Health Professions Education A Bridge to Quality

Quality Chasm Series 1st Edition Committee On The

Health Professions Education Summit - PDF Download
(2025)
https://ebookultra.com/download/health-professions-education-a-
bridge-to-quality-quality-chasm-series-1st-edition-committee-on-
the-health-professions-education-summit/

Visit ebookultra.com today to download the complete set of

ebooks or textbooks
We have selected some products that you may be interested in
Click the link to download now or visit ebookultra.com
for more options!.

Improving the Quality of Health Care for Mental and

Substance Use Conditions Quality Chasm Series 1st Edition
Committee On Crossing The Quality Chasm: Adaptation To
Mental Health And Addictive Disorders
https://ebookultra.com/download/improving-the-quality-of-health-care-
for-mental-and-substance-use-conditions-quality-chasm-series-1st-
edition-committee-on-crossing-the-quality-chasm-adaptation-to-mental-
health-and-addictive-disorde/

Pathophysiology for the health professions 4th ed Edition

Dyer

https://ebookultra.com/download/pathophysiology-for-the-health-
professions-4th-ed-edition-dyer/

Pharmacology for the Health Care Professions 1st Edition

Christine Thorp

https://ebookultra.com/download/pharmacology-for-the-health-care-
professions-1st-edition-christine-thorp/

Ethical Dimensions in the Health Professions 5th Edition

Ruth B. Purtilo

https://ebookultra.com/download/ethical-dimensions-in-the-health-
professions-5th-edition-ruth-b-purtilo/
Supervision in the Mental Health Professions A
Practitioner s Guide 1st Edition Joyce Scaife

https://ebookultra.com/download/supervision-in-the-mental-health-
professions-a-practitioner-s-guide-1st-edition-joyce-scaife/

Mosby s Drug Reference for Health Professions 4e 4th

Edition Mosby

https://ebookultra.com/download/mosby-s-drug-reference-for-health-
professions-4e-4th-edition-mosby/

Modernising Health Care Reinventing Professions the State

And the Public 1st Edition Ellen Kuhlmann

https://ebookultra.com/download/modernising-health-care-reinventing-
professions-the-state-and-the-public-1st-edition-ellen-kuhlmann/

The Teacher of the 21st Century Quality Education for

Quality Teaching 1st Edition Linda Daniela (Editor)

https://ebookultra.com/download/the-teacher-of-the-21st-century-
quality-education-for-quality-teaching-1st-edition-linda-daniela-
editor/

Innovative Teaching Strategies in Nursing and Related

Health Professions 5th Edition Martha Bradshaw

https://ebookultra.com/download/innovative-teaching-strategies-in-
nursing-and-related-health-professions-5th-edition-martha-bradshaw/
Health Professions Education A Bridge to Quality Quality
Chasm Series 1st Edition Committee On The Health
Professions Education Summit Digital Instant Download
Author(s): Committee on the Health Professions Education Summit
ISBN(s): 9780309516785, 0309516781
Edition: 1
File Details: PDF, 2.79 MB
Year: 2003
Language: english
Health Professions Education:

A Bridge to Quality

Committee on the Health Professions Education Summit

Board on Health Care Services

Ann C. Greiner, Elisa Knebel, Editors

THE NATIONAL ACADEMIES PRESS 500 Fifth Street, N.W. Washington, DC 20001

NOTICE: The project that is the subject of this report was approved by the Governing Board of the Na-
tional Research Council, whose members are drawn from the councils of the National Academy of Sci-
ences, the National Academy of Engineering, and the Institute of Medicine. The members of the com-
mittee responsible for the report were chosen for their special competences and with regard for appropri-
ate balance.

Support for this project was provided by the Health Resources and Services Administration, the Agency
for Healthcare Research and Quality, the ABIM Foundation, and the California Healthcare Foundation.
The views presented in this report are those of the Institute of Medicine Committee on the Health Pro-
fessions Education Summit, and are not necessarily those of the funding agencies.

International Standard Book Number 0-309-08723-6 (book)

International Standard Book Number 0-309-51678-1 (PDF)
Library of Congress Control Number: 2003106403

Additional copies of this report are available from the National Academies Press, 500 Fifth Street, N.W.,
Lockbox 285, Washington, DC 20055; (800) 624-6242 or (202) 334-3313 (in the Washington metropoli-
tan area); Internet, http://www.nap.edu.

For more information about the Institute of Medicine, visit the IOM home page at: www.iom.edu.

Copyright 2003 by the National Academy of Sciences. All rights reserved.

Printed in the United States of America.

The serpent has been a symbol of long life, healing, and knowledge among almost all cultures and relig-
ions since the beginning of recorded history. The serpent adopted as a logotype by the Institute of Medi-
cine is a relief carving from ancient Greece, now held by the Staatliche Museum in Berlin.
The National Academy of Sciences is a private, nonprofit, self-perpetuating society of distinguished scholars engaged in
scientific and engineering research, dedicated to the furtherance of science and technology and to their use for the general
welfare. Upon the authority of the charter granted to it by the Congress in 1863, the Academy has a mandate that requires it to
advise the federal government on scientific and technical matters. Dr. Bruce M. Alberts is president of the National Academy
of Sciences.

The National Academy of Engineering was established in 1964, under the charter of the National Academy of Sciences, as a
parallel organization of outstanding engineers. It is autonomous in its administration and in the selection of its members,
sharing with the National Academy of Sciences the responsibility for advising the federal government. The National Academy
of Engineering also sponsors engineering programs aimed at meeting national needs, encourages education and research, and
recognizes the superior achievements of engineers. Dr. Wm. A. Wulf is president of the National Academy of Engineering.

The Institute of Medicine was established in 1970 by the National Academy of Sciences to secure the services of eminent
members of appropriate professions in the examination of policy matters pertaining to the health of the public. The Institute
acts under the responsibility given to the National Academy of Sciences by its congressional charter to be an adviser to the
federal government and, upon its own initiative, to identify issues of medical care, research, and education. Dr. Harvey V.
Fineberg is president of the Institute of Medicine.

The National Research Council was organized by the National Academy of Sciences in 1916 to associate the broad
community of science and technology with the Academy’s purposes of furthering knowledge and advising the federal
government. Functioning in accordance with general policies determined by the Academy, the Council has become the
principal operating agency of both the National Academy of Sciences and the National Academy of Engineering in providing
services to the government, the public, and the scientific and engineering communities. The Council is administered jointly by
both Academies and the Institute of Medicine. Dr. Bruce M. Alberts and Dr. Wm. A. Wulf are chair and vice chair,
respectively, of the National Research Council.

www.national-academies.org
 COMMITTEE ON THE HEALTH PROFESSIONS EDUCATION SUMMIT

EDWARD M. HUNDERT (Co-Chair), President, Case Western Reserve University

MARY WAKEFIELD (Co-Chair), Director, Center for Rural Health, School of Medicine and Health
Sciences, University of North Dakota
J. LYLE BOOTMAN, Dean and Professor, College of Pharmacy, Arizona Health Sciences Center,
University of Arizona
CHRISTINE K. CASSEL, Dean, School of Medicine, Oregon Health & Science University
WILLIAM CHING, Joint M.D.-Ph.D. Student, School of Medicine, New York University
MARILYN P. CHOW, Vice President, Patient Care Services, Kaiser Permanente
STEPHEN N. COLLIER, Director and Professor, Center for Health Policy and Workforce Research,
Towson University
JOHN D. CROSSLEY, Vice President for Operations and Nursing Practice, and Head, Division of
Nursing, M.D. Anderson Cancer Center, University of Texas
ROBERT S. GALVIN, Director Global Health, General Electric
CARL J. GETTO, Senior Vice President for Medical Affairs, University of Wisconsin Hospital, and
Associate Dean for Hospital Affairs, University of Wisconsin Medical School
ROBIN ANN HARVAN, Director, Office of Education, University of Colorado Health Sciences Center
POLLY JOHNSON, Executive Director, North Carolina Board of Nursing
ROBERT L. JOHNSON, Professor and Interim Chair of Pediatrics, Professor of Psychiatry, Director,
Division of Adolescent and Young Adult Medicine, New Jersey Medical School at UMDNJ
DAVID LEACH, Executive Director, Accreditation Council for Graduate Medical Education
JUDY GOFORTH PARKER, Professor, Department of Nursing, East Central University
JOSEPH E. SCHERGER, Dean, College of Medicine, Florida State University
JOAN SHAVER, Dean and Professor, College of Nursing, University of Illinois at Chicago
DAVID SWANKIN, President and CEO, Citizen Advocacy Center

v
Study Staff

ANN C. GREINER, Study Director, Deputy Director, Board on Health Care Services
ELISA KNEBEL, Program Officer
RACHEL COLLINS, Senior Project Assistant

