretve érzi magát,
az, hogy ha rámosolyog („Tényleg? Mindig komoly képet vágok, ha veled
vagyok?” „Hát igen.”); és az, ha Steve emlékezik a dolgokra, amiket
mondott neki („…mert ebből tudom, hogy figyelsz rám, és ebből meg
tudom, hogy fontos vagyok számodra.”).
 A csodálatos az egészben az, hogy Steve egyáltalán nem érezte
szeretve magát akkor, amikor olyan keveset adott Melissának. De a
dolgok, amiket a felesége említett, amiktől ő szeretve érezné magát, nem
voltak olyan rettenetesen nagy feladatok. Nagyon is megvalósíthatónak
tűntek. Hála istennek, Steve megtette őket. És amikor megtette, Melissa
érezte, hogy szeretik, és sokkal szeretetteljesebben kezdett viselkedni
Steve-vel. Akkor Steve tényleg érezte, hogy szeretik. Azon csodálkozott,
miért kellett neki egy másik nő.
Az „érezni, hogy szeretnek” feladat tényleg csodát tehet egy párral,
segíthet nekik, hogy saját erejükből felemelkedjenek, és elrepüljenek a
hideg, távoli helyről, ahol eddig meg voltak rekedve. Egyetlen apró dolog
szükséges hozzá. Ha már tudja, mitől érezné magát szeretve a párja,
akkor meg is kell tennie.

A SIKER GARANCIÁJA. Mivel ez igazi elkötelezettséget jelent,

majdnem hogy egy második házasságkötést, őszintén beszélgetniük kell
a listáikon szereplő dolgokról. Nem egyezhet bele, hogy megtesz
olyasmit, amire egyszerűen nem képes.
Például ha a párja olyasmit mond, hogy „érezném, hogy szeretsz, ha
nem olyan fáradtan jönnél haza a munkából”, és ön tudja, hogy ez szinte
lehetetlen, akkor meg kell mondania. Mondhat valami ilyet: „Magyarázd
meg ezt, kérlek. Szeretném megtenni érted, de nem tudom, hogyan. Van
valami javaslatod?”
Ez elvezethet egy beszélgetéshez arról, hogy sokkal több munkát
vállal, mint amennyi az ön munkaköri kötelessége lenne. Ez felveti azt a
kérdést, hogy vajon ez a legmegfelelőbb munka az ön számára?
Rávezetheti arra az ötletre, hogy szundikáljon egy keveset rögtön, miután
hazaért. Bárhová is vezet ez, mindenképpen építő jellegű párbeszéd
indul önök közt arról, mit tehet ön azért, hogy a választottja szeretve
érezze magát, azzal a szükségével együtt, hogy nem akarja, hogy ön
olyan fáradt legyen munka után.
Miután mindezt elintézte, gondoljon csak bele, mi mindent nyert vele.
Azzal, hogy tudja, mi kell a párjának ahhoz, hogy szeretve érezze magát,
az ön kezébe került a kulcs, amivel megnyithatja az ajtót, ami eddig
megakadályozta a szeretet áradását.
 Egyszerre egy nap

Van egy hihetetlenül erős, hihetetlenül hasznos eszköz a szerelem

újraépítéséhez. Alapvetőnek hangzik, pedig a legfontosabb. Átváltoztat.
Az eszköz a napi karbantartás. A szabály a következő: attól válik
erőssé és marad erős, amit nap mint nap megtesz az ember. Mint amikor
a fittségét próbálja megőrizni. Lehet beszélni a végtelenségig arról,
milyen étrend a legmegfelelőbb az ön számára, de a legfontosabb az,
hogy amit tesz, azt mindennap tegye meg. A szerelemben is, mint ahogy
a legtöbb dologban az életben, a következetesség a siker kulcsa.
Mint amikor spanyolt tanult a középiskolában, minden nappal, amivel
lemaradt, egyre nehezebb volt folytatni.
Hogyan kell akkor csinálni a napi karbantartást? Igazából a kérdés az
lenne, mit kell tennie, mert a válasz a „hogyan”-ra az, hogy mindennap.
Kezdetnek itt a tíz legfontosabb dolog ahhoz, hogy fenntartson egy jó
és egészséges kapcsolatot:

