Open RAN Explained The New Era of Radio Networks

1st Edition Jyrki T. J. Penttinen download pdf

https://ebookultra.com/download/open-ran-explained-the-new-era-of-radio-
networks-1st-edition-jyrki-t-j-penttinen/

Discover thousands of ebooks and textbooks at ebookultra.com

download your favorites today!
 We believe these products will be a great fit for you. Click
the link to download now, or visit ebookultra.com
to discover even more!

Emotion and Decision Making Explained 1st Edition Edmund

T. Rolls

https://ebookultra.com/download/emotion-and-decision-making-
explained-1st-edition-edmund-t-rolls/

Computer Networks An Open Source Approach 1st Edition

Ying-Dar Lin

https://ebookultra.com/download/computer-networks-an-open-source-
approach-1st-edition-ying-dar-lin/

Pitman Shorthand New Course New Era Pitman

https://ebookultra.com/download/pitman-shorthand-new-course-new-era-
pitman/

The Trials of Academe The New Era of Campus Litigation 1st

Edition Amy Gajda.

https://ebookultra.com/download/the-trials-of-academe-the-new-era-of-
campus-litigation-1st-edition-amy-gajda/
Riot Strike Riot The New Era of Uprisings 1st Edition
Joshua Clover

https://ebookultra.com/download/riot-strike-riot-the-new-era-of-
uprisings-1st-edition-joshua-clover/

Multimedia over cognitive radio networks algorithms

protocols and experiments 1st Edition Fei Hu

https://ebookultra.com/download/multimedia-over-cognitive-radio-
networks-algorithms-protocols-and-experiments-1st-edition-fei-hu/

Dynamic Spectrum Access and Management in Cognitive Radio

Networks 1st Edition Ekram Hossain

https://ebookultra.com/download/dynamic-spectrum-access-and-
management-in-cognitive-radio-networks-1st-edition-ekram-hossain/

American Babel Rogue Radio Broadcasters of the Jazz Age

1st Edition Clifford J. Doerksen

https://ebookultra.com/download/american-babel-rogue-radio-
broadcasters-of-the-jazz-age-1st-edition-clifford-j-doerksen/

The Nature of Identitarianism 1st Edition Göran Dahl

https://ebookultra.com/download/the-nature-of-identitarianism-1st-
edition-goran-dahl/
Open RAN Explained The New Era of Radio Networks
1st Edition Jyrki T. J. Penttinen Digital Instant Download
Author(s): Jyrki T. J. Penttinen, Michele Zarri, Dongwook Kim
ISBN(s): 9781119847045, 1119847044
Edition: 1
File Details: PDF, 9.71 MB
Year: 2024
Language: english
Open RAN Explained
Open RAN Explained

The New Era of Radio Networks

Jyrki T. J. Penttinen
Technical Manager, GSMA North America

Michele Zarri
Management Consultant, UK

Dongwook Kim
Technical Officer, European Telecommunications Standards Institute (ETSI), France
This edition was first published in 2024
© 2024 John Wiley and Sons, Ltd

All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored in a retrieval system, or
transmitted, in any form or by any means, electronic, mechanical, photocopying, recording or otherwise,
except as permitted by law. Advice on how to obtain permission to reuse material from this title is available
at http://www.wiley.com/go/permissions.

The right of Jyrki T. J. Penttinen, Michele Zarri, and Dongwook Kim to be identified as the authors of this
work has been asserted in accordance with law.

Registered Offices
John Wiley & Sons, Inc., 111 River Street, Hoboken, NJ 07030, USA
John Wiley & Sons Ltd, The Atrium, Southern Gate, Chichester, West Sussex, PO19 8SQ, UK

For details of our global editorial offices, customer services, and more information about Wiley products
visit us at www.wiley.com.

Wiley also publishes its books in a variety of electronic formats and by print-on-demand. Some content that
appears in standard print versions of this book may not be available in other formats.

Trademarks: Wiley and the Wiley logo are trademarks or registered trademarks of John Wiley & Sons, Inc.
and/or its affiliates in the United States and other countries and may not be used without written
permission. All other trademarks are the property of their respective owners. John Wiley & Sons, Inc. is not
associated with any product or vendor mentioned in this book.

Limit of Liability/Disclaimer of Warranty

While the publisher and authors have used their best efforts in preparing this work, they make no
representations or warranties with respect to the accuracy or completeness of the contents of this work and
specifically disclaim all warranties, including without limitation any implied warranties of merchantability
or fitness for a particular purpose. No warranty may be created or extended by sales representatives, written
sales materials, or promotional statements for this work. This work is sold with the understanding that the
publisher is not engaged in rendering professional services. The advice and strategies contained herein may
not be suitable for your situation. You should consult with a specialist where appropriate. The fact that an
organization, website, or product is referred to in this work as a citation and/or potential source of further
information does not mean that the publisher and authors endorse the information or services the
organization, website, or product may provide or recommendations it may make. Further, readers should
be aware that websites listed in this work may have changed or disappeared between when this work was
written and when it was read. Neither the publisher nor the authors shall be liable for any loss of profit or
any other commercial damages, including but not limited to special, incidental, consequential, or other
damages.

Library of Congress Cataloging-in-Publication Data Applied for

[Hardback ISBN: 9781119847045]

Cover Design and Image: © Wiley

Set in 9.5/12.5pt STIXTwoText by Straive, Chennai, India

 v

Contents

Author Biographies xiii

Preface xv
Acknowledgments xix
Abbreviations xxi

1 Introduction 1
1.1 Overview 1
1.2 Readiness of the Ecosystem 2
1.2.1 Virtualization 2
1.2.2 Industry Forums 3
1.2.3 Statistics 4
1.2.4 Path Toward Open RAN Networks 5
1.2.5 Security Aspects 7
1.2.6 Commercial Deployments 7
1.3 Focus and Contents 7
References 9

2 Open RAN: Journey from Concept to Development 11

2.1 Overview 11
2.2 Requirements 11
2.3 Standards 12
2.3.1 3GPP 12
2.3.2 O-RAN Alliance 14
2.3.3 Telecom Infra Project 18
2.3.4 Collaboration of Organizations 22
2.4 Open Source and Open RAN 23
References 25

3 Evolution of the RAN 27

3.1 Architecture of a Mobile Communications System 27
3.1.1 System-Level Overview 27
3.1.2 User Equipment 27
3.1.3 Radio Access Network 28
vi Contents

3.1.4 Core Network 29

3.2 Components and Structure of the RAN 29
3.2.1 The Radio Base Station 29
3.2.2 RAN Service Area 30
3.3 RAN Enhancements from Early Mobile System to 4G 33
3.3.1 Introduction 33
3.3.2 RAN Key Performance Indicators 34
3.3.3 Early Mobile System Radio Access Networks 34
3.3.4 The Evolved Universal Terrestrial Radio Access Network 35
3.3.4.1 Baseband Unit and Remote Radio Head Split 36
3.3.4.2 Fronthaul Protocol Evolution 36
3.3.4.3 X2 Interface Between Base Stations 37
3.3.4.4 User Plane Control Plane Separation 38
3.4 Role of Information Technology in the Evolution of the RAN in 5G and
Open RAN 40
3.4.1 Introduction 40
3.4.2 Virtualization 40
3.4.3 Cloudification 42
3.4.4 Software-defined Networking 44
3.5 RAN Evolution in 5G 46
3.5.1 The Next-Generation Radio Access Network 46
3.5.2 gNB Split Architecture 47
3.5.2.1 Rationale for Split Architecture 47
3.5.2.2 Split Architecture Topology Options 49
3.5.3 Fronthaul Evolution: eCPRI 50
3.6 Evolution of the Base Station Architecture 52
3.6.1 Overview 52
3.6.2 Distributed RAN 52
3.6.3 Centralized RAN 53
3.6.4 Virtualized RAN (vRAN) 55
3.6.4.1 Concept 55
References 56

4 O-RAN Alliance Architecture 59

4.1 High-Level Objectives of the O-RAN Alliance Architecture 59
4.2 O-RAN Alliance Work on 4G 59
4.2.1 Laying the Ground for a Multi-vendor Environment 59
4.2.2 Standalone and Non-standalone 5G 60
4.2.3 The O-eNB and 4G Interfaces Profiling 61
4.2.3.1 O-eNB 61
4.2.3.2 X2 and W1 Profiling 62
4.3 O-RAN 5G Architecture 63
4.3.1 Architecture Overview 63
4.3.2 O-RAN Alliance Architecture Network Components 64
4.3.2.1 O-RAN Central Unit (O-CU) 64
 Contents vii

