Prof. Dr.

Bagdy Emőke:
A harmonikus család

Bevezető gondolatként Sütő András erdélyi írónknak ”A megtartó család dícsérete”

című írásából vett üzenetet ajánlom minden kedves szülőtársam figyelmébe:
„E földi vándorúton ama bizonyos hamuban sült pogácsa a család. Jó szava, szelleme,
védőszentje a mesebeli hősnek. Aki nélküle indul, nagyobb veszedelmek közé kerül,
sebezhetőbb minden tekintetben. Némelykor épp legutolsó menedék… A család az, ahol
zúzmarás időkben titkon ünnepelhető a titok: az együvé tartozás tudata.”
Veleszületetten társas lények vagyunk. Ember mivoltunk társas képességeinek
kibontakozásához szerető, óvó környezetre van szükségünk. A család optimális esetben ezt a
„fészket”képviseli. Burok is, amely méhen kívüli, immár nem magzatot, hanem felnövekvő
emberi lényt védelmez. A tengernyi kritika ellenére egyetlen kultúra sem tudta a
gyermeknevelés és utódgondozás feladatát másfajta társas rendszerben jól megoldani, így
nyugodtan állíthatjuk, hogy szükség van a családra, mint fundamentális társas alakzatra.
Különös szerveződésében kettősséget képvisel, hiszen egyrészt a társulás önkéntes és
az együttélés szövetsége érzelmi kötelékeken alapul. Ugyanakkor ”formális” rendszer is,
betagozódik a társadalmi rendszer hivatalosan jóváhagyott és támogatott intézményeinek
sorába. Abban különös jelentőséget nyer, hiszen a népesedés szolgálatában áll, ez pedig
kétségkívül nemzeti sorskérdés. A családot, mint legkisebb formális társas szerveződést jogok
és kötelezettségek illetik meg, szervezeti formájának létezését törvények, rendelkezések védik
és segítik elő.
Első István királyunk mondta ki a család szentségét, amely második Józsefig
sértetlenül érvényben volt. A „kalapos király” (1780-90) azonban a családot „vagyonjogi
intézményként” deklarálta, amelynek nyomán ez az értékromboló viszony máig kiható
következményekkel járt. Fokozatosan csökkent az egyházi eskü/vő/ jelentősége, a
felbonthatatlanság elfogadása. Az „égi kötelék” lazulásával a földi kötések egyre
gyengébbnek bizonyultak a kapcsolat megtartásához.
Ma szokványos a házasság és család intézményének válságáról beszélni. Pedig nem az
intézmény, hanem az értékrendünk került válságba. Ennek egyik tünete pl. az
intézménygondozó kormányzati lépések szempontjából a jól működő családtámogatási
rendszer felborulása. A családokat sújtó megszorítások által keltett szorongás és
elbizonytalanodás nem kedvez a gyermekvállalásnak. A családi élet kiszámíthatósága és
biztonsága növeli, míg a bizonytalanság csökkenti a szülési kedvet. Ismeretes, hogy 1981
fekete éve óta (itt fordult át a népesség növekedése fogyásba) radikálisan csökkent a
születésszám. 2005-ben pl. csak kilencvenhétezer gyermek született, míg 1981 előtt átlagosan
150ezer. A családokban megnövekedő problémák, az elszegényedés, munkanélküliség újabb
krízispotenciált képeznek, depressziót, célnélküliséget, kétségbeesést és önpusztító
indítékokat gerjesztenek. Elegendő e vonatkozásban Kopp Mária és Skrabszky Árpád
„magyar lelkiállapot”-ot felmérő kutatására utalnom, hazánk „jeleskedik” a legbetegebb
nemzet mivoltában, a negyven-ötvenéves férfiaink pedig a leghalandóbbak Európában. A
kutatás eme szomorú tényt „Közép-európai egészség-paradoxon”- ként tartja számon. Az oki
tényezők felderítésében pedig élenjáró tényezőnek bizonyult a céltalanság, a jövőkép hiánya,
az elreménytelenedettség. A család többé nem képes megtartó erőként egzisztálni.
Csökkent a házasodási kedv is. 2005-ben pl. csupán 44 ezer házasságot kötöttek, míg
1980-ban 90 ezret. A válások száma rendkívül magas, két házasságkötésre egy válás esik, ami
tragikus helyzetet tükröz. Az élettársi kapcsolatok száma nő, de ezekben a kapcsolatokban
kevesebb gyermek születik, mint a házasságban. Bármilyen is ma a házasságok köteléke, még
mindig stabilabb helyzetet teremt a gyermekvállalásra, mint az együttélés. Hiába vallják a
magyar nők a felmérések során azt, hogy két gyermeket szeretnének, manapság az első
szülések is kitolódnak az életkor szempontjából a 30-40 év közötti korövezetre, ezáltal is
csökken az újra szülés esélye. A karrierépítés kényszerének jelensége a szingli életforma
terjedését növeli. Általában véve is szembetűnő, hogy a nő társadalmi helyzetének változása,
munkavállalása és karrierépítési törekvései a születésszámot jelentősen korlátozzák. A
kétkeresős családmodell tipikus, apa és anya egyaránt munkaviszonyban dolgozik.
Jellegzetes családszerkezeti változások is formálódnak. Jelentősen csökken a
többgenerációs nagycsalád, növekszik az egy gyermekes ”nukleáris” családok száma,
amelyben anya, apa és gyermek élnek együtt. Gyakori a válási árvaság, a csonka
családhelyzet,az újdonképződő család, benne „több fészekalja”gyermekkel, melyet „mozaik”
családnak nevezett el a családszociológia .A gyermeket egyedül nevelő szülők az összes szülő
16-20 % - át teszik ki, ezen belül 84%-ot képviselnek azok az anyák, akik maguk nevelik
gyermeküket.
A hazai családhelyzetre vonatkozó kitekintésünket azonban e ponton célszerű
felváltani reménytelibb perspektívával, amelyből saját családi életünk számára is erőt
meríthetünk.
Megközelítésünk a személyiség egyéni és társas keretekben történő fejlődését az un.
krízismodell optikájában világítja meg. Mind az egyéni fejlődést, mind ennek társas
rendszerét, a családot fejlődési ciklusokban kísérjük nyomon, akképp, ahogyan az élet /és
kapcsolat/ indul, kibontakozik, teljesíti feladatait, rendeltetését.
Az ember „egyedüli példány”, páratlan individuum, még az egypetéjű és azonos genetikai