1. Mutassa ki, mennyire megbecsüli a párját. Mondjon és tegyen apró

dolgokat, amikből kiderül: „Szeretlek és fantasztikus vagy!”
2. Érintés. Mindennap kell lennie ölelésnek, csókoknak, simogatásoknak,
kézfogásnak, és persze ne feledkezzen meg a szexről se. Ez nem
arról szól, hogy mindennap szexelni kell. A mindennapi érintésekkel
kimutatott vonzalomról szól.
3. Mondja meg, mire van szüksége. Hogyan segít ez fenntartani a
szerelmet? Azzal, hogy elmondja, mire van szüksége, segít a
párjának nyitva tartani a szerelem csővezetékét, mert megteheti,
amire szüksége van, és megvédi attól, hogy sértődöttnek és valamitől
megfosztottnak érezze magát.
4. Hallgassa meg a másikat. Igen, talán ismételgeti önmagát. Talán nem
repes az örömtől, hogy ezt kell hallgatnia. Sok szempontból a másik
meghallgatása a legszeretetteljesebb, legkedvesebb dolog, amit
megtehet. És nemcsak meghallgatni kell, hanem belefolyni abba,
amit mond, beszélgetni vele.
5. Támogassa a párját. Kevés kivétellel mindenkinek vannak
 nehézségei. Mindenkinek kemény az élete. Mindenkinek szüksége
van segítségre és bátorításra. A párjának is szüksége van rá. Nem
csupán szavakra. Csináljon vacsorát, masszírozza meg a vállát,
fürdesse meg a gyerekeket, vigye ki a szemetet anélkül, hogy
megkérné rá.
6. Töltsenek több időt együtt. Mindennap legalább tíz percet kell együtt
tölteniük, amikor csak ketten vannak, egymásra koncentrálhatnak, és
nem a problémáikról beszélnek, a ház körüli teendőkről vagy
feladatokról. Csak egymásért vannak, és együtt.
7. Szórakozzanak együtt. Mindegy, mi a szórakoztató az önök számára.
Csináljanak olyasmit mindennap, ami kicsit szórakoztató, és hetente
olyasmit, ami nagyon az.
8. Legyen pozitív! Életünk során sérülékenyek vagyunk mindenféle
frusztrációval és elbátortalanító helyzetekkel szemben. Amikor
negatív, a párja menekülne ön mellől. Ha mindennap mond valami
pozitívat, reménykeltőt, előremutatót, akkor a párja mindig önnel akar
majd lenni.
9. Képzelje magát a párja helyébe. Még ha csak napi pár percet is, de
gondolkozzon el rajta, milyen lenne a párja helyében, élni az ő életét,
párkapcsolatban lenni önnel. Ha ezt átgondolja, annak kell hogy
legyen eredménye.
10. Nyíljon meg! Az intimitás azt jelenti, hogy közel érzik magukat
egymáshoz. Hogyan is lehetne ezt megvalósítani anélkül, hogy
feltárná a legbensőbb érzéseit?