4.3.2.2 O-RAN Distributed Unit (O-DU) 64

4.3.2.3 O-RAN Radio Unit (O-RU) 65
4.3.2.4 Service Management and Orchestration Framework 65
4.3.2.5 O-Cloud 65
4.3.2.6 RAN Intelligent Controller 65
4.3.3 Interfaces 65
4.3.3.1 3GPP-Defined Interfaces 65
4.3.3.2 O-RAN Alliance-Defined Interfaces 66
4.4 O-RAN Alliance Architecture Innovation 66
4.4.1 O-RAN Alliance Two-Pronged Approach 66
4.4.2 Open Fronthaul 67
4.4.3 Stricter Approach to RAN Functional Split 67
4.4.3.1 Introduction 67
4.4.3.2 The NG-RAN Radio Resource Management 69
4.4.3.3 Functional Split of the Physical Layer Between O-DU and O-RU 71
4.5 Service Management and Orchestration Framework 74
4.6 O-Cloud 74
4.7 Real-Time Intelligent Controller 77
4.7.1 Non-Real-Time RIC 78
4.7.1.1 Non-Real-Time RIC Architecture Principles 78
4.7.1.2 R1 Services 79
4.7.2 Near-Real-Time RIC 79
4.8 Open Fronthaul 81
4.8.1 Addressing the Technical Challenges of the 5G Fronthaul 81
4.8.2 User Plane and Control Plane 84
4.8.3 Synchronization Plane 84
4.8.4 Management Plane 85
References 85

