HONFOGLALÁSKORI VISELET III.

A hadi viselet két felöltõbõl állt, ebbõl az elsõ eleinte rövid, csupán derékig ér, ahol öv fogja
össze s pikelyekkel van borítva, késõbb ez egyre hosszabb lesz. Alatta szoknyaszerûen bõ
vászon ruha van, mely valamivel térd fölött végzõdik. Néhány lovas ezen kívül vállra vetett
rövidebb fajta köpenyfélét hord.

Az ing, "ümög", már ekkor megtalálható a magyar viseletben, és már ekkor feltûnik a hosszú,
bõ ujj, a magyar lobogós ingujj elõképe. Akkor még az ingen sem elöl, sem hátul nincs nyílás,
csak a fej átbujtatásával lehet fölvenni. A zubbony is fellelhetõ a magyar visleetben, az inghez
hasonló formájú, de ujjatlan, és míg az ing fehér vászonból van, addig a zubbony festett
vászon, vagy színes könnyû szövet.

A szkitha korból ismert övön kívül mostmár csatokta és kapcsokat, gombokat is használtak
õseink. Az övrõl csüngött bal felõl a kard, ez alatt az íjtartó, jobb felõl pedig a nyílvesszõtartó
tegez. A korabeli szobrokon más is lóg az övön, ezek közül egyértelmûen felismerhetõ a fésû.
Bizonyára ott lógott az acél és kova, melyet még az elhunyt sírjába is beletettek. Az öv
keskeny szíjból állt, melyet csattal, vagy bronz kapoccsal fogtak össze, valamint kerek
gombokkal volt díszítve.

A ruházatot is gombokkal vagy csatokkal fogták össze, honfoglaláskori leleteinken

elõfordulnak a pitykealakú füles gombok. A ruhák hasítéka vagy egyenesen haladt végig az
elején, ahogy ma is szokták, vagy rézsútosan, a bal válltól a jobb csípõ irányába.
Megtalálhatóak a kétsoros gombolásra utaló nyomok is a honfoglaláskori sírokban.
Ami a lábbelit illeti a nyelvi adatok szerint kétféle lehetett, az egyik a csízma, amely a lovas
életmód miatt alakult ki. A kengyel használatával olyan lábbelire van szükség, amely megvédi
a lábszárat a kenygyelszíj horzsolásaitól. A másik a puha bõrbõl készült, rövid szárú saru.

A férfiak viseletének kiegészítõ része a fegyverzet, mely a honfoglalóknál íjból, kopjából,

kardból és páncélból állt. Õseinknek a nyíl volt a fõ fegyverük, melyet különösen jól
használtak, nyargalva is tudtak pontosan célozni vele.

A kopja egysítette magában a lándzsát és a harci lobogót. A lobogós kopja vagy mongol-tatár
eredetû néven dsida egész a XVII. század derekáig kedvelt fegyvere volt a magyar
huszároknak.
A kopján kívül a könnyû gerely is használatban volt.
A kard még nem volt általánosan elterjedt, inkább csak az elõkelõk viselték, inkább szablyát
használtak, melynek csak egy éle volt.

HONFOGLALÁSKORI VISELET II.

Az õsmagyarok föveget viseltek kicsúcsosodó, nem valami magas, karima nélküli süvegbõl,
amely szõrével kifelé fordított bõrbõl , vagy nemezbõl volt, amelyet ki is béleltek.