Akkor most a higgadt része jön a dolognak. Fogadjunk, azt gondolta: „Jól
hangzik, de nekem túl sok ez.” Isten hozta a klubban. Mind olyan üresek
vagyunk manapság. Mindannyiunkat az a kérdés gyötör, hogy hogyan is
adhatnánk, mikor azt érezzük, nincs mit adnunk.
A válasz az, hogy arra fókuszálja az energiáit, ami a leghasznosabb
lesz az ön számára. Mutassa meg a párjának ezt a listát a napi
karbantartást igénylő dolgokról. Kérdezze meg tőle, mit érez, mit
hanyagolt el leginkább. Tudom, lehet, hogy azt fogja mondani, mindet
elhanyagolta. Így mennek a dolgok manapság. Azt kell tehát mondania:
„Tudom, tudom, de kezdésnek azt áruld el, melyik hármat hanyagoltam a
leginkább?”
Tényleg ez minden, amit tennie kell, hogy újra megszilárdítsa a
szerelmét.
Tegye meg azokat a dolgokat, amiktől a választottja szeretve érzi
magát.
Mindennap tegye meg azt a három dolgot a napi karbantartási
listájáról, amit mindketten a legjobban elhanyagoltak.
Nem varázslat. De még mielőtt észrevenné, visszaadja a varázst.
 Kiiktatni az exet

Ahhoz, hogy a szerelmük erősödhessen, ne felejtse el múltként kezelni

az exet. A korábbi kapcsolatának vége. Akár az exházastársa, akár az
exszeretője, ne legyen több telefonhívás, ebéd, e-mail, semmi. Még csak
ne is beszéljen az exről. Úgy kell tennie, mintha az ex nem is létezett
volna. Mert akárhányszor az ex neve felbukkan az életükben, a
választottja sebeinek gyógyulása visszavetődik pár hónappal.
Két nagy kivétel van ez alól.
Ha a választottja beszélni akar az ön exéről, akkor nyíljon meg
számára.
És akkor, ha az exének és önnek közös gyerekeik vannak,
természetesen fel-felbukkan majd az ex. Ám a beszélgetéseiknek akkor
is a logisztikára kell koncentrálódnia: „Az exem azt akarja, hogy a
hétvégén korábban menjek a gyerekekért. Nem bánod?”

* * *

Azt mondják, a kapcsolatokon sokat kell dolgozni. Én sosem szerettem

ezt a gondolatot. A szerelmet nehéz munkának állítja be. Amiről ebben a
fejezetben beszéltem, annak semmi köze a munkához. Helyette arról
szól, hogy legyünk figyelmesek, gondoskodók és következetesek. Arról,
hogy tegyük azt, amiről tudjuk, hogy eredménye lesz.
Ha ön is így tesz, semmi nem állíthatja meg a szerelmét abban, hogy
egyre erősebb legyen.
 [ 18 ]
A szerelem, amit keresett
Hosszú utat tett meg. Borzasztó bajban volt, teljesen összezavarodva,
kockáztatva, hogy elveszíthet mindent, ami fontos az ön számára.
Mostanra megtalálta a hazavezető utat, bárhol lakjon is a szíve. Van
valaki, aki a megfelelő társ az ön számára. Megvan a módja, hogyan
tegye rendbe a dolgokat. Megvan a mód rá, hogy megtalálja a
boldogságot.
De a térkép a kincshez nem a kincs maga. Megmutattam önnek az
utat, de azt önnek kell végigjárnia.
Sok mindent kell átgondolnia. Sok mindent kell megtennie. De már
nincs egyedül. Újra és újra elolvashatja, amit eddig olvasott, ha szüksége
van rá. Ez majd elvezeti oda, ahová el szeretne jutni, és ez az ösvény, a
jó ösvény sokkal könnyebben járható, sokkal biztonságosabb, mint ahol
eredetileg volt.
Minden az igaz szerelem keresésével indult, ön is megérdemli, hogy
megtalálja. Ott van valahol, és csak arra vár, hogy rátaláljon.
FÜGGELÉK
Amit a válásról
tudni kell
 Egyszer volt, hol nem volt…

