ÉLETTAN

__________________________________________________________________________________________

I/6.

A vérkeringési rendszer felépítése, az egyes érszakaszok

hemodinamikai szerepe.
A perctérfogat fogalma, normál értéke,
meghatározásának módjai.

 A vérkeringési rendszer felépítése

 A vérkeringési rendszer közel mai modelljét William Harvey állította föl a 17.
század elején, mely nézetét az „Exercitatio Anatomica de Motu Cordis et Sanguinis
in Animalibus” (Frankfurt, 1628) című művében publikálta először.
 Harvey ismerte fel, hogy a vérkeringés önmagába visszatérő zárt rendszer, melynek
középpontjában a szív áll. Ismervén a szív anatómiáját, hamar rájött, hogy a
szívbillentyűk feladata a vérkeringés egyenirányítása.
 Egyszerű kísérlettel arra is fényt derített, hogy a perifériás vénákban is vannak
olyan billentyűk, aminek a szerepük hasonló.

 A vérkeringési rendszer a szervezet alimentációs szervrendszereinek része. Fő

funkciója, hogy fenntartsa a homeosztatikus miliőt a szövetekben s ezáltal
biztosítsa a feltételeket a sejtek környezetében azok optimális működéséhez, életük
fenntartásához.
 Ez úgy valósul meg, hogy a vérkeringés különböző tápanyag molekulákat
(aminosavak, zsírsavak, glukóz, ásványi anyagok, oxigén, stb.), továbbá kémiai
információs molekulákat (hormonok, vitaminok, immun mediátorotk, stb.) szállít
vizes oldatban a szövetekhez, onnan pedig elszállítja a felesleges
anyagcseretermékeket (CO2, salakanyagok, stb.), s egyenletesen osztja el a
szervezet „magjában” a hőenergiát.
 A vérkeringés létesít összeköttetést a szervezet „bemenő kapui” (GI-rendszer,
tüdő), az egyes sejtek, valamint a „kimenő kapuk” (vese, tüdő, bőr, GI-rendszer)
között.
 A különböző sejtek vérellátási igénye nem egyforma. A idegszövet és a szívizom
jellegzetesen aerob anyagcseréjük miatt már néhány perces vérellátási zavarra is
károsodással „reagálnak”. Így a vérkeringési rendszer szabályozása a központi
idegrendszer és a szív vérellátásának fenntartását a lehetőségek határáig esetleg más
szervek kárára is biztosítja.

 Harvey felismerte, hogy a perifériáról a vénák gyűjtik össze a vért, majd ez tovább
áramlik a jobb pitvarba, onnan pedig a jobb kamrába.
 A jobb kamra összehúzódása a vért a tüdőbe juttatja, ahonnan a tüdővénák szedik
össze és vezetik a bal pitvarba. A bal pitvarból a bal kamrába jut a vér, és a bal
kamra kontrakciója juttatja el azt a perifériás szövetekhez.
 Ily módon a jobb kamrától a bal pitvarig terjedő vérkört kisvérkörnek vagy
tüdőkeringésnek nevezzük, míg a bal kamrától a jobb pitvarig terjedő szakaszt
nagyvérkörnek vagy szisztémás keringésnek nevezzük.
 ÉLETTAN
__________________________________________________________________________________________

 A két vérkör egymást követően kapcsolódik; az ilyen jellegű kapcsolódások

áramlásdinamikailag megfelelnek az elektromosságtan sorosan kapcsolt
rendszereinek.

 Az egyes érszakaszok és hemodinamikai szerepük

 Fő hemodinamikai funkciók szerint a nagyvérköri keringést a következő sorosan

kapcsolt szakaszokra lehet osztani:
 hidraulikus nyomás- és áramlásgenerátor pumpa (balszívfél)
 szélkazán erek (aorta és elsőrendű fő ágai)
 prekapilláris rezisztencia erek (kis artériák és arteriolák)
 prekapillaris szfinkterek
 az anyagkicserélődés erei (kapillárisok, proximális venulaszakaszok)
 posztkapillaris rezisztencia erek (venulák)
 kapacitás vagy volumen erek (disztális venulák és vénák)