Health Care Services Board

JANET M. CORRIGAN, Director

ANTHONY BURTON, Administrative Assistant
DANITZA VALDIVIA, Senior Project Assistant

Consultants

ROBERT KING, Goal QPC

RONA BRIERE, Briere Associates, Inc., Editor
ELIZABETH ARMSTRONG, Harvard Medical International and Harvard-Macy Institute
JAMES BARRON
VICKIE SHEETS, National Council of State Boards of Nursing

vi
 REVIEWERS
This report has been reviewed in draft form by individuals chosen for their diverse perspectives and
technical expertise, in accordance with procedures approved by the NRC's Report Review Committee.
The purpose of this independent review is to provide candid and critical comments that will assist the
institution in making its published report as sound as possible and to ensure that the report meets institu-
tional standards for objectivity, evidence, and responsiveness to the study charge. The review comments
and draft manuscript remain confidential to protect the integrity of the deliberative process. We wish to
thank the following individuals for their review of this report:

GERALDINE BEDNASH, American Association of Colleges of Nursing

LINDA BOLTON, Cedars Sinai Medical Center
ERIC J. CASSELL, Minisink Hills
COLLEEN CONWAY-WELCH, Vanderbilt University
DON DETMER, University of Cambridge
KEVIN GRUMBACH, San Francisco General Hospital and University of California
RALPH HALPERN, Tufts Health Care Institute
LINDA A. HEADRICK, University of Missouri-Columbia
HAROLD JONES, University of Alabama
TIMOTHY JOST, Washington and Lee University School of Law
LUCINDA MAINE, American Association of Colleges of Pharmacy
EDWARD O'NEIL, University of California
DEBRA ROTER, John Hopkins School of Public Health
GAIL WARDEN, Henry Ford Health System

Although the reviewers listed above have provided many constructive comments and suggestions,
they were not asked to endorse the conclusions or recommendations, nor did they see the final draft of
the report before its release. The review of this report was overseen by Harold Fallon, School of Medi-
cine, University of Alabama (emerita) at Birmingham, and Paul Griner, University of Rochester School
of Medicine and Dentistry. Appointed by the National Research Council and the Institute of Medicine,
they were responsible for making certain that an independent examination of this report was carried out
in accordance with institutional procedures and that all review comments were carefully considered. Re-
sponsibility for the final content of this report rests entirely with the authoring committee and the institu-
tion.

vii
 Preface
Health Professions Education: A Bridge to Quality makes the case that reform of health professions educa-
tion is critical to enhancing the quality of health care in the United States. In laying the footings for this bridge,
the committee that produced this report wishes to underscore that any such reform effort must encompass all
health professionals, recognize each profession’s contribution, and include those outside education who, to
more and lesser degrees, shape what health professionals are taught.

The members of our committee represent a broad range of health-related professions and occupations, and
we collectively owe a debt to the diverse group of 150 leaders who attended the Institute of Medicine’s Health
Professions Education Summit in June 2002 and informed our thinking. Repeatedly we heard from the work-
ing groups at the summit about the value of collaborating across the professions to understand the nature of the
problems facing health professions education and the importance of designing solutions together. Many la-
mented the absence of existing interdisciplinary forums, and a number of the proposed strategies and actions
developed by summit participants explicitly span the professions.

Although the academic environments of the various health professions generally are not interdisciplinary,
practice environments are increasingly so, posing a serious disconnect. In the future, we expect more, not less,
overlap and some fusion of roles. Ideally, collaboration among clinicians in practice settings draws upon each
profession’s strengths and therefore optimizes care for patients.

We believe the same can be true in the realm of health professions education and that it is high time to em-
brace a collaborative approach to educational reform. The professions and, most important, patients will be the
beneficiaries.

Edward M. Hundert, M.D. Mary Wakefield, Ph.D., R.N.

Co-Chair Co-Chair
March 2003 March 2003

ix
 Foreword
Health Professions Education: A Bridge to Quality represents the third phase of the Institute of Medicine’s
quality initiative, which was launched in 1996. This initiative is central to our mission of advancing and dissemi-
nating scientific information to improve human health.

In the first phase of the IOM’s quality initiative, we documented the serious and pervasive nature of the qual-
ity problem, concluding that “the burden of harm conveyed by the collective impact of all of our health care quality
problems is staggering.” In the second phase of our quality initiative, spanning 1999–2001, an IOM committee
laid out a vision for how the system must be radically transformed in order to close the chasm that exists between
what we know to be good quality care and what actually exists in practice. The committee that authored the two
reports released during this phase––To Err Is Human: Building a Safer Health System and Crossing the Quality
Chasm: A New Health System for the 21st Century––stressed that reform around the margins would be inadequate.

Phase three of the quality initiative is focused on implementing the vision of a future health system laid out in
Crossing the Quality Chasm, a system characterized by an unrelenting focus on reducing the burden of illness, in-
jury, and disability, and thereby enhancing the health status, functionality, and satisfaction of the U.S. population.
The IOM is not alone in trying to make this vision a practical reality, and acknowledges the dedication and hard
work of a vast array of organizations focused on redesigning care delivery, implementing innovative financing, and
seeking to standardize information technology platforms, among other efforts.

Implementing such a vision cannot be done without skilled personnel. Just as the health system must be trans-
formed in order to advance quality, so must health professions education. The initial blueprint for such a transfor-
mation can be found in the following pages. It is a guide produced by a knowledgeable and diverse IOM commit-
tee, which benefited from the wisdom of an interdisciplinary group of experts who offered their advice at an IOM
Health Professions Summit held this past June. Our hope is that this guide will aid anyone dedicated to reforming
health professions education.

Harvey Fineberg, M.D., PhD

President, Institute of Medicine
March 2003

xi
 Acknowledgments
The Committee on the Health Professions Education Summit wishes to acknowledge the many people whose
contributions and support made this report possible.

A number of experts in federal departments, federal agencies, and other organizations were important sources
of information, generously giving their time and knowledge to further the committee’s aims. The project proposal
was developed by Richard Diamond, formerly of the Dental and Special Projects Branch, Division of Medicine
and Dentistry, and Madeline Hess, Nursing Special Initiatives and Program Systems Branch, Bureau of Health Pro-
fessions, within the Health Resources and Services Administration, Department of Health and Human Services.
They were aided in planning the project by Elaine Cohen, Forest Calico, and Patricia Calico, all of the Health Re-
sources and Services Administration.

The summit was expertly facilitated by Robert King, Goal QPC, and thirteen other facilitators who work for or
with Mr. King. Heidi Hess, Kaiser Family Foundation, graciously facilitated webcasts and transcripts of the sum-
mit, which are freely accessible at www.kaisernetwork.org.