anyagú ikrek sem „egyformák”. Életben betöltött szerepeik, sajátos viszonyuk létrehozza és
fenntartja a viselkedési eltéréseket. Az emberi fejlődés, kibontakozás nehéz küzdelem, olyan
életkori és fejlődési szakaszokkal, amelyeknek saját feladata és célja van. Erik Erikson,
akinek az identitás-fogalmat köszönheti a pszichológia, az egész emberi élet időtartamára
vonatkozóan szakaszolta ezeket a fejlődési feladatokat, elénk tárva, hogy minden egyes
szakasz krízises küzdelemben zajlik és az életfeladat megoldásával léphetünk tovább.
Nyolc fejlődési szakaszra tagolt rendszerében:
• Az első életévben az ősbizalom képességének kifejlesztésére van szükségünk, hogy
tudjunk az életben, az emberekben hinni, bízni, szeretni, és reményteli módon viszonyulni a
jövőhöz. Kedvezőtlen kimenetel a bizalmatlanság, amelynek létrejöttéhez a csecsemő számos
negatív élménye, magárahagyottsága, ellátatlansága, hiányállapota járulhat hozzá.
Ez a felnövekedési folyamat különböző fázisaiban sérülhet. A veleszületett vagy korán
kialakuló biológiailag megalapozott fejlődési zavarok a szülőpárt rendkívüli érzelmi és fizikai
megpróbáltatásoknak teszik ki. Maga a párkapcsolat, ennek teherbírása kerül szilárdsági
próbatétel alá. A tűréshatár mindenkinél egyéni mértékű. A gyermek iránti szeretet azonban a
lélek mélyének olyan ösztönerőkön alapuló parancsa, amelyet csak megtagadással, a felnőtt
tudatos ”nemet mondás”-ával lehet érvényesíteni. Az élet ösztönparancsa a segítve szeretés,
ezért a fogyatékkal született, vagy azzá váló gyermek egészséges lelkületű szülők esetében
fokozott altruizmust, segíteni vágyó, gondoskodó szeretetet vált ki és erősít fel.
A beteg gyermek helyzete vagy a folyamatos többlet-gondozást kívánó gyermek-szülő
kapcsolat az egyes fejlődési szakaszokat többletkrízissel nehezíti. Ezek hozzáadódva a
természetes életfeladatokhoz állandó készenléti feszültség hordozását jelentik a szülőknek. A
stressznyomás miatt a gyermekhez való viszony is nehezített, még inkább a testvérekre jutó
gondoskodás és szeretet adásának nehézségeiben hiszen a fogyatékkal élő gyermeké a legtöbb
szülői erő. Ezúttal nem térünk ki arra, milyen segítségre van szükség ilyen családi helyzetben,
mivel ezzel a soron következő írásban foglalkozunk. Azt azonban megjegyezzük, hogy a
szülők összetartó, egymást segítő szövetsége rendkívül nagy jelentőségű, erőtápláló és
kölcsönös megértést, támogatást adó forrása a szülői szeretet megerősítésének.
• A második életév az autonómia kialakításának korszaka, a tisztaságra nevelési
történések korlátozó hatásával szembeni saját akarat kifejlesztése, amely megvéd a szégyen és
kétely rombolásai ellen.
 • A harmadik ciklus a 3-5 éves kor, ez a kezdeményezések, szerepjátékok, női és férfi
nemi hovatartozás meghatározódásának kora. A társadalmi szabályok és követelmények
szorítójában kialakul a saját belső önkéntes odaadás fegyelme és a bűntudat is egészséges
mederbe kerül. Optimális esetben egészséges lelkiismereti működés alakul ki.
• A 6-10 éves kisiskoláskor a teljesítményt, sikert és kompetenciát állítja a középpontba.
A gyermek saját képességeinek teljesítmény-próbáiban megerősítheti bizodalmát abban, hogy
mire képes és elkerülheti az önértékelési zavarok rémét, amikor csökkentértékűségének
vélelme vagy visszajelzése (a környezet részéről) alááshatja hitét önmagában, értékeiben.
• 11-12 éves korban megindul a serdülés, az egész évtized a felnőtti létbe váltást, az
önazonosság (identitás) felépítésének munkáját rója a fiatalra. A korábbi ciklusokban
összegyűjtött „hozományt” egységbe kell integrálni, hogy önmaga teljességébe helyezve
szerves része lehessen a felnövekvő embernek. Az identitás szervetlen „darabokban” maradó
integrálatlansága identitás-diffúziót tart fenn, a fejlődésnek küzdelem nélküli, kész sablonokat
elfogadó formáját pedig korai zárásnak nevezi a pszichológia.
• A 21-30-as évtized az intimitás-létrehozásának ideje. A meghitt, bensőséges
párkapcsolat vágya, megkeresése, fellelése és a társsal való életszövetség megteremti az esélyt
és feltételeket az utód/ok/ fogadására, a gyermekvállalásra. A pár nélküli egyedül maradás
konzerválja még egy kis időre az „ifjúságot, szabadságot, keresést”, akadályozza a felnőtti
életszerep elfogadását és művelését.
• A 31-65. év azonban elkerülhetetlen feladatul jelöli meg az élet kiteljesítését,
megfelelő egzisztencia, életminőség, gyermekek, család, teremtését és a felnevelés áldozatos
munkáját. Ez a generativitásnak, az alkotóképességnek a bizonyító életszakasza, amikor
megmutathatjuk magunknak és a világnak, kik is vagyunk.
• Végül 65 év fölött beköszöntenek az idősödés, öregedés jelei. Veszteségek sora
emlékeztet a múló évekre. Lankad a testi erő, gyöngül a pszichikum, kisebb-nagyobb bajok
ütik fel a fejüket, az egészség rogyadozik. S noha a biológiai és naptári életkor között nagy
különbségek lehetnek, a fő feladat mindannyiunknak az integritás (sértetlenség, épség)
megvédése. A sérthetetlenség és megőrzött méltóság tartást ad a hiányok elviseléséhez, erőt a
küzdelemhez, hogy megőrizzük, amit egy élet munkájával „a csűrbe gyűjtöttünk”.
A veszteségek okozta kétségbeeséssel szemben, az öregség komorsága ellen
megvédenek az unokák, a megújuló család, a kicsik feledtetik azt, hogy a kor, amelyben az
idős él, már nem az övé. Méltósággal veszteni, ez az utolsó korszak feladata.
Erik Erikson eddigiekben bemutatott „pszichoszociális fejlődésmodellje” az egyes ciklusokat
