Get the full ebook with Bonus Features for a Better Reading Experience on ebookgate.

com

Latin America Since 1780 3rd Edition Will Fowler

https://ebookgate.com/product/latin-america-since-1780-3rd-
edition-will-fowler/

OR CLICK HERE

DOWLOAD NOW

Download more ebook instantly today at https://ebookgate.com

Instant digital products (PDF, ePub, MOBI) available
Download now and explore formats that suit you...

The Economic Development of Latin America since

Independence 1st Edition Luis Bértola

https://ebookgate.com/product/the-economic-development-of-latin-
america-since-independence-1st-edition-luis-bertola/

ebookgate.com

Latin America Roberto Cortés Conde (Editor)

https://ebookgate.com/product/latin-america-roberto-cortes-conde-
editor/

ebookgate.com

State Building in Latin America Hillel David Soifer

https://ebookgate.com/product/state-building-in-latin-america-hillel-
david-soifer/

ebookgate.com

Spain Since 1812 3rd edition Christopher Ross

https://ebookgate.com/product/spain-since-1812-3rd-edition-
christopher-ross/

ebookgate.com
Corruption in Latin America 1st Edition David Arellano-
Gault

https://ebookgate.com/product/corruption-in-latin-america-1st-edition-
david-arellano-gault/

ebookgate.com

Challenging Neoliberalism in Latin America 1st Edition

Eduardo Silva

https://ebookgate.com/product/challenging-neoliberalism-in-latin-
america-1st-edition-eduardo-silva/

ebookgate.com

Populism in Latin America 2nd Edition Michael L. Conniff

https://ebookgate.com/product/populism-in-latin-america-2nd-edition-
michael-l-conniff/

ebookgate.com

Remaking the Heartland Middle America since the 1950s

Robert Wuthnow

https://ebookgate.com/product/remaking-the-heartland-middle-america-
since-the-1950s-robert-wuthnow/

ebookgate.com

A History of Latin America 8th Edition Edition Benjamin

Keen

https://ebookgate.com/product/a-history-of-latin-america-8th-edition-
edition-benjamin-keen/

ebookgate.com
 third edition

Latin America
since 1780

Will Fowler
Latin America since 1780

Latin America since 1780 provides an accessible introductory text aimed at

Spanish linguists and historians taking modules in Latin American history.
It provides a compelling continent-based historical narrative supported
throughout by incisive evaluation, pedagogical features and authentic source
texts in the original Spanish.
This book focuses on key events such as the wars of independence, the
Mexican, Cuban and Sandinista revolutions, and the recent shift to the left, as
well as providing short inserts on the main political protagonists such as Simón
Bolívar, Getulio Vargas and Hugo Chávez.
The third edition has been revised in line with crucial recent political,
cultural and economic developments. It offers an entirely new chapter covering
the key events and issues of the twenty-first century, fresh topics for essays
and presentations, increased attention to literary, ethnic and social culture, and
a new eResource offering English translations of Spanish sources.

Will Fowler is Professor of Spanish and Head of the School of Modern

Languages at the University of St Andrews, UK.
Modern History for Modern Languages Series

Written in an accessible style and assuming no prior knowledge, the books

in this series address the specific needs of students on language courses.
Approaching the study of history from an interest in contemporary politics and
society, each book offers a clear historical narrative and sets its region into a
world context.

Titles in the series:

France since 1815, Second Edition

Germany and Austria since 1814, Second Edition
Latin America since 1780, Third Edition
Spain since 1812, Third Edition
Latin America since 1780
Third edition

Will Fowler
Third edition published 2016
by Routledge
2 Park Square, Milton Park, Abingdon, Oxon OX14 4RN

and by Routledge
711 Third Avenue, New York, NY 10017

Routledge is an imprint of the Taylor & Francis Group, an informa business

© 2016 Will Fowler

The right of Will Fowler to be identified as author of this work has been asserted by him in
accordance with sections 77 and 78 of the Copyright, Designs and Patents Act 1988.

All rights reserved. No part of this book may be reprinted or reproduced or utilised in any form
or by any electronic, mechanical, or other means, now known or hereafter invented, including
photocopying and recording, or in any information storage or retrieval system, without
permission in writing from the publishers.

Trademark notice: Product or corporate names may be trademarks or registered trademarks, and
are used only for identification and explanation without intent to infringe.

First published 2002 by Arnold

Second edition published 2008 by Hodder Education

British Library Cataloguing-in-Publication Data

A catalogue record for this book is available from the British Library

Library of Congress Cataloging-in-Publication Data

Fowler, Will, 1966- author.
Latin America since 1780 / Will Fowler. -- Third edition.
pages cm
Includes bibliographical references and index.
1. Latin America--History. 2. Latin America--History--Wars of Independence, 1806-1830. 3. Latin
America--History--18th century. 4. Latin America--History--19th century. 5. Latin America--
History--20th century. I. Title.
F1410.F65 2008
980--dc23
2015019449

ISBN: 978-1-138-91567-1 (hbk)

ISBN: 978-1-138-91557-2 (pbk)
ISBN: 978-1-315-66821-5 (ebk)

Typeset in 9.25 on 13 Lucida by Phoenix Photosetting, Chatham, Kent

For Caroline
Page Intentionally Left Blank
Contents
List of figures x
Prefacexi
Acknowledgementsxiii
Chronology of main events xv
Prologue: Many Latin Americas 1

1 The late colonial period and the wars of

independence (1780–1825) 7
World context 7
The colonial experience 7
Church–State relations 11
The emergence of creole patriotism 12
Who revolted and why 13
Mexico’s war of independence 18
The independence of the River Plate provinces 19
José de San Martín’s campaign in the South 21
Simón Bolívar’s campaign in the North 22
The independence of Brazil 25
The case of Cuba 27
Exhibit 1.1: Morelos’ Sentimientos de la Nación (1813)29
Exhibit 1.2: Artigas’ Instrucciones (1813)30
Topics for discussion in class 31
Topics for essays and presentations 32

2 Early national period (1825–50) 33

World context 33
The age of proposals 33
Caudillos40
Federalists and centralists 43
Church–State relations 45
The Brazilian empire 46
The United Provinces of Central America 48
The Chilean Constitution of 1833 49
Major international wars (1825–48) 51
Exhibit 2.1: Bolívar’s letter from Barranquilla (1830) 55
Exhibit 2.2: Gutiérrez Estrada’s Carta (1840)56
Topics for discussion in class 57
Topics for essays and presentations 57
viii Contents

3 The rise of the neocolonial order (1850–80) 59

World context 59
The watershed 59
Liberals and conservatives 62
The neocolonial order 66
Order and progress 72
The rise of the oligarchy 73
The empire of Pedro II (1841–89) 75
Major Latin American wars (1864–83) 77
Exhibit 3.1: Alberdi’s Bases y puntos de partida (1852)80
Exhibit 3.2: Sarmiento’s presidential address (1868) 81
Topics for discussion in class 82
Topics for essays and presentations 83

4 The development and fall of the neocolonial order

(1880–1930)85
World context 85
The triumph of the liberal state 86
The First Republic of Brazil (1889–1930) 89
The rise of US interventionism 91
The impact of immigration 96
The ‘social question’ 98
The Mexican Revolution (1910–20) 101
The crisis of the 1920s and the emergence of
nationalism104
Exhibit 4.1: José Carlos Mariátegui, 7 Ensayos (1928)  106
Exhibit 4.2: Emiliano Zapata, Plan de Ayala (1911)107
Topics for discussion in class 107
Topics for essays and presentations 108

5 Reaction and revolution (1930–70) 109

World context 109
The 1929 Wall Street Crash and its consequences 109
Land of dictators 113
Latin America and the Cold War 119
The Cuban Revolution (1956–59) 120
Struggling democracies 123
Latin American wars (1932–69) 126
Population128
Exhibit 5.1: Rafael Trujillo, Mensaje al pueblo
dominicano (1931)130
Exhibit 5.2: Fidel Castro, Primera declaración de La
Habana (1960)131
Topics for discussion in class 132
Topics for essays and presentations 132
 Contents ix

6 Dictatorship and democracy 1970–2000 133

World context 133
The last dictators 133
The Sandinista revolution (Nicaragua, 1979) 142
Processes of democratisation  145
Globalisation and the impact of neoliberalism 148
Migration151
Drug trafficking 153
Exhibit 6.1: Military radio communiqué of
11 September 1973 (Santiago, Chile) 154
Exhibit 6.2: Jorge R. Videla, Discurso (1976) 155
Topics for discussion in class 156
Topics for essays and presentations 156

7 Latin America today 157

World context 157
The Pink Tide 157
The War on Drugs 165
The rise of China 168
Environmental issues 170
Indigeneity in a globalised Latin America 172
Latin America in the twenty-first century 175
Exhibit 7.1: Hugo Chávez, Discurso ante la
ONU (2006)178
Exhibit 7.2: Evo Morales, Discurso de posesión del
Presidente Constitucional de la República (2006)179
Topics for discussion in class 179
Topics for essays and presentations 180

Further reading 181

Index187
List of figures
Map of Latin America, 2000 xxii
Map of South America 1800 14
Simón Bolívar 22
Map of Latin America, 1830 35
Map of Mexico and the United States (1846–53) 54
Benito Juárez 69
Map of Chilean territorial expansion 78
Mexican revolutionaries 103
Eva Perón 116
Rigoberta Menchú 138
Preface

B
y the time this book comes out nearly sixteen years will have passed since Elena
Seymenliyska first visited me at the University of St Andrews and persuaded
me to write a modern history of Latin America. Although I may deceive myself
into thinking that it feels like yesterday that I started writing the first edition of Latin
America since 1780 (then tellingly entitled Latin America 1800–2000), it goes without
saying that a lot has happened since then. Perhaps one of the most striking aspects to
have changed over the last decade and a half is the way the world has come to view the
region. For my generation, born in the 1960s, to think of Latin America was to think
of dictatorships and revolutionary guerrillas, tortuous transitions to democracy, and
heinous human rights abuses that went unpunished. Speaking from an entirely per-
sonal standpoint, the understanding of Latin America I initially acquired and developed
from afar, during my youth in Spain and my early adulthood in England, was heavily
marked by the Cold War. My childhood friends were the children of Uruguayan exiles
living south of Barcelona who had fled from the brutal repression that was meted out by
the 1973–84 junta. As a student, thereafter, at the University of Bristol, I found myself
either spending hours listening to Chilean exiles reliving the horror of the years that
followed Augusto Pinochet’s coup of 1973, or linking up with solidarity groups aimed
at supporting the beleaguered and besieged Sandinista government in Nicaragua. Even
the Mexico I came to research and love as a postgraduate was described the year I first
went there, not without controversy, as a ‘perfect dictatorship’ by Peruvian novelist
Mario Vargas Llosa. Not surprisingly, the emphasis of the last chapter of the first edi-
tion revolved precisely around the struggle between dictatorship and democracy. And
whilst many issues that date back to the last decades of the twentieth century such as
the impunity enjoyed by those who were responsible for the genocides that took place
in countries such as Guatemala remain burning issues to this day, it is equally true that
the great majority of my students, born in the 1990s (soon to be the 2000s), have grown
up knowing nothing other than a democratic Latin America (with the notable exception
of Cuba). Evidently, we may very well question how democratic some Latin American
countries are (it would do us no harm to apply the same critical approach to our own
European or US democratic states), but there is no denying that democracy has become
consolidated across the region. It is, in fact, thanks to democracy that the first decade
and a half of the twenty-first century has witnessed the election of a whole range of
socialist-leaning governments (the so-called Pink Tide), and that there is a growing con-
fidence in the region’s ability to grow economically whilst addressing long-term social
injustices. As a result, for the Latin Americans of the twenty-first century, questions
about authoritarian rule and revolutionary action have been replaced by others that are
more concerned with the impact of globalisation, the growing economic role of China,
the War on Drugs, increasing threats to the environment and the meaning of indigeneity
 third edition
Modern History for Modern Languages

Latin America since 1780

‘This textbook provides an excellent, structured and concise overview of the most important third edition

Downloaded by [University of California, San Diego] at 22:20 05 June 2017

events and its protagonists in Latin America since the late eighteenth century.’

Latin America
Ludy Grandas, American University, Washington D.C.

Latin America since 1780 provides an accessible introductory text aimed at Spanish linguists and historians
taking modules in Latin American history. It provides a compelling continent-based historical narrative
supported throughout by incisive evaluation, pedagogical features and authentic source texts in the
original Spanish.
since 1780
This book focuses on key events such as the wars of independence, the Mexican, Cuban and Sandinista
revolutions, and the recent shift to the left, as well as providing short inserts on the main political
protagonists such as Simón Bolívar, Getulio Vargas and Hugo Chávez.

The third edition has been revised in line with crucial recent political, cultural and economic
developments. It offers an entirely new chapter covering the key events and issues of the twenty-first
century, fresh topics for essays and presentations, increased attention to literary, ethnic and social culture,
and a new eResource offering English translations of Spanish sources.

Written in an accessible style and assuming no prior knowledge, the books in this series address the
specific needs of students on language courses. Approaching the study of history with a focus on
contemporary politics and society, each book offers a clear historical narrative and sets its region in
a world context.

Will Fowler is Professor of Spanish and Head of the School of Modern Languages at the University of St
Will Fowler

Andrews, UK.

Language Learning/Hispanic Studies

Cover image: © Thinkstock

ISBN 978-1-138-91557-2

www.routledge.com www.routledge.com/9781138915572
Will Fowler
Routledge titles are available as eBook editions in a range of digital formats 9 781138 915572
Latin America since 1780

Latin America since 1780 provides an accessible introductory text aimed at

Spanish linguists and historians taking modules in Latin American history.
It provides a compelling continent-based historical narrative supported
throughout by incisive evaluation, pedagogical features and authentic source
texts in the original Spanish.
This book focuses on key events such as the wars of independence, the
Mexican, Cuban and Sandinista revolutions, and the recent shift to the left, as
well as providing short inserts on the main political protagonists such as Simón
Bolívar, Getulio Vargas and Hugo Chávez.
The third edition has been revised in line with crucial recent political,
cultural and economic developments. It offers an entirely new chapter covering
the key events and issues of the twenty-first century, fresh topics for essays
and presentations, increased attention to literary, ethnic and social culture, and
a new eResource offering English translations of Spanish sources.

Will Fowler is Professor of Spanish and Head of the School of Modern

Languages at the University of St Andrews, UK.
Modern History for Modern Languages Series

Written in an accessible style and assuming no prior knowledge, the books

in this series address the specific needs of students on language courses.
Approaching the study of history from an interest in contemporary politics and
society, each book offers a clear historical narrative and sets its region into a
world context.

Titles in the series:

France since 1815, Second Edition

Germany and Austria since 1814, Second Edition
Latin America since 1780, Third Edition
Spain since 1812, Third Edition
Latin America since 1780
Third edition

Will Fowler
Third edition published 2016
by Routledge
2 Park Square, Milton Park, Abingdon, Oxon OX14 4RN

and by Routledge
711 Third Avenue, New York, NY 10017

Routledge is an imprint of the Taylor & Francis Group, an informa business

© 2016 Will Fowler

The right of Will Fowler to be identified as author of this work has been asserted by him in
accordance with sections 77 and 78 of the Copyright, Designs and Patents Act 1988.

All rights reserved. No part of this book may be reprinted or reproduced or utilised in any form
or by any electronic, mechanical, or other means, now known or hereafter invented, including
photocopying and recording, or in any information storage or retrieval system, without
permission in writing from the publishers.

Trademark notice: Product or corporate names may be trademarks or registered trademarks, and
are used only for identification and explanation without intent to infringe.

