A Refugee s Journey from Colombia Linda Barghoorn -

PDF Download (2025)

https://ebookultra.com/download/a-refugee-s-journey-from-
colombia-linda-barghoorn/

Visit ebookultra.com today to download the complete set of

ebooks or textbooks
We have selected some products that you may be interested in
Click the link to download now or visit ebookultra.com
for more options!.

A Refugee s Journey from South Sudan Ellen Rodger

https://ebookultra.com/download/a-refugee-s-journey-from-south-sudan-
ellen-rodger/

Letters from Linda M Montano Linda M Montano

https://ebookultra.com/download/letters-from-linda-m-montano-linda-m-
montano/

Letters from Linda M Montano 1st Edition Linda Montano

https://ebookultra.com/download/letters-from-linda-m-montano-1st-
edition-linda-montano/

Vietnamerica A Family s Journey Gb Tran

https://ebookultra.com/download/vietnamerica-a-family-s-journey-gb-
tran/
Augustine s Intellectual Conversion The Journey from
Platonism to Christianity 1st Edition Brian Dobell

https://ebookultra.com/download/augustine-s-intellectual-conversion-
the-journey-from-platonism-to-christianity-1st-edition-brian-dobell/

Turbo Code Applications a Journey from a Paper to

realization 1st Edition Keattisak Sripimanwat (Editor)

https://ebookultra.com/download/turbo-code-applications-a-journey-
from-a-paper-to-realization-1st-edition-keattisak-sripimanwat-editor/

Retracing a Winter s Journey Franz Schubert s Winterreise

1st Edition Susan Youens

https://ebookultra.com/download/retracing-a-winter-s-journey-franz-
schubert-s-winterreise-1st-edition-susan-youens/

Introduction to Disciplined Agile Delivery 2nd Edition A

Small Agile Team s Journey from Scrum to Disciplined
DevOps Mark Lines
https://ebookultra.com/download/introduction-to-disciplined-agile-
delivery-2nd-edition-a-small-agile-team-s-journey-from-scrum-to-
disciplined-devops-mark-lines/

The Hero s Journey A Voyage of Self Discovery Stephen

Gilligan

https://ebookultra.com/download/the-hero-s-journey-a-voyage-of-self-
discovery-stephen-gilligan/
A Refugee s Journey from Colombia Linda Barghoorn
Digital Instant Download
Author(s): Linda Barghoorn
ISBN(s): 9780778736721, 0778736725
Edition: Hardcover
File Details: PDF, 5.61 MB
Year: 2017
Language: english
Leaving My
Homeland A Refugee’s
Journey from

Colombia

Linda Barghoorn
Crabtree Publishing Company
www.crabtreebooks.com
Leaving My
Homeland A Refugee’s
Journey from

Colombia
Linda Barghoorn

Crabtree Publishing Company

www.crabtreebooks.com
 Crabtree Publishing Company
www.crabtreebooks.com

Author: Linda Barghoorn Photo Credits:

Editors: Sarah Eason, Harriet McGregor, t=Top, bl=Bottom Left, br=Bottom Right
and Janine Deschenes
Shutterstock: Eduardo Accorinti: p. 15; F. A. Alba: p. 26; Rafal Cichawa:
Proofreader and indexer: Wendy Scavuzzo p. 19; Creative Photo Corner: p. 5b; De Visu: p. 25; Fotos593: pp. 7, 11, 20;
Filipe Frazao: p. 14; Free Wind 2014: p. 10; Ivan_Sabo: p. 9; Jess Kraft:
Editorial director: Kathy Middleton
p. 17; Macrovector: p. 3; Svetlana Maslova: p. 29b; Andres Navia Paz:
Design: Jessica Moon p. 6; Phipatbig: p. 11t; Matyas Rehak: pp. 13, 21; Seita: p. 1b; Svinkin:
p. 1b; Mascha Tace: pp. 10–11 c; Barna Tanko: pp. 4, 12; Andres Virviescas:
Cover design and additional artwork: Jessica Moon
p. 8; What's My Name: p. 19t; UNHCR: © UNHCR/Luis Eduardo Parada
Photo research: Rachel Blount Contreras: p. 23; © UNHCR/Magui Masseroni: p. 22; © UNHCR/
Santiago Arcos Veintimilla: p. 24; Wikimedia Commons: Wilson Dias:
Production coordinator and
p. 27.
Prepress technician: Ken Wright
Cover: Shutterstock: Macrovector.
Print coordinator: Margaret Amy Salter
Consultants: Hawa Sabriye and HaEun Kim
Produced for Crabtree Publishing Company by Calcium Creative.
Publisher’s Note: The story presented in this book is a fictional account
based on extensive research of real-life accounts by refugees, with the aim
of reflecting the true experience of refugee children and their families.

Library and Archives Canada Cataloguing in Publication Library of Congress Cataloging-in-Publication Data

Barghoorn, Linda, author CIP available at the Library of Congress

A refugee's journey from Colombia / Linda Barghoorn.

(Leaving my homeland)
Includes index
Issued in print and electronic formats.
ISBN 978-0-7787-3672-1 (hardcover).--
ISBN 978-0-7787-3678-3 (softcover).--ISBN 978-1-4271-1969-8 (HTML)

1. Refugees--Colombia--Juvenile literature. 2. Refugees--

Ecuador--Juvenile literature. 3. Refugee children--Colombia--
Juvenile literature. 4. Refugee children--Ecuador--Juvenile
literature. 5. Refugees--Social conditions--Juvenile literature.
6. Colombia--Social conditions--Juvenile literature. I. Title.

HV640.5.C7B37 2017 j305.9'0691409861 C2017-903555-X

C2017-903556-8

Crabtree Publishing Company

www.crabtreebooks.com 1-800-387-7650
Copyright © 2018 CRABTREE PUBLISHING COMPANY. All rights reserved. No part of this publication may be reproduced, stored in a retrieval
system or be transmitted in any form or by any means, electronic, mechanical, photocopying, recording, or otherwise, without the prior written
permission of Crabtree Publishing Company. In Canada: We acknowledge the financial support of the Government of Canada through the
Canada Book Fund for our publishing activities.