A felsõ ruhát illetõen nyelvünk olyan gazdag az õsi elnevezésekben, hogy e nevek nem mind
származnak a szorosabban vett honfoglaláskori magyarságtól, hanem egy részük a
kabaroknak, avaroknak, kunoknak tulajdonítható.
A magyarok felöltõje minden valószínûség szerint csak térdig ért. A posztóból készült ujjatlan
köpönyeg, a bõrrel bélelt ujjas bunda, valamint a bõrbõl készült ujjatlan suba volt jellemzõ.
A fõúri rend kaczagányt viselt, amelyet oroszlán-, vagy tigris bõrébõl készítettek, de ez nem
ugyan az, amit késõbb az alföldi szegényebb néposztály viselt, de a gazdagabb paraszt már
nem vett fel. Mindössze abban egyeznek meg, hogy mindkettõ félig-meddig kidolgozott
bõrbõl van és ujjatlan.
Találunk még háromféle felöltõt, az egyik részben bõrbõl, részben nemezbõl készült, volt egy
mely a test körvonalait jobban követte, és az elõbbi alatt viselték. Ezeken kívül kellett lennie
egy hosszabb felöltõnek, ami térdig, vagy combig ért. Mindegyiknél megkülönböztették, hogy
bõrbõl, vagy könnyebb anyagból készült, pl: a rövid felöltõt bõrbõl készítve ködmennek,
posztóból mentének hívták.
A vállra vetett felsõ ruhának a már említett kaczagányon kívül még két õsi nevét ismerjük, a
gubát és a szûrt. Az elsõ subaszabású bõrruha, ujjnélküli, de itt a szõr van kifelé fordítva.
Hosszú és bõ szabása volt. Ez a kéz szabad használatát megõrizve eltakarta a fegyvert, védte
az íjj-, és nyíltokot az esõ ellen s magának a harcosnak is védelmet jelentett a nyilak ellen.
A szûrt nemezbõl készítik és van ujja, valamint négyszögletes gallér tartozik hozzá, amelyet
virágokkal varrtak ki.
Elterjedt még a bekecs használata, mely alatt térdig vagy combig érõ rövidebb bundafélét
értünk. Alakja szerint vagy testhez álló, vagy válltól lefelé bõvül. Szõrével befelé fordított
birkabõrbõl készítik.
A kabát kifejezés is ismeretes volt akkor, de abban az idõben az úri rend által használt
könnyebb felöltõt jelentett.

honfoglaláskori ékszerek

HONFOGLALÁSKORI VISELET I.

A magyarság viseletérõl a honfoglalás korában még annyi adatunk sincsen, mint a

népvándorlás koráról. Egyetlen képes emlék sem áll rendelkezésre, amelyrõl azt lehetne
mondani, hogy magyart ábrázol.
Mégis teljes képet alkothatunk a honfoglaló magyarok öltözetérõl, hiszen Árpád magyarjai
ugyanannak a kelet-európai turánságnak képezték egyik fõ részét, melyet a korábbi
századokban hunn név alatt foglaltak össze. Ha nyelv szerint külön népcsoportokra bomlott is,
viseletben, szokásokban, erkölcsökben, fegyverzetben a legkevesebb 8 évszázados együttélés
alatt egymáshoz simult.

honfoglalás kori ékszerek

Az egészen bizonyos, hogy már Árpád korában megvolt a faji jelleg, amit ma magyarosnak
tartunk. A mongoloid vonások nem tûntek el egészen-zömök termet, kerek arc, mélyen ülõ
szemek-, de gyér bajusz és szakáll helyett, már a dús szõrzet jellemzi.
Arra csak következtetni lehet, hogy viseltek-e bajuszt és szakállt, vagy borotválták magukat.
Mindkét oldalon nyomós érvek állnak, de bizonyíték nincs rá.
A hajviseletrõl sokkal pontosabb adatok állnak rendelkezésünkre. A IX-X századbeli
magyarok az V. századbeli hunnokhoz, és XII-XIII századbeli kunokhoz hasonlóan egész
rövidre nyírták hajukat. A német püspök például 900-ban egyebek közt azzal is vádolta a
morvákat, hogy magyarok közé állva, azok szokása szerint bõrig levágták hajukat.
A ruházat, vagy legõsibb nevén mez a magyarság nagy tömegénél állatbõrbõl készült. Egész
sorozata maradt fent az olyan õsi elnevezéseknek, mint: varga, szûcs, bunda, suba stb. Már a
honfoglalás idején változatosan viselték, sokféle állat bõrébõl készítettek ruhát.

honfoglalás kori virág motívumok

Kétségtelen adatok bizonyítják, hogy a magyarság már kelet-európai hazájából magával hozta
a menez-, posztó- és vászonkészítés ismeretét, a selyem pedig valószínûleg elterjedtebb és
közönségesebb anyag volt, mint a nyugati népeknél.
A nemezt úgy készítették, hogy különválasztották a fehér és a barna szõrt, aztán lóbõrre
terítve addig verték, míg a gyapjúszálak egyenletesen egymáshoz nem simulnak s egyenlõ
vastagságú réteg nem képzõdik belõle, akkor vízzel öntözik és két gyékény között addig
tapossák és hengergetik szilárdan összeállnak a gyapjúszálak.
A nemez finomabb fajtáját abának nevezik, ezt fehérszínû báránygyapjúból készítették.