The committee commissioned two papers that provided important background information and insights for
this report. Vickie Sheets, National Council of State Boards of Nursing, authored a very helpful paper on accredi-
tation and licensure. Elizabeth Armstrong, Harvard Medical International and Harvard-Macy Institute, and James
Barron authored a paper on case studies of cultural reform, which served as the basis for several of the case exam-
ples highlighted in the report. Additionally, Loretta Heuer, University of North Dakota College of Nursing and
Migrant Health Service, and Thomas Maddox, Gustav Leinhard Fellow in Health Sciences Policy Institute of
Medicine, provided valuable input for the report’s vignettes.

The committee also benefited from the work of other committees and staff of the Institute of Medicine that
conducted studies referenced in this report, in particular, the committee on Quality of Health Care in America,
which produced the 2001 report Crossing the Quality Chasm: A New Health System for the 21st Century.

Finally, the committee wishes to acknowledge the public and private organizations that provided support for
the summit and follow up report, namely the Health Resources and Services Administration (HRSA), the Agency
for Healthcare Research and Quality (AHRQ), the ABIM Foundation, and the California HealthCare Foundation
(CHCF).

HRSA, part of the U.S. Department of Health and Human Services, directs programs that improve the nation's
health by expanding access to comprehensive, quality health care for all Americans. AHRQ, also part of the U.S.
Department of Health and Human Services, provides evidence-based information on health care outcomes, quality,
cost, use, and access to help people make more informed decisions and improve the quality of health care services.
The ABIM Foundation is a nonprofit organization whose mission is to advance medical professionalism and physi-
cian leadership in quality improvement and assessment. And, the CHCF is a nonprofit philanthropic organization
whose mission is to expand access to affordable, quality health care for underserved individuals and communities,
and to promote fundamental improvements in the health status of the people in California.

xiii
 Contents

EXECUTIVE SUMMARY .......................................................................................................... 1

Building a Bridge to Cross the Quality Chasm ........................................................................ 2
Health Professions Education Summit ..................................................................................... 3
A New Vision for Health Professions Education ..................................................................... 3
Next Steps ................................................................................................................................ 4
Conclusion...............................................................................................................................13

1 INTRODUCTION .................................................................................................................19
Origins of the Study ................................................................................................................20
Health Professions Education Summit ....................................................................................20
Scope of the Report .................................................................................................................22
Building Upon Previous Reform Efforts .................................................................................22
Definitional Issues ...................................................................................................................23
Organization of the Report ......................................................................................................24

2 CHALLENGES FACING THE HEALTH SYSTEM AND IMPLICATIONS FOR

EDUCATIONAL REFORM ................................................................................................29
Current Challenges ..................................................................................................................29
Implications for Health Professions Education .......................................................................37
Conclusion...............................................................................................................................38

3 THE CORE COMPETENCIES NEEDED FOR HEALTH CARE

PROFESSIONALS ................................................................................................................45
Origin of the Five Competencies .............................................................................................46
The Five Competencies in Practice .........................................................................................49
A Vision of the Prepared Health Care Professional ................................................................65
Conclusion...............................................................................................................................67

4 CURRENT EDUCATIONAL ACTIVITIES IN THE CORE COMPETENCIES ..........75

Provide Patient-Centered Care ................................................................................................75
Work in Interdisciplinary Teams .............................................................................................79
Employ Evidence-Based Practice............................................................................................81
Apply Quality Improvement....................................................................................................83
Utilize Informatics...................................................................................................................85
A Vision of the Future Health Professions Student .................................................................87
Outcome-Based Education ......................................................................................................89
Conclusion...............................................................................................................................91

5 HEALTH PROFESSIONS OVERSIGHT PROCESSES: WHAT THEY DO AND DO

NOT DO, AND WHAT THEY COULD DO.......................................................................97
Overview .................................................................................................................................98
Educational Accreditation .......................................................................................................98

xv
xvi CONTENTS

Licensure ...............................................................................................................................104
Certification...........................................................................................................................108
Organizational Accreditation.................................................................................................109
Demonstration and Maintenance of Competence ..................................................................111
Conclusion.............................................................................................................................113

6 RECOMMENDATIONS FOR REFORM ........................................................................121

Common Language and Adoption of Core Competencies ...................................................122
Integrating Competencies into Oversight Processes..............................................................125
Training Environments ..........................................................................................................129
Research and Information .....................................................................................................133
Providing Leadership ............................................................................................................135
Conclusion.............................................................................................................................137

APPENDIX A .............................................................................................................................145
APPENDIX B .............................................................................................................................153
APPENDIX C .............................................................................................................................156
APPENDIX D .............................................................................................................................170
 Executive Summary

ABSTRACT
The 2001 Institute of Medicine report Crossing the Quality Chasm: A New Health System for
the 21st Century recommended that an interdisciplinary summit be held to develop next steps for
reform of health professions education in order to enhance patient care quality and safety. In June
2002, the IOM convened this summit, which included 150 participants across disciplines and
occupations. This follow-up report focuses on integrating a core set of competencies—patient-
centered care, interdisciplinary teams, evidence-based practice, quality improvement and
informatics––into health professions education.
The report’s recommendations include a mix of approaches related to oversight processes, the
training environment, research, public reporting, and leadership. The recommendations targeting
oversight organizations include integrating core competencies into accreditation, and credentialing
processes across the professions. The goal is an outcome-based education system that better
prepares clinicians to meet both the needs of patients and the requirements of a changing health
system.

Education for the health professions is in need of a major overhaul. Clinical education simply
has not kept pace with or been responsive enough to shifting patient demographics and desires,
changing health system expectations, evolving practice requirements and staffing arrangements, new
information, a focus on improving quality, or new technologies (Institute of Medicine, 2001):

1
 HEALTH PROFESSIONS EDUCATION

• Health professionals are not adequately quality problems and in designing

prepared––in either academic or continuing systemwide fixes (Baker et al., 1998;
education venues––to address shifts in the Buerhaus and Norman, 2001).
nation’s patient population (Cantillon and
• While clinicians are trained to use an array
Jones, 1999; Council on Graduate Medical
of cutting-edge technologies related to care
Education, 1999; Davis et al., 1999;
delivery, they often are not provided a basic
Grantmakers in Health, 2001; Halpern et al.,
foundation in informatics (Gorman et al.,
2001; Health Resources and Services
2000; Hovenga, 2000). Training in this area
Administration, 1999; Pew Health
would, for example, enable clinicians to
Professions Commission, 1995). Patients in
easily access the latest literature on a
America are becoming more diverse, are
baffling illness faced by one of their patients
aging, and are increasingly afflicted by one
or to use computerized order entry systems
or more chronic illnesses, while at the same
that automatically flag pharmaceutical
time being more likely to seek out health
contraindications and errors.
information (Calabretta, 2002; Frosch and
Kaplan, 1999; Gerteis et al., 1993; Mansell While there are notable pockets of innovation––
et al., 2000; Mazur and Hickam, 1997; Wu settings in which clinicians are being trained for
and Green, 2000). This changing landscape a 21st-century health care system––these are by
requires that clinicians be skilled in and large exceptions to the rule.
responding to varying patient expectations
and values; provide ongoing patient
management; deliver and coordinate care Building a Bridge to Cross the
across teams, settings, and time frames; and Quality Chasm
support patients’ endeavors to change
Numerous recent studies have led to the
behavior and lifestyle––training for which is
conclusion that “the burden of harm conveyed
in short supply in today’s clinical education
by the collective impact of all of our health care
settings (Calabretta, 2002).
quality problems is staggering” (Chassin et al.,
• Once in practice, health professionals are 1998:1005). Errors lead to tens of thousands of
asked to work in interdisciplinary teams, Americans dying each year, and hundreds of
often to support those with chronic thousands suffering or becoming sick as a result
conditions, yet they are not educated of nonfatal injuries. Other studies have
together or trained in team-based skills. documented pervasive overuse, misuse, and
underuse of services (Chassin et al., 1998;
• These same clinicians are confronted with a
Institute of Medicine, 2000; President's
rapidly expanding evidence base––upon
Advisory Commission on Consumer Protection
which health care decisions should ideally be
and Quality in the Health Care Industry, 1998a;
made––but are not consistently schooled in
Schuster et al., 1998).
how to search and evaluate this evidence
base and apply it to practice (American Crossing the Quality Chasm: A New Health
Association of Medical Colleges, 1999; System for the 21st Century (Institute of
Detmer, 1997; Green, 2000; Shell, 2001). Medicine, 2001) emphasizes that safety and
quality problems exist largely because of system
• Although there is a spotlight on the serious
problems, and that browbeating health
mismatch between what we know to be good
professionals to just try harder is not the answer
quality care and the care that is actually
to addressing the system's flaws and future
delivered, students and health professionals
challenges. Quality problems are occurring in
have few opportunities to avail themselves of
the hands of health professionals highly
coursework and other educational
dedicated to doing a good job, but working
interventions that would aid them in
within a system that does not adequately
analyzing the root causes of errors and other