5 TIP – Commercialization of Open RAN 87

5.1 Overview 87
5.2 Fundamental: Requirements and Test Plans 88
5.2.1 OpenRAN Overview 88
5.2.2 OpenRAN Releases 89
5.2.2.1 Overview of OpenRAN Releases 89
5.2.2.2 RU 90
5.2.2.3 DU/CU 91
5.2.2.4 RIA 92
5.2.2.5 SMO 93
5.3 Testing and Validation, Marketplace 94
5.3.1 Rationale 94
5.3.2 The Process 94
5.3.3 Achievements 95
5.4 Experience of OpenCellular 96
References 97
Random documents with unrelated
content Scribd suggests to you:
 – Az nem lehetséges!
Ez volt felelete.
Pedig a négy szakértő közt, a ki Csonkafűzesben szemlélte a
holttetemet, ő volt a legtanultabb és legtapasztaltabb.
***
A csongrádi fejetlen holttest is emlitésre méltó.
November 6-án Csongrádnál a Tisza árjaiból női holttest bukkant
föl. A Tisza hozta mindenféle tutajos és zsidó segitsége nélkül. Hozta
pedig Eszlár felől; – onnan folyik a Tisza Csongrád felé. Feje nincs a
holttestnek. Azt levágták. A nőnék tehát vérét vették.
Ime az eltünt lányka: Solymosi Eszter!
Semmi kétség. Hiszen Sarf Józsefnek három vagy négy esztendős
fiacskája, a kis Samu azt beszélte a vizsgálóbiró előtt is, mások előtt
is, hogy a metszők levágták Eszter fejét. Ime az öntudatlan kis
gyerek mégis igazságot beszélt.
A vizsgálati iratok még ekkor is hét závárral voltak előlem elzárva.
Tartalmukat, titkaikat még ekkor se ismertem. De az ügy részleteiből
mégis sokat tudtam s annak képe, a mi valósággal történt,
lelkemben már meg volt rajzolva. Az igazságnak arcza, habár itt-ott
homályos vonalakban, ott állott akkor már szemeim előtt. Csak még
nem tudtam volna eléggé bebizonyitani a világ előtt. A törvény
időhöz, alakiságokhoz köti a védő munkáját. S az időhatárok és az
alakiságok eddig még nem engedték meg, hogy tudásommal s
véleményemmel nyiltan föllépjek.
De habár az igazságnak még homályos volt is arcza: azt tökéletes
tisztasággal láttam, hogy a vizsgálóbirónak minden munkája s
munkájának minden jelentős része elfogultság, tévedés, erőszak s
tökéletes hamisság. Jóhiszemüleg végezhette ő minden munkáját,
de azért munkájának összes eredménye csodálatos hamissággá
alakult át. Mert minden gondolata alaptalan, minden lépése téves s
minden eszköze helytelen volt. Abban pedig kételkedni nem lehet,
hogy oly nehéz és szövevényes ügyben, a minő a tiszaeszlári vérvád,
téves gondolatokkal s helytelen eszközökkel vak utakon az
igazsághoz el nem juthatni.
Tudomásom forrásai ezek voltak:
A törvényszék elnökével, Egressi Nagy László királyi alügyészszel,
Bary vizsgálóbiróval s Trájtler Soma orvostudorral, ki a csonkafűzesi
holttestet vizsgálta, alkalmam volt néhányszor hosszabb-rövidebb
ideig társalogni. Titkolódzásuk szokatlan és feltünő volt.
Csodálatosan féltek attól, hogy az ügy valamely részletébe idő előtt
bele találok pillantani. Még azt se közölték velem egészen, hogy
melyik vádlott micsoda váddal van terhelve. Megjegyzéseik pedig,
melyeket birálatom elháritására odavetőleg tettek, éppen gyerekesek
voltak.
Meggyőződtem, hogy felfogásuk alaposságát, igazságuk
biztosságát féltik tőlem. Magam is voltam tisztviselő, közvádló;
magam is végeztem itélőbirói és vizsgálóbirói dolgokat. A hivatalos
titok megőrzésének fontosságát magam is gyakorlatból ismertem. De
egészen más: megőrizni a hivatalos titkot s egészen más: félni attól,
hogy idegen szem bele talál tekinteni a birói eljárásba.
A csonkafűzesi holttest fölött tartott birói szemléről s
orvosszakértői vizsgálatról szóló iratok már birtokomban voltak.
Zurányi Kálmán tanuval akkor már beszéltem. Ő már akkor
engem fölkeresett s előadásából a holttest sok nagy titkát
megismertem.
Ezek voltak tudásom főforrásai.
Tudásomból, véleményemből nem csináltam titkot. Nagy
előterjesztésemen, melynek alapján az uj vizsgálatot el kellett
rendelni, már egy hónap óta dolgoztam s ez már akkor készen is volt
és sajtó alatt volt. Az igazságügyek miniszterével, Pauler Tivadarral
igen heves szóváltásba kellett keverednem, a miért türi azt a
törvénytelen állapotot, hogy egy kezdő, tapasztalatlan aljegyző, mint
Bary, minden ellenőrzés nélkül végezhessen ily nagyfontosságu birói
munkát s hogy a zsidóüldöző hirlapok minden hivatalos titokhoz
nyomban eljuthatnak, a védőket és vádlottakat pedig a törvény
világos megszegésével minden joguktól elzárják. A sajtó emberei s a
parlamenti körök ösmerték azt a kijelentésemet, hogy a vihar nem
szórja ugy szét a pelyhet, mint a hogy Bary és társai minden
munkáját szét fogja szórni a nyilvánosság és a védelem.
Ekkor bukkant föl a csongrádi fejetlen holttest.
A zsidóüldöző sajtó, mintha vezényszóra történt volna, egyszerre
felsüvitett, hogy ezt a holttestet Bary aljegyzőnek kell megvizsgálni.
Másnak kezére bizni nem szabad. Ily irányban tett lépést a
nyiregyházi törvényszék elnöke is. A fejetlen holttest Solymosi Eszter
teteme. A vérvád vizsgálatát eddig Bary végezte, tőle ezt elvenni
nem lehet.
Igy érvelt a sajtó.
Ragyogóbb czikkek még soha se láttak nyomdafestéket, mint a
minők akkor megjelentek, hogy a nagyközönséget és a biróságot
már előre is rábirják, hogy a fejetlen női test az eltünt lányka, a
zsidók által megölt lányka teste.
Emberek hazudnak, vádlottak tagadnak, birák tévednek,
országok kormányzói huzzák-vonják-halasztják az igazságot. Hamis
tudomány, önző érdek, tilos szenvedély, pénznek hatalma, zsidók
világszövetsége ért egyet s dolgozik össze, hogy eltakarja a véres
nyomokat s a legyilkolt ártatlan szűznek az igazságát az örökös
sötétség boritsa el. Ám a természet a maga fenségében áll a szűznek
védelmére. Az ős természet, az ős igazság. A Tiszának csendes árja
meghallotta a lánya után zokogó bús anya hangját s tiszta
hullámkarjain felmutatta a holttestet. Ide nézzetek! E szó hangzik ki
áradatának morajából. Én vagyok az ős folyam, a természet
romolhatatlan ereje. Se pénzetek, se hizelgéstek, se a könyörgés
engem meg nem tántorit, se hamis tudománytok meg nem bódit. Itt
az igazság az én karjaimban.
Ily hanggal töltötték meg a hirlapok az ország fülét; ily eszmékkel
a népnek lelkét.
Igy kellett menni a fejetlen halott vizsgálatára.
De az igazságügyminiszter maga se merte, maga se akarta többé
csupán Baryra bizni ezt a dolgot. A szegedi törvényszék területén
van Csongrád, tehát a nyiregyházi törvényszék se rendelkezhetett
maga. A miniszter november 9-én ugy intézkedett, hogy Megyery
Géza, a nyiregyházi törvényszék birája vezesse a szemlét és a
vizsgálatot s Bary József ne legyen ott egyéb, csak
jegyzőkönyvvezető.
Egyébként is nagy gondosságot gyakoroltak.
Királyi ügyésznek Havass Imrét, a budapesti törvényszék
közvádlóját küldték ki. Eljárásában rideg, keményfejü, az igazság
iránt erős érzékü férfiu.
Orvosi szakértőnek Scheuthauer Gusztáv orvostudort, a
budapesti egyetem hirneves tanárát s az ország első szakemberét
alkalmazták. És Aigner Károly orvostudort, a szegedi királyi
törvényszék jeles orvosát.
