TANULMÁNYOK

Alkalmazott Nyelvtudomány
XII. évfolyam 1-2. szám 2012.

MARKÓ ALEXANDRA1, GRÁCZI TEKLA ETELKA2 ÉS BAJNÓCZINÉ SZUCSÁK KLÁRA3

1
ELTE Fonetikai Tanszék, 2MTA Nyelvtudományi Intézet, Fonetikai Osztály, 3Semmelweis Egyetem,
ÁOK Fül,- Orr,- Gégészeti és Fej,- Nyaksebészeti Klinika
[email protected], [email protected], [email protected]

A diszfónia terápiájának hatékonysága a beteg beszédtechnikai

képzettségének függvényében
Efficacy of treatment of dysphonia in trained and untrained speakers
Several investigations have been carried out into dysphonia in order to define i)
which particular acoustic and/or perceptual parameters can be used to describe the
effect of therapies; ii) which (kinds of) therapy are the most effective, and to what
extent therapy can improve the patients’ speech production; and iii) the differences
in voice improvements among patients with different types of dysphonia. The
present research aims to investigate the effect of the patients’ speech consciousness
on the efficacy of the therapy. The hypothesis tested in the present research is that
it takes a longer time and more therapy sessions for untrained speakers to reach the
same level of achievement as trained ones.
13 trained and 13 untrained patients participated in the research. They received the
typical dysphonia therapy, which consists of aim-oriented, graduated speech
exercises conducted by an experienced speech therapist once a week. The same
three sentences were pronounced by each patient and digitally recorded before and
after each therapy session. Acoustic analysis of the recorded sentences was carried
out with Praat 5.2. Harmonics-to-noise ratio, jitter, shimmer and F0 were measured
in the speech samples. For perceptual evaluation three parameters of GRBAS were
used. Several types of statistical analysis (t-test, Pearson’s correlation) were carried
out using SPSS.
Contra the hypothesis, no difference was found between the trained and untrained
groups’ degree of development. The reason may be the trained speakers’ increased
awareness of their condition at the beginning of the therapy.

Bevezetés
A diszfónia a zöngeképzés zavara, amely organikus eredetű vagy funkcionális
lehet. Organikus esetekben különböző degeneratív elváltozások, funkcionális
diszfóniánál a hibás működés okozza a zörejek és más eltérések kialakulását. A
diszfónia legtöbbször rekedtségben nyilvánul meg, ilyenkor hallható
zörejelemek társulnak a zöngéhez, aminek oka a hangszalagrezgés
szabálytalansága vagy az elégtelenül záró hangszalagok között létrejövő
turbulencia-áramlás is lehet (Kiefer, 1995). Diszfónia esetén ugyanakkor a hang
más paraméterei, például intenzitása, dallama, magassága, terhelhetősége is
megváltozhatnak, illetőleg a kórképhez társulhatnak a nyakon, a gégében
fellépő, szúró, kaparó, szorító érzések (Hirschberg és Mészáros, 2003).
A diszfónia klinikai vizsgálatának alapvető elemei közé tartozik például az
anamnézisfelvétel, a laringosztroboszkópia, a maximális fonációs idő mérése, a
hangmezőmérés, a terhelhetőségi vizsgálat, az önértékelés. Perceptív-auditív
mérési módszerként alkalmazzák a GRBAS- (Hirano, 1981) és az RBH-skálát

83
 Markó Alexandra, Gráczi Tekla Etelka, Bajnócziné Szucsák Klára

(Nawka et al., 1994). Az előbbi (amelyben G = grade/severity, R = roughness, B

= breathiness, A = asthenia, S = strain) angolszász nyelvterületen széles körben
elterjedt (De Bodt et al., 1997). Segítségével a hang érdességét, levegősségét,
erőtlenségét, feszességét, illetve az eltérés mértékét percepciós alapon adják
meg egy négyértékű skálán, ahol a 0 a normál, fiziológiás hangminőséget, a 3 az
extrém, patológiás zöngeminőséget jelenti. A német RBH betűszó
hasonlóképpen (R = Rauchigkeit, H = Heiserkeit, B = Behauchtheit,) a hang
érdességének, levegősségének, általános rekedtségének szubjektív minősítésére
utal (Hirschberg et al., 2003). Magyarországon ez utóbbi használatos a
legszélesebb körben.
Az utóbbi időben egy újfajta perceptív mérési módszert is alkalmaznak a
klinikusok, elsősorban Amerikában. A CAPE-V (Consensus Auditory
Perceptual Evaluation of Voice, lásd http://www.asha.org/about/membership-
certification/divs/div_3.htm) rendszer a 2002-es pittsburghi beszédterápiás
kongresszuson létrehozott kutatócsoport munkája nyomán alakult ki. Ebben
beszédpatológusok és a humán percepció szakértői dolgoztak együtt, figyelembe
véve a klinikai gyakorlatban való alkalmazhatóságot. A távlati cél egy
standardizált mérési eszköz kialakítása. Ennek a tesztnek a segítségével hat
szempont szerint értékelhető a hangminőség (a diszfónia általános súlyossága,
érdesség, levegősség, feszítettség/erőltetettség, beszéddallam, hangerő),
egyenként egy 100 mm-es horizontális skálán, amelynek a bal oldali széle
képviseli a normál, a jobb széle pedig a súlyos fokban károsodott minőséget. Az
értékelő a vízszintes vonalon elhelyezett jelzéssel minősíti a beszédprodukciót.
A klinikai gyakorlatban hagyományosan elsősorban a beszédképző szervek
(elsősorban a hangszalagok) látható fiziológiai állapota és a hangminőségről
kialakított hallásalapú benyomás alapján állítják fel a diagnózist. Ugyanakkor
egyre gyakrabban merül fel az igény, hogy akusztikai mérésekkel is
kiegészüljön a vizsgálati protokoll. Az akusztikai megközelítések – a diszfóniás
hang sajátosságaiból következően – leggyakrabban a hangtartást, a zönge
periodicitását, a jel-zaj viszonyt, valamint az alaphangmagasság sajátosságait
veszik tekintetbe. Wuyts és munkatársai (2000) e paraméterekre alapozva
dolgozták ki a diszfónia súlyosságát mérő index (Dysphonia Severity Index,
DSI) matematikai képletét 387 beszélő adatai alapján.
A magyar fül-orr-gégészeti diagnosztikában is törekednek olyan standard
foniátriai panel kialakítására, amely objektív és szubjektív elemeket is tartalmaz,
és egyszerűen, gyorsan, különösebb eszközigény nélkül használható a
mindennapi orvoslásban. Smehák (2010) javaslata szerint ennek keretében a
következő paraméterek mérése, illetőleg vizsgálatok elvégzése volna szükséges:
maximális fonációs idő, alapfrekvencia, jel-zaj viszony, jitter, shimmer, G, R, B,
illetve RBH-skála, szubjektív önértékelés, videostroboszkópia.
A nemzetközi szakirodalomban a diszfónia mértékének mérésében, illetőleg a
hangterápia hatékonyságának vizsgálatában kutatásonként más-más szubjektív
és/vagy objektív paramétereket vesznek tekintetbe a szerzők. Egyaránt szerepel