2
 EXECUTIVE SUMMARY

prepare them, or support them once they are in Summit participants worked in small
practice, to achieve the best for their patients. interdisciplinary groups using the Hoshin
method (Counsell et al., 1999; Hyde and
The Quality Chasm report concludes that
Vermillion, 1996; Platt and Laird, 1995), a
reform around the edges will not solve the
structured facilitation process for gathering
quality problem, and sets forth an ambitious
expert opinion and identifying, prioritizing, and
agenda for redesign of the broken health care
implementing strategies. The ideas generated at
system to achieve six national quality aims:
the summit are included in this report in
safety, effectiveness, patient-centeredness,
Appendix B. The committee conducted a
timeliness, efficiency, and equity.
literature review related to the core
Implementing such an agenda has important
competencies and various recommendations that
implications for current and future health
were considered. The committee also reviewed
professionals. The Quality Chasm report
the over 200 ideas proposed by summit
provides initial guidance on what kinds of
participants as part of its deliberations.
competencies clinicians would need to carry out
this agenda, and emphasizes further study to
better understand how the workforce should be
educated for practice, how it should be
A New Vision for Health Professions
deployed, and how it should be held Education
accountable. With the ideal 21st-century health care
system described in the Quality Chasm report as
a backdrop, the committee developed a new
Health Professions Education vision for clinical education in the health
Summit professions that is centered on a commitment to,
first and foremost, meeting patients’ needs. The
The Quality Chasm report recommends that
committee believes that the following should
a multidisciplinary summit of leaders within the
serve as an overarching vision for all programs
health professions be held to discuss and
and institutions engaged in the clinical
develop strategies for restructuring clinical
education of health professionals, and further
education across the full continuum of
that such organizations should develop
education. The Committee on the Health
operating principals that will allow this vision to
Professions Education Summit was convened to
be achieved.
plan and hold this summit––which was held on
June 17–18, 2002––and to produce this follow- All health professionals should be educated
up report. to deliver patient-centered care as members
of an interdisciplinary team, emphasizing
The committee organized a
evidence-based practice, quality
multidisciplinary summit involving allied
improvement approaches, and informatics.
health, nursing, medical, and pharmacological
educators and students; health professional and The committee’s vision is apparent in
industry association representatives; regulators selected institutions––both academic and
and representatives of certifying organizations; practice settings––around the country, but is not
providers; consumers; innovators in education incorporated into the basic fabric of health
and practice settings; and influential policy professions education, nor is it supported by
makers. Participants were asked to develop oversight processes or financing arrangements.
proposed strategies and actions for addressing Accordingly, the committee proposes a set of
the five competency areas recommended by the five core competencies that all clinicians should
committee (described below) in health possess, regardless of their discipline, to meet
professions education: patient-centered care, the needs of the 21st-century health system.
interdisciplinary teams, evidence-based Competencies are defined here as the habitual
practice, quality improvement, and informatics. and judicious use of communication,