Tanukul is előkelő férfiakat alkalmaztak. Csemegi Antalt, a járás
főszolgabiráját, Bojnitzer Antal orvostudort, Csongrád város tiszti
főorvosát s Borsos János orvostudort, a város tiszti alorvosát. Itt hát
a csonkafűzesi szakértői és birói eljárás kusza munkájától félni nem
lehetett.
A tetem a város köztemetőjének halottas kamrájában feküdt.
Koporsóba volt helyezve.
Első dolog volt megbizonyitani: ez-e az a holttest, a melyet a
Tisza 6-án este fölvetett?
 Vincze Pál, Sági István és Szénási István csongrádi lakosok
találták 6-án este a városon felül a fűzesben. A fűzes bokrok közt
libegett, odasodorta a folyam árja. Megismerték a testet, a rajta levő
feketekendőt s a lábain levő csizmát.
Minden más ruha hiányzott a testről. Csak egy fekete terno
vállkendő volt a mellén s tehénbőrből készült patkós csizma a lábain.
A lábafején a csizmán belül négy nyüstös házi vászonból való
kapcza.
A ruha azt bizonyitja, hogy valami szegény zsöllér-, vagy
cselédlány-féle lehetett.
A feje s öt felső nyakcsigolyája hiányzik, valamint mind a két
alkarja is a könyöktől fogva. Terhes állapotban volt mintegy négy
hónap óta, a mikor meghalt. Halálának okát meghatározni nem
lehet. Valószinüleg öngyilkos volt, a Tiszába ugrott. Legalább 22 éves
életkoru lehetett, de több is. Valószinü, hogy egy év óta halott, de
lehet félév óta s másfél év óta is. Az emberi testek enyészete nem
egy módon történik. A rothadás foka szerint meghalhatott fél év
előtt, de másfél év előtt is. Feje és nyaka ugy vált el, hogy
valószinüleg valamiben fennakadt s a testet tőle a hullám sodra ugy
szakasztotta el. A fejjel együtt 140 czentiméter lehetett az egész
test.
Ez a vizsgálat eredménye.
Biró, közvádló, szakértők, tanuk teljesen egyetértettek ebben.
A halott fölismerését meg se kisértették. A Tisza hozhatta azt 800
kilométer távolságból is. Hány falu, város van a folyam két partján ily
nagy messzeségben! S régóta halott már. Talán nem is volt senkije
se, ki utána sirjon, utána kérdezősködjék. Apátlan-anyátlan árva ugy
elveszhet, mint beteg madár az erdőben. Kivált, ha szegény,
vagyontalan!
Hát bizony nem ő volt az eltünt szegény eszlári lányka.
A lapok süvöltése kárbaveszett!
 Mesék, babonák, pajkosságok, bárgyu tervek tolultak a
vizsgálóbiró elé seregesen. A nagyközönség ösztönszerüleg sejtette,
hogy Bary József s a mögötte levő titkos tanács minden úton elindul
nyomozni, csak az út iránya a zsidók ellen mutasson. Hogy az az út
megszakad, vagy ingoványban vész el: ezzel nem törődtek. Névvel
vagy névtelenül: egyik följelentés a másikat érte.
Heyduk Ambrus tokaji lakos azt jelentette, hogy volt egy Leskó
Mária nevü szolgálója. Nem bánt vele rosszul, mégis megszökött.
Bizonyára a zsidók szöktették meg, vagy tüntették el.
Miért tették ezt a zsidók?
Ám nyomozza ki a vizsgálóbiró.
Hogy csakugyan elszökött-e a lány s ha elszökött is; mi közük
ehhez a zsidóknak: – mindez nagy kérdés. Csak az a feladat, hogy a
zsidók ellen kell forditani az esetet. Különösen a sajtóban.
Jött névtelen levél, mely teljes bizonyossággal közli, hogy Eszter
holtteste a zsidó pap kertjében két virágágy közé van eltemetve. A
feljelentő eleven elmével gondolta el, hogy a vérétől megfosztott
szűznek ott kell nyugodni a zsályák, ménták, rozmaringok, hajnalkák
tövében.
Minő sugaras kép ez a vérvád sötétségei között! Miként tudja
heviteni a hiszékeny közönség képzeletét!
Hogy azután a virágágy közt nem volt meg a holttest, de nem
volt meg a kertben a két virágágy se, sőt, hogy a zsidó papnak még
kertje se volt, mivelhogy Tisza-Eszláron még zsidó pap sem volt:
ezzel már az izgató sajtó éppen nem törődött. Ilyen bosszantó és
száraz igazsággal minek zaklatni a hivő embereket?
Jött följelentés Abaujvárról, hogy Svarcz Mózes abaujvári és
Dájcs Sámuel és Merer Sámuel zsujtai zsidók szövetkeztek arra, hogy
az áltetemet megszerezzék s a Tiszán Csonkafűzes alá leusztassák.
Ezek az usztatás idején Máramaros-Szigeten jártak, itthon pedig azt
beszélték, hogy Pozsonyban jártak. Bűnösségük nyilvánvaló.
 E három zsidónak az volt a szerencséje, hogy Bary ugy
belekeveredett már Herskóba és Smilovicsba és a tutajosokba, hogy
az abauji három zsidóval éppen nem volt ideje és kedve törődni.
Különben ők se kerülték volna el a könyörtelen vizsgálatot.
Tanult emberek is tele voltak följelentő és nyomozó buzgósággal.
A tisza-eszlári katholikus papnak, Adamovich Józsefnek valami
rokona volt jegyző Hernád-Németiben. Bizonyára tőle kapott valami
intést vagy értesitést arra nézve, hogy tegyen jelentést a
vizsgálóbirónál a hernád-németi titokról. Tett is A. J. névaláirással.
Mi volt a hernád-németi titok?
Van ott egy csárda, a Garádicsos csárda. Zsidó a csárdása.
Rózenberg Jakab a neve. Van a csárdásnak egy keresztyén
szolgálója, a ki azt beszélte, hogy a falubeli metsző, két idegen
zsidót rejteget az ő hajlékában.
Ime ez a hernád-németi titok.
A vizsgálóbiró nyomban elrendelte a kegyetlen vizsgálatot
»minthogy azok a zsidók a dadai – csonkafűzesi – álhulla
előállitásával gyanusithatók«.
Ez immár a vizsgálóbiró eszejárásának egyik remek részlete.
Még azt se tudja, hogy az a szolgáló beszélt-e valamit; azt se
tudja, mit beszélt: azt se tudja, igaz-e az, a mit beszélt; azt se tudja,
járt-e ott két ismeretlen zsidó, ki volt az a két zsidó s ha ott volt, mi
járatban volt ott; – azt se tudja, rejtegette-e őket a metsző az ő
hajlékában, de még azt se tudja, van-e hát hajléka is a metszőnek; –
tehát semmit se tud, de azért már tudja, hogy azt a két ismeretlen
zsidót az áltetem csempészetével lehet és kell gyanusitani.
Előre azzal a vizsgálattal!
Kihallgatnak egy csomó embert, kihallgatnak mindenkit, a kit ez
ügyben elcsiphetnek. Kihallgatják a községi jegyzőt Adamovichot,
továbbá a metszőt Fischerl Náthánt és feleségét. Kihallgatják a
csárdást Rózenberg Jakabot s feleségét a csárdásnét. Kihallgatják
Székely Jánost, a ki alighanem kisbiró vagy éjjeli őr, azután öreg
Mácsi Jánost, a ki háztulajdonos és Üveges Máriát: a szolgálót. S
kihallgatnak még egy csomó zsidót, Steinfeld Maximiliánt, Dájcs
Jakabot s ki tudja még kit.
S vajjon mi sült ki a rettenetes vizsgálatból, nyomozásból,
házkutatásból, szemléből s mindenféle birói eljárásból?
Kisült, hogy a metszőnek nincs háza, bérben lakik öreg Mácsi
Jánosnál, ezzel egy udvarban és sohase rejtegetett magánál se egy
zsidót, se kettőt.
És kisült, hogy falusi koldus zsidók járnak és kéregetnek ős idők
óta ott is s hogy valamikor két koldus zsidót ott ért el az éjszaka s
ott hált mind a kettő a csárdában, mivelhogy másutt nem kaptak
éjjeli szállást, a csárda pedig arravaló.
Semmi se sült ki más.
Hogy azután egy csomó eljárási költséget kénytelen volt az állam
kifizetni, s hogy az alatt, mig az eljárás folyt, harmincz-negyven
ember kénytelen volt a börtönben ok nélkül ülni s a hernád-németi
titok földeritését várni: ez is kisült ugyan, de az már mind nem
tartozik a dologra.