Published in Canada Published in the United States Published in the United Kingdom Published in Australia
Crabtree Publishing Crabtree Publishing Crabtree Publishing Crabtree Publishing
616 Welland Ave. PMB 59051 Maritime House 3 Charles Street
St. Catharines, Ontario 350 Fifth Avenue, 59th Floor Basin Road North, Hove Coburg North
L2M 5V6 New York, New York 10118 BN41 1WR VIC, 3058
What Is in This Book?
Leaving Colombia...................................................................4
My Homeland, Colombia........................................................6
Andres’s Story: Life in Colombia.........................................8
War in Colombia....................................................................10
Andres’s Story: Living with Conflict..................................12
Child Soldiers........................................................................14
Andres’s Story: Escaping to Bogotá..................................16
What Paths Do Refugees Take?.........................................18
Andres’s Story: Flight to Ecuador.....................................20
Challenges Refugees Face..................................................22
Andres’s Story: Struggles in Ibarra..................................24
Hope for the Future?............................................................26
You Can Help!........................................................................28
Glossary.................................................................................30
Learning More.......................................................................31
Index and About the Author................................................32
 Leaving Colombia
Colombia has suffered through a
civil war for more than 50 years. It
began with an argument between
farmers, wealthy landowners,
and the government. The farmers
were very poor. They wanted the
landowners and government to give
them better land rights. Rights are
privileges and freedoms that are
protected by laws. Their demands
were refused. The farmers began
fighting against the government.
This grew into a fierce battle
across Colombia.

This Colombian home lies

empty and abandoned.

UN Rights of the Child Thousands of Colombians fled

Every child has rights. Refugees to other countries to escape
have the right to special protection the fighting. These people are
and help. The United Nations (UN) called refugees. Refugees flee
Convention on the Rights of the Child their homeland because of war
is a document that lists the rights that and other unsafe conditions.
all children should have. Think about Refugees are different from
these rights as you read this book. immigrants. Immigrants
choose to leave to look for better
opportunities in another country.

4
Nicaragua

Caribbean Sea
Costa Rica

Panama

Venezuela

North
Pacific
Bogotá
Ocean

Colombia

Brazil
Ecuador

Colombia is at the northern tip

of South America. Bogotá is its
Peru capital city.

Many other Colombians fled

their homes and took shelter
in the forest, or in other cities
in Colombia. People who flee their
homes, but stay in their country
The Colombian flag is
are called internally displaced
yellow, blue, and red. Yellow persons (IDPs). Around 7.3 million
represents the country’s rich IDPs live in Colombia.
resources; blue for the seas;
and red for the blood that has

5
been spilled during its war.
 My Homeland,
Colombia
Spanish explorers reached Bogotá
South America in 1499. They
settled the land that would become
Colombia and named it after
Christopher Columbus—although
he never went there! Colombia has
borders with Venezuela, Brazil, Peru,
Around 9.8 million
Ecuador, and Panama.
people live in Bogotá.
It is a beautiful country with many
different landscapes,
such as mountains,
volcanoes, grasslands,
and tropical beaches.

Colombia is one of the world's

largest coffee producers. Coffee is
mostly grown in the mountains.

6
 Colombia’s Story in Numbers
Colombia has a population of

47 million people.
Bolívar Square is a beautiful
square in Bogotá. It is named
after Simon Bolívar, a military
leader who helped Colombia
gain independence from Spain.

More than half of Colombia was

once covered in rain forests. These
forests are under attack because
the land is being cleared for
farming.

Colombia became independent

from Spain in 1819. It is South
America’s oldest democracy.
In a democracy, every citizen
should have the same rights.
Wealthy landowners ran the
country’s huge coffee plantations.
The farmers who worked for
them were treated like slaves and
paid poorly. When the farmers
demanded more rights and
freedoms, they were ignored.

7
 Andres’s Story:
Life in Colombia
I was born in a small village
outside the city of Pasto,
in western Colombia. My
favorite part about living in
Pasto was the lively Carnaval
de Negros y Blancos (Carnival
of the Blacks and Whites) that
happens in January. A long
time ago, this celebration
honored the Moon Goddess
who protected the crops.
Now, it is a big party. Every
year, our family enjoyed the
celebrations. People made
giant figures. They paraded
the figures through the
streets. We feasted on grilled
cuy (guinea pig), a delicious This is one of the giant floats
local dish. created for the colorful Carnaval
de Negros y Blancos in Pasto.

8
 Colombia’s Story in Numbers
In Colombia,

99 percent
of the people speak
I lived in a small farmhouse with
my parents, three brothers, and
one sister. Papá was a farmer
Spanish—the country’s who raised pigs and cows. Mamá
official language. took care of our family. She had
a small vegetable garden where
she grew a lot of our food.

We use corn in many of our foods.

Arepa is a pancake-like bread
made from corn flour. We eat it
almost every day for breakfast.
Mamá makes tamales often.
They are a food made from corn
dough and stuffed with meat or
vegetables, then wrapped in a
banana leaf.

I used to walk to school in our

village each morning with my
brothers and sister. After school,
I liked to play soccer with my
friends, Mateo and Sebastian,
in the street near my house.
I dreamed of being a professional
Soccer is Colombia’s most player. We are crazy about soccer
popular sport. in my country!

9
 War in Colombia
When the government refused to listen to the farmers’
demands, some farmers formed groups of soldiers, known as
guerillas. They fought the government for the rights of the poor.
Soon, there was a civil war.

More guerrilla groups formed. They fought one another for

power. The largest group was the Revolutionary Armed Forces
of Colombia (FARC). At first, FARC fought for the rights of the
farmers. However, as it gained power, FARC wanted to control
Colombia. It organized drug cartels. These are groups that
control the sale of illegal drugs. FARC’s drug cartels sold drugs
for money to buy more weapons.

Government soldiers
search for FARC members.

10
 UN Rights of the Child
Every child has the
right to protection and
freedom from war.

The landowners formed

paramilitary groups to
protect themselves against
FARC. A paramilitary group
is a group of people
who fight similar
to an army.

Even Colombians living

in remote regions have
been forced from their
homes because of war.

The war became more violent and dangerous.

Many families were hurt or killed in the
fighting. Often, they had to find protection from
rebel groups. But the rebels often threatened
people with violence in exchange for their
support. Everyone was afraid of the guerilla
and paramilitary soldiers.

11
 Andres’s Story:
Living with Conflict
The war in Colombia started
years before I was born. But
it did not come to our village
until I was nine years old.
One day, a group of paras
(paramilitary soldiers)
arrived in our village. They
threatened the families
there, and demanded money
from them. They said Papá
had to give them a cow
as payment to protect us
from the FARC soldiers.
Papá gave the paras a cow,
hoping that would be the
end of our troubles. Children were often
recruited or kidnapped by
When the FARC soldiers FARC from poor villages.

came, they pretended to be friends with us. They

showed me their guns and played games. But
they began to threaten our family, too. When Papá
complained to the police, they did nothing.
The police were also afraid of FARC.

12
 Colombia’s Story in Numbers
Around

340,000
Colombian refugees live in Ecuador,
Venezuela, Panama, and Costa Rica.

