Asztrológia Online Tréning
9. lecke
Ismételjünk kicsit! Válaszolj a következő kérdésekre (fejből, ha lehet):
- Melyek azok a bolygók, amelyek egy jegyet uralnak? (egy jegyhez
tartoznak)
- Melyek azok a bolygók, melyek több jegyet uralnak?
- Melyek azok a bolygók, melyek analógiás bolygók? (transzcendens
bolygók) Az analógiás bolygó azt jelenti, hogy nem uralják az adott
jegyeket, de az adott jeggyel analógiát, vagyis hasonlóságot mutatnak.
A képletben álló bolygókat úgy kell elképzelnünk, mint egy lakóparkot.
Kérlek, vizsgáld meg jól a példaképletet különösképp az alábbi szempontok
szerint:
Copyright © Asztrocentrum (Balogh Beáta) Minden jog fenntartva
1
Nézd meg a bolygók (belső kör) pontos jegybéli pozícióját. Milyen jegyben
állnak? Melyik bolygó „van otthon” és melyik van „vendégségben” abban a
jegyben, amelyben áll? Azok a bolygók, amelyek két jegyet uralnak, mindkét
esetben otthon tartózkodnak akkor, ha saját uralt jegyük egyikében állnak.
Nézzük meg például a -at. A képletben a a jegyében áll (06° 32’), tehát
„otthon tartózkodik”, mert a jegyének uralkodó bolygója a (a jegye
mellett megtalálod uralkodó bolygóját, a -at).
Nézzük meg a -t is. A a jegyében tartózkodik. A jegyének uralkodó
bolygója a , és nem a , ezért a „vendégségben” van.
Nézd meg a fönnmaradó bolygókat is.
„Otthon”: …………………………………………………………………………
„Vendégségben”:………………………………………………………………….
Ismételd meg ezt a feladatot a saját képleted esetében és írd le!
„Otthon”: …………………………………………………………………………
„Vendégségben”:………………………………………………………………….
Vajon miért lehet fontos az, hogy egy bolygó az „otthonában tartózkodik-e”
vagy „vendégségben van”? Mert minden bolygónak és minden jegynek megvan
a saját jellemzője és analógiás rendszere. Vannak jegyek, amelyek
szimbólumrendszere bizonyos hasonlóságot mutat és vannak olyanok, amelyek
ellentétesek egymással. Egy bolygó által szimbolizált energia
megnyilvánulása attól függ, hogy a jegy, ahol a bolygó tartózkodik, miként
hat rá.
Például: bolygó alapanalógiái: harciasság, tetterő, energikusság, irányítási
törekvések, szenvedély.
Ha a a jegyében áll, akkor „otthon” tartózkodik. Ebben az esetben
önmagát fogja adni, hordozni fogja a tüzes energiákat, amelyeket aktívan meg
tud élni, a személyiségjegyek érvényesülni fognak. Viszont ha a a
Copyright © Asztrocentrum (Balogh Beáta) Minden jog fenntartva
2
jegyében „vendégeskedik”, amely jegy a nyugodtságot, lassabb tempót,
szelídséget képviseli, ebben az esetben a is „szelídebbé” válik. Tehát
másként fog viselkedni tetteiben az, az ember, akinek -a van, mint az,
akinek -a van. Mindezekhez társulni fognak később a bolygók fényszögei,
melyek módosíthatnak az előzőeken.
Amit most végeztél, az, az asztrológia kifejtés-tanának első technikai
állomása.
Ismerkedjünk meg a bolygókkal egy kicsit közelebbről.
A 3-as egység elve:
Az asztrológia háromszintű szimbólumrendszerre épül föl. Ez a három szint a
TEST – LÉLEK – SZELLEM szintje. Fontos, hogy a szintek mindig
megfelelő rajzolathoz kapcsolódnak.
A test a kereszt, a lélek a félkör, a szellem, pedig a kör szimbólumát képviseli.
Minden bolygó ebből a 3 analógiából épül fel.
- TEST (alsó szint): jele: + (kereszt). Ez az anyag szintje. Minden, amivel
nem tudsz lelkileg azonosulni, abban rosszul érzed magad, ezért lesz fontos az
anyagból a lélek szintje.
- LÉLEK (középső szint): jele: (félkör). Ahol ez megjelenik, ott még nincs
egység, viszont már megjelenik a lélek fontossága, megjelennek az érzések. A
hétköznapok során mindenhez igyekszünk valamilyen lelki megélést (érzést)
csatolni. Minden érzelmileg reagálunk le.