krízisként láttatja és a jelentős, érzelmileg fontos kapcsolatok mezőjébe helyezve követhetjük
a személyiség fejlődését a bölcsőtől a sírig. Ha viszont kitágítjuk az optikánkat és nem csupán
az egyedi emberre koncentrálunk, hanem arra a feltételrendszerre is kitekintünk, amelybe
behelyezve az emberi lény felnövekedik és él, akkor az egyén mögé és köré kell rendeznünk a
családot is. Ez az együttesség is fejlődési ciklusokon megy át, a párkapcsolattól a gyermek
fogadásán át a felnevelésig, majd pedig a kiröppenés utáni üres fészek értelmes feladatokkal
betöltéséig. Haley, aki a hatvanas években a családrendszer szakaszoló fejlődésmodelljének
prototípusát kidolgozta, azt állította, hogy a természetesen és szükségszerűen bekövetkező
változások kríziséhez sokféle egyéb krízis is hozzátársulhat, betegség, fizikai csapások,
katasztrófák, munkanélküliség, haláleset stb., ebbe ágyazódnak bele az egyéni fejlődés
ciklusai.
Nyolc szakasz alkotja a családi fejlődést is és e szakaszok döntően a családba születő
gyermek/ek/ felnövekedésének nevelési feladataihoz illeszkednek. Az első a párkapcsolat
keletkezésének szakasza, a kereséstől a rátalálásig. Második a házasság, különös tekintettel az
esküvői rítusra, mint kollektív lelkiségünk mély szükségletére. Harmadik a várandósságnak, a
gyermek fogadásának fordulatértékű időszaka, amelyben a szoros értelemben vett
„magcsalád” jön létre, anya, apa gyermek hármasában. Negyedik a szülővé válás
kialakulásának időszaka, a csecsemővel és kisdeddel való kapcsolatban megtapasztalható
szülőszerep. A 3-6 éves óvodáskorú kisgyermekkel élő család az ötödik szakaszt képviseli,
míg a 6-10 éves iskolással való életszakasz a hatodik családfejlődési ciklus. A 11-20 éves
korú serdülő, majd adoleszcens fiatallal a család a hetedik fejlődési szakaszt éli át, azután a
fiatal kedvező esetben saját életútra lépve „kiröpül” a fészekből, és a pár ismét kettesben
marad. Ez a nyolcadik fejlődési ciklus. A nagyszülőségig vezető folyamat és az idős pár
életformájának kialakítása lelkileg nehéz feladatot ró a párra, nem ritkán a fázisok kríziseinek
válásba torkollásával.
Érdemes, sőt szükséges nyomonkísérnünk, mi történhet velünk ezekben a
szakaszokban. A lelki életű működésű törvényeiből következően számos hasonló belső
történés átélői lehetünk, noha a hasonló élményeket individuálisan éljük át. Tekintsünk rá
ezekre az esélyekre, valószínűségekre.
A párkeresés, rátalálás, a szerelem, párválasztás és az együttélés kezdeti időszakait
(első két fázist) együttesen és összefüggésében szemlélve, ezidőtájt a fiatal legnagyobb
ösztönzője a pár megtalálása. Ez a késztető erő testi és lelki szükségletek felől is intenzív, a
szexuális vonzalom és a társ-szükséglet egyaránt keresésre hajtja a fiatalt. Amikor az
egymásra találás érzéki –érzelmi lobogása létrejön, és egyaránt működik a „kémiai” és
pszichikai vegyvonzás, a szerelem lelkiállapotában felújul a lélekben az a szimbiózis, amit az
anya gyermek kapcsolatban élhetünk át valamennyien életünk első félévében. Tudatos
emlékezetünk erről a korról nincs ugyan, de érzéseinkben, testi emlékezetünkben
ráérzésképpen újra tudjuk élni azt az összenőttségi helyzetet, amelyben a „szüntelenül vele
lenni” vágya űz és csak egymás karjában van feloldó és átlényegülő megnyugvás. Ezt a
szerelmi történést „idealizáló áttételnek” nevezi a lélektan. Párunk minden esetleges
negatívumát kizárjuk a róla alkotott képből, tökéletesnek véljük látni, gyengeségeit erényként
értékeljük és csak a pozitívumait vagyunk képesek észrevenni.. A negatívumok „lehasítása”
és kizárása azután azt eredményezi, hogy „vakká tesz a szerelem”, csak később ébredünk rá a
valóságra. Amikor azután sorra elénk tárulnak az „észre nem vett” negatívumok, csalódottsági
és becsapottsági érzések lepnek el bennünket, partnerünk értékei ekkor sajnálatosan
”devalválódnak”. Mivel az idealizáció a ráébredéskor szükségszerű devalvációt hoz létre,
jobb, ha tudjuk, hogy ez olyasvalami, ami úgy esik meg velünk is, mint a szerelem, kisebb-
nagyobb mértékben mind átéljük. Kérdés, hogy vajon a szerelmi házasságok vagy kapcsolati
társulások jövője szempontjából ez a történés nem rejt-e magában olyan veszélyt, hogy a
devalváció fázisában a kapcsolat sérül és tönkremegy. A párvizsgálatok erre nemmel
válaszolnak. Jürg Willi svájci családterapeuta 1997-ben tette közzé azt a tanulmányát,
amelyben a házasság tartósságának tényezőit vizsgálta. Megállapította, hogy a szerelmi alap
az egyik legbiztosabb garancia a házasság fennmaradása szempontjából. Azt írta:” A
„szerelem első látásra” alapú és a szerelemből kötött házasságok az együttélés prognózisa
szempontjából fontosabbak, mint a házastársi boldogság vagy megelégedettség”. Azaz a
szerelmi kötelékkel indított párkapcsolatokban inkább hajlamosak a felek kitartani és együtt
maradni, még ha már nem is érzik magukat annyira boldognak. A hűség, felelősségérzet és jó
szövetség tehát szerelmi megalapozást kíván, legalábbis a mi kultúránkban. Ismeretes, hogy
számos családalapítási rendszer létezik, olyan is, ahol a szülők választják ki gyermekük
jövendőbelijét, vagy ők döntenek, kit vehet el gyermekük a jelöltek közül. Az indiai szokások
szerint pl. a szülők jelenlétében találkoznak először az egymás számára kiválasztott ifjak,a
szerelem, mint előfeltétel nem játszik szerepet. A kulturális nyomás olyan erős, hogy ezt a
tradíciót elfogadva és követve a családi kötések rendkívül erősek. Kultúrafüggő a válás