The fighting between FARC and the paras came closer. We heard
the pop, pop, pop of gunfire nearby. One night, a bomb exploded and
woke us all up. The next day, the FARC soldiers came to take my
15-year-old brother Diego to join their forces. When Mamá tried to
stop them, they pointed their guns at us and threatened to kill us.
They said Diego must help them protect us from the paras.

The paras began to

make threats against our
farm. They said we were
supporting their enemy,
FARC. Afraid for our lives,
my parents decided we
must leave. We left the
village, our farm, our
animals, and Mamá's lovely
vegetable garden. We all
cried, wondering where
Diego had gone.

When people flee their

homes, they leave
behind everything they
know and love.

13
 Child Soldiers
Children are very vulnerable during wartime. Often, their families
struggle to provide them with a safe home, food, and security.
Guerilla groups in Colombia promised children food, clothing, and
protection from the violence. They tried to convince children to
leave their families and become child soldiers. Sometimes, families
were forced to give one of their children to FARC in exchange for
protection against other guerilla groups.

Often, child soldiers ran errands, carried bombs, or took part in

attacks on villages. They were called “little bees” because they
performed many tasks like worker bees. Both boys and girls were
recruited. Some were as young as 10 years old.

Children have the right

to live safe lives, but
between 6,000 and 7,000
children have been forced
to become child soldiers
in Colombia.

14
 UN Rights of the Child
Every child has the right to be
protected from exploitation.

The child soldiers were poorly trained to fight in war. Many were
killed. Some children tried to escape. Those who returned to
their families often felt guilty and afraid. They could not forget
the terrible things they had been forced to do. It would take them
a long time to adjust to normal life again.

Some child soldiers

were convinced that
they were fighting
an honorable war for
their country. This
made it easy for their
commanders to control
them, and turn them into
violent and dangerous
soldiers.

Children from poor families

were often targeted for
recruitment because the
guerilla groups gave them
false promises of a better life.

15
 Andres’s Story:
Escaping to Bogotá
Papá drove all night.
We stopped only to stretch
our legs and go to the toilet.
All we had to eat were
the tamales Mamá had
packed. It was cramped and
uncomfortable in the truck.
Late the next afternoon, we
reached Bogotá. The city Bogotá
seemed big and scary.

Colombia
Pasto
Our route from Pasto
to Bogotá.

Papá had to find us somewhere to live. He sold our old truck in

exchange for a two-room shack in an area called Soacha, outside
the city. Mamá tried to make it comfortable. But it was always dusty
from the sand quarry nearby. The walls were cracked. It had no
running water or a toilet.

16
 Colombia’s Story in Numbers
Of all the people
Papá did not have any living in Soacha,
land to farm. So he had to
look for another job. Some
days, he could work in the
4 out of 5
are Colombian IDPs.
quarry. Papá’s face always
looked worried when he
had no work.

Soacha was a dangerous place. The police often raided our

neighborhood. They arrested criminals and gang members.
Once, they killed three boys from a family we knew. They
claimed the boys were FARC rebels, but we knew that was not
true. The police just wanted to collect reward money from the
government for hunting down FARC members.

One day, the police set

fire to our home. They
said it was built illegally
and that we were not
allowed to live there.
We escaped the fire.
But now we had no
house, no truck, no
animals, and no garden.

Since 1990, the population of

Soacha has grown from 250,000
to more than 550,000. Most of the
new arrivals are IDPs.

17
 What Paths
Do Refugees Take?
Millions of Colombians Around 10,000 Colombian
fled their homes to refugees are in Costa Rica.
escape the war. Some
went to countries such Around 100,000 Colombian
as Ecuador, Venezuela, refugees are in Panama.
Panama, and Costa Rica.
Costa Rica
Panama Venezuela
Often they had no identity
papers with them. Identity
North
papers are an official Pacific Around 150,000
record of who you are Ocean Bogotá Colombian
and where you have refugees are
come from. Without these in Venezuela.

papers, they could not

be official refugees. This Colombia
means that they had no
rights to government
help, such as health care,
Ecuador
education, housing, or
other aid, in their host
Around 250,000
country. Many were Peru
Colombian refugees
immediately sent back are in Ecuador.
to Colombia.

These numbers are estimates. This is

because many Colombian refugees are

18 not officially registered as refugees.