First published 2002 by Arnold

Second edition published 2008 by Hodder Education

British Library Cataloguing-in-Publication Data

A catalogue record for this book is available from the British Library

Library of Congress Cataloging-in-Publication Data

Fowler, Will, 1966- author.
Latin America since 1780 / Will Fowler. -- Third edition.
pages cm
Includes bibliographical references and index.
1. Latin America--History. 2. Latin America--History--Wars of Independence, 1806-1830. 3. Latin
America--History--18th century. 4. Latin America--History--19th century. 5. Latin America--
History--20th century. I. Title.
F1410.F65 2008
980--dc23
2015019449

ISBN: 978-1-138-91567-1 (hbk)

ISBN: 978-1-138-91557-2 (pbk)
ISBN: 978-1-315-66821-5 (ebk)

Typeset in 9.25 on 13 Lucida by Phoenix Photosetting, Chatham, Kent

For Caroline
Page Intentionally Left Blank
Contents
List of figures x
Prefacexi
Acknowledgementsxiii
Chronology of main events xv
Prologue: Many Latin Americas 1

1 The late colonial period and the wars of

independence (1780–1825) 7
World context 7
The colonial experience 7
Church–State relations 11
The emergence of creole patriotism 12
Who revolted and why 13
Mexico’s war of independence 18
The independence of the River Plate provinces 19
José de San Martín’s campaign in the South 21
Simón Bolívar’s campaign in the North 22
The independence of Brazil 25
The case of Cuba 27
Exhibit 1.1: Morelos’ Sentimientos de la Nación (1813)29
Exhibit 1.2: Artigas’ Instrucciones (1813)30
Topics for discussion in class 31
Topics for essays and presentations 32

2 Early national period (1825–50) 33

World context 33
The age of proposals 33
Caudillos40
Federalists and centralists 43
Church–State relations 45
The Brazilian empire 46
The United Provinces of Central America 48
The Chilean Constitution of 1833 49
Major international wars (1825–48) 51
Exhibit 2.1: Bolívar’s letter from Barranquilla (1830) 55
Exhibit 2.2: Gutiérrez Estrada’s Carta (1840)56
Topics for discussion in class 57
Topics for essays and presentations 57
viii Contents

3 The rise of the neocolonial order (1850–80) 59

World context 59
The watershed 59
Liberals and conservatives 62
The neocolonial order 66
Order and progress 72
The rise of the oligarchy 73
The empire of Pedro II (1841–89) 75
Major Latin American wars (1864–83) 77
Exhibit 3.1: Alberdi’s Bases y puntos de partida (1852)80
Exhibit 3.2: Sarmiento’s presidential address (1868) 81
Topics for discussion in class 82
Topics for essays and presentations 83

4 The development and fall of the neocolonial order

(1880–1930)85
World context 85
The triumph of the liberal state 86
The First Republic of Brazil (1889–1930) 89
The rise of US interventionism 91
The impact of immigration 96
The ‘social question’ 98
The Mexican Revolution (1910–20) 101
The crisis of the 1920s and the emergence of
nationalism104
Exhibit 4.1: José Carlos Mariátegui, 7 Ensayos (1928)  106
Exhibit 4.2: Emiliano Zapata, Plan de Ayala (1911)107
Topics for discussion in class 107
Topics for essays and presentations 108

5 Reaction and revolution (1930–70) 109

World context 109
The 1929 Wall Street Crash and its consequences 109
Land of dictators 113
Latin America and the Cold War 119
The Cuban Revolution (1956–59) 120
Struggling democracies 123
Latin American wars (1932–69) 126
Population128
Exhibit 5.1: Rafael Trujillo, Mensaje al pueblo
dominicano (1931)130
Exhibit 5.2: Fidel Castro, Primera declaración de La
Habana (1960)131
Topics for discussion in class 132
Topics for essays and presentations 132
 Contents ix

6 Dictatorship and democracy 1970–2000 133

World context 133
The last dictators 133
The Sandinista revolution (Nicaragua, 1979) 142
Processes of democratisation  145
Globalisation and the impact of neoliberalism 148
Migration151
Drug trafficking 153
Exhibit 6.1: Military radio communiqué of
11 September 1973 (Santiago, Chile) 154
Exhibit 6.2: Jorge R. Videla, Discurso (1976) 155
Topics for discussion in class 156
Topics for essays and presentations 156

7 Latin America today 157

World context 157
The Pink Tide 157
The War on Drugs 165
The rise of China 168
Environmental issues 170
Indigeneity in a globalised Latin America 172
Latin America in the twenty-first century 175
Exhibit 7.1: Hugo Chávez, Discurso ante la
ONU (2006)178
Exhibit 7.2: Evo Morales, Discurso de posesión del
Presidente Constitucional de la República (2006)179
Topics for discussion in class 179
Topics for essays and presentations 180

Further reading 181

Index187
List of figures
Map of Latin America, 2000 xxii
Map of South America 1800 14
Simón Bolívar 22
Map of Latin America, 1830 35
Map of Mexico and the United States (1846–53) 54
Benito Juárez 69
Map of Chilean territorial expansion 78
Mexican revolutionaries 103
Eva Perón 116
Rigoberta Menchú 138
Preface

B
y the time this book comes out nearly sixteen years will have passed since Elena
Seymenliyska first visited me at the University of St Andrews and persuaded
me to write a modern history of Latin America. Although I may deceive myself
into thinking that it feels like yesterday that I started writing the first edition of Latin
America since 1780 (then tellingly entitled Latin America 1800–2000), it goes without
saying that a lot has happened since then. Perhaps one of the most striking aspects to
have changed over the last decade and a half is the way the world has come to view the
region. For my generation, born in the 1960s, to think of Latin America was to think
of dictatorships and revolutionary guerrillas, tortuous transitions to democracy, and
heinous human rights abuses that went unpunished. Speaking from an entirely per-
sonal standpoint, the understanding of Latin America I initially acquired and developed
from afar, during my youth in Spain and my early adulthood in England, was heavily
marked by the Cold War. My childhood friends were the children of Uruguayan exiles
living south of Barcelona who had fled from the brutal repression that was meted out by
the 1973–84 junta. As a student, thereafter, at the University of Bristol, I found myself
either spending hours listening to Chilean exiles reliving the horror of the years that
followed Augusto Pinochet’s coup of 1973, or linking up with solidarity groups aimed
at supporting the beleaguered and besieged Sandinista government in Nicaragua. Even
the Mexico I came to research and love as a postgraduate was described the year I first
went there, not without controversy, as a ‘perfect dictatorship’ by Peruvian novelist
Mario Vargas Llosa. Not surprisingly, the emphasis of the last chapter of the first edi-
tion revolved precisely around the struggle between dictatorship and democracy. And
whilst many issues that date back to the last decades of the twentieth century such as
the impunity enjoyed by those who were responsible for the genocides that took place
in countries such as Guatemala remain burning issues to this day, it is equally true that
the great majority of my students, born in the 1990s (soon to be the 2000s), have grown
up knowing nothing other than a democratic Latin America (with the notable exception
of Cuba). Evidently, we may very well question how democratic some Latin American
countries are (it would do us no harm to apply the same critical approach to our own
European or US democratic states), but there is no denying that democracy has become
consolidated across the region. It is, in fact, thanks to democracy that the first decade
and a half of the twenty-first century has witnessed the election of a whole range of
socialist-leaning governments (the so-called Pink Tide), and that there is a growing con-
fidence in the region’s ability to grow economically whilst addressing long-term social
injustices. As a result, for the Latin Americans of the twenty-first century, questions
about authoritarian rule and revolutionary action have been replaced by others that are
more concerned with the impact of globalisation, the growing economic role of China,
the War on Drugs, increasing threats to the environment and the meaning of indigeneity
xii Preface

in the twenty-first century, among others. It should therefore come as no surprise that
when Andrea Hartill and Isabelle Cheng at Routledge approached me in the autumn of
2014 to enquire whether I thought it was time I wrote a revised, updated and expanded
third edition of this book, I could not have agreed more.
The objective of Latin America since 1780 remains the same as it was in the first
edition: to offer a clear narrative history of Latin America, broadly chronological in
its approach, that will give students of Hispanic, Portuguese and Latin American
studies, as well as students of history, some idea of the main events that affected the
continent over the last two hundred years. It does not assume any prior knowledge of
the subject on the part of the reader. It is first and foremost an introduction to modern
Latin American history. Given that most modern language courses are driven by the
study of literature, I have noted those Latin American literary texts and films that are
most commonly studied at university in order to highlight those cases where history
and literature/cinema are closely related. A selection of historical documents in
Spanish is also included at the end of each chapter and thinking of those Anglophone
students of history who do not understand Spanish, English translations of these
are available as an eResource at www.routledge.com/9781138915572. These come
with new essay titles, as a starting point for discussion. I have also made changes
where recent scholarship has revised our understanding of certain events, and have
included an entirely new final chapter dedicated to present-day Latin America that
highlights and discusses the major challenges the region faces today. One of the aims
of this book is to encourage students to read more on the subject, and to discover for
themselves the more complex details of the history of Latin America, which, owing to
constraints of space, cannot be fully explored in the following pages.
Acknowledgements

I
could not have written this book without the help of a number of individuals and
institutions. I am indebted to Andrea Hartill for having pushed me into writing this
third edition, to Camille Burns for her first-class editorial work, and the wonderful
team at Routledge, including copy editor Janet Fisher and production editor Ruth Berry.
My colleagues in the Spanish Department at St Andrews deserve a mention for their
unwavering support. The same goes to my SP1030 students, whose enjoyment of my
course on modern Latin America continues to be so encouraging. I also thank the Latin
Americanists who live in the vicinity (Mario Aguilar, Roddy Brett, Emilia Ferraro, Dennis
Hanlon, Mark Harris, Eleni Kefala, Lina Malagón and Gustavo San Román) for their col-
legiality and willingness to discuss their findings with me. I am particularly grateful
to Matthew Brown, Rebecca Earle, James Dunkerley, Nuala Finnegan, Paul Henderson,
Eleni Kefala, Peter Lambert, Rachel Sieder, Trevor Stack and Iain Stewart, all of whom
read and commented on some of the chapters whilst they were being written, as well
as the four anonymous reviewers whose recommendations were invaluable. Their
views and insights were extremely helpful, although I hasten to add that any mistakes
that survived their analytical eyes are mine and not theirs. I must also thank Michael
Hironymous, at the Nettie Lee Benson Latin American Collection, University of Texas at
Austin, for having tracked down the pictures contained herein of Simón Bolívar, Benito
Juárez and a group of Mexican revolutionaries. I am grateful to the Nettie Lee Benson
Collection for having allowed the reproduction of these images. I thank the Hulton
Getty Archive for allowing me to reproduce the picture of Evita Perón, the Fundación
Rigoberta Menchú Tum for permitting the use of a picture of doña Rigoberta, and the
British Academy for awarding me the grant that covered the cost of reproduction of the
images presented in this volume. Last, but not least, I must thank my family. My mother,
Rosa María Laffitte, and my parents-in-law, Peter and Susan Wilkes, have backed me all
along. I remain grateful to my father, W.S. Fowler, for the way he encouraged me when
he was alive. Caroline and our children, Tom, Edd and Flo, have all supported (as well
as soportado) me during the time it took to write the first, second and third editions of
this book. It is to Caroline that I dedicate it again. To quote Pablo Neruda: ‘En ti los ríos
cantan y mi alma en ellos huye / como tú lo desees y hacia donde tú quieras. / Márcame
mi camino en tu arco de esperanza / y soltaré en delirio mi bandada de flechas.’
Page Intentionally Left Blank
Chronology of main events
MEXICO, CENTRAL SOUTH AMERICA
AMERICA AND THE
CARIBBEAN
THE END OF THE 1762 British occupy Havana
COLONIAL PERIOD 1764 Captaincy-General of
Cuba is created
1767 Jesuits expelled from
Spain and its colonies
1776 Viceroyalty of Rio de la
Plata is created
1777 Captaincy-General of
Venezuela is created
1778 Captaincy-General of
Chile is created
1780–81 Túpac Amaru II’s
revolt in Peru
1780 Comunero revolt in
Socorro (Colombia)
1781–82 Tupac Katari’s
revolt in Bolivia
1783–87 Intendencies
created throughout Spanish
America
1788–89 Minas Gerais
conspiracy in Brazil
1791 Haitian Revolution
1797 British seize Trinidad,
Tobago and St Lucia
THE STRUGGLE 1803 US purchase Louisiana
FOR INDEPENDENCE 1804 Independence of Haiti
(1800–1825) 1806 British invasion of
Buenos Aires
1807 British invasion of
Montevideo and Buenos
Aires; Portuguese Court
transfers to Brazil
1809 Revolts in La Paz and
Quito
1810 Revolt in Dolores 1810 Revolts in Caracas,
(Mexico) Buenos Aires, Santiago and
Bogotá; Independence of
Buenos Aires
1811 Hidalgo is executed 1811 Revolt in Banda
Oriental; Battles of Paraguarí
and Tacuarí; Independence of
Paraguay
1813 Bolívar decrees Guerra
a muerte
xvi Chronology of main events

1814 Constitution of 1814 Battle of Rancagua

Apatzingán 1814–15 Pumacahua’s
revolt
1815 Morelos is executed 1815 Artigas takes Provincia
Oriental
1816 Dr Francia becomes
Dictator of Paraguay (1816–
40)
1816–20 Brazilian invasion
of Uruguay
1817 Mina’s Expedition 1817 Battle of Chacabuco
1818 Battles of Cancha
Rayada, Maipú, Semen;
Independence of Chile
1819 US purchase Florida 1819 Battles of Casanare,
Boyacá
1821 Independence of Mexico 1821 Battle of Carabobo;
and Central America Independence of Venezuela
and Colombia
1822 Mexican Empire is 1822 Battles of Bomboná
forged and Pichincha; Independence
1822–44 Haitian occupation of Ecuador; Independence
of Santo Domingo of Brazil; Gran Colombia
includes Venezuela,
Colombia and Ecuador
1823 Mexican Empire ends; 1823 Battle of Puerto
Formation of United Provinces Cabello; Bolívar arrives in
of Central America Peru; Slavery is abolished
(Chile)
1824 Slavery is abolished 1824 Battles of Junín and
(Central America) Ayacucho; Independence of
Peru
1825 Battle of Tumusla;
Independence of Bolivia

THE EARLY 1824–35 First Federal 1825–28 Argentine–

NATIONAL PERIOD Republic (Mexico) Brazilian War
(1825–1850) 1826 Slavery is abolished
(Bolivia)
1827–29 Civil War in Central 1827 Battles of Juncal and
America Ituzaingó
1828 Independence of
Uruguay
1829–39 Liberal factions 1829 Rosas takes Buenos
rule Central America under Aires
Francisco Morazán
1829 Spanish invasion of
Tampico; Slavery is abolished
(Mexico)
1830 Ecuador and Venezuela
separate from Colombia
1830 Páez elected President
of Venezuela for the first
time
1831 Pedro I abdicates
1831–41 Regency (Brazil)
 Chronology of main events xvii

1832 Federalist Civil War in

Mexico
1833 Santa Anna elected 1833 Portales’ Constitution
President of Mexico for the (Chile); Rosas leads
first time Campaign of the Desert;
Britain seizes Las Malvinas
1835–46 First Central 1835–52 Rosas, Dictator of
Republic (Mexico) Argentine Federation
1835–36 Texan revolt 1835–45 Rio Grande do Sul
revolt
1835–39 Santa Cruz
forges Peruvian–Bolivian
Confederation
1836 Independence of Texas 1836–39 War between
Chile and Peruvian–Bolivian
Confederation
1837 Mita revolt (Guatemala)
1838 French blockade
of Veracruz; Costa Rica
and Nicaragua break away
from Central American
Confederation
1840–41 French blockade of
Buenos Aires
1841 Pedro II becomes
Emperor (Brazil) (1841–89)
1844 Independence of Santo
Domingo from Haiti
1845 US annexation of Texas
1846–48 Mexican–American 1846 Slavery is abolished
War (Uruguay)
1847 Guatemala, Honduras
and El Salvador break away
from Confederation
1847–52 Caste War in Yucatán
1848 British intervention in
Mosquito Coast

THE EARLY 1849–61 Liberal–

NEOCOLONIAL conservative civil wars
PERIOD (1850–1880) (Colombia)
1850 Clayton–Bulwer Treaty 1850 Slavery is abolished
(Colombia)
1852 Slavery is abolished
(Ecuador)
1853 US purchase La Mesilla 1853 Slavery is abolished
(Argentina, except Buenos
Aires)
1854–55 Revolution of Ayutla 1854 Slavery is abolished
(Mexico) (Peru and Venezuela)
1855–56 William Walker’s
intervention in Nicaragua
1858–61 Civil War of La
Reforma (Mexico)
1859 Britain returns Bay
Islands to Honduras; Belize
becomes British Honduras
xviii Chronology of main events

