Play the Orangutan 1 b4 Carsten Hansen 1st

Edition Carsten Hansen pdf download

https://ebookgate.com/product/play-the-orangutan-1-b4-carsten-
hansen-1st-edition-carsten-hansen/

Get Instant Ebook Downloads – Browse at https://ebookgate.com

 Get Your Digital Files Instantly: PDF, ePub, MOBI and More
Quick Digital Downloads: PDF, ePub, MOBI and Other Formats

Handbook on Strategic Public Management 1st Edition

Carsten Greve

https://ebookgate.com/product/handbook-on-strategic-public-
management-1st-edition-carsten-greve/

Robustness Lars Peter Hansen

https://ebookgate.com/product/robustness-lars-peter-hansen/

Robustness Lars Peter Hansen

https://ebookgate.com/product/robustness-lars-peter-hansen-2/

Voyages in World History Volume 1 To 1600 1st Edition

Valerie Hansen

https://ebookgate.com/product/voyages-in-world-history-
volume-1-to-1600-1st-edition-valerie-hansen/
Hegel Institutions and Economics Performing the Social
1st Edition Carsten Herrmann-Pillath

https://ebookgate.com/product/hegel-institutions-and-economics-
performing-the-social-1st-edition-carsten-herrmann-pillath/

The Law and Practice of the International Criminal

Court 1st Edition Carsten Stahn

https://ebookgate.com/product/the-law-and-practice-of-the-
international-criminal-court-1st-edition-carsten-stahn/

How to Behave Anne Ruth Hansen

https://ebookgate.com/product/how-to-behave-anne-ruth-hansen/

Handbook of classical mythology William Hansen

https://ebookgate.com/product/handbook-of-classical-mythology-
william-hansen/

Advanced Life Support ERC Guidelines 2015 Edition

Carsten Lott (Lead Editor)

https://ebookgate.com/product/advanced-life-support-erc-
guidelines-2015-edition-carsten-lott-lead-editor/
 Contents

Title page
Bibliography
Dedication to my father
Foreword by IM Michael Basman
History of the Orangutan Opening
My Own Experiences with the Orangutan

Chapter 1: 1...e5 – The Exchange Variation

Chapter 2: 1...e5 2.Bb2 f6
Chapter 3: 1...e5 2.Bb2 d6
Chapter 4: King’s Indian Set-ups
Chapter 5: Grünfeld Indian Set-ups
Chapter 6: Queen’s Indian Set-ups
Chapter 7: Main Lines with 1...Nf6 2.Bb2 e6 & 3...d5
Chapter 8: Other Set-ups with 1...Nf6 & 2...e6
Chapter 9: 1...d5 followed by ...Bf5 or ...Bg4
Chapter 10: Black attacks the b4-pawn with the Queen
Chapter 11: Dutch Set-ups
Chapter 12: Various Other 1st Moves for Black

A Repertoire in a few lines

Join Me in Saving The Orangutan in the Wild
Books by Carsten Hansen

2
 Play the Orangutan: 1.b4

by
Carsten Hansen

2021
CarstenChess

Play the Orangutan: 1.b4

Copyright © 2021 by Carsten Hansen
All rights reserved. This book or any portion thereof may not be reproduced or used in any manner
whatsoever without the publisher’s express written permission except for the use of brief quotations
in a book review.
Printed in the United States of America
First Printing, 2021
ISBN 978-87-93812-64-2 (ebook)
ISBN 978-87-93812-65-9 (paperback)
CarstenChess Bayonne, NJ 07002
www.WinningQuicklyatChess.com

3
 Bibliography

1 b4 Sokolsky Opening by D.N.L.Levy (The Chess Player 1977)

1.b2-b4 by Alexander Hildebrand (1963)
500 Orangutan Games by Bill Wall (Bill Wall Chess 2021)
Debjut 1.b2-b4 by Alexey Sokolsky (Minsk 1963)
Die Eröffnung b2-b4 by Alexei Sokolsky (Sportverlag 1965)
Dynamic Chess Openings by Tim Harding (Chess Digest 1989)
The Sokolsky 1.b4 by Andrew Martin (Foxy Chess Openings)
Opening Sideways – Orangutan by Mikhail Ivanov (2003)
Orang-Utan Eröffnung by Schiffler (Sportverlag 1953)
Orang-Utan - Informationsblatt für Liebhaber der Eröffnung 1.b4 by Dirk Van Esbroeck (editor)
(1995-1999)
Orangutan 1 b4 by Bill Wall (Chess Enterprises 1998)
Play 1.b4! by Nick Conticello & Yuri Lapshun (Everyman Chess 2008)
Schach-Praktiker: Sokolski – 1.b4 (A00) by Norbert Heymann (Self-published 2018)
Sokolsky Opening by M.Thomas & A.J.Gillam (The Chess Player Ltd 1981)
The Sokolsky Opening – Theory & Practice by Jerzi Konikowski & Marek Soszynski (Russell
Enterprises 2009)
Thema-Turnier: Sokolski-Eröffnung 1.b2-b4 by Karl Grund (Schachverlag Rattmann 1985)
U Cannot Be Serious by Michael Basman & Gerard Welling (New In Chess 2021)

4
 Acknowledgments

I want to thank three people in particular:

My father, Jørn Erik Hansen, who inspired me to write this book; Michael Basman for agreeing to
write the Foreword; and Gerard Welling, who enthusiastically supplied me with games and analysis.
Dedication to my father
This book is dedicated to my father, who not only taught me a lot about chess, about life, and who
played 1.b4 for more than two decades.
My father, Jørn Erik Hansen, did many things for chess, primarily as an organizer: he was a board
member of several chess clubs, co-founded a chess club, was president of the Chess Association on
the island I grew up, Funen in Denmark, he was a treasurer for the Danish Chess Federation, he
organized tournaments, both for adults, youth players and for scholastic players, he edited our local
chess club’s magazine, and he was a team captain for various teams. And that is just the beginning of
it, and I’m sure I have left things out.
As a chess player, he wasn’t what you would consider a strong player; his top rating was just under
1900, the level that you are considered a master player in Denmark. He came close a couple of times
but missed the master qualification twice by just half a point. But when he was fighting with his back
against the wall to avoid relegation from the top group in the club championship in our local club,
Søndersø Skakklub (chess club), he was dangerous to everyone, often beating much higher-rated
players to secure a spot in the championship group.
Interestingly, he did not chess me to play chess; that was my mother who did that, but he helped me
study chess. His library of chess books was not a big one. Still, it had several excellent titles in
Danish, my native language, by grandmaster Bent Larsen, International Master Jens Enevoldsen, and
others. When it was time for me to improve, he helped with material; for instance, we studied Max
Euwe and Hans Kramer’s 12-volume work on the middlegame together. He went over games in
bulletins of recently played tournaments, and he provided me with access to volumes of Chess
Informant series from which I played through thousands of games.
But also accompanied me to tournaments both as a scholastic player and later on when I started
playing against adults. In fact, in my first tournament facing adults, a rapid tournament in December
1982, I played him; I did not yet have a rating; he was rated just under 1700 at the time. While I had
overperformed at beating two 1600+ rated players, I did not have a chance against him, and he swiftly
beat me. Our games were never pre-arranged draws. In our first real tournament game, we were both
rated around 1700; I had Black, and I, of course, expected that he would play his beloved 1.b4. I had
worked relentlessly with his copy of Sokolsky’s book on the opening and found a set-up I liked for
Black, one chosen by Keres in a game against Sokolsky himself (the game had ended in a draw after a
long battle). I got a good position, won a pawn, but I was terrified I would mess it up and offered a
draw. (As a by the way, many years later, when facing 1.b4 for the first time since the game against
my father, in the Danish Cup tournament for club teams, I used my original preparation again and
won smoothly against an incredulous opponent who commented, “I thought I would force you to

5
think at least a little in the opening, but you played faster than me!”)
He made me promise that I would never offer a draw in such a position again, even if I were playing
against him. For good measure, in our next tournament game, where I could gain the master title with
a win, he beat me again. Of course, I beat him several times later, but to this day, he still has a plus
score against me...
However, as a coach, he helped me make several breakthroughs, usually mentally, helping me deal
with tough and scary opponents and get over difficult and painful losses.
While my father does not play chess anymore, he gave it up in favor of bridge, the card game; he still
follows the game, tells me stories he has read online, games that he played through that were exciting,
and check up on players he likes.

A picture of my father playing 1.b4, probably from an event in Italy in 1980. (A big thank you to my
mother for locating this picture!)
Without my father, you would not be reading this book: I would not have become a strong player
without his encouragement, support, and engagement in chess, and also without him playing 1.b2-b4,
I would probably never have cared enough about this opening to write about a book about. I was
pleased to tell him what I was working on, and I cannot wait to see him open the book for himself

6
when I present it to him.

Tusind tak for alt, hvad du har gjort for mig, Far.

- Carsten

7
 Foreword by IM Michael Basman

When Carsten Hansen declared that he was writing a book on the Sokolsky in homage to his father, I
was delighted. I will be even more delighted when he sends me a paper version of the book, instead
of the wretched computer edition, which is on no use to man or beast.
I began playing 1 b4 (it has many names) as an adjunct to my St George experiments. I didn’t do very
well with it, because the St George is a black opening, and you have to have the mindset of a
counterpuncher; but with the Sokolsky you make the first move!
But, psychology aside, I am now playing 1 b4 slightly better, and would recommend it to all modern
players (if you want a properly difficult game, try its mirror image 1 g4).
Computers have virtually put chess players out of business and too many people see themselves as
mere appendages to their oracular masters.
So let me put a suggestion to our eager readers: why not write your own book based on your own
games with 1 b4. Please don’t use computers; use your own brain; it may be weak and feeble but it’s
the only one you’ve got and that is where you must be making improvements. Send your little books
up to Carsten Hansen, and maybe he will produce a compilation - «The People play 1b4», which will
be truly instructional, as it will be based on your own games and your own thinking.
Good hunting! Or, as Big Chief Eye Spy used to say, «Odhu Nntigo».

Mike Basman,
November 2021

8
 History of the Orangutan Opening

The history of our opening has been documented well in other books, but for the newcomers to the
opening and because it has been a while since a book was last released on the opening in English, I
will take the liberty to cover it again, leaning on Sokolsky’s recounting as he did a thorough job at it.
In contrast, later retellings, somewhat lazily, usually skipped several steps.
Early Outings, Hypermodernism and Naming
Unlike classical openings such as the Ruy Lopez, Italian Game, the King’s Gambit, and countless
other openings, the Orangutan history is a lot shorter and contains far fewer games; that,
unfortunately, goes with the territory of unusual openings.
The earliest example I could find is Chinarev – Alyekhin, a correspondence game played in 1870; it
starts with 1.b4 e5 2.Bb2 f6 3.e4 Bxb4 4.Bc4 Nc6 5.f4 d6 6.Nh3 Nh6 7.c3 Ba5 8.d4 exd4 9.0-0
dxc3 10.Nxc3, and here the reference ends with an assessment of White being slightly better.
However, that is somewhat optimistic, possibly flavored by the eventual result of the game and the
fact that gambit play was beloved in those days. Looking at the position with today’s objective eyes,
Black must be doing fine after 10...Bg4 11.Qc2 (or 11.Qb3 Bb6+ 12.Nf2 Nd4) 11...Qd7 12.f5 Bxh3
13.gxh3 Nd4 14.Qd1 c6 15.Na4 b5 16.Qxd4 bxc4 17.Qxc4 Nf7 and White does not have sufficient
compensation for the pawn.
Next follows the adventures of the university professor and mathematician Nikolai Vasilyevich
Bugayev (1837-1903) from Moscow, who had his analysis of the opening published in 1903 in the
Russian magazine Shakmatnoye Obozreniyi, possibly in conjunction with his death.
In match in 1888 Solovziev, Bugayev played 1.b4 in four of the games, one, referenced by Sokolsky,
started with 1.b4 e5 2.Bb2 f6 3.a3 d5 4.e3 Be6 5.Nf3 Bd6 6.Be2 Ne7 7.d4 e4 8.Nfd2 0-0 9.c4 c6
10.f3? f5 11.f4 Nd7 12.Nc3 Rf7 13.c5 Bc7 14.0-0? g5! with a position that is definitely in Black’s
favor and he did indeed go on to win the game.
Later on, Bugayev played 1.b4 in a simul game against former world champion Wilhelm Steinitz and
eventually won:
1.b4 e5 2.Bb2 f6 3.b5 d5 4.e3 Bd6 5.c4 c6 6.a4 Ne7 7.Nc3 0-0 8.Qb3?! 8.Nf3!? 8...Bc7? 8...Nd7
was a better option. 9.cxd5 cxd5 10.e4?! 10.Ba3!, attacking the defender of the d5–pawn, looks
promising. 10...Be6 11.exd5 11.Nxd5! Nxd5 12.Bc4 gives White an advantage. 11...Nxd5 12.Nxd5
Bxd5 13.Bc4 Bxc4 14.Qxc4+ Kh8 15.Ne2 Nd7 16.0-0 Nb6 17.Qc2 Rc8 18.Bc3 Nd5 At this point,
Black is in control of the game. 19.Rfd1 Bb6 20.Qb2 Qd7 21.a5 Bc7 22.Ng3 Nf4 23.d4 Qd5 24.f3
Rfd8 25.Rd2 Qc4 26.dxe5 Nd3? Here, Black misses 26...Rxd2 27.Qxd2 Rd8 28.Qb2 Nd3 29.Qd2
Qc5+ with a decisive advantage for Black. 27.Qa3 Bxe5?! 28.Bxe5 fxe5?? 28...Nxe5 was necessary,
leading to a, more or less, equal position. 29.Ne4? 29.Rad1! Qd4+ 30.Kf1 wins for White. 29...Rd7
30.Rad1 Rcd8 31.Nf2 Nc5?? Black misses his only defense: 31...Qc5 32.Qxc5 Nxc5 when a draw is
likely. 32.Rxd7 Rxd7 33.Rc1 Qxb5 34.Qxc5 Qxc5 35.Rxc5 h6 36.Rxe5 Rc7 37.g4 Kg8 38.Kg2 Kf7
39.Ne4 Rc6 40.Kg3 b6 41.h4 and Black resigned. 1–0

9
The first game between major players was seen in the match between Berthold Englisch and Harry
Pillsbury in Vienna 1896. For those not familiar with those names, according to Chessmetrics, both
players were in the top 10 in the world at the time of the game, which went as follows:
1.b4 e5 2.Bb2 f6 3.b5 d5 4.e3 Nh6 5.c4 Be6 5...d4 was a better move. 6.cxd5 Qxd5 7.Nc3 White
already has a comfortable edge. 7...Qd7 8.Nf3 Bd6 9.d4 Nf7 10.d5 Bf5

11.e4 11.Nh4!? Bg6 12.Be2 is very good for White. 11...Bg4 12.h3 Bxf3 13.Qxf3 0-0 14.Bd3 Qe7
15.0-0 Nd7 16.Bc2 Nh6 16...Ba3 to exchange the dark-squared bishops was a better choice, but
Pillsbury was concerned about his c7–pawn, which will become a target on the open c-file and
therefore chose a more passive set-up. 17.Qe2 g5 18.a4 Kh8 19.Nd1 Rg8 20.Ne3 Nf8 21.Qh5 Qg7

10
22.Ng4 Black has been completely outplayed and is without counterplay. Englisch here chose to
exchange the knights to open the h-file, but it would have been far better to play more patiently for a
breakthrough on the queenside, for instance, 22.g3 Ng6 23.Kh1 (to stop any potential tricks with
...Nf4 by Black) 23...Raf8 24.Rac1 b6 25.Bd3 Rf7 26.Nc4 Bc5 27.Ba3 Bxa3 28.Nxa3 and White will
win. 22...Nxg4 23.hxg4 Ng6 24.g3 Ne7 25.Kg2 Qg6 26.Rh1 Qxh5 27.Rxh5 Ng6 28.Rah1 Rg7
29.Ra1?! Here, Englisch began to lose to the plot a bit, apparently frustrated that he could not find a
way through. A better option was 29.Rh6 Kg8 30.Bd3 b6 31.Bc3 eventually followed by a4–a5 with
pressure on the queenside. The breakthrough is not likely to happen soon because Black is solid, but
he will suffer for a long time before White agrees to a draw. 29...Nf8 30.Rhh1 Nd7 31.Kf1?! a6
32.Ke2, and here the players settled for a draw. Black is no longer worse. A possible continuation
could be 32...axb5 33.axb5 Rgg8 34.Bc3 Nb6 and White will never be able to make any progress. ½–
½.
According to Sokolsky, Englisch played other games with 1.b4, but I could not find any record of
them anywhere.
Another game, also from 1896, also between two of the world’s best players, saw the following
action:

Carl Schlechter - Siegbert Tarrasch

Nuremberg 1896

1.b4 d5 2.Bb2 Bf5 3.e3 e6 4.b5 Nf6 5.Nf3 c5 6.bxc6?! A misunderstanding of the position. Of
course, 6.c4 or 6.Be2 were better options. 6...Nxc6 7.Be2 Bd6 7...Be7!? 8.0-0 h6 9.c4 0-0 10.cxd5
Nxd5 11.Nc3 Nxc3 12.Bxc3 Rc8 13.Qb3 Qe7 14.Nd4? 14.a4 followed by Qb2 is a much better
choice. After the text move, White’s queen gets in trouble. 14...Nxd4 15.Bxd4 Bc2! 16.Qb5 a6
17.Qh5 Bg6 17...b5!? 18.Qf3 e5 Here, the game is recorded as a draw in the only available source,
but as Sokolsky mentions, Black has the better chances, in fact clearly better chances. So, a draw in
this particular position seems unlikely. ½–½
The next world-class player at the helm was the Polish Grandmaster Saviely Tartakower. He used it
in his 1919 match against Hungarian Richard Reti.