Other documents randomly have
different content
 A lány aztán megszólalt a szokott vidám hangján:
– Atyám a cigányokhoz ment. Hallotta, hogy beteg az egyik: egy
vén vályogvető. Rábeszéli, hogy esküdjön össze a feleségével. A
cigányok furcsa nép: a házasság szentségét többnyire együtt veszik
fel az utolsó kenettel. Szegény ördögök!
Erre hosszu szünet következett. Én a szék karjára könyökölve
ültem és néztem, néztem azt a patyolat-tisztaságu üde arcot, azt a
tiszta tükrü kék szemet…
A hallgatásom és nézésem bizonyára feltünt neki, mert
csodálkozón pillantott reám, de meleg volt a pillantása. Aztán fölkelt:
– Szivart hozok önnek.
– Köszönöm, – feleltem fölocsudva. Köszönöm, kis Adria. Van
nálam is. Később talán rágyujtok. De nem zavarom a munkájában?
– Nem. Ez nem olyan munka. Már két éve tisztázom. De csak
mikor ráérek.
Rápillantottam a papirosra. Az irása csupa álló vonal volt.
Hasonlitott a nyomtatáshoz.
– De különös irás. Kitől tanulta?
– Nem tetszik önnek?
– De nagyon is.
– Egyszer láttam Ediznnek a fonográf feltalálójának az irását. Azt
utánzom.
Az öregúr visszatért. A bűbájos beszélgetésnek vége szakadt.
Betértünk a szobába. Az öregúr azon kezdte, hogy a minap én
leszóltam a Pázmán korabeli eszmeharcot. Hosszu magyarázatot
kellett hallgatnom. Láttam, hogy az öreg az én egypár szavamon
napokig kotlott, és most beadja nekem a gondolatait.
 Az ablakra néztem. Nyári zivatarfelhők gomolyogtak az égen. Esni
fog. Adria nem volt velünk a szobában. A kertbe nem mehetünk ki.
– Sok a dolgom, – mondottam az öregnek.
A folyosón Adriát két ünnepi ruhás parasztasszonynyal találtam.
Láttam, hogy azokat tartóztatta, azért nem jött be.
Ahogy kiléptem, hozzám mozdult, és a kezét nyujtotta:
– Mért siet?
Hogy volt mondva ez a kérdés! Milyen hangon és milyen
nézéssel! A szó az volt hogy mért sietek? de az értelme az volt:
Mikor látlak ismét?
Az esső már szemerkélt, mikor kocsira ültem.
A falu végén egy paraszt-asszonyt láttam, amint a felső
szoknyáját a fejére boritva sietett hazafelé. Lekiáltottam hozzá a
kocsiról:
– Álljon meg csak néni! Hány órakor szokott lenni a mise?
– Hétkor tekintetes uram, – felelte pislogva, – hétkor.
Azt hiszem semmi csodálni való nincs azon, hogy érdeklődés
ébredt bennem a mise iránt, amelyen Adria ministrál. Hogyan
mozog? Hogyan térdel? Hogyan felelget a papnak? Meg fogom
nézni, annélkül, hogy ő tudna róla.
Lóri jelenléte kényelmetlen lesz, de egypár hideg udvarias szó, és
otthagyom.
Megnéztem az órámat, hogy percig pontosan tudjam, mennyi idő
alatt futják meg a lovaim az útat?
És azon az éjjel én is a kékvirágu barackfával álmodtam.
Mindez, – tisztázódott előttem, – agybeli izgalom volt. A leány
szokatlan szines gondolkodása idézte elő. De épp ez vonzott hozzá.
Az én leveletlen kopár fám bámulja a leveleset, virágosat. A
különbségek vonzzák egymást.
Reggel mégis rösteltem, hogy a leány poézisa annyira megzavart.
Aki mindent megtud magyarázni, annak a poézis berke nem virit.
Visszarendeltem a lovakat.
De aznap nem tudtam a könyveimmel foglalkozni. Ha olvastam,
csak a szemem olvasott. Négyszer ötször is visszatértem egy-egy
mondatra, megint csak elbolygott a figyelmem másfelé.
De nagy bolond vagyok én! – mondottam végre is. Az ember
megnézi a képtárat, drámát, hangversenyt; mért ne nézzek meg egy
falusi különösséget is? Hiszen ha azon kapnám magamat, hogy
beleszédültem egy lehetetlen állapotba, akármikor le tudom zárni a
zsilipet.
S a következő reggelen mégiscsak elindultam.
Az időt jól kimértem: a falu első házaihoz érkeztem, mikor
megkondultak a harangok.
A kocsimat megállitottam a falu boltja előtt, és gyalog mentem
tovább, hogy ha lehet, a két leánynyal való találkozást elkerüljem.
Hát sikerült is.
Mikorra a templomhoz érkeztem, már búgott az orgona, s a pap
az alsó lépcsőn állva morzsolta a leányával a mise-kezdetet.
De micsoda bájos látvány volt az! A leány sarkig érő fehér flanel-
talárban, (aminő a görög szobrokon látható) térdelt az alsó lépcsőn.
A pap állott és fölfelé nézett. És váltakozva mondották a zsoltárt:
– Bocsásd ki világosságodat és igazságodat uram…
– Bizzál az Istenben… ő az én orcám megszabaditója, az én
Istenem!
 Az oltár csupa virág volt: gloksziniák, árum szanktumok, liliomok,
fehér burbon-rózsák és széleslevelü begóniák a gyertyatartók között.
Az oltár körül csupa sötét-zöld magas babérfák és túják. A napfény
aranyfátyolként rezg a növényeken. Kétségtelen, hogy Adria
rendezte igy.
És a kedves leány ott térdel. Fehér nyaka nemes ivben hajlik
meg, mint a hattyué. A haja is mint a Veszta-szüzeké, simán födi a
fejét; csupán a válla körül van fel-befürtözve. Semmi disz, semmi
ékesség rajta! csak egy fehér lágyansimuló selyemkötél a derekán.
Néhány öregasszony seppegett mellettem a padokban. Lórit nem
láttam. Már az evangéliumot olvasta a pap, mikor megjelent.
Strucctollas szalmakalap volt a fején. Meghökkenve nézett rám. Én
hidegen bólintottam köszöntést neki.
Adria a szent foglalatosságból egyszer se pillantott föl. Két fehér
keze folyton össze volt téve, a szeme folyton le volt sütve. Álmodó
arccal járt kelt a pap körül. Mikor térdet hajtott, a térde a földet
érintette. Igazán olyan volt, mintha egy angyal minisztrált volna a
templomban!
Ha bennem csak annyi költői érzés is volna amennyi a juhászom
kutyájában, – gondoltam, – én most ezt a fehér leányt átkapnám
mikor kilép és a kocsimba ragadnám; s ki a világba! – enyém vagy
álmok gyermeke!
De énbennem nincsen poézis!
Aztán meg arra gondoltam, hogy a mi kis házikápolnánk micsoda
rideg hely ehhez képest! Pedig van ekkora. De évenkint csak
háromszor van benne mise, és akkor is egy görhes pap miséz, meg
egy nagycsizmás bamba parasztfiu lődörög körülötte.
A gondolataimban mindössze Lóri zavart. A tekintetének
megvillanása kellemetlen volt nekem. Bizonyára azt gondolta, hogy
őérte vagyok ott.
 Szerettem volna szótlanul elmenni, de mégse tehettem.
Megvártam hát a mise végét. Gondoltam, talán akkor Adria is rám
pillant. De nem: a karjára vette a nagy könyvet és a szemét folyton
lesütve tért vissza a pap előtt lépegetve a sekrestyébe.
Megálltam a templom ajtajában és köszöntem Lórinak:
– Jó reggelt!
Mosolyogva nyujtott kezet. A szeme csupa öröm volt:
– Mit jelent ez, hogy maga idejött misére?
– Egy szent fogadalmat.
– Elmondja?
– Az éjjel azt álmodtam, hogy ennek a falunak a szentje
megjelent nekem és így szólt hozzám: „Fiam, ha nagy
szerencsétlenséget akarsz a fejedről elháritani, esküdj meg az én
oltáromnál, hogy a szerzetesek három fogadalma közül legalább is
egyet megtartasz!“ Az álom anyira megrenditett, hogy nem birtam
tovább aludni. Megnéztem a lekszikonban mik a szerzetesi
fogadalmak? Hát vagyontalanság, engedelmesség és nőtlenség. Ezek
közül kellett választanom.
– No és mit választott?
– A nőtlenséget Lórika.
Megértett. Egy percre elsápadt, aztán büszkén és hidegen
nyujtott kezet:
– Gratulálok!
Aztán elbocsátotta a kezemet és csípős szemmel tette hozzá:
– Az öreg szent úgylátszik jóakarója… a… leányoknak.
Elment. Én úgy néztem utána, mint akinek malomkő esett le a
nyakáról.
 Intettem a kocsisomnak. Egy perc mulva zörgött a hintóm
hazafelé.
Alig értem azonban haza, nyugtalanitani kezdett az a kérdés,
hogy vajjon miként ujságolja el Lóri a a találkozásunkat? Mert Lórit
kétségtelenül felizgatta a beszédem, s a nőknél minden izgalom
kotyogásban nyilvánul. Szinte láttam hogyan rohan valami szobalány
vagy parasztfiu egy levelecskével, amelyben csak ennyi van: Gyer
azonnal! Nagy ujságot mondok! S lehet, hogy egy vödör ténta nem
feketitett volna be annyira, mint ahogy az a hegyes nyelvü leány!
Délután hát szépen a hónom alá vettem a gyalui predikátor
sarkantyus Ovidiuszát és kocsira ültem. Csak a kocsin nézegettem
bele:

Megindul a násznép veres kalpagokkal,

A kimosdott Dámák a Gavallérokkal.
Tsendes lépésekkel páronkint sétálnak,
Egymásnak szemébe lopva kandikálnak.
Füstölnek a konyhák, az ökrök pirulnak,
Spékelik cubákját az őznek, a nyúlnak;
Rotyog a káposzta, sülnek a kalátsok,
Törlik homlokokat az izzadt szakátsok.

És így tovább a Perzeusz menyekzője Andromedával.

Ezt a nyolc sort megtanultam belőle, hogy a papnak elrecitáljam,
s más ó-könyvek kinálására buzditsam.
Ezuttal korábban mentem: délután két órakor. És el is találtam az
időt: az öreg pap aludt. Adria vasalt a folyosón; holmi apró fodrokat
vasalt.
Milyen boldog arccal fogadott! Azt hittem a nyakamba röppen. De
mikor kézfogásnyira jutottam hozzá, csak annyiba maradt.
– Folytassa a dolgát, különben azonnal visszafordulok.
 – Nem szükséges folytatnom, – felelte. A szakácsasszonyunk jól
érti.
És beszólt a konyhaajtón:
– Marcsa néni!
Egy alázatos képü anyóka tünt elő. Átvette a vasalót. Mink ketten
kiültünk az udvar hüvösére az olasz jázminok alá.
Ezuttal a leány kékbabos fehér kartonba volt öltözve, s a lábán
sárga félcipő. A ruhája olyannyira divatos volt, hogy nem állhattam
szó nélkül:
– Maga Adriácska olyan divatos ruhákban jár. Mondja: mi értelme
van ennek falun?
– Magam se tudom, – felelte, s mosolyogva emelte meg a vállát.
A divat egy fajtája a művészetnek. Érdekel engem. De csak a forma.
Láthatja, hogy a matéria olcsó. Aztán néha vendégek vannak
Lóriéknál, és én nem akarok szégyenkezni.
– És mindig ott van maga, ha vendégek vannak?
– Csak mikor nő-vendégek érkeznek.
– Dehát hogy tudja azt?
– Lóri átküld egy cédulát.
– És ha férfi vendégek érkeznek?
– Akkor nem megyek át soha.
– Mért? Csak nem idegenkedik a férfiaktól? Vagy mi nem vagyunk
olyan érdekesek mint a nők?
Mosolyogva emelte meg a vállát és félre nézett. Aztán
megszólalt:
 – Megmondom igazán, ahogy van. A férfiak mindig olyat
beszélnek, hogy azt mondja: Milyen kis lába van, kis keze van,
micsoda kék szeme van és más efféléket. És én ilyenkor azt érzem,
hogy milyen ostobának gondolnak ezek engem!
Csodálkozva néztem reá. Aztán azt mondtam neki:
– Most pedig én is affélét mondok, kedves Adria, de nem azért,
mintha én is ostobának nézném. Tegnap reggel egy csodásszép
görög ruhában láttam magát. Tudja, hogy ott voltam a misén?
– Atyám emlitette. Örültem, hogy ott volt.
– És Lóri nem szólt róla?
– Tegnap úgy elment… Ma pedig én nem beszélhettem vele.
Délelőtt ideát volt az esperes. Siettem haza a miséről, hogy tizórait
állitsak össze. Holnap bizonyosan beszélek vele. De mért kérdi?
– Csak azért, mert vele váltottam néhány szót.
– Még nem kérte meg?
– Nem.
Csodálkozva nézett reám, mintha magyarázatot várna. Én másra
tereltem a beszédet:
– Szép a templomuk Adria. Ugye maga rakta úgy körül az oltárt?
– Én. Szeretem a virágot az oltár körül. A virágtalan templom
olyan rideg hely… A bibliában benne van, hogy Jézus is
gyönyörködött a virágokban.
– Benne van? Én nem emlékszem.
– Hát mikor azt mondja: „Nézzétek a mezei liliomokat… Salamon
minden dicsőségében nem volt úgy felöltözve, mint egy ezek közül“.
Oly szép a virágos oltár! Ha Isten úgy akarja, hogy tovább éljek
atyámnál, én már elgondoltam, hogy az egyik szobámban oltárt
fogok állitani. Olyan lesz, mint a templomunkban. Ereklyém is van.
Egy szentnek a csontocskája. Még anyámról maradt.
– És tán misézni is fog?
– Eltalálta. Misézni fogok minden reggel. De csak magamban. Azt
a fehér talárt öltöm magamra, és fehér sarut csináltatok erre a célra.
Az oltár lépcsőjére katángszinkék plüs szőnyeget teritek. És mikor
besüt a reggeli nap az ablakon, misézni fogok csendes
egymagamban. Atyám azt mondja, nem vétek az, csak éppen az
ostya az én kezemben nem fog átváltozni. De az mindegy.
A pad mellett, ahol ültünk, fehér burbon-rózsa viritott.
– Ebből volt ma az oltáron?
– Ebből, – felelte Adria. Télfagyig virit.
Kinyujtotta a kezét, és leszakitott egy félig kinyilt szálat. Leszedte
a töviseit és nekem nyujtotta:
– Ha akarja… beletüzni a kabátjába…
Ahogy nyujtotta a rózsát, én két kézzel nyultam érte. A két
tenyerembe fogtam be a kezét, mint ő a minap a verebet, és az
ajkamhoz emeltem.
Adria elpirult. Rámcsodálkozó szeme megnedvesedett.
– Bocsásson meg, – mondottam, – ez csak hála-csók volt azért a
jóságért, hogy a madarak árváit nevelgeti.
Adria elmosolyodott:
– Hogy jutnak eszébe most a madarak?
Itt bárki azt gondolhatná, hogy engem a józanság faképnél
hagyott, és csakúgy terigetem a szárnyat, mint más közönséges
pulyka. De ez nem igaz. Én csakolyan józan voltam akkor is, mint
most. Csak éppen hogy meglepett, (mert szokatlan volt) annak a
leánynak a mindenre kiáradozó képzelődése.
Hazafelé menet sajnálkozva mondottam:
– Milyen kár, hogy rendetlen születésü! Ezt az egyet szivesen
elvenném!
Itt ismét azt lehetne mondani, hogy ha én józan vagyok, mért
itélek a születésben különbségeket?
Hát én nem is itélek. A teremtés mühelyéből egyforma vérrel
kerül ki az ember, csak kint osztályozzák aztán a papiroson. Mért
nyomják némelyikre a gyalázat bélyegét? nem tudom. Az ó-korban
volt értelme. Akkor a rabszolgákat rossz fajtáju embereknek itélték,