- SZELLEM (felső szint): jele: (kör). A kör az egységet jelképezi. Ahol a
szellem megjelenik, ott kikapcsol az anyag, nem az motivál.
Copyright © Asztrocentrum (Balogh Beáta) Minden jog fenntartva
3
(A szinteket ne minősítésként értelmezd!)
Ezek a szimbólumok fogják meghatározni, hogy egy bolygó milyen energiát
tartalmaz. Anyagi (földi), lelki vagy szellemi energiát.
Személyi jelölő bolygók a három szint szerint
Nap : egy kör, és benne a pont. A pontok vagyunk benne mi. A remény,
hogy egyszer Nappá válhatunk. Az igazi nap maga az ember. Az ember Napnak
nincs neme, minősége, csak maga a Nap. A kör az egységet fogja szimbolizálni,
s ez azt jelenti, hogy egy ember csak akkor kerülhet önmagával egységbe, ha
Nappá válik. Ezért lesz a legfontosabb, hogy Nappá kell válni, vagyis a
születési jegyének feladatát mindenkinek szükséges lesz megvalósítania. (erről
hamarosan bővebben.)
Hold : két félkörből áll, vagyis két lelket mutat. Ez azt jelenti, hogy két
léleknek kell ahhoz összekapcsolódnia, hogy egyszer majd Nappá váljon.
Merkúr : 3 szimbólummal rendelkezik. A görög mitológiai megfelelője
Hermész, a tolvajok, szelek, utazók Istene. Ezek az analógiák mind a -hoz
fognak tartozni, mint ahogyan a kommunikáció is. Ő a nagy kapocs, ő köt
össze mindent. A képletben a és a analógiáit is ő fogja összekötni,
segíteni. Érdekességként: a 27°-nál távolabb sosem távolodik el a Naptól. Így
ő a kísérője lesz. Ez annyit fog jelenteni, hogy a a jegybéli helyzetéhez
képest, csak a következő jegyben vagy az azt megelőző jegyben állhat. Például:
, ezért a a jegyek egyikében állhat. Rajzolatát tekintve a lélek
ránehezedik a szellemre, és alul kap helyet az anyag. A a lexikális tudást is
képviseli, amellyel azonban nem fog tudni feltétlenül azonosulni a szellem, mert
Copyright © Asztrocentrum (Balogh Beáta) Minden jog fenntartva
4
ez a tudás igazából a felszínen maradhat, nem feltétlenül épül be, csak akkor,
hogyha a magasabb oktávja, a által azonosulunk vele.
Vénusz : egy kör és alatta a kereszt: a szellem az anyag fölé kerül. A testünk
is . Innen kell tudnod, hogy a testedet a szellemed uralja. Azért kaptad ezt a
testet, mert ezzel a testtel fogod tudni a szellemet megvalósítani. Ha valakinek
önelfogadási problémája van, az egy dolgot fog kizárni, hogy szellemmé
válhasson. Ha nem fogadod el a testedet, akkor nem fogod elfogadni a
szellemedet sem, s ezzel Isten tökéletességét, teremtését kérdőjelezed meg. Ha
azt mondod, hogy ez a test nem jó, akkor ezzel azt állítod, hogy Isten „selejtet”
teremtett. Ez pedig a mi gondolkodásunk szerint lehetetlen! Ezért sokat fogunk
beszélgetni arról, hogy ahhoz, hogy boldog lehess, a kulcs az önelfogadás.
Nélküle nem megy. Ne feledd: ha nem tudod önmagad elfogadni, nem tudsz
kiteljesedni. Mindig előbb van a gondolat, majd az megjelenik az anyagban. A
gondolatot a szellem képviseli, majd az fog manifesztálódni anyagi formában.
Ezért is van az asztrológiának egy alapelve, miszerint: vágyjunk arra, ami van.
Mert ami nincs, ami nem teremtődik meg anyagi formában, arra nem tudunk
vágyni. Tehát, az anyagot a szellem uralja.
Mars : A bolygó eredeti szimbóluma egy kör, amelyből kitör az anyag, a
kereszt:
Később ez módosuláson esett át, hogy ne keverjék össze a -al. Ezért a
szimbóluma előbb kissé döntött lett, majd egy nyíl helyettesítette a keresztet. Az
anyag azonosulni fog a szellemmel, ezért lesz az élet szimbóluma is. Az akarat
szimbóluma is a lesz, hiszen a gondolat azonnal manifesztálódni szeretne az
anyagban még akkor is, ha a lélek nem áll rá készen (nem tartalmaz félkört).