Saviely Tartakower - Richard Reti

Vienna 1919

1.b4 e5 2.Bb2 f6 3.e4 Bxb4 4.Bc4 Ne7 5.f4

11
This takes the game to a strange version of a King’s Gambit. 5...d5 6.exd5 Bd6 6...exf4, as played by
Colle in a later game, is also an option. 7.fxe5 fxe5 8.Qh5+ Ng6 9.Nf3 Nd7

10.0-0? White continues in the romantic fashion of the King’s Gambit, but the text move is, in fact,
not particularly good. An untried option is 10.Qg5!? Be7 (if 10...Qxg5 then 11.Nxg5 0-0 12.Nc3 Rf4
13.Be2 gives White a marginal edge) 11.Qe3 with an interesting position; my computer now offers
some utterly mad lines, for instance, 11...Nb6 (or 11...b5!?) 12.Bb3 Nxd5 13.Qe4 c6 14.0-0 Rf8
15.Nxe5 Qb6+ 16.Bd4 Rxf1+ 17.Kxf1 Bf5 18.Qxd5 cxd5 19.Bxb6 axb6 20.Nf3 with even chances
in the endgame according to the silicon beast; I’m less convinced, but it is challenging to assess
accurately with so many imbalances. 10...0-0 11.Nc3 Rf4 12.d3?! Nf6 13.Qg5 h6? Black could
improve with 13...Qe8!, threatening 14.-- 14...h6 15.Qg3 Rxc4 16.dxc4 e4 with a large advantage for

12
Black. 14.Qg3 e4? Unnecessary and premature. Black would have had a comfortable edge after
14...Bd7. 15.Nxe4 Nxe4 16.dxe4 Bg4 17.Qe1? White can improve with 17.Bd3! Bh5 (even worse is
17...Rxe4?? 18.Qf2! and White is winning) 18.e5 and White has a clear advantage. 17...Bxf3 18.Rxf3
Rxf3 19.gxf3 Qg5+

White has an extra pawn and the bishop pair, which sounds like huge plusses for White, but on the
con-side, White’s king is open, the bishop on c4 is poor, and Black has excellent control over the dark
squares. The chances are approximately even according to the computer, but I must admit that I
would much rather play Black in this position. 20.Kh1 Qh5 21.Qf2 Rf8 22.Be2 Be5 23.Bxe5 Qxe5
24.Rg1 Nf4 Black’s compensation is beyond dispute: the knight on f4 is gorgeous, and White’s light-
squared bishop is still miserable. 25.Bf1 Rf6?! Now Black begins to play less accurately. With
25...Qc3, Black would hold White tied down, although the computer finds an attractive draw after
26.Bd3 (returning the extra pawn) 26...Nxd3 (26...g5!? can also be considered) 27.cxd3 Qxd3
28.Rxg7+!! Kxg7 29.Qg3+ with a perpetual check. 26.Qxa7 Rb6?!

13
Black should have played 26...Qc3 27.Qf2 g5 with full compensation for the sacrificed pawns.
27.d6!? It was better to play 27.Qa5!, intending to return the queen to d2 with a clear advantage.
27...Qxd6?? A dreadful blunder: Black should have played 27...Rxd6! 28.Qb8+ Kh7 29.Qxc7 Ne6
30.Qb8 Qf4 31.Be2 and White is, perhaps, a little better, but Black still has very reasonable
compensation for the sacrificed pawns. 28.Bc4+! Kh7 29.Qb8! This is undoubtedly what Black had
missed. Now White wins relatively easily. 29...Ne6 30.Bxe6 Qxe6 31.Qxc7 Qf6 32.Rxg7+ Qxg7
33.Qxb6 Black resigned. 1–0
This game inspired Reti to try the opening in one of his own games as White:

Richard Reti - Abraham Speijer

Scheveningen 1923

1.b4 d5 2.Bb2 Nf6 3.f4? A bit too extravagant. 3...Qd6! Immediately exploiting the fact that cannot
keep both pawns protected. 4.Be5 Qb6?! There is nothing wrong with 4...Qxb4! 5.Bxc7 Nbd7 when
Black already has a very large advantage. 5.e3 Bg4?! Again, 5...Qxb4!? was called for. 6.Nf3 Nbd7
7.Nc3 e6 8.Bd4 Qd6 9.Nb5 Now White is already better. 9...Qc6 10.Nxa7 Rxa7 11.b5 Qd6
12.Bxa7 b6 Trying to trap the bishop on a7. The immediate threat is ...Qa3. 13.a4 Ne4? A better
option was 13...Bxf3 14.Qxf3 Be7 when Black is still in the game. 14.a5 Be7 15.Be2 Bf6 16.c3
White is close to winning. 16...0-0 17.Nd4 Bxe2 18.Qxe2 e5 19.Nc6 exf4 20.0-0 fxe3 21.Qxe3 Bg5
22.Qd4 Bxd2 23.axb6 Bxc3 24.Qxd5 Bxa1 25.Qxe4 Nf6 26.Qc4 Re8 27.b7 and Black resigned.
1–0
There were a couple of related and significant games before Tartakower’s next game with 1.b4. These
were very much in the vein of the hypermodern era

Aron Nimzowitsch – Richard Reti

Karlovy Vary (Karlsbad) 1923

14
1.Nf3 Nf6 2.c4 g6 3.b4 Now, we are entering “Orangutan territory,” avoiding the popular King’s
Indian lines and instead entering lines that are classified as an English Opening.

3...a5 This advance is incredibly common, even nowadays and by strong players, but, in my opinion,
it is misguided, allowing White to play b4–b5 for free. The normal 3...Bg7 is best. 4.b5 Bg7 5.Bb2
The move order White chose in the game gives White an additional option that cannot be reached
through the move order used in our repertoire: 5.e3 0-0 and now rather than the normal 6.Bb2, which
would take us to our repertoire lines, White has the fascinating, provocative, and some might even
say ‘Nimzowitsch-like’ 6.Ba3!? d6 (or 6...d5 7.Nc3 c6 8.d4 where the bishop is rather well-placed on
a3, in fact, reaching a position from the Grunfeld where White has scored a rather massive 5.5/6 in
my database!) 7.Nc3 e5 8.Be2 Nbd7 (or 8...e4 9.Nd4 Re8 10.0-0 Nbd7 11.h3 Nc5 12.Rb1 Bd7 13.f4
and White has a good game) 9.0-0 Re8 10.d3 where White has reached an improved version over our
recommendations in chapter 4. 5...0-0 6.e3 d6 7.d4 Nbd7 8.Be2 e5 9.0-0 exd4 10.exd4 Re8

15
While White has more space, Black’s position is fully playable and objectively speaking, the chances
are about even. 11.Nbd2 Nf8 12.Re1 Ne6 13.g3 h6!? 14.Bf1 Ng5 15.Nxg5 hxg5 16.Bg2 d5
17.Rxe8+ Qxe8 18.cxd5 Qxb5 19.Qb3 Bd7 20.Qxb5 Bxb5 Black has solved his opening problems
successfully and is now at least equal. However, rather remarkably, in the remainder of the game,
which I will leave unannotated, the needle barely moves away from the equality mark. 21.Rc1 Re8
22.Rxc7 Re1+ 23.Nf1 Bxf1 24.Bxf1 Nxd5 25.Rxb7 Rb1 26.Rb8+ Kh7 27.Rb5 Nc7 28.Rb7 Ne6
29.Kg2 Bxd4 30.Rxf7+ Kg8 31.Re7 Rxb2 32.Bc4 Rxf2+ 33.Kh3 Rf6 34.Bxe6+ Kf8 35.Rd7 Rxe6
36.Rxd4 Re5 37.Rd6 Kf7 38.Ra6 Rc5 39.Kg4 Rd5 40.Kh3 Kg7 41.a4 g4+ 42.Kxg4 Rd4+ 43.Kg5
Rd5+ 44.Kh4 Rc5 45.Kh3 Kh6 46.Rf6 Rc4 47.Rf4 Rb4 48.Kg4 g5 49.Rxb4 axb4 50.a5 b3 ½–½
Even future world champion Alekhine joined the fun:

Alexander Alekhine - John Arthur James Drewitt

Portsmouth (Southsea) 1923

1.Nf3 d5 2.b4 e6 3.Bb2 Nf6 4.a3 c5 5.bxc5 Bxc5 6.e3 0-0 7.c4 Nc6 8.d4 Bb6?! The bishop does
not belong on b6; it was better to return the bishop in the other direction: 8...Be7. 9.Nbd2 Qe7
10.Bd3 Rd8 11.0-0 Bd7 12.Ne5 Be8 13.f4 Rac8 14.Rc1 Nd7?! A better choice was 14...Ba5.
15.Nxc6 Rxc6? It was necessary to play 15...bxc6 16.c5 Bc7 17.Bc3 Rb8 when Black is still in the
game. 16.c5 Nxc5 17.dxc5 Bxc5 18.Rf3 Bxa3? 19.Rxc6 Bxc6 20.Bxh7+ Kxh7 21.Rh3+ Kg8
22.Bxg7 This is not the strongest move, but it sufficed to make Black resign. It was even better to
play 22.Qh5 f6 23.Bxa3 Qxa3 24.Qh8+, winning a rook. 1–0
Then came the New York 1924 tournament where Tartakower, after visiting the Central Park Zoo and
having an encounter with the residing Orangutan, Susie, felt sufficiently inspired to wheel out 1.b4
again and name the opening “The Orangutan.” The result was a great fight.

Saviely Tartakower – Geza Maroczy

16
 New York 1924

1.b4 Nf6 2.Bb2 e6 3.b5 d5 4.e3 Be7 5.f4 There is a certain amount of logic to this move as White
firms the grip on the e5–square, but it also makes White’s overall pawn structure more vulnerable, for
instance, adding opportunities for Black to play ...c7–c5 followed by ...d5–d4 in some positions.
Therefore, I will not recommend that white players opt for this line.

5...0-0 6.Bd3 a6 7.a4 axb5 8.axb5 Rxa1 9.Bxa1 Nbd7 10.Nf3 Ne4 11.0-0 f5?! Black tries to clamp
onto the e4–square, but it leaves Black some permanently weak dark squares in return. A better
choice for Black was 11...Ndc5 12.Bd4 b6, which the computer assesses as about equal although, I
must admit, I still rather like White’s position more. 12.Be2!? White would have a small but clear
positional advantage after 12.c4 Ndc5 13.Be2 when the weak dark squares are obvious. 12...Nd6
13.Qc1 Bf6 14.Na3 c6 15.bxc6 bxc6 Black has a typical Stonewall pawn structure, and the dark-
squared bishops are about to depart the board, leaving Black with a long-term problem.

17
16.Ne5?! A standard idea in the Stonewall: put a knight on e5, but Tartakower clearly either missed
or underestimated Black’s response. A better choice was 16.Nd4!? Bxd4 17.exd4 when White has the
slightly better chances. 16...Bxe5! It is not an obvious decision, but it is brave and very good to make
this exchange despite giving up the dark-squared bishop. 17.fxe5 Nf7 18.d4 Ng5 This was Black’s
plan. The knight ends up on e4, where it will support the eventual ...c6–c5 break. White’s dark-
squared bishop is not a happy piece, and it seems unlikely that it will come back to life any time soon.
19.c4?! Making matters worse. White should have played 19.Nb1 Qa5 20.Bc3 Qa4 21.Qa3 Qxa3
22.Nxa3 Ne4 23.Nb1 c5 when the chances are about even. 19...Ba6! A strong move that prevents
White from exchanging on d5 or playing c4–c5 due to the pin on c4–pawn as well as the fact that an
exchange of the light-squared bishops will permanently hand over the e4–square to Black’s knights
while White will be left with a miserable bishop on a1. 20.Re1 Qa8! Another strong move, protecting
the bishop while preparing ...Rb8 and ...Nb6. 21.Bc3 Rb8 22.Qc2 Ne4 22...Nb6!? is possibly even
stronger. 23.Bd3 Rb7?!

18
Once more, 23...Nb6!? is stronger, when 24.Ra1 Qb7 25.Rb1 Qc8 would have given Black a minimal
pull. 24.Rc1?! A poor choice. Instead, 24.Bxe4 fxe4 25.Qa4 Ra7 26.Qb4 would have kept the
chances about even. The text move is the first of several substandard moves. 24...Nb6 25.Be1?! h6!
26.Bxe4?! dxe4? Here 26...fxe4! would have left Black with a clear positional advantage as White
now faces real issues on the f-file, where a rook, supported by the recently awoken light-squared
bishop on a6, can cause real damage. 27.Qc3 27.Qd2 Na4 28.Ra1 leaves the chances about even.
27...Nd7 28.Rb1 Or 28.Ra1 Ra7 29.Rb1 and White should be doing fine. 28...Rxb1 29.Nxb1 Qb7
30.Na3 Qb6 31.Bd2 Kf7 32.g3? A hideous decision, apparently aimed at preventing Black from
playing ...f5–f4 at some point but 32.Be1 would have been a better choice. Now Black is once again
better. 32...Nf8 32...c5! would have been much better, preventing White from playing Qb4. A
possible continuation would have been 33.d5 Bb7 34.Nb5 exd5 35.Qa5 (but not 35.Nd6+?? Ke6!
when Black is winning) 35...Kg6 36.Qxb6+ Nxb6 37.Nd6 Nxc4 38.Nxc4 dxc4 with a likely draw,
but White would still have to suffer for some time. 33.Qb4 Qxb4 34.Bxb4 Now, it looks likely that
the game will end in a trivial draw. But the two players, both of whom were still alive and were
awarded the grandmaster title when FIDE in 1950 handed out the first GM titles, still managed to
make the game easy through some inaccuracies on both sides. 34...Nd7 35.Ba5 g5 36.Kf2 Ke8 Or
36...Kg6. 37.Ke2 c5 38.Nb5 Kf7 39.Kd2 cxd4 40.exd4 f4 41.Nd6+ Kg6 42.Kc3 e3 43.Kd3 Nb8?!
Not the best, Black should have sought counterplay with the king, e.g., 43...Kh5!? 44.Ke4 Kg4
45.gxf4 gxf4 46.h3+ Kg3 47.Be1+ Kxh3 48.Kxf4 e2 49.d5 Nf8 and Black seems to hold. 44.Ke4
Nc6 45.Bc3 e2? Obvious but bad. Instead, 45...fxg3 46.hxg3 Ne7 47.Kxe3 Nf5+ 48.Kf3 h5 49.Bb2
Ne7 should hold for Black despite having lost a pawn. 46.gxf4 gxf4

19
47.Bd2? White misses his chances. Here, 47.d5 f3 48.Be1 Ne7 49.dxe6 Nc6 50.Kf4 Kg7 51.Bh4
would have offered White excellent winning chances, but this type of position is not accurately
assessed, especially at the end of a long, tough game. 47...f3 Black has several paths to a draw, but
this seems the easiest. 48.Kxf3 Nxd4+ 49.Ke3 Nf5+ 50.Kxe2 Nxd6 51.exd6 Bxc4+ 52.Ke3 Bb5
53.Kd4 h5 54.Kc5 Ba4 and the players agreed upon a draw. ½–½
Then only two days later, in the same tournament, Richard Reti needed a weapon against the reigning
world champion, Jose Raul Capablanca, and decided that his experiences as Black against
Nimzowitsch and Tartakower were sufficient to wheel out the idea in this crucial encounter.

Richard Reti - Jose Raul Capablanca

New York 1924

1.Nf3 Nf6 2.c4 g6 3.b4 Bg7 4.Bb2 0-0 5.g3

20
Taking the game in a different direction than Nimzowitsch did against Reti himself in the game we
discussed above, where White played 5.e3. 5...b6 6.Bg2 Bb7 7.0-0 d6 An alternative is 7...c5 8.a3
(both 8.b5 and 8.bxc5 can also be considered for White) 8...d6 and now 9.d3 or 9.Qb3 lead to
positions where the computer assesses them as about equal but where White tends to score very well.
8.d3 Nbd7 9.Nbd2 e5 10.Qc2 Re8 11.Rfd1 a5 12.a3 h6 13.Nf1 White can also consider 13.e4!?, but
Reti had another expansion of the center in mind. 13...c5?

This advance is a mistake that allows a relatively simple tactic. Instead, Black could have equalized
with 13...e4 14.dxe4 Nxe4 15.Bxg7 Kxg7 16.Ne3 Qf6 with chances to both sides. 14.b5?!
Surprisingly, Reti does not call out Capablanca on this bluff/mistake. After 14.Nxe5! Bxg2 15.Nxd7,
White wins a pawn because an attempt to keep the bishop for Black with 15...Bc6 only makes matters

21
much worse for Black after 16.Nxf6+ Bxf6 17.Bxf6 Qxf6 18.b5 Bb7 19.e4 and White has a large
advantage. 14...Nf8 15.e3 Qc7 16.d4?! White starts the expansion of the center, something that we
Reti Opening players (as White) nowadays are well aware is part of the game plan. However, in this
position, it is not particularly good. Instead, 16.N1d2 Ne6 17.Ne4 would have better, albeit not
particularly problematic for Black; the chances should be close to equal. 16...Be4!? 16...e4! is good
for Black. 17.Qc3 exd4 18.exd4 N6d7? Here, 18...Ne6! would have been unpleasant for White.
19.Qd2 cxd4 20.Bxd4 White has a positional advantage which may have inspired the Cuban world
champion to take a gamble by eating the White’s c4–pawn...