V.

(A Bodrog vizének titka. – Az öngyilkos ifju vallomása. – A regény tetszik a

közönségnek. – Az egész pajkos koholmánynak bizonyul.)

Hát a pajkosság esetei!

A tömeg sohase oly dühös, sohase oly buta és sohase oly
ábrándos, hogy egyesek gúnyra, vidámságra, elbóditó ötletre, pajzán
cselszövényre képesek ne lennének. A pajkos lélek a halálban is talál
derüs tüneteket s isten szine előtt is tud visszás ötletre fakadni.
Szinte csodálom, hogy a vizsgálat intézőinek furfangja és
gyámoltalansága több pajkos beavatkozásra nem ingerelte az
embereket. Volt ugyan nem egy, de én csak egyet akarok elbeszélni.
A nyilvános tárgyaláson voltunk már, a mikor a törvényszék
elnöke előállott ez esettel.
Bodrog-Olaszi mellett folydogál a Bodrog vize, a Tisza
legnagyobb jobboldali mellékfolyója. Egyik vasárnapon, julius 1-én
két falubeli kis parasztgyerek játszadozik délelőtt a parton. A viz
széle kissé mocsaras, a térdig érő vizben ugrándoztak. Az egyiknek
neve: Gyöngyösi Jancsi, ez 7 éves. A másiknak neve: Péter Miska, ez
6 éves.
Játékközben üvegpalaczkot pillantanak meg a pocsolyában.
Fölveszik, megnézik, lemossák. A palaczk erősen be van dugva
parafával. A palaczk belül üres, de egy darab papir van benne. A
papiron irás látszik. A két kis gyerek nem tud olvasni még, az üveget
beviszik a Jancsi apjához, idősb Gyöngyösi Jánoshoz.
Az öreg se tud olvasni s azért ki se veszi a dugót az üvegből.
Nem is sokat törődött vele. De másnap mégis beviszi a községi
öregbiróhoz Koleszár Ferenczhez s annak átadja. Csináljon vele, a
mit akar.
Az öregbiró kinyitja az üveget, kiveszi belőle a papirost s
elolvassa a rajtalevő irást. Elálmélkodik tartalmán. Az irás az eszlári
ügygyel, a vérváddal van kapcsolatban. No ez már nagy dolog. A
levelet át kell adni a községi jegyzőnek: Balog Jánosnak. A jegyző is
elolvassa s ő még sokkal jobban tudja, hogy ez igazán nagy dolog.
A levélben szomoru történet van megirva. A levelet Löki János
gépész irta. Igy szól:
»Jun. 30. Meghasonulva a világgal s emberekkel, a kétségbeesés
s az életunalom a halál karjaiba kerget. E sorok midőn napvilágot
látnak, már halott vagyok. De mielőtt meghalnék, egy vallomást
tenni kötelességemnek tartom.«
»1882 jun. hónapban dadai tiszaparti fűzesekbe rejtettem el
kedvesemet Timár Julcsát, kit, miután hűtlen lett hozzám, a folyóba
fojtottam. Az eszlári bűntény folyamatban lévén, fölfedezték, illetve
megtalálták Dada mellett kivégzett kedvesem hulláját. Az igazság
érdekében tehát bevallom ezt s a nagy szenzácziót keltett bűntény
érdekében felfedezni a valót s adatot szolgáltatni az
igazságszolgáltatásnak, töredelmes szivvel bevallani, a jó lelkiismeret
szavának engedve Isten nevének bizonyságul hivásával
kötelességemnek tartom!«
»A haldoklók nem hazudnak.«
»Löki János s. k. okl. gépész.
Ime a levél.
Megnéztem jól. A papiroson semmi különöst nem vettem észre.
Az irás se nem zsidónak, se nem kereskedőnek irása. Egészen
gömbölyü betük, a vonalak hajlásában semmi szögletesség, a
vonások mindenütt egyenlő vastagok és egyenlő szinüek. A kéz
mindig egyenlően nyomja a tollat. A ki irta: németül vagy nem
szokott, vagy nem is tud irni. De mégis tanult embernek, gyakorlott
kéznek irása. Ilyen iró igen sok csak a kálvinisták közt van. Ő köztük
vannak igen sokan, a kik magasabb miveltségük daczára se tudnak
németül, irni pedig éppen nem szoktak németül. Közel van a magyar
kálvinisták sáros-pataki nagy főiskolája. Onnan kerülhetett az üveg a
Bodrog vizén Bodrog-Olasziba.
Tehát diák-csiny az egész.
Azonban az eset, a miről a levél szól, nem lehetetlen Hűtlen
kedvesét már sok szenvedélyes ifju meggyilkolta, s aztán önmagát is
elemésztette.
Regényekben, hirlapok hasábjain, szinpadon, törvényszékek
tárgyalásain sok hasonló eset fordul elő. Ifjak, nők, ábrándos
lelküek, dologtalan emberek elméláznak ily esetek fölött s megőrzik
azokat emlékezetükben.
Nem ujság az ily eset, tehát hisznek benne.
A bodrog-olaszi jegyző a levelet hivatalosan a nyiregyházi
törvényszék elnökéhez küldte nyomban s az elnök nyilt tárgyaláson
előterjesztette.
Az én felfogásom magáról a főügyről az volt, hogy a csonkafűzesi
holttest az eltünt lánykának, Eszternek holtteste. A védelemnek az
volt a czélja, hogy ez a felfogás jusson diadalra.
Az elnök felfogása s általán az ugynevezett hivatalos felfogás az
volt, hogy a csonkafűzesi holttestet a zsidók védelmére s a vizsgálat
félrevezetése végett a tutajos zsidók csempészték.
A nagy tömeg felfogása szivesen csatlakozott az elnökéhez. A
nagy tömegnek csak az volt a forró vágya, hogy a védelem ne
győzhessen.
A nagy tömeg hát szivesen fogadta a bodrog-olaszi regényt. Mit
erőlködik a védelem? Hiszen most már nyilvánvaló, hogy a
csonkafűzesi holttest nem Solymosi Eszter, hanem Timár Julcsa.
Tehát a fődologban a hivatalos felfogásnak van igaza.
Az elnök nem is akart az esettel tovább foglalkozni. Elégnek vélte
annak nyilvánosságra hozását. De én nem csatlakozhattam hozzá.
Kétségtelen volt, hogy az esetnek éle az én felfogásom ellen
irányul s a védelem ellen szinezi és fokozza a közvélekedést. Ennek
be kellett vágnom utját.
Rögtön felszólaltam s követeltem a gondos vizsgálatot. Érvelésem
világos volt és nagyon egyszerü.
Vagy az sül ki, hogy az egész eset csak koholmány és pajkos
cselekvés s ha csakugyan ez: akkor ne rontsa a védelem igazságos
sikerét.
 Vagy pedig az sül ki, hogy a szomoru eset valósággal megtörtént
s a csonkafűzesi halott csakugyan a szerelmese által meggyilkolt
Timár Julcsa. – Ez esetben pedig a zsidók ártatlansága nyomban
napvilágra jön. Mert hiszen akkor csakugyan nem usztattak ők a
Tiszán áltetemet és Solymosi Esztert se ők emésztették el. Hanem
elemésztették azok, a kik által Solymosi Eszter ruházata Timár Julcsa
testére került.
Mert hiszen a csonkafűzesi halotton kétségtelenül Solymosi Eszter
ruházata volt. Tehát nem a zsidók, hanem csak Löki János, Timár
Julcsa s közelállóik tudhattak arról, miként szerezték meg Solymosi
Eszter ruháit.
Nagy és mivelt közönség töltötte meg a tárgyalási nagy termet.
De ez zsidóellenes indulatokkal volt tele. Előterjesztésem meglepte s
elbámulásra birta a közönség minden tagját.
– Bizony a védőnek igaza van. Vagy – vagy!
Ezt jelentették a meglepetés miatt elbámult arczok.
El kellett rendelni a vizsgálatot s abból az sült ki, hogy se Löki
János, se Timár Julcsa nem volt soha a világon. Koholmány az egész
bodrog-olaszi regény.
Csak két év előtt, a nagy per után tizennyolcz év mulva
jelentkezett nálam egy jó arczu, művelt uri ember, megmondta nevét
s tudatta velem előkelő tisztviselői állását, a melyet itt tölt be
Budapesten. Kérdezte tőlem: emlékszem-e még a bodrog-olaszi
üvegre s a benne lévő irásra?
– Emlékszem.
– Most már megmondhatom, hogy az az irás az én kezem irása.
Sárospataki diákok voltunk akkor, hárman főztük ki ezt a
pajkosságot.
Megmondta társainak nevét. Egyik név országosan ismertté lett
azóta.
 VI.