engedélyezése is, annak módját egy adott népcsoport, etnikum saját társas normarendszere
szabja meg. A mi zsidó-keresztény kultúránkban a házasságkötés egyházi és világi formája a
tradíció, noha az elmúlt fél évszázad egyházellenessége az egyházi esküvő jelentőségét is
megpróbálta kikezdeni. Szerencsére ezen a területen kisebb befolyást ért el, mint másutt (pl. a
hittan tanulás mellőztetése terén). Ez nem is véletlen. Carl Gustav Jung svájci
pszichoterapeuta mutatott rá elsőként arra, hogy az ember a személyes lelki fejlődésének
legmélyebb, tudattalan rétegében hordozza azt a sajátos kultúrörökséget, amelyet archék
(tudattalan őserők), archetípusok formájában génjeibe vésődött. A genetikai bevésődések ily
módon olyan érzékeny potenciálokat alakítanak ki idegrendszerünkben, amelyek bizonyos
vonzalmak és averziók formájában jutnak kifejezésre. A házasság rítusa pl. pozitív érzelmi
vonzalomként jelenik meg, a kulturális elvárás személyes vágy képét ölti. Bár kétségtelen,
hogy nőkben erősebb ez a vágy, a szerelmes férfi birtoklási vágya is ez irányba hat. Az
esküvő ünnepének átélése un. tranzicionális (átkelési) rítus, az egyedüliségből a társsal való
szövetségbe átlépő, felnőtté váló ember beavatása. Korunk rítusellenes, hagyomány pusztító
világában nem gondolunk arra, hogy a rítusok kiformálódása egy-egy kultúrában mély
okhálózatra vezethető vissza. Szükségünk van az átmenetek „jelzésére”, ilyen mementó az
esküvő. A lélek mélyének szükséglete a tranzíció emlékezetessé tétele, az „új életbe” lépés
mérföldköveként. Lelki tartalmában hordozza az elköteleződést, a felelősségvállalást, a
„másik”-kal való szövetség „jóban-rosszban” vállalását. Az eskü szentsége köti a lelket a
betartásra, megszegése pedig bűntudat-ébresztő. Ezek a viszonyulási és reagálási kötések a
rítus átélőjében akarata ellenére is oly mélyen hatnak, hogy segítenek az „új élet” szerepeinek
vitelében. Egyéni lelki fejlődés szempontjából tehát az esküvő és esküvés elhagyása gátolja az
érési folyamatokat, individuális mivoltunkban szervíti felnőttségünket. Ez különösen akkor
válik következményessé, amikor a feleség várandós lesz. A megkötött szövetségben a nő
(lelke!) biztonságban érzi magát. Ha nem érzi (a lelke!) ezt a stabilitást, akkor ez kihathat az
áldott állapotára is és terhessé teszi a terhességet. A gyermekvárás ideális helyzete a nő
szempontjából a biztos kötelékben létezés, a férfi dominanciájában megélhető támasz és erő.
Benczúr Lilla 2002-ben végzett hazai vizsgálatai elénk tárták, hogy akármilyen is a jelenkori
világ, a lélek szükségletei az ősi utakat követik. Nevezetesen a nő számára ideális kapcsolati
helyzet a férfi dominanciájával jellemezhető. A női szerep egészséges kibontakozása ilyen
feltételek mellett lehetséges. Kiss Zsófia pedig 2005-ben arra mutatott rá, hogy a gyermek
fogadása a felek egymáshoz való viszonyát is erőteljesen befolyásolja, kinyitva új kapcsolati
viszonyulást és stílust. Pl. egymás elnevezésében az anyukám-apukám megszólítás bukkan
fel., a többesszámú szóhasználat gyakoribb, az individualitást a „mi, együtt” szövetségességet
tükröző nyelve váltja fel. A gyermek megszületése pedig egy harmadik, közös fókuszt hoz be
az életbe, ez a gyermekre koncentrálás.
Milyen konfliktusgócok lehetségesek ebben a fázisban?
Feszültségforrás az érzelmi, szerelmi kölcsönösség hiánya, az egyoldalú érzelmi kötés, ha
érdekvezérelt a kapcsolat és a szeretet bizonyítása folytonos ellentételezést kíván (ajándékok,
javak kapása).
Messzire nyúló problémává terebélyesedhet, ha nincs megegyezés a házassági
kötelékre nézve, egyik esküvőt akar, a másik fél viszont ezt elhárítja. Talán a
legproblematikusabb mégis az, ha a pár nem dolgozza ki a házassági együttélés szabályait. Ha
ezidáig a tisztelt Olvasó még nem alakította ki párjával az együttélésük megegyezéses
szabályrendszerét, akkor most tegye meg, sohase késő. Hét fő területre vonatkozóan célszerű
a közös szabályokat felállítani.
1. Munkafeladatok megosztása
2. Pénzügyi kérdések, munkahely
3. Szexualitás
4. Rokonsági viszonyok, kapcsolattartás rendszere
5. Barátok, ismerősök
6. Személyes időbeosztás
7. Gyerekek
Koltai Mária, Balogh Klára és Kurimay Tamás családterapeuták 2004-ben kidolgozták az
egyes probléma-területekhez csatlakozó kérdéssort, amelyet érdemes szemügyre vennünk és
felhasználnunk.
I / Munkafeladatok megosztása
1. Hogyan fogjátok a házimunkákat megosztani? A hagyományos férfi-nő szerepek szerint?
Ki fogja a feladatokat felosztani? Az érdeklődési kör szerint fog ez történni? Váltogatni
fogjátok az adott feladat elvégzését? Melyek azok a feladatok, amelyeket együtt csináltok? (A
kérdések nyomán döntsétek el-a továbbiakban minden feladatcsoportra ez érvényes), hogy
melyekre mondotok igent, nemet, vagy éppen később tárgyalandónak érzitek.
2. Ki lesz felelős a lakás/ház nagytakarításáért? Ki a felelőse a napi takarításnak?
3. Ki lesz felelős a ház körüli és lakáson belüli javításokért?
4. Hogyan fogjátok a napi bevásárlást intézni? Hogyan fogjátok a ruhavásárlással kapcsolatos
döntéseket meghozni?
5. Ki lesz felelős az étel elkészítéséért? Ki fog főzni? Teríteni? Mosogatni?
6. Ki viszi ki a szemetet?
7. Ki lesz felelős az egyéb dolgok elvégzéséért (autó gondozása, mosása, kerti munkák, ház
körüli teendők, háziállat gondozása, kutyasétáltatás, stb.).
II. Pénzügyi kérdések
1. Ki a kenyérkereső? Mennyit fogtok egyenként keresni?
2. Ki kezeli a konyhapénzt? Ki felelős a háztartási költségvetés tervezéséért? Ki jegyzi a
kiadásokat és jövedelmeket? Ki felelős azért, hogy a pénzt jól osszátok be?