A NÉPVÁNDORLÁSKORI TURÁNI VISELET

Míg az ókori szkitha-szarmata viseletrõl az emlékek után aránylag elég világos képet
alkothatunk, addig a népvándorlás korában feltûnt turánok, hunnok, avarok, bolgárok,
kozárok vislete csupán néhány író szûkszavú feljegyzésébõl, és analógiákból
következtethetünk
Háromféle elemet különböztetünk meg abban a viseletben, melyet az V-VIII századbeli hunn-
avar népek tulajdoníthatunk, azokat amelyeket a turánok Belsõ-Ázsiából hoztak magukkal,
valamint azokat, amelyeket kelet-európai és amelyeket magyarországi turánoknál találtak.
A hunok öltözete minden valószínûség szerint erdei vadak bõrébõl készült, amelyet addig
hordtak, amíg le nem szakadt róluk. Fejüket "meghajlított" süveggel fedték, melynek karimája
fel volt hajtva, vagyis ugyanaz a magas és csúcsos süveg, amely kétezer év óta használatban
van a közép-ázsiai turánoknál. Lábukon kecskebõrbõl készült idomtalan csízmafélét hordtak.
Fõ fegyverük a nyíl volt, az íjj nagy, s a nyílvesszõ csontheggyel ellátva.
A hunn viselethez a kengyel is hozzátartozik. Ez nem vaskengyel volt, hanem egy alant
kétfelé ágazó szíjra, vagy kötélre talpnak fa-, vagy vasrudat erõsítettek.
Fokozatosan a ruházat egyre díszesebb és finomabb minõségû lett. Megmaradt a bõ gatya és a
combot verõ hosszú ing. Különlegessége az ingnek, hogy az ujja jobb oldalt kézfejig ért, míg
bal oldalt jóval hosszabb, a kézfejet is eltakarja s alul kibõvül, úgyhogy a magyar lobogós
ingujj elõdjének tekinthetõ.
A gatyára télen egy másik lábravalót is húztak, s úgy látszik a szárat ilyenkor kötötték össze
bokában alul, mint a szkithák.
Felsõ ruhájuk körülbelül térdig érõ, elöl nyitott, oldalt kissé felhasított s ujjal ellátott derék
nélküli kabátból állt. Jellemzõ volt egy másik fajta kabát is, melynek szabása emlékeztet az
atillára, vagy a régi dolmányra, ez már derékkal volt ellátva s derékon alul fokozatosan
kibõvült.
A ruhákat nem csak vászonból és gyapjúszövetbõl, de Kínával való összeköttetés révén a
selyemruhák sem voltak ismeretlenek.

AZ ÓKORI MAGYAR VISELET

Azon a területen, ahol elõször körvonalozódott a magyarság az ókorban a szkithák és szittyák

viselete volt általánosan elterjedve.
A szkitha viselet alapja a kelet-europai népek viseletének. Egyes elemei pl.: gatya egész
napjainkig megmaradtak a magyar népviseletben.
A szkitha viseletrõl viszonylag sok adat áll rendelkezésünkre, amelyeket a feltárt fejedelmi
sírokban talált dombormûves korsókon, vagy festett vázákon maradtak fent.
Sajnos a nõi viseletrõl nincsenek emlékek, így a mai napig vita tárgyát képezi, hogy
különbözött-e a két nem öltözködése.
A ruhákat vadállatok, leginkább menyétbõrbõl készítették. Nagyon értettek a bõr
kikészítéséhez, színezték is, és ugyancsak színes bõr cirkalmakkal, díszítésekkel látták el.
Vásznat is készítettek lenbõl és kenderbõl.
A szkitha ruhákon jól látszik, hogy zord éghajlaton született.
Süveget hordtak, amely egész vállig leért és a fület és a nyakat is védte a hidegtõl. Felsõ része
csúcsban végzõdött, mely elõre, vagy hátra konyult.

Ködmönt, vagy bekecset is hordtak, amelyet magukra öltöttek és nem fejen át húztak fel.
A szkitha kabát testhez állt és combig ért, elöl végig nyitott volt. Az ujja egész kézfejig ért,
hosszú, szûk volt. Elöl végig nyitott volt a kabát és övvel fogták össze. Az öv vékony bõrszíj
volt, amit apró bronz, vagy arany pitykével díszítették. Az övrõl lógott a tegez és az
ivócsésze.
Volt egy szûk testhez álló nadrágféle bõrbõl, melyet alul rövid szárú csízmába húzták bele,
valamint egy gatyaszerû ruhadarab vászonból.
Lábbelijük puha bõrbõl, vagy nemezbõl volt, lábikráig ért, voltaképpen egy bõszárú saru volt,
melyet bokánál szíjjel, vagy szalaggal kötötték le.
Fegyverzetük különleges formájú íjj volt, mely nagyobb izomerõt igényelt. Csákány, balta,
lándzsa is jellemzõ volt.