3
Other documents randomly have
different content
 – Mondd el őszintén, mit csinálsz estig, ha most magadra
hagylak?!
– Elmondhatom, nincs semmi titkolni valóm. Először is alszom
egyet. Én, édesem, a kellemes izgalmak után, ha csak lehet, aludni
szoktam. Ebben annyira óvatos vagyok, hogy minden filharmonikus
hangverseny után azonnal lefekszem. Ha az ember rendszeresen,
következetesen pihenést ad a gerinczoszlopának, a mikor a belátás
ezt megkivánja, húsz évvel tovább marad fiatal, mint más…
– Ne folytasd ebből a tenorból, mert lelkifurdalásaim támadnak! –
vágott közbe az asszony. (Azt hitte, valami véres gúnyt mond.)
– Megint kocsisnak fogsz mondani, – felelt Tibor, változatlanul
kedves hangon – de kifúrja az oldalamat az az igazság, hogy: e felől
nyugton alhatsz! Ha te nem, akkor más. A szerelem szükség, Ilike.
– Nagy tisztesség rám nézve!
– Ugyan, kérlek, azon már túl vagyunk, hogy bolondítsuk
egymást!
– Úgy látszik, már majdnem mindenen túl vagyunk!… De
folytasd. Hadd hallom, mit csinálsz egész nap. Azt hiszem, mostantól
nem alszol holnap reggelig. Ennyit csak nem kivánnak az idegeid?!
– Nem. Öt és hat óra között eljön az apám. Ha elvégzi a dolgát
az irodájában, rendesen feljön hozzám és megkérdezi, hogy nem
viszem-e el magammal vacsorálni. Ha addig itt maradsz, majd
bemutatom. Ne félj tőle; maga a diskréczió.
– Köszönöm, nem akarok betolakodni a családodba.
– Nincs igazad. Az én apám nem valami drámai apa. Igen
kellemes ember. Nagy élvezet-vadász; hihetetlenül szereti a nőket.
Meglehet, ma is többet ér, mint én. Egyetlen egy ősz hajszála sincs
és a haja olyan tömött, mint az enyém. Különben még fiatal ember
Huszonhárom éves korában házasodott meg, a mit igen jó néven
veszek tőle. De még jobb néven veszem, tőle azt, hogy sietett szép
vagyont harácsolni össze. Egy perczet se mulasztott el, a mikor
pénzt szerezhetett, s míg a többi építész tönkre ment, ő gyönyörüen
megtollasodott. Így aztán lehetővé tette, hogy nekem ne kellessen a
pénzszerzéssel piszkolódnom, hanem kedvem szerint a művészetnek
élhessek. Nagyon derék ember, mondom. Még most is nyakrafőre
gyüjti a pénzt; és ez a legszebb, a mit egy apa tehet. Még hozzá,
neki magának semmi igénye. Virzsiniát szi és szódás bort iszik; csak
a nőkre költ. Azokra se sokat, mert piszkosan fösvény a nőkkel
szemben. Szóval: egy ideál! Csak egyetlen egy rossz tulajdonsága
van, de ebben aztán igazán ordináré. Elég izléstelen pályázni azokra
a hölgyekre, a kik valaha az én kedveseim voltak. És azzal
gyanusítom, hogy takarékosságból leskelődik körülöttem, a mint
hogy vannak, a kik a jó ruhákat olcsón akarják megszerezni és azért
megvárják azokat az öltözeteket, a melyekre a legelső gavallérok
nem reflektálnak többé.
– Csinos legények vagytok mind a ketten!… És be akarsz mutatni
ennek a gyöngéd apának?!… Nagyon megtisztelsz!
– Kérlek, ne érts félre! Mindenekelőtt, én nem foglalkozom
effélével!… És másodszor én nem ajánlottam, hogy ismerkedjél meg
vele. Csak azt mondtam, hogy ha véletlenül még itt vagy akkor, a
mikor eljön, ez ne feszélyezzen, mert legfeljebb nem fogsz
unatkozni. Őszinteségi rohamom van, ennyi az egész. De ha
kivánod, el is küldhetem az öreget. Megmondom neki, hogy diszkrét
látogatásom van és elkotródik.
– Ó, kérlek, én ne zavarjalak!… De halljuk a további
őszinteséget!… Tehát azután elméssz vacsorálni az öreg
csibészszel?!…
– Nem, nem megyek el vele. Már nagyon unom az öreget. Alig
várom, hogy az anyám hazajöjjön. Elég az hozzá, egy kicsit
elbeszélgetek vele, aztán hazaexpediálom. Biztosítalak, hogy nem
fog elcsábítani semmiféle veszedelmes helyre. Mindenesetre itthon
maradok, mert félhétre iderendeltem a Verdit.
 – Kit?
– A Verdit. Egy éhenkórász karmestert, a ki a dolgozótársam.
– Megint valami szamár operettet irsz?
– Nem, ezuttal egy szamár operát irok.
– És miután alkottál?
– Miután alkottam, mogosztom az éhes Verdivel a vacsorámat…
ezt a házban lévő korcsmából hozatom fel, ha mindent tudni
akarsz… adok Verdinek tiz forintot, kilököm, és féltizkor lefekszem.
Ma nincs tovább, mert reggel a hidegvizes intézetbe megyek…
Az asszony fölkelt a ládáról s egy darabig le s fel járt a szobában.
– Min gondolkozol? – kérdezte Tibor.
– Azon gondolkozom, hogy milyen másképpen beszélsz velem
most, mint azelőtt!… Hiszen tudod, mikor?!…
– Csacsi! Csak nem beszélhetek veled most is csillagokról és
rózsákról?!…
Az asszony megállott és szemébe nézett a heverő fiatal
embernek.
– És miért nem?!… Most már nincsenek többé rózsák és
csillagok?!
– Eh, ne nevettesd ki magadat!
– Nem tudom, mi volna ebben nevetséges?!… Én szerelemből
lettem a tied. Olyan érthetetlen, ha tovább is a szerelem szavai után
áhitozom?!… Olyan érthetetlen, ha utálom ezt a czinikus beszédet?!
– Ugyan, kérlek!… Ne kezdj egyszerre affektálni, hiszen te okos
asszony vagy!
– És az okosság kizárja a gyöngédséget?
 – Az okosság kizárja azt, hogy mi még most is bolondítani
akarjuk egymást.
– Tehát az, a mit annak idején… valaha régen beszéltél… az mind
hazugság volt?
– Ha úgy akarod. Ne játszd a havasi ibolyát; ez rosszul áll neked.
Te azt nagyon jól tudod, hogy a szerelmeskedésnek megvan a maga
frazeológiája, s ez egészen más előbb, mint utóbb. Persze, hogy
előbb az ember összevissza beszél minden szamárságot. Ezek a
szerelem konvenczionális örök hazugságai. A szerelmeskedés, a
kezdődő szerelmeskedés ősi nyelve. A férfi is, a nő is egészen másra
gondol… Valójában, alattomban, lelkük mélyén igen jól tudják, hogy
egészen másról van szó… Mind a ketten csak erre a másra
gondolnak, a míg egyebet beszélnek… de mind a ketten a
szerelmeskedés ősi nyelvén szólnak… mert ez az elfogadott szokás, a
taposott ut, az illedelmességnek századok által szentesitett
képmutatása… a szerelmeskedés ősi nyelvén szólnak, hogy minden
kétséget kizáróan, jól megértessék magukat, hogy tudtára adják
egymásnak, mennyire türelmetlenül várják azt, a miről nem
beszélnek.
– Csakhogy én, kedves barátom, én komolyan gondoltam azt, a
mit beszéltem!… Én nem gondoltam semmi másra… vagy ha egy-egy
pillanatra gondoltam rá, a mikor kényszeritettél, hogy erre is
gondoljak… akkor úgy gondolkoztam, hogy ez csak szennyes
hozzátartozója annak, a mi után a lelkem sóvárgott… És azt hittem,
arról ábrándoztam, hogy te is úgy szeretsz engem, mint a hogy én
téged… Most kiderül, hogy ez nem igaz. Kiderül, hogy belőled csak a