1860–75 Gabriel García

Moreno rules Ecuador
1861–65 Santo Domingo 1861–80 Liberals in power
becomes a Spanish colony in Colombia
again 1861–91 Liberals govern
Chile
1862–67 French intervention 1862–68 Mitre presides in
in Mexico Argentina
1864–70 War of the Triple
Alliance (Paraguayan War)
1865 The Dominican Republic 1865–66 Spanish invasion
is formed of Chincha Islands
1867 Liberal triumph in
Mexico
1868–78 Ten Year War (Cuba) 1868–74 Sarmiento presides
in Argentina
1870 Tomás Guardia rises to 1870 Guzmán Blanco
power in Costa Rica (1870–82) (Venezuela, 1870–88); Slavery
is abolished (Paraguay)
1871 Liberal forces
end conservative rule in
Guatemala, El Salvador and
Honduras
1872 Slavery is abolished
(Puerto Rico)
1879–83 Argentine War of
the Desert
1879–83 War of the Pacific
1879 Battles of Iquique and
Cape Angamos
1881 Battles of Chorrillos
and Miraflores

THE MATURE 1882–84 Ulíses Heureaux

NEOCOLONIAL (Dominican Republic)
PERIOD (1880–1930) 1886 Slavery is abolished 1886–91 José Manuel
(Cuba) Balmaceda (Chile)
1887–99 Heureaux returns
to power (Dominican
Republic)
1888 Slavery is abolished
(Brazil)
1889–1930 First Republic
of Brazil
1890 Grace Contract (Peru)
1891 Civil War (Chile)
1891–1920 ‘Parliamentary
Republic’ (Chile)
1893–95 Rio Grande do Sul
revolt
1893–96 Canudos revolt
1895–98 Cuban War of 1895 Liberal Revolution in
Independence Ecuador
1895–1919 ‘Aristocratic
Republic’ (Peru)
 Chronology of main events xix

1898 Hispano–Cuban–
American War
1898–1902 US occupation of
Cuba
1898–1952 US occupation of
Puerto Rico 1899–1901 War of a
Thousand Days (Colombia)
1903 Independence of 1903–7 Batlle y Ordóñez
Panama presides in Uruguay
1905 Semana Roja
(Santiago)
1906 Rio Blanco strike and
massacre (Mexico)
1907 Cananea strike and 1907 Iquique strike and
massacre (Mexico) massacre
1908–35 Juan Vicente
Gómez (Venezuela)
1910–20 Mexican Revolution
1911–15 Batlle y Ordóñez
returns to power in Uruguay
1912–33 US occupation of
Nicaragua
1914 Panama Canal opens; US
attack Veracruz
1915–34 US occupation 1915 Puno revolt (Peru)
of Haiti
1916 US intervention in
Mexico
1916–24 US occupation of
Dominican Republic
1919 Massive strike and
massacre in Lima; Semana
trágica (Buenos Aires)
1923 Uncía strike and
massacre (Bolivia)
1927–33 Sandino leads
insurrection against US
occupation forces (Nicaragua)

THE DEPRESSION 1930–61 Trujillo, Dictator of 1930–45 Getulio Vargas

AND THE SECOND Dominican Republic rules Brazil
WORLD WAR (1930– 1931–44 Maximiliano
1945) Hernández Martínez, Dictator
of El Salvador; Jorge Ubico,
Dictator of Guatemala
1932–48 Tiburcio Carias 1932 Women included in
Andino, Dictator of Honduras suffrage (Brazil)
1932–35 Chaco War
1934–40 Lázaro Cárdenas, 1934 Women included in
President of Mexico suffrage (Chile)
1934–44 Fulgencio Batista 1934–35 José María Velasco
rules Cuba Ibarra rises to power for the
1937–56 Anastasio Somoza, first time (Ecuador)
Dictator of Nicaragua
1938 Oil is nationalised in
Mexico
xx Chronology of main events

THE COLD WAR 1941 Ecuador–Peru War

(1945–1989) 1946–55 Perón in power,
Argentina
1947 Women included in
suffrage (Argentina)
1948 Bogotazo riots
(Colombia); La Violencia
begins
1950–54 Jacobo Arbenz
governs Guatemala
1952–59 Batista returns to 1952 Bolivian Revolution;
power (Cuba) Women included in suffrage
1952 Referendum leads to (Bolivia)
Puerto Rico becoming a free
and sovereign state of the USA
1953 Women included in
suffrage (Mexico)
1953–58 Figueres, President
of Costa Rica
1954–89 Stroessner,
Dictator of Paraguay
1955 Women included in
suffrage (Peru)
1956–59 Cuban Revolution
1957–71 François Duvalier,
Dictator of Haiti
1961 Bay of Pigs invasion
1962 Cuban missile crisis
1964–85 Military junta in
Brazil
1966–78 Balaguer, ruler of
Dominican Republic
1967 Che Guevara is killed
in Bolivia
1968–89 Military rule 1968–75 Juan Velasco
(Panama) Alvarado (Peru)
1969 Football (Soccer) War
1971–86 Jean-Claude
Duvalier, Dictator of Haiti
1973–84 Military junta
(Uruguay)
1973–90 Pinochet, Dictator
of Chile
1976–83 Military junta
(Argentina)
1979 Sandinista Revolution
(Nicaragua)

THE AGE OF 1981–87 contra war in

NEOLIBERALISM Nicaragua
(1980–) 1982 Falklands War
1983–85 Democracy
restored in Argentina,
Uruguay and Brazil
1988 Pinochet loses
plebiscite in Chile
 Chronology of main events xxi

1989 Coup deposes

Stroessner in Paraguay;
Caracazo riots in Venezuela
1990 Democracy restored
in Chile
1994 Zapatista revolt erupts
in Chiapas (Mexico)
1995 Ecuador–Peru War
1996 Peace Treaty ends
36-year civil war (Guatemala)
1998 Hugo Chávéz elected
President of Venezuela
(re-elected 2000, 2006 &
2013)
1999 Socialist electoral
victory in Chile
2000 PRI lose elections in 2000 Alejandro Toledo wins
Mexico for the first time elections in Peru
2002 Chávez survives coup
2002 Luiz Inacio Lula da
Silva wins elections in Brazil
(re-elected in 2006)
2003 Néstor Kirchner wins
elections in Argentina;
Succeeded by Cristina
Fernández de Kirchner in
2007 (re-elected 2011)
2005 Tabaré Vázquez
wins elections in Uruguay;
succeeded by José Mujica
(2010–15); re-elected in 2015
2006 Michelle Bachelet
wins elections in Chile; Evo
Morales wins elections in
Bolivia (re-elected 2009 &
2014); Alan García wins
elections in Peru; Rafael
Correa wins elections in
Ecuador (re-elected 2009
& 2013); Álvaro Uribe is
re-elected in Colombia
2006 Morales forces shift
in ownership of Bolivian gas
fields
2006 Felipe Calderón wins
Mexican elections despite
allegations of fraud; Daniel
Ortega wins elections in
Nicaragua (re-elected 2011)
2007 Chávez pulls
Venezuela out of IMF and
World Bank – and loses
referendum to reform
Constitution
2009 Coup in Honduras
deposes President Manuel
Zelaya
xxii Chronology of main events

2010 Dilma Rousseff elected

president of Brazil (re-elected
2014);
Same-sex marriage legalised
in Argentina
2014 US President
Barack Obama announces
normalisation of relations with
Cuba

MEXICO Gulf of Mexico BAHAMAS

Havana
CUBA Atlantic Ocean
HAITI DOMINICAN REPUBLIC
Mexico City
BELIZE Port au-Prince San Juan
Belmopan Kingston Santo
GUATEMALA
HONDURAS JAMAICA DomingoPUERTO
RICO
LESSER ANTILLES
Guatemala Tegucigalpa Caribbean Sea
San Salvador NICARAGUA
EL SALVADOR Port of Spain
Managua San Jose TRINIDAD AND TOBAGO
COSTA RICA Panama Caracas
Georgetown
VENEZUELA
PANAMA Paramaribo
GUY

Bogotá Oayenne
SUR

FRENCH GUYANA
ANA

COLOMBIA
INAM

Quito
ECUADOR
E

GALAPAGOS ISLANDS

BRAZIL
PERU
Lima

BOLIVIA Brasilia

La Paz

PARAGUAY
CHILE
Asuncion

Pacific Ocean Santiago

URUGUAY
Buenos
Aires Montevideo

ARGENTINA

South Atlantic Ocean

FALKLAND ISLANDS
(Islas Malvinas)

Map of Latin America, 2000

Prologue
Many Latin Americas

On 22 June 1986, in the quarter-finals of the World

Cup in Mexico City, England lost to Argentina 1–2.
The match became notorious due to the two goals
scored by Diego Maradona. The first was much
talked about because he knocked the ball in over
the English goalkeeper with his hand – and the
referee allowed it. The second became famous
because it was probably one of the most spectac-
ular goals ever scored in soccer history. Maradona
managed to take the ball with him from one end of
the pitch to the other, dribbling past every single
player who tried to stop him, eventually shooting
it effortlessly past the goalkeeper once he reached
England’s area. Argentina went on to win the
World Cup, beating Germany 3–2 in the final. For
the British media and, in particular, the English
press, Argentina’s victory was almost inevi­table,
since they were considered to be virtually the
home team. Since the World Cup was being held
in a Latin American country, the assumption was
that Argentina would benefit from the support of
the locals, even if these were Mexicans and not
Argentineans. Interestingly, this line of thought
was not extended to the match England lost
to Argentina in St Etienne, in the 1998 World
Cup held in France. The fact that England was
a European team playing in a European country
was not perceived to be an advantage in the same
way that it was for a Latin American team playing
in a Latin American country. There was no sense
that the French would cheer on England for the
2 Latin America since 1780

sake of Europe. Not even British nationality meant that you wanted England to win. In
Scotland, on that balmy evening of 30 June, most Scots cheered when David Beckham
was sent off, and celebrated the defeat of Glenn Hoddle’s side. What becomes evident
from all this is that most British soccer commentators did not believe that there was
a strong enough sense of Europeanness to make the English side feel that they were
on home turf when they met Argentina in St Etienne. What also becomes clear is that,
in contrast, they were convinced there was such a thing as a strong Latin American
bond that could override different national identities when Argentina played England
in Mexico. It should come as no surprise that this assumption was far from accurate.
A high proportion of Mexicans (who tell numerous jokes about Argentineans) wanted
Argentina to lose in 1986. Across the River Plate, mirroring the sentiments of the
Scots towards England, dozens of Uruguayans watched their television sets, cursing
the referee who allowed Maradona’s first goal. To emphasise this point more strik-
ingly, in Paraguay, the day Argentina faced Romania in Los Angeles in the 1994 World
Cup, numerous banners went up in Asunción, announcing that the Paraguayans were
hoping Romania would win. On the following day, after Romania beat Argentina 3–2,
the Paraguayans filled the streets of the capital with more banners, which said ‘Thank
you, Romania!’ In other words, Latin America is as much a united and monolithic
entity as Europe is. Or, to put it differently, Latin America is as much a heterogeneous,
divided, fractured and plural construct as Europe is.
We are dealing with the peoples of North America (Mexicans do not take kindly
to being called South or Central American), the Caribbean, Central America and South
America. Moreover, over the last two centuries the different countries of Latin America
have been subdivided or grouped together under other categories that go beyond
the strictly geographical. The term Spanish America has been used to refer to those
countries that belonged to Spain prior to their respective wars of independence. This
excludes those countries that were either Portuguese (Brazil), French (Haiti, French
Guyana), British (Bahamas, Barbados, Belize, Guyana, Jamaica, Trinidad and Tobago)
or Dutch (Suriname). Since Brazil was the only Portuguese colony in the continent, the
term Portuguese America is seldom used. The term that has been used, in Spanish, to
describe former Spanish–Portuguese America is that of Iberoamérica (Iberian America).
However, Iberian America or Ibero America are not terms that have been often used in
English. Therefore we tend to use that of Latin America to refer to these countries. It
was the French who came up with the term Latin America in the late 1850s, to define
that part of the American continent (from Alaska down to Cape Horn – what the Kuna
Indians described as Abya Yala) that was not predominantly Anglo-Saxon, including all
Spanish-speaking countries, Brazil and French-speaking Haiti. Although some atten-
tion will be given to former British and Dutch colonies, this book almost inevitably
centres on Latin America in its original sense.
The sizes of these countries range from the expanse of Brazil (which occupies
8,511,965 square kilometres and is bigger than the whole of Europe, from Ireland to
the Russian Federation) to the smallness of Haiti. With populations that range from
almost 180 million in the former to 10 million in the latter, the differences that distin-
guish their social, economic and historical contexts cannot be emphasised enough.
 Prologue 3

The distances that separate capitals such as Mexico City in North America from Buenos
Aires in South America cannot be ignored either. It is quicker to fly from London to
Mexico City than it is to fly from Mexico City to Buenos Aires. The landscapes that
differentiate one country from another could not be more startling. The snowy peaks
of the Andes that surround the highest capital in the world, La Paz, the Atacama Desert
in Chile (the driest desert in the world), the ‘English’ countryside of the grasslands
and gentle hills of Cuchilla Grande in Uruguay, the tropical rainforest of the Amazon,
the sugar cane plantations of Cuba, are all contrasting landscapes that belong to the
same continent. Even within one country alone, taking Mexico as an example, there
are deserts, semi-deserts, tropical rainforests, alpine forests, grasslands and marsh-
lands. In the autumn of 1999 it was possible to have floods in the states of Tabasco,
Veracruz, Puebla and Mexico, and a drought in Chihuahua, Coahuila, Sinaloa, Sonora
and Durango, the likes of which had never been experienced before.
The origins of the peoples of these twenty countries are equally disparate and
varied. The strong Amerindian presence in Mexico, Central America, Ecuador, Peru
and Bolivia contrasts with the African influence in the Caribbean (including Colombia
and Venezuela) and Brazil, where a long history of slavery resulted in an ethnicity
altogether different from that of the western hemisphere of the continent. To this
day, in Mexico alone, there are fifty-six different indigenous ethnic groups, all of
which speak different languages. And while the mestizaje (the fusion of Spaniards
and Indians) which led to the emergence of a mixed race of Spanish-Indian descent
came to characterise the populations of Mexico (75 per cent), Central America (62
per cent), Colombia (50 per cent), Venezuela (70 per cent) and Chile (70 per cent), in
Southern Cone countries, such as Uruguay and Argentina, a nineteenth-century policy
of extermination (not too dissimilar to the one the Anglo-Saxons employed in the
United States with regard to the Native Americans), paired with a vast influx of Italian
immigrants, resulted in a predominantly Caucasian population with little, if any, trace
of Amerindian descent, and a flurry of Italian surnames.
If we were to take music as an example of the diversity that characterises the
different existing expressions of Latin Americanness, the point could not be more
obvious. The haunting sound of the Andean panpipes, the passionate tango from
Buenos Aires, the lively, carnivalesque samba of Rio de Janeiro and its more sensual
and warm Brazilian relative the bossanova, the sexy rhythms of salsa, with its plethora
of variations (rumba, cumbia, merengue, lambada) depending on whether it is Cuban,
Colombian, from the Dominican Republic or Brazilian, the frantic strumming of the
Venezuelan charango, the trumpet fanfare of the Mexican mariachis, the Central
American sound of the marimba, the Cuban bolero, the Mexican corrido, the western-
style rancheras, are all equally representative of Latin America.
In the same way that we tend to view European novelists as representatives of the
cultures of their own particular countries rather than as exponents of a continental
approach to literature, Latin Americans are equally aware of the different national
backgrounds of their most famous authors. It could be argued that John Fowles, Juan
Goytisolo and Alain Robbe-Grillet share parallel approaches to writing, and that read
alongside each other they might offer a European vision of the world which, set in
4 Latin America since 1780

a shared historical context, transcends their national differences. Nevertheless, for