84
 A diszfónia terápiájának hatékonysága a beteg beszédtechnikai képzettségének függvényében

a tanulmányok módszereként a kérdőív, az interjú (beszélgetés, amelyben a

beteg spontán beszéde alapján ítélik meg a hangminőséget), a percepciós
tesztelés, a hangszalagműködés laringoszkópiás vizsgálata és különböző
akusztikai mérések – rendszerint ezek közül több módszert együttesen
alkalmaznak a kutatók.
A diszfónia kezelésére is sokféle módszert alkalmaznak a foniáterek,
logopédusok. A hangterápia átfogó célja az, hogy a beteget megtanítsa
hangképző apparátusának minél hatékonyabb használatára, és ezáltal javítsa a
zönge minőségét. Alkalmazhatók úgynevezett direkt módszerek – mint a
testtartás, a légzéstechnika, a zöngeképzés, az artikuláció javítása – vagy
indirekt (tanácsadás, konzultáció) megközelítésmód (Van Lierde et al., 2004).
A nemzetközi szakirodalomban az 1970-es évektől kezdődően több olyan
tanulmány olvasható, amely a diszfónia terápiájának hatékonyságát kísérleti
adatokkal támasztja alá. A kutatások egy része esettanulmány, más részük
nagyobb betegcsoport kezeléséről számol be. Roy és Leeper (1993) 17
funkcionális diszfóniás betegnél a manuális gégeterápia használata
következtében javulást mutatott ki a hangminőségben mind akusztikai (jitter,
shimmer és jel-zaj viszony), mind percepciós szempontból. Az ún.
hangsúlymódszer alkalmazásával történt kezelést követték nyomon Fex és
munkatársai (1994) 10 diszfóniás betegnél. Az akusztikai mérési adatok
szignifikáns javulást mutattak a jitter, a shimmer és a jel-zaj viszony esetében is.
Carding és munkatársai (1999) 45 funkcionális diszfóniás beteget vizsgáltak, és
kétféle terápiás eljárás hatékonyságát mérték egy kezelésben nem részesülő
kontrollcsoport eredményeivel összehasonlítva. Kutatásukban csak a shimmer
változását találták szignifikáns mértékűnek. Holmberg és munkatársai (2001)
hangszalagcsomóból eredő diszfónia terápiája során az alaphangmagasság
szignifikáns mértékű emelkedését dokumentálták 11 nőbetegnél.
Magyar beszélőkkel végzett korábbi vizsgálatunkban akusztikai (jitter,
shimmer, HNR és F0) és percepciós szempontból vizsgáltuk diszfóniás
nőbetegek hangminőségének változását négy terápiás foglalkozáson keresztül
(általában egy hónapos időtartamban). A hangterápia megkezdése előtt és a
negyedik kezelés után rögzített hangfelvételek között az F0-t kivéve minden
vizsgált hangsajátosság tekintetében szignifikáns változást mértünk. Ezzel
együtt az egyes akusztikai paraméterek „javulása” általában nem volt lineáris, a
kezelés során bizonyos esetekben visszaesés volt megfigyelhető. A terápia
hatékonysága a statisztikai adatok alapján nagymértékben beszélőfüggőnek
mutatkozott (Bajnócziné Szucsák, Markó & Gráczi, 2011). A jelen
tanulmányban az egyéni eltérések egyik lehetséges befolyásoló tényezőjét
vizsgáljuk meg: a beteg beszéd/énektechnikai képzettségét.
Feltételezésünk szerint a terápia hatékonyságát, szükséges időtartamát, tempóját
nagymértékben befolyásolja a beszélői tudatosság. Ha a páciens ismeri a
hangképzés elméleti alapjait, és ezen ismereteit önreflexív módon képes
alkalmazni, feltehetően hamarabb tudja (újra) elsajátítani és automatizálni a

85
 Markó Alexandra, Gráczi Tekla Etelka, Bajnócziné Szucsák Klára

helyes produkciós mechanizmust. Ezzel szemben a (beszéd/ének)technikai

értelemben laikus beszélő esetében a terápiát az alapoktól kell elkezdeni, ami
hosszabb időt vesz/vehet igénybe.

Kísérleti személyek, anyag, módszer

A kutatásban 26 diszfóniás nőbeteg kezdeti hangterápiáját (az első négy
alkalom) követtük nyomon. A diagnózist minden esetben fül-orr-gégész/foniáter
szakorvos állapította meg, foniátriai vizsgálatot követően, melynek részét
képezte az anamnézis felvétele, a hang auditív és objektív értékelése
(hangszínezet, hangerőfokozás, hangtartás, hangfekvés), valamint a gége
laringosztroboszkópos vizsgálata is.
A betegeket két csoportra különítettük el attól függően, hogy rendelkeznek-e
beszéd/énektechnikai képzettséggel. Mindkét csoportban 13-13 fő szerepelt.
A beszéd/énektechnikai képzettséggel nem rendelkező betegek életkora 18 és
41 év között szóródott, átlagéletkoruk 32,4 év. A beszéd/énektechnikailag
képzettek 21–39 évesek, átlagéletkoruk 27,9 év.
A beszéd/énektechnikai képzettséggel nem rendelkező betegek között 7-nek
organikus (6 hangszalagcsomó1, 1 Reinke-ödéma), 6-nak funkcionális
diszfóniája volt. A beszéd/énektechnikailag képzetteknél a megoszlás: 4
organikus (mind hangszalagcsomó) és 9 funkcionális.
Dokumentáltuk a betegek beszédkörülményeit és a hangminőségüket
befolyásoló egyéb tényezőket is. A különböző paraméterek összefüggéseit az 1.
és a 2. táblázat mutatja be.

1. táblázat: A beszéd/énektechnikai képzettséggel nem rendelkező betegek adatai

Azo Élet-
Beszéd- Dohá Alkohol- Egyéb Organikus
no- kor Foglalkozás
körülmények nyzás fogyasztás betegség előzmény
sító (év)
A01 35 normál kertész nem nem nincs Reinke-ödéma
hangszalagcso
A02 33 sokat beszél divattervező nem alkalmanként nincs
mó
A03 18 normál tanuló nem nem nincs nincs
hangszalagcso
A04 36 normál adminisztrátor nem nem nincs
mó
A05 36 sokat beszél tanár nem alkalmanként allergia nincs
sokat beszél hangszalagcso
A06 23 hostess nem alkalmanként nincs
zajban mó
hangszalagcso
A07 26 sokat beszél tanuló igen nem allergia
mó
hangszalagcso
A08 37 sokat beszél tánctanár nem nem allergia
mó
hypertonia2,
A09 35 sokat beszél üzletkötő nem nem reflux, nincs (PS3)
allergia
A10 39 normál épületgépész nem nem nincs nincs
A11 41 sokat beszél tanító nem alkalmanként nincs nincs
hangszalagcso
A12 28 sokat beszél gyógytornász igen alkalmanként nincs
mó
A13 34 sokat beszél pszichológus nem alkalmanként nincs nincs

86
 A diszfónia terápiájának hatékonysága a beteg beszédtechnikai képzettségének függvényében

2. táblázat: A beszéd/énektechnikai képzettséggel rendelkező betegek adatai

Élet-
Azono- Beszéd- Dohány- Alkohol- Egyéb Organikus
kor Foglalkozás
sító körülmények zás fogyasztás betegség előzmény
(év)
egyetemi
P01 27 hivatásos hallgató nem nem nincs nincs
(színész)
egyetemi
P02 24 hivatásos hallgató nem alkalmanként asztma hangszalagcsomó
(színész)
P03 31 hivatásos énektanár nem nem nincs hangszalagcsomó
P04 22 hivatásos énekes nem nem nincs hangszalagcsomó
egyetemi
P05 21 hivatásos hallgató nem nem allergia nincs
(énekes)
P06 29 hivatásos színész nem nem allergia nincs
hivatásos
P07 33 marketinges nem alkalmanként pánikbetegség hangszalagcsomó
(másodállásban)
egyetemi
P08 21 hivatásos hallgató nem alkalmanként allergia nincs
(énekes)
P09 32 sokat beszél pultos nem nem allergia nincs
P10 38 sokat beszél jogásztanár nem nem nincs nincs
allergia,
hypertonia,
P11 39 normál munkanélküli nem nem nincs
diabetes4,
5
hypothyreosis
egyetemi
P12 21 hivatásos hallgató nem nem nincs nincs
(színész)
egyetemi
P13 24 hivatásos hallgató nem alkalmanként arthrosis6 nincs
(énekes)