(A ki magát hitsorsosaiért feláldozza. – Az igazi hős. – Lelkének

hányódása. – Elszántsága. – A biróságnál jelentkezik. – Nem hisznek neki.
– Földönfutóvá lesz, mikor kiszabadul.)

Lássunk nagy példát. Férfias eltökéllésnek, halálos elszántságnak,

hősi elhatározásnak fenséges példáját.
Ott sorvad a börtön nyirkos téglapadozatán a vézna termetü
vádlott zsidó. A napnak tiszta sugara alig ér szemeihez; erdők,
mezők illatos levegője távol van tüdejétől; a csillagos eget sohase
láthatja, a nappali égboltot is csak naponként egy órán át. A
börtönnek zárt udvarán magas falak között, a mikor rabtársaival
együtt kiparancsolják járkálni. Fegyveres őr vigyáz rá akkor is, hogy
ne beszélgessen, ne sirjon, ne panaszkodjék, ne is ábrándozzon.
Hanem kimért lépésekkel mozogjon előre sorosan, pontosan. Ez a
parancsolat, puskatussal kap intést oldalbordájára, ha nem teljesiti a
parancsolatot.
De hát ez a börtön, ne érzékenykedjünk miatta.
Igaz, hogy még nincs elitélve, még nem bűnös, hanem csak
vádlott. Igaz, hogy a vérvádra nézve ártatlannak érzi magát,
azonban ezt majd a törvény dönti el valamikor. Igazságos, komoly
birák kezében lesz a törvény; – a mit ők mondanak majd: meg kell
abban nyugodnia.
Svarcz Salamon ez a vádlott, az eszlári metsző. Harmincznyolcz
éves már, feleség és négy gyermek sir utána. Miből élnek a
nyomorultak?
Hitvány termet, betegesnek látszó rokkant alak. Csak bajusza és
szakála tömött és hosszu, mint az ókori zsidóké. Hálni jár bele a
lélek. Csak két apró fekete szeme van tele tűzzel-lánggal. Csak
abban látszik élet.
 Kegyes lélek. Vallásos áhitattal van tele. Születése, természete,
véralkata, nagy szegénysége, egyházi foglalkozása: mind
kegyességre és áhitatra birja Szent imáit reggel és este s vallásának
ünnepnapjain mindig buzgón végzi.
Nem maga van az oduban. Rablók, duhajok, gyilkosok, orvok,
gyujtogatók vannak melléje zárva váltogatva. Betyárok, istentagadók
felesen. Imáiba belekurjantanak, csuf szavakkal megzavarják,
zokogását kiröhögik, taszigálják jobbra-balra, vallásáért kigunyolják.
Meg nem engedhetik, hogy fohásza egyenesen jusson föl Izrael
Istenéhez.
De hát ez a börtön. A rabnak csak nem lehet olyan jó dolga, mint
a papnak. Panaszra pedig hiába menne a porkolábhoz. Csak azt a
feleletet kapná:
– Miért imádkozik annyit. Miért zavarja örökké rabtársait?
Nem is megy panaszra. A zsidó végzethivő. Ha az ő istene ugy
rendelte, hogy zsidó legyen, üldözést és gyötrődést szenvedjen, hát
abban meg kell nyugodnia.
De meg kell-e hát?
Önnönmagára nézve nyugodt a lelke.
Ő már élt. Látta a világot. Örült az örvendezőkkel és sirt a
sirókkal. Alapitott családot, nemzett fiakat és leányokat. Izrael nevét
fentartotta. Rá most már jöhet bármi sors. Halál, vagy hosszu
rabság. Szentül hiszi, hogy ugy is halálos betegség emészti már őt; a
mi a napokból még hátra van, miért ne várhatná azt be csöndesen,
az isteni végzetben megnyugodva!
De miért szenvednek hitsorsosai? S a kitanulhatatlan végzet miért
rendelte azt, hogy éppen általa és miatta szenvedjenek? Mit vétett ő
Izrael istene ellen? Mit vétett ő hitsorsosai ellen? És mit vétett az
emberek ellen?
 Lelke érzékeny, már talán meg is törött. Hangja, mikor beszél is,
hasonlatos a sirásnak hangjához. Szegény, nyomorult zsidaja;
éjszakákon át zokog. Nem maga miatt, hanem üldözött hitsorsosai
miatt. Minő áldozatot hozhatna ő, hogy megmentse őket a keserü
üldözéstől.
Nehéz gondolat gomolyog elméjében. Nagy érzés, nagy eszme az
ő kis lelkében. Vajjon a sors, a melybe jutott, nem Istennek végzése-
e? Ismeri a szentirást. Jól ismeri kivált Mózesnek öt könyvét. Lelke
elandalog a szent történeteken, a nagy tanulságokon. Hiszen az Ur
Ábrahámot is megkisértette. Hogy vinné magával Morijának földére
az ő egyetlenegyét, a kit szeret, az ő Izsák fiát s áldozná azt meg
égő áldozatul azon a hegyen, melyet neki megjelölend.
Vajjon becsesebb-e ő a világnak, mint volt Izsák az ő édes
apjának? Hátha ő is megáldozná magát! Hátha ezzel megszünnék
hitsorsosainak minden veszedelme?
De miként?
Irtóztató vád terheli őket az emberek szemében. Megöltek egy
gyermeket, egy ártatlan szüzet s vérét vették szertartásbeli czélokra.
Isten látja, hogy ők ebben ártatlanok. De kivilágosodik-e az ő
ártatlanságuk? E miatt kell szenvedni a zsidóságnak. És szenved az
idők végeig, ha csak egyetlen kis homály marad is az emberek
elméjében.
Pedig marad.
A vallásbeli gyülölet szenvedélye áldozatot követel s el nem
csillapodik addig, mig áldozatát meg nem kapja. Akkor majd azután
elcsillapodik.
Hadd legyen ő az az áldozat!
Magára veszi a bűnt.
Kigondol valamit. Agyonütötte a lánykát s azután holttestét
beledobta a Tiszába. Bizonyára neki elhiszik. Akár találják meg a
holttestet, akár nem: el kell hinniök, mert hiszen éppen az a vád,
hogy valamelyik zsidó ölte meg a lánykát. Hát legyen ugy, hogy ő
ölte meg.
Hátha él a lányka s egyszer csak üdén, erőben, egészségben
hazatér? Mi lesz akkor?
Ez a gondolat nem gyötri sokáig. Ő vele elvégzi dolgát a törvény
hamar. Őt felakasztják s porladó teteme ott pihen már a föld alatt.
Kitudódik ugyan, hogy ő a biróság előtt nem mondott igazat s hogy
neki ártatlanul kellett halált szenvednie. De azért őt nem
kárhoztatják. Halálával nem vétett senkinek, hitsorsosait pedig
megmentette az üldözéstől. Inkább akadnak majd jó lelkek, a kik a
fájdalom igaz könyjét ejtik, ha végzetére gondolnak s a kik jó szivvel
áldják meg emlékezetét.
Mi lesz nejével és gyermekeivel? Miből élnek? Hova sodorja őket
az élet vihara s az emberek megvetése? Az ő neve a gyilkos neve
marad. Csak ez a név marad örökség gyanánt gyermekeire. És a
nyomor. A nyomortól ugy sem mentheti meg őket, de nevének
öröklött gyalázatától megmenthetné őket. S ime a helyett, hogy
megmentené: ő maga időzi föl rájuk az ádáz jövendőt.
Lelke ugy hányódott, mint viharban a haraszt. Egyik rettenetes
gondolat a másik után. Egyik keserü érzés a másik után. Egyik
fölemeli, a másik lesujtja azt a hánykolódó lelket.
Talán beteg is már az a lélek.
Nem beteg. Csak a test erőtlen. Se a test, se a lélek nem birja el
könnyen a nagy gondolatokat, a sulyos érzéseket. Néha ájulás
környékezi. Gyakran kitörnek forró könyei. Az élettől megválni mégis
nehéz.
Hiszen az élet kötelesség. Nagy, szép és fönséges kötelesség. A
jó embernek azt a kötelességet mindvégig teljesiteni kell. Mindaddig,
mig istennek intésére a természet az alól föl nem menti. Csak a
halálnak van joga e kötelesség alól föloldani. S szabad-e ezt
vakmerően siettetni?
Minden érzése vonaglott. Egyik gondolat a másikat űzte,
hajszolta. Vonakodott a döntéstől. Nehéz volt az utolsó elhatározás.
Ma még ne! Majd holnap!
Julius 18-án tette meg Smilovics Tisza-Lökön a csendbiztos kezén
az ő sulyos vallomását. Julius 19-én a börtön minden lakója tudta