konvenczionális, önző képmutatás szólt. Szóval, te engem
megcsaltál.
– Nem csaltalak meg, csak megcsalódtál – vitatkozott Tibor. – És
erről én nem tehetek… Az asszonyok nagy sokasága ezzel
tökéletesen úgy van, a hogy én… ez a nagy sokaság nem hibáztat
engem azért… mondhatom: egyáltalán nem szokott hibáztatni azért,
hogy így járok el… mint más, mint mindenki… Így mind a két félre
nézve kellemesebb. Arról én nem tehetek, édesem, hogy te valami
extrát akartál; nem tehetek róla, hogy te egy kissé különös
teremtése vagy a jóistennek! Ha te komolyan gondoltad azt, a mit
beszéltél, ez igen szép… de bocsáss meg, akkor te egy kissé ostoba
voltál! Mert nincs semmi extra. Ha te fellengős, képzelgő vagy, ha te
ábrándokat szőttél, az a te dolgod, a te hibád és a te bajod! Arról,
hogy te megcsaltad magadat, én nem tehetek. Én csak azt tettem, a
mit más… a mit az én helyemben mindenki megtenne… Ez a férfi és
a nő örök harcza, Ilike!… Jaj annak, a ki a másik hadviselő fél fölötte
egyszerü, századok óta ismeretes furfangjának beugrik!… de ez nem
a másik hadviselő fél hibája, ez csak a saját gyámoltalanságunk!…
Nem okolhatunk érte mást, csak a természet és az egész világ
berendezkedését, vagy még inkább a tulajdon oktalanságunkat, a
tulajdon naivságunkat!…
Az asszony sokáig nem szólt. Folytatta sétáját a szobában. A
másik czigarettázott és unatkozott.
– Akármilyen naiv és együgyü vagyok, – szólalt meg végre az
asszony s egy perczre megállt az ottomán lábánál – annyit meg
tudok érteni, annyit látok, hogy meguntál és le akarsz rázni a
nyakadról. Légy nyugodt, sikerülni fog.
Tibor olyan mozdulatot tett, mely elárulta a türelmetlenségét.
– Ne ostobáskodjál! – vágott az asszony szavába. – Nincsen mért
veszekednünk. Mert fáradt vagyok és nincs kedvem udvarolni?! Eh,
ne légy olyan gyerek!… ezt meg lehet érteni. Röviden csak annyit
mondok neked, hogy nem untalak meg, hogy most is a képzelhető
legkellemesebb kedvesnek talállak!… a legideálisabb kedvesnek!… és
kérlek, ne zsörtölődjél!… ne zaklass olyan szóvitával, a melynek
semmi értelme!…
– Az előbb neked volt őszinteségi rohamod, most nekem van
ilyen rohamom – folytatta az asszony. – Én meghallgattalak; hallgass
meg te is.
– Kérlek.
É
 – Én téged szerettelek. Eddig a negyedóráig szerettelek. Igazán,
alaposan; annyira, hogy komolyan vettem a szerelmeskedés összes
hazugságait. Most már nem szeretlek. Utállak.
– Jól van; holnap majd megint szeretni fogsz. Ha az ember
annyira belemászott ebbe, a hogyan mondod, az nem múlik el ilyen
hamar! Holnapra lecsillapulsz. Megjön a jókedved, megjön a
negyedórád, és majd kibékülünk. Engem a szavak nem zavarnak; a
szavak elillannak s a vágy megmarad. Ha jobbkedvü léssz, csak
gyere el: én tárt karral fogadlak.
– Nem jövök el többet; most beszélünk utóljára. És azért
elmondok mindent, a mit tudtodra akarok adni.
Tibor nevetett.
– Ez végrendelet? – kérdezte.
– Nem. Csak egy utolsó őszinteség. Mindig őszinte voltam
hozzád, végig az maradok. Hogy, a mit most mondok, nem mondtam
előbb, az természetes. Magam is csak most tudtam meg.
– Ah, ah?! Mit fogok hallani?
– Semmi különöset. Csak azt akarom tudtodra adni, hogy
akármennyire szerettelek bolond fővel, ostobán, akármennyit
hazudoztál össze és akármennyire megnyerő tudsz lenni, a mikor
szinészkedel: soha se lettem volna a tied, a nélkül a képzelődés
nélkül, a melyet annyira lenézel. Ha a tied lettem, azoknak az
ábrándoknak köszönheted, a melyeket kinevetsz. Én bűnt követtem
el, az igaz, s azért meg lehet érteni, ha nem igen tudsz
megkülönböztetni a többi kedvesedtől; de én csak ma tudtam meg,
hogy bűnt követtem el.
– Ugyan?
– Nagyobb bűnt követtem el, mint képzeled. A férjem…
 – Figyelmeztetlek, hogy nem én említem őt először. Mindig
letorkoltál, ha olyan bátor voltam és megemlékeztem róla, hogy
férjed is van. Egyszer azt találtam kérdezni, hogy: mi a foglalkozása?
és úgy emlékszem, akkor is el akartál válni tőlem örökre. Azóta azt
képzeltem, hogy nemcsak a személye szent és sérthetetlen, hanem a
neve is kimondhatatlan, mint a Jáhvéé. Emlékeztetlek tehát, hogy
nem én hoztam szóba. Vagy netalán elhatároztad, hogy utóljára
mégis csak kielégíted a kiváncsiságomat?… hogy búcsúzóra mégis
csak egészen bemutatkozol?… és megvallod, hogy mi a
foglalkozása?!…
– Mi közöd hozzá?!
– Eredeti vagy te, Ilike! Mintha szégyelnéd a foglalkozását! De,
kérlek, hivatalnoknak lenni nem szégyen! A mint láthatod:
tájékozódtam másutt és tudom, hogy igen jóravaló ember…
– Akármi, semmi közöd hozzá! Akármi… most nem erről van szó.
Csak arról, hogy a férjem imád engem. Sejtelme sincs róla, hová
jutottam… és ma is úgy szeret, mint a mikor a felesége lettem. Az,
az nem beszél velem ilyen kocsis módra, mint te!… Az, az nem töri
folyton a fejét, hogy miképen szabadulhatna meg tőlem!… Azt más
fából faragták, mint téged!
Tibor szeretett volna közbeszólni. Az lebegett a száján:
– Ha olyan jeles gyerek, meg kellett volna becsülnöd. De ez egy
kicsit későn jut eszedbe, mi?
Hanem elnyelte az észrevételét.
– Csak hadd szavalja ki magát! – gondolta.
Az asszony nem is hagyta abba.
– És most olyant mondok el, – folytatta – a mi meg fog lepni…
mert az effélét még a nálam rosszabbak se mondják el soha
senkinek… eléggé szégyenkezem is, hogy ilyenekről kell beszélnem
veled… de megérdemeltem, rászolgáltam, hogy ezeket el kelljen
mondanom neked… ez az én vezeklésem…
– Roppant kiváncsivá tettél!… De hát mi az?
– Ó, nem valami afféle, a mi téged különösen érdekelne! Csak
engem érdekel, de engem aztán annál inkább.
– Rébuszokat adsz fel nekem?
– Nem… különben ne félj, nem gyötröm sokáig az idegeidet. Csak
azt akarom elmondani, hogy mi történt velem.
– A mi mással.
– Nem; azt hiszem, az én esetem nem olyan mindennapi. Hát
hallgass meg és ne szakíts félbe minduntalan. Mondom, hogy a
férjem imád. Ennek az embernek nem kell mindennap más szerető;
beéri velem; neki én vagyok a legszebb asszony a világon. Azt fogod
mondani: persze, neki nem volt dolga annyi asszonynyal, mint
neked… nem látott annyi asszonyi állatot, mint te… nincs akkora
összehasonlítása… nem olyan válogatós, nem olyan finnyás, mint
te… nem olyan elkényeztetett és nem olyan műértő… Meglehet. Sőt
valószinü. De elég az hozzá: neki én vagyok a legszebb asszony,
talán: az asszony!… mert meglehet, sőt majdnem bizonyos vagyok