Elmondok egy mesét. Hol volt, volt nem volt, volt egyszer egy 33 éves
nő. Úgy hívták, Lisa. Ez a Lisa egy hosszú, kátyúkkal teli, sáros
ösvényen mendegélt. Minden lépésre figyelnie kellett, úgy érezte, sosem
ér a végére. Egészen elbátortalanodott. Nap mint nap küszködött az
úton. Egyik reggel aztán egy manóhoz ért, aki egy farönkön üldögélt.
– Nézd csak – szólította meg a manó, és félrehúzta a mögötte lévő
bokor ágait –, itt a bejárata a föld alatti átjárónak. Miért nem mész arra?
Azon kikeverednél erről a szörnyű ösvényről. És ki tudja, talán még jobb
helyre is jutnál.
– Tényleg? – kérdezte Lisa.
– Hát persze – mondta a manó –, miért is ne. Feltéve, ha nem
tévedsz el. Ha nem térsz le rossz irányba.
– De mit tegyek, hogy ez ne történjen meg? – érdeklődött Lisa.
– Vezetőre lesz szükséged. Olyanra, aki ismeri az utat.
– És hol találok vezetőt? Te nem vállalkoznál erre?
– Miért is ne – felelte a manó –, csak fizess nekem 500 dollárt
óránként.
– És megbízhatok benned? – kérdezte Lisa.
– Ennyi pénzért, azt hiszem, igen.
A miénk persze igaz történet, természetesen nincs benne manó, se
titkos, föld alatti átjáró. Lisa hét évet töltött házasságban, a férje egy
despota volt, Született három gyerekük. Erickel az élet maga volt a pokol.
A férfi nem bántotta, nem alázta meg, csupán Lisa érezte úgy, hogy a
férje csúnyán becsapja. Félrevezette őt, miközben azt hajtogatta, hogy
szereti. Nem sokkal azután, hogy összeházasodtak, Lisa már tudta, hogy
Eric csak egy csinos feleséget akart, akivel jó a szex, és anyát a leendő
gyerekeiknek, de nem szerette őt, és nem is törődött vele.
Azt gondolnánk, hogy egy otthon ülő, háromgyermekes anyának
nehéz dolog megcsalnia a férjét. Hát nem lehetetlen, különösen Lisának
nem volt az, amint újra felbukkant az életében Bobby, akivel középiskolás
korukban járt, és akkor szakadt meg a kapcsolatuk, amikor Lisa
főiskolára ment.
Egyszer csak összefutottak a bevásárlóközpontban. Bár évek óta
nem találkoztak, mégis úgy érezték, mintha csak előző nap váltak volna
el egymástól. És ahelyett, hogy vásároltak volna, inkább beültek Bobby
autójába beszélgetni.
Nem telt el tíz perc, Lisa sírva fakadt, elpanaszolta Bobbynak, milyen
nehéz az élete.
Egy hónap sem kellett hozzá, nyakig ültek a titkolt viszonyban, mit
sem sejtő barátok és rokonok segítségére szorulva, akik Lisa gyerekeire
vigyáztak, amíg az asszony „halaszthatatlan ügyeit intézte”.
Fél év múltán Lisa érezte, hogy szakítania kellene Bobbyval. Pokolian
szenvedett, de nem a bűntudat gyötörte, hanem a lelepleződéstől való
félelem, hiszen egyszer úgyis kiderül minden. Legszívesebben azonnal
elvált volna a férjétől, de hogyan? Pénze volt rá, csakhogy Eric már
biztosan tudomást szerzett a viszonyáról, és felhasználta volna ellene.
Mint ahogy azt is, hogy házasságuk alatt Lisa többször volt
pszichológusnál a szorongásaival és a depressziójával. A férje nem az a
fickó volt, aki ne élt volna ilyen lehetőséggel.
Lisa félt, hogy elveszíti a gyerekeit, és pénze sem lesz.
– Miért nem fordulsz ügyvédhez? – kérdezte tőle Bobby. – Én
ismerek egyet…
De Lisa nem mert leülni tárgyalni egy ügyvéddel. Mesebeli manónak
képzelte, aki majd egy sötét, félelmetes föld alatti útra tereli. Akkor már
jobb, ha megmarad a viszontagságos úton, amit legalább ismer. Így hát
viszlát, Bobby, viszlát, boldogság!
Tanmesém mondandója: így állunk hozzá legtöbben a váláshoz.
Lehet, hogy karnyújtásnyira a megoldás, a menekülés a rossz
házasságból, de a válás következményeit nem merjük vállalni.
Félünk, hogy elveszítjük a gyerekeinket. Félünk az anyagi
veszteségektől. Az egyedülléttől. Hogy ráfizetünk a dologra.
De ne feledje ön se, hogy nem élhet kettős kapcsolatban. Választania
kell. Nem két ember között, hanem két életmód, életforma, ha úgy
tetszik, két csomag között, amelyben emberek, rokonok, barátok vannak,
meg helyek, élmények, emlékek és minden egyéb. És a pénz sem játszik
mellékszerepet ebben a színműben.
Legyen nagyon megfontolt, és forduljon ügyvédhez, de olyat
válasszon, akiben feltétlenül megbízik. Bizalom nélkül ezt nem tudja
végigcsinálni.
 Megvédeni a gyerekeket a váláskor