már Nyiregyházán, hogy mi történt.
Az történt, hogy a zsidók idegen nő tetemét usztatták le a Tiszán,
ezt felöltöztették az eltünt lányka ruhájába s odacsempészték
Csonkafűzes alatt a biróság elé. Tehát ők rejtegették Eszter ruháját;
tehát ők vették azt le a lányka testéről, tehát bizonyos immár, hogy a
gyenge szűznek ők ontották vérét!
Börtönőrök, rabok, ujak és régiek mind megtudták ezt nyomban s
mind csak ezt beszélték maguk között.
Egyik rab nem gyűlöli a másikat. Ritka köztük a házsártos, a
viszálykodó. Sőt rokonszenv, az összetartás bizonyos érzése támad
köztük. Akár bűnösök, akár ártatlanok: most egy sorsnak részesei.
Ha bűnös is: most már szenved. A szenvedés látása könyörületet
ébreszt s kioltja a gyűlölködés indulatát vagy legalább csillapitja. De
a nagy izgalomnak ez esztendejében még a rabok közt is volt zsidó-
gyűlölő. Még a rabok közt is akadt, a ki odakiáltott a vérvád
üldözöttjeire:
– No kutya zsidó, most már ti is fölkerültök az akasztófára!
Csak azért is akadt, hogy ilyen szóval kedvében járjon az ádáz
indulatu börtönőrnek. Mert a börtönőrök közt is akad, a ki
kedvteléssel gyötri a rabokat. Durva lélek, a ki igy mutatja, igy
bizonyitja s igy gyakorolja az ő hatalmát.
A szegény, háborgó lelkü metsző is értesült e napon mindenről.
Most se hitte a zsidók bűnösségét. Most is szentül meg volt
győződve, hogy többi társa se bűnösebb, mint ő maga, de értelme
mégis belezavarodott az ügy rejtelmeibe. Nem lehet csodálni. Hiszen
most már maguk a zsidók is bevallják, hogy az áltetemet ők
usztatták, Eszter ruháját rá ők öltötték.
Szemei előtt most már elborult minden.
De azt ott a börtönben látta is, érezte is, hogy a zsidókra még
kegyetlenebb napok várnak, mint azok voltak, a melyeket már nagy
bánatban eltöltöttek.
Leszállt az est. Elővette esti imáját s nagy szomoru lélekkel és
sürű könyhullatással bocsátotta azt fel a magasba. Szerdai napnak
estéje volt. A mint elvégezte egyik imáját, elkezdte a másikat.
Egész éjjel nem hunyta le szemét. Hol feküdt, hol üldögélt,
mereven, rabágyának kemény deszkáján. Hajnal felé lett teljessé
elhatározása. Elszántsága megérett. Szabaduljanak hitsorsosai, ő
hadd vesszen el.
Reggel azt mondta az őrlegénynek, hogy Kozák őrmesterrel óhajt
beszélni. Odavezették. Az őrmestert megkérte, kisérje őt a biróság
elé, most már vallani akar.
Az őrmester futott a királyi ügyészhez, az ügyész sietett értesiteni
a törvényszék elnökét s néhány percz mulva az elszánt szegény zsidó
ott állott a biróság termében. Az elnök, az ügyész s egyik
törvényszéki biró előtt.
Vézna termete görnyedt, keze reszket, inai roskadoznak, hangja
bágyadt. Hosszu napok, éjszakák óta küzd már a gyötrő gondolattal.
De arcza elszánt, szemeiben különös fény.
Az elnök ridegen, hivatalosan kérdi.
– Ön kihallgatásra jelentkezett, mit akar?
– Eltökéltem magam, meg akarok vallani mindent.
Az elnök intésére a hivatalszolga széket tesz melléje.
 – Üljön le.
Leül s folytatja beszédét.
– Én öltem meg azt az eszlári lányt, Solymosi Esztert. Ne
vádoljanak mást senkit. Ne kínozzák a többi szegény zsidót. Én
vagyok a tettes. Csupán én vagyok a bűnös. Szálljon a törvény én
reám.
Az elnök figyelmezteti: beszélje el az esetet részletesen. Több
kérdést is intézett hozzá beszédközben.
Ő nem ismerte a lányt, sohase látta azelőtt, nevét se tudta, ő
nem volt ismerős Tisza-Eszláron. Ama napon, április 1-én kis ideig ő
maga állt az imaház előtt. Arra jött a lány. Oda röhögött a zsidókra s
az imaházra és csufságos szavakkal gyalázta a zsidókat. Ő hirtelen
indulatba jött, valami volt a kezében, azzal a lánykát fejbeütötte.
Nem akarta agyoncsapni, csak megfenyiteni. A lány elesett s többé
nem mozdult. Ő nézte, tapintotta, fölemelte, a lányban nem volt
élet. Meg volt halva. Ő megijedt. Nem mert szólni senkinek. A lányka
holttestét bevonszolta az imaház kertjébe s ott gazzal, szalmával,
szeméttel betakarta. Ott volt estélig. Akkor felnyalábolta, elvitte a
Tiszáig s a Tiszába beledobta. Nem volt társa senki. Nem is látta az
ő dolgát senki. Ime most itt áll: itéljék el, kész a halálra, másokat ne
bántsanak.
Fejüket rázták az urak. Egyetlen szavát se hitték el. De azért a
jegyzőkönyvbe irták a vallomást s aláiratták a bűnössel.
Jól tették, hogy nem hittek neki. Nagyon ügyetlen gyilkos volt az
a szegény zsidó. Sejtelme se volt arról, milyen az igazi gyilkosság s
miként kell annak részleteit elbeszélni. Száz kérdést intéztek hozzá a
részletekről. Honnan tudná ő a részleteket?
Hány órakor történt az eset? Honnan jött a lány s merre tartott?
Mi volt a kezében? Hát ő miféle gyilkos szerszámmal tudta ugy
megütni, hogy egyetlen ütésre szörnyet halt? Hiszen nem történik az
se oly könnyen, se oly gyorsan.
 Minderre az elszánt ember nem volt készen. Nem gondolta ki
apróra az egészet. Ötölt-hatolt. Sok kérdésre éppen nem tudott
felelni.
De annál állhatatosan megmaradt, hogy ő ölte meg a lánykát s ő
vetette a halottat a Tiszába.
Boldogtalan ember! Bizony nem tudtad te elérni, hogy szavaidat
elhigyjék. Nem tudtál te hitsorsosaidon segiteni. Még magadon se.
Ezer gúnyt és csufságot idéztél föl magadra. Mindenki röhögött
rajtad. Ujjal mutattak rád őreid és rabtársaid: ime a hős, az áldozat,
a zsidóság megmentője! A te kis lelked nem látta azt, hogy a mikor a
zsidóüldözés hullámai magasra hánykódnak, a mikor tombol a
felekezetes szenvedély: akkor egyetlen rongyos zsidó nem elég
égőáldozatnak. Több kell oda, más kell oda!
Addig zaklatták, addig faggatták a szegény embert, mig utóbb
idő multán kénytelen volt elismerni, hogy csak társai iránt való
szánalma s vallása és hitsorsosai iránt való mélységes szeretete birta
rá a nagy elszántságra.
Az emberi lélek belső harczainak mégis fenséges tüneménye volt
e nagy elszántság. Sikere nem volt, nem lehetett, de azért ragyogó
példa marad, emlékezésre mindenkoron méltó.
– S mi lett sorsa ennek az embernek?
Egy évig és harmadfél hónapig ott senyvedett a börtönben. A
biróság akkor ártatlannak találta s szabadságát visszaadta. Most már
mehet haza.
– Haza?
Hova mehessen ő haza?
Tisza-eszlári metsző-állását el nem foglalhatta. Nyiregyházán
fogadott lakást, hogy majd ott telepszik meg s él a hogy’ tud. Egy
hét mulva elüldözték onnan.
 Akkor elköltözött Kis-Várdára. Ismerősei voltak ott. Fogadott
lakást s kért telepedési engedélyt. Kérését megtagadták, tovább
kellett bujdosnia.
Elment Beregszászra. A közeli faluban, Benében, született, de kis
korától kezdve Beregszászon nevelkedett. Ott járt iskolába, ott voltak
rokonai, ott volt igazi otthona. Onnan is kiutasitották.
Fölment panaszra és segitségért az ország kormányzó elnökéhez
Tisza Kálmánhoz. Az se tudott rajta segiteni. Utóbb is az ország
fővárosába költözött. Itt legalább elfér mindenki.
Még ő is: a hős, a koldus, a földönfutó.
 LEGYEN VILÁGOSSÁG!