20...Qxc4? Not a good idea. It was safer to play 20...Nf6 21.Qb2 N8d7 22.Rac1 when White has a
pleasant advantage, but Black is far from lost. 21.Bxg7 Kxg7 22.Qb2+ Kg8 23.Rxd6 White could do
even better with 23.N3d2!, for instance, 23...Qc2 24.Qxc2 Bxc2 25.Bxa8 Bxd1 26.Rxd1 Rxa8
27.Ne3 and White will win back the d-pawn with a clear positional advantage thanks to his much
better-placed pieces. 23...Qc5 24.Rad1 Ra7?! 25.Ne3 Qh5

22
26.Nd4!? 26.R1d5! is even stronger, for example, 26...Bxd5 27.g4! Rxe3 28.gxh5 and White is
winning. 26...Bxg2 27.Kxg2 Qe5 Or 27...Rxe3 28.fxe3 Qxd1 (also 28...Ne5 29.Qe2 leads nowhere)
29.Nf5 and White is winning. 28.Nc4 Qc5 29.Nc6 Rc7 30.Ne3 Ne5 31.R1d5 Black resigned. A
possible continuation was 31...Nc4 32.Rxc5 Nxb2 33.Nd5 bxc5 34.Nxc7 and White is winning. 1–0
There was one more Tartakower game with Orangutan, played two years after the New York
tournament:

Saviely Tartakower - Edgard Colle

Bardejov (Bartfeld) 1926

1.b4 e5 2.Bb2 f6 3.e4 Bxb4 4.Bc4 Ne7 5.f4 d5 6.exd5 exf4 Reti played 6...Bd6 against Tartakower
in their outing. 7.Qf3? It was better to play 7.Qh5+!? Ng6 8.Ne2 Qe7 (In a much later game, Black
got in trouble after 8...Nd7?! 9.Nxf4 Ndf8?? (a blunder but even the better option, 9...Qe7+ 10.Kd1
Qf7 11.Ne6 looks pretty scary for Black) 10.0-0 Bd6 11.Re1+ Kf7 12.Nxg6? (it was much better to
play 12.Ne6! Nxe6 13.dxe6+ Ke7 14.Nc3 c6 15.Bb3 and White has a decisive advantage) 12...Nxg6
13.Nc3 Bd7 (or 13...Rf8 14.Nb5 Kg8 15.Nd4 with a clear advantage for White) 14.Ne4 Ba4? (what
is that bishop heading over there for?) 15.Qf5 Re8 16.Ng5+ Kg8 17.Nxh7 Ne5 18.Bxe5 Bxe5
19.d6+ Kh8 20.Qh5 g6 21.Qh6 Bf4 22.Ng5#, 1–0, Szumilo-Litinskaya, Poland 1977) 9.Bb3 Bd6
10.0-0 0-0 11.Nbc3 Nd7 with chances to both sides. 7...Bd6 8.Ne2 Ng6 9.d4

23
9...Qe7?! In a later game, Black against Schiffler, whom we will meet in the next section, continued
with 9...0-0!? 10.Bc1 b6 11.Bd3 Nh4 12.Bxh7+?? (tempting but ultimately bad; it was better to play
12.Qf2) 12...Kxh7 13.Qh5+ Kg8 14.Qxh4 Re8 (Or 14...Na6 15.a3 g5 and Black should be much
better) 15.Kf2 g5 16.Qh5 Kg7 17.Qf3 Bf5 18.c4 c6 (18...Qd7!) 19.Bxf4 gxf4?! (or 19...Rxe2+
20.Qxe2 gxf4 and Black is winning) 20.Nxf4 Bxf4 21.Qxf4 Bg6 22.Nc3 cxd5 23.Nxd5 Re4
24.Qc7+ Qd7?? (24...Nd7 was still winning for Black) 25.Rhe1 Re8?? (25...Kh8!) 26.Rxe8 Bxe8
27.Re1! (This is probably the move that Black had overlooked; now White is winning) 27...Bf7
28.Re7 and Black resigned, 1–0, Schiffler-Sutherland, corr 1950. 10.Bc1?! White should have given
preference to 10.Nbc3!? Bf5 11.0-0 0-0 and now the clever 12.Ba3! would have given White a nice
advantage. 10...Bf5 11.Bd3 Bxd3 12.Qxd3 0-0 13.0-0 Re8 14.Nxf4 Nxf4 15.Bxf4 Bxf4 16.Rxf4
Na6

24
17.Nd2? A mistake. Similarly, 17.Nc3? is met by 17...Nb4 18.Qc4 Nxc2 and Black is much better.
However, 17.a3 Qe1+ 18.Rf1 Qe3+ 19.Qxe3 Rxe3 20.Ra2 Rd8 21.c4 keeps White in the game even
if White has good defensive chances. 17...Qe3+ Black could have claimed a clear advantage with
17...Nb4! 18.Qb3 Qe3+ 19.Qxe3 Rxe3 20.c4 Rae8 and Black’s pieces are much better placed in the
endgame; White will be lucky to survive. 18.Qxe3 Rxe3 19.Rb1 Rc3 20.Rb2 b6?! Or 20...Ra3 21.c4
with more space for White in the endgame, but Black should defend. 21.Rf3! Exchanging Black’s
active rook to enter an advantageous endgame. 21...Rxf3 22.gxf3 Also 22.Nxf3 could be played.
22...Rd8 23.c4 Nb8?! Black should have played 23...c6 24.dxc6 Rxd4 with an easier defensive task
ahead. 24.Kf2 Kf7 25.a4 c6 26.dxc6 Nxc6 27.d5 Na5 28.Ke3 Nb7?! 28...g5 29.Kd4 was a better
choice. 29.Kd4 Rc8 30.Ne4 White could play more precisely with 30.h4 h6 31.h5 g5 32.hxg6+ Kxg6
33.Ne4 and White is clearly better. 30...h6??

25
Black could defend with 30...f5 31.Nc3 Na5 32.Rb4 when White is better but very far from winning.
31.a5! Exploiting the precarious situation of the knight on b7 and the pin of the b6–pawn. 31...f5 Or
31...Nxa5 32.Nd6+, forking the king and rook. 32.axb6 fxe4 33.bxa7 Black resigned. 1–0
In the years that followed, however, the opening mostly disappeared from top games, mostly being
used, according to Sokolsky, by Polish players. Therefore, in some circles, the opening is referred to
as Polish Opening.
Schiffler & Sokolsky – Authors & Practitioners
The first book on the opening came from the hands of Leonhard Schiffler, an East German player
who wrote about his experiences with the opening. The book “Orang Utan-Eröffnung” (Orangutan
Opening) was published in 1953 and saw a print run of 5000 copies that were quickly sold out. A
second, expanded edition was commissioned and released the following year. In the picture, you will
see my copy of the second edition of the book.
Admittedly, Schiffler’s games were not of particularly great quality. Still, they were entertaining and
served to structure the current understanding of the opening and build the foundation that later
authors used.
One of Schiffler’s games is the following, which he annotated in his book

Leonhard Schiffler - Hunger

East German Correspondence ch 1950

1.b4 d5 2.Bb2 Nd7 3.Nf3 Nb6 A peculiar move. 4.e3 Bg4 5.h3 Bxf3 6.Qxf3 Qd6?! 6...c6 would
have been better. 7.b5 Natural but White could do even better with 7.c4!, for instance, 7...Qxb4
8.Bd4 e5 9.Bxe5 Nxc4 10.Bc3 Qc5 11.Bd4 Qc6 12.Nc3 with a strong initiative for White. 7...Nf6
8.Ba3?! 8.a4!? 8...Qd7 9.Nc3 Or 9.c4 e5 10.c5 e4 11.Qf4 Na4 12.d4 with a small plus for White.
9...g6 10.Rb1 Bg7 11.d4 0-0 12.Bd3 Ne8?! 13.Bc5 Nf6?! Or 13...c6 14.a4 is very nice for White.

26
14.a4 Qe6?! 15.0-0 Nbd7 16.Ba3 Rfe8 17.Ne2 17.g4! 17...Nb6? If 17...Bh6, then 18.Rfc1 with a
clear advantage for White. 18.a5 Nc8 19.Nf4 Qd7 20.c4 e6 21.c5 Or 21.cxd5 exd5 22.Rfc1 and
White is massively better. 21...c6 22.bxc6 bxc6 23.a6 Invasion on the 7th rank is now inevitable.
23...Ne7 24.Rb7 Qc8 25.Rfb1 Black is completely busted and is without counterplay. 25...Kf8 26.g4
Neg8 27.g5 Nd7 28.Rxd7 Qxd7 29.Rb7 Winning Black’s queen on account of 29...Qc8 30.Nxg6+
with mate. 29...Qe7 30.Rxe7 Kxe7 31.Qg3 Red8 32.Bb4 Ke8 33.Ba5 Rd7 34.Bc2 Rc8 35.Nd3 Ke7
36.Ba4 Black finally resigned. 1–0
It also mentions an article by Alexei Pavlovich Sokolsky (1908-1969) in the June 1953 issue of
“Shakmaty v SSSR” (Chess in the USSR). Sokolsky had at that time played the opening for more
than 15 years and then used it to beat none other than Grandmaster Salo Flohr in the semifinal of the
Soviet Championship:

Alexey Pavlovich Sokolsky - Salo Flohr

Semifinal Soviet ch (Moscow) 1953

1.b4 a5 Interestingly, in his book on the opening, Sokolsky gives an entirely different move order
1...e5 2.Bb2 d6 3.c4 a5 4.b5 Nf6 5.e3. 2.b5 Nf6 3.Bb2 d6 4.e3 e5 5.c4 Be7 6.Nf3 0-0 7.Be2 c6
8.Nc3 Re8 9.0-0

9...e4?! As Sokolsky points out, this active pawn push is misguided because it is inconsistent with his
otherwise passive set-up. Instead, Sokolsky suggests 9...Nbd7 followed by ...Nf8. However, the best
is 9...Bf5 10.d3 Nbd7 11.Rc1 when White is somewhat better. 10.Nd4 c5 Black pushes White’s
knight out of the center, but it only creates more weaknesses. However, Sokolsky’s suggestion of
10...Qc7 is pretty terrible for Black, for instance, 11.Rc1 Nbd7 12.Qc2 Nc5 13.f3 exf3 14.Rxf3 and
White is clearly better. 11.Nc2 Nbd7 12.d3 Breaking the d-file open, taking a look at Black’s
backward d-pawn. 12...exd3 13.Qxd3 Ne5 Or 13...Nb6 14.e4 Be6 15.Ne3 with a passive position
without much hope of counterplay for Black. 14.Qd2 Be6 15.Na3! The knight is not particularly

27
well-placed on a3, but it protects the important c4–pawn and gives White time to attack the d6–pawn.
The knight on e5 is Black’s only semi-active piece, but it can easily get kicked away. 15...Bf5 16.f3
Ned7 17.e4 Bg6 18.Rad1 Nb6 19.Nc2

Black has been completely outplayed. Now desperation sets in... 19...d5!? 20.exd5?! White should
have captured with the knight but understandably thought that piece exchanges would help Black, but
that is hardly the case: 20.Nxd5 Nbxd5 21.exd5 Bd6 22.f4?! (White can improve with 22.g3 Bxc2
23.Qxc2 Be5 24.Bc1 (or 24.Bxe5 Rxe5 25.f4 Re7 26.d6 Rd7 27.Bf3 and White is much better)
24...b6 25.Kg2 and White has an extra pawn, the bishop pair, and a clear advantage) 22...Ne4 gives
Black the initiative, according to Sokolsky, but 23.Qe1 is clearly better for White. Sokolsky thought
that 20.cxd5 Bd6 would give Black dangerous pressure on the h2–b8 diagonal, but 21.Ne3 Qc7 22.g3
and Black has nothing that resembles adequate compensation. 20...Bd6 21.f4!? Or 21.g3 Be5 22.Bd3
Qd6 23.Bc1 Bd4+ 24.Kh1 Qe5 25.Nb1 Rac8 26.Rfe1 and White is clearly better. 21...Qc7 22.g3
Bh5 23.Ne3? Not 23.Bxh5?? as Black wins after 23...Nxc4. Instead, 23.Qd3! wins for White, e.g.,
23...Na4 24.Ba1 Nxc3 25.Bxh5 Nxd1 26.Bxf6 gxf6 27.Bxd1 and Black’s position is a complete
disaster. 23...Bxe2 If 23...Qe7 then 24.Bxh5! wins for White (less convincing is 24.Nf5 Qd7)
24...Qxe3+ 25.Qxe3 Rxe3 26.Be2 Rae8 27.Bd3 and the rook on e3 will be evicted, leaving White
with a winning position. 24.Nxe2 Ne4?? Black returns the favor. Black would have been fully back
in the game had he played 24...Qe7 25.Nf5 Qxe2 26.Qxe2? (26.Nxd6 Qxd2 27.Rxd2 Ne4 28.Nxe4
Rxe4 is not worse for Black) 26...Rxe2 27.Bxf6 Bf8! (27...gxf6 28.Nxd6 is clearly better for White;
27...Nxc4 28.Bxg7 Rxa2 29.Bf6 and White is winning) 28.Be5 g6 29.Nh4 Rxa2 and Black is clearly
better on account of his passed a-pawn. 25.Qd3 Qd7 26.Kg2 h5 27.Nc3 Nf6 28.Nb1 Ng4 29.Nxg4
Qxg4 30.Nc3 f5

28
31.Rde1 White gives up a pawn to penetrate with the rook. 31...Rxe1 32.Rxe1 Bxf4 33.Re6 Bc7 Or
33...Nd7 34.h3 Qg5 35.Ne2 Bc7 36.d6 Bb6 37.Qd5 Kh7 38.Bc1 and Black’s position collapses
entirely. 34.d6 Bd8 35.h3 Qxc4 36.Qxf5 Bf6

37.Rxf6! White crashes decisively through. 37...gxf6 38.Qg6+ Kf8 39.Qxf6+ Qf7 40.Qh6+ Ke8
41.Ne4 Qd5 42.Qh8+ and Black resigned. 1–0
Ten years later, in 1963, Sokolsky’s book “Debjut 1.b2-b4 (Debjut Sokolskogo)” (1.b2-b4 Opening –
Sokolsky Opening) with a foreword by the famous Soviet Grandmaster and opening theoretician Isak
Boleslavski. The book was translated into German the following year and published in 1965 by the
East German publisher Sportsverlag under the title “Die Eröffnung b2-b4 (Sokolski- Eröffnung)”
(The Opening b2-b4 – Sokolsky Opening). Sokolsky was an international master and a much stronger

29
player than Schiffler. Therefore, the analysis of the games in the book was much more thorough,
presenting a lot of brilliant analysis and ideas, which has shaped the modern understanding of the
opening. The book featured a lot of Sokolsky’s games both from his over-the-board efforts as well as
his correspondence games and games of his student Boris Nikolaevich Katalymov (1932-2013), who,
by the way, many years later, in 1995, took the silver medal in the World Senior Chess
Championship.
Modern Times
After Sokolsky, there were fewer people who carried a permanent torch for the opening. However, a
few springs to mind. Original minds such as International Masters Michael Basman of England and
Gerard Welling of the Netherlands played it with some frequency; the same can be said for
International Master Yury Lapshun, who also wrote a book about the opening.
Other strong players, grandmasters, and international masters have played it on occasion
Some correspondence players also played it regularly, amongst which Pavel Degterev, Aziz Kural,
and Heinrich Muri are probably the most noteworthy. Particularly former of these has popped up
several times in the writing of this book, whereas the latter two have truly prodigious numbers of
games in my database. Hats off to both of them for their efforts to keep the opening a viable choice
for White.
In the online world, some names are seen regularly in connection with the Orangutan: Grandmaster
Hikaru Nakamura (who seems to play everything a lot in online blitz), Women Grandmaster and
International Master Julija Osmak of Ukraine, and Dutch International Master Mark Timmermans,
both of whom seem to be true devotees, playing it regularly and with good results.
Should I add your name to this list for the next edition of this book? Only time will tell, but if you do
not start now, it definitely will not happen.

30
 My Own Experiences with the Orangutan

Since I decided to write this book, I also made the decision to play the opening in blitz games to get a
better feel for the opening. In the beginning, I used it sparingly, but eventually, I played it almost
exclusively because the results warranted it, and I was having too much fun not to continue the
experiment.
When writing this chapter, I have played the opening in about 350 games against players rated 2200
and above on Chess.com and Lichess.org. I scored more than 70% (which is a better scoring
percentage - by a 3%-point margin - than I had with White with my usual repertoire in my other
games in the same period), and I had a 75% score against grandmasters. This happened despite the
fact that in the beginning, I had not even studied the lines and not prepared anything; this caused a lot
of peculiar hiccups, for instance, after 1.b4 e6 2.Bb2 Nf6, I forgot to play 3.b5 and lost the b-pawn
against a 2400-rated player but won anyway.
Another silly accident was the mouse drop after 1.b4 e5, where I played 2.Ba3 and won, although it
decidedly not because of the opening. However, when I mouse-slipped and played 1.b4 e5 2.Bb2
Bxb4 3.Bd4, I lost.
These accidents aside, I also played many meaningful games against strong players, including against
grandmasters and international masters and high-rated anonymous players rated above 2500 (as well
as some over 2600). One thing quickly became apparent, almost no one had a prepared answer to
1.b4, which meant the risk of being at the receiving end at some preparation no longer existed, and
like me, they had to think for themselves. This developed into an advantage for me as my experience
with the opening grew and as I started working on the theory.
That being said, I do not think White cannot reasonably expect to get a tangible advantage after 1.b4.
However, there is a practical advantage for White in that playing the opening regularly, it will give a
greater familiarity with the theory, ideas, themes, typical tactics, and what makes sense and what does
not. In my games, I often saw Black playing ...a7-a5 when it only forced White to play what he
wanted to play anyway.
Statistics
Let’s take a look at which lines Black chose in my games:

1.b4 e5 2.Bb2 Bxb4 60 games 60.2 %

1.b4 e5 2.Bb2 d6 22 games 77.1 %
1.b4 e5 2.Bb2 f6 16 games 68.8 %
1.b4 d5 2.Bb2 Nf6 3.e3 13 games 76.9 %
1.b4 d5 2.Bb2 e6 12 games 58.3 %
1.b4 Nf6 2.Bb2 e6 3.b5 d5 13 games 69.2 %

31
1.b4 Nf6 2.Bb2 g6 3.c4 Bg7 4.Nf3 18 games 64.7 %
1.b4 a5 2.b5 27 games 85.4 %
1.b4 c6 2.Bb2 14 games 71.4 %

These are the separate overall numbers in terms of lines played more than ten times and my
percentage score as White. There are a few things to consider:
• Some lines morph into each other later, and I have not accounted for that in the stats.
• After 1.b4 e5 2.Bb2 Bxb4, I experimented with new ideas, some of which went horribly bad until
I took some time to analyze them more carefully before they started to work.
• There are many minor options not covered in the above stats because they were played so
infrequently.
• Oh yes, I love it when Black plays 1...a5.
Here is a look at some of my better efforts. I have left them unannotated as they are, after all, just
blitz games. I may later produce a bonus ebook of these and other exciting games with more detailed
annotations for those interested. Check at www.winningquicklyatchess.com for more details.