most Europeans, Fowles could only be English, Goytisolo, Spanish and Robbe-Grillet,
French. The same is the case with Latin American writers. Although most literature
courses that focus on Latin America throw writers such as Gabriel García Márquez,
Mario Vargas Llosa and Carlos Fuentes together within their analytical parameters,
for the majority of Latin Americans, García Márquez could only be Colombian, Vargas
Llosa, Peruvian and Fuentes, Mexican. They might all write in Spanish and they may
share a parallel approach to writing, but the different cultures they represent, obvious
to a Latin American, cannot be ignored.
Moreover, within each Latin American country, there remains a strong sense of
identity within the different communities that inhabit them, which means that even
the notion of being Colombian, Peruvian or Mexican is a controversial and contested
one. Since the early 1980s, different indigenous movements in countries such as
Mexico, Ecuador and Bolivia have become increasingly active in their rejection of
what they have come to see as the imposition of a mestizo interpretation of their
national identity. Bolivia’s indigenous president Evo Morales’ recent statement that
the suffering of his country’s indigenous peoples can be equated with that of the black
population of South Africa under apartheid eloquently highlights the extent to which
racism has marred race relations in Latin America (see Exhibit 7.2). Even beyond the
problems arising from the racial and ethnic tensions that characterise those coun-
tries where a strong Amerindian presence has survived over five hundred years of
European interference, mestizos sustain different views on who they are, regardless
of whether they are all Venezuelan or Colombian. In a novel such as García Márquez’s
Cien años de soledad (1967), for the family of the Buendías, based in the imaginary
lowlands village of Macondo, the worst thing about the character of Fernanda, who
marries Aureliano Segundo, is that she comes from Bogotá, in the highlands. She is a
cachaca. The passions that are aroused when a soccer team such as América (Mexico
City) plays against Chivas (Guadalajara) exemplify only too well how chilangos (people
from Mexico City) and tapatíos (people from Jalisco) believe they belong to different
and even opposed communities, despite their shared nationality. Pelé (probably the
greatest footballer of all time), Ambrosio Vilhalba (the indigenous Guaraní leader who
starred in Marco Bechis’ 2008 award-winning semi-documentary Birdwatchers) and
Ayrton Senna (the Formula One driver who died tragically in an accident during the
1994 San Marino Grand Prix), to name three famous Brazilians of recent times, might
all belong to the same country, but it is obvious that what each of them represents
offers a very different understanding of what it means to be Brazilian.
Furthermore, although the Spanish language could be seen as providing a unifying
element in at least eighteen Latin American countries, it would be wrong to assume
that there is such a thing as a standard Latin American Spanish, as opposed to the
Spanish spoken in Spain. A parallel situation can be found with the English language.
Evidently, the English spoken at a gathering of people from the United Kingdom,
Ireland, Canada, the United States, Australia, New Zealand and South Africa is not
so different as to make it impossible for them to understand each other. This does
not mean, however, that their use of the language, regarding vocabulary and accent
 Prologue 5

as well as certain grammatical points, is identical. The only unifying feature of

so-called Latin American Spanish is that Spanish Americans, whether they are from
Costa Rica, Chile or Uruguay, do not use the lisping Spanish ceceo. In other words,
all Spanish Americans sesean. However, beyond this common feature, the Spanish
spoken in Cuba, for instance, is as different from the Spanish spoken in Argentina as
the English spoken in England is different from that spoken in Jamaica. As an example,
Argentineans, Uruguayans and Paraguayans do not use tú (you) when employing the
informal second person singular. Instead they say vos and, in doing so, conjugate
the verbs in the second person singular in an entirely different way to the rest of the
Spanish American community (with the exception of certain rural areas of Guatemala,
Nicaragua and Venezuela). What for an Ecuadorian would be tú comes, tú quieres, tú
piensas, for a Uruguayan would be vos comés, vos querés, vos pensás (you eat, you
want, you think). There are nouns that are completely different depending on where
you are in Latin America. A straightforward object such as a bus may be described as
a camión, pesero, combi, colectivo, trolebús, omnibús, micro, autobús and guagua. In
Mexico it might be preferable to avoid stating that you intend to coger the bus (as you
would do in Spain), unless you do not mind people thinking that you intend to have
sexual intercourse with the vehicle. Similarly, it is best not to christen your daughter
Concha or Conchita (a particularly popular name in Spain and Mexico) in Argentina, for
that would amount to naming her after the most intimate part of a woman’s anatomy.
Of course, most of these countries do have something in common which differ-
entiates them from the United States and Canada. Although it is important to stress
the plurality and diversity of Latin America, the countries this book will focus on are
united by their shared experience of Iberian conquest and colonisation. Following
Christopher Columbus’s first voyage across the Atlantic, in 1492, until the early
nineteenth century, the different Amerindian peoples of what would later be known
as Latin America, from the Aztecs to the Incas, were forced to become part of the
vast Spanish and Portuguese empires. For better or worse, three hundred years of
colonial rule have resulted in a people who, in their majority, speak either Spanish
or Portuguese, are Catholic in their faith, and whose ties to Spain and Portugal
remain a fundamental part of their culture to this day. Moreover, with some obvious
exceptions, most Latin American countries fought their wars of independence at the
same time, experienced parallel conflicts during the early national period, became
export-economies at the end of the nineteenth century, found themselves overtaken
by bloody revolutions and brutal dictatorships for the greater part of the twentieth
century, and came to follow kindred paths towards democratisation, almost in unison,
as the new millennium was born, in the midst of an emergent globalised vision of the
world and a contested neoliberal economic framework.
For the purpose of this book, it will be the more general and common historical
features that characterised the continent’s development over the last two hundred
years that will be outlined. The aim of Latin America since 1780 is to offer a
continental-based narrative which stresses the historical parameters its countries
have in common, while allowing space for specific national contexts to be highlighted.
An in-depth account of the numerous governments, presidents and movements that
6 Latin America since 1780

appeared in every single Latin American country would result in a vast and unwieldy
book. The main thrust of this narrative is to show in broad terms, while noting the
exceptions, how countries as far apart as Mexico and Argentina followed similar paths
(albeit with variations) from the end of the eighteenth to the beginning of the twenty-
first century. The danger remains that, in pursuing a global vision of the continent’s
modern history, the striking differences of Latin America’s complex mosaic of diverse
and plural identities and experiences will be sacrificed. Broad generalisations can be
deeply misleading and inaccurate. While it has been my endeavour to avoid falling
into the traps that the process of simplification places in the path of any historian
attempting to condense over two hundred years of the history of twenty different
countries into not more than 200 printed pages, it is almost inevitable that there will
be passages in the text that do not do justice to the extraordinary contrasts that have
characterised the recent past of Latin America’s multiple, diverse and heterogeneous
peoples and contexts. However similar some of the historical contexts may appear,
there is no such thing as Latin America, but many different, contrasting, divided and,
at times, even opposed Latin Americas, none of which is necessarily more represent-
ative than the others.
World context
c h a p t e r 1
O n 31 December
1799, the western
hemisphere was The late
immersed in a period
of upheaval. Since 1755
uprisings had erupted
throughout Europe as
colonial
modernity clashed with
tradition. Between 1775
and 1783 the American
period and
War of Independence
was fought. In 1789 the
French Revolution began,
the wars of
independence
leading to the abolition
of the monarchy (1792)
and Louis XVI’s execution

(1780–1825)
(1793). During the first
decade of the nineteenth
century the revolutionary
whirlwind raged on.
In Latin America the
situation was no different. By 1800, fifty years of Bourbon reformism
Although revolutions did had led to major unrest in Spanish America.
not become widespread The French occupation of Spain, in 1808,
throughout Spanish resulted in a constitutional crisis which
America until 1810,
ultimately provoked the wars of independ-
revolts in Peru (1780–
81), Bolivia (1781–82), ence. Likewise it inspired the Portuguese
Colombia (1781) and monarchy to transfer its court from Lisbon
Brazil (1788–89), without to Rio de Janeiro. After ten to fifteen
forgetting the Haitian years of brutal civil war in most of Spain’s
Revolution (1791), colonies, the Spanish monarchy lost control
exploded in tandem with
of its entire empire in continental America,
those that rampaged
elsewhere. A conflagration succeeding only in holding on to Cuba and
of issues had led to Puerto Rico. In 1822 Brazil became inde-
tensions running high. pendent, with the Portuguese king’s son,
Building on the scientific Emperor Dom Pedro I, serving as the new
knowledge of the
nation’s monarch.
seventeenth century, a
novel faith in reason and
progress emerged. This
The colonial experience
eighteenth-century faith,
translated into the ideas On 4 November 1780, in Tinta, Peru, a mestizo
of the Enlightenment, landowner called José Gabriel Condorcanqui
challenged long accepted
started a revolt against the Spanish authorities. He
traditions and institutions,
claimed to be a direct descendant of the Incas and
8 Latin America since 1780

mestizos
Racially mixed Spanish Americans of Spanish-
questioning authority, Indian descent. The term mestizaje, deriving
religion, privileges, from mestizo, refers to the fusion of Spaniards
church and monarchy. It and Indians.
also gave the European
monarchies of the late
eighteenth century the
inspiration to centralise haciendas (estancias in the Southern
government and society, Cone countries)
and to assault churches,
Large estates.
corporations and guilds,
aiming to improve
society through direct
bureaucratic intervention.
Economic needs underlay creoles/criollos
the monarchies’ attempts White Spanish Americans of Spanish descent.
to control their kingdoms
and colonies, raising
unpopular taxes, as a
global economy started adopted the Inca name of Túpac Amaru II, in
to emerge. The European direct reference to the last Inca noble, executed
desire to control the by the Spaniards. During the six months it took
African slave trade and the Spaniards to quell the uprising, property was
the markets of India
sacked, haciendas were destroyed, and there was
and East Asia resulted
in this being not only a a very high death toll. Túpac Amaru’s forces did
period of revolutions, not restrict their attacks to Spaniards. Creoles
but one of ongoing war. and mestizos were also assaulted, giving his insur-
In a struggle for empire, rection a strong ethnic and social dimension that
Britain, France, Spain and
deprived his movement of their support. The
the Netherlands fought
each other throughout government in Lima sent a large military contin-
the century. With the rise gent that succeeded in defeating and capturing
to power of Napoleon Túpac Amaru in May 1781. Túpac Amaru, his
Bonaparte, in 1799, these family and the other main leaders of the revolt
conflicts reached a climax. were all executed, drawn and quartered, their
Between 1803 and 1814
limbs torn away by horses.
Napoleon’s empire spread
throughout Europe, and Historians disagree over whether Túpac
his wars brought Russia, Amaru’s revolt was an early bid for independ-
Prussia and Austria into ence. Nevertheless, it is generally accepted that
the fray. While in Europe Túpac Amaru was rebelling against the abuses
a relatively more peaceful
the Indian population was suffering at the hands
period succeeded his
defeat at Waterloo in of the Spaniards, demanding an end to the forced
1815, in Latin America the loans and taxes that had become common practice
revolution reached one of under the rule of Charles III (1759–88). The fact
its bloodiest stages. that Indian discontent had become extreme is
undeniable. Although Túpac Amaru was defeated,
his followers did not surrender and, under the
 The late colonial period and the wars of independence 9

leadership of the Aymara Indian Túpac Katari, went on to lay siege to La Paz. Their
revolt did not end until January 1782, after an estimated 100,000 people had been
killed. Divisions between the Aymaras and the Quechuas did not allow the Andean
Indians to consolidate a united front against the Spaniards. The fear of a race war
prevented the creoles from supporting a revolt they nonetheless sympathised with.
Although Túpac Amaru’s revolt was a strictly Andean affair, it highlighted a number
of issues that could be seen as representative of the tensions that were beginning
to surface in Latin America at the time. There were growing disturbances in most of
Spain’s colonies after 1760, as a reaction to Charles III’s reformism. Coinciding with
Túpac Katari’s revolt, from March to June 1781, another mestizo, José Antonio Galán,
led the comunero revolt of Socorro, in Colombia. He mobilised between 15,000 and
20,000 Indians and mestizos who, in opposition to new tax demands and the usurpation
of communal lands, routed the Spanish forces that were sent to suppress the uprising,
and threatened to attack the capital of New Granada, Santa Fe de Bogotá. While the
Peruvian revolts were crushed with particularly violent resolve, the Spanish authorities
in Bogotá ended the comunero revolution initially through negotiation. Once the rebels
disbanded, however, the Spanish authorities revoked their concessions, executed the
leaders of the revolt and reimposed the taxes that had provoked the uprising.
What needs to be stressed is that in Spanish America there was an increasing
sense among the population that, after 1760, Bourbon reformism was attacking the
social bases and political values that had characterised the Spanish Empire for over
two and a half centuries. Under the Habsburgs, Spain’s policy towards its colonies
could have been described almost as one of abandon. Centuries of inertia on the part
of the monarchy had resulted in the colonies enjoying a high degree of autonomy.
It was Charles III, a member of the Bourbon dynasty that had taken hold of Spain’s
destiny, replacing the Habsburgs in the wake of the Spanish War of Succession (1702–
13), who changed all that. Determined to impose in Spain and its colonies his own
brand of enlightened despotism, Charles III set about reforming his domains, resolved
to encourage social and agricultural improvement while tightening his administra-
tion’s control over the empire. The changes he promoted have come to be known as
the Bourbon reforms.
It was under Charles III, and subsequently Charles IV (1788–1808), that the ‘second
conquest of America’ took place. This was a bureaucratic conquest. New viceroyalties
were created. The previous district officers of the Spanish Empire were replaced by
intendants who set about closely supervising the American population. Government
became far more centralised. While in 1750 the majority of existing administrators had
been born and bred in the colonies, by 1780 over 72 per cent were newcomers from
Spain. The fact that the creoles were discriminated against and that the majority of
political posts went to Spaniards contributed to the heightening of tensions between
Americans and Spaniards.
The majority of first-generation creoles were aware that they could not rise in the
political hierarchy for the simple reason that, regardless of the fact that their parents
might be Spanish, white and belonging to the elite, they had been born in the Americas.
This awareness of discrimination would become a determining factor in motivating
10 Latin America since 1780

them to rise up in arms against Spain. Nevertheless, the leap they needed to take to
progress from criticising the Spanish intendants to actually rebelling against them was
not an easy one. They were bound in allegiance to the Spanish Crown due to the ethnic
fabric of the cultures in which they lived. While they came to resent the Spaniards’
interference in their affairs, they were terrified of the consequences of unleashing a
revolution. The majority of the population, Indians, black slaves and even mestizos,
might assault their properties and inspire a race war in which they could very easily
be wiped out, belonging, as they did, to a rather exclusive minority. At the end of the
eight­eenth century, of an estimated total population of 17 million in Spanish America,
only 3.2 million were whites, and of these 150,000 were Spanish. Most creoles wanted
a free hand in the running of their provinces and thus opposed the pressures Bourbon
Spanish domination represented. However, they would rather support the Spaniards
than throw in their lot with revolutionaries like Túpac Amaru.
Bourbon economic policies also created upheaval in the colonies. It was Spain’s
need for greater revenues that inspired the bureaucratic expansion in the first place.
Spain’s involvement in the Seven Years War (1756–63), its war with Britain, renewed
in 1779, its war with France in 1793 and its subsequent participation in the French
Revolutionary and Napoleonic Wars, now serving the French (1796–1808), all meant
that it became imperative for Spain to plunder the wealth of its colonies. Taxes were
raised, monopolies were created, and trading laws were implemented, all of which
were imposed to assist the Spanish economy while damaging the interests of the local
elites in the colonies. As a result of this new controlled economy, ironically called
comercio libre (free commerce), returns from America to Spain between 1778 and 1784
increased by 1,528 per cent! In addition, a mining boom at the end of the eighteenth
century resulted in Spanish America yielding, in 1800, 90 per cent of the total world
production of silver, the profits being spent on Spain’s war efforts. By 1800 most
creoles were under the impression that:

● their countries were being invaded by Spaniards, depriving them of all posi-
tions of political responsibility; and
● their wealth was being plundered in order to subsidise foreign wars in which
they had no interest.

Spain’s ongoing wars with Britain, which entailed the loss of Trinidad, Tobago and
St Lucia in 1797, resulted in a further grievance for the people of Spanish America: the
creation of standing armies in the colonies. The British occupation of Havana in 1762
sent a clear signal to Madrid that Spain needed to strengthen its defences. During the
War of the Austrian Succession (1739–48), Britain had already attempted to seize some
of Spain’s colonies, attacking Cartagena in New Granada, Panama, and Guantánamo
in Cuba, and stationing squadrons of warships in Jamaica and Antigua. The Havana
debacle alerted Madrid that these attacks could prove successful for the British. In
an attempt to protect its colonies, unprecedented numbers of Spanish officers and
soldiers were sent out. However, given that most Peninsular troops were needed
to fight the different wars in Europe, it became necessary to form colonial military
units, enlisting members from the local populations. The arrival of Spanish officers
 The late colonial period and the wars of independence 11

exacerbated the grievances of the creoles by denying them the opportunity to attain
the higher ranks in the army. The need to sustain the increased troops became another
source of discontent, as it fell on the local communities to feed, house and pay for
them. The means by which soldiers were levied affected not only the creoles, but also
the majority of the population. In the long run, the formation of standing armies in the
colonies not only created much discontent, it resulted in the arming and training of
militias that would ultimately revolt against Madrid.