Ha ön tényleg a válás mellett döntött, meg kell gondolnia, hogyan közölje

a gyerekekkel, mi lenne a legkevésbé fájó számukra. Számtalan könyvet
írtak már erről, de hadd osszam meg önnel a saját tapasztalataimat,
amelyeket három évtizedes családterápiás gyakorlatomban szereztem.
 A gyerekek konzervatívak

Egyikünk liberális, másikunk konzervatív, ezt megszoktuk. De a gyerekek

kizárólag konzervatívak, nem szeretik a változást. Megszokták a napi
rutint, amely biztonságot nyújt számukra.
Ha válás után abban a házban, lakásban alhatnak, ahol azelőtt, az jó.
Ha maradhatnak a régi iskolájukban, az is jó pont.
Olykor persze elkerülhetetlenek a változások. Ha el kell adni a közös
házat, lakást, gondolja át, hogyan minimalizálhatja a negatívumokat.
Ebben az esetben, ha megtehetik a felek, vegyenek például
ugyanolyan ágyat az elvált szülő otthonába, hogy az egyformaság
érzetét erősítsék a gyerekben. Beszéljenek egymással, osszák meg
tapasztalataikat, kinél milyen mesét szeret hallgatni a gyerekük, így nem
érhetik őket meglepetések.
 Minden rendben lesz

Amikor a gyerek megtudja, hogy szülei válnak, legelső kérdése: „És

velem mi lesz? Minden rendben lesz?” Önnek az a dolga, hogy bármit
mond, bármit tesz, azzal megnyugtassa őt, igen, minden a legnagyobb
rendben lesz.
 Lássunk néhány alapszabályt,
amelyet be kell tartani.

MIELŐTT HÁZASTÁRSÁVAL KÖZÖSEN BEAVATJÁK A GYEREKET

A VÁLÁS TÉNYÉBE, BESZÉLJÉK MEG, MIT MONDANAK NEKI,
MILYEN TÖRTÉNETTEL ÁLLNAK ELÉ. Meg kell egyezniük a válás
okában, különben zavart okoznak a gyerekükben. Legyen ez olyan
történet, amely megfelel a gyerek életkorának, amelyet megért, felfog, és
többször ismételve magában feldolgoz. A gyerek képes elfogadni, hogy
anyu vagy apu hibázott, ezért nem élhetnek tovább együtt, de ő a közös
gyerekük.
Amit nem tudnak elviselni a gyerekek, az a bizonytalanság, a válással
való ijesztgetés, a kétféle történet az okokról. Egyik szülő sem lehet
felelőtlen a pillanatnyi előnyök kedvéért!