C.Hansen – (2500 player)

Lichess June 2021

1.b4 d5 2.Bb2 Nf6 3.e3 Bf5 4.Nf3 e6 5.b5 c5 6.c4 Be7 7.Be2 0-0 8.0-0 h6 9.Qb3 Nbd7 10.a4 Nb6
11.d3 Qc7?! 12.a5 Nbd7 13.Nbd2 a6 14.b6 Qc6 15.Rfc1 Rac8 16.Ba3 Bd6 17.cxd5 exd5 18.Nd4
c4 19.dxc4 dxc4 20.Nxc4 Qd5 21.Bxd6 1–0
An effective crush against a player who really struggled to find a good plan.

C.Hansen – (2500 player)

Lichess July 2021

1.b4 Nf6 2.Bb2 e6 3.b5 d5 4.e3 c5 5.Nf3 Bd6 6.c4 Nbd7 7.Nc3 0-0 8.Be2 b6 9.0-0 Bb7 10.d3 h6
11.a4 Qc7 12.h3 e5 13.cxd5 Nxd5 14.Qb3 Nxc3 15.Bxc3 e4 16.dxe4 Bxe4 17.Nd2 Bf5 18.Nc4
Rfe8 19.Rfd1 Bf8 20.Bf3 Rad8 21.Bc6 Re6 22.Rd2 Rg6 23.Rad1 Be7 24.Bxd7 Rxd7 25.Rxd7 Bxd7
26.Ne5 Rd6 27.Qxf7+ 1–0
A typical plan for Black, 12...e5, that gets punished dramatically.

C.Hansen – (2610 player)

Lichess September 2021

1.b4 d5 2.Bb2 Nf6 3.e3 Bf5 4.Nf3 e6 5.b5 Bd6 6.c4 h6 7.Nc3 c6 8.a4 a6 9.Be2 0-0 10.0-0 Re8
11.Qb3 dxc4 12.Bxc4 cxb5 13.axb5 a5 14.Rfc1 Nbd7 15.d4 Nb6 16.Be2 Ne4 17.Na4 Nxa4
18.Qxa4 b6 19.Rc6 Rb8 20.Rac1 Qe7 21.Ne5 Nf6 22.Nc4 Bc7 23.Ba3 Qd7 24.Ne5 Bxe5 25.dxe5

32
Nh7 26.Rd6 Qa7 27.Bf3 Ng5 28.Bc6 Rec8 29.Rcd1 f6 30.Rd7 Rc7 31.Rxc7 Qxc7 32.Bd6 Qc8
33.Bxb8 Qxb8 34.exf6 gxf6 35.Qd4 e5 36.Qd8+ Qxd8 37.Rxd8+ Kf7 38.Rb8 a4 39.Rxb6 Ne6
40.Bd5 Ke7 41.Bxe6 Bxe6 42.Ra6 Bb3 43.f4 h5 44.Kf2 exf4 45.exf4 f5 46.Ke3 Kd7 47.Kd4 Kc7
48.Kc5 Kb7 49.g3 Bd1 50.Ra5 Bc2 51.b6 Kb8 52.Ra7 Bd1 53.Kb4 Bb3 54.Rxa4 1–0
Black could obviously have resigned much sooner.

C.Hansen – (2480 player)

Lichess July 2021

1.b4 e5 2.Bb2 e4 3.b5 f5 4.c4 Nf6 5.e3 c6 6.a4 d5 7.Nh3 Bd6 8.cxd5 cxd5 9.Qb3 0-0 10.Nc3 Be5
11.Ne2 Bxb2 12.Qxb2 Nbd7 13.Nd4 Ne5 14.Be2 h6 15.Nf4 Qd6 16.h4 g5 17.hxg5 hxg5 18.Nh5
Nxh5 19.Rxh5 Qg6 20.Rh1 Be6 21.f4 gxf4 22.0-0-0 Rac8+ 23.Kb1 fxe3 24.dxe3 Nc4 25.Bxc4
Rxc4 26.g4 fxg4 27.Nxe6 Qxe6 28.Rh8+ Kf7 29.Rf1+ Ke7 30.Rhxf8 d4 31.R1f7+ Qxf7 32.Rxf7+
Kxf7 33.Qb3 1–0
This is one of the craziest games, castling queenside...

C.Hansen – (2610 player)

Lichess July 2021

1.b4 e5 2.Bb2 Bxb4 3.Bxe5 Nf6 4.c3 Ba5 5.g3 d5 6.Bg2 Be6 7.e3 c5 8.Bxf6 Qxf6 9.Ne2 Nc6 10.0-
0 0-0 11.d4 b6 12.Qa4 Rac8 13.Nf4 Rfd8 14.c4 cxd4 15.cxd5 dxe3 16.dxe6 Qxa1 17.exf7+ Kh8
18.Ng6+ 1–0
Not 100% correct, but 14.c4 was a nice practical shot and the conclusion was very satisfying.

C.Hansen – (2650 player)

Lichess July 2021

1.b4 e5 2.Bb2 Bxb4 3.Bxe5 Nf6 4.c3 Nc6 5.Bxf6 Qxf6 6.Nf3 0-0 7.e3 d5 8.d4 Bd6 9.Nbd2 Bf5
10.Be2 Ne7 11.0-0 c6 12.c4 Rfe8 13.Qb3 Rab8 14.Rfc1 h5 15.cxd5 Nxd5 16.Nc4 Bc7 17.Nce5 h4
18.Bd3 h3 19.e4 Bxe5 20.Nxe5 Nf4 21.exf5 hxg2 22.Bc4 Kh7 23.Qf3 Qg5 24.Bxf7 Rh8 25.Bg6+
Kg8 26.Qb3+ Nd5 27.Bf7+ Kf8 28.Bxd5 Qf4 29.Ng6+ 1–0
A sharp battle that was ultimately rewarded with a nice victory.

C.Hansen – (GM, 2540 player)

Lichess July 2021

1.b4 e5 2.Bb2 Bxb4 3.Bxe5 Nf6 4.c3 Be7 5.g3 d5 6.Bg2 0-0 7.Bxf6 Bxf6 8.e3 c6 9.Ne2 Nd7 10.d4
Nb6 11.Nd2 Bf5 12.0-0 Bd3 13.Re1 Nc4 14.Nf4 Nxd2 15.Qxd2 Ba6 16.Bf1 Bxf1 17.Rxf1 Qa5
18.a4 Rfd8 19.Rfb1 b6 20.Qd3 Rac8 21.h4 c5 22.Rb5 Qa6 23.Qf5 Qb7 24.a5 Qc6 25.Rab1 g6
26.Qd3 cxd4 27.cxd4 bxa5 28.Rxa5 Rc7 29.Ra6 Qc4 30.Qxc4 dxc4 31.Rxf6 c3 32.Ra6 c2 33.Rc1
Rb8 34.Raa1 Rb3 35.Kf1 a5 36.Rxa5 Rb1 37.Ne2 Rcb7 38.Ke1 1–0
A very smooth victory against a grandmaster who was never in the game.

33
 C.Hansen – (2570 player)
Lichess May 2021

1.b4 e5 2.Bb2 Bxb4 3.Bxe5 Nf6 4.c3 Be7 5.g3 Nc6 6.Bxf6 Bxf6 7.Bg2 d5 8.e3 Ne5 9.d4 Nc4
10.Nd2 Nxd2 11.Qxd2 Bf5 12.Ne2 0-0 13.0-0 c6 14.Nf4 b5 15.a4 bxa4 16.Rxa4 Qb6 17.Rfa1 a5
18.Nd3 Rfb8 19.h3 Be7 20.c4 Qb3 21.Ne5 Bb4 22.Qc1 dxc4 23.Bxc6 Ra6 24.Bd5 Bc3 25.R1a3
Qxa4 26.Rxa4 Rb1 27.Qxb1 Bxb1 28.Bxf7+ Kf8 29.Bxc4 Ra7 30.Bd3 Rb7 31.Bxb1 Rxb1+
32.Kg2 Rb2 33.Kf3 Be1 34.Nd3 1–0 Another straight-forward strategical win against a strong
player.
So, what can you expect from this book?
Rather than covering all lines, I have decided to present a repertoire for White, covering all the major
and most of the minor options for Black. Occasionally, some alternatives for White are covered where
it makes sense. In this, I have also included some coverage on what I call the Carlsen Method, named
so after Carlsen’s recent game against Nakamura from the Meltwater Classic online event. I was
impressed by the strategic idea that Carlsen introduced, and as seen above, I used it in some of my
own games, occasionally to significant effect.
As mentioned earlier in this chapter, White cannot expect an objective, theoretical advantage from the
opening when playing 1.b4. That does not mean that we will exclude ourselves from getting an
advantage. Particularly, suppose Black takes steps to “punish” White for the indiscretion of playing
b2-b4. In that case, it will often involve playing moves that would generally be termed as ill-
considered, such as pawn hunting with the queen without having any other pieces developed,
weakening the king position with an early ...f7-f6, exchanging central pawns for flank pawns, and so
on. These concessions allow imbalances that can turn the game in White’s favor, to a smaller or larger
extent, depending on the variation.
Finally, I have included a fair amount of original analysis, often starting early because conventional
continuations have proven unsatisfactory. Also, I have tended to prefer lines that look like what an
“orangutan position should look like” if several continuations were more or less equally good. But if
unconventional play is required to punish Black’s play, I have not hesitated to recommend that. This
approach can occasionally lead to very original and surprising positions that will require both players
to think creatively and out of the box. This is part of the fun when playing the Orangutan.
As you read this book, you may come across ideas and pieces that contain flaws and errors; when
encountering these, please do not hesitate to let me know by emailing me at
[email protected].
If you enjoyed the book, please leave a review where you bought the book or on Amazon; it will help
me as well as other potential readers.

34
 Chapter 1: 1...e5 – The Exchange Variation

We will start the theoretical coverage with the line played more frequently than any other line, both in
my games and in those by other players, the Exchange Variation. It is worth making this thought that
just because Black is opting for this line, it does not mean that he or she has prepared anything; it is
likely because it looks “normal” and rapid developing moves are involved in reaching a playable
position.
Minor Lines
1.b4 e5 2.Bb2
I should mention that White, of course, has the additional option of what Lichess’ Opening Explorer
calls the Bugayev Attack (more about Bugayev in the Introduction). Still, I refer to it as the Basman
Variation or St.George Attack (many will recall the St.George Defense is 1.e4 a6 2.d4 b5, which the
English grandmaster Tony Miles used to defeat the reigning world champion Anatoly Karpov in
1980), namely 2.a3. It is a perfectly playable option for White. The only attempt for Black to
demonstrate any kind of superiority from the opening is 2...d5, but even then, it is far from evident
that Black should be any better because White can enjoy many of the benefits of the Orangutan
without too many downsides:
A) 3.e3 is the true St.George Attack, and now:

a) 3...Be6 4.Bb2 f6 with a transposition to 3.Bb2 f6 4.e3 Be6 below.

b) 3...a5 4.Bb2 Nd7 5.c4 axb4 6.axb4 (White got himself in trouble after 6.Nf3 e4 7.Nd4 Ngf6
8.axb4 Rxa1 9.Bxa1 Bxb4 in Basman-Kopec, London 1979) 6...Rxa1 7.Bxa1 Bxb4 8.cxd5 with
chances to both sides.
c) 3...c5 4.Bb2 f6 5.bxc5 Bxc5 6.d4 exd4 7.Bxd4 Bxd4 8.Qxd4 Nc6 9.Qb2 when both sides have less

35
than an ideal pawn structure, but long-term, the weakness of ...f7–f6 could cause problems for Black.
d) 3...c6 4.Bb2 Bd6 5.Nf3 Nd7 6.c4 Ngf6 is another transposition.
e) 3...Nf6 4.Bb2 Bd6 5.c4 c6 6.Nf3 Nbd7

(another try is 6...Qe7 7.cxd5 cxd5 8.Nc3 a6 9.Na4!? (9.d4 e4 10.Ne5 Nbd7 11.Nxd7 Bxd7 was
better for Black in an online blitz game) 9...Nbd7 10.Be2 (but not 10.Nh4 g6) 10...0-0 11.0-0 with
chances to both sides), and here:
e1) 7.cxd5 cxd5 8.Nc3 (or 8.Be2 e4 9.Nd4 Ne5, S.Schweber-Bulcourf, Lomas de Zamora 1995, and
now 10.Qb3 Bb8 11.Nc3 would have led to an interesting position with chances to both sides) 8...0-0
(another option is 8...a6 9.Qb3 (9.Be2 0-0 10.0-0 (10.Rc1?! b6 11.0-0 Qe7 12.Nh4 Qe6 13.Nf3 Bb7
14.Qb3 Rfc8 and the chances are about even, Luzuriaga-Royer, CADAP corr 2000) 10...Re8 11.Rc1
Nf8 12.Na4 Ng6 13.d3 h5 14.Nd2 h4 looks pleasant for Black Kutuzov-Jumabayev, Moscow 2011)
9...Nb6 10.Na4 Nxa4 11.Qxa4+ Bd7 12.Qb3 Qe7 13.Be2 0-0 14.0-0 h6 15.d3 Bb5 16.a4 Bd7 with
chances to both sides) 9.Rc1 Re8 10.Qb3 d4 11.Ne2 dxe3 12.dxe3 Nf8 13.Ng3 Be6 14.Bc4 Bxc4
15.Rxc4 and White had a pleasant position in an online blitz game.
e2) White should probably stay away from 7.d4?! e4 8.Nfd2 Nf8!? 9.h3 (or 9.Nc3 Ng6 10.Qb3 Bc7
11.h3 0-0 12.a4 Be6 13.g3 Re8 14.cxd5 cxd5 15.a5 Rc8 gave Black a very pleasant position in
Vastrukhin-Grigoriants, Voronezh 2014) 9...Ng6 10.Nc3 0-0 11.g3 Re8 12.c5 Bc7 when Black’s
prospects on the kingside were clearly better than White’s on the queenside, Bernadskiy-Kuzubov,
Lvov 2017.
e3) 7.Be2 0-0 8.0-0 Qe7 9.d3 Re8 10.Nc3 a6 11.Qb3 dxc4 12.Qxc4 Nf8 13.Ne4 Nxe4 14.Qxe4 f5
15.Qh4 Qxh4 16.Nxh4 Be6 was Ooi-Buchenau, Chess.com INT 2020, and now 17.e4!? would have
given White an edge.
e4) 7.Nc3 0-0 (or 7...dxc4 8.Bxc4 0-0 9.Qc2 Qe7, and here White has an interesting idea: 10.Ng5

36
Nb6 11.Ba2 g6 12.h4 Bf5 13.Nce4 Nxe4 14.Nxe4 with approximately equal chances, but now Black
went wrong with 14...Rad8? 15.h5 Nd7 16.g4 Bxg4 17.hxg6 hxg6 18.Nc5 Kg7 19.Nxb7 Rh8 20.Rg1
Qh4 21.Qc4 and White was winning in Schmittdiel-Medunova, Liechtenstein 1994) 8.Be2 Re8 9.d3
Nf8 10.Rc1 Ng6 11.cxd5 cxd5 12.Nb5 Bb8 13.Qc2 Bd7 14.Nc7 Ba4 15.Qxa4 Bxc7 16.0-0 Bd6
17.Rfd1 h5 18.Qb3 with a pleasant position for White as tested in an online game.
B) 3.Bb2 is the more “Orangutan” choice for White. Now Black has tried several things:
a) 3...d4?! 4.Nf3 Nd7 5.e3 dxe3 6.dxe3 is pleasant for White.
b) 3...f6 is a natural alternative: 4.e3 Be6 5.d4 (5.Nf3 will transpose), and here:
b1) 5...e4 6.Nh3 f5 (6...Bxh3 7.Qh5+ g6 8.Qxh3) 7.c4 c6 8.Nc3 Nf6 when White can play 9.c5 (or
9.Qb3) 9...Be7 10.b5 (or 10.a4) 10...h6 11.Nf4 Bf7 12.h4 with chances to both sides, but where I
prefer White.
b2) After 5...Nd7, I prefer 6.dxe5!? (I think Black gets a good game after 6.Nf3 Bd6?! (6...e4!? is the
better move) 7.dxe5 (7.c4 dxc4 8.d5 Bf7 9.Bxc4 Ne7 10.e4 0-0 11.Nc3 a5 is fine for Black) 7...fxe5
8.Nbd2 with chances to both sides) 6...fxe5 (6...Nxe5 7.Nd2 Bd6 8.f4 (or the more normal 8.Ngf3
Ne7 9.c4 Nxf3+ 10.Nxf3 dxc4 11.Rc1 c3 12.Bxc3 0-0 13.Bd3 Qd7 14.Qc2 with a clear positional
advantage for White in D.Mueller-Pontoppidan, ICCF email 2016) 8...Ng4 (or 8...Nc4 9.Bxc4 dxc4
10.Qh5+ Bf7 11.Qg4 looks promising for White) 9.Qf3 and White’s position looks more
harmonious, particularly the knight on g4 is a bit odd) 7.Nf3 Bd6 8.Nbd2 Ngf6 9.c4 c6 10.cxd5 (or
10.Qc2!? 0-0 11.Ng5 Qe7 12.Be2 g6? (12...e4 was a much better choice) 13.Nxe6 Qxe6 14.e4 Rac8
15.cxd5 cxd5 16.Qb3 and White had a clear advantage in Zilberman-Brenner, Tel Aviv 2011)
10...Bxd5 11.Nc4 Qe7 12.Nxd6+ Qxd6 13.Qc2 0-0 14.Be2 gave White a pleasant position in
Letzelter-Hedin, Hersonissos 2017.
c) 3...Nd7, with another split in the path:
c1) 4.Nf3 Bd6 (4...e4!? 5.Nd4 Ngf6 6.e3 c6 7.c4 (The standard pawn break) 7...dxc4 8.Bxc4 Ne5
9.Be2 Bd6 10.Qc2 with a sharp position where White has to be a bit careful about his light squares
but otherwise has excellent chances) 5.e3 c6 (or 5...f5?! 6.c4 c6 7.cxd5 cxd5 8.Nc3 Ne7 9.Qb3 Nf6
10.Nb5 e4 11.Nxd6+ Qxd6 12.Nd4 Bd7 13.b5 and White had a positionally much better position;
the absence of the dark-squared bishop is going to be a major problem for Black, Kutuzov-
Kuznetsov, Moscow 2011) 6.c4 Ne7 7.Nc3 0-0 8.cxd5 cxd5 9.Qb3 e4 10.Nd4 Nf6 11.Rc1 Bd7
12.Be2 Rc8 13.0-0 Bg4 was played in V.Alekseev-Driamin, St Petersburg 2000, and now 14.h3 Bxe2
15.Ncxe2 would have been pleasant for White.
c2) A critical alternative is 4.e3 Ngf6, and now:

37
c21) 5.Nf3 Bd6 6.d4 (or 6.c4 dxc4 (6...c6 transposes to the lines we covered after 3.e3) 7.Bxc4 0-0
8.Qc2 Qe7 9.Nc3 a5 10.b5 Nc5 11.d4 Ncd7 as seen in Poley-J.Akesson, Gothenburg 2004, and here
White could have considered 12.Ng5!? h6 13.Nd5 Qe8 14.dxe5 Bxe5 15.Nxc7!? (15.Nxf6+ Nxf6
16.Nf3 is less committal) 15...Bxc7 16.Nxf7 Rxf7 17.Bxf7+ Qxf7 18.Qxc7 Nd5 19.Qd6 and with
rook and two pawns for the two minor pieces, White should be doing fine) 6...Qe7 7.c4 c6 8.Nc3 0-0
9.cxd5 cxd5 10.dxe5 Nxe5 11.Nxd5 Nxd5 12.Qxd5 Be6 (12...Rd8!?) 13.Qd4 f6 14.Be2 Rfd8?
(14...Rac8!?) 15.Qh4 Ng6 16.Qe4 and White had an extra pawn, Xiong-Gupta, Chess.com INT 2015.
c22) 5.c4, with another set of options:
c221) 5...a5 6.c5 g6 7.Nf3 e4 8.Nd4 Bg7 9.h3 Ne5 10.Be2 0-0 11.Nc3 Nh5 12.Qb3 axb4 13.axb4
Rxa1+ 14.Bxa1 c6 with chances to both sides, Feist Verhoeven-Pirs, Remote email 2012;
c222) 5...c5 6.cxd5 cxb4 7.Nf3!? (I think this is better than 7.axb4 Bxb4 8.Nc3 (8.Bxe5!? can be
considered) 8...0-0 9.Bc4 Nb6 10.Qb3 Bxc3 11.Bxc3 Nxc4 12.Qxc4 Nxd5 13.Bxe5 Be6 and White
was in trouble, Vastrukhin-Zhurikhin, Voronezh 2010) 7...Bd6 8.axb4 Nxd5 9.b5 with a typical
Orangutan position where I prefer White but where the chances are more or less even.
c223) 5...c6 6.Qb3 (6.Nf3 transposes to the 3.e3 lines above) 6...a5 (6...Bd6!?) 7.cxd5 cxd5?!
(7...Nxd5!?) 8.Nc3 axb4 9.axb4 Rxa1+ 10.Bxa1 d4 11.Bc4 Qe7 12.Nb5 dxe3 13.fxe3 Qxb4
14.Bxf7+ Kd8 15.Nf3 Ne4 16.0-0 Qxb3 17.Bxb3 is horrible for Black, Pasiev-Bivol, St Petersburg
2014.
2...e4

38
This move looks slightly ridiculous because it, without much justification, pushes the pawn forward
into enemy territory, where it will soon need protection. At the same time, Black no longer threatens
to capture on b4 because White will capture directly on g7. Of course, both of these «problems» are
remedied through Black playing ...Nf6.
A common beginner mistake is 2...Nc6? which loses a pawn after 3.b5 Surprisingly, in more than
10% of the games with Black playing the pawn-losing mistake, White fails to realize the opportunity
to win material is there. (and plays 3.a3 or 3.e3) 3...Nd4 4.e3 and now the pawn on b5 is protected,
and the knight is forced to move away from d4, allowing White to capture the e5–pawn next...
4...Ne6 5.Bxe5. Against lower-rated players, I encountered this mistake several times. Rather
interestingly, on lichess, I have seen games with players rated above 2600 make this mistake... We do
not need to analyze this further as Black has lost a pawn without the shadow of compensation.
A) Another try is 2...d5 3.Bxe5, and now 3...Nc6

39
(3...f6?! should not be played as 4.Bc3 d4 5.Bb2 Bxb4 6.Bxd4 Qxd4 7.c3 gives White a clear
advantage) 4.Bb2 Nxb4 5.a3 Nc6 (Another try is the peculiar-looking 5...Na6 6.e3 Nc5 (Black aims
to control the e4–square with his knights) 7.Nf3 c6 8.d4 (8.Be2 to keep d2–d4 in reserve is also
entirely possible) 8...Ne4 9.Bd3 Ngf6 10.0-0 Bd6 11.Ne5 Qb6 12.Qc1 Qc7 13.Nd2 Nxd2 14.Qxd2
Ne4 (14...Be6 15.f4 gives White something resembling a Colle Attack where White has exchanged
the b-pawn for Black’s e-pawn, something that does not happen in Colle; I think White chances are
preferable) 15.Qe2 and with the option of breaking with c2–c4, White has the somewhat better
chances, Hess-Yordanova, ICCF email 2018) 6.e3 Nf6 7.Nf3, and here Black has tried several of
alternatives:
a) 7...Be7 8.c4 0-0 9.cxd5 Nxd5 10.d4 and White has an extra pawn in the center and better chances.
b) 7...Na5!?, making it more difficult for White to play c2–c4 and thus preventing the direct exchange
of another of Black’s central pawns 8.d3 Be7 9.c4 0-0 (9...dxc4 10.Qa4+ c6 11.dxc4 0-0 12.Nbd2 is
probably also close to even though I prefer White’s position) 10.cxd5 (or 10.Qc2 c5 11.Be2 with
about even chances) 10...Qxd5 (10...Nxd5!? may improve) 11.Nc3 Qh5 12.d4 Be6 13.Be2 Nc4
14.Qc2 Qa5 15.0-0 Nxb2 16.Qxb2 with a small plus for White who has a nice center whereas Black
has the bishop pair, Myrberg-Rohde, Poland 2001.
c) 7...Bd6 (the natural square for the bishop) but 8.c4 0-0 9.d4 Bf5 10.Nbd2 Re8 11.Be2 a6 12.0-0
Rb8 13.Rc1 dxc4 14.Nxc4 and with his extra central pawn, White has the better chances, Poschmann-
J.Rodriguez, IECC email 2003.
B) 2...Qf6?! The queen is poorly placed on this square, but it is not an outright mistake, nor does it
lose material. 3.Nf3 Nc6 4.b5 Nd4 5.Nxd4 exd4 6.c3!? Bc5 7.cxd4 Bxd4 8.Bxd4 Qxd4 9.Nc3 White
has a clear advantage thanks to a small lead in development, the ability to quickly mobilize the
remainder of the pieces to start creating threats.
C) 2...Qe7!? Another peculiar-looking move, but this move makes a lot more sense than the

40
previously covered queen move. 3.b5 d5!

(Best! A player named Ziese has instead opted for 3...f5 instead, for instance, 4.e3 Nf6 5.Be2 d6 6.c4,
and we have reached some kind of English Opening where Black has spent time on the unproductive
...Qe7 and White has the better chances. If Black wanted this kind of set-up, then 1.b4 e5 2.Bb2 d6
followed by ...f7–f5 is a better choice. 3...Qb4?! Black should not play this. 4.Bxe5 d6 5.Bc3 Qxb5
6.Nf3 gives White a pleasant edge due to Black’s vulnerable queen) 4.e3 Nf6 5.Nf3 e4 6.Nd4 a6
7.a4 axb5 (or 7...c5 8.bxc6 bxc6 9.Nb3 c5 10.d3 where Black has invested a lot of time in pushing
pawns but is actually doing rather well) 8.axb5 Rxa1 9.Bxa1 Nbd7 10.d3 Qe5 11.Nd2 with chances
to both sides. Black has to be on the alert to various discovered threats against the queen on e5, but
otherwise, Black is doing okay. 2...Bd6 Another ridiculous-looking move, but the idea is to scoot the
bishop back to c7 after playing ...c7–c6. 3.c4 c6 4.Nf3 Qe7 5.a3 Nf6 (or 5...Bc7 6.e3 d6 7.d4 e4
8.Nfd2 f5 9.Be2 Nd7 10.Nc3 and White is marginally better, but, of course, Black’s position is
entirely playable) 6.e3 Bc7 7.Nc3 (or 7.d4 d6 (7...e4!?) 8.Be2 0-0 9.Nc3 Nbd7 10.d5 and White has a
small plus; Black has opted for some sort of Old Indian style set-up where the queen on e7 and the
bishop on c7 have switched places, Schulze-Just, Nuremberg 2003) 7...0-0 8.Qc2 d6 9.Be2 Re8 10.0-
0, and White has no more than a tiny plus.
3.c4 Nf6 4.a3
White should avoid in this particular position, for example, 4.b5?! a6 5.a4 d5 6.cxd5 (or 6.e3?! Nbd7
7.cxd5 Nxd5 and Black has a good game; the d3–square can quickly become a problem after ...Nb4
and ...Nc5) 6...Nbd7 7.Nc3 Nc5 8.g3 Bf5 9.Bg2 Qd7 and Black has a good position, where White is
somewhat cramped. The development of the remaining pieces is far from simple.
4...a5
Black is trying to force White to play b4–b5 to provide Black with access to the c5–square. An
alternative is 4...c6 5.e3 d5 6.cxd5 (or 6.Nc3 Be7 7.Nge2 dxc4 8.Nd4 Nbd7 9.Bxc4 with an

41
interesting position where both sides have a share of the chances) 6...cxd5 7.Bb5+ Nc6 8.Ne2 (or
8.d3 a5) 8...Bd6 9.d3 0-0 10.dxe4 dxe4 11.Bxc6 bxc6 12.Nd2 a5 13.Nc4 Bc7 with about equal
chances.
5.b5

5...d5
Two alternatives are 5...Be7 6.e3 0-0 7.d4 c6 8.d5 cxd5 9.Nc3 d6 10.Nxd5 Nxd5 11.Qxd5 Bf6
12.Rb1 Bxb2 13.Rxb2 Qf6 14.Qd4 with a position that is objectively even as seen in Kural-J.Jensen,
ICCF email 2018. 5...Bc5 6.e3 0-0 7.Nc3 Re8 8.Nge2 d6 9.Ng3 Nbd7 10.Qc2 Qe7 11.Be2 c6 as
played in Lapshun-Papp, Budapest 2007, and now 12.0-0 would have been comfortably better for
White.
6.e3 Nbd7 7.cxd5 Nxd5
Also, 7...Nc5 has been tried: 8.Nc3 Bf5 9.Bc4 Nfd7 10.Na4 Qg5 11.Kf1 h5 12.Nxc5 Bxc5 13.Qc2
Nb6 14.h4 Qg6 was Muri-Tsygankov, ICCF email 2012, and here 15.Bb3 Bd6 16.a4 would have
given White a small plus, but it is clear that Black has decent compensation for the sacrificed pawn.
8.d3 exd3 9.Bxd3 Nc5 10.Bc2!?
This is better than 10.Be2 Bf5 11.Nf3 Nb6, which is fine for Black.
10...Qd7 11.Qe2

42
White protects the b5–pawn without allowing Black access to the b4–square and prepares the
development of the remaining pieces.
11...Bd6 12.Nd2 0-0 13.Rd1 Nb6 14.Ngf3 and White had a pleasant position in Kural-Selen, ICCF
email 2016.
The Magnus Method
1.b4 e5 2.Bb2 Bxb4 3.Bxe5 Nf6 4.c3

While this move is not new, the concept introduced by Magnus Carlsen in this variation is. White
voluntarily hands over his bishop pair; in return, he gets a strong center. It is difficult for Black to use
the bishop pair because the center is closed, and White decides when it should be opened. Also, with

43
Black’s dark-squared bishop staring at a wall of white pawns on dark squares, sometimes c3–d4–e3–
f2–g3–h2(or -h4), it is not a very good piece, and Black often struggles to figure out what to do with
it.
4...Be7
Black has several alternatives that we need to discuss at this point:
a) 4...Ba5!?

Considering the headaches Black occasionally face, when the bishop ends up on f6, this bishop retreat
makes some sense, but this is only so if Black makes a concerted effort to find a use for it on the
diagonal because sometimes it is just looking foolish on b6, staring at White pawns on d4–e3–f2, and
being in a worse position than on f6. Now White has a few options:
a1) 5.Qa4!? Nc6 6.e3 d6 7.Bg3 Qe7 8.Bb5 Bd7 9.Nf3 Bb6 10.d4 Ne4 11.Qc2, and the chances are
close to even, but his bishop on b6 looks quite ridiculous.
a2) 5.g3?! is a move that I have played on several occasions myself. Still, if Black follows up
accurately, he gets a reasonable position where White has plenty of opportunities to go wrong. 5...0-0
(or the normal 5...d5 6.Bxf6 Qxf6 7.Bg2 Be6 8.e3 c6 9.Ne2 Nd7 10.d4 0-0 11.0-0 Bf5 12.Nd2 Rfe8
13.Re1 g5 14.Qc1 (or 14.Nb3 Bc7 and Black is ready to attack on the kingside) 14...Rac8 15.Qb2 a6
16.Nc1 c5 and Black has no reason to complain) 6.Bxf6 Qxf6 7.Nf3 Re8 8.Bg2 c5! (Making it
difficult for White to play the desired d2–d4 and giving purpose to the bishop on a5, which, if all else
fails, can slide back to c7) 9.0-0 Nc6 10.d4 (10.e3 d5 11.d4 Bg4 is annoying for White) 10...b6 and
White has a hard time hanging on to his nice center; this line is the reason why I have stopped playing
5.g3.
a3) 5.e3!? 0-0 (If 5...Nc6 then 6.Bxf6 Qxf6 7.Nf3 Ne7 8.d4 0-0 9.Bd3), and here:
a31) 6.Qa4! (This queen move is better than the alternatives) 6...Nc6 7.Bxf6 (of course, White can

44
also retreat with the bishop to g3, but I feel this is not ideal because White will struggle with than
bishop if Black plays something like ...d7–d5, ...Ne4, followed by, at some point, ...h7–h5–h4, e.g.,
7.Bg3 d5 8.Be2 Re8 9.Nf3 Ne4 10.0-0 a6 11.Rc1 h5 and Black has the initiative) 7...Qxf6 8.Nf3

8...d5 (8...Qg6!? is interesting when White can consider 9.h4!? h6 10.h5 Qf5 11.Na3 Bb6 12.Nc4
Bc5 13.d4 d5 14.Ncd2 Bd6 with a position that is probably more or less equal; note how many moves
Black have used on the dark-squared bishop, f8–b4–a5–b6–c5–d6, while White has spent a few
moves to get the b1–knight to d2 via a3–c4) 9.d4 Bf5 10.Bb5 Bb6! (tempting but terrible is 10...Bxb1
11.Rxb1 Bxc3+ when Black has won a pawn, with a check(!), for the time being, but the bishop on c3
is in serious trouble: 12.Ke2 a5 13.a3 Na7 14.Qb3 Bb4 15.Bd3 Bd6 16.Qxd5 and White has a clear
advantage) 11.0-0 Rfd8 12.Nbd2 Ne7 13.Be2 with a position that the computer assesses as
approximately equal, but the computer really likes the bishop pair and routinely overestimates those
bishops’ value. I like White’s position slightly more.
a32) 6.Bxf6?! Qxf6 7.Nf3 d5 8.Be2 c5 9.0-0 Bc7 10.d4 c4 11.Nbd2 (an improvement over 11.Na3?
a6 12.Nc2 Bf5 13.Nd2 b5 14.Bf3 Qd6 15.g3 Ba5 where Black has a massive advantage in Lebel-
Gluckman, Bled 2002) 11...Qe7 12.Qb1 a6 13.a4 f5 and White has a passive and depressing position.
a33) 6.Qf3 Ne8! 7.c4 c5 8.Bc3 Nc6! and Black has a lead in development and the overall better
position.
b) 4...Nc6 is an interesting move that I have faced a couple of times, but White can reach a good
position with accurate play, something I could not figure out until I had analyzed it more carefully:
5.d4!?

45
Discovering Diverse Content Through
Random Scribd Documents
 IRODALMUNK S A KÜLFÖLD.

I.