A terápiát gyakorlott, a diszfónia kezelésében több évtizedes tapasztalattal

rendelkező logopédus végezte. A terápia felépítésében fokozatosan nehezültek a
gyakorlatok, egyre hosszabb egységekben rögzítették, automatizálták a tiszta
ejtést. A terápia során figyelembe vették az általános alapelvek mellett az egyéni
különbségeket is.
Az első ülésben általános és a feszes nyaki területre koncentrált lazító
gyakorlatokat, valamint légző gyakorlatokat végeztek. Törekedtek a puha
hangindításra különböző zöngés szótagok ejtése közben. A második
megjelenéskor az előző alkalommal tanult és otthon (naponta) gyakorolt
feladatok beépítése következett szavakban, különböző fonetikai helyzetek
rögzítésének céljából. A harmadik alkalommal szintén az addig tanultak
továbbépítésével, mondatokban próbálták elérni a hang tisztaságának javulását,
az alaphang beállítását és a levegőbeosztást. A negyedik foglalkozáson az addig
elsajátított és begyakorolt technikák alkalmazása történt szöveges feladatokban
hangerőfokozással bővítve, ahol már a szövegre és a kivitelezésre is figyelni
kellett. Természetesen a terápia itt nem ért véget, de új elemmel már nem bővült
a gyakorlatsor.

87
 Markó Alexandra, Gráczi Tekla Etelka, Bajnócziné Szucsák Klára

A betegekkel minden terápiás ülés előtt és után rögzítettük ugyanazt a 3

egyszerű bővített mondatot: Ebédre vajbabot főztem. Sok szép játékot mutattak
be a szeptemberi előadáson. A zöld labda Danié. A felvételeket a terápiás
helyiségben, digitális technikával (ICD-SX800 Sony diktafon) rögzítettük 22,5
kHz-es mintavételezéssel. A 26 beteg mindegyike részt vett (legalább) 4
kezelésen, így az első 4 terápiás ülés előtti és utáni felvételek adatait dolgoztuk
fel.
A rögzített mondatok magánhangzói közül kiválogattuk azokat, amelyeket
mondatbeli helyzetüknél fogva az egészséges beszélő feltételezhetően nem
glottalizálna. A glottalizáció az a jelenség, amikor a kváziperiodikus zönge
irregulárissá válik: az alapperiódusok időtartama vagy amplitúdója hirtelen
jelentősen megváltozik, vagy az alapfrekvencia hirtelen a beszélő
normál/szokásos hangterjedelme alá csökken, illetőleg a hangszínezet jól
hallhatóan érdessé, rekedtessé válik. Mivel a diszfóniás hang szintén gyakran
rekedtes, könnyen összetéveszthető a patológiás és az egyébként egészséges,
csak aktuálisan irregulárissá váló zönge. Ennek elkerülése végett azokat a
magánhangzókat nem vizsgáltuk, amelyeknél a glottalizáció nagy
valószínűséggel megjelenhet.
A magyarra vonatkozó eddigi kutatások szerint a leggyakrabban
frázishatárokon jelentkezik a glottalizáció (Bőhm és Ujváry, 2008; Markó, 2009,
2010, 2011), a jelen kísérlet anyagából ezért nem elemeztük a mondatok elején
és végén elhangzó magánhangzókat. Másrészt olvasott szövegben kimutatható a
glottalizációs hajlam hiátushelyzetben is (Markó, 2011), ezért a magánhangzó-
kapcsolatokat szintén kizártuk a vizsgálatból. A fenti mondatokból így a
következő 18 (félkövérrel jelölt) magánhangzó akusztikai analízisét végeztük el:
Ebédre vajbabot főztem. Sok szép játékot mutattak be a szeptemberi előadáson.
A zöld labda Danié.
A magánhangzókon a következő akusztikai paramétereket mértük meg
automatikus adatkinyeréssel, a Praat 5.2 szoftver (Boersma & Weenink, 2010)
segítségével:
– jitter, lokális (az átlagos abszolút eltérés a követő periódusok között osztva
az átlagos periódussal, %);
– jitter, ddp7 (az egymást követő periódusok közötti egymást követő
különbségek közötti átlagos abszolút eltérés, osztva az átlagos periódussal, %);
– shimmer, lokális (az egymást követő periódusok amplitúdójának 10-es
alapú logaritmusának átlagos eltérése szorozva 20-szal, dB);
– shimmer, ddp (az egymást követő periódusok amplitúdója közötti egymást
követő különbségek közötti átlagos abszolút eltérés, %);
– HNR (harmonicitás-zaj viszony, dB);
– átlagos alaphangmagasság (Hz).
Ezeket az akusztikai méréseket mind a négy terápiás foglalkozás előtt és után
rögzített mondatok kiválasztott magánhangzóin elvégeztük. Auditív-perceptív

88
 A diszfónia terápiájának hatékonysága a beteg beszédtechnikai képzettségének függvényében

módszerrel minősítettük továbbá az első terápiás ülés előtt és a negyedik

foglalkozás után rögzített mondatokat. A klinikai gyakorlatban használatos
GRBAS rendszer három szempontját alkalmaztuk: értékeltük az érdességet, a
levegősséget és a feszítettséget/erőltetettséget egy 0-tól 3-ig definiált skálán. A 0
érték az adott paraméter tekintetében normálisnak tekinthető hangképzést
jelentette. Az 1 jelölte a normáltól kismértékben, a 2 a közepesen, a 3 pedig az
egészségestől nagymértékben eltérő, patológiás hangszínezetet. Ezeket a
pontszámokat az egyes jellemzők szerint külön-külön és összegezve (0–9 pont)
is elemeztük, majd összehasonlítottuk a terápia előtti és a negyedik foglalkozás
utáni eredményeket.
Az adatokon statisztikai elemzéseket végeztünk az SPSS for Windows 15.0
verziójával. A leíró statisztika mellett független mintás és párosított t-próbát,
valamint Pearson-féle korrelációanalízist alkalmaztunk.

Eredmények
Jitter
A zönge akusztikai szerkezete egészséges hangképzés esetén sem tökéletesen
periodikus (ún. kváziperiodikus rezgésként jellemzi a szakirodalom, vö. Gósy,
2004), mivel a humán szervezet biológiai felépítése ezt nem teszi lehetővé. Ezt a
(normál esetben) kismértékű szabálytalanságot jellemezhetjük (más paraméterek
mellett) a jitterrel, amely százalékos értékben azt mutatja meg, hogy mekkora
eltérés van az egymást követő periódusok periódusideje között, azaz mekkora a
frekvenciaingadozás a vizsgált magánhangzón belül. Ebből következően: minél
kisebb a jitter értéke, annál szabályosabb a hangszalagrezgés – azaz a terápia
hatékonyságát az mutatja, ha a kezdeti magasabb jitterértékeket a kezelés
előrehaladtával egyre alacsonyabb értékek váltják fel.
A jittert a rögzített mondatok kiválasztott magánhangzóin kétféleképpen
mértük meg. Az 1. ábra mutatja az egyes kezelések előtti és utáni lokális és ddp
jitterértékeket a két betegcsoportban.