és a családok úgy ügyeltek a faji kiválasztásra, mint ahogy ma a
lovakat tenyésztjük. Mondom nem tudom mért maradt fenn a
bélyegzés? Magamnak én elvenném Adriát, de hogyan vegyem el az
anyámnak?
Erre még csak gondolni se lehetett!
Eltökéltem nem is tudom hányadszor, hogy nem megyek többé a
papházba. De különös valami, hogy az ember nemcsak ételre éhezik
és nemcsak italra szomjazik. A szem is tud éhezni és szomjazni.
Egynapon megintcsak előkerestem a szeretet apostolainak
néhány civakodását, és befogattam.
Aztán aprónkint odahordtam a padlás minden régi könyvét, s
ugyanannyi rózsaszállal tértem vissza.
Az öreg papot nem érdekelte, hogy én Adriával mit beszélgetek.
Volt úgy, hogy ki se mehettünk a kertbe, csak a folyosón ültünk. Az
öreg odabent maradt. Vagy megbizott a lányában, vagy nem értett a
leánypásztorsághoz.
Valahányszor eljöttem a leánytól, mindig aggodalom támadt
bennem, hogy tovább haladtam, mint kellett volna. Elvégre is én
abba tudom hagyni a barátságunkat, de nem ébrednek-e a leányban
olyan érzelmek, amelyek oktalan reményekkel füzik hozzám?
Egy délután mig az öregúr a fekete-kávé álmát aludta, azt
kérdeztem Adriától: hogyan van beosztva a lakásuk?
– Csak négy szobánk van. Három egymás mellett, és egy külön.
Az a káplán-szoba volna, de atyámnak eddig sohse kellett káplán.
Hát az az én szobám már két éve ott a sarokban.
– Szeretném látni a szobáját.
– Szivesen megmutatom.
Benyitott. Én előre bocsátottam. Az ajtót tárva hagytam, úgy
léptem utána.
Rózsa-illatos kis leányszoba. Csupa csipke és fehérség. Oldalt egy
keskeny rézágy, mellette fehér márvány asztalka. A másik sarokban
kis ébenfa-iróasztal, rajta egy csokor virág. A két ablak között ódon
divatu kredenz, s fölötte persze tükör. A falon egy sárgára avult
tengeri térkép, – (hogy a manóba kerül ide tengeri térkép!) –
mellette Munkácsi Jézusa a Pilátusi képből.
Oldalt egy üvegszekrényt pillantottam meg: csupa fehér-kötésü
könyv állt benne. Nézem, hogy mifélék, hát holmi szent nők
életrajzai, imádságos könyvek, botanikák, versek, olasz és német
regények, utleirások, szakácskönyv, Petőfi, Brém.
Micsoda más könyvtár mint az enyém! Nálam fekete bőrbe kötött
filozofiák: Pitagorásztól Volterig, és Voltertől Hartmanig. A legutolsó
kötet Hekkel, az istentelen. Adria könyvtárában három kötet
breviárium. Önkénytelenül is az éjjeli asztalra pillantottam. A
negyedik kötet ott hevert.
– Csak nem imádkozik tán breviáriumot?
– De. Minden este.
– És maga ért latinul?
 – Atyám megtanított rá.
Ahogy felnyitom a breviáriumot, látom, beleirva a nevét:
Bentzefalvy Adria. Hm. Az öreg is Bentzefalvy, ő is Bentzefalvy?
Az éjjeli asztalon fekete ébenfa keretben fakó fénykép is állott.
– Szabad megnézni?
– Tessék.
Fiatal házaspár. A férfin tengerészruha. A nő
menyasszonyruhában, fejét a tengerész vállára hajtva.
– Kik ezek?
A leány szeme könybe lábadt:
– A szülőim.
És akkor elbeszélte, hogy ő egy tengerész kapitánynak a leánya.
A kapitány a házasságának tizedik hónapjában hajóra tette a
feleségét és Palermóba akarta elvinni. Az volt a szándéka, hogy ott
iratja be a születendő gyermekét az anyakönyvbe. Ha fiu lesz, nem
kell katonáskodnia.
– Útközben aztán két szerencsétlenség történt, – folytatta Adria.
Az egyik az volt, hogy én korábban megszülettem mint ahogy
vártak… A hajón születtem és egy matróz ácsolt bölcsőt. A másik
szerencsétlenség az volt, hogy a bóra harmadnapra a tengeren ért
bennünket és a hajót összetörte. Apám anyám odaveszett. Az én
bölcsőmet ellenben fölemelte a viz és Katániában kifogtak.
– Lássa, – fejezte be könnyes szemmel, – ilyen világotjárt ember
vagyok én!
– Dehát édes Adria! – szóltam szinte kiáltva, – mért nem mondta
el ezt előbb?
Adria csodálkozva emelte föl a szemöldökét:
 – Mért kellett volna ezt előbb mondanom?
Felelet helyett megragadtam a kezét:
– Maga édes! kedves! maga egy leánynyá vált liliom!
És nem tudom micsoda gyöngéd jelenet következett volna, de
abban a pillanatban egy zöld árnyék és egy cseresznye szinü
háromszög jelent meg a küszöbön. Lóri ott állt zöld ruhában és piros
napernyővel. Oly hirtelen jelent meg, mintha csak rugóból pattant
volna oda.
Haragtól meredt szemmel nézett ránk. Sötétzöld muszlin ruhája
szinte halottivá tette az arca sápadtságát.
Én csak néztem hogy mi baja?
– Tudod, – szólalt meg szinte fuldokolva, – tudod, hogy nekem ez
az úr senkim! De meg kell mondanom neked, hogy a
magaviseleted… nem korrekt… hogy enyhén fejezzem ki magamat…
– De kérlek, Lóri… – rebegte Adria ijedten.
Lóri ziháló mellel folytatta:
– Tudtad, hogy ez az úr nekem kvázi vőlegényem volt. Hála
Istennek elmult ez a rossz ötlete… De mégis vőlegényem volt, és te
odajöttél… odatolakodtál…
Erre már közbe vágtam:
– Ne folytassa kisasszony, különben attól tartok, hogy
illendőségre kell önt figyelmeztetnem.
Nekem fordult, s dühének lángját reám fujta tovább:
– Ön figyelmeztet? Önök figyelmeztetnek? Önök mernek engem
korrigálni?
Adria összetett kézzel könyörgött:
 – De hát Lórikám, mi bajod?
Lóri a keztyüjét dühösen lefelé vonogatva folytatta:
– Egy olyan leány merészel-e engem korrigálni, akinek annyira