Church–State relations
Church–State relations were to represent an equally important part of the Americans’
eventual rejection of Spain. One of the main ideas proposed by the Enlightenment,
adopted by Charles III, was that the Church’s power and influence should be restricted.
Religion and superstition must give way to the new scientific and philosophical ideas
that dominated eighteenth-century France. The Church’s influence was viewed as
a major obstacle in mankind’s pursuit of material and intellectual enlightenment.
Therefore, the clergy were ousted from positions of political responsibility. A serious
attempt was made to secularise education, a domain that had been the Church’s mono-
poly until then. Ecclesiastical immunities and privileges (fueros), by which the clergy
were not expected to pay taxes, were severely reduced. The need to raise revenue for
the war efforts also meant that the Church’s wealth and properties ceased to be treated
as inviolable.
Needless to say, the Bourbon reforms met fierce opposition in Spain as well as in
Spanish America. In the Spanish countryside, where traditional values had their greatest
stronghold, these measures were perceived to be foreign and heretical. The Bourbons
and their enlightened ministers were accused of being afrancesados (Frenchified). In
Spanish America public resentment was even more acute. This was due to the ethnic
composition of the clergy, paired with the profound religious fervour that characterised
the Indian and mestizo population of America. For although the Church, as a whole,
resented the assault the Bourbon reforms entailed, its hierarchy responded to the
increased state pressure on its revenues by balancing its accounts to the detriment of
its lower clergy. The higher clergy, all of whom were Spanish, ensured that their welfare
was not affected, while they allowed the lower clergy (creoles and mestizos) to bear the
brunt of the Church’s depleted funds. A disgruntled creole and mestizo lower clergy
discovered not only that their prospects of ascending in the ecclesiastical hierarchy
were blocked by Peninsular dominance of the Church, but that their own personal and
financial circumstances were profoundly affected by Bourbon fiscal demands.
At a deeper level, in a context whereby a
new generation of Spanish bishops, appointed fueros
by the Crown, arrived in the colonies advoc- Corporate rights and privileges
ating a new understanding of the Church’s dating from medieval Spain which
role, the clash between traditional practices the Church and the army retained
and those now espoused by certain members until the mid nineteenth century.
of the higher Peninsular clergy became deeply
12 Latin America since 1780

unsettling. The bishops who arrived in the colonies after 1760 attacked popular reli-
gious manifestations and cults, arguing that these were examples of superstition that
needed to be eradicated in the name of a more enlightened Church. In those countries
where Roman Catholicism had come to integrate a wide range of Indian practices,
these views challenged the very essence of Spanish American devotion. Long-held
autochthonous festivities, such as the Mexican Day of the Dead on All Saints, proces-
sions, pilgrimages, cults of ‘Indian’ saints and, in particular, of the Virgin Mary in
her many manifestations, were suddenly considered to be fanatical by the higher
Peninsular clergy.
The generation-long Bourbon assault on the Church had very serious reper-
cussions in Spanish America. At one level, the lower clergy were being pushed into
adopting a confrontational stance by the way they were being treated, both financially
and morally. At another, it was precisely the parish priests who, through direct and
daily contact with the suffering of their parishioners, were in a position to realise the
extent to which Bourbon Spain was directly responsible for the social deprivation
that had come to characterise the early 1800s. By the time the wars of independence
began, a high proportion of leading revolutionaries were priests. It is significant that
the revolts in which priests played a key role were characterised by their defence of a
seemingly contradictory agenda, whereby what was at one level a reactionary clerical
backlash against the main secularising tenets of the Enlightenment was also a radical
movement against social injustice.

The emergence of creole patriotism

One specific decree that was to have major repercussions in the collective imagination
of Spanish America was the expulsion of the Jesuits in 1767. Over 2,500 Jesuits, most
of them creoles, were forced to abandon their homelands. This measure deprived
Spanish America of its most outstanding educators. The population regarded their
forced, lifelong exile as a vile example of Bourbon despotism. In the first instance,
the dismay of the populace was expressed in a number of riots and minor uprisings.
Thereafter, a great resentment was borne by the communities the Jesuits left behind.
It was these exiles who began the intellectual process of defining the particularity
of the future nations they had been forced to leave. Ostracised in Europe, the creole
Jesuits found themselves pining for their homelands. They took it upon themselves
to refute the views generally accepted in Europe that the New World was an inferior
continent. Offended by the writings of European philosophers and scientists, some of
the exiled Jesuits wrote works of outstanding scholarship that defended their home-
lands’ geographies and histories. Francisco Javier Clavigero, Juan Ignacio Molina and
Juan de Velasco, to name but a few, initiated a process of national reappraisal that soon
caught the imagination of Europe as well as the Americas. Almost immediately after
the exiled Jesuits’ works started to be circulated in America, a wide range of creole
intellectuals went on to develop their rebuttal of European prejudices. Publications
started to abound in the colonies, celebrating the wealth and beauty of their regions,
referring to them as their mother countries.
 The late colonial period and the wars of independence 13

With creole patriotism came a vigorous

indigenista
attempt to rescue the Indian past of the conti­
Literally, Indianist; refers, in this
nent. Even in countries like Chile, where the context, to patriotic creoles who
pre-conquest Indian civilisations were not as idealised the pre-conquest indige­
sophisticated as those of Peru or Mexico and nous cultures of their countries as
Central America, there was a move towards an expression of their rejection of
praising what they had achieved prior to the Spain and as a means to forge an
emergent national identity.
arrival of the conquistadors. It was in coun­
Indigenismo is the term given to
tries like Mexico, home to the Aztecs and
their ideology.
the Mayas, that creole patriotism acquired
a particularly strong indigenista streak. At
a political level this became a means to condemn everything Spain had brought to
the Americas. They argued that the Spanish conquest of the Americas had resulted
in three hundred years of oppression and that it was their duty to renew the struggle
of the Aztecs where it had been left off. Needless to say, the creoles’ indigenismo was
strictly historical. They regarded their contemporary Indians with as much contempt
as the Spaniards did. Nonetheless, however contradictory their emergent nationalism
was, their condemnation of everything Spanish, and their affirmation of an emergent
national identity that had its roots in pre-conquest America, became a very powerful
creed once the wars of independence erupted.
Coinciding with this proliferation of creole writings, a leading Prussian scientist,
Alexander Von Humboldt, visited and explored Venezuela, Colombia, Peru, Cuba and
Mexico between 1799 and 1804. The books he wrote recounting his adventures, once
he returned to Paris, were to become extremely influential. The fact that the writings
of a European confirmed many of the views that had been defended by the creole
intellectuals served to validate what the creoles already knew. However, perhaps
more significantly, it was Humboldt who predicted that with independence the future
prosperity of the different American nations would be extraordinary. Humboldt’s writ-
ings, translated almost immediately into Spanish, led many creoles to believe that all
that was needed for them to enjoy the abundant wealth of their regions was to become
independent.

Who revolted and why

By 1808 a conflagration of issues meant that Spanish America was on the verge of a
revolutionary explosion. More than fifty years of Bourbon reforms had led to high
creole, mestizo, Indian and slave discontent. Bourbon political, economic, military and
religious policies had succeeded in alienating the majority of the colonial population.
The American War of Independence (1775–83) had become a source of inspiration for
many creoles. The French Revolution (1789) had been equally, if not more, influential
in spreading beliefs that exalted the need for equality, liberty and fraternity.
Those countries where there was a high population of black slaves were also
reaching breaking point. One of the immediate effects the French Revolution had
in the Caribbean was to inspire the mulattoes and free blacks of the French colony
14 Latin America since 1780

SPANISH SOUTH AMERICA AFTER

BOURBON REFORMS, c.1800

Cartagena Caracas
Cumaná

CAPTAINCY GENERAL
OF VENEZUELA
1777
Bogotá

VICEROYALTY
Popayán
OF NEW GRANADA
Quito
1717 AND 1739
Guayaquil

I. TRUJILLO 1784
Trujillo
VICEROYALTY
I. TARMA 1784 OF PERU
I. LIMA 1783 1542
Lima
I. HUANCAVELICA Cuzco
1784 P. MOJOS
I. HUAMANGA 1784
I. CUZCO 1784 La Paz
I. PUNO 1783 Arequipa
I. COCHABAMBA 1783
I. AREQUIPA 1784
I. LA PAZ 1784 I. PARAGUAY 1783
P. CHIQUITOS
I. CHARCAS 1783
I. POTOSÍ 1783

VICEROYALTY
Pacific Ocean Salta Asunción
I. SALTA 1783 P.
MISIONES
Tucumån
Corrientes

OF RÍO DE LA PLATA
I. SANTIAGO I. CÓRDOBA
1783 P. MONTEVIDEO Atlantic Ocean
Santiago
Buenos Aires
CAPTAINCY-GENERAL Montevideo
Concepción
1776
I. BUENOS AIRES 1783
OF CHILE
I. CONCEPCIÓN
1778