89
 Markó Alexandra, Gráczi Tekla Etelka, Bajnócziné Szucsák Klára

képzetlen jitter ddp képzetlen jitter lokális

képzett jitter ddp képzett jitter lokális

0,8

0,6
Jitter (%)

0,4

0,2

0
1. előtt 1. után 2. előtt 2. után 3. előtt 3. után 4. előtt 4. után

1. ábra: A jitterértékek átlaga az egyes kezelések előtt és után a két betegcsoportban

A beszéd/énektechnikai szempontból képzetlen adatközlők esetében mindkét

jitterérték tekintetében csökkenés látható az első terápiás alkalom előtti (átlag
ddp: 0,47, átlag lokális: 0,79) és a negyedik alkalom utáni (átlag ddp: 0,32, átlag
lokális: 0,66) eredmények összehasonlításában. Ez az eltérés csak a lokális jitter
esetében szignifikáns: p = 0,028, t(12) = 2,493. Ugyanakkor jól látszik az is,
hogy a csökkenő tendencia nem egyenletes, az egyes terápiás alkalmak között és
alatt visszaesések is megfigyelhetők. Ezek közül statisztikailag szignifikáns
mértékű különbséget csak a 3. alkalom előtt és után mért lokális jitterértékek
között kaptunk: p < 0,001, t(12) = 5,088.
A beszéd/énektechnikai képzettséggel rendelkező betegek esetében a jitter
ddp nem szignifikáns mértékben csökkent az első és a negyedik alkalom között,
a lokálisan mért jitterérték pedig stagnált (5,5%-os emelkedés mérhető az
átlagban). Itt is megfigyelhetők hullámzások az egyes alkalmak között, ezeken
belül a változás egy esetben sem szignifikáns.
Az átlagos jitterértékek a terápia kezdetekor a beszéd/énektechnikai
képzettséggel rendelkezők esetében alacsonyabbak voltak, mint az ebből a
szempontból laikusnak minősülő beszélőknél mértek. Ez a lokális jitter
tekintetében a terápia kezdeti szakaszának a végére megfordult; a periódusok
különbségének eltérésén alapuló jitterben pedig nincs különbség a két beszélői
csoport között.
A ddp jitter átlagosan 24,34%-kal csökkent a hangtechnikailag képzetlen,
9,33%-kal a képzett adatközlők csoportjában. A lokális jitter esetében átlagban
13,55%-os javulást mértünk az előbbi csoportban, míg 19,04%-os romlást az
utóbbiban. Ezek alapján nem igazolható, hogy a beszéd/énektechnikailag képzett
betegek hangminősége a jitter szempontjából nagyobb mértékben javult volna,
mint a másik csoporté, sőt az adatok ellenkező tendenciát igazolnak. A

90
 A diszfónia terápiájának hatékonysága a beteg beszédtechnikai képzettségének függvényében

statisztikai elemzés azonban nem mutatott ki szignifikáns eltérést a két

adatközlői csoport között a javulás mértékét tekintve.
A 2. ábra a jitter megváltozásának beszélőnkénti szóródását mutatja: a
szóródás jelentősen nagyobb a hangtechnikailag iskolázott (átlagos eltérés:
lokális 47,38%; ddp 31,94%), mint a másik (átlagos eltérés: lokális 11,94%; ddp
15,65%) csoportban. Látható, hogy olyanok is akadtak a (többnyire) hivatásos
hanghasználók között, akiknek nem javult, hanem nagymértékben romlott a
beszéde a zönge frekvenciaingadozását tekintve (a negatív előjelű változás
javulást, a pozitív tartományba eső érték romlást mutat).

150 jitter ddp

20
jitter lokális

100
Változás (%)

50

-50 6

-100

képzetlenek képzettek
2. ábra: A jitter megváltozása az első és az utolsó mérés között beszélői csoportonként: szóródás és
medián

Shimmer
A hangszalagrezgés kismértékű szabálytalansága természetesen nemcsak a
periódusidőben, hanem az amplitúdóban is megmutatkozik: az egymást követő
periódusok esetében a kitérés nagysága bizonyos eltéréseket mutat az
egészséges hangképzés esetén is. A shimmer mint mérőszám ennek az
eltérésnek az átlagos mértékét mutatja meg, amely százalékban vagy decibelben
adható meg. Az adatok (itt a lokális shimmer esetében decibelértékek) tehát
szintén úgy értelmezendők, hogy minél kisebb a shimmer értéke, annál
szabályosabb a hangszalagrezgés, azaz a csökkenő tendencia a terápia
hatékonyságát igazolja.
A 3. ábra mutatja a lokális és a ddp shimmerértékek alakulását az egyes
kezelések előtt és után. Az egymást követő periódusok különbségének eltérését
mutató ddp shimmer átlaga a két betegcsoportban közel azonos értékről (0,27 és
0,24) indult, és mindkettőnél lényegében változatlan maradt (0,25 és 0,23). A
hangtechnikailag képzetlen csoportban ennek ellenére szignifikáns eltérést mutat
a terápia előtti és a negyedik kezelés utáni adatok összehasonlító elemzése:

91
 Markó Alexandra, Gráczi Tekla Etelka, Bajnócziné Szucsák Klára

p = 0,046, t(12) = 2,224. A két beszélői csoport javulásának mértéke ezzel

együtt nem tér el szignifikáns mértékben.
A lokális shimmer esetében a két betegcsoportban egymással ellentétes
változási tendenciát látunk: míg a hangtechnikailag képzetlen adatközlőknél a
lokális shimmer 39,83%-kal, szignifikáns mértékben [p < 0,001, t(12) =
−14,499] növekszik (azaz az alaphang amplitúdója nagyobb mértékben
ingadozik a negyedik kezelés után, mint a terápia kezdetén), a
beszéd/énektechnikailag iskolázottaknál 11,38%-os, szignifikáns [p = 0,018,
t(12) = 2,748] csökkenés mérhető. A képzetlen csoportban mind a négy terápiás
alkalom előtt és után mért értékek szignifikánsan különböznek [első alkalom: p
= 0,005, t(12) = −3,437; második alkalom: p = 0,009, t(12) = −3,133; harmadik
alkalom: p = 0,003, t(12) = −3,774; negyedik alkalom: p < 0,001, t(12) =
−5,835]; a képzett csoportban csak az első és a negyedik terápiás alkalom
hatására változott meg szignifikánsan a lokális jitter [első alkalom: p = 0,017,
t(12) = 2,762; negyedik alkalom: p = 0,047, t(12) = 2,209]. Ugyanakkor az
előbbi csoportban ez a változás romlást, míg az utóbbiban javulást jelent. A
változás mértékét és irányát tekintve is jelentős különbség van tehát a két
betegcsoport között a lokális shimmerben [p < 0,001, t(22,901) = −9,585].

képzetlen shimmer dda képzetlen shimmer lokális

képzett shimmer dda képzett shimmer local

20
15
Shimmer

10
5
0
1. 1. 2. 2. 3. 3. 4. 4.
előtt után előtt után előtt után előtt után

3. ábra: A shimmerértékek átlaga az egyes kezelések előtt és után a két betegcsoportban

Beszélőkre bontva az eredményeket, az látszik, hogy kiugró értékek vannak a

beszéd/énektechnikailag iskolázott beszélőknél (4. ábra) – a shimmer ddp
néhányuknál jelentősen romlott (átlagos eltérés: 24,89%, míg a képzetleneknél:
11,76%). A lokális shimmer tekintetében összetartóbbak a csoportadatok: 9,11%
a képzetlen és 12,70% a képzett beszélők esetében az átlagos eltérés.