 Szélkazán erek
 Egy szívciklus során a balkamrában nyugalmi körülmények között mintegy 120
Hgmm-es amplitúdójú nyomáshullám lép fel, ugyanekkor az aortában és ágaiban
már csupán kb. 40 Hgmm körüli a nyomáspulzáció, a jelentős szintű, 80 Hgmm
körüli diasztolés nyomás felett.
 Ez a hullámtranszformáció alapvetően három biomechanikai jellegű tényező
együttes hatásának tulajdonítható.
 Ezek az aortabillentyűk szelepelő működése, az aorta és főágai nagy
disztenzibilitása valamint a magas prekapilláris áramlási rezisztencia.
 A mechanizmus emlékeztet a régi kovácsműhelyek fújtató berendezésére, a
szélkazánra, ezért nevezik szélkazán-funkciónak, az említett ereket pedig
szélkazán-ereknek.
 A három tényező bármelyikének csökkent hatékonysága a pulzusnyomás
növekedéséhez vezethet, így pl. a semilunaris billentyűk insufficienciája a
diasztolés nyomás csökkenésén át a pulzusnyomás emelkedéséhez vezet.
 Az aorta és főágainak disztenzibilitás-csökkenése a szisztolés tenzió emelkedését
okozza.
 ÉLETTAN
__________________________________________________________________________________________

 A szélkazán erek mérséklik a nagy erekben a nyomásingadozások amplitúdóját, és

segítenek, hogy az artériás rendszerben az áramlás folyamatos legyen. Ehhez
azonban az is szükséges, hogy az artériákat egy funkcionális szűkület, áramlási
ellenállás kövesse.
 Bár a szélkazánfunkció következtében az artériákban diasztolé alatt is áramlik a
vér, az áramlás nem egyenletes sebességű. A szisztolé alatt a sebesség nagyobb,
mint a diaztolé alatt: az áramlás pulzáló (sebesség-pulzus).
 A szélkazánereket követő artériáknak vezető (konduktív) funkciójuk van
(konduktív erek szakasza).

 Prekapilláris rezisztencia erek.

 Ezek a kisartériák, arteriolák
nagyobbrészt dichotomiás jellegű
elágazódásai helyén, a leányágak
együttes keresztmetszeti felülete
mintegy 20-30%-kal nő az anyaághoz
képest.
 A Hagen-Poisuelle-egyenlet (HP)
segítségével egyszerűen bizonyítható,
hogy több mint 40%-os ( -szeres)
keresztmetszeti felületnövekedés
kellene ahhoz, hogy az elágazódások
hatására ne növekedjék az áramlási
ellenállás.
 Mivel az elágazódási frekvencia a
prekapilláris rezisztencia erek
területén igen nagy, nyilvánvaló, hogy
e szakaszon a kapillárisok kezdetéig
az artériás középnyomás 100 Hgmm-
ről 30-35 Hgmm körüli értékre csökken (azaz a nyomásgrádiens e szakaszon
megnő).
 A vérkeringési rendszer csaknem fele esik a prekapilláris rezinsztencia erek
szakaszára. Érthető, hogy a szisztémás artériás vérnyomást szabályozó effektor
mechanizmusok, mint szimpathikus efferensek és a vazoaktív hormonok, ezen az
érszakaszon a leghatékonyabbak.

 Prekapilláris szfinkterek.
 A kapillárisok bemenete körül keskeny, néhány simaizomsejtből álló gyűrű
helyezkedik el, amely spontán periódikus aktivitást mutat. E szfinkterek
tevékenysége, melynek a vazomóció a neve, határozza meg egy adott pillanatban a
nyitott kapillárisok számát.
 Nyugalmi körülmények között az összes nagyvérköri kapillárisnak legfeljebb 25%-
a van egyszerre nyitva, s a mikrocirkuláció nagyobb része a shunt funkciót betöltő
mikroereken, metarteriolákon át zajlik.
 Intenzív szöveti aktivitás hatására, pl. a vázizomzatban fizikai munka kapcsán, az
előbbi arány elérheti a 80-90%-ot oly módon, hogy a vazomóció nyitott fázisának
időtartama jelentősen megnő a lokálisan felszabaduló metabolitok hatására.
 ÉLETTAN
__________________________________________________________________________________________

 Kapillárisok: az anyagkicserélés erei.