3. Ki fog dönteni a nagyobb beruházásokért (autó, bútorok, stb.)?
4. Ha mindketten dolgoztok, hogyan fogtok dönteni a munkahelyváltásról? Mindkettőtök
számára fontos a karrier, vagy melyikőtöknek fontosabb?
III/ Szexualitás
1. Milyen szexuális viselkedésformák megengedhetőek kettőtök közt és melyek nem
elfogadhatók?
2. Mi a véleményetek az elő- és utójátékról? Mit tesztek, ha az egyikőtök elutasítja a másik
szexuális közeledését?
3. Milyen mértékben tartjátok a szexuális életetek másokkal megtárgyalását elfogadhatónak?
Mi lehet és mit nem a barátok, barátnők és rokonok előtt felfedni?
4. Mit kell tennetek, ha egyikőtök nem elégedett a szexuális életével?
5. Meg fogjátok-e engedni a házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat? Melyik félnek és
milyen feltételek között?
IV. Rokonok
1. Milyen alkalmakkor és mennyi időt fogtok szüleitekkel tölteni a partnerek jelenléte nélkül?
Milyen alkalmakkor és mennyi időt fogtok a másik szüleivel tölteni? Mit vártok a másiktól
ezzel a kérdéssel kapcsolatban?
2. Milyen távol fogtok a szüleitektől élni? Milyen gyakran és mikor fogjátok meglátogatni
őket? Mik az ő elvárásaik a ti látogatásaitokkal kapcsolatban (tehát milyen alkalmakkor
várnak el benneteket)?
3. Ki fogjátok kérni a szüleitek véleményét? Elfogadjátok és követitek a tanácsaikat? Kinek
fogjátok még a tanácsát kérni? Milyen dolgokban? Hogyan fogtok reagálni a kéretlen vagy
elfogadhatatlan tanácsokra ,amelyeket egyik vagy másik fél szülei adnak?Hogyan fogjátok az
egyet nem értést vagy elutasítást kifejezni?
4. Az önálló életetekkel kapcsolatosan milyen információkat kell vagy lehet megosztani a
szülőkkel?? Milyen jellegű információkról gondoljátok, hogy jobb nem megosztani velük?
5. El fogjátok fogadni a szüleitektől kapott anyagi támogatást? Milyen támogatást és milyen
körülmények között?
6. Nyújtotok-e majd anyagi vagy más természetű támogatást a szüleiteknek? Milyen
segítséget? Milyen körülmények között?
V. Barátok, ismerősök
1. Volt olyan barátotok, ismerősötök, akivel párként már nem akarjátok a kapcsolatot tartani?
Vannak olyan barátai a kedvesednek, akikkel te nem óhajtasz kapcsolatot? Mi lesz a sorsa
ezen kapcsolatoknak a házasságkötés után?
2. Mennyi időt szoktatok a barátaitokkal tölteni? És mennyit fogtok a házasságkötés után?
3. Lesznek-e közös barátaitok a házasság után? Ezeket elsősorban Te, vagy a partnered baráti
köréből fogjátok választani?
4. Mit gondoltok, milyen jellegű információkat lehet a barátokkal vagy ismerősökel
megtárgyalni? Milyen információkat inkább nem vagy nem osztanátok meg ezekkel az
emberekkel? Milyen mértékben beszélhettek a partneretekről a barátaitokkal?
VI. Személyes időbeosztás
1. Mennyi rendelkezésre álló szabadidőtök lesz a hét különböző napjain? Mennyi? Ebből
mennyit fogtok csak ketten, együtt tölteni?
2. Mennyit fogtok a szabadidőtökből a másik nélkül tölteni a hét különböző napjaiban?
3. Mennyi időt fogtok együtt, mások társaságában eltölteni? Milyen alkalmakkor fogtok
másokat meglátogatni? Meghívtok-e másokat az otthonotokba?
4. Hogyan fogjátok a szabadságotokat eltölteni? Lesz szabad napotok vagy vakációtok
egymástól külön? A szabadidőtök/vakációtok megtervezésekor milyen mértékben fogtok más
személyeket is bevonni (barátok, rokonok)?
VII. Gyermek
1. Hány gyermeket szeretnétek? Mikorra tervezitek az első gyermeket? És a továbbiakat?
2. Fogtok-e valamilyen fogamzásgátlást alkalmazni? Ki a felelős a nem várt terhesség
megakadályozásáért?
3. Ha minden erőfeszítés ellenére nem jön létre a gyermekáldás, mit fogtok tenni? Ki fogja a
további lépéseket kezdeményezni? Mi van akkor, ha kiderül, hogy egyáltalán nem lehet
gyermeketek?
4. Ki fog az újszülöttről gondoskodni? Mi lesz az anya és az apa kötelessége? Kezdetben
igénybe vesztek-e külső segítséget? Kit fogtok megkérni?
5. Hogyan fogjátok a gyermeket felnevelni? Ki-melyik gyermeknevelési aspektusért lesz
felelős? Milyen fegyelmezési módszereket fogtok alkalmazni?
6. Mennyi időt fogtok a gyermekekkel együtt tölteni a hét különböző napjain? Mennyi
hasznos időt fogtok a gyermekekkel tölteni? Hogyan fogjátok a vakációt eltölteni, ha már
lesznek gyermekeitek?
 7. Milyen iskolába szeretnétek a gyermeket beíratni? Vallásos nevelésben részesítitek-e őt?
Meg lesz-e a gyermek keresztelve? Szeretnétek, hogy hittanra járjon? Milyen szerepet fognak
játszani az elveitek és világnézetetek a gyermekek nevelésében?
Ha a kérdéseket sorra véve az igen, nem vagy később megtárgyalandó értékelés
nyomán megvitattátok, vizsgáljátok meg, mely kategóriákban tudtatok egyértelmű
konszenzusra jutni, teljesen egyetérteni. Van e olyan kategória, amelyre nem akartok választ
keresni. Ne felejtsetek el később azokra a kérdéscsoportokra is visszatérni, amelyeket
elnapoltatok, sőt, időnként vegyétek elő a listát, hogy egyes kategóriákat szükség szerint újra
tárgyaljatok.
Érdemes fontolóra vennünk, hogy milyen tényezők alkotják a teherbíró kapcsolat
összetevőit. Mi mindenben kívántatik összhang a nő és férfi között, hogy ennek alapján a
kapcsolat tartóssá és minőségében is jóvá válhassék. A Linn házaspár 1995-ben sok száz
amerikai családot interjúzott,akik húsz évi házasság után is egymástól függetlenül jónak
tartották a kapcsolatukat . Miben értenek egyet? Milyen értékeket vallanak magukénak?
Alábbiakban felsoroljuk melyek a teherbíró kapcsolati szövetség legfontosabb tényezőit,
egymás mellé helyezve a férfiak és nők véleményét, jelentőség szerinti sorrendben.