92
 A diszfónia terápiájának hatékonysága a beteg beszédtechnikai képzettségének függvényében

100
21
shimmer ddp
shimmer
lokális
75
20

50
Változás (%)

25 13

-25

képzetlenek képzettek
4. ábra: A shimmer megváltozása az első és az utolsó mérés között beszélői csoportonként:
szóródás és medián

Harmonicitás-zaj viszony (HNR = harmonicity to noise ratio)

A HNR (a jól ismert jel-zaj viszonyhoz hasonló arányszámként) a jelben
mérhető periodikus és aperiodikus (zörejes) összetevők arányát mutatja meg
decibelben. Minél nagyobb tehát a HNR értéke, annál nagyobb mértékben
periodikus/harmonikus a zönge, vagyis ez esetben a terápia hatékonyságát a
növekvő HNR-érték mutatja meg.
Az átlagos HNR a beszéd/énektechnikailag képzetlen csoportban átlagosan
15,83%-kal, a képzettekében 25,31%-kal emelkedett. Ez mindkét esetben
szignifikáns javulást jelent: p = 0,003, t(12) = −3,706 és p = 0,003, t(12) =
−3,732.
A javuló tendencia a két csoportban szinte párhuzamosan alakult: minden
terápiás alkalommal javult a hangminőségnek ez a paramétere, az első két
kezelés között, valamint a harmadik találkozó után azonban visszaesés látható
(5. ábra). Statisztikai különbséget az egyes alkalmak előtt és után a
hangtechnikailag képzetlen beszélők esetében nem mértünk. A másik
csoportban az első kezelés hozott statisztikailag szignifikáns javulást [p = 0,002,
t(12) = −3,890], valamint a negyedik alkalom [p < 0,001, t(12) = −5,133].
A javulás mértékét tekintve a két beszélői csoport között nincs szignifikáns
eltérés.

93
 Markó Alexandra, Gráczi Tekla Etelka, Bajnócziné Szucsák Klára

képzetlen képzett

12
10
HNR (dB)

8
6
4
2
0
1. előtt 1. után 2. előtt 2. után 3. előtt 3. után 4. előtt 4. után

5. ábra: A HNR értékek átlaga az egyes kezelések előtt és után a két betegcsoportban

A szóródás ezúttal is a hangtechnikailag iskolázott beszélők csoportjában

nagyobb (6. ábra): itt 20,76% a javulás mértékének átlagos eltérése, míg a másik
betegcsoportban 12,42%. Ennek a paraméternek a tekintetében romlást (azaz 0-
nál kisebb értéket) alig tapasztaltunk, és ez sosem haladta meg a 11%-ot.
Összességében tehát a terápia a zönge harmonicitását befolyásolta a
legpozitívabban mindkét betegcsoportban.

100 9

80
8

60
Változás (%)

40

20

-20

képzetlenek képzettek
6. ábra: A HNR megváltozása az első és az utolsó mérés között beszélői csoportonként: szóródás és
medián

Alaphangmagasság (F0)
A zönge kváziperiodikus összetett rezgés, amelynek a legalacsonyabb
frekvenciájú összetevője, azaz az alaphangja kitüntetett szerepet tölt be a beszéd

94
 A diszfónia terápiájának hatékonysága a beteg beszédtechnikai képzettségének függvényében

hangzásában. Az alaphang modulációja adja a beszéd dallamát (Gósy, 2004),

illetve kutatások szerint jelentős mértékben támaszkodunk az átlagos
alaphangmagasságra a beszélő személy azonosításában is (Rose, 2002).
A diszfónia betegenként különböző irányban és mértékben befolyásolhatja az
alaphang frekvenciáját – a normálistól eltérő fonáció hatására éppúgy
megtörténhet, hogy mélyebbé válik a beszélő hangja, mint az, hogy magasabb
lesz, ahogyan az is lehetséges, hogy (jelentősen) nem változik meg az átlagos
F0. Azoknál az organikus eltéréseknél, ahol vastagabbá válik a hangszalag
(például hangszalagcsomó vagy Reinke-ödéma miatt), a rezgő tömeg
megnövekedése miatt mélyül a hang. Ha azonban megrövidül a hangszalagnak a
rezgésben részt vevő része (például hegesedés esetén a hangszalagok egy része
egymáshoz tapad), az alaphang magasabbá válik. Ugyancsak gyakran
megemelkedik az alaphangmagasság a pszichogén afóniás betegeknél.
A jelen kutatásban vizsgált 26 beteg közül 11-nek (7 képzetlen, 4 képzett)
volt organikus eredetű diszfóniája, közülük 10-nél hangszalagcsomót, 1-nél
Reinke-ödémát állapítottak meg. Az ő esetükben a terápia hatására az
alaphangmagasság emelkedését vártuk. Ez 9 esetben következett be, 2 esetben
(mindkét betegcsoportból 1-1 fő) nem változott az átlagos F0 (azaz 5%-nál
kisebb mértékű változást mértünk). A pszichogén afóniás (hangtechnikailag
képzetlen) betegnél az elvárásnak megfelelően csökkent az alaphangmagasság.
A beszéd/énektechnikai képzésben korábban nem részesült további 5
funkcionális diszfóniás beteg közül 4-nek emelkedett (legalább 5%-nyit) az
alaphangmagassága. A hangtechnikailag iskolázott 9 funkcionális diszfóniás
beteg közül 4 esetében emelkedett, 5-nél nem változott az F0.
Ennek megfelelően a terápia kezdeti fázisában fokozatos emelkedés
figyelhető meg az alaphangmagasság tekintetében mindkét vizsgált
betegcsoportban (7. ábra). A terápia előtt és a negyedik kezelés után mért adatok
szignifikánsan eltérnek: a beszéd/énektechnikai képzettséggel nem
rendelkezőknél p = 0,004, t(12) = −3,538; az ilyen képzettséggel rendelkezők
csoportjában p = 0,008, t(12) = −3,172.

képzetlenek képzettek

205
200
Átlagos F0 (Hz)

195
190
185
180
175
170
1. előtt 1. után 2. előtt 2. után 3. előtt 3. után 4. előtt 4. után

7. ábra: Az F0 értékek átlaga az egyes kezelések előtt és után a két betegcsoportban

95
 Markó Alexandra, Gráczi Tekla Etelka, Bajnócziné Szucsák Klára

Az egyes terápiás alkalmak előtt és után rögzített felvételeken mért átlagos F0

csak a negyedik kezelés esetében tér el szignifikánsan a hangtechnikailag
képzetlen betegeknél [p = 0,013, t(12) = −2,924]. A hangtechnikailag képzett
csoportban szignifikáns volt az F0-emelkedés a második [p = 0,030, t(12) =
−2,463] és a negyedik [p = 0,002, t(12) = −3,927] kezelés hatására.
Az alaphangmagasság változását tekintve is a hangtechnikailag képzett
csoport adatközlői körében látunk nagyobb szóródást (8. ábra). Itt az átlagosan
8,04%-os F0-emelkedés mellett 8,04% az átlagos eltérés is, míg a laikus
beszélőknél 6,18%-os alaphangmagasság-növekedéshez 4,29% átlagos eltérés
társul. Ezzel együtt az F0 megváltozásának mértéke a két betegcsoportban nem
különbözik szignifikánsan.