hiányos a nevelése, hogy a szobájába bevezet egy fiatal embert!
S nyomatékul a levont keztyüvel csattantott a levegőben.
Adria megtántorodott, mintha tőrdöfés érte volna. Én erre
közéjök álltam.
– Ne tovább kisasszony! – mondottam. – Ön vagy nem tudja mit
beszél, vagy pedig ha tudja, nem méltó arra, hogy itt álljon! Mert ha
egy leány a kérésemre a szobáját megmutatja, mi férfiak tisztelni
való ártatlanságot látunk benne, de ha egy másik leány ily
határozottan veti azt a szemére, az azt is tudja, hogy ha vétség ez,
mért vétség?! s az a leány legkevésbbé jogosult arra, hogy másnak
nevelési hiányokat vessen a szemére!
Megértett, és a sápadtsága szinte kékes fehérré változott. Egy
lépést hátrált és a kezét a kilincsre téve folytatta:
– Önnel semmi ügyem! Csupán azt jöttem megmondani… ennek
a hölgynek… hogy aki azért jár hozzám, hogy magához csábitsa a
férfi vendégeinket, az nem olyan karakterü nő, akivel én csak
ismeretségben is lehetek!
Ezt mondva bőszülten ellobogott.
No ez kellemetlen jelenet volt. Adria halványan bámult utána. A
szemében két könycsepp jelent meg.
Én boszankodtam is, nevettem is rajta:
– Micsoda vad indiánus leány ez! S mennyire dühös, hogy nem
vettem feleségül! Noiszen jól jártam volna vele!
– Kiket csábitottam én el? – szólt reám bámulva Adria. Én nem
csábitottam el senkiket! Minálunk sohse járt senki!
É
 És a két könycsepp legördült az arcán.
Mi volt természetesebb, mint az, hogy elővettem a zsebkendőmet
és felszárítottam a könnyeit. Ekközben persze magamhoz is öleltem.
– Ne sirjon kis Adria. Méltatlan volt a bántalom. Nem jó lélek az a
leány! Vesse meg, mint ahogy én megvetem!
– Istenem, – rebegte, – tudom, hogy sok a hibája, dehát
melyikünk hibátlan? És falun úgy összetartoznak az emberek, mint a
köpüben a méhek. És eddig nem különböztünk meg soha. Nekem
nem volt haragosom soha, senki…
Még aznap este elmondtam az anyámnak hogy mi történt, hogy
történt. Az anyám meglátogatta őket. Ők is meglátogattak
bennünket. Azontúl minden hétfőn hintót küldtünk értök, és nálunk
töltötték a napot. Adria boldog volt, én is elégedett voltam. Anyám
volt a legboldogabb.
Egy hétfői napon ide sétáltunk ki a Dunához. Kocsin jöttünk. Jó
két óra ide. Az öregek lent maradtak az erdőben. Az inasom a
gyepre uzsonnát teritett. Mi ketten addig felsétáltunk erre a
kősziklára, és megálltunk ugyanott, ahonnan az éjjel a vizbe
ugrottam.
– Micsoda szépségek! – szólt elámulva Adria. – Ide egy régi
divatu mohos kis várat kellene épiteni, és abban lakni, holtig itt élni
ebben a mennyei csöndességben!
S hogy előbbre lépett, átkaroltam őt, nehogy leessen. És ahogy
átkaroltam, ő hozzámsimult és a gyönyörüségtől ittasan rebegte:
– Ugye álmodunk?
– Álmodunk, – feleltem. Álmodjuk, hogy megcsókoljuk egymást!
Mily szent pillanat volt! Az élet fekete könyvében, a fekete betűk
között négy öt piros rózsa kép van, amit az emlékezet
elérzékenyülten szemlél olykoron. S az én józanságom még azt is
elmázolta. Tudja mire gondoltam abban a szent pillanatban? Arra
gondoltam, hogy ime micsoda oktalan állatként engedelmeskedik az
ember annak a törvénynek, amely épp úgy vonzza egymáshoz az ég
madarait, mint a pillangót, bogarat, földi gilisztákat!
Hát nem megfogott engem az átok?!
Az után a jelenet után kértem meg Adriát és ott az Isten szabad
ege alatt volt az eljegyzésünk.
Most e napokban lett volna az esküvőnk.
Már mindent berendeztünk. Még a kápolnát is átalakittattam úgy
ahogy ő beszélte egyszer. Pálmákat és araukáriát rakattam az oltár
köré, és világos kék plüsszőnyeget teritettem a lépcsőre. Sarut is
csináltattam neki titkon, sarkatlant, fehér keztyübőrből,
aranycsattosat. Minden reggel misézünk. Én fogok neki ministrálni.
És az anyám imádkozik. Különös, hogy az anyámnak is tetszett ez a
gondolat.
Mondom, minden megvolt. Tegnapelőtt azonban megszólalt
bennem a lelkiismeretnek zord hangja:
– Ember! Te eddig csak arra gondoltál, hogy Adria milyen jó lesz
neked. De hát arra gondoltál-e, hogy te milyen leszel Adriának?
Ez a kérdés hideg jégborsóként gördült át a hátamon.
Micsoda lelketlenség az éntőlem, hogy azt a galamblelkü leányt
kiragadom az ábrándjaiból, és magamhoz láncolom a házassági
szerződés felbonthatatlan láncával, mint a gályarabot szokták! És ő
egy napon arra fog ébredni, hogy nem egy boldog életet élő férfinak
a felesége, hanem egy rideg-józan fagyos lelkü emberé! Egy békáé!
Az a leány tavaszi napsugár! Én nyirkos pince vagyok. Az a leány
csupa költészet, csupa ábránd és álom! Én kopár szikla vagyok,
amelyen még egy füszál se tud kizöldülni. Az én lelkemben nincs
virág. Az én szivemben nincs zene! Az én egemen nincsen csillag!
Hiszen gyilkosságnál is kegyetlenebb bün az, amit elkövetni
készülök! Csalásnál is undokabb csalás, hogy én a boldogság
koszoruját illesztem a fejére, és esküvő után levelenkint tépem le
onnan egy rút életen át.
Én nem vagyok bele szerelmes! Csak azért láttam oly szépnek,
jónak, kedvesnek, mert úgy került elém, mint mikor a kietlen
sivatagon egy virágzó csipkerózsát talál a zarándok. Minek kiásni
onnan azt a bokrot? Micsoda fekete szerencsétlenségbe vonszolom