 A keringő vértérfogat alig 5%-a jut a kapillárisok szakaszára, a vérkeringési
rendszer alapvető funkciója döntően mégis itt valósul meg.
 Az effektív filtrációs nyomás, a Starling-erők eredőjeként, pillanatról pillanatra
szabályozottan alakul e mikroerekben.
 A 7-8 m átmérőjű vvt-ek csupán deformált állapotban, az anyagkicserélődés
szempontjából igen előnyös ún. bolus-áramlással képesek átjutni a kapillárisokon.
Az átjutási idő átlagosan a secundum.
 A vvt-ek fiziológiás deformabilitásának kóros csökkenése jelentősen megnöveli a
teljes perifériás véráramlási ellenállást, emellett megnehezíti az anyagkicserélődést
az intra- és az extravaszkuláris terek között, miáltal kóroki tényezővé válhat pl. az
artériás hypertonia és más betegségekben is.

 Posztkapilláris rezisztencia erek.

 A nagyvérköri mikrocirkulációs egységekben az azonos rendű nevulák átalgos
száma 2-3-szorosa az arteriolákénak, átmérőjük is nagyobb, ezért a venula-szakasz
véráramlási ellenállása jelentősen kisebb.
 Ezek a szakaszok fontos meghatározói a kapillárisok kifolyási ellenállása
szabályozásának. A kapillárisokon belüli vérnyomást, s ezáltal a filtrációs, illetve a
reszorpciós erők nagyságát a pre- és posztkapilláris áramlási rezisztencia
pillanatnyi aránya, melyet idegi és lokális metabolikus hatások egyaránt
befolyásolnak, döntő módon megszabja.
 A venulák tehát alapvető szerepet játszanak a vérkeringési rendszer fő
funkciojának, az anyagkicserélődésnek a szabályozásában is.

 Kapacitás vagy volumen erek.

 A keringő vértérfogatnak 60-70%-a a nagyvérkör vénás oldalán, nagyobbrészt a
nagyvénák és a venulák közötti érszakaszokban helyezkedik el.
 Egyes szervek (pl. máj, lép) számottevő, gyorsan mobilizálható vénás vérraktárral
rendelkeznek, ezzel magyarázható, hogy a teljes vérkészlet 20-25%-ának akut
elvesztését is képes a szervezet viszonylag gyorsan kompenzálni, s ezáltal
biztosítani a megfelelő artériás tenziót a szöveti perfúzióhoz.
 A vénás rezervoirok a vér gyors akkumulálása révén ugyancsak figyelemre méltó
élettani szerepet játszanak. Például a CVP növekedése esetén a máj perceken belül
képes a tárolt vérmennyiséget duplájára növelni, ezáltal jelentős primer
hemodinamikai puffer szerepet tölt be.
 A pulmonális vénás rezervoire funkció a tüdő ödémamentes állapotának
fenntartásában játszik szerepet, mivel csillapítja a nyomásoszcillációkat.

 Shunt-erek.
 A prekapilláris és posztkapilláris érszakaszok között, különösen a szervezet
kültakarójának bizonyos régióiban, pl. az ujjak és a fülkagyló területén, nagy
számban működnek közvetlen összeköttetések, ún. shunt-erek.
 Ezeknek a szerepe szorosan összefügg a hőszabályozással, metabolikus funkciójuk
nincs, tónusukat dominánsan a szimpatikus vazokonstriktor idegek szabályozzák.
 ÉLETTAN
__________________________________________________________________________________________

 A vérkeringési rendszer párhuzamos szerveződése

 A szervezet bonyolult érhálózatában különböző szövetek, szervek, ill.

szervrendszerek vérellátása úgy értelmezhető, hogy ezt egymással párhuzamosn
kapcsolódó, a soros érszakaszokat külön-külön magukba foglaló vaszkuláris
ágrendszerek biztosítják.
 Hemodinamikai szempontból a legjelentősebb párhuzamosan kapcsolt érterületek a
következők: szív, agy, vázizomzat, vese, splanchnikus terület.