30

20
F0-változás (%)

10

-10
képzetlenek képzettek
8. ábra: Az F0 megváltozása az első és az utolsó mérés között beszélői csoportonként: szóródás és
medián

Percipiált hangminőség
A klinikai gyakorlatban a beszédhang szubjektív, auditív alapú minősítése
legalább akkora jelentőséggel bír, mint az objektív vizsgálat, hiszen a
mindennapokban a beszélők kommunikációs sikeressége összefügg(het) azzal,
hogy a hangminőség milyen benyomást kelt a hallgatóban. Ezért bevontuk a
vizsgálatba ezt a szempontot is.
Az első terápiás ülés előtt és a negyedik foglalkozás után rögzített mondatokat
értékeltük az érdesség, a levegősség és a feszítettség/erőltetettség
szempontjából, 0-tól 3-ig. Ezeket a pontszámokat az egyes jellemzők szerint
külön-külön és összegezve (0–9 pont) is elemeztük és összehasonlítottuk a két
betegcsoport és a terápia hatékonysága tekintetében.
Mindkét betegcsoportban, mindhárom paraméter tekintetében javulást látunk
(9. ábra). A terápiát megelőzően a beszédtechnikai képzettséggel nem
rendelkezők hangminőségét átlagosan 1,08 pontra (átlagos eltérés: 1,02 pont)

96
 A diszfónia terápiájának hatékonysága a beteg beszédtechnikai képzettségének függvényében

értékeltük az érdesség szempontjából, 1,38 pontra (átlagos eltérés: 1,18 pont) a

levegősség és 1,38 pontra (átlagos eltérés: 0,72 pont) a feszítettség/erőltetettség
szempontjából. A beszédtechnikai képzettségűek esetében az érdességre adott
átlagpontszám 1,23 (átlagos eltérés: 0,86), a levegősség átlagosan 0,53 pontot
(átlagos eltérés: 0,75), a feszítettség 1,08 pontot (átlagos eltérés: 0,71) kapott.
A kezelés előtt tehát a beszédtechnikai képzettségűek hangminősége
átlagosan jelentősen jobb a levegősség szempontjából, és ugyancsak valamivel
jobb a feszítettség szempontjából. Ugyanakkor a beszédtechnikai képzettséggel
nem rendelkezők hangja kevésbé érzékelhető érdesnek (átlagosan).

érdesség, képzetlenek levegősség, képzetelenek feszítettség, képzetlenek

érdesség, képzettek levegősség, képzettek feszítettség, képzettek

1,5
Pontszám

0,5

0
1. terápia előtt 4.terápia után

9. ábra: A szubjektív értékelés megváltozása az első és az utolsó mérés között beszélői

csoportonként és minősítési szempontonként

A négy terápiás alkalom hatására a legjelentősebb javulás a

beszédtechnikailag képzett csoport hangjának érdességében volt megfigyelhető:
az erre adott átlagpontszám 0,31-re (átlagos eltérés: 0,47 pont), azaz 75%-kal
csökkent. Hasonló mértékű, 71,43%-os javulást mértünk ugyanezen csoport
beszédének levegősségét tekintve, itt 0,15 pontos átlagérték adódott az utolsó
értékelésre (0,26 pontos átlagos eltéréssel). Ezen beszélők hangképzésének
feszítettségét tekintve 57,14%-os javulást mértünk a percepciós mutató
átlagában, a negyedik terápia utáni átlagérték 0,46 pont volt (átlagos eltérés 0,50
pont).
A beszédtechnikai képzésben korábban nem részesült csoportban átlagosan
50,00%-os javulást mértünk az érdesség és a feszítettség paraméterében is. Az
előbbi percepciós mutatója 0,54 pontra csökkent (0,66 pontos átlagos eltérés
mellett), az utóbbié pedig 0,69 pontra (átlagos eltérés: 0,64 pont). A kezelések
után a levegősséget szubjektíven átlagosan 0,92 pontra (átlagos eltérés: 0,85
pont) értékeltük, ami 33,33%-os javulást jelent.
Ezek a 0-hoz közelítő értékek azt mutatják, hogy a terápia hatására a betegek
nagy részének hangminősége (csoportba tartozásuktól függetlenül)
megközelítette a normál, egészséges zöngéét. Az összesített adatokból azonban

97
 Markó Alexandra, Gráczi Tekla Etelka, Bajnócziné Szucsák Klára

az is látszik, hogy a beszédtechnikailag képzett csoport együttes eredményei

jobbak: nagyobb mértékű javulást látunk nálunk minden percepciós
paraméterben, és a négy kezelés után jobban megközelítik a normál
hangminőséget. Az egyesített percepciós mutató (a három paraméterre kapott
pontszámok összege) a beszédtechnikailag iskolázott csoportban 3,38 pontról
1,15 pontra csökkent (átlagosan), míg a beszédtechnikai szempontból
képzetleneknél 3,85-ról 2,38 pontra. A statisztikai elemzés ezzel együtt nem
mutatott ki szignifikáns eltérést a két beszélői csoport között a javulás
mértékében.
A két csoport között jellegzetes eltérést találunk az egyes beszélők
hangminőségének javulását tekintve is. Az egyesített percepciós mutató
alakulását mutatja a 10. ábra. Mindkét csoportban találunk olyan beszélőt, akinél
ez az érték nem változott meg a terápia hatására. A 13 beszédtechnikailag
képzetlen beszélő közül 3-nak a hangminősége minden paraméterben változatlan
maradt a négy kezelés ellenére. A beszéd/énektechnikailag képzettek között 1
beszélő egyesített mutatója nem változott, nála az érdesség tekintetében romlást
tapasztaltunk (1-ről 2 pontra), míg a feszítettség javult (1 pontról 0-ra).

0,00
Változás (pontszám)

-1,00

-2,00

-3,00

-4,00

képzetlenek képzettek
10. ábra: Az egyesített percepciós mutató megváltozása az első és az utolsó értékelés között beszélői
csoportonként: szóródás és medián

A legnagyobb mértékű javulást a beszédtechnikailag képzett csoport egyik

tagjánál láttuk: az egyesített percepciós mutató nála 5 pontról 1-re csökkent (az
érdesség 3-ról 0, a feszítettség 2-ről 1 pontra). Mindkét csoportban 4-4
beszélőnél tapasztaltunk 3 pontos javulást, a képzetlenek csoportjában két
esetben 5-ről 2 pontra, 2 esetben 3 pontról 0-ra. A képzettek közül 3 főnél 4-ről
1 pontra, 1 beszélőnél 3-ról 0-ra. Mind a 8 személynél 2-2 paraméter változását
jelentette ez, hetüknél az érdesség és a feszítettség javulása járt együtt, 1
beszélőnél pedig a levegősség és a feszítettség paramétere javult egyszerre.

98
 A diszfónia terápiájának hatékonysága a beteg beszédtechnikai képzettségének függvényében

A perceptuális és az akusztikai paraméterek összefüggése

Megvizsgáltuk, hogy a vizsgált akusztikai paraméterek átlagértékei mutatnak-
e statisztikai összefüggést a szubjektív értékelés tényezőivel. A Pearson-féle
korrelációelemzést az első terápia előtti és a negyedik terápia utáni mérési
adatokon végeztük el mindkét betegcsoportban, valamint vizsgáltuk a változás
mértékének összefüggéseit is. A következőkben csak a szignifikáns és legalább
közepes korrelációt mutató és adatpárokat ismertetjük A könnyebb
áttekinthetőség kedvéért az adatokat táblázatokba rendeztük.
Az első terápiás alkalom előtti akusztikai mérési adatok csak a
beszéd/énektechnikai képzettséggel nem rendelkező betegek esetében mutattak
összefüggést a percepciós értékelési szempontokkal (3. táblázat). Azt találtuk,
hogy minél magasabb volt az átlagos alaphangmagasság a terápia előtt, annál
jellemzőbb volt a levegős hangképzés; illetve minél kisebb volt a jel-zaj
viszony, annál feszítettebbnek érzékeltük a zöngeképzést.