P. THE MALVINAS ISLANDS

Viceregal Capital
I. = INTENDENCY OF
P. = PROVINCE OF

Map of South America, 1800

 The late colonial period and the wars of independence 15

S­ aint-Domingue to press their claims for equality. The rich sugar cane planters on
the island demanded colonial autonomy and refused to accept the French National
Assembly’s decision of May 1791 to grant comparable rights to the free people of
colour. It was while Saint-Domingue’s elites wrangled over their response to the
French government’s decrees that over 100,000 slaves revolted on the Plaine du
Nord part of the island, in August 1791. The slaves burnt the cane fields and went
on a rampage, killing whites. By 1794, in spite of the interference of a French exped-
itionary force, it was clear that white supremacy in the colony was over. The white
elites requested the help of the British and the Spanish (who retained their part of
the island, present-day Dominican Republic, until it became a French colony tem-
porarily, 1801–09). However, British troops abandoned the island in 1798, defeated
by what had become a formidable army of former slaves under the leadership of
François-Domingue Toussaint Louverture, a former slave himself. On consolid-
ating their victory, Toussaint Louverture renounced the bid for independence as
long as Revolutionary France granted the island special laws, including the aboli-
tion of slavery. Napoleon Bonaparte, France’s new ruler (1799–1814, 1815), rejected
Toussaint Louverture’s demands and sent a further expeditionary force. Although
Toussaint Louverture was captured and died in prison in France in 1803, the French
army was unable to overcome the blacks’ resistance. At the start of 1804, one of
Toussaint Louverture’s lieutenants, Jean-Jacques Dessalines, claimed victory and
declared Saint-Domingue independent under the old Indian name of Haiti. Dessalines
was crowned Emperor Jacques I soon after and a policy of exterminating the remain-
ing whites was implemented. Alejo Carpentier’s novel, El siglo de las luces (1962), set
between the Haitian Revolution of 1791 and the popular rising in Madrid of 2 May
1808, is a masterful depiction of the turmoil of these years.
While the Haitian Revolution terrified planters throughout the Caribbean, in the
southern states of the United States, in Venezuela, Colombia and Brazil, it became
an inspiration for the black slaves, who started to become involved in more frequent
revolts. However, while all these issues meant that Spanish America was close to
being consumed by revolutionary activity, a spark was needed to set the colonies
on fire. This spark came from Spain. In December 1807 Napoleon gave the order for
the military occupation of the Peninsula. On 19 March 1808, following the mutiny of
La Granja, Charles IV abdicated in favour of his son Ferdinand VII, who, in turn, left
Madrid in the hands of the French in April, to meet Napoleon at Bayonne. On 5 May,
only three days after the people of Madrid took up arms in a popular uprising against
the invaders, Ferdinand relinquished his claim to the Spanish throne. Napoleon had
his brother crowned King Joseph I of Spain, precipitating what is known in Spain as the
War of Independence (1808–13).
It was the French usurpation of the Spanish throne that unleashed the constitu-
tional crisis which led to the outbreak of the wars of independence in Spanish America.
With Ferdinand VII held captive in France, once news of the seizure of Madrid reached
the Americas it became evident that the colonies had been left without a monarch they
could obey. They could not take their orders from Joseph I, since he was a usurper, and
it was not clear whether they should obey the Spanish rebel juntas that were formed in
Discovering Diverse Content Through
Random Scribd Documents
hajviselet. Az otthonka nyaka kivágott volt, és gallérul visszahajtott.
Cili nyaka meztelen volt a nyaka-gödréig.
Gondolat nélkül tapadt oda a tekintetem. Csodáltam a fínomdad
teltségét, nemes hajlását. A tavaszi nap ki-ki bujt a felhők alól, és
rásütött. A szeme pillája árnyékot rezgetett a szeme alján, fínom kis
leheletszerü árnyékocskát. Az arca oly üde volt, mint a ma kinyilt
fehér rózsa. S a nyakára ahogy rásütött a nap, hajának néhány
göndörke pelyhét szinte aranyos szőkének tüntette fel. Pedig nem
szőke volt a haja, hanem sötétes gesztenyeszin.
A leány megérezte, hogy nézem: rámemelte a szemét, és
elmosolyodott.
Én erre mit tehettem egyebet, köszöntést bólintottam, és szintén
elmosolyodtam.
Az ablak szimpla volt. A leány féloldalt hajlitotta a fejét, s beszólt:
– Tudja-e mi ujság Zeller úr?
Hozzá volt szokva, hogy urazzon, gyermek-korától. Lukácsot nem
urazta, csak Horváthnak szólitotta.
Kinyitottam az ablakomat.
– Mi az a nagy ujság Cilike?
– Megszaporodtunk.
– Hogy-hogy?
– A Miókának négy kis fiókája van.
És nevetett.
– No ez csakugyan szaporodás, – feleltem, – hol vannak az uj
lakók?
– Még nem szabad őket látni. Majd csak nyolc nap mulva. Milyen
helyes kis miókák! Úgy mászkálnak összevissza a kosárban…
 Amíg beszélt, az ablakban könyökölve gyönyörködtem az
arcában. Sohse néztem meg olyan apróra. Sohse láttam milyen
eleven az ajka, milyen tiszta a szeme, milyen piroska a füle, milyen
fehér a keze. És a mozdulatai… Teremtő Istenem mennyi bájt adtál a
fiatal nőnek még a mozgásába is! A férfi nem úgy hajlik, nem úgy
pillant, nem úgy mosolyog; a keze-járása nem olyan könnyü.
És ismét megmámorosodtam.
– Enyém lehetne, – gondoltam, – csak ki kellene érte nyujtanom
a kezemet. Csak azt kellene mondanom: Dormándy néni, én is
szegény ördög vagyok, maguk is: Cilit én feleségül veszem. És akkor
enyém lenne minden szépsége! kedvessége! az a szép piros szája!
sötétpilláju mosolygó szeme! hajlékony nyaka! minden mozdulata!
egész tündéri valósága!!!
Amíg így rámélázva gondolkoztam, ő tovább csevegett. A
szavakat hallottam, de nem tudtam mit beszél. Elmém azzal a
gondolattal vivódott, hogy vajjon ha várok, kések, hallgatok,
megtalálom-e idő multával is? S ha azalatt elviszi más, fog-e nekem
a sors egy másik ilyen leányt adni, ilyen tisztát, kedveset,
kívánatosat, ártatlant, nekem-valót?
És ő mintha látta volna a gondolataimat, oly biztatón,
bizalmasan, őszintén nézett a szemembe, mintha azt mondaná: Ugy-
e szép vagyok? Hát szólj, mondd ki, amit a szived gondol!
Azon az egy percen fordult meg minden.
Mielőtt szólhattam volna, a macska megjelent Cili mellett. Lapos
volt, mint az ócska muff, és borzas. Hozzátörleszkedett a Cili
lábához.
Cili nevetett:
– Ejnye! Hát ott-hagytad a kicsinyeidet? Te rossz anya!
Azzal fölvette az ölébe, és a macska fejét az arcához szorította:
 – Te kismama te!
S behúnyta a szemét.
Igy fogja az ura fejét is az arcához ölelni, – gondoltam.
De akkor egyszerre az eszembe vágódott Szepesiné. A sok
szennyes macska, a lomposság, a szobájok, szegénységök…
Bezártam csöndesen az ablakot, és átmentem a finánchoz a
pipámmal. Poruba ugyanis otthon volt és feküdt. Az előtte való
napon lepedőben szállitották haza. A csempészek megverték valahol
a nagyszombati úton. Karja-törötten, kék és zöld foltokkal
tarkázottan feküdt az ágyában, és keserűen sohajtozott.
Hát azokban a napokban kötelességem is volt, hogy be-beűljek
és vígasztaljam. Aznap bizony nem sokat tudtam beszélni. A fejem
nehéz volt. Szórakozottan hallgattam Porubának a panaszait.
Másnap a városban találkoztam Cilivel, a szinház előtt. A
szalmaszín ruha volt rajta, a nyakán valami fodros selyemgallér, a
lábán kivágott lakcipő. Oly elegáns volt, mint valami grófkisasszony.
A kávéház előtt katona-tisztek ácsorogtak. Mind megfordúlt, és
utána bámult.
Nekem egyszerre megvilágosodott, hogy Dormándyné rendre
szedegeti elő az elrakott régi ruháit, és azokat alakitgatja át a
leányának. A cipői is az anyja cipői.
De mi lesz, ha elfogynak azok a ruhák, és elkopnak azok a
cipők?…
Az érettségi előtt való napon zivatar ért az orvosnál.
– Ne menjen el, – mondja, – ilyen essőben. Uzsonnázzunk
együtt. Aztán majd kitisztúl az idő.
Hozatott sört és sonkát. Az inasa beteritett szépen az ebédlőbe.
Azt a szobát még nem is láttam. És beszélgettünk.
 Jó másfél órát töltöttem nála. Mikor elbúcsúztam tőle, még
esdegélt az esső, de a nyugovó nap sugarai át-átbocsátkoztak már a
felhők szakadékain.
A kapunkat nyitva találtam. Ahogy elmegyek a Ciliék ablaka előtt,
akaratlanul is bepillantottam.
Hát mit látok? A nap rézsutos sugara éppen betűzött a szobába.
Lukács ott űlt a narancsszínü fényben az asztalnál. A leány mellette
állt. Lukács a két tenyerében tartotta a leány jobb kezét, és
mosolygó boldog arccal susogott. Hallgatta a leány lesütött szemmel,
pirosan, komolyan. Aztán Lukács az ajkához emelte a leánynak a
kezét, és fölnézett a szemébe, de oly mámoros áhitattal, mint ahogy
a jelenést látó Szent Ferencet festik. A leány hozzá-simult. Az arca
lehajlott a Lukács arcához…
Egy percig megkövülten álltam ott. Éreztem, hogy elsápadok. A
lélekzetem is elállt. Háborgó lélekkel tántorogtam a szobámba.
Hiába csillapítottam magamat, hogy semmi közöm velök, semmi!
semmi! semmi! – úgy éreztem, mintha valami féltett kincsemet
rabolták volna el orvúl, gonoszul!
Hogy aludtam azon az éjszakán, hogyan harcolt bennem a vér és
a filozófia, a sok hátha mégis elvehettem volna? – azt csak a
martírok történetében lehetne elmondani.
Reggel szinte betegen ébredtem. És éppen arra a napra, amelyen
az ember sorsa legnagyobbat kanyarodik!
A társaim már együtt voltak, mikor az iskolába beléptem. Lukács
pihent szemmel, vídáman forgott köztük, mintha ő volna a
legkészültebb. Valami hírlapot olvastak a terem közepén. A püspöki
iroda közli, hogy aki pap akar lenni, jelentkezzen az érettségi
bizonyítványnyal.
Néhányan mondották is, hogy jelentkezni fognak. Mások nevettek
rajta:
 – Legyen pap az ördög!
Lukács meglátott, és rámcsodálkozott:
– Tán beteg vagy?
– Dehogy is, – feleltem félvállról, – csak rosszul aludtam.
Mily igazságtalan a sors is! Az érettségi vizsgálaton csak ugy
szórták a könnyebbnél könnyebb kérdéseket; Lukács is jól felelt;
csak nekem jutottak olyan kérdések, hogy alig bírtam kigázolódni
rongy elégséges feleletekre.
Mikor kijutottunk az iskolából, néhány apa a kapu előtt várta a
fiát. Lukácsnak az apja is ott állt: atillás, csizmás falusi úr, kürtös-
bajszu testes ember. Még az arcán is fénylett a jólét zsiradéka.
– No, széna-e vagy trágya? – kérdezte dongó basszus-hangon.
– Széna! – felelte Lukács diadalmasan.
Akkor aztán az apja megcsókolta.
Lukács hozzám fordúlt:
– Gyere, ebédelj velünk.
S bemutatott az apjának:
– A legkedvesebb, legjobb barátom.
Semmi kedvem nem volt arra, hogy velök ebédeljek, de falusi
embertől nem lehet szabadulni. Az apja karon ragadott, s oly erővel,
aminővel bikát szoktak teperni a mészárosok.
– Aki az én fiamnak barátja, nekem is barátom, – dörmögte. Má
illyen ünnepen nem eresztem el!
A Palugyaiba mentünk. Az öregúr bő ebédet rendelt. Még pezsgőt
is hűttetett. Életemben akkor ittam először pezsgőt.
 Az asztalnál csak hárman űltünk. A terem másik felén is ült
egynehány társunk a szülőivel.
Csupa feketeruhás, ünneplő ember; csupa örvendező arc. Csak
én vagyok bágyadt, kókadt fejü, szótalan.
Az öregúr ragyogott a boldogságtól, hogy a fiát érettnek láthatta.
– Összepakkoltál-e? – kérdezte az ebéd végén. Persze, nem értél
rá. Node itt maradok ma, aztán reggel mehetünk. Jöjjön el maga is
öcsém, – szólt hozzám-fordulva, – töltse nálunk a nyarat.
– Köszönöm, – feleltem, – de én most nemzeti munkát teljesítek:
magyarosítok egy németet.
– Nekem is maradnom kell még, – mondotta Lukács a szivarját
nézegetve. Ma délután ötkor megkoszorúzzuk az elhunyt tanáraink
sírját; este búcsuvacsora; holnap a tanárainktól búcsúzunk. Azután
meg tájékozódnom kell a jogi akadémián. Az meglehet eltart hetekig
is.
– A manót! – dörmögte az öreg. Nodehát mindegy, azért én ma
már nem megyek haza. Sok mindent kell bevásárolnom. Anyád
szinte egy litániát irt össze erre a papirosra. (S elővette a tárcáját.)
Még a pap is megbízott, hogy vegyek neki egy légycsapót. Te, azt
rádbíznám. Én nem tudom milyen bótban kell azt keresni. Nessze az
öt hatos, amit adott.
Lukács nevetett:
– Légycsapót? Bizony légycsapó-bolt nincsen Pozsonyban. De
azért majd keresek.
Aztán, hogy a terem tulsó felén is nevettek, fölkelt és átlátogatott
az ott űlő barátainkhoz.
Az öregúr kortyintott a pezsgőből, és mormogott:
– Pedig az anyja ugyan várja.
 Erre nem kellett volna szólnom semmit. De az ördög akkor űl rá
az embernek a hátára, mikor legkevésbbé véli; megcsiklandoz a
sarkantyújával, s beleugrat valami rosszba.
Rámosolyogtam az öregre, és halkan, bizalmasan szóltam:
– Jó lenne pedig, ha haza vinné.
Az öreg kérdőn nézett rám:
– Hát nincs neki dolga?
Vállat vontam:
– Amint nézzük. Dolognak nem dolog, sőt nagyon is távol jár a
dolog névtől. Dehát tetszik tudni, fiatal az ember…
Az öreg pislogva nézett rám:
– Hát nem dógok erányába marad?
– Mindössze a ma délutáni koszorúzás a való, meg a mai vacsora.
– És a jogi akadémia?
– Ráér jelentkezni ősszel is.
– Hm. Hát mér marad akkor?
Rejtelmesen mosolyogtam, és terjegettem a tenyeremet:
– A virágnak megtiltani nem lehet…
Az öreg megint hümmögött, és gondolkodva nézett a poharára.
– Csodálom, hogy… Nem szokott pedig előttem titkolódzni… Hm.
Dehát csak nem komoly az a história?
– Nem tudom. Mennyire lakik ide urambátyám?
– Jó öt óra, kocsin.
– És Lukács tud lovagolni?
 – Mindig lovon űl, mikor otthon van.
– Hát majd meg tetszik látni: ha délutánonkint nem lesz otthon,
és csak éjjel ér haza, fáradt lóval, akkor az ügy komoly.
Az öreg a fejét rázta, és nyugtalanul pislogott. Beleütötte a
szivarja hamuját a kávés csészébe. Aztán halkan vallató hangon
dörmögte:
– Miféle perszóna?
– Csinos, fiatal.
– Asszony?
– Nem. Leány.
– Úri?
– Úri. Úrinak lehet mondani bizonyára.
– Tisztességes?
– Tisztességes.
– Vagyonos?
– Ha vagyonnak lehet nevezni három öltözet tavaszi ruhát…
Az öreg összeráncolta a homlokát, és aggodalmasan nézett az
asztal mellé.
Aztán ismét rámfordult, és elborúlt szemmel kérdezte:
– Fogták úgye? Fogták, mint a halat!
– Nem tudom.
– Maszlagolták! Tudták, hogy vagyonos fiu! Hol lakik az az izé?
Hogy hijják?
 Már nem szerettem, hogy ennyire járt a beszélgetés, de nem
lehetett visszacsinálni.
Vonakodva mondtam meg az útcát, házszámot, a hadnagyné
nevét. Aztán hozzátettem:
– Remélem, nem felejti el urambátyám, hogy az én
figyelmeztetésem bizalmas beszéd volt. Nem szeretném, ha Lukács
megtudná… hogy…
– Nyugodjon meg, – felelte az öreg a kezét nyujtva. Hálát érzek
maga iránt. És éppen ebből látom, hogy igazi jóakaró jóbarátja a
fiamnak. Remélem még nem késő…
– Oh dehogy, hiszen alig kéthónapos az ismeretség. Az ilyesmi
elalszik magától, ha a két fiatal nem látja egymást.
Már bántam, hogy aláfütöttem Lukácsnak. De az a fene pezsgő
volt az oka!
Az öregúr megszopákolta a szivarját, és dohogott:
– A teremtésit a sok cafrájának! Befonják, behálózzák az éretlen
eszü fiatalokat! Még szerencse, hogy nem korábban történt.
– Négy év nagy idő, – mondottam csillapítón. Azalatt még nyolc
lány körül is söndörögni fog. A fiatal emberek így szokták. Nincs
ennek semmi jelentősége.
De az öreg már borongó szemmel nézett maga elé.
Lukács másodmagával tért vissza. Egy közös barátunkat, Szél
Józsit mutatta be az apjának. Leültette hozzánk, s töltött neki a
pezsgőből.
– Igyál koma! A nehezin már túl vagyunk! Most már aztán
könnyebben folyik az élet!
S kocintottunk.
 – Csak arra köll vigyázni, – mondotta az öreg Szél Józsira
bólintva, – hogy idő előtt bele ne keveredjünk valami cifra
szoknyába.
Szél Józsi tiszteletesen nevetett. Lukács somolygott. Nekem
szorulni kezdett a kabátom.
A katekizmusát ennek a vén mezei patkánynak! – gondoltam, –
bizony még csávába márt! Micsoda hatökör is vagyok én, hogy
ismeretlen félparaszt emberekkel bizalmas beszélgetésekbe
bocsátkozok! Most már aztán megehetem, amit főztem.
– Mer a szoknya nagyon sikos valami, – folytatta az öreg a fejét
rázogatva. Több ember elcsúszott mán azon, mint a jégen, és több
szerencsétlenséggel.
Azzal az öreg elhallgatott.
Én hamar a pályaválasztásra tereltem a szót:
– Nohát választottatok-e már? – kérdeztem Szél Józsit. Én orvosi
pályára lépek.
– Én Óvárra megyek, – felelte Szél Józsi a cigarettáját pöcögetve.
Ott két év alatt végez az ember, aztán kibazsal egy pénzes leányt,
birtokot vesz, úr.
– Bölcsen beszél, – bólogatott rá az öreg.
Akkor az őrmester jelent meg az ebédlőben. Megállt az
asztalunknál, összecsapta a két súlyos bakancsot, és szalutált.
Azután lekapta a sapkáját és kezet csókolt az öregnek:
– Hallottam, hogy bent van tekintetes uram…
– No derék, felelte az öreg. Már őrmester vagy? Tőts neki Lukács.
Ülj le Marci fiam.
Az őrmester széket fogott, de nem tette az asztalhoz, hanem
távolacskán ült le, csaknem háta mögé az öregnek.
 – Hogy vannak a juhok? – kérdezte alázatosan.
Aztán más társaink is odatelepedtek a pezsgő láttára. Én
megkönnyebbülten búcsúztam el tőlük. Mennem kellett a
németemhez.
Az időt aztán azzal úgy elbeszélgettük, hogy mikorra az órámra
néztem, egynegyeddel múlt öt óra.
– Tyü a keservit! – mondottam röstelkedve, – elkéstem egy
kötelességemről.
– Mi az? – kérdezte a német.
– A temetőbe kellett volna kimennem.
– Oda mindig jókor eljut az ember, – felelte mosolyogva.
Kedvetlenül ballagtam haza. Mégis bántott, hogy a két meghalt
professzor sirjánál nem voltam. Nekem különös jóemberem volt az
egyik, és nekem tetszett az a gondolat, hogy először a halottaktól
búcsúzzunk, azután az élőktől.
Dormándyékat kint találtam az udvar árnyékán. A mellem
elszorult mikor Cilire pillantottam. Oly derült nyilt szemmel nézett
rám, mintha nem is ő volt volna, aki tegnap…
Hidegen billentettem meg a kalapomat, s el akartam mellettök
menni szótlanul.
De az asszony megállitott:
– Nos, hogy sikerült? – kérdezte családiasan.
– Jól, – feleltem kelletlenül. Én ugyan nem kaptam valami jó
kérdéseket, de azért nem rontottak a bizonyitványomon.
– És Horváth?
– Neki mindig nagy a szerencséje.