Valamelyik németországi szinházban egyszer egy uj operettet

adtak elő, Fogaras szépei czimen. Az uj operett zenéjét egy
Magyarországból elszármazott muzsikus szerzette, szövegét pedig
Mikszáth Kálmán egyik legszebb regényéből egy ismert bécsi
librettó-gyáros szerkesztette össze. Az uj operettnek nagy sikere
volt; a komponistát és a szövegirót nem győzték eléggé ünnepelni.
Hanem a helybeli Sarceyt, ugy látszik, untatta, hogy tulontul sok
dicséretet kell leirnia, s hogy valamelyest könnyitsen kritikusi
lelkiismeretén, nem állhatta meg, hogy legalább egyet ne rugjon a
felé az iró felé, aki neki a legidegenebb volt. Bókkal halmozta el a
zeneszerzőt s aztán ilyenformán folytatta: „a Mikszáth név nekünk
csak egy magyar falut jelent; hanem ami a Léon Viktor müvészi
munkáját illeti, ó, azt nem lehet eléggé magasztalni!“ Mindent
dicsért a kisebb körben bizonyára rettegett F. B. ur; lovaggá ütötte
és zenegrófnak nevezte ki elszármazott hazánkfiát, akinek a neve
minket nem érdekel; hozsannát zengett a derék – bécsi illetőségü –
szinházi iparosnak, aki „szinre alkalmazás“ czimén ügyesen ácsolja
össze azt a sok szépet, ami mind másoknak jutott eszébe; de kitört
belőle az őserő és csak rugni tudott a felé a magyar iró felé, akinek a
képzelete virágaiból drótozták össze mindazt, ami ebben az
operettnek nevezett vásári mutatványban a megkülönböztető valami,
mondjuk röviden: a lélek volt.
 Abban, ha valaki egy szép regény irásával alkalmat nyujt a
szinházi iparczikkek szállitóinak – akik ma már végképpen
„eldifferencziálódtak“ az irodalomtól – hogy más szétrágni való hijján
az ő termésén élősködjenek: ebben a puszta tényben talán még az
F. B. betüjegyeket használó szigoru idegen se találhatott semmi
megvetni valót, a tudományos vizsgálódás semmiféle
mikroszkópjával sem. Azzal se szolgált rá Mikszáth Kálmán ennek a
szigoru idegennek a szánakozására, hogy olyan irodalmi vétket
követett volna el, amely nem állotta volna ki az ő kritikáját; mert
hiszen a szigoru idegen – a német nemzeti öntudat egész
felsőbbségével és az efféle felsőbbség birtokában gyönyörködő
elmék gunyos finnyásságával – elzárkózott Mikszáth munkájának
megismerése elől: a Mikszáth név neki csak egy magyar falut jelent,
Mikszáth munkáit tehát nem tartotta érdemesnek elolvasni. Azért
bizvást meg lehet állapitani, ami az idegen lenézést sugárzó
vallomásából tisztára kiolvasható: ez a rugás annak idején nem
Mikszáth Kálmánnak szólt, hanem mindnyájunknak, akik magyarok
vagyunk.
Nem az első rugás volt ez és nem az utolsó. Az F. B. urak száma:
légió. És nem is valami különös jelenségképpen emlegetem itt ezt az
esetet, hanem mint gyönyörü példáját annak a – nem csupán
gyanakodásnak és bizalmatlanságnak, hanem – a vakságig eljutó
elfogultságnak és gyülölködésnek, amelylyel milliók és milliók itélnek
meg bennünket – mindenkit és mindent, aki és ami magyar –
nemcsak Ausztriában és Németországban, hanem most már az egész
külföldön.
Akik ebben a gyakori jelenségben pusztán németgyülöletet
láttak: azokat Björnson és Tolsztoj példája alaposan kiábrándithatta.
Ha Björnson, akinek az irodalmi müködése életének utolsó
korszakában már csak a demagógok utszéli szólamainak vastag
felkiáltójelekbe foglalása volt, Victor Hugót és Zolát utánzó szinész-
pózzal szavalhatta el, hogy: ő nem ül le azon a helyen, ahol Apponyi,
a tótok zsarnoka ül, – ha Tolsztoj leirhatta azt a hihetetlen
tájékozatlanságból eredő mulatságos tévedést, hogy Apponyi vallási
türelmetlenségből üldözi a katholikus tótokat: akkor nem ámithatjuk
többé magunkat azzal, hogy a külföldön csak a német gyülölködés
dolgozik ellenünk, hanem át kell látnunk, hogy a magyargyülölet
olyan lelki betegség, amely már egész Európaszerte elharapózott.
Messze vezetne tárgyunktól azt vizsgálni, honnan eredt s hogyan
terjedt el ilyen rettenetesen ez a ránk nézve kétségtelenül káros s
egyre általánosabb gyülölködés, továbbá az a még általánosabb – a
tanultakat is megvesztegető, tehát még károsabb – előitélet,
idegenkedés és elfogultság, amelylyel mi magyarok most már
mindenfelé találkozunk. Ehelyütt arra kell szoritkoznunk, hogy
összegezzük a véleményünket, amelynek senki tapasztalata nem fog
ellentmondani s egyszerüen megjegyezzük, hogy ez az előitélet
csakis politikai okokból ered s – bár egyebekben is megnyilatkozik –
nem csak alapjában, hanem egész valóságában pusztán politikai
tényező. Belső ellenségeink és szövetséges, de szintén nem
barátságos szomszédaink hasznosnak vélték alaposan elrágalmazni
bennünket a külföld előtt, s minthogy erre a munkára nem sajnálták
sem a pénzt, sem a fáradságot, sikerült elérniök a czéljukat; és –
nincs tovább.
Minket a kérdésnek egy másik részlete érdekel. Az a részlete,
hogy mi magunk miképpen reagálunk arra az igazságtalanságra,
amelylyel most már mindenütt találkozunk.
Tökéletesen azon a módon reagálunk, ahogyan reagáltunk arra a
végtelen közömbösségre, amelylyel századokon át találkoztunk. A
külföld azelőtt egyszerüen nem vett észre bennünket; és mi nem
győztük bámulni az idegen világot, amely olyan nagy, hogy nem
kellünk, nem létezünk neki. Most már lenéz és gyülöl bennünket; és
mi annál nagyobb tisztelettel adózunk neki. Mióta tudjuk, hogy:
lenéz és gyülöl, azóta irányában érzett tiszteletünk nem ismer határt.
Mértéktelen, gyermekes hiuságunk annyival inkább szomjazza a
külföld figyelmét és elismerését, minél határozottabb elutasitással
viszonozza a külföld epedő vonzalmunkat.
 Viszonyunk a külfölddel mindig olyan természetü volt, hogy a
japániak nevetnének rajtunk, – ha ismernének. Viszonyunk sokáig
semmiben sem különbözött attól a viszonytól, amelyben Pizarro állott
a pérui vadakkal. Pizarro olcsón, nevetségesen olcsón megvásárolta
a vadaktól azokat az értékeket, amelyeket a természet adott nekik: a
szinaranyat, s mindazt, ami nem kevésbbé értékes, mint a szinarany;
viszont drágán, rettenetesen drágán eladta nekik a rossz, a félig-
meddig használhatatlanná vált, a kimustrált fegyvereit… hadd
higyjék, hogy hadakozhatnak vele! Minthogy semmi iparunk nem
volt, mi vásároltuk meg a legdrágábban a külföld legrosszabb
iparczikkeit, és boldogok voltunk, ha a külföldön eladhattuk,
szöszért-borért, a nyersterményeinket. Később, mikor a külföld
fölismerte életképességünket – nem az életrevalóságunkat!… a jó
magyar szót itt nem használhatjuk – és arra méltatott bennünket,
hogy kihasználja a szegénységünket: viszonyunk bensőbbé vált.
Uzsora-kölcsönökkel tisztelt meg bennünket, amelyeket siettünk
elczigányozni, hogy ujabb uzsora-kölcsönöket szerezhessünk kitünő
pártfogónktól. Még később, legutóbb, ha azon mozgolódunk, hogy
egy kicsit megerősödjünk, ha olyan valamit cselekszünk, ami előtte
érthetetlen és nem tetszetős, vagy ha nem is mukkanunk, de
olyasmit hitetnek el vele rólunk, amit magának megenged, de nem
enged meg nekünk, azzal büntet meg bennünket, hogy visszaküldi a
papirjainkat, megvonja tőlünk uzsora-kölcsöneinek áldásos
jótékonyságát, arra figyelmeztet bennünket, hogy Ausztriának adósai
vagyunk, viselkedjünk hát vele szemben illedelmesen, felmondja a
barátságot, biztosit bennünket változatlan közömbösségéről,
sulyosbitva ezt uj keletü idegenkedésével, növekedő lenézésével és
megtisztelő gyülölködésével, mi pedig kesergünk, kétségbeesünk,
erőlködünk, hogy igazoljuk magunkat, rajta vagyunk, hogy ujra vagy
talán végre-valahára először, kegyesen észrevegyen bennünket,
kelletjük magunkat, epedünk érte, egyre jobban tiszteljük és
igazságtalanságáért csak még inkább tiszteljük, verejtékezünk, hogy
pártfogására méltóknak mutatkozzunk, és viszonzatlan
szerelmünkben, egyre több keservvel teli viszonyunkban
változatlanul mindig a rövidebbet huzzuk.
 Tanulni nem tanultunk tőle, mint a japánok. Nem mentünk el
meglesni arzenáljait és főképpen kulturája arzenálját – hogy
viszonyunk: egyenlő fegyverekkel vivott harcz legyen! – ellenben
iszonyuan erőlködünk, hogy magunkra irányozzuk a figyelmét, hogy
fölébreszszük benne azt az érdeklődést, amelyet csak hiuságunk
szomjaz és kicsikarjuk elismerését azzal, ami itthon – magától terem.
Például: nem a készültségünkkel, ami nincs, nem az erőnkre
támaszkodó önérzetünkkel, amely még csak a jövő zenéje, hanem: a
tehetségeinkkel.
És mikor az aggkorában meggyöngült elméjü Björnson,
veszekedési mániájában felbőszülten ekhózta azokat az
ostobaságokat, amelyeket ellenségeink adtak a szájába, mi nem
nevettük ki a tudatlanságban megőszült népéletrajzoló rémes
tájékozatlanságból eredő okvetetlenkedését, komikus haragját és
puffogó szavait, mi csak lamentálni tudtunk azon, hogy egy ilyen
nagy elme, noha egy cseppet se ismer, ennyire félreismer
bennünket, egymást okoltuk a dementia senilisbe jutott öreg ember
eltévelyedéséért, ádázódtunk, hogy mindez semmit sem von le
azokból a halhatatlan irodalmi érdemekből, amelyeket a német
kiadók az ő safe depositjaként őriznek, tiszteletünk csak növekedett
iránta, minél nagyobbakat rugott a magyarságon, annál inkább
növekedett, azért ő nekünk mégis csak a „norvég óriás“ maradt;
mióta ok nélkül tombolni kezdett, nekünk óriásibb volt, mint valaha.
Nem is illett volna, hogy nagyságának a méreteit vizsgálgassuk.
Ehhez jobban kellett volna emlékezni a szindarabjaira és jobban
kellett volna ismerni egyéb munkáit. De az emlékezetünk sohasem
volt jó és a sokat olvasás soha se volt kenyerünk… hát csak inkább
elismertük, hogy ő az utolsó igazi próféta és hosszasan el-
elkeseregtünk azon, hogy ez egyszer, véletlenül éppen a mi
rovásunkra téved.
Imponált nekünk, hogy a szava olyan messzire elhallatszott.
Irigyeltük. És egy kis eszmetársulással eszünkbe jutott, hogy: ime, a
magyar iróknak soha se volt ilyen világraszóló tekintélyük!… De hát
honnan is van az, hogy a külföld forditásban sem akarja észrevenni,
nem becsüli meg és nem olvassa a mi iróinkat? Akiket különben mi
magunk se becsülünk meg eléggé.

II.

Keserü igazság, de igazság, hogy a külföldnek soha se kellettek a

magyar irók. Mert hogy mindenütt akadtak irástudók és más finom
lelkü emberek, néhol sokan, akik érdemök szerint méltatták Petőfit,
Aranyt, Madáchot, ez még nem a külföld. A külföld: a külföldi
nagyközönség.
Ez, valljuk meg, soha se méltatta a mi legnagyobbjainkat sem. A
mi büszkeségeink soha se váltak a külföldi nagyközönség előtt jól
ismertekké, népszerüekké, igazán „világhirü“-ekké; nevök soha se
lett olyanná, amelyet millió és millió külföldi, minden kabátos ember,
minden ujságolvasó ismer; munkáikat csak a legmüveltebbek
olvasták el, könyveik forditásait soha se vásárolták sok példányban.
Jókait minden európai nyelvre leforditották; de munkái
Németországban se leltek annyi olvasóra, amennyire sok igen
közepes iró, és Francziaországban soha se értek meg két kiadást,
ami azt jelenti, hogy ezer vevőre nem találtak.
Hogy régebben igy volt, ennek a jelentőségét még sokféle
magyarázattal kisebbithetjük. Régente a propagálás eszközei
primitivek voltak. Nagyjaink nem igen találtak elég jó forditókat.
Ország és ország közt nem volt olyan élénk az összeköttetés, mint
ma. Nagyobb volt az exkluzivitás, az idegenkedés a más nyelven iró
jelesekkel szemben.
De azóta nagyot változott a világ. És mégis, Mikszáth-tal ugyanaz
történt a külföldön, ami Jókaival.
Pedig a nagyközönség ma már mindenütt olvassa az idegen
irókat is. Az orosz, az északi, az olasz, a spanyol iróknak temérdek
olvasójuk van minden országban (a franczia, angol és német irókról
nem is szólva). Kis nemzeteknek is vannak világhirü, mindenfelé
nagyon olvasott iróik. Van még a lengyelnek is; csak éppen a
magyarnak nincs.
Mit tudnak ezek a külföldi irók: a svédek, a norvégek, a
hollandok, a dánok, a lengyel Sienkievic – aki például meglehetősen
másodrangu munkával hóditotta meg az egész világot – mit tudnak
mindannyian, a mit a magyar irók nem tudnak?
Nemzeti elfogultság szól belőlünk, amikor azt állitjuk, hogy: pedig
nekünk is vannak olyan iróink, akik kiállják a versenyt a népszerü
külföldiekkel?
Még inkább feltünő ez a jelenség, ha egyfelől az irodalom mai
munkásságát, másfelől az iróknak a nagyközönséghez való viszonyát
tekintjük.
Az irodalom világszerte a korszakonkint el-elmuló, majd ujra meg
ujra jelentkező dekadenczia tüneteit mutatja. Az élő irók között igazi
nagyságok, akik előtte járnának koruknak és meghatározott
eszmények felé vezetnék a szellemi világot, nincsenek. Az utolsó
ilyen nagy iró Tolsztoj volt (minden nagy tévedése, minden
fanatizmusa, minden – kellő tudás hiányából eredő – naivitása
ellenére).
Bizonyára vannak a mai irodalomnak is kitünő, sőt nagynak
nevezhető irói. De a nagyokként emlegetett irók legtöbbje, noha
világhirnek örvend, csak talmi nagyság.
És mégis olyan sikerben van részük, aminőről az igazán nagy
elődök nem is álmodhattak.
Nevük olyan általánosan ismertté vált, könyveik olyan
példányszámban fogynak el, akkora olvasóközönségre tettek szert,
hogy a multban hiába keresnénk hasonló példákat.
Igaz, hogy eleve, az anyanyelvükön is nagyobb
olvasóközönséghez szólnak, mint a mi iróink. Igaz, hogy a reklám
ma már az irodalomban is rendkivüli szolgálatokat tesz. Igaz, hogy
ezeknek a talmi nagyságoknak meglehetősen segitségére van a
külföldön egyre növekedő szellemi csereforgalom.
De miért, hogy a velök való versenyben a mi jeleseink ma sem
tudnak érvényesülni?

III.