EGYEZZENEK MEG, HOGYAN BIZTOSÍTJÁK SZÁMÁRA, HOGY

VELE MINDEN RENDBEN LEGYEN, NE FORDULJON FEL
FENEKESTÜL AZ ÉLETE. Aztán üljenek le a gyerekkel is, beszéljék
meg, milyen iskolába fog járni, ki viszi iskolába, edzésre, különórára,
mikor találkozhat a barátaival, lesz-e két számítógépe, mi lesz a kutyával,
a macskával, a papagájjal, az aranyhörcsöggel, a ruháival. Mit mondjon
az osztályfőnöknek, elmehet-e a másik szülőjéhez, ha éppen arra lenne
szüksége?
Ezek mind olyan fontos, gyakorlati kérdések, amelyekről nem szabad
megfeledkezni. Még azt is vitassák meg, csemetéjük milyen színű falat
szeretne a második otthonában. És mindent az életkorának megfelelően!

ÉRZELMI BIZTONSÁGOT KELL TEREMTENI A GYEREK SZÁMÁRA.

Eleinte persze a gyerek feldúlt lesz, ez természetes. Önnek emiatt nem
kell aggódnia.
Erre az érzésre szükség is van, ne akarja bagatellizálni. Inkább
ilyesmivel próbálkozzon: „Tudom, hogy most nagyon rossz neked.
Tudom, hogy félsz. Nyilván haragszol mindkettőnkre.” Biztassa, hogy
beszéljen bátran a félelmeiről, adja ki magából az érzelmeit, indulatait.
Semmiképpen se erőltesse, ha nem megy. A gyerekek a maguk
módján dolgozzák fel az eseményeket. Bátorítsa, hogy gyermeke
kérdezzen, amit csak akar, amikor neki jólesik, de ne erőszakoskodjon,
ne sürgesse. Ha mindig ugyanazt kérdezi, mindig ugyanazt válaszolja,
ezzel előbb-utóbb megnyugtatja.

BIZTOSÍTANI KELL A GYEREKET, HOGY NEM CSAPJÁK BE, AZ

IGAZAT HALLJA. Természetesen a gyerek életkorára szabva kell
előállni az igazsággal, de az igazság legyen. Egy 14 éves kamasznak elő
lehet adni a részleteket, de egy 4 évesnek egyszerűsíteni kell. Sose
feledje, hogy bármit mond is, a gyerek lelkében egy világ dől össze a
dolgok hallatán. Mégse próbálja szépíteni a történteket, mert idővel
kiderülnek a turpisságok, és aztán még egyszer összeomlik a világ. Ne
ígérgessen olyat a válás utáni életről, amiről tudja, hogy nem fog
megvalósulni.

A GYEREK ÉRZELMI BIZTONSÁGA ÉRDEKÉBEN NE HASZNÁLJA

ŐT ESZKÖZÜL. Ez az egyik legfontosabb szabály, mégis ezt szegik meg
a legtöbben. Csak azért, mert ön azt gondolja a házastársáról, hogy az
egy értéktelen, érzéketlen dög, egy senki, ne akarja véleményét
ráerőszakolni a gyerekre. Csak megnöveli a veszteségét. Nem elég,
hogy megbomlik a család? Hogy a gyereknek kétfelé kell élnie? Hadd
legyek nyersen őszinte: Még azt a tudatot is el akarja venni tőle, hogy
mindkét szülője jó ember?
Ki tenne ilyet a gyerekével? Ön utálhatja az exét úgy, ahogy akarja,
de ne kívánja ugyanezt a gyerekétől. Neki az a fontos, hogy mindkét
szülőjét jó szülőnek tarthassa, mindkettőhöz bátran fordulhasson, ha
szükségét érzi. A végén mindig rosszabbul járnak azok a szülők, akik a
másikat ócsárolják. A gyerekeknek megvan az egészséges
ítélőképességük, hitelét veszti, aki folyton csak szidja a másikat.
Előfordul, hogy egyik vagy másik szülő faggatja a gyereket, mit hallott
róla az apjától vagy az anyjától. Mi rosszat mondott róla a másik? Ha
kiderül, hogy anyu vagy apu valami nagyon durvát mondott az exéről,
sosem szabad überelni, hogy bezzeg ő. Ön inkább valami ilyesmivel
oldja meg: „Tudod, válás közben a szülők gyakran vágnak egymás
fejéhez igazságtalan dolgokat. Pedig tudják, hogy nem igaz, mégis
igyekeznek megbántani egymást.” Ezzel megnyugtatható egy gyerek,
átérzi, hogy ő mindkét szülőjének fontos.