É
 És Cilire pillantottam.
A leány szemében szinte lángot vetett az öröm.
Azzal tovább akartam menni. De a leány megállitott:
– Várjon már, mutatok valamit, valami nagyon érdekeset.
Azzal beszaladt a kamrába, hogy szinte lobogott a szoknyája, és
egy szakajtó-kosárral tért vissza.
A macskák voltak benne.
– Nézze milyen kedvesek! Várjon, hozok nekik tejet, majd
meglátja hogyan dőzsölnek!
Azzal megint befutott, és egy kormos alju cseréplábossal tért
vissza.
Fásult kedvvel álltam, és néztem, hogyan fut eléje az anya
macska, és hogyan kíséri esdő nyávogással a fiaihoz.
Cili letette a lábost. A kismacskák legott kikepeszkedtek a
kosárból, és rámentek a tejre. Szórakozottan néztem, hogyan
nyalintanak bele, hogyan trüszkölnek, ha valamelyiknek a
tolakodásban belé ütődik az orrocskája.
Az öregmacska csak ült, és elégedett nyugalommal nézte a
lakmározást.
Cili átkinálta nekem a székét. Persze nem fogadtam el. A
leánderhordó szélére helyezkedtem.
– Istenem, – mondotta Dormándyné, – milyen eggy a szeretet
állatban, emberben! Meglássa, hogy az anyjok nem nyúl előbb a
tejhez, csak ha már a fiai jóllaktak.
E pillanatban megnyilt az utcai ajtó, és az öreg Horváth lépett be
rajta.
 A szeme egyszerre az asszonyra fordult, aztán a leányra. Megállt
előttünk némán. A kezét a kalapja széléhez érintette.
– Dormándynét keresem.
– Én vagyok, – felelte az asszony űltön maradva.
Nekem egyszerre elfűlt a levegő. Megmozdúltam, hogy
bemegyek a szobámba, de ólomnak éreztem a lábamat.
Az öreg nyugodt szemmel nézett az asszonyra. A leányra is
rápillantott.
– Én, úgymond, Horváth Lukácsnak az apja vagyok.
Az asszony erre fölkelt. Cili is.
A Cili arca elpirosodott. Az asszony arca elhalványult.
Mégis udvarias mosolygással bólintott, s a leánya székére
mutatott:
– Tessék leűlni.
Az öreg leűlt. Szivart vont elő nyugodt-lassan a felső zsebéből;
gyufát az alsó zsebéből. A szivar végét elcsikkentette az óralánc
végén lógó szerszámmal, s rágyujtott.
Mink hallgatva, szinte dermedten néztük.
– Hát, – kezdte az öreg, – azt hallottam, hogy az én fiam… sűrűn
tapossa itt a küszöböt. Azér jöttem.
Dormándyné feszült figyelemmel nézett reá. Nem felelt.
Az öreg folytatta:
– Semmi közöm az ő apró mulatozásaival. Fiatal ember. Elvégre
nincs a lábán békó. De mégis az apa rajta tartja a szemit a
gyermekén. Nagykoru is lesz egykét év mulva.
Megszivta a szivarját, és a macskákra nézett.
 Dormándyné nem szólt. Cili már holtszínre vált arccal állt az
anyja mögött, s aggódó szemmel nézett az öreg Bendegúzra.
– Hát én nem egyébér jöttem, – folytatta az öreg nyugodtan, –
hanemhogy megmondjam, amit tisztességes embernek illik, hogy
megmondjon más tisztességes embereknek. Mert tudja tekintetes
asszony, legjobb az egyenesség. A mi családunk mindig egyenes
úton járt. A kisasszony szép leány, látom, igazán szép leány. És
bizonyára jól is van nevelve. Neki is jobb, ha tudja, mihez tartsa
magát.
Ismét csend és szivarozás következett.
Az anya-macska megfogta az egyik fiát a tarkójánál, és elvitte a
kamara felé.
Nekem a hátamba állt a meredek.
– Bocsánat, – fakadt ki végre az asszony, – nem tudom… nem
értem…
– Mingyár megértjük egymást, – felelte nyugodtan az öreg.
Éppen azér is jöttem, hogy megértsük egymást. Az egyenesség útján
járok én. Tisztán szeretem én a tányért amelyikből eszek, a poharat
is, amelyikből iszok. Másnak is úgy nyujtom. Hát azér jöttem én,
hogy megtudjam: kötelezte-e magát a fiam valami igérettel?
mostanra, vagy a jövőre, nagykoruságára, vagy halálom utánra?
– De kérem… – hebegte sértődötten az asszony.
Az öreg szigorú nyugalommal folytatta:
– Mert ha kötelezte magát, akár szóbeli ígérettel, akár írásban,
tudtomon kívül cselekedett. Kiskorú embernek a beszéde is kiskorú.
Meg kellett volna mondania, hogy az én beleegyezésem nélkül…
Ámbátor hát tudnom kell előbb, hogyan áll ez az ügy?
Dormándyné fölkelt, és büszkén méltósággal nézett az öregre:
 – Nem tudom, miket beszél ön uram. Az ön fia szokott idejárni
ehhez a barátjához. És mikor kellemes az idő, kikérik a leánykámat,
hogy itt a ház előtt félórácskát, vagy egy órát is sétáljanak. Itt
semmiféle egyenes útnak, vagy görbe útnak az emlegetése nincs
helyén. Mink az ön fiát becsüljük, mert művelt és tisztességes,
kedves ifju. De mink tőle semmiféle ígéreteket nem vártunk, nem
kértünk, nem vettünk. És én csak csodálkozásomat fejezhetem ki,
hogy ön ilyen súlyos szavakkal kérdezősködik.
Mindezt oly éles-haragosan pattogtatta oda az asszony, mintha
minden szava egy fricska volna az öregnek az orrára.
Meg is zavarodott az öreg, – látszott a szeme rezdülésén.
– Hát nem szokott ide bejárni?
– Nem.
– Hm.
– Mindössze egyszer volt bent nálunk, tegnap, hogy az esső
esett. Akkor is úgy jött be, hogy megállt az ablaknál, és a víz a
tetőről a vállára csurgott. Remélem semmi bűnt nem követtem el
azzal, hogy azt mondtam, ne lucskosítsa el a ruháját.
Az öreg az állát vakarta:
– Hát nincs semmi… köztük?
– Erre a kérdésre nem felelhetek. A fiatal ember kétségtelenül
vonzódik a leányomhoz. Nem ismerhetem kötelességemnek, hogy a
leányomat ládába zárjam. Ha valakinek nem tetszik a leányom, ne
nézzen reá. Ha valakinek nem tetszik, hogy a fia udvarol a
leányomnak, a fiával rendelkezzen, és ne az én leányommal!
Az öreg megrázta a fejét, mintha darázs csapódott volna a
fülébe.
– Nono, – mondotta csillapítón.

É
 És fölkelt.
– Hát nincs semmi… vekszli? vagy másefféle?
– Nincs! – felelte az asszony haragtól remegő hangon. A mi
családunk tisztességes család. Az én uram katonatiszt volt. A nevén
és a kardján nem volt folt soha.
Az öreg rám-pislogott. Azt hittem, a guta rögtön megüt.
De mégse szólt. Ismét az asszonyra emelte a szemét:
– Nono, iszen tisztáztuk az ügyet.
Még valamit akart mondani, de csak a keze mozdulásáról látszott.
Némán köszönt, és elballagott.
Dormándyné lázas-pirosan és fáradtan ült vissza a székére. Cili
szemében könny csillogott.
– Micsoda nap ez! – szakadt ki a szó az asszonyból.
És a leányához fordúlt:
– Nyilatkozott neked az a fiatal ember?
Cili a szeméhez emelte a zsebkendőjét, s bólintott.
– Hát mért nem mondtad meg? Anyád előtt titkolódzol-e? Mit
mondott? Igérte, hogy elvesz?
A leány szomorún lecsüggesztette a fejét:
– Arra kért, hogy ne szóljak róla senkinek… senkinek. Még
magának se. Mert ő még kiskorú, és ha az apja idő előtt megtudná…
Ő majd lassankint rábírja az apját. Én nem értem, hogy
történhetett…
Nem tudom mit beszéltek tovább. Ott-hagytam őket.
Pipára gyujtottam, s magamban dühöngtem, hogy micsoda
álnokság lakik abban az emberben! Csodálatos valami, hogy a
É
korlátolt elméjü emberek a legálnokabbak. Én azt gondolom, hogy
hozzám jár baráti szeretetből, s a végén kitudódik, hogy engem csak
vasuti állomásnak használt: felszállásra. Ki tudja hol és hány szor
találkoztak ők ketten, külön!
Annyira boszus voltam, hogy mozognom kellett. Ki akartam
menni a kertbe és ott járkálni fel és alá. De épp hogy kilépek akkor
siet be az útca-ajtón Lukács. Az arca ragyog, mint a velencei tűkör. A
hóna alatt egy vadonatuj légycsapó, a kezében drága szegfücsokor.
Köszön és megáll Cili előtt. Nyujtja a csokrot.
Cili ránéz búsan. Nem nyúl a csokorért.
Látom Lukácson, hogyan döbben meg. Néz a leányra, néz az
anyjára.
– Mi történt?
Az anya felel:
– Nem szabad öntől a leányomnak elfogadnia semmit.
– Miért?
– Mától fogva tekintse idegennek. Mink is idegennek fogjuk önt
tekinteni.
Lukács arca hasonlatossá vált a Laokon ábrázatához.
– Annyit csak kérdezhetek, – szólt egy percnyi idő után, – hogy
magyarázzák meg…
– Az ön atyja az imént ment el tőlünk.
– Az én apám?
– Az ön atyja. Vallatott bennünket, mint valami vizsgáló-bíró.
– Az én apám??
– Súlyos szavakkal illetett bennünket.
 – Az én apám???
– Azt mondta, hogy mink önt… Azt mondta, hogy az ön ígéretei
semmisek. Ő rendelkezik az ön vagyonával és sorsával.
Egy percnyi meredt hallgatás következett. Lukács úgy nézett,
mint a főtt ponty.
Én már akkor ott álltam, s érdeklődéssel vártam, hogyan fogják
Lukácsot kidobni?
Lukácsnak akkorát fordult a szeme, mint a malomkerék:
– Ki lehetett az a gazember?!
S a szeme rajtam állt meg.
Ez a kegyetlen szó megrázott.
Lángba borultan toppantam eléje, és a szeme közé néztem:
– Válogassuk meg a szavakat! – harsogtam. Vagypedig fordítsuk
vissza arra, aki ártatlan leánykákat hazug ígéretekkel akar
megtántorítani!
A következő jelenetre emlékezni is gyötrelem. Elég annyi, hogy
írígy kutyának, és másefféle állatnak nevezett. Szóval olyan vihart
csapott, hogy még a fináncom is kiugrott az ágyából, és egy-szál
ingben szaladt ki közibénk.
Csúnya egy petek volt az!
Még azon órában elrobogtam a németemhez. Kértem, hogy
legyen segédem.
– Embert ölök ma! – lihegtem dühösen. Vagy engem ölnek meg,
de mindegy: vért iszik ma a föld, a kutya teremtésit!
A németem először is egy pohár hideg vizet itatott meg velem, és
csak azután kérdezte, hogy mi történt?
 Az történt uram, hogy egy barátom, akit többé barátomnak nem
nevezhetek, egy olyan leánynak udvarolt, akit nem vehet el, de olyan
színnel udvarolt, mintha elvehetné. A leány tiszta volt, mint a ma-
esett hó. Ámbár tiszta ma is. Én emberi kötelességemnek ismertem,
hogy második Margarétát megmentsem az elbukástól.
– Szép. Helyes, – bólintott rá az orvos.
Azzal elmondtam röviden, hogy mily ovatosan, kíméletesen
figyelmeztettem az apát; mily tapintatlan volt az öreg, s mily durva
paraszt volt a fia.
– És most idejöttem, – folytattam, – önhöz, úri emberhez és
tartalékos tiszthez, annyival is inkább, mert a társaim az ilyen
ügyekben tapasztalatlanok és szamarak.
– Helyes, – mondotta komolyan az orvos. Az ügy kétségtelenül
súlyos természetü, sú-lyos ter-mészetű. Tud vívni?
– Nem tudok.
– Baj. És az ellenfele?
– Az se tud.
– Még nagyobb baj. Hm. Hát lőni tud-e?
– Sohse volt pisztoly a kezemben.
– Hát az ellenfele?
– Annak bizonyára volt puska is.
– Baj.
És az állát fogdosva, töprenkedve járt fel és alá a szobában.
– A sértett fél maga, – mondotta végre. Tehát mink választjuk
meg a fegyvert. Mármost mit válaszszunk? Ha pisztolyt választunk,
maga még három lépésről is melléje lő. Ő azonban magát hasba lövi,
vagy mellbe, az kétségtelen.
 Ez nem tetszett nekem.
– Hát akkor kardot…
– A kard meg pláne veszedelmes olyan kezekben, amelyek nem
ismerik a vívást. Mert a víváshoz értők, csak éppen érintik a testet:
metszenek bőr, metszenek izmot, metszenek fület, orrot, de csontot
nem vágnak soha. Ellenben a tanulatlan vívók mészárosokká
változnak át a viadal színhelyén: teljes erejökkel nekihuzakodva
sujtanak, vágnak, kaszabolják egymást, s nyomorékot szabnak
egymásból, ha ugyan meg nem ölik egymást.
És a fejét rázva nézett reám,
Az óra megkerrent. Az érc-ember fölemelte a pőrölyét. Hatot
ütött szép rendben a harangra.
… mortuos plango…
Nekem elcsökkent a vérontó kedvem. Eszembe jutott a
Dormándyné férje. Az tudott vívni, mégis…
– Nem lehetne-e, – mondottam, – az ügyet valahogy másképp
elintézni?
– Másképp? Hogyan?
– Talán… talán békésen…
– Békésen? – hörkent meg az orvos. Pofont? Békésen?
És hidegen nézett reám.
– Hiszen nem volt az pofon, – mentegetődztem. Mondtam, hogy
a légycsapóval ütött meg. Véletlenül az volt a kezében, hát azzal
ütött. Ha véletlenül pávatoll-legyező volt volna a kezében, azzal ütött
volna. Azt nem lehet pofonnak nevezni.
Az orvos a fejét rázta:
 – A légycsapó önt arcon érte. Hiszen most is fel van dagadva a
bal arca.
– Arcon ért, mert félre kaptam a fejemet. Az csak véletlen volt.
Ha nem kapom félre a fejemet, nem ott ér. Azt nem lehet pofonnak
nevezni doktor úr… A magyarországi fogalom szerint…
Az orvos megint a fejét rázta:
– A pofon internacionális fogalom. De nézzük tisztára: Mi a
légycsapó? A légycsapó nem egyéb mint kéznyujtvány. Iparilag
készített eszköz, amely arra szolgál, hogy az emberi kéz rövidsége
meg legyen hosszabbitva, s a tenyér körülbelől egy méterrel
távolabbra működjön, csapólag. A légycsapó tehát kéz. Mondjuk,
hogy vele a pofon indirekt pofon, s hogy direkt pofont csupán az
igazi kéz adhat, azért a pofon csak pofon. A jelző nem változtatja
meg a tárgyat, csak minősiti. De ha önnek más a felfogása, akkor
tisztelt uram, keressen más segédeket.
S oly hidegen nézett reám, hogy szinte megfagyott a velő a
csontjaimban.
– Hát kérem doktor úr, – rebegtem megtörten, – intézze el ahogy
lehet. Én csak vélekedésképpen szóltam. Ön jobban érti. Én
szeretnék mihamarabb túl lenni ezen a rút ügyön.
Az orvos erre megint becsüléssel pillantott reám:
– No csak bízza rám, – mondotta. Én jártas vagyok az efféle
ügyekben. Küldjön hozzám még egy urat, s még ma kihivjuk a
frátert.
– Kardra?
– Azt majd mink elvégezzük. Egyébiránt én azon leszek, hogy ne
kardra.
– És mikor kell…
 – Talán holnap reggel már megverekedhetnek. Rajta leszek, hogy
sokáig ne húzódjon ez az ügy.
Fogtam a kalapomat, és neki-mentem az almáriumnak. Erővel ott
akartam kimenni. Aztán az ajtóhoz igazodtam. Ott megálltam:
– Még valami doktor úr: énnekem sohse volt efféle ügyem. Nem
ismerem a szokásokat. Milyen ruhában kell ott kiállani?
Azt gondoltam, hogy le kell vetkőzni félig meztelenre, vagy
legalább is ingre.
– Fekete szalonruhában, – felelte az orvos. A nadrág is fekete
legyen.
Ez valamennyire megnyugtató volt. De ennek is volt egy
bökkenője: nem volt szalonruhám. Egy téli fehér-pontozott szürke
ruhám volt, meg egy nyári sötétvöröses. Nadrágot tudtam volna
szerezni a finánctól, de már kabátot… a fináncnak csupa
aranyzsinóros galléru volt a kabátja.
– No min gondolkodik? – kérdezte az orvos a vállamra téve a
kezét.
– Azon, hogy más ruhában nem lehet-e ott megjelenni?
– Nem. A világos ruha erősebb célpont, mint a fekete. Még a
gallért is felhajtjuk, hogy az ing fehére ki ne lássék.
– Nekem ám csak nadrágom van fekete. A társaim meg nem
adnak most kölcsön fekete kabátot. Mindeniken rajta van ma, s talán
reggelig…
Az orvos elmosolyodott:
– Hát majd küldök én egyet. Hol lakik?

É
 Az útcán találkoztam Fazekassal. Éppen kapóra. Megrohantam.
Elmondtam neki mi történt. Kértem legyen második segédem, és
menjen föl azonnal az orvoshoz.

Életem legkülönösebb estéje folyt le aznap.