én azt a leányt! Hogy néz az rám, ha megismer engem?
Az én szeretetem nem szeretet! Az én életem nem élet! Az
eggyetlen jó amit életemben tehetek az, hogy kibontom őt a
kötelezettségből, hogy hozzám ne jöjjön feleségül.
És hogy ezt átgondoltam, szinte vért verejtékeztem.
Dehát ha visszaküldöm a gyürüjét, hogyan élek tovább? Hogyan
tudom elviselni azt, hogy ő máshoz menjen férjhez, mi értéke van az
életemnek? Hiszen ha annyi válogatás után egy ily ritka kincset
találok, és még azt se szabad feleségül vennem, akkor az én életem
annyit sem ér, mint az a szalmacsutak, amelyet a szolgálóm súrolás
után elvet!
És akkor egy belső hang azt mondta: Végezz!
Tehát végezek. Ez lesz a legjobb megoldás! Kezdetben pisztolyra
gondoltam, aztán erre a sziklára. Itt ahol oly boldogan néztünk alá,
innen kell nekem a halálba indulnom.
Rövid levelet irtam neki:
Kedves Adria! Mikorra e sorokat olvassa, én a Duna
fenekén fekszem, ott ahova a maga kék szeme lenézett.
Ne kérdezze, miért? Nyugodjék meg abban, hogy én a
halálommal is javát akartam.
Isten veled szép fehér rózsám! Isten veled szép fehér
álmom, Adria!
 Ezt a levelet boritékba zártam és az iróasztalomra tettem.
Ráirtam: Bentzefalvy Adria kisasszonynak. Reggel üljön a Károly lóra
és vigye át. Szerencsémre szórakozottságból levontam a szobám
kulcsát, és így a levél még most is ott hever.
Dehát ime elmondtam önnek a bajomat. Ön idős ember és
értelmes. Itélje meg, érdemes-e nekem élnem?
S a fiatal ember könnyes szemmel nézett az öreg úrra.
– Valóban, – felelte a mérnök vállat vonva, – ilyen
gondolkodással legjobb a vizbe ugrani.
– Nohát ugye!
– Mert ön a legképzelődőbb ember akivel életemben beszéltem!
Ön elképzeli, hogy a józanság átka nyomja, s a legnagyobb
bolondságokat követi el! Ön nem józan uram!
A fiatal ember megrándult:
– Én nem vagyok józan? Uram ha ön azt megbizonyitaná, hogy
én csak egy percre is bolond tudok lenni!!! Hogy én nem vagyok
szüntelen józan!!!
– Szivesen. Ha valaki józanon megy a halálba, cselekszi azt egy
jól átnyugodott éj után, reggel mikor már jól megfrüstökölt, de nem
éjfélkor, mikor az ember agya fáradt, s a megfontoló képessége a
leggyengébb.
A fiatal ember meglepődve ült fel s kerekre nyilt szemmel bámult
a mérnökre.
– Mond valamit!
– Persze, hogy mondok. Soha még egészséges ember nem
követett el a reggeli órákban reggelizés után öngyilkosságot, hanem
vagy este vagy éjjel, vagy álmatlan éjszaka után a korareggeli
órákban, szóval mikor az itélő képessége a leggyengébb volt. Mert
az élet értéke oly nagy, hogy azt józanon nem dobja el senki.
 A fiatal ember fölkelt és gondolkodva járt föl és alá…
– Valóban! – mondotta a fejét rázva, – nem voltam józan! Nem
vol-tam jó-zan!! Tehát mégis lehet, hogy én ne lehessek józan!
Hiszen akkor még én boldog is lehetek!
És a karját keresztbe fonva állt meg a mérnök előtt. A szeme
csupa örömtüz volt:
– Boldog lehetek! Boldog lehetek!
– Hogyne lehetne, – felelte elmosolyodva a mérnök. Csak fogadja
meg a tanácsomat.
– De nagyon megfogadom!
– Először is mondja meg igazán, hogy ön az orvosi
tanulmányokat nem valami kitünően végezte.
– Bizony csupa elégséges voltam.
– Ez lehet az oka, hogy ön orvos létére nem tudja magán
konstatálni a neuraszténiát.
A fiatal ember leült, és a tenyerébe hajtotta a homlokát.
– Dehogynem, – mondotta búsan maga elé nézve. Régen tudom
én azt, hogy ideges vagyok. De ez családi betegség. Az anyám is
ideges. Városba vittek már hat éves koromban, s alig két éve vagyok
ujra levegőn.
– No és ehhez hozzájárult, hogy csupa filozófiai könyvekkel
mérgezte az elméjét. A filozófia szép tudomány, de csak kiskanállal
jó enni. Önnek most nem filozófia való, hanem hidegvíz-kúra, jó
hathetes.
A doktor bólintott:
– Okosan beszél. Megteszem. De nem fogok-e azontúl is
analizálni?
 – Fog. De vajjon nem eszi-e meg a turós rétest, csak azért, mert
tudja, hogy búza és tehéntej? Vajjon nem issza-e meg a teát, holott
tudja, hogy ilyen meg amolyan növény? Ha az egészsége visszatér,
gyönyörködni fog a napnyugtában is, a zenében is. És a medicsi
Vénuszra nem mondja, hogy mésztartalmu kő, hanem azt mondja,
hogy művészet.
A doktor bólintott.
Az erdő mély csendjében ember-hangok hangzottak fel tulnan:
zavaros kiáltások, kutyaugatás, kürthang. Aztán egy erős recsegő
parasztkiáltás:
– Erre! erre!
A fiatal ember megrezzent, felfülelt.
– Tyhű kutyázom adtát!… Ezek betörték az ajtómat!
És a fejét vakarva nézett a tulsópart felé.
– Erre hozd a csáklyát! – hangzott egy parasztkiáltás, mintha
tülökből recsegne.
Ugyanakkor egy fehérruhás női alak jelent meg csónakon a
Dunán. A haja ki volt bomolva. Sirt, jajgatott. A kezét tördelte:
– Erre keressék! Talán a víz kivetette! Talán még megmenthetjük!
Siessenek! Siessenek!
És a kezét a halántékára szorítva jajgatott:
– Illéském! Eggyetlen Illéském!
Egy lógó bajszu paraszt vörös képpel, izzadva hajtotta a
csónakot.
A doktor felugrott és a parthoz futott:
– Adria! – kiáltotta remegő hangon. – Vigyázz, aranyom! Vigyázz,
ki ne ess a csónakból!
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebookultra.com