A teherbíró kapcsolati szövetség tényezői

A legfontosabb indokok és magyarázatok, előfordulásuk gyakorisága szerint

Férfiak Nők

Hitvesem a legjobb barátom Hitvesem a legjobb barátom

Mint embert, kedvelem a házastársamat Mint embert, kedvelem a házastársamat

A házasságot hosszú távra szóló A házasságot hosszú távra szóló

elkötelezettségnek tartom elkötelezettségnek tartom

A házasság szent dolog A házasság szent dolog

Egyetértünk céljainkat és törekvéseinket illetően Egyetértünk céljainkat és törekvéseinket illetően

Párom az idő során egyre érdekesebbé vált Párom az idő során egyre érdekesebbé vált

Szeretném, ha kapcsolatunk sikeres lenne Szeretném, ha kapcsolatunk sikeres lenne

A tartós házasság fontos a szociális stabilitás Együtt nevetünk

szempontjából

Büszke vagyok a házastársam eredményeire Egyetértünk abban, hogyan és milyen gyakran

 nyilvánítsuk ki gyengéd érzéseinket

Egybevág az életfilozófiánk A tartós házasság fontos a szociális stabilitás

szempontjából

Egyetértünk a szexuális élet vonatkozásában Gondolataink kölcsönösen megtermékenyítőek

Egyetértünk abban, hogyan és milyen gyakran Dolgainkat nyugodtan beszéljük meg

nyilvánítsuk ki gyengéd érzéseinket

Bízom a páromban Egyetértünk a szexuális élet vonatkozásában

Közös hobbink és érdeklődési területeink vannak Büszke vagyok házastársam eredményeire

Láthatjuk, hogy a baráti viszony, az embertársi tisztelet, a felelősségvállalás érzése, a