3. táblázat: A beszéd/énektechnikai képzettséggel nem rendelkező betegek első terápiás alkalom

előtti akusztikai és percepciós mérőszámainak összefüggései

Szubjektív Korreláció
Objektív akusztikai
értékelési Korrelációs Szignifikancia
paraméter
szempont együttható (r) (p)
Levegősség F0-átlag 0,663 0,013
Feszítettség HNR-átlag −0,560 0,047
Összesített Shimmer, lokális 0,573 0,041
percepciós mutató

A negyedik terápiás alkalmat követően több összefüggés is kirajzolódott (4.

táblázat). Az érdesség érzete a képzetlen csoportban összefüggött a jitter (ddp)
átlagos értékével: minél érdesebbnek minősült a zönge, annál nagyobb volt a
jitter értéke; a képzett beszélők esetében pedig a shimmer dda értékével
korrelált. A beszéd/énektechnikai szempontból képzetlen csoportban a hang
levegősségének a mértéke a shimmer (ddp) értékével korrelált. Az
alaphangmagasság értéke különbözőképpen mutatott összefüggést az akusztikai
paraméterekkel a két beszélői csoportban. A képzetlen beszélők esetében
(akárcsak a terápia előtt) minél magasabb volt az átlagos alaphangmagasság,
annál levegősebbnek minősült a hang. A képzett beszélők körében a nagyobb
fokú érdesség alacsonyabb F0-értékkel párosult.

4. táblázat: A negyedik terápiás alkalom utáni akusztikai és percepciós mérőszámok összefüggései

Szubjektív Korreláció
Objektív akusztikai
Betegcsoport értékelési Korrelációs Szignifikancia
paraméter
szempont együttható (r) (p)
Beszéd/énektech Érdesség Jitter (ddp) átlag 0,605 0,029
nikailag képzetlen Levegősség F0-átlag 0,805 0,001

99
 Markó Alexandra, Gráczi Tekla Etelka, Bajnócziné Szucsák Klára

Beszéd/énektech Shimmer (dda) átlag 0,578 0,038

Érdesség
nikailag képzett F0-átlag −0,579 0,038

Megvizsgáltuk, hogy az akusztikai paraméterek megváltozásának mértéke

összefüggést mutat-e a percepcióra tett hatás megváltozásának mértékével.
Ebben az esetben az ún. egyesített percepciós mutatót is használtuk (amelyben
az érdesség, a feszítettség és a levegősség mutatója együttesen szerepelt). A
korrelációelemzés eredménye szerint egyik beszélői csoport esetében sem volt
olyan akusztikai paraméter, amelynek a javulása szignifikáns korrelációt
mutatott volna a szubjektív értékelés összeredményének javulásával, a képzetlen
csoportban azonban a levegősség javulása a shimmer lokális (r = 0,600; p =
0,030), a feszítettségé pedig a jitter lokális (r = 0,557; p = 0,048) értékével
függött össze, míg a másik csoportban nem volt adatolható legalább közepes
mértékű korreláció.

Következtetések
Kutatásunkban a diszfónia terápiájának hatását vizsgáltuk akusztikai és
percepciós paraméterek változásának elemzésével kétféle betegcsoportban. A
mindennapi terápiás tapasztalatok alapján azt feltételeztük, hogy azoknak a
diszfóniás beszélőknek a hangminősége, akik korábban részesültek beszéd-
és/vagy énektechnikai képzésben, rövidebb idő alatt és nagyobb hatásfokkal
regenerálódik, mivel tisztában vannak a hangképzés elméleti hátterével, és van
gyakorlatuk a zönge akaratlagos módosításában. Ezzel szemben a
beszéd/énektechnikai képzettséggel nem rendelkező beszélőknek feltehetőleg
több időre van szükségük a javulás eléréséhez, mivel korábban tudatosan nem
foglalkoztak a hangképzésükkel. Mindennek alapján azt vártuk, hogy ugyanazon
idő (négy terápiás alkalom, mintegy egy hónap) alatt nagyobb mértékű javulást
tapasztalunk a beszéd/énektechnikailag képzett beszélők esetében, mint a másik
csoportban, mind az akusztikai, mind a percepciós paramétereket tekintve.
A vizsgált akusztikai változók a jitter, a shimmer, a HNR és az F0 voltak; a
percepciós szempontból pedig az érdességet, a levegősséget és a
feszítettséget/erőltetettséget minősítettük.
A jitter átlagos értéke mindkét beszélői csoportban csökkent a terápia során, a
javulás mértékét tekintve nem találtunk statisztikailag szignifikáns eltérést a
beszédtechnikai képzettség függvényében. A beszéd/énektechnikai
képzettséggel rendelkező csoportban az átlagos javulás valamivel kisebb
mértékű volt, aminek két oka lehet. Egyrészt az első terápia előtt mért átlagos
jitterérték náluk alacsonyabb volt, mint a beszédtechnikai szempontból
képzetlen csoportban, tehát kisebb mértékű javulás is elegendő lehetett a jó/jobb
hangminőség eléréséhez (hiszen az egészséges zönge is mutat valamennyi
frekvenciaingadozást). Másrészt a képzett csoportban nagyobb volt a beszélők
közötti variancia – volt olyan adatközlő, akinek a beszéde sokat javult, de olyan
is, akié sokat romlott ebből a szempontból, így az átlag kisebb mértékben

100
 A diszfónia terápiájának hatékonysága a beteg beszédtechnikai képzettségének függvényében

változott, mint a képzetlenek esetében, akiknél nem voltak ekkora eltérések a

beszélők között.
A különböző shimmerértékek ellentétes tendenciákat rajzoltak fel, ami
mutatja, hogy jelentősége van annak, hogy melyik mérőszámot választjuk a
zöngeminőség elemzésére (vö. Vicsi et al., 2011). Míg a hosszabb szekvenciákat
jellemző ddp shimmer mindkét beszélői csoportban enyhe javulást mutatott (a
képzettség tekintetében nem volt statisztikai különbség), addig a lokális
shimmer nagyobb mértékű javulásra utalt a beszédtechnikailag képzettek,
ugyanakkor romlást a képzetlenek esetében. Ez a különbség statisztikailag is
igazolható volt.
A harmonicitás-zaj viszony mindkét beszélői csoportban javulást mutatott a
terápia vizsgált időszakában – a javulás mértékében nem volt különbség a
képzettség függvényében. Az akusztikai paraméterek közül ez javult a
legnagyobb mértékben, azzal együtt, hogy a képzett beszélők között itt is
nagyfokú variancia volt megfigyelhető.
Az alaphangmagasság emelkedése ugyancsak mindkét adatközlői csoportban
jellemző volt, ennek a mértékében sem adódott szignifikáns eltérés, miközben
ugyancsak a képzett beszélők adatai szóródtak nagyobb skálán.
A szubjektív mutatók tekintetében ugyancsak nagymértékű javulást
tapasztaltunk mindkét beszélői csoportban. A javulás mértékét tekintve
statisztikai eltérés nem adódott a csoportok között, és itt is a beszédtechnikai
képzettséggel rendelkezők adatai szóródtak szélesebb tartományban.
A korrelációelemzés feltárt bizonyos összefüggéseket az egyes akusztikai
jellemzők és a percepciós ítéletek között – ezek elsősorban a negyedik terápiás
alkalmat követő mérésekben voltak kimutathatók, elsősorban a jitter és az
alaphangmagasság tekintetében.
Összességében statisztikailag nem igazolódott az a hipotézisünk, hogy a
beszéd/énektechnikai képzettség befolyásolná a diszfónia terápiájának
hatékonyságát a terápia kezdetén. Ugyanakkor kirajzolódtak olyan tendenciák,
amelyekből a két betegcsoportot jellemző eltérések látszanak. Fontos különbség,
hogy a hangtechnikailag képzett csoport résztvevőinek mind az akusztikai, mind
a percepciós szempontok, mérőszámok változása tekintetében nagyobb
tartományban szóródtak az adatai, mint a képzetlen csoporténak. Ennek az lehet
az oka, hogy a beszéd/énektechnikai szempontból képzett csoport tagjainak a
többsége hivatásos hanghasználó, így egyrészt a mindennapokban a hangjuk
nagyobb mértékű igénybevételnek van kitéve. Másrészt a megfelelő
zöngeminőség befolyásolja ezeknek a pácienseknek a megélhetését, s ez
fokozott pszichés terhelést jelent, ami visszafoghatja a javulást, sőt akár
romláshoz is vezethet. Felvetődik ugyanakkor az is, hogy a hivatásosok éppen
megélhetési okokból szigorúbban betartják az orvosi előírásokat, és nagyobb
energiát fektetnek az otthoni gyakorlásra. Ugyanakkor a hivatásos
hanghasználók nem mindig tudnak „leállni”, és némelyeknél (az átlagoshoz
képest) nagyobb terhelés mellett kell a terápiát végezni, ami a terápiás időt