 A perctérfogat fogalma, normálértéke, meghatározásának módjai

 Mindkét vérkörben az áramlást a megfelelő szívkamra összehúzódása, a

pumpaműködés biztosítja- Alapvető, hogy a két sorba kapcsolt áramlási körben a
pumpa azonos idő alatt azonos mennyiségű vért továbbítson.
 Mind a jobb, mind a bal kamra nyugalomban egy perc alatt 5,0 - 5,5 liter vért lök ki
az a. pulmonalisba ill. az aortába: ez a perctérfogat élettani normálértéke, ami az
pulzus vagy ejectiós térfogat és a szívfrekvencia szorzata.
 A zárt rendszer működéséből következik, hogy a szívkamrákhoz kapcsolódó
csőrendszerek minden egyes keresztmetszetén azonos időtartam alatt azonos
vérmennyiség áramlik át.

 A perctérfogat meghatározására a jelenleg alkalmazott elvek 90-130 éves múltra

tekintenek vissza, a modern technikai megoldások is ezeket az alapelveket
használják fel.
 A Fick-elv alapján való perctérfogat-meghatározása abból a tényből indul ki, hogy
a nagyvérköri és a kisvérköri véráramlás azonos, így a kisvérköri véráramlás
meghatározása megadja a bal kamra perctérfogatát is.
 A tüdőben felvett O2 mennyisége egyenlő a vv. pulmonalesen keresztül a tüdőből
távozó, és az a. pulmonalison keresztül a tüdőbe érkező vér O 2 koncentrációja
közötti különbség és a tüdő véráramlásának a szorzatával.
 ÉLETTAN
__________________________________________________________________________________________

ebből kifejezve a véráramlást:

 Minthogy a v. pulm. [O2]-ja közelítőleg megegyezik az artériás [O2]-val, az a. pulm.

[O2]-ját pedig konvencionálisan a kevert vénás vér [O 2]-nak nevezzük, ezért a
szokásos megfogalmazással:

 Tehát a perctérfogat egyenlő a percenként O 2-fevétel és az arteriovenosus O2-

koncentrációkülönbség hányadosával.
 A meghatározáshoz szükséges artériás vérminta bármely artériából vehető, a kevert
vénás vért azonban szívkatéterezéssel kell az arteria pulmonalisból, esetleg a jobb
kamrából venni.

 Indikátordilutión alapuló eljárással is meghatározhatjuk a perctérfogatot

(Stewart-Hamilton-elv).
 Valamely alkalmas indikátoranyag ismert mennyiségét bolusban bejuttatjuk
valamely nagyobb vénába vagy szívkatéteren keresztül a jobb kamrába. Az
indikátor koncentrációját valamelyik artérián mérjük.
 Az indikátor az artériás keringésben olyan mértékben hígul fel, amennyire az
artériás keringés továbbviszi. Az indikátoranyag koncentrációja az artériás rendszer
adott pontján ennek megfelelően

 egy rövid ideig nem emelkedik (ameddig

eljut a vénától vagy a szívtől a
tüdőkeringésen át a mérési ponthoz, majd
 gyorsan emelkedik, majd
 exponenciálisan lecsökken, a csökkenés
sebessége az áramlástól függ, végül
 ismét emelkedik, mert az indikátor recirkulál.

 Ha a recirkuláció nem lenne, akkor az indikátor koncentrációja nullára csökkenne,

és ennek az időpontja közvetlenül megadná az áthaladás idejét. A recirkuláció miatt
ezt az időpontot grafikusan kell meghatározni.
 Féllogaritmikus ábrázolásban az exponenciális csökkenés egyenest ad, ennek
meghosszabbítása az abszcisszára közelíti meg a nullára való csökkenést. A görbe
alatti területből kiszámítva az indikátor átlagos koncentrációját, számítható ki a
perctérfogat a beadott indikátormennyiség osztva az átlagos indikátorkoncentráció
és az egy áthaladás időtartamának szorzatával.