házasság szentségének tudata, a jövőre irányulás azonossága, hasonló tervek és célok, a
kapcsolat sikerességének folytonos vágya, együtt sírás-együtt nevetés érzelmi szinkronitása
képezi az alapot a teherbíró – időtálló szövetséghez.
A szexuális egyetértés a lista tizedik helyére került, nőknél pedig az utolsó előtti, „még
fontos” helyre. Tűnődhetünk, hogy a jelentősége kopik-e meg húsz évnyi házasság után, vagy
csakugyan nem oly elsődleges, mint azt véljük.
A családi életciklus harmadik periódusa a várandósság. Átmenet az individualitásból
és egymásra koncentráló életből a jövevény harmadikra figyelő szülői szerep felé. Ez a
várakozás időszaka, amikor a kismama testi és lelki változásai egyaránt jelentősek. A testi
változás markáns látványa kétségtelenné teszi, hogy a kismama várja a babát, a lelkiek
azonban mostohán kezelt részei a folyamatnak. Hormonálisan inkább a pozitív közérzetet
serkentő anyagok kerülnek a vérbe, mégis, gyakori a nehéz indulás, a fizikai zavarok
előfordulása, lelkiekben pedig legtöbb nő többé-kevésbé kiszolgáltatott állapotot él át, fél a
bizonytalantól, a szüléstől, a gyermekkel kapcsolatosan pedig szorongó és aggodalmas,
minden rendben zajlik-e a szervezetében, ahol a babát hordozza. H. Sass Judit 1991-ben
végzett, nagy felmérése szerint 294, az első gyermekét váró nőt megkérdezve azt találta, hogy
egyharmaduk szorongott valamitől. Leggyakrabban a fájdalomtól, a szüléssel kapcsolatos
komplikációktól, a gyermek fizikai vagy lelki károsodásától és a haláltól való félelemről
számoltak be. A párok számára nehézséget jelent a terhesség előrehaladtával a nemi élet
megnehezülése, többeknek a szexuális érdeklődése is megcsappan. Sokan azért utasítják el
partnerüket, mert félnek, hogy a megváltozott testük már nem vonzó, nem elég kívánatos,
állította Cseh-Szombathy László, aki ezirányú vizsgálatokat folytatott. Sok férfi ebben az
időszakban elhanyagolva érzi magát, mellőzöttként esetleg külső kapcsolatba bocsátkozik,
nem ritkán annyira megváltozik a viselkedése, hogy érzelmi magányba taszítja párját.
Krízises fordulata a gyermek kívánásának, ha kiderül az organikus vagy funkcionális
meddőség. A szervi működészavarok nagy része már rendezhető vagy művi úton pótolható, a
lombik-programok sokat segítenek. A szervileg nem megalapozott, un. funkcionális
meddőségben azonban olyan tudattalan lelki tényezők blokkolhatják a megtermékenyülést,
mint pl. a test nem kívánatos változásától való félelem, a szüléstől rettegés, lelki
felkészületlenség az anyaságra, a partner rejtett elutasítása, nem kívánása, a személyiség
éretlensége, gyermeki szükségleteinek erőssége (engem szeressenek, ne én szeressek
mást),vagy éppen a gyermek, mint előmenetelt gátló egzisztenciális akadály van jelen az anya
tudatában és nem tudja a születését teljes szívvel kívánni. Néha olyan, rég elfeledett kora
gyermekkori súlyos emlékek bukkannak fel az anyában az okok keresésekor, amelyek
szüléssel-születéssel összefüggésben letokolt félelmeket generálnak. Ezek pszichológiai
felfedése feltétlenül fontos.
A megszülető gyermek a családképződés fordulatát hozza, a hármas helyzetet. Ebben
a negyedik fejlődési ciklusban a kapcsolatot a házastársaknak újra kell definiálni, ki kell
alakítaniuk a kibővült család és „mi” identitást. A harmonikus kapcsolatot rendszerint
megerősíti a gyermek érkezése, míg a rossz viszonyt a felbomlásig megterhelheti. A változás
az anyák számára a legnagyobb. Időlegesen feladják munkájukat, beszűkül az életterük, nem
tudják elegendő intenzitással ápolni kapcsolataikat, izolációs helyzetbe kerülnek. Jellegzetes a
kipihenhetetlennek érzett fáradtság, a fizikai kimerülés, testi legyengülés. Változhat a család
anyagi helyzete is, sőt a korábbi életrend felbomlása pszichovegetatív tüneteket kelthet a pár
tagjaiban. A férfiak gyakorta belevetik magukat munkájukba, későig kimaradnak, gyakoriak a
dühös kirobbanásaik is. A kapcsolati elégedettséget vizsgálók arra jutottak, hogy az
elégedetlenség erősödik ebben az életszakaszban. Elsősorban első gyermeküket szülő nők és
párjaik közötti viszonyban jellegzetes ez a változás, korábban már szült nőknél kevésbé
intenzív. Hazai adataink is vannak e tekintetben, amelyek a nemzetközi eredményeknél
kedvezőbbek. Vajda Júlia és Zsuzsanna 1991-es kutatásai szerint 220 első gyermekes
családban 55%-ban változatlannak, 30%-ban javulónak ítélték kapcsolatukat a gyermek
születését követően, és csak tíz százalékuk számolt be a viszony romlásáról. Mindazáltal
előfordul a szülést követő depresszió, a házastársak érzelmi eltávolodása, vagy a szexuális
élet hőfokcsökkenése .A teherbíró kapcsolatokban viszont az új helyzettel megbirkózás a
személyiséget érettebbé, a házastársi viszonyt pedig mélyebbé és teherbíróbbá teheti. A
gyermek cseperedése, képességeinek napról-napra észrevehető fejlődése a fizikai és reagálási
hasonlóságokat felismerő szülők kölcsönös örömét táplálja és erősíti a kapcsolati szövetséget.
A valódi „fészekrakás” idején az anya számára is nő a szeretetkapcsolat fontossága, míg a
külső kapcsolatok jelentősége csökken. Módosul a származási családhoz való viszony is,
hiszen az élettérbe beléphet a nagymama, mint állandó segítség. A nagyszülők ezáltal új
életcélokat és fontos funkciókat kaphatnak.
A 3-5 éves óvodáskorú gyermeket nevelő család az ötödik életciklusba lép be. A
korábban zárt világ ekkor kezd kinyílni, az anya is fordíthat már időt a saját igényeire. Az apa
jobban bevonódhat a gyermekkel eltöltött időbe, az együttes játékok életreszóló muníciót
adnak a gyermeknek. Panksepp, a világhírű fiziológus kutató 2004-ben irt egy tanulmányt,
amelynek címe: Mit üzen a pszichológia a XXI. század nevelőinek. Leírja, hogy az
agyműködés tanulmányozása mennyire döntő része a lelki nevelésnek. Felhívja a figyelmet a
vesztibuláris ingerlés, ringatás, csucsujgatás, simogatás, bőrérintés, ölbevevés, testkontaktus
agysejt-kapcsolatokat fejlesztő hatására, a kisagyi differenciálódás és a stressz-szabályozó
rendszer optimális anatómiai receptor-apparátusának kiépüléséhez. A fiúgyermekek számára
pedig az apával való birkózás, megküzdés, „lebirkózás” játékait tartja nélkülözhetetlennek,
nem csupán a nemi identitás, hanem az agysejt kapcsolatok számának gyarapítása
szempontjából is.
Beláthatjuk, milyen visszafordíthatatlanul nehéz helyzet, ha nincs apa, ha nem a
szülőapa a játszótárs, ha váltakozó apajelöltek bizonytalan érzelmi kötődési helyzetében
kell/ene/ a fiúgyermeknek az apai erővel azonosulnia. Ez az utolsó „túlérzékeny” fejlődési
fázis a felnövekedés szempontjából, amikor még lelkiéletünk egészére kiható sebeket
kaphatunk. A nemi szerepviselkedés férfimintáját a gyermek legtökéletesebben tulajdon
apjától sajátíthatja el. Manapság, az elnőiesedett és ellágyuló férfiasság korszakában jogos a
feltevés, a szilárd apaminta hiánya, váltakozása vagy elégtelensége játszhat szerepet a