101
 Markó Alexandra, Gráczi Tekla Etelka, Bajnócziné Szucsák Klára

meghosszabbítja, míg volt köztük, aki egy időre lemondta a szerepléseit, és a

terápiára koncentrált.
Felmerül továbbá a kérdés, hogy a kutatásban alkalmazott akusztikai
mérőszámok megfelelő jellemzését adják-e a patológiás zöngeminőségnek. A
szerzők jelentős része adekvátnak tartja az általunk is vizsgált paramétereket,
mások viszont a diszfónia súlyosságától és típusától függően más megközelítést
javasolnak (vö. Awan–Roy, 2005). A további vizsgálatokban ezért mi is
tervezzük a spektrális jellemzők bevonását.

Jegyzetek

1. A hangszalagcsomó státuszáról megoszlik a szakirodalom vélekedése: egyes szerzők organikusnak

tekintik (pl. Böhme, 1997–1998), mások a funkcionális zavar következményének tartják.
Tanulmányunkban az organikus típusba soroltuk ezeket, ugyanakkor ez a különbségtétel az
elemzésünk eredményeit nem befolyásolta, mivel a diszfónia eredete/oka szerint nem különítettük el a
vizsgált betegeket.
2. Magasvérnyomás betegség.
3. Pszichogén afónia.
4. Cukorbetegség.
5. Pajzsmirigy-alulműködés.
6. Ízületi kopás.
7. DDP = Difference of Differences of Periods.

Irodalom
Awan, Shaheen N., Roy, N. (2005) Acoustic Prediction of Voice Type in Women with Functional
Dysphonia. Journal of Voice, Vol. 19, No. 2, pp. 268–282.
Bajnócziné Szucsák K., Markó A. & Gráczi T. E. (2011) Diszfóniás betegek hangminőségének
változása a kezdeti hangterápia során. Fül-Orr-Gégegyógyászat LVII/4. sz. 186–193.
Boersma, P. & Weenink, D. (2010) Praat: doing phonetics by computer (Version 5.2).
http://www.fon.hum.uva.nl/praat/download_win.html
Böhme, G. (1997–1998) Sprach-, Sprech-, Stimm- und Schluckstörungen. I–II. Stuttgart–Jena–
Lübeck–Ulm: Gustav Fischer.
De Bodt, M., Wuyts, F., van de Heyning, P. & Croux C. (1997) Test-retest study of the GRBAS
scale: the influence of experience and professional background on perceptual rating of voice
quality. Journal of Voice 11. pp. 74–80.
Bőhm T. & Ujváry I. (2008) Az irreguláris fonáció mint egyéni hangjellemző a magyar beszédben.
Beszédkutatás 2008. 108–120.
Carding, P. N., Horsley, I. A. & Docherty, G. J. (1999) A study of the effectiveness of voice therapy
in the treatment of 45 patients with nonorganic dysphonia. Journal of Voice 13. pp. 72–104.
Fex, B., Fex, S., Shiromoto, O. & Hirano, M. (1994) Acoustic analysis of functional dysphonia:
before and after voice therapy (accent method). Journal of Voice 8. pp. 163–167.
Gósy M. (2004) Fonetika, a beszéd tudománya. Budapest: Osiris.
Hirano, M. (1981) Psycho-acoustic evaluation of voice. In: Arnold, G. E., Winckel, F. & Wyke, B. D.
(eds.): Disorders of Human Communication 5, Clinical examination of voice. New York & Wien:
Springer Verlag. 81–84.
Hirschberg J. & Mészáros K. (2003) Foniátria a fül-orr-gégészeti gyakorlatban. In: Hirschberg J.
(szerk.) A foniátria és a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság története. A
kommunikáció, a hangképzés és a beszéd zavarainak kezelése. Budapest. 163–191.

102
 A diszfónia terápiájának hatékonysága a beteg beszédtechnikai képzettségének függvényében

Hirschberg J., Mészáros K., Balázs B., Hacki T., Horváth E., Kiefer G., Lichtenberger Gy.,
Pap U., Pataki L. & Stepper M. (2003) A hangképzési, a beszéd- és a nyelési zavarok
kezelésének alapelvei. In: Hirschberg J. (szerk.) A foniátria és a Magyar Fonetikai, Foniátriai és
Logopédiai Társaság története. A kommunikáció, a hangképzés és a beszéd zavarainak kezelése.
Budapest. 193–207.
Holmberg, E. B., Hillman, R. E., Hammarberg, B., Södersten, M. & Doyle, P. (2001) Efficacy of a
behaviorally based voice therapy protocol for vocal nodules. Journal of Voice 15. pp. 395–412.
Kiefer G. (1995) Rekedtség. Budapest: Golden Book Kiadó.
Van Lierde, K. M., De Ley, S., Clement, G., De Bodt, M. & Van Cauwenberge, P. (2004)
Outcome of laryngeal manual therapy in four Dutch adults with persistent moderate-to-severe vocal
hyperfunction: A pilot study. Journal of Voice 18. pp. 467–474.
Markó A. (2009) Stigmatizált hanglejtésforma a spontán beszédben. Beszédkutatás 2009. 88–106.
Markó A. (2010) A prozódia szerepe a spontán beszéd tagolásában. Beszédkutatás 2010. 82–99.
Markó A. (2011) A glottalizáció határjelző szerepe a felolvasásban. Beszédkutatás 2011. 31–45.
Nawka, T., Anders, J. & Wendler, J. (1994) Die auditive Beurteilung heisere Stimmen nach dem RBH-
System. Sprache-Stimme-Gehör 18. pp. 130–133.
Rose, P. (2002) Forensic speaker identification. New York: Taylor & Francis.
Roy, N. & Leeper, H. A. (1993) Effects of the manual laryngeal musculoskeletal tension reduction
technique as a treatment for functional voice disorders: perceptual and acoustic measures. Journal
of Voice 7. pp. 242–249.
Vicsi, K., Imre, V. & Mészáros, K. 2011. Voice disorder detection on the basis of continuous speech.
In Jobbágy, Á. (ed.): IFMBE Proceedings 37. 5th European Conference of the International
Federation for Medical and Biological Engineering. 14–18 September 2011, Budapest, Hungary.
Springer. pp. 86-91.
Wuyts, F. L., De Bodt, M. S., Molenberghs, G., Remacle, M., Heylen, L., Millet, B., Van Lierde,
K. Raes, J. & Van de Heyning, P. H. (2000) The dysphonia severity index: an objective measure
of vocal quality based on a multiparameter approach. Journal of Speech, Language and Hearing
Research 43/3. 796–809.

103