MIUTÁN A SZÜLŐK MEGEGYEZTEK A VÁLÁSBAN, BESZÉLJÉK

MEG, HOGYAN BIZTOSÍTJÁK GYEREKÜKNEK A BIZTONSÁGOS
ÉLETET, S CSAK EZUTÁN AVASSÁK ŐT BE. Ha eljön ez a pillanat,
akkor szánjanak rá időt, fel kell készülni egy hosszú, nyugodt, mély
beszélgetésre. Senki ne akarja elintézni kutyafuttában. És nyomatékosan
biztosítani kell a gyereket arról, hogy a válás nem változtatja meg, nem
csökkenti az iránta érzett szeretetet egyik szülőben sem. Hogy mindig ő
marad számukra a legfontosabb, történjék bármi. Be kell ismerni, hogy a
válás nem az egyik vagy másik szülő hibája, hanem mindkettőjüké, de
semmiképp sem a gyereké.
Nem lehet hamis reményeket táplálni a gyerekben afelől, hogy
egyszer majd helyreáll a régi rend. Fájdalmas, de inkább vállalni kell,
hogy ez a kapcsolat helyrehozhatatlan.

A KÖVETKEZMÉNYEK KEZELÉSE. A válás bejelentése feldúlja a

gyereket. Megváltozik a viselkedése, szokatlanul reagál dolgokra,
visszafejlődik, szorong, éjjel felriad, szörnyűségeket álmodik, ágyba pisil.
Egyetlen megoldás a türelem.
A gyereknek egyrészt arra van szüksége, hogy átlássa a dolgok
menetét, hogy tudja, mi történik körülötte. Ezt vagy elintézi a kis fejében,
vagy beszélgetnie kell a szülővel.
Másrészt meg kell győződnie, hogy vele rendben lesz minden. Hogy
az ígéretek nem légből kapottak. Ezek fogják őt átsegíteni a válás
nehézségein.
Töltsön több időt a gyerekével. Beszélgessen vele, amennyit csak
tud. A világ minden ígérete, fogadalma nem ér annyit, mint az együttlét
önnel.
A későbbiek során figyelje, mire van szüksége igazán. Ne halmozza
el felesleges dolgokkal, ne vesztegesse meg ajándékokkal. A törődést, a
szeretetet, a figyelmet, a rá szánt időt nem lehet tárgyakkal kiváltani. Az
a legfontosabb számára, ha érzi, hogy szeretik. A legnagyobb ajándék az
ön türelme, megértése, biztonságot adó szeretete.
 ***

Megjegyzem, nincs tökéletes válás. Ön sem lesz tökéletes elvált szülő.

Mindig történik valami váratlan, ami keresztülhúzza a számításokat. Ha
kiderül, hogy nem tud megbirkózni a kialakult helyzettel, kérem, forduljon
családterapeutához.
És legyen óvatos, milyen üzeneteket közvetít a gyereke felé.
Könnyen előfordulhat, hogy tanácstalanságot, bűntudatot sugároz
magából, amit a gyerek magára vesz, és ez meghatározhatja a
viselkedését.
Nyugtassa meg, bármit érez, bármit akar kérdezni, az normális,
természetes. Mindenképpen erősítse meg benne, hogy van benne tartás,
át fogja vészelni a válást, és minden rendben lesz vele, a szülők helyzete
is normalizálódik. Csak a körülmények változnak meg, s ettől ő még egy
jóravaló, stabil, egészséges család sarja.