A bucsuzó-vacsorán megjelentünk mind a ketten, s mi ketten
voltunk a legvidámabbak. Már akkor a kihívás megtörtént. A segédek
tárgyalása is. Pisztolyharc reggel hat órakor a Malomvölgyben; egy-
egy lövés; huszonöt lépés a kiállás, abból öt-öt közelítő.
Persze a lehető legtávolabb ültünk egymástól. Őmellette Szász
Józsi, énmellettem Fazekas. Csak ők, a két segéd komolykodtak,
ünnepieskedtek.
Én annyira vittem a hencegést, hogy még dikciót is mondtam az
egyik tanárunkra. A tanár szép köszöntőben válaszolt.
Figyelmeztetett bennünket, hogy az iskola együtt-végzése
valamennyiünket éltünk hosszáiglan testvéries szeretetre kötelez.
Szeressük egymást kint az életben is. Mert az iskola közös anyánk
volt: éveken át azonegy gondoskodásban, lelki nevelésben
részesültünk, éshát meg fogjuk ismerni az élet sok hideg
küzdelmében, hogy a szeretet a földi embernek eggyetlen
nemessége, kincse, világossága, melegsége.
Erre általános kocintás, ölelkezés, csókolódzás következett. A fiuk
fogadkoztak egymásnak, hogy testvéri összetartozást ismernek. Csak
mi ketten nem néztünk egymásra, csak a mi poharunk nem
érintkezett.
Mintha jeges szél fuvalt volna át a szivemen, mikor közelébe
értem.
De a többivel én is ölelkeztem és fogadkoztam, hogy szeretni
fogom őket.
 – Holtig, – mondta az egyik.
– Holtig, – feleltem eldobbanó szívvel.
Aztán visszatelepedtünk az asztalhoz. A cigány magyar dalokat
muzsikált.
Néhány perc multával Lukácsot láttam fölkelni. Intett a
cigánynak, hogy hallgasson el.
Megrezdültem. Azt kellett vélnem, hogy Lukács a mi rút ügyünk
vallomását terjeszti elő; bűnösnek fogja vallani magát, és
ünnepiesen megbékülünk. Éreztem, hogy nem fogom megtagadni a
szivemet.
Lukács azonban arról szólott, hogy minden tíz évben
találkozzunk.
Tehát még azzal is henceg, hogy ő tíz év mulva élni fog!
No majd meglássuk.
A doktor már akkor megoktatott engem, hogy a pisztolyt hogyan
emeljem fel, hogyan mozdítsam meg egypárszor függőleges
vonalban, mielőtt elsütném és hogy ne a mellére célozzak, mert a
puskapor fölfelé rugja a cső végét, s ellövök a feje fölött, hanem
célozzak inkább a térdére, akkor mellbe vagy vállon találom.
A vacsora előtti percekben a kávéház egyik sarkába történt ez az
oktatás, s mondhatom úgy megerősített, hogy bátor arccal űltem az
asztalnál.
Tizenegy órakor meglökött Fazekas: elosontunk.
Fazekas hazáig elkisért. Elmondta bővebben, hogy miképpen
tárgyaltak? Lukács másik segéde az őrmester lesz, ha kiengedik a
kaszárnyából. Egyébiránt a Lukács segédei ostobán viselkedtek:
mindent elfogadtak, amit az orvos akart. Még azt is ő mondta meg,
hogy melyik orvost hivják orvosuknak.
 Ez az utóbbi értesités megviszologtatta a hátamat. Hát annyi
orvos kell az ilyen ügy lebonyolitására?
– Feküdj le azonnal, – mondotta Fazekas a kapuban. A német
orvos azt mondta, hogy reggel öt órakor érted megyünk.

Hát én le is vetkőztem.
De amint magamra maradtam, egyszerre gyászszínben láttam a
világot. Bolond szerszám a pisztoly: ki tudja, holnap este fogok-e
vetkőzni?
Eszembe jutott apám, anyám, testvéreim. Szegények! Mennyi
pénzt áldoztak, hogy elvégezzem az iskolákat! Apám mennyit
dolgozott értem! A testvéreim kopott ruhában jártak, hogy nekem
jusson jó. Anyám a gyufa-szálakat is kétszer gyujtotta meg, annyira
takarékoskodott. S holnap… talán egyszerre kapják meg az én öröm-
levelemet egy idegen kéz írta fekete levéllel.
Illő, hogy irjak nekik, s mentegessem magamat, s hogy legyen a
szeretetemről emlékük legalább egy levél.
Irtam könnyezve: Társadalmi kényszerüség… becsület… úri
emberhez illő bátorság… köszönet a szülői szeretetért…
Mikor idáig értem a levélben, azt hittem, megfulladok. Csak akkor
éreztem át igazán, mi a szülői szeretet! hogyan kíséri át az embert
az életén át két szívnek a gondoskodása, ezernyi jósága,
aggodalma…
Dehiszen nem bizonyos hogy temetésre jutok!
A temetés szóról eszembe fordúlt a doktor vicce: A temetőbe
mindig jókor eljut az ember!
 Ez a tréfás mondás halálharangként csendült bele az én sötét
gondolataimba.
– Uram Istenem, – fohászkodtam az Éghez, – csak most az
egyszer húzz ki ebből a sárból! Neked adom az életemet! Papod
leszek, holtig imádkozó legbuzgóbb papod! Csak ne engedj holnap
elvesznem!

Reggel öt órakor megzördült az útcaajtó. Én magam nyitottam ki.

A segédeim léptek be rajta. Az orvos hadnagyi ruhában, Fazekas
feketében.
– No, maga már fenn van?
– Le se feküdtem, – feleltem bágyadtan. Minek? Egy-két órára
nem érdemes.
– Nohát csak tegye fel a kalapot, aztán gyerünk.
Az orvos kabátja már rajtam volt, csak épp a cilinder nem.
Cilindert is küldött a kabáttal.
Sohse volt cilinder a fejemen, sem azelőtt, sem azután. Ahogy
feltettem, lecsúszott a két fülemig. Papirost nyomtam bele
hamarosan, hogy amennyire lehet, rendesen álljon a fejemen.
Fél óra mulva leszálltunk a Malom-völgy egy fája mellett. A
reggeli nap aranyos pompában ragyogott át a lombokon. Madarak
csicseregtek, pillangók ébredeztek. Élet és vidámság volt minden,
csak én voltam fásult. Fáztam.
Az orvos elővont egy kis lapos zsebüveget. Konyak volt benne.
– Igyék, – azt mondja, – igya meg mind.
Soha életemben nem ízlett úgy a konyak.
 Csakhamar hallottuk a kocsizörgést. Két fiáker is kanyarodott elő
a fák közül, s állott meg a mienk mellett.
Az egyikből Lukács ugrott ki, s utána egy ismeretlen Kossuth-
szakállas fiatal úr. A másikból az őrmester szállt ki Szél Józsival.
Az őrmester meghökkent a hadnagyi ruha láttára: haptákba
rándult és szalutált.
A két orvos kezet fogott. Mind a kettő fekete bőrtáskát lógatott a
kezében. Kinyitották egy fa alatt a táskájokat, és láttam, hogyan
szedik elő a vattát, meg a mindenféle csillogó szerszámot.
Azután az én németem összehívta a segédeket. Egy vörös-bélésü
tokból két pisztolyt vett elő. A gyöpre zsebkendőt terítettek. Kirakták
rá a pisztolyt, puskaport, töltő-vesszőt.
Mink ezalatt Lukácscsal külön-külön ácsorogva cigarettáztunk.
Lopva rápillantottam. Láttam a szemén, hogy ő sem aludt. Az arca
piros volt. Olyan füstfelhőket fujt, mint a soproni lokomotív.
Én bizonyára sápadt voltam. De nyugalmat erőltettem az
arcomra. Összefont karral néztem, mint töltik porral a pisztolyokat.
Egyiket az őrmester, másikat Fazekas. Az orvosom egy bőrzacskóból
golyókat bontott elő, s közben rendelkező szavakat mormogott. Az
őrmester mindannyiszor kaszárnyai engedelmességgel felelte:
– Igenis, hadnagy uram.
A német doktor maga rakta a golyót mind a két pisztolyba. Maga
gyömött fojtást is beléjök. Csak azután nyujtotta vissza:
– Ezt is verjék le.
– Igenis, hadnagy uram.
Mindez oly szertartásosan hangzott, mint mikor a sekrestyében
beszél a pap a sekrestyéssel, aki rekviemre öltözteti.
 Végre az őrmester fölkelt, és kilépte hosszú gólyalépésekkel a
huszonöt lépést.
Fölállitottak bennünket. (Rémséges közelség!) A nagy nehéz
pisztolyt a kezembe nyomták.
Az orvos, mivelhogy még akadozva beszélt magyarul, átadta a
zsebóráját az őrmesternek, s mondta hogy vezényeljen.
– Igenis, hadnagy úr.
A hadnagy hozzánk fordult, és harsányan kiáltotta:
– Felszolitok asz urak kipékelni, ha asz lehet fan.
Egyikünk se felelt. Én a füre néztem. Lukács is.
A hadnagy intett az őrmesternek.
Az őrmester megköszörülte a torkát, és kiáltott:
– Tűz!
Mind a ketten fölemeltük a pisztolyt.
Céloztunk.
Én nem akartam megölni, hát csak a bokájára céloztam.
Gondoltam, ha felrugódik a pisztoly, legfeljebb combon találja.
Lukács ekkor előre lép egynehányat. A pisztolyunk szinte
egyszerre vet lobbot.
Súlyos csapódást érzek a mellemen. A pisztolyt elejtem.
Odakapok a sebre. Érzem, hogy valami meleg nedvességbe tapad a
tenyerem.
Elájultam.
Mikor ujra fölnyitottam a szememet, Lukácsot láttam féltérden
mellettem. A szeme tele volt könynyel. Az arca oly sápadt volt, hogy
szinte zöld szinre vált.
 – Répácskám! – sírta, – meg ne halj! Az Isten áldjon meg, csak
most az egyszer meg ne halj!
A két orvos is mellettem hajladozott.
– Nincs semmi baj, – mondotta a németem az ingemet
visszaigazítva, – csak a töltés csapódott a melléhez.
– Nagyon vérzik? – kérdeztem bágyadtan.
– Sehogy se vérzik. Semmi, semmi…
E nyilatkozatnak annyira megörültem, hogy egyszerre fölkeltem,
és kezet nyujtottam Lukácsnak.
Lukács megölelt:
– Felejtsünk el mindent! – mondotta érzelmesen. Bocsáss meg
nekem, Répa! Ne haragudj rám!
– Nem haragszom, – feleltem örömmel.
S mind a ketten a tenyerünkre néztünk. Az én tenyeremen valami
vastag zsiros, fekete piszok ragadozott. A kézszorításban abból
juttattam Lukácsnak.
– A fojtás leve az, – magyarázta az orvosom. A faggyút beitta a
csepü.
Akkor láttam, hogy a mellemen is ott a tenyérnyi piszok, a német
gyönyörű redengotján.
Hát hogy lehetett az?
Sok idő elmúltával értettem meg, hogy a derék német nem igazi
golyót tett a pisztolyokba, hanem valami Erzsébet-pirulát, kénesős
viaszt, vagy tudj’a a kefe mit.
Dehát akkor egyikünk se gondolt arra.
 Engem az a halállal való játék annyira megrázott, hogy azon
részegen ahogy megszabadultam az áldomás-ivástól, bementem a
Szent-Márton templomba, és hálálkodtam az Istennek.
Merthiszen azzal is csak az Isten szabadított meg, hogy azt a jó
embert választhattam főelintézőnek.
S amit azon éjjel a gyötrődésemben fogadtam, azt is
teljesítettem: én voltam az első jelentkező a püspöki irodában.
Nem is bántam meg.
De különös valami ugye, hogy egy légycsapón fordúlhat meg az
embernek az élete sorsa…
Mily keserű emlék mégis! Azt gondoltam, idővel el fogom
felejteni. Hiszen sokkal nagyobb, érdemesebb, kedvesebb emlékeink
elenyésznek.
És nem tudom elfelejteni.
Otthon a csendes szobai magányosságban sokszor eszembe jut
az a leány. És eltünődök rajta:
… Ha Lukács nem jött volna görög jegyzetért…
… ha véletlenül nincs ott a kertben az a leány…
… hátha mégiscsak… hátha mégiscsak én vettem volna el?
… Vajjon milyen életem lett volna vele?…
… Örökölt-e vajjon az öreganyjától?…
… Milyen gyermekeim volnának? Hány évesek volnának?…
… Mi volna a foglalkozásom?…
… Boldogabb volnék-e mint most? vagy épp oly igavonó állata
volnék a házasságnak, mint más ezerek, milliók?
*
 Egy fiucska zavarta meg a beszélgetésünket, – a szomszéd
asztalnál söröző molnárnak a gyereke. Az asztalunk alá bujt. Valami
üvegcserepet kapott fel onnan, – sörös üvegnek a cserepét.
Ahogy kivonta a fejét, ránk-mosolygott, hogy szólunk-e a
tolakodásáért? Aztán visszasompolygott a bátyjikájához. Adott neki is
egy cserepet. Mind a ketten a szemükhöz illesztették, és mosolyogva
forgatták a fejöket.
– Mily kevéssel boldog az ember! – mondottam rájok-
gyönyörködve.
– S lásd, hogy csalja magát, – felelte a pap. Hogy csalja magát
az ember akarva is. Ez a gyönyörüsége az embernek.
A kisebbik gyerek ekkor a papra nézett, és nevetett.
A pap is elmosolyodott:
– Mit nevetsz lurkó?
– Azt, hogy milyen sárga a pap bácsi.
Kedves, tiszta arcu kis gyermek volt, s boldog a játékában.
Fölvettem két perecet s nekik-nyujtottam.
– No gyertek ide.
És a molnárnak is szóltam:
– Ugye megengedi?
A molnár vállat vont:
– Ha köll nekik…
A nagyobbik fiu a fejét rázta:
– Köszönjük már ettünk.
 – Nem perec köll ezeknek, – mondotta a pap. Cukor kell, igaz-e?
No gyertek hát…
S belenyúlt szinte könyékig a zsebébe. Elővont egy kék papiros-
csuklyát. Az iránt már a gyerekek több érdeklődést mutattak.
Odaálltak a pap mellé, és várakozással nézték, hogyan bontja elő
a mályva-cukrot.
Adott vagy tiz szemet mindeniknek, s megsimogatta a
kisebbiknek az arcát:
– Hogy hínak?
– Jancsinak, – felelte szemérmetesen mosolyogva a kicsi.
– Hát a másik neved?
A gyerek a vállát vonogatta:
– Jancsika.
Nem tudta a nevét.
Ahogy ezen mulatunk ottan, a kocsma udvarán azt a falusi urat
látom megjelenni, akiről Zeller beszélt.
Keresőn jártatta körül a szemét az udvaron ülő népen, aztán
felénk nézett, és elmosolyodva jött hozzánk:
– Nini Répácskám! – mondotta örvendezve.
És megölelte a papot, ráveregetett a hátára.
– Hogy kerülnek ide ezek a porontyok?
– Tán a te gyerekeid?
– Éppen. Kezet csókoljatok hamar a pap bácsinak! Ez a két
legkisebb fiam.
– Hát nagyobb is van?
 – Van, kettő is. Egyik már a hetediket végzi, a másik, a Lukács
meg az ötödikben bukdácsol.
A pap bámulva nézett a gyerekekre.
– Mingyár olyan ismerősök voltak nekem ezek… Hiszen éppen
olyan a szemök, mint az anyjoké.
Horváth leült kissé hozzánk. Nyájasan, kedvesen, szeretettel
beszélgettek. Elkérdezték egymást, hogy vannak? Zeller őnagyságát
is kérdezte.
– Köszönöm, – felelte Horváth meleg tekintettel. Hízik, és mindig
jókedvü. Olykor egyet gondol, és szül egy-egy fiucskát. De most már
ritkán teszi. Hiába, gyerekből se jó a sok. No, megmondom neki,
hogy találkoztam veled, éshogy megemlékeztél róla.
Aztán bocsánatot kért, hogy több időt nem tölthet velünk. (Négy
óra járás kocsin.) Velem barátságosan kezet szorított, Zellert pedig
megölelte, meg is csókolta, – balfelől.
 TARTALOM:

Mi erősebb a halálnál? 3
A papa nem örül 19
Harangozóék karácsonya 39
Szüleim gyémántja voltam 53
Szép asszony a kovácsné 69
A rettenetes mama 101
A vas-tyúk 120
Az órás meg a kutyája 127
Anna-báli emlék 147
A mult velünk él! 155
Welcome to Our Bookstore - The Ultimate Destination for Book Lovers
Are you passionate about books and eager to explore new worlds of
knowledge? At our website, we offer a vast collection of books that
cater to every interest and age group. From classic literature to
specialized publications, self-help books, and children’s stories, we
have it all! Each book is a gateway to new adventures, helping you
expand your knowledge and nourish your soul
Experience Convenient and Enjoyable Book Shopping Our website is more
than just an online bookstore—it’s a bridge connecting readers to the
timeless values of culture and wisdom. With a sleek and user-friendly
interface and a smart search system, you can find your favorite books
quickly and easily. Enjoy special promotions, fast home delivery, and
a seamless shopping experience that saves you time and enhances your
love for reading.
Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and
personal growth!

ebookgate.com