Miért nem érvényesülnek a mi jeleseink a külföldön? Miért nem

kell a külföldi nagyközönségnek a magyar iró, és éppen csak a
magyar iró nem, a legnagyobbjaink sem? – erre a nem minden
érdekesség nélkül való kérdésre, amely egyébként inkább csak a
hiuságunkat izgathatja és sokkal kevésbbé az önérzetünket, már
többször lehetett hallani vagy olvasni olyan feleleteket, amelyek
nyilván nem állhatnak meg.
Sokan igy okoskodtak:
– Kevesen vagyunk magyarok, a nyelvünket magunkon kivül
senki se ismeri, jeleseink többnyire rossz vagy gyönge forditókra
találtak, akik nem tudtak róluk hü képet adni, valójában a
tolmácsolás után is ismeretlenek maradtak, és bizony még sokáig
tarthat, amig a kényelmes és minden idegentől huzódozó más nyelvü
olvasó alaposan megismeri, következésképpen méltatni tudja őket.
Erre az okoskodásra a tapasztalat alaposan ráczáfol. De hiszen a
lengyel nyelvet se beszéli és érti senki a lengyeleken kivül és azért
még a meglehetősen másodrangu Sienkievic is meg tudta hóditani
az egész világ olvasóközönségét! A dán is kicsiny nemzet; a dán
irónak se könnyü a külföldre eljutnia és a forditásban is
meghóditania az idegen olvasót, de azért a kitünő Jacobsent mégis
minden nyelven olvassák!
 Mások, a kishitüek hamarosan elhitték, amit osztrák
szomszédaink találtak ki – ha nem is éppen az osztrák közvélemény,
de azok az osztrák irók és ujságirók, akiknek erre a közvéleményre a
legnagyobb hatásuk van, noha a világirodalomban teljességgel nem
tartoznak a világitó fáklyák közé –:
– Hja, a magyar irodalom még nincs azon a fokon, amelyen már
méltó volna a külföld érdeklődésére!
De hiszen a külföld nem szokott fukarkodni érdeklődésével
olyankor sem, amikor kétségtelenül közepes irodalmi termékekről
van szó! Egész sereg franczia, angol és német irót nevezhetünk meg,
akiknek a munkáit idegen országokban is mohón olvassák, jóllehet
kétségen kivül minden tekintetben jelentéktelenebbek, mint a mi
nagyjaink – és ezt még a rosszakaratu elfogultság se tagadhatja.
Ez is, mint amaz, elfogadhatatlan magyarázat. És a hasonló
tartalmu megjegyzésekkel nem érdemes bővebben foglalkozni, vagy
pláne, példákra hivatkozva vitázni.
Mindamellett kell valami okának lennie, hogy iróink a külföldön
nem tudnak tért foglalni. Mi ez az ok?
Ezt ugy tudhatjuk meg, ha először megfigyeljük: melyek azok a
külföldi munkák, amelyek hazájukon kivül, forditásban is
népszerüekké tudtak válni, és másodszor, összefoglalva ezeket a
megfigyeléseket, megkeressük: mi a közös vonás azokban a
müvekben, amelyek idegen országokban is meg tudták szerezni a
nagyközönség kegyét?
Példák emlegetése nélkül is meg lehet állapitani a következőket:
Az angol irók java a legtöbbször nem is jut el a kontinensre. Mig
a Conan Doyle-féle ponyvairodalmat és a Rider Haggard-féle, enyhén
szólva alig közepes regényirókat temérdek franczia, német és
minden nemzetbeli olvassa, a kiváló angol irókat vagy le se forditják
idegen nyelvekre, vagy nem igen veszi észre a külföldi közönség. Az
igazán kiválók közül mostanában csak az egy Kiplingnek sikerült
külföldön is népszerüvé válni.
A franczia irodalom exportálja a legtöbbet. De mig számtalan
franczia irodalmi iparos van, akiknek a munkáit a világ minden
részében ismerik és élvezik, mindig van a franczia irodalomban több
elsőrangu iró, akiket a külföldi nagyközönség egyáltalán nem ismer,
akiknek a munkái soha se jelennek meg idegen nyelven, vagy ha
kivételesen le is forditják ezeket, a külföldön könyveik nem hatnak.
Az orosz irók közül már a gyöngébbek is nagy közönségnek
örvendtek az egész világon, amikor a leghatalmasabbak egyikét,
Goncsárovot, végre fölfedezték a németek meg a francziák, és
forditgatni kezdték – eleinte csak kivonatosan.
Az északi irókat mindenfelé olvassák. De vannak kitünő északiak,
akik a hazájukon kivül majdnem egészen ismeretlenek maradtak,
noha értékesebb dolgokat alkottak, mint sok honfitársuk, akik
mindenütt népszerüek.
A ma élő olasz irók közül a legkülönbet, Vergát, nem ismerik
olyan sokfelé és távolról sem oly jól, mint a meglehetősen
jelentéktelen D’Annunziot és több más olasz középszerüséget.
Alarcont, az ujabbkori spanyol irodalom legnagyobb alakját, csak a
halála után kezdték az idegen országokban is megismerni, mig igen
harmadrangu spanyol irók már a föllépésük idején népszerüekké
váltak a külföldön is.
A német iróknak végül igen nagy közönségük van mindenfelé,
ahol németül beszélnek, de forditásban csak kevesen váltak közülök
idegen földön is ismertekké. És ez a kisebbség véletlenül
nagyobbrészt nem a legjobb iróikból került ki.
Mi következik ebből?
Az, hogy nem a leforditott munkák értékétől függ, ellenkezőleg,
az iró irodalmi fajsulyától teljesen függetlenül történik, hogy az
idegenben is bemutatott munkát és iróját a külföldi közönség
megkedveli-e. Az idegen országokban népszerüekké válhatnak
nemcsak a kitünők, hanem a középszerüségek, sőt a csak félig-
meddig irók is. Máskor a legkülönbet se veszi észre, vagy ha
kivételesen el is olvassa, nem tudja méltatni a külföldi közönség. Az
idegenben nem méltatott kitünőek száma igen nagy; azoké, akik
nem érdemelnek különösebb figyelmet s a külföldön mégis
népszerüekké válnak, még nagyobb.
De ha nem az iró értékétől függ, mitől függ hát, hogy az iró meg
tudja-e hóditani a külföldet is?
Erre már nem olyan könnyü a felelet. És alighanem tévednek
azok, akik erre a kérdésre egy mondatban akarnak megfelelni.
Minden arra vall, hogy a sok különböző – és nem csupán értékre
különböző – iró, aki népszerüséget tud szerezni idegen országokban
is, ezt a sikert különböző eszközökkel, ha nem is minden esetben
más eszközzel éri el.
Bizonyára nagy szerepe van itt például az exotizmus már több
mint száz esztendős kultuszának. A külföldi népszerüség
megszerzésében, ugy látszik, jelentékenyen segiti az irót, ha –
akármekkora erővel, néha talán minden müvészet nélkül – uj,
teljesen ismeretlen világokat tár fel az olvasónak. Ezt nemcsak
földrajzi vagy ethnografiai értelemben kell venni; nemcsak azokról az
uj világokról van szó, amelyeket az ethnologia és a folklore fedez fel.
Az uj világ lehet a közönséghez igen közel eső: az előbb
észrevétlenül élőknek valahol a szomszédságban rejtőző világa,
amelyre az iró megfigyelései kezdik ráirányozni a sokaság figyelmét.
Sőt lehet az uj világ a történelemnek valamely már elfelejtett
korszaka is, amely – talán a politikai vagy a társadalmi viszonyok
bizonyos hasonlóságainál fogva – már korábban, az iró fölfedezései
előtt is, izgatni kezdte a jelen érdeklődését.
Nagyon segitheti az irót a külföldi siker megszerzésében, ha
megfigyelő tehetségével olyan társadalmi rétegek vagy olyan küzdő
táborok élete felé fordul, amelyeknek a sorsa világszerte a leginkább
érdekli az olvasók nagy tömegét.
Nagyon segitheti, ha a legujabb eszme-áramlatok slepp-
hordozójává szegődik.
De a legjobban segitheti, ha a szónoktól ellesett fogással pótolja,
ami belőle, az iróból, talán hiányzik, és nem arról meg nem ugy
igyekszik irni, ami őt a leginkább érdekli és ahogyan az isten tudnia
adta, hanem olyan tárgyakról és olyan módon, olyannyira a
nagytömeg szája-izéhez alkalmazkodva szól – talán minden
eredetiség nélkül – amely tárgyak a sokaság előtt a
legérdekesebbek, és amely előadásmód lehetővé teszi, hogy őt minél
nagyobb tömeg érthesse meg és minél könnyebben.
Az eszközök, amelyekkel nagyon különböző erejü irók idegen
országokban is meg tudják szerezni a népszerüséget, mások és
mások. De ha nem hagyjuk tekinteten kivül azt a kérdést sem, hogy
az ilyen nagysikerü munkák milyen fogadtatásban részesültek
otthon, az iró hazájában, ugy találjuk, hogy az idegen földön is
népszerü munkáknak a sorsában van ezenkivül még egy másik közös
vonás is.
Az, hogy mindezek a munkák, mielőtt népszerüségre vergődtek a
külföldön, valamennyien, kivétel nélkül, nagy feltünést keltettek és
rendkivüli sikert arattak otthon, az iró hazájában is.
Olyan esetre, hogy a siker a külföldön kezdődött volna, nincsen
példa.
És ugy látszik, az, hogy az iró a hazájában már megszerzett nagy
siker morális erejével induljon el az idegen országok kegyének
meghóditására: alapföltétele, conditio sine que non-ja a külföldi
népszerüségnek.
A hazai elismerés, a hazai reklám ajánlása nélkül a külföld még
soha egy irót se tett nagygyá. Ezt az ajánlólevelet, ezt a jótállást
megköveteli. Figyelmének és bizalmának egy csekély részével se
ajándékoz meg senkit, aki mikor megjelenik előtte, nem
hivatkozhatik tulajdon népének hódolatára. Egyszerü vendégként se
ereszti be magához azt, aki a maga hazájában nem tartozik az
irodalmi előkelőségek közé. Legalább is irodalmi gróf legyen otthon,
akinek csak egy pillanatnyi figyelmet szentel.
És figyelmét, elismerését mindig, kivétel nélkül, csak a hazai
jótállás erejéig utalványozza. Mindenkinek csak annyi hitele van
előtte, ameddig otthon „jó“ a vendég.
A mi kedvünkért nem tesz kivételt. Ellenkezőleg: irántunk a
legbizalmatlanabb. Velünk szemben – politikai intrikák sugalmazására
hallgatva – csupa előitélet.
Már most, ha ebben a tekintetben soha sem változó – és minden
egyes esetben meggyőződhetünk róla, hogy csak olyanokat ünnepel,
akiknek otthon már nagyobb ünneplésben is volt részük – hogyan
várhatjuk, hogy kegyével halmozza el a mi iróinkat, akiket mi
magunk se becsülünk meg eléggé, hogy népszerüek legyenek a
külföldön azok, akik itthon sem igazán népszerüek?!
Van a mi iróinknak nagy hazai reklámjuk, messzire hangzó,
imponáló sikerük, van elég nagy közönségük és egy egész ország
hódolatának mondható igazi elismerésük?!
A legnagyobbjainknak sincs. A legnagyobbjaink is hidegen
hagyták az ország lakosságának tulnyomóan nagy részét, még a
legmüveltebb elemek majoritását is, mert itt az irodalom még a
müveltebbek majoritásának is Hekuba. A főnemességnek, a
dzsentrinek, a honorácziorok nagyobb részének, a polgárságnak, – a
szegényebbek világáról nem is szólva – mondhatni: a müveltebb
férfiak kilenczvenöt százalékának soha se kellett a magyar irodalom;
nálunk csak a müveltebb asszonyok, leányok és fiatalemberek egy
kis töredéke olvasta a mi iróinkat. Ujabban már az utóbbiak se
olvasnak, s ha a zsidóság egy része nem gyarapitotta volna
valamelyest az „olvasóközönség“-et, ilyenről talán nem is lehetne
beszélni. A legnagyobbjainknak se voltak soha igazán nagy sikereik,
igazán nagy közönségük.
Vessünk egy pillantást azokra a statisztikai adatokra, amelyek
kimutatják, hogy ma több mint harmincz olyan orosz iró van, akinek
a munkái fejedelmi vagyonként jövedelmeznek, – képzeljük el ebből,
hogy ennek a „barbár“ földnek az irói mekkora közönségnek szólnak
otthon is, – jusson eszünkbe, hogy a mi nagy Jókaink, a legnagyobb
magyar irodalmi dicsőség szerencsés birtokosa, miután egy életen át
maga volt a megtestesült szorgalom, aggságában kénytelen volt
akkordmunkával keresni meg a kenyerét – és azután ne
csodálkozzunk, ha a külföld ma se akarja elhinni, hogy igenis vannak
iróink, akik méltók volnának kegyes figyelmére, amelylyel különben
többször tiszteli meg az érdemetlent, mint az igazán nagyot.
 A KRITIKA JOGA.

I.

Sardou utolsó szindarabjának fél-sikere vagy inkább balsikere

után bepörölte a párisi „Matin“ czimü ujságot, mert bukását vagy
sikerének megrövidülését annak tulajdonitotta, hogy az óriási
publiczitásu „Matin“ már az előadás előtt gáncsoló, gunyos, „levágó“
birálatot közölt az uj szindarabról. Egy Picard nevü szinmüiró, akivel
szemben a „Matin“ hasonlóképpen járt el, okult Sardou példáján s
szintén kártéritést követelt a „Matin“-tól, pör utján, mint Sardou.
Végül Alvarez, a párisi Nagy Opera hires tenorja, egy másik ujságnak
a referensét pörölte be, amiért ez a zenekritikus azt irta, hogy
Alvarez „állandóan hamisan énekel“. Alvarez ügyében a biró
hamarosan itélt: ezerötszáz frank kártéritésre kötelezte a
zenekritikust, aki ezután bizonyosan óvatosabb lett annak
megállapitásában, hogy ki és mikor énekel hamisan.
Mikor ezek a pörök megindultak a francia napilapok sokat irtak „a
kritika jogá“-ról. És abban az egyben mindenesetre igazuk volt, ha
sokat foglalkoztak a dologgal, mert ez a kérdés csakugyan megérett
a tüzetes tárgyalásra. De a kérdésnek nem a lényege foglalkoztatta
őket; csak a részletkérdéseken nyargaltak. Ami a fődolgot illeti,
hallgatag arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kritika jogát nem
korlátozhatja semmi. Érthető, mert hiszen a sajtó hatalma éppen
azon alapul, hogy mindenkivel és mindennel szemben kritikát
gyakorol; természetes tehát, ha nem akarja megengedni, hogy
ehhez való „jogát“ vita tárgyává tegyék (amint például az egyház
sem engedte meg a dogmák vitatását), mert hiszen ennek a
kérdésnek a puszta feszegetése is mélyen belevág az érdekébe, s ha
eltüri, hogy ebből a „jog“-ából valamit elvitassanak, ez nem
történhetik hatalmi körének jelentékeny csorbulása nélkül. Hanem
ezt a kérdést a sajtó mégsem intézheti el „házilag“. Ma már minden
vita tárgya; s akármekkora hatalom a sajtó, mégsem arrogálhat
magának minden kiváltságot, s főképpen azt nem, hogy mindazt,
ami az ő hatalmi körét érdekli, ki kellene vonni a szabad vizsgálódás
és a megvitatás szabadsága alól. Ha a kritika jog, a sajtó jogait is
meg lehet kritizálni.
A kérdés megérdemelné, hogy valaki egész térfogatában, minden
vonatkozásában, minden oldalról megvilágitsa; annyival inkább
megérdemli, hogy néha legalább rövidesen foglalkozzunk vele.
*
Számoljunk le legelőször azzal a részletkérdéssel, amelyet nem
minden rosszhiszemüség nélkül helyeztek előtérbe, hogy eltereljék a
figyelmet a fődologról.
A „Matin“ – a maga érdekében igen ügyesen – azon lovagolt,
hogy ő nem köteles alávetni magát annak a régi, álmos szokásnak,
amely megelégedett azzal, hogy a birálatot az előadás után közölte.
Nem köteles respektálni a szinházigazgatóknak azt a felfogását, hogy
a főpróbára meghivott sajtónak az előadás részleteiből a bemutató
est előtt semmit sem szabad elárulnia s különösen nem szabad előre
leteremtenie az uj darabot. Nem köteles tartózkodással viszonozni a
szinházaknak azt a figyelmességét, hogy könnyiteni akarva a birálók
esti munkáján, a sajtót is meghivják a különben zártkörü,
„magánjellegü“ főpróbára. Az előrebirálás jobban megfelel az ő
czéljainak; az ujságirás fejlődése ma már megkivánja, hogy
szakitsanak a hagyományos szokással. Ha a szinházaknak ez nem
tetszik, hát ne hivják meg a főpróbára a sajtó képviselőit. Neki joga
van kritizálni, előbb csak ugy, mint utóbb; semmi köze a szinházak
és a szerző érdekéhez, ami pedig az illendőséget illeti, ezen tulteszi
magát, a közönsége érdekében, mert neki csak egy czélja van: az,
hogy minél gyorsabb és minél teljesebb informácziót nyujtson.
Nem mondta meg, de sejtette – és ez a „fejlődés“ előre látható –
hogy előre fog birálni akkor is, ha nem hivják meg a főpróbára.
Mindig fog találni másolót, szinházi tisztviselőt, sugót vagy szinészt,
akinek az indiszkrécziójából előre megismerheti és előre
megbirálhatja az ujdonságot; módját fogja ejteni ennek még akkor
is, ha a szerző szakácsnéjától kell megszereznie az uj darab
kéziratát. Neki joga van a birálathoz, előbb csakugy, mint utóbb;
hogy honnan szerzi meg az ehhez szükséges tájékozódást, ez már az
ő dolga.
A biró persze nem tehette magáévá ezt a felfogást, s ha méltatta
is a „Matin“-nek a „fejlődés“ és a „haladás“ érdekében kieszelt
ujitását, nem helyezkedhetett arra az álláspontra, hogy a „Matin“
reformjának hirtelen megvalósitásával csak az illendőséget sértette
volna. Végre is kétségtelen, hogy ha egy példátlan reklámmal
dolgozó s ennek következtében példátlanul nagy közönségnek szóló
ujság már előre sujtó birálatot közöl valamely uj szindarabról, ezzel
igen sok embert elriaszt ennek a szindarabnak a megtekintésétől,
tehát kiszámithatatlan anyagi kárt okoz a szerzőnek, s a szinháznak
se használ. És ha a szinház nem is panaszkodhatik, mert a „Matin“-
nek a főpróbára való meghivásával ő maga mulasztotta el a tulajdon
érdekének megvédését, Sardou joggal mondhatta, hogy viszont neki
semmi köze ahhoz, hogy mit kiván az ujságirás fejlődése s mit kiván
a minél gyorsabb informácziót mohón kereső olvasóközönség, sőt
ahhoz sincs köze, hogy kiket hi meg a szinház a főpróbára, – mindez
nem ok rá, hogy ő kénytelen legyen eltürni az anyagi megkárositást.
De az előrebirálás kérdése csak jelentéktelen részletkérdés. Napi
kérdés, amelyet néhány birói itélet bizonynyal hamarosan meg fog
ölni. Ha a biró hasonló esetekben háromszor vagy négyszer busás
kártéritésre fogja itélni az előre biráló ujságot: az ujságok fütyölni
fognak az ujságirás fejlődésének a szükségeire és ugy le fognak
tenni a reformról, mintha a „Matin“ semmit se szólt volna. Ha pedig
az történik meg gyakrabban, hogy egyik-másik biróság annak a
felfogásnak ad igazat, a mely az előrebirálást megengedhetőnek
tartja: a szinházak meg fogják szüntetni a főpróbákat vagy pedig a
szerző fog szerződés utján gondoskodni arról, hogy anyagi
érdekeiben a főpróbák szokása ne károsithassa meg. Mindenesetre
meg fogják találni a módját annak, hogy, ha az ujságok előre is
közölhetik a birálatot, ezt csak nagy anyagi áldozatok árán,
indiszkrécziók megkeritésével tehessék, ami mindenesetre
csökkenteni fogja az ujságok ebbeli buzgalmát. Szóval, mihelyt akár
a szinház, akár a szerző nem nyujt rá módot, hogy az uj szindarabot
az ujságok előre megismerhessék, az előrebirálás kérdése azonnal
elintéződik és pedig nem ugy, ahogyan ezt a „Matin“ állásfoglalása
jósolta.
Az igazi, a jelentőséges, a jövőre is kiható, a kontroverziák
elkerülése végett, a mindegyre nagyobb komplikácziók kiküszöbölése
czéljából minél hamarább és okvetetlenül megoldandó kérdés az,
hogy csakugyan semmi se korlátozhatja-e a kritika jogát? – és igaza
volt-e a „Matin“-nek, amikor azt mondta, hogy: neki semmi köze a
szinházak és a szerzők érdekéhez, vagy nem volt igaza és bizony
köteles ezt az érdeket respektálni?
*
Régente soha senkinek se jutott eszébe a kritika jogát vitatni. De
régente nem is fordultak elő hasonló esetek, mondhatni:
visszaélések.
Ha pedig ez a kérdés azelőtt soha se merült fel, ebből nem
következik az, hogy ez a kérdés már régen el van döntve, ez a
kérdés nem kérdés és hogy a kritika joga korlátlan, ez vitathatatlan,
szent dogma volna, amely „ne nyulj hozzám“. Csak az következik,
hogy: azelőtt ezt a kérdést nem volt érdemes fölvetni.
Igenis, ezt a kérdést a gazdasági élet komplikácziói vetették
felszinre.
Ameddig az irodalmi produktum nem képviselt akkora anyagi
értéket, hogy fogadtatása, kedvező vagy nem kedvező megitélése,
szerencséje vagy balszerencséje nevezetes anyagi különbséget
jelentett volna, ameddig tehát a kritika, ha még oly nagy erkölcsi
kárt is, de csak jelentéktelen, szóra se méltó anyagi kárt okozhatott
a szerzőnek: ezzel a kérdéssel nem volt érdemes foglalkozni és nem
is foglalkoztak vele.
De a gazdasági élet nagy föllendülésével és specziálisan a
szinházi iparág csodálatos kivirágzásával a régi állapot a
felismerhetetlenségig megváltozott.
Ma már lehetetlen a gazdasági szempont figyelmen kivül
hagyásával tekinteni az irodalmi dolgokat. Ma már az irodalmi
produktumban is meg kell látnunk a felhalmozott munkát, mely
bizonyos anyagi értéket is képvisel s ennek az anyagi értéknek, a
jogos tulajdon egy nemének a védelméről semmiféle irodalmi
szempontból nem lehet lemondani. Végül ma már különösen az
előadott szindarab olyan nagy anyagi értéket képviselhet, hogy az
ilyen szindarabnak sorsa a tulajdonosra nézve néha a képzelhető
legnagyobb anyagi előnyt, néha a képzelhető legnagyobb anyagi kárt
jelenti. És ezt a tulajdont, ezt az értéket respektálnia kell még az
irodalom érdekeinek is, mert még ezek se állanak fölötte a tulajdon
törvényének, amelyen az egész mai társadalom berendezkedése
alapul és nyugszik, ha már kissé inog is. De különösen meg kell
védeni ezt a tulajdont, ezt az értéket akkor, amikor ezt nem is az
irodalmi érdekek veszélyeztetik, hanem csak az irodalmi érdekek
hangoztatásával rosszhiszemüen visszaélő, álczázott magánérdek,
amely az igazság szavaival való játékot, képmutató módon és
nagyképüsködve, csak a tulajdon czéljaira használja.
Rendet kell teremteni ebben a kaoszban – akármilyen nehéz itt
rendet teremteni – legalább is olyan rendet, aminőnek egyebekben
örvendünk.
Mik ennek a nehézségei és hol kereshetjük a kaoszból kivezető
utat?
 II.