Ezért is „megy fejjel a falnak” a Marsikus ember.
A fenti bolygókat személyi jelölő bolygóknak nevezzük, tehát ők jelképezik
személyiségünket.
Copyright © Asztrocentrum (Balogh Beáta) Minden jog fenntartva
5
Sorsjelölő bolygók a három szint szerint
Jupiter : A nagy szerencse bolygójának is tekinthetjük („fortuna major”). Mi
lehet a nagy szerencse? Kizárólag az, amivel képes vagy lelkileg azonosulni.
Egy 4-es számra emlékeztet. Igaz? Régen így is írták a 4-est. Olaszul a csütörtök
még mindig „Jupiter”, hiszen a csütörtök a hét negyedik napja. A Jupiter az
azonosulás, a szerencse bolygója. Rajzolatában a lélek kapcsolódik az anyaggal,
a lélek uralja az anyagot. A tested is azokat az ételeket, vitaminokat, ásványi
anyagokat fogja befogadni, amelynek szimbólumával lelkileg azonosulni tudsz.
Ez pedig minden embernél más és más. Azzal a hitrendszerrel vagy képes
azonosulni, amelyek elveit életedbe is be tudod iktatni, vagyis annak
megfelelően élsz. Az asztrológia is egy ilyen rendszer. Lehet -al és -el is
tanulni. A -el be is épül, míg a -al nem feltétlenül.
Szaturnusz : „infortuna major”, vagyis a nagy szerencsétlenség bolygója. Ő
adja a feladatokat, ezért tekintjük a karma bolygójának. Az anyag ránehezedik a
lélekre. A fizikai világ terheit is meg kell tudni tapasztalni. Viszont, ha a lélek
elfogadja, hogy azért születtünk, hogy a tapasztalás által fejlődjünk, a terhek
sokkal inkább feladatok lesznek és a lélek fölszabadul a „nyomás” alól, mert az
önként vállalt feladat és felelősség felszabadít.
A fenti 7 bolygót az asztrológia ősbolygóknak hívja. Ami ebben a 7 bolygó
analógiás rendszerében nincs benne, az nem is létezik. A világ minden
analógiáját meg lehet általuk jeleníteni.
Az „új” bolygók a három szint szerint:
Uránusz : két jele van: Én a másodikat nem használom, mert azzal
kevésbé tudok azonosulni. A második rajzolat a fizikai szintű Uránusz. Az
Copyright © Asztrocentrum (Balogh Beáta) Minden jog fenntartva
6
elsőnél a lélek közrefogja az anyagot, és uralja a szellemet. A másodiknál
viszont a szellemből kitör a Mars, ez azt jelenti, hogy a „szellemiek fölött állok”.
Ez is képvisel egy szimbólumot, hogy ki rajzol ilyet.
Neptun (Neptunusz) : rajzolata módosult, a „villa külső fogai” igazából egy
félkör. A nyilak később kerültek rá. A lélek alámerül az anyagba, így
fölismerhetővé válik az anyag. Erre hétköznapi példa a művészet. A lelkedet
anyagba öntöd. Ez azonban lehet az alkohol, drog és a gyógyszerek is.
Plútó: Neki 3 szimbóluma is van, az egyszerűsége miatt az utolsót
használom. Bár a 2. a legigazabb Plútó szimbólum. A lélek tartja a szellemet,
amely az anyagban jelenik meg, ez a metamorfózis, átalakulás. Fontos lesz,
hogy amikor a szellemben megjelenik valami, mint tudás, azt akkor fogod tudni
használni, ha (érzelmileg) a lelkedben ezt el tudod fogadni, és aztán tudod valóra
váltani az anyagi világban, addig nem. Ez az átalakulás. Tehát a Plútó a szellem
és a lélek azonosulása az anyag fölött, vagyis az átváltozás. Milyen átváltozást
tudnál mondani a hétköznapokból? Orgazmus, álom, halál.
A fenti 3 bolygó anyagi szinten nem megélhető, ezt fontos megjegyezni.
Nem csak a bolygók rajzolatában jelenik meg a test – lélek – szellem
hármassága, a világban minden ennek a hármasságnak megfelelően épül föl.
A jegyeken belül is fölismerhetőek lesznek ezek a szintek, amelyeket ösztön
(test, anyag), tudat és lélek, illetve szellem szintjének fogunk hívni.