benne, hogy nem csal meg soha… és az egészen bizonyos, hogy
változatlanul szeret… hogy imád engem.
– Ez már valami.
– Igen, ez már valami. És meg kellett volna becsülnöm a
férjemet. Meg kellett volna becsülnöm annyival inkább, mert nincs
semmi mentségem. Még az a mentségem sincs, mintha nem
éreztem volna iránta elég hajlandóságot. Nem olyan nyalka levente,
mint te, nem olyan illatos, nem él olyan finom életet… de nem öreg
vagy beteg ember… nem olyan, a kinek visszataszító hibái volnának…
rendes és csinos ember, a kit megirigyelhetnének tőlem… és
mindenekfelett van egy jótulajdonsága, a mi az én szememben sokat
ér, az, hogy: igazán szeret… Ha imád, nem olyan óvatosan imád,
mint a hogy te imádod a kedveseidet… nem olyan előrelátó, nem
olyan lelkes barátja a svéd gimnasztikának, a villamozásnak és
hidegvíz-kúrának, mint te… szóval fel tudta ébreszteni a
hajlandóságomot.
– Hm!… Akkor, lelkem, te igazán menthetetlen vagy és
megérdemled, ha rossz vásárt csináltál! – gúnyolódott Tibor, a kit az
utolsó szavak egy kissé boszantottak.
– Az egyetlen mentségem az, hogy: nem tudtam eléggé szeretni.
Pedig vonzalomból, szeretetből mentem hozzá… de a képzelődésem
megbabonázott. A fejembe vettem, hogy: nem méltó hozzám. Miért?
Mert nem olyan előkelő, mint a milyen előkelőségről én álmodoztam;
mert nem olyan nagy szellem, nem művész, nem zseni, mint te;
mert egyszerü és jó ember, a ki nem csupa fellépés és csupa vakító
külsőség; mert a házasélet egyformasága és a külső világ
változatossága megtévesztik a szemünket: a férjnek csak a hibáit
látjuk tisztán, a jótulajdonságait megszokjuk és észre se vesszük,
mint a levegőt… a hozzád hasonló urfiak pedig egyelőre a
szemkápráztató tulajdonságaikkal tüntetnek előttünk s egyelőre nem
emlegetik azt, hogy ők voltaképpen svédek; talán még az is, hogy
annyira imád, azt a hitet keltette bennem, hogy: igen, őt velem nagy
szerencse érte… talán még ez is megerősített abban a
képzelődésemben, hogy én tulajdonképpen királynénak születtem,
hogy a férjem nem méltó hozzám s hogy valójában csak
mezalianszot kötöttem vele… Ez az őrültség már régóta erjedt
bennem. Azért, a mikor elcsavartad a fejemet, a mikor elhitetted
velem, hogy szeretsz, s hogy én is szeretlek, azt képzeltem, hogy
nem követek el bűnt, ha a tied leszek. Úgy gondolkoztam, hogy van
egy isteni törvény, mely mindenekfelett való, és ez az isteni törvény
azt követeli, hogy azé legyünk, a kit szeretünk, a ki az igazi párunk,
s a ki méltó ránk.
– Ahá! kezdem érteni.
– Nos, a mióta nem szeretlek, a mióta utállak: látom, hogy
micsoda őrültséget, milyen nagy bűnt követtem el! Most már tudom,
hogy: igenis, a férjem az, a kit térden állva kellett volna imádnom…
ő lett volna az én igazi párom… mert ő méltó arra, hogy szeressék…
mert ő különb asszonyt érdemelne, mint én… mert ő igazán szeret
engem… s mert én is változatlanul szeretem őt, ha az eszem egy
perczre meghibbant is!… És most már tudom, hogy te pedig nem
érdemeltél meg engem, hogy veled csak mezalianszot kötöttem,
hogy veled csak beszennyeztem magamat!… mert akármennyire
kened-fened magad, akármennyire illatozik belőled a jólét és a
pénzen szerzett előkelőség, és akármennyire teszed magadat,
mintha valami nagy szellem volnál: lélekben ripők vagy!… mert nem
szeretsz, mert sohase szerettél, mert nem is tudsz szeretni!… mert
most már én se szeretlek, mert igazán sohase szerettelek, mert a
míg őrült voltam, csak egy ábrándot szerettem benned… mert most
már látom, hogy nem vagy senki és semmi, csak: az én nagy
bűnöm, a mely testet öltött, megelevenedett… mert most már
undorodom tőled!
– Kérlek, én méltánylom ezt az erkölcsi felháborodást, ha egy
kicsit elkésett is… Csak dühöngd ki magadat!… Én ráérek, és
meghallgatlak.
– Mindössze annyit akarok mondani neked búcsuzóra, hogy az
életemet adnám azért, ha meg nem történtté tudnám tenni azt, a mi
megtörtént!… ha visszavehetném tőled a csókjaimat, a mire sohase
voltál méltó!… ha le tudnám mosni magamról azt, hogy
lealacsonyodtam hozzád!… ha le tudnám mosni legalább az emlékét
annak, hogy valaha láttalak!
– Látod, Ilike, éppen az a hunczfutság ebben a dologban, hogy:
nem lehet ám visszafejteni, a mit a szerelem szőtt!… Tulajdonképpen
neked most igazad van; a morálnak mindig igaza van. A férjed jó fiu;
nem sokat látott ugyan, és azt a keveset is rosszul látta, mert
hallom, hogy szemüveget visel… de végre is, a szemüvegén át,
csodalényt látott benned, nem csak egy közönséges Vénuszt, a
milyen van akármennyi!… Ezt az illuziót meg kellett volna becsülnöd.
Igazad van, lelkem, sohase morális dolog a férjet megcsalni, ha ez
nem szolgáltatott rá kellő okot, és én értem a lelkifurdalásaidat.
Végre is, a férjedre nézve, bár nem tud róla, meglehetősen nagy
dolog az, a mi köztünk történt, míg rám nézve sohase volt valami
nagy dolog, mert én nem hiszek a csodalényekben, s Vénusz,
hálaistennek, annyi van a világon, hogy egygyel több, vagy
kevesebb, az már nem számít. Persze, annak idején ezt nem
mondhattam el neked, mert hiszen én nem voltam a férjednek se az
ügyvédje, se a gyámja; én akkor csak a magam érdekével törődtem,
a mi talán természetes. De most nincs okom eltitkolni, hogy
egyetértek veled. Többet mondok: én mindig a férjek pártján
vagyok! És lásd, ha én megtehetném, a mi után áhítozol, ha én
visszaadhatnám neked, a mit itt elvesztettél: akármit sugallna is az
önzésem, rajtam nem mulnék! Így azonban meg kell elégednem
azzal a jóleső tudattal, hogy ha nem is érdemelhettem ki nálad
valami tartós megbecsülést: mégis csak tettem neked egy kis
szolgálatot, azt, hogy – én nyitottam ki a szemedet. Visszavezettelek
a férjedhez, a kitől sohase kellett volna elfordulnod. Azt
mondhatnám, hogy: másodszor én adtalak férjhez és jobban, mint a
pap, a ki egy kicsit rosszul esketett össze benneteket, mert nemcsak
hogy felfedeztem számodra a férjedet, hanem, a mit a pap
elmulasztott, olyan jól kioktattalak, hogy most már meg is fogsz
maradni a férjed mellett…
Az asszony mintha nem is hallgatott volna rá. Föltette a kalapját,
belebujt a kabátjába, felhúzta a keztyüjét, előkereste a napernyőjét,
s mikor elkészült, oda se nézve, a hol Tibor hever, kiment a
szobából.
Mikor a kilincsre tette a kezét, Tibor utána szólt:
– Ilike, ha mást gondolsz és holnap eljössz: három és négy
között itthon találsz!
 A BOSZORKÁNY.