Az elmélet azt mondja:

– Természetes, hogy a kritika jogát nem korlátozhatja semmi. Azt
a szabadságot, hogy gondolkozzam, senki se veheti el tőlem. És
minden gondolatom kritika. Hogy gondolataimat szabadon
közölhessem másokkal is: ez azoknak az emberi jogoknak egyike,
amelyek egyáltalán nem vitathatók azóta, amióta a világ nem csupán
satrapákból és rabszolgákból áll. A szabadság itt kezdődik. A
szabadságok elseje: a gondolat szabadsága. És mindjárt másodika: a
sajtószabadság. Nemcsak az egyén joga, hanem egyszersmind a
közszabadságok egyik biztositéka, hogy gondolatait mindenki
szabadon terjeszthesse, sajtó utján, a nyomtatott betüvel is. A kritika
joga? Ez nem kérdés. Persze hogy korlátlan! Ez a sarkigazságok
egyike.
De a gyakorlat igy szól:
– Mindaz, amit az elmélet mond, nagyon szép. Nagyon szép és
nagyon szükséges. És legnagyobbrészt megtámadhatatlan. Csak egy
szó nem szép abban, amit mond: a korlátlanság. Semmi se korlátlan
– a világegyetemet kivéve. Gondolataimat szabadon közölhetem
másokkal, de azért, ha megsértem valakinek a becsületét, a biróság
mégis elitél, még olyankor is, amikor az illető megitélésében igazam
van. Gondolataimat szabadon terjeszthetem sajtó utján, de ha olyan
diffamáló állitást nyomtatok ki valakiről, amelyet nem tudok
bebizonyitani, becsuknak, mint rágalmazót. A társadalom tehát
megvédi az egyest ugy anyagi, mint erkölcsi érdekében, a gondolat-
és sajtószabadság ellenére is. És ez még nem minden. A czivilizáczió
nyomán előkerülnek az ipar meg a kereskedelem és igy vagy
ilyenformán alkudoznak: „Nincs tiszteletreméltóbb valami, mint a
gondolat- és sajtószabadság!… Isten mentsen, hogy birálgató szóval
illessük! De ha a társadalom nem véd meg bennünket ennek a
hatalomnak, ennek a mindenhatóságnak a könnyen elképzelhető
tulkapásai ellen, akkor – nincs ipar és kereskedelem. Mert a mi
szabad mozgásunk, sőt megélhetésünk a belénk vetett bizodalmon
alapszik, és ha ezt az ilyen tulkapás könnyen és büntetlenül
megrenditheti, akkor jobb, ha hozzá se fogunk a munkához vagy a
vállalkozáshoz. Szivesen elismerjük tehát a birálat korlátlan jogát, de
arra kérjük a társadalmat, adja meg nekünk azt a konczessziót, hogy
a mi dolgainkról a birálatban ne lehessen szó, módolja ki nekünk a
gondolat- és sajtószabadságtól azt az engedményt, azt a kiváltságot,
hogy a mi müködésünkre a fölötte tisztelt birálat ne terjedhessen ki
és jóhirünket nemcsak a ráfogás, hanem még a leszólás és a
lekicsinylés ellenében is csakugy megvédhesse a társadalom, mint
egyéb tulajdonunkat. Mert csak ezzel a föltétellel lehet ipar, e föltétel
nélkül nincs kereskedelem.“ És ebbe a megalkuvásba belement a
társadalom, hogy lehessen ipar és kereskedés. Már pedig ez is csak
korlátozása a kritikának, ugy-e?!
Az elmélet természetesen ragaszkodik az igazához, de a gyakorlat
is meg tudja védeni a maga igazát. És ha ön elhireszteli a városban
vagy kiirja az ujságba, hogy X. Y. suszter mindig rossz czipőt
készitett önnek vagy hogy N. N. kereskedő silány portékát árul, a
suszter meg a kereskedő beperlik önt és ön hiába akar bizonyitani, a
pör vége az lesz, hogy önt kártéritésre itélik, mert önnek nem
szabad rontania a suszter vagy a kereskedő üzletének jóhirét, noha
ön nemcsak veleszületett biráló jogával, a gondolatközlés és a sajtó
szabadságával élt, hanem még hozzá külön jogot váltott erre a
birálatra, amikor pénzt adott egy olyan tárgyért, amelyet nem tud
használni.
Budapesten sokan emlékezhetnek még annak az urnak az
esetére, aki évekig mulatságot lelt benne, hogy nem éppen
mélyreható kritikával s kevés komolysággal, ötletesen, de szinte
hires felületességgel birálgatott „mindent és még egyebeket is“:
irókat, tudósokat, szinészeket, képzőmüvészeket, néha politikusokat
is, az utóbbiakat a legtöbb szerencsével, mert az efféle birálathoz
tökéletesen elég: a világlátottság és egy pár mulattató ötlet. Egyszer
az jutott eszébe, hogy megkritizálja a budapesti vendéglőket. Talán
minden dolog közül a gasztronomiához értett a legjobban és ebben a
birálatban sok olyan igazságot mondott el, amelyet akkor
Budapesten mindenki tudott vagy – érezhetett. De azt a hibát
követte el, hogy megnevezett egy pár budapesti vendéglőst, s
valamelyiküket kinevezte a „generálszaft“ feltalálójának. Az
aposztrofált vendéglős perelt s a birálót csinos pénzbirságra itélték –
pedig irodalmi müködésében talán soha se vezette több komolyság
és soha se állott elő általánosabban helyeselt megjegyzésekkel.
Hogy a hasonló példák se nálunk, se másutt nem gyakoriak,
nagyon érthető. A birálat már mindenütt megtanulta, hogy az iparral
és a kereskedelemmel szemben óvatosabbnak kell lennie, mint
amikor másról szól.
*
Az ipar és kereskedelem müködését nemcsak a ráfogás, hanem a
leszólás ellenében is védelmezi a társadalom. Védelmet nyujt
másféle munkának is; csak éppen a tudományos, irodalmi és
müvészeti munkát nem védi.
Miért? Ez a müködés nem volna olyan értékes, mint a többi?
Ellenkezőleg; értékesebb a többinél. És a birálatnak sehol sincs
akkora hatása, mint ezeken a területeken; többet használhat vagy
árthat a megbiráltnak, mint máshol.
Bizonyára itt a legszükségesebb – tehát a legtermészetesebb – a
birálat ellenőrző szereplése. De ez még nem ok rá, hogy a
társadalom a tudományos, az irodalmi és müvészi munkától
megvonja azt a védelmet, amelyet megad az ipari munkának s a
kereskedő vállalkozásának.
Számitsuk ehhez, hogy a birálat jogával való visszaélés itt a
legkönnyebb. Hogy a kritika álarczát itt ölti a leggyakrabban magára
a magánérdek, a tisztességtelen verseny és az alantas boszuállás.
És ezt a visszaélést nem lehetne meggátolni vagy legalább
megneheziteni, csak azért, mert tudományos, irodalmi és müvészi
munkáról van szó, amelynek a kritika természetes ellenőrzője?!
Hiszen a nagyobb javak és értékek még gondosabb védelmet
kivánnának! És akármilyen kivánatos itt a birálat lelkiismeretes
szereplése, semmi ok sincs a védelem megtagadására, mihelyt
könnyü megkülönböztetni az igazi birálatot a birálat álarcza alá bujt
érdektől.
De hát ez rendesen nem könnyü. Az érdeknek van gondja rá,
hogy amikor a birálat maszkját használja, nehezen lehessen
leálczázni. Semmi se könnyebb, mint ügyesen tettetni a jóhiszemüt
és a birálót mimelni, amikor valójában csak az érdek, a
tisztességtelen verseny vagy a boszuállás szól a képmutatóból. Nem
kell ehhez egyéb, csak a közkeletü szólamok hangoztatása, a nem
őszinte, de annál kategórikusabb nemtetszés kifejezése, egy kis
rabulisztika, egy kis frazeologia. A közmondás tuloz, mikor azt
mondja, hogy nincs könnyebb, mint a hazugot és a sánta kutyát
utólérni. De bizony szaladni kell utána! S hazudni könnyebb; nincs
könnyebb, mint hazudni.
Azért, ha a társadalom védelmébe venné az effajta visszaélések
ellenében a tudományos, irodalmi és müvészi munkát is, temérdek
pörnek és nagyon bonyodalmas pöröknek néznénk elébe,
amelyekben a biró nem könnyen ismerné ki magát és még
nehezebben tudna kifogástalanul itélkezni. Attól a birótól, akire a
társadalom ezt a munkát bizná, azon a készültségen és azokon a
képességeken kivül, amelyeket minden birótól megvárhatunk,
rendkivüli tájékozottságot és mindenféle szakmához való hozzáértést
kivánna ez a munka. Valósággal speczialista birákat kellene
alkalmazni.
Ez az egyik nehézség. A másik pedig: hogy a tudományos, irói és
müvészi munka védelmének ez a módja nagyon megnehezitené az
igazi birálat fölötte kivánatos müködését. Mert hiszen nyilvánvaló,
hogy mihelyt ilyen fórumokhoz lehetne folyamodni, ezeket a
fórumokat a legjobban azok rohannák meg, akik csak képzelik, hogy
sérelmet szenvedtek, akiknek csak fáj a jóhiszemü, a tárgyias, a
jogos megitélés – ami végső eredményben csak az igazi birálat nem
igazolható molesztálására vezetne.
Ezzel szemben azonban az is kétségtelen, hogy az igazi
birálatnak magának is érdekében áll, hogy ne téveszszék össze a
kritika álarczába bujt érdekkel. Az, hogy ilyen is van, sőt orgiákat ül,
neki árt a legtöbbet; amikor az utóbbi őt érdemetlenül diszkreditálja,
ő maga is kárvallott, nemcsak a lebirált.
Nagyon valószinü tehát, hogy az igazi birálat, még a kellemetlen
következésnek: a gyakori molesztáltatásnak eltürésével is bele
nyugodnék, hogy a tudományos, irodalmi és müvészeti produkcziót
ilyenforma védelem sánczolja körül. Nemcsak a produkczióra, rá
nézve is fontos, hogy megkülönböztessék attól az ál-birálattól, amely
az ő nevével, hitelével és tekintélyével csak visszaél, nemcsak a
produkczió, sőt nem is csak az igazság rovására, hanem az ő
rovására is.
És annak fejében, hogy megszabadulhat ettől a rá nézve is
kártékony, mindenképpen csak ártalmas konkurrencziától, talán
beleegyeznék abba is, hogy „jog“-a ezentul ne legyen korlátlan.
Például a birálat hangjának a szabadsága dolgában miért ne tehetne
engedményeket?!
Ámbátor, attól fogva, mihelyt nincs visszaélés, ismét nem aktuális
többé az az elvi kérdés, hogy a kritika joga korlátlan-e avagy sem? A
tudományos, irodalmi és müvészi produkczió komoly munkásai
kétségen kivül maguk is igy felelnének erre a kérdésre: ám legyen
az, de csakis az igazi birálaté!
A nehézségek tehát nagyok, de nem leküzdhetetlenek.
Mert elképzelhető a megoldásnak olyan módja is, amely
áthidalhatná az elmélet és a gyakorlat között mutatkozó szakadékot.
Elképzelhető a megoldásnak olyan módja, amely orvosolhatná azt,
amit a gyakorlat panaszol, anélkül, hogy sértené azt az elvet,
amelyet az elmélet hirdet. Igy felelne tudniillik a fölvetett kérdésre:
igenis, az igazi birálat joga korlátlan, de semmi joga a birálat álarcza
alá bujt érdeknek.
Itt is valami olyanforma törvényt kellene statuálni – és nemcsak
statuálni, hanem érvényesiteni is – amelyet Deák Ferencz fejezett ki
a legrövidebben: „Hazudni nem szabad!“
Hogyan lehet elképzelni erre vonatkozó és ilyen törvényt, egy
példa is megvilágitja. A vakmerővé vált ál-birálatnak egyik legtöbbet
használt fegyvere: a ténybeli hazugság. Nem azt mondja: ez a könyv
vagy ez a szindarab rossz, én legalább rossznak tartom, hanem azt,
hogy: ez a könyv nem kell a közönségnek, ott maradt a kiadó
nyakán, vagy: ezt a szindarabot üres nézőtér előtt adják, noha tudja
és bebizonyitható, hogy a könyvnek majdnem minden példánya
elkelt és hogy a szinház mindannyiszor megtelik, ahányszor a leszólt
szindarabot adják. De mégis azt mondja, hogy: ez a könyv vagy ez a
szindarab nem kell a közönségnek, mert tisztában van vele, hogy ez
jobban diszkreditálja a könyvet vagy a darabot s inkább elriasztja a
könyv elolvasásától vagy a darab megnézésétől a később érkező
közönséget, mint az ő rosszhiszemü itélete, vagy legjobb esetben:
véleménye. Az ilyen bebizonyithatóan hazug állitás ha erkölcsi kárt
nem is, de – egy kis statisztikával könnyen kimutatható – anyagi kárt
okoz a szerzőnek. Miért ne volna ez a tudatos, kártevő hazugság a
kártérités kötelezettségével büntethető?! És miben korlátozná ez az
igazi birálat jogát?!
Szóval a kaoszból kivezető utat alighanem mégis csak ott kell
keresgélniök a tudományos, irodalmi és müvészi produkció
munkásainak is, ahol a többiek már megtalálták a modus vivendit.
Itéljen a biró.
Hogy a tudományos, irodalmi és müvészi produkció legjobb
munkásai mindig elhanyagolták anyagi érdekeiknek a védelmét és
hogy a tisztességtelen versenynyel szemben való védekezésnek
ehhez a módjához most is többnyire csak az iparüzők, különösen a
nagy iparüzők folyamodnak – ez csak azt jelenti, hogy az igazi
müvészek többnyire könnyelmüek s hogy az iparüzők élelmesebbek.
Welcome to Our Bookstore - The Ultimate Destination for Book Lovers
Are you passionate about books and eager to explore new worlds of
knowledge? At our website, we offer a vast collection of books that
cater to every interest and age group. From classic literature to
specialized publications, self-help books, and children’s stories, we
have it all! Each book is a gateway to new adventures, helping you
expand your knowledge and nourish your soul
Experience Convenient and Enjoyable Book Shopping Our website is more
than just an online bookstore—it’s a bridge connecting readers to the
timeless values of culture and wisdom. With a sleek and user-friendly
interface and a smart search system, you can find your favorite books
quickly and easily. Enjoy special promotions, fast home delivery, and
a seamless shopping experience that saves you time and enhances your
love for reading.
Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and
personal growth!

ebookgate.com