feminizálódásban. Az anya kevéssé tudja a másik nemet helyettesíteni.
A családfejlődés hatodik fázisa a gyermek beiskolázásával veszi kezdetét. Ez a
szakasz az egyéni fejlődés szempontjából békésebb, mint a korábbiak voltak, a gyermek-mint
az eriksoni modellben is láthattuk- élvezi képességeinek, ügyességének, „jó tanulóságának”
eredményeit, teljesít, piros pontokért, dicséretért, elismerésért dolgozik, és elkezdi a
társkapcsolatait az iskola világában kialakítani. A szülői ház biztonságában, de már elpártolva
a szülőktől barátkozik kortársaival, szorgalmas és –optimális esetben-sikeres. Ha a családban
ezt a korszakot nem zavarja meg válás, haláleset, külső trauma (állásvesztés) vagy egyéb,
kritikus változás, akkor ez a szakasz békés, csupán a szülő mentoráló, jelenlétével és
figyelmével gondozó funkcióját kívánja meg.
 A felnövekvő gyermek elhagyva tizedik életévét (az akceleráció miatt egyre
gyorsabban) pubertálni (azaz szó szerint szőrösödni) kezd, és ez ismét kinyitja a családi élet
kapuját a világ felé. A szülők helyett a barátok, kortárscsoportok fontosak,a felnőttségbe
belenövés évtizede próbatételeket ró a szülői toleranciára. A pszichoszexuális fejlődés
számtalan testi-lelki gubanca a legszelídebb pubertálást is nehezen elviselhetővé teszi.
Először a barátságok dúlnak, órákig tartó telefon és mobil üzenetváltással. Azután a
kezdődő szerelmek megpróbáltatásai viselik meg a szülőket is, akik tehetetlen átélői
gyermekük szívfájdalmainak. A szülőkről való leválás szükségszerű tagadási fázisából
következik, hogy a fiatalnak önazonossága felépítéséhez ki kell zárnia magából mindazt, aki
„nem ő”. Így nemet mond a szülői kívánságokra, megtagadja a tanulást, teljesítést, ellentmond
és ellene tesz szülei javaslatainak. Ez az emberpróbáló évtized a hetedik családfejlődési
ciklus, amelynek végefelé a „fészekből kiröpül a fióka”, az ifjú ember optimális esetben
elkezdheti önálló életét. A család ebben a fázisban biztonságadó és befogadó szeretetével
segítheti a kibontakozást, vagy szélsőséges (erőszakos ill. semleges-közönyös)
viszonyulásával növelheti a meglévő konfliktushelyzetek feszültségét.
A család fejlődési ciklusai akkor is végbemennek, ha a gyermeket mozgási, értelmi
vagy érzékszervi fogyatékai inkább hozzákötik a családhoz, a szülők óvó-védő-támogató
segítségéhez. Ilyenkor azonban a gyermek fizikai és mentális állapotától függ, melyik
fejlődési szakasz szülői feladatai szervülnek, azaz válnak tartóssá, állandóvá. A szülőknek
azonban ilyen helyzetben is az a feladata, hogy a gyermek kompetenciáját – valamire
alkalmas képességeit, ügyességét – megerősítsék és az autonómiáját (önállóságát) mindabban
elősegítsék, amire csak a gyermek képes. A szülői szeretet védelmében, a hasonló fogyatékkal
élők szövetségében a gyermek lelkiekben ép személyiséggé, derűs, életszerető fiatallá
cseperedhet. Egészen friss kutatási eredmények (Szurkos, 2008) azt igazolják, hogy a
segítségben közvetítő és érzelmileg fejlesztő hatást szolgálnak a háziállatok is, elsősorban a
kutya, amely a gyermek (vagy fiatal felnőtt) számára a társkapcsolatok kialakítását is
elősegítő szerepet tölt be. Családtag szerepe lesz abban is, hogy hűséges szeretetével akkor is
óvja, védi, vezeti, tereli, segíti a gyermeket, amikor a szülők erre idő hiánya vagy egyéb okok
miatt nem képesek. A fogyaték olyan hátrány, amelynek mindig van valamely területen
kiegyenlítő előnye: a gyermek valamilyen képességének különlegesen magas fejlettsége
kompenzálva a mínuszokat és értékes többletet ad annak, akit a sors megfosztott valamilyen
képességétől.
Amikor a fiatal önállósul, a szülők ismét magukra maradnak és saját kapcsolatukat
kell újradefiniálni. Ebben a nyolcadik ciklusban a nagyszülői szerep a legjelentősebb pozitív,
előre mutató és célt adó tevékenység, amely szinte feléleszti az egykori szülői érzéseket. A
felelősség nélkül való szeretet olyan elfogadási és meleg érzelmi oltalmat jelent a kisgyermek
számára, amelynek életre szóló hatása lehet. Újabb vizsgálatok kiemelték a nagyszülői szerep
szülőpótló érzelmi jelentőségét, amely korunk szocializációs feltételei között (az anya
munkavállaló) az alapvető szeretet mintáját tudja megadni,az édesanya helyett pótanyaként.
A magára maradó pár újrakezdési helyzetbe kerül. Az életkor révén kialakuló
változások nem csupán testiek, hanem lelkileg is sajátosak. A nő maszkulinizálódik, a férfi
puhul, gyengül, feminizálódik. Az ifjúság megőrzésére irányuló kondicionáló erőfeszítések
Hemingway öreg halászának küzdelmét idézik, a szellemi győzelem fontos, nem is a
nyereség. Az idő nem fordítható vissza. Az öregség reménytelensége elleni legjobb orvosság
az ifjúság, a gyermek, a növekedés és kapcsolatszükséglet megélése, az idővel való önfeledt
gazdálkodásra ráámulás, az egykor átéltek ismétlő tapasztalása. Ezért az unokák az öregség
legfőbb gyógyírjai, életelixírek.
Amint az eddigiekben áttekintettük a családi életciklusok nyolc korszakát,
összekapcsolva az egyéni pszichoszociális fejlődés szakaszaival, megállapíthatjuk, hogy
családburok nélkül nem létezhetne védett emberi fejlődés. A család nélkülözhetetlen,
szükségszerű intézmény. Minden károsítása vagy belső károsodása végzetes
következményekkel járhat a felnövekvő gyermek számára, Amint a méhen belüli élet magzat
burkának kilenc hónap a rendeltetési ideje, a gyermek felnövekedéséhez a családburok húsz
évére van szüksége. Ehhez repedések, sérülések nélküli, szilárd burok a legoptimálisabb. A
bevezetőben felsorolt jelenkori problémák és hiányok arra hívják fel a figyelmet, hogy utolsó
órában vagyunk a család védelmező-megtartó erejének helyreállítási feladatában. Ha
fogyatékkal élő gyermeket bízott ránk a sors, tudatosítsuk, hogy minden élet szent és egyedi,
páratlan csillaga az univerzumnak, és célja, rendeltetése van. A hiányokat kiegyenlítő többlet-
képességek pedig olyan értéket képviselnek, amely gyermekünket páratlanná, nem csupán
hiányaiban de többlet-képességeiben is értékessé, egyenértékű emberré teszi. Szülői
szerepünkben pedig a próbatétel megmérettetés: fenn tudunk-e lenni az ”EMBER” magasán!
Hogyan segítsük elő mindannyian a családi élet kedvező változását? Tudatosítsuk,
hogy a valahová tartozás identitásgyökerei a családba kötődnek, ez a normalitás és egészség
forrása, a jövő generáció bölcsője. Használjuk fel a tudományos bizonyítékokat a változás-
változtatás érdekében. Becsüljük a felelősségvállaló házassági kötelékeket, számoljunk azzal,
melyek a teherbíró kapcsolati szövetség üzenetei, alakítsuk ki párunkkal az együttélés
szabályrendszerét és saját életünkben igyekezzünk védelmezni azt a fészket, amelyet magunk
építettünk. A sors adta szülői feladat-többletet pedig éljük át méltósággal, a szeretet-kapcsolat
által nyert olyan örömökkel, amelyeket csak attól a gyermektől kaphatunk, akinek ilyen sokat
adunk!