Copyright © Asztrocentrum (Balogh Beáta) Minden jog fenntartva
7
A Földtől az Ég felé könyvemben is megtalálod a lenti ábrát:
A Kollektív Szellem az egyéni szellemmel áll kapcsolatban, amely pedig a lélek
szintjével kapcsolódik, ezen keresztül érkeznek az információk a fizikai szintre.
Ezek az intuíciók, a megérzések.
Copyright © Asztrocentrum (Balogh Beáta) Minden jog fenntartva
8
A szinteket jegyeknek megfelelően is értelmezhetjük:
1. szint (felső): Azonosulás Hit
2. szint (középső): Tapasztalás Tanulás
3. szint (alsó): Vágy Akarat
Nézzük, milyen „útvonalakon” valósíthatjuk meg a fejlődést:
A test szintje (alsó szint) csak a lélekkel áll kapcsolatban (középső szint), a
szellemmel (felső szint) nem. A lélek a szellemhez és a testhez is kapcsolódik. A
fejlődés útja ”fölfelé” irányul (test lélek szellem) „lefelé” nincs fejlődés.
Korábbi tanítványaim gyakran hallották tőlem ezt a mondatot: „visszafelé nem
megyünk”. Ez mindenre igaz. Például: amire egyszer már vágytál, majd
megtapasztaltad, ezért azonosultál vele, abban már megtörtént a fejlődés. Ha
újra ugyanazt szeretnéd megtapasztalni, annak „ára” lesz, mert az már nem a
fejlődés felé visz. Mondok egy példát: elváltál a férjedtől/feleségedtől, majd
újra hozzá mész. Ennek az alsó szinten meg lesz az „ára”. Erről még lesz szó, ne
aggódj, ha még nehéznek tűnik.
Copyright © Asztrocentrum (Balogh Beáta) Minden jog fenntartva
9
Ha el akarsz valamit érni, azt tanulás és tapasztalatszerzés útján is elérheted.
Van az a közmondás, hogy „okos ember más kárán tanul”. Ez olyan módon igaz,
hogy más életén keresztül is képesek vagyunk rálátni saját életünkre, majd
ekként megtörténik az azonosulás, illetve eljuthatunk a hit felé is, és fejlődünk.
Ezért is pozitív megoldás az, ha egy problémát nem tudsz megélni, „helyezd azt
ki”. Vagyis éld meg hasonló problémákkal küzdő emberek által. Válassz olyan
munkát, amely analogikus módon megegyezik a problémáddal. (Földtől az Ég
felé könyv: Objektív látásmód, 53 – 59. oldal) Az asztrológus is ekként tanul és
tapasztal. Olyan emberekkel kerülök kapcsolatba, akik a saját életemben
létrejövő problémákat kívülről mutatják. Persze nem ugyanabban a megélésben,
hanem analogikusan. Az ő életükön keresztül „átélem” magát a problémát és
mielőtt a probléma a saját életemben kialakulna, megteszem magamtól azt, ami
a problémával analóg. Másik megoldás: ha jön a probléma, tudni fogom, hogy
milyen megoldásokat lehet rá alkalmazni.
Szellemi énünk a -szal kapcsolható össze, ő segíti majd a megvalósulást, ezért
lesz a a karma bolygója, és ezért lesz olyan „nehéz” megvalósítani.
Az emberek nagy része csak azt akarja megtapasztalni, amiben hisz, de a hit
tanulható is. Ha tudatosan éled a sorsodat, akkor nem kell megtapasztalnod
valamit ahhoz, hogy tudd! Elég, ha megtanulod.
A tapasztalás mindig viszonyításokon alapszik, és azon múlik, hogy tudsz e vele
azonosulni, és hogy mihez viszonyítasz. Meg tudod-e tenni azt, amiben nem
hiszel? Ahhoz, hogy megtegyél valamit, szükséges a tapasztalás is. Amit minden
ember megvalósít a sorsfeladatán keresztül, azt a jegyhelyzete mutatja meg.
Mindössze azt tudjuk megválasztani, hogy a sorsfeladat milyen szinten kerüljön
megélésre. A Földtől az Ég felé könyvben rengeteg plusz információt találsz a
fentebb tanultakról.
Megismerted a három szintet, a bolygók rajzolatát, azok értelmezését. Tudod,
hogy egy képletben mely bolygó van otthon és mely vendég.
A következő leckében megismerheted a jegyeket, azok három szintjét és az
analógiáit.
Kellemes tanulást kívánok! Szeretettel: Beáta.
Copyright © Asztrocentrum (Balogh Beáta) Minden jog fenntartva
10