I.

(Zurányi Kálmán tanusága. – Szakolczai Julcsa biztosan fölismeri Solymosi

Esztert. – A biróság mulasztása. – Kozma Sándor főügyész. – A jóhiszemü
tanu, mint hamis tanu. – Mit vétett a biróság a mulasztással?)

Hagyjuk el a zavarost, a kusza világot, a minduntalan ránk boruló

sötétséget, a készakarva támasztott ködöket, a butaság és
fajgyülölet szenvedélyeit, a szivtelen cselszövényeket. Keressük meg
az igazságnak ama részeit, a melyekről a vizsgálóbiró nem vett föl
jegyzőkönyvet. Keressük meg azt, a mi a vizsgálat mögött van. A mit
a vizsgálat elrejtett a helyett, hogy napvilágra hozott volna.
A csonkafűzesi holttesten Solymosi Eszter ruhája volt. Az a
ruhája, melyben utoljára látták őt, mint élőt.
Az egyenes úton járó józan elme e tünetre azt mondta volna: ime
Solymosi Eszter holtteste. És azt mondta volna: nyaka nincs elvágva,
vére sincs kiontva, a zsidók ártatlanok.
Mennyit kellett a vizsgálatnak vétkeznie, mig ezt az okos felfogást
eltiporhatta!
Volt egy tanu, az eltünt lánykának jó ismerőse, Szakolczai Julcsa,
a ki a fölismerési eljárásnál junius 19-én tökéletes biztossággal
fölismerte Solymosi Esztert. E tanu nyilatkozatáról Bary e szavakat
iktatta jegyzőkönyvbe:
 »Szakolczai Julcsa a fogak, szemek és lábak után itélve,
határozottan állitja, hogy a hulla Solymosi Eszteré.«
Ha a vizsgálóbiró nem fiatal, tanulatlan aljegyző, hanem komoly
férfi s kiképződött birói lélek: nem marad meg ennél a néhány
szónál, hanem nagy gondosan jegyzőkönyvbe veszi: mit mondott
Szakolczai Julcsa Eszternek és a holttestnek szemeiről, fogairól és
lábairól s igy a holttestet miért mondja határozottan Solymosi
Eszterének?
Hiszen ez volt a főkérdés. Lehet ezer tanu, a ki a holttestben nem
ismeri föl az eltünt lánykát, de ez mind nem ér semmit egyetlen igaz
tanuval szemben, a ki fölismeri. Tehát e tanu szavait föl kellett volna
jegyezni.
Ma, húsz év mulva és nyugodtabb időben mindenki ajkán ott
lebeg a kérdés: miért nem hozta helyre a védő a vizsgálóbiró
mulasztását? Miért nem sietett Szakolczai Julcsát magánuton
megkérdezni s szavait a törvényszéknek bejelenteni?
Mentségem teljes.
Én csak juliusban, hetek mulva kaptam a védői megbizást. És
azután még akkor se tudtam Szakolczai Julcsáról és vallomásáról
semmit. Hét zár alatt álltak az iratok. Az egész vidéken nem
ismertem senkit, a kit az ellenőrző nyomozással megbizhattam volna.
Csak szeptember végén küldte meg a biróság a fölismerési és
bonczolási jegyzőkönyvet. Addig eszembe se juthatott volna bármi
irányban a nyomozás.
De azután se. Hiszen csak ugy tombolt a gyanusitás a védők
ellen. Egyelőre föltétlenül a vizsgálat embereire kellett biznunk
mindent.
Azonban jött segitség.
November 3-án idegen, ismeretlen férfi jelentkezett irodámban
azzal, hogy az eszlári bűnügyben akar velem beszélni s bizalmas
értesitést nyujtani. Bejelentették s elfogadtam.
 Harmincz éves, de jóval fiatalabbnak látszó férfi volt. Neve
Zurányi Kálmán, tisza-löki lakos, gyógyszeres Nyilt, tiszta, értelmes
arcz, bizalomkeltő. Rendes szokásom volt ismeretlen emberek arczát,
ha dolgom volt velük, jól megfigyelni. Ez ügyben éppen nagy
óvatosságra volt szükség. A sajtó erős támadásokat intézett ellenem
csaknem naponként. Sokan jöttek hozzám s nem mindig őszinte
indulattal. Zurányi arcza, beszéde s egész modora jó hatást gyakorolt
rám.
Elmondta, hogy a csonkafűzesi holttestet jól megnézte. Junius
18-án este is s a junius 19-iki fölismerési eljárásnál is. Hivatalos
tennivalója nem volt, nem is idézték, csak a tisza-löki uri társasággal
ment oda a birói szemlére, melynek a törvények szerint ugy is
nyilvánosnak kell lenni.
Elmondta azután, hogy a mikor Szakolczai Julcsa jól megnézte a
halottat s határozottan kimondta, hogy az Solymosi Eszter, a királyi
alügyész durván rárivallt.
– Hogy mered te azt olyan biztosan állitani?
A tanu először megrezzent a durva szóra, de azután magához
tért s daczosan feleselt.
– Hogyne merném, mikor meg kell esküdnöm s jól látom, hogy
az.
– Hát tudsz-e valami különös jelet, a miről fölismered?
– Igenis tudok. A mult esztendei Szent Mihálynap táján a tehén
rálépett a jobb lábafejére és sebet ejtett rajta; – a forradás nyoma
azóta mindig nagyon meglátszott.
Az alügyész odanézett, de nem látta a forradást. Megint rárivallt
a lányra.
– Mutasd meg hát a hegedést.
 Szakolczai Julcsa közelebb lépett, jól megnézte a holttest jobb
lábafejét s ujjával odamutatott egy helyre a lábfejen.
– Itt kell lenni, de nem látszik jól, mert a lábfej tele van iszappal.
A jelenlevők nagyrésze a hangos szóváltás által is vonzatva,
odament. Látni akarták a hegedés nyomait. De a holttest nem volt
megmosva. Ugy volt, a hogy a vizből s a hogy a sirgödörből kivették.
A lábujjak köze s a lábfej felső homoru része be volt vonva a Tisza
finom iszapjával.
Zurányi Kálmán nem volt rest. Ott volt kéznél egy bádogkanna,
megfogta, a Tisza vizéből telemeritette, odament a halott mellé s a
kannát magasra tartva, a vizet lassan a lábfejre csurgatta. S a viz
tisztára le is mosta az iszapot.
Bátran szólt megint Szakolczai Julcsa, odamutatva a hegedésre:
– Tessék most megnézni!
Csakugyan ott volt a tehéntaposás okozta hegedés. A jobb láb
hüvelykujjának tövében barnás sárga folt s ennek megfelelő részen
kisebb mélyedés. Egész biztonsággal lehetett látni, hogy ez jó idővel
azelőtt történt erőszakos nyomás vagy ütés okozta sebnek
maradványa.
A tanu-lány szavait mindenki hallotta, a sebhelyet mindenki látta.
Különösen megnézte minden orvos. Leggondosabban megnézte K.
Horváth Géza szigorló orvos s maga Zurányi Kálmán.
Döntő körülmény volt ez. Az orvosok szavára Szücs János tisza-
löki fuvaros ujra megmosta a lábfejet csutakkal s az orvosok ujra
megnézték a hegedést. S a három orvos a jól látszó sebhelyet
egykori kisebb bőrseb maradványának állapitotta meg, de egyuttal
maguk között úgy egyeztek meg, hogy az a Szakolczai Julcsa által
előadott tehéntaposásnak meg nem felelhet.
Ez volt Zurányi Kálmán közlése.
 Első pillanatban hihetetlennek tartottam mindazt, a mit
elmondott. Hisz az irtózatos dolog! A szakértők véleménye csak
vélemény. Okos vagy bolond, de csupán csak vélemény. Hogy a
hegedés eredetéről és természetéről mi az ő véleményük, az az ő
dolguk, az itéletmondás úgy se rajtuk áll. De hogy ily tökéletes
tanuvallomás után a tanu szavait jegyzőkönyvbe ne vegyék s a
szakértők a látleletben a nyilván fölismert s az annyi ember által jól
megnézett sebforradást föl ne emlitsék: azt erkölcsi lehetetlenségnek
tartottam. Hiszen az ilyen birói és szakértői szemle rosszabb a
gyilkosságnál, undoritóbb a méregkeverésnél. Az egész országban
zug a felekezeti szenvedély, bomlás fenyegeti a társadalom rendjét,
annyi ember sinylődik a börtön fenekén, annyi szegény család
életöröme van pusztulóban s ime egy igaz szó, egy igaz lépés
jóvátehetne mindent s elejét vehetné annyi igazságtalanságnak,
annyi keserüségnek – s azt az igaz szót ki nem ejti, azt az igaz lépést
meg nem teszi senki!
Dehogy hihettem én Zurányi szavaiban.
Elővettem az orvosi látleletet. A külvizsgálati rész 15-ik pontjában
szóról-szóra ez áll:
»15. Az alvégtagok (magyarán mondva: a lábak) a hátsó részen
kékes, szederjes hullafoltokkal festvék, különben épek, régi
hegeknek még nyomai se fedezhetők fel.«
Tehát régi hegnek, régi sebforradásnak még nyoma sincs!
Mutattam ezt Zurányi Kálmánnak.
Elmondtam neki, hogy ha annyi ember látta azt a jegyet; ha
olyan tökéletes tanu, mint Szakolczai Julcsa, annak alakját és helyét
előre megmondta, azután meg is mutatta, sőt még eredetét is
elbeszélte: akkor az a vizsgálóbiró s az a négy orvos a világ minden
kincseért se merte volna azt a látleletet aláirni.
Zurányi egyszerü férfias komolysággal azt felelte, hogy a dolog
ugy igaz, a hogy ő mondotta el.
 Kételkedésem meg nem szünt. Kérdeztem:
– Valaki biztatta vagy ugy küldte hozzám?
– Senki. Sőt idejövetelemről nem is tud senki. De nem tudtam
megnyugodni azokon, a melyek azóta történtek, hiszen velem együtt
mindenki arról volt akkor meggyőződve, hogy a csonkafűzesi holttest
csakugyan a szegény eltünt Solymosi Eszter holtteste.
– Hát miért nem jelentkezik kihallgatásra az igazság felderitése
végett Bary vizsgálóbiró urnál?
– Nem tehetem. Azon a vidéken nem volna maradásom. Életem
se lenne biztos.
Gondosan néztem arczát. Ez az ember vagy háborodott elméjü,
vagy pedig nemes lelkü, igaz ember.
Közlésének, ha titkon marad, nem vehettem hasznát, de ha
nyilvánosan meg nem teszi, nem is hihettem benne.
– Hát arra kész lenne-e, hogy budapesti biróság előtt eskü alatt
tegyen vallomást?
Nem nagy hajlandóságot mutatott. Aggódott jövendője miatt.
Figyelmeztettem, hogy e nélkül az ő nemes elhatározása nem sokat
ér s lelkének nyugalma különben is csak akkor lehet teljes, ha a
becsületes ember egész kötelességét teljesiti.
Beleegyezett.
Siettem Kozma Sándorhoz, a királyi főügyészhez. Közöltem vele
Zurányi Kálmán leleplezéseit. Bámult ezeken ő is, de hihetetlennek
tartotta ő is. Bizalmasan tanácskoztunk, miként lehetne Zurányit
biróság által kihallgattatni.
Nagy aggodalomban volt s oka volt rá.
Mindenki tudta, hogy az ő egyenes és tiszta lelke s az ő nemesen
gondolkodó elméje a vérvád lehetőségének még gondolatát is
elutasitja magától s hogy a zsidók üldöztetését igazságtalanságnak s
a kor szégyenének tekinti. A gyülölködő sajtó e miatt folyton
támadta őt. Borzasztó gyanúsitás kerekedett ellene. Megvesztegették
a zsidók pénzzel. Ezt suttogták az emberek a kocsmától kezdve a
nemzeti kaszinóig s a miniszteri palotákig.
Vagyona nem volt. Ősi birtokát már előbb el kellett adnia. Magas
állása miatt a fővárosban lakott s csupán hivatali fizetéséből kellett
élnie. Sok gyermeke volt: fiak és leányok. Neje már elhalt s
gyermekeinek tökéletes nevelést akart adni. Adott is, de ez nagy
költséggel járt, adósságot csinálni pedig nem akart.
Ugy élt, mint szegény kishivatalnok. Kicsiny lakás, régi egyszerü
butorok, olcsó ruházkodás, szerény étkezés. A fényüzésnek minden
nemétől szigoruan tartózkodott. Se kocsin járás, se fürdőzés, se
szinház, se vendégeskedés. Még szivarja is olcsó. Minden
költségeskedő társaságot került. Nem tellett semmire, a mi nem
mulhatatlanul szükséges volt.
S meg merték gyanusitani!
Néhány barátjának szűkebb körü társaságára szoritkozott. Lelke
nagy nemzeti ábrándokkal, ifju korának nagy eszméivel s
kötelességének egész érzetével volt tele. Ugy látszott, hogy a
gyanusitásokat bölcs nyugalommal türi, de keblében nagy fájdalom
háborgott. Hát már a hosszu életén át kiképződött szilárd jellem se
lehet ment a gyanusitástól? Állása is megrendült. Kormánykörökben
már nyugdijazásáról beszéltek. De voltak keserü pillanatok, a mikor ő
is arról gondolkodott, hogy félrevonuljon, otthagyja a közéletet. Nem
volt érzékenykedő. Erős férfi volt, a közélet harczaiban száz
kisérletnek ellenálló edzett lélekkel. S mégis kicsordult könye, ha
nagy ritkán baráti körben szóbajött az undok gyanusitás.
Mindenesetre szokatlan dolog, hogy Zurányit ne a nagy per
birósága, hanem budapesti biróság hallgassa ki. Nem törvénytelen,
de szokatlan. E miatt támadt a főügyésznek aggodalma.
 Végre legyőztük az aggodalmat. Az napon már nem lehetett, de
november 4-én korán előterjesztést nyujtottam be hozzá s az eset
rövid megjelölésével kértem Zurányi sürgős kihallgatását.
Volt egy kitünő aljárásbiró Budapesten, most már nem is tudom,
melyik biróságnál. Neve: Gajzágó Manó. Az ő kezébe jutott az ügy s
ő Zurányi Kálmánt november 5-én kihallgatta. Zurányi hit alatt
előadta mindazt, a mit nekem elmondott. Csak két lényegtelen
dolgot hagyott el. Egyik az, hogy a királyi alügyész durván rárivallt
Szakolczai Julcsára s a másik az, hogy a kanna vizzel először ő
tisztitotta le a holttest lábát.
Most már hihetővé, vagy legalább sokkal hihetőbbé vált a dolog.
Hiszen ha nem igazat beszélt volna: büntetést idéz saját fejére, a mit
okos és becsületes emberről föltenni nem lehet.
Kihallgatását nem jelentettem be se a törvényszéknek, se a
vizsgálóbiróságnak. Azt gondoltam: tegye ezt a királyi főügyészség.
Ő se jelentette be. Ugy fogta föl igen helyesen a dolgot, hogy a
kihallgatási jegyzőkönyv csak arra való, hogy annak alapján Zurányi
Kálmánt a végtárgyalásra idéztesse tanunak. Végre is az a fontos, a
mit a végtárgyaláson a nyilvánosság előtt a keresztkérdésekre fog
mondani s a mit nyilvános esküvel erősit meg.
Julius 10-én 1883-ban, a tárgyalás tizenhetedik napján került rá a
sor.
Vallomása remek példa arra, miként kell a tanunak előtte lefolyt
esetet vagy felbukkanó tüneményt megfigyelni.
Őszinte tanu igen sok van, igaz tanu igen kevés. Mert nem abból
áll ám az igaztanuság, hogy a tanu az ő lelkéből s igaz
meggyőződéssel adja elő, a mit tud. Ez ugyan szükséges az igaz
tanusághoz, de nem elég.
Minden tanu véleményt alkot magának arról, a mit hall, tapint s a
mit érzékeivel általában észrevesz. Kétféle véleményt alkot. Az egyik
véleményt arra nézve, hogy mit vett észre s mi lehetett az a tünet, a
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebookultra.com