I.

– Még ma se tudom, – beszélte Hadházy, – hogy mi okozta a

balesetünket. Azt hihetné az ember, hogy már ez is a boszorkány
műve volt. Nekem úgy rémlik, bár esküdni nem mernék rá, hogy egy
pillanattal előbb Borsy hirtelen fölegyenesedett. Úgy emlékszem:
meg akartam kérdezni, mit akar, de már nem volt rá időm; a csónak
fölborult és zsupsz, mind a négyen befordultunk a vízbe. Borsy is, a
többiek is, azt állítják, hogy káprázott a szemem. De a hányan
voltunk, annyiféleképpen magyaráztuk az esetet, és minél tovább
vitatkoztunk erről, annál kevésbbé tudtuk megállapítani, hogy
tulajdonképpen minek is köszönhettük a váratlan fürdést. Arra, hogy
milyen volt a helyzet, közvetetlenül a baleset előtt, öt percz multán
mind a négyen másképpen emlékeztünk. Annyi bizonyos, hogy
valamennyien nagyon szórakozottak voltunk s talán egy kissé
mámorosak is, négyünk közül három mindenesetre.
Elég az hozzá, belepottyantunk a vízbe és egyszerre
kijózanodtunk. Szerencsénkre közel voltunk a parthoz és mind a
négyen jó úszók vagyunk. Ruhástól sem volt nehéz hamarosan
szárazra vergődnünk.
A mikor kikászolódtunk a vízből, és körülnézve, meggyőződtünk
róla, hogy egyikünknek sincs baja: a másik három csúronvizes alak
láttára mindnyájan elnevettük magunkat.
 – Mi volt ez? – kérdezte valamelyikünk.
– Tudja az ördög! – felelte Borsy.
Ekközben Lippay káromkodni kezdett.
– Mi bajod?
– Az a bajom, – szólt Lippay, – hogy akarva, nem akarva,
vendégszeretetet kell kérnünk ettől a boszorkánytól.
– Miféle boszorkánytól? – kérdeztem.
– Hát ennek a villának az úrnőjétől! – felelt Lippay, az orrunk
előtt lévő, kastélyszerü épületre mutatva. – Vagy látsz valahol más
fedelet is?
Nem tudtam kitalálni, miért kerestem volna más fedelet, de nem
is töprengtem ezen a kérdésen. Világos volt, hogy minél hamarább
száraz ruhát kell szereznünk, s ennek a vágyunknak a teljesedését
nem remélhettük másutt, csak abban a díszes, különben is csalogató
külsejü, uj, kétemeletes épületben, a mely mintha hívogatólag intett
volna felénk, a mikor kieviczkéltünk a szárazra. A partnak ezen a
részén jókora távolságra nincsen más épület; még csak egy viskó
sem.
A nap teljes erejével melegített bennünket – balesetünk
augusztus elején, délután három óra tájban történt – de ha az
emberről csurog a víz, más, alkalmasabb helyiség hiányában a
pokolba is bemenne levetkeződni és megszáritkozni.
Különben nem is tanakodhattunk azon, hogy miért nem tetszik
Lippaynak ez a nyájas külsejü mentsvár, mert a villából meglátták a
balesetünket, s mire megkérdezhettem volna Lippayt, hogy mi
kifogása van a ház úrnője ellen, a férficselédek egész raja szaladt
elibénk.
Azt hitték, hogy a mentés föladata vár rájok. Megnyugtattuk
őket, hogy a vízben nincsen kit keresniök, s erre egyikük így szólt:
 – A méltóságos asszony örülni fog, hogyha szolgálatára lehetünk
az uraknak.
És természetesen Lippay volt az első, a ki belépett a boszorkány
házába.
– A következetesség szép dolog, – gondoltam magamban, – de
most nem arról van szó, hogy következetesek legyünk, hanem arról,
hogy száraz ruhába bujjunk.
Egy darabig nem láttuk egymást. Mindenkit más-más szobába
vezettek s mindegyikünk körül más cseléd sürgölődött. Észre kellett
vennem, hogy a boszorkány csinos kényelemben él.
– Kinek köszönhetjük ezt a szíves vendéglátást? – kérdeztem az
inastól.
Elmondta, hogy a villa úrnője: Szabolcsy Ervin huszárkapitány és
»császári, királyi kamarás« özvegye. Egyéb fölvilágosításba nem
bocsátkozott és én nem vallattam tovább.
Szabolcsy Ervin? Sohase hallottam ezt a nevet.
Előre örültem annak, hogy mind a négyen milyen mulatságos
alakok leszünk a férficselédek ruháiban, de ez a reményem nem
teljesedett. Finom fehérneműt kaptam, angol szövetből készült, még
divatos formáju, nagyon jól szabott nyári öltözetet, a mely mintha
csak nekem készült volna, és gombos-czipőt, a mely egy kicsit bő
volt, de nem nagyon észrevehetően.
– Ha ezek a ruhák a boldogultról maradtak, jegyeztem meg
magamban, – akkor a boldogult még fiatalember lehetett.
De hogyan fog festeni a boldogultnak egy másik ruhája Lippayn,
a ki jóval vastagabb nálam?
Erre a gondolatra el kellett mosolyodnom.
Alig vártam, hogy a többieket láthassam. Rajtam éppen nem volt
semmi nevezetes; de Lippay és Asztalos bizonynyal furcsán fognak
festeni, hisz oly különböző alakúak vagyunk!
Nem kellett sokáig türtőztetnem a kiváncsiságomat; mire
felöltöztem, Lippay belépett a szobámba.
Az inas éppen kiment.
A hogy rápillantottam Lippayra, meglepetve láttam, hogy a
mulatságból nem lesz semmi. Mintha csak a maga ruhájában jött
volna. A termetének megfelelő széles és bő öltözetben jelent meg,
formás, sötétkék zakkóban és fehér nadrágban, tökéletesen olyan
viseletben, a milyet tegnap láttunk rajta.
Lippay szokatlanul vidám arczczal érkezett, s a mint észrevette,
hogy elcsudálkozva, szinte elhűlve nézek rá, kaczagni kezdett.
Nem, ez nem volt afféle közönséges kaczagás; vihogott,
röhögött, hahotázott, fuldoklott:
– Hihihihi! Hahahaha!
– Mit nevetsz? – kérdeztem, még inkább bámészkodva.
– Ezeket a… ezeket a ru… ruhákat nevetem!…
Alig tudta kinyögni, a nagy nevetéstől.
– De kérlek, – szóltam, – ezek a ruhák olyanok, mintha csak ránk
szabták volna!
– Hát hiszen éppen azt nevetem, te szerencsétlen!
És tovább hahotázott.
Már nagyon kiváncsivá tett ez az ember a titokzatos szavaival és
érthetetlen röhögésével.
– Hallod-e, – rivalltam rá, – ne beszélj talányokban, hanem
magyarázd ki magadat…
 De nem fejezhettem be, a mit elkezdtem, s nem vájhattam ki
belőle a már jó ideje várt magyarázatot, mert egy komornyik lépett
be a szobába.
– A méltóságos asszony a szalónban várja az urakat – szólt.
No ha az a derék boszorkány, a ki ilyen pompásan lát el
bennünket, várakozik ránk, akkor nem szabad késlekednünk! A
leggyalázatosabb hálátlanság volna, ha nem sietnénk a köszönetünk
elrebegésével.
Megindultunk, de nem kérdezősködhettem tovább, mert a
komornyik, azon a czímen, hogy az utat mutatja, folyton körülöttünk
botorkált.
Lippay szavaiból és egész viseletéből azt következtettem, hogy
egy csunya vénasszonyt fogok látni, a ki annak idején fiatalemberhez
ment férjhez. A mikor beléptünk a szalónba, leesett az állam a
meglepetéstől. Egy gyönyörü szőke asszony várt ránk, a ki nem
látszott idősebbnek huszonöt-huszonhat esztendősnél.
– Nini, Lippay! – kiáltott, a mikor megpillantotta a barátomat.
– Méltóságos asszonyom, – szólalt meg Lippay, olyan tisztelettel
teli hangon, a melyet egyre érthetetlenebb viselkedése után a
legkevésbbé se vártam, – hálálkodni jöttünk… hálálkodni
méltóságodnak és a véletlennek… mert elképzelheti, hogy áldjuk a
kalandunkat… balesetnek nem nevezhetem… hiszen e nélkül nem
volnánk az ön vendégei!
– Magának úgy kellett! – felelt a szép asszony. – Rossz ember, a
ki el tud evezni az ablakom alatt és még csak föl se pillant hozzám!…
De… – és ezzel felém fordult.
– Engedje meg, hogy bemutassam Hadházy Gyurka barátomat, a
kit azzal gyanusítok, hogy szándékosan fordította fel a csónakunkat,
csak hogy bekopogtathassunk ebbe a házba és vendégszeretetért
könyöröghessünk!…
 Mialatt Lippay, bemutatás örve alatt, elszavalta ezt a
szamárságot, meg a többi szamárságait, mert tovább is ebben a
hangnemben folytatta: a szőke asszony rám emelte búzavirágszínü
szemét, és én szinte megrázkodtam.
Ez a tekintet… nem tudom, ismerik-e önök az ilyen tekintetet?…
szóval, én úgy érzem, hogy vannak asszonyi tekintetek, a melyek az
embernek a lelke mélyéig hatolnak. Én legalább az ilyen, szerencsére
ritka tekintetnek a hatása alatt valami megmagyarázhatatlant, valami
természetfölöttit érzek, valami igazán boszorkányos hatást. Mit
mondjak? Úgy tetszett, mintha öröktől fogva ismerném ezt az
asszonyt… mintha ismertem volna már akkor, a mikor még nem is
éltem… mintha az, a kit most látok először, lelkemnek
leghatározatlanabb, legtitokzatosabb és legörökletesebb vágyaiból
kelt volna életre.
Ez, kérem, nem az a hihetetlen valami, a mit a francziák a
szerelem villámcsapásának neveznek. A szerelemnek ehhez nincs
semmi köze, legalább egyelőre nincs. Más, mélyebb valami annál.
Nem a másik nemnek a hatása, hanem egy másik emberé, a ki
véletlenül nő.
A mióta az eszemet tudom, mindig nagy társaságban élek; az
életem felét asszonyok és leányok között töltöm. Nem vagyok
könnyen lobbanó természetü; a legszebb asszonyoknak és a
legbájosabb leányoknak feltüzelhetetlenül hideg és a lomhaságig
közönbös pajtása szoktam maradni. Az elfogódást eddig még nem
ismertem; és most olyan elfogódást éreztem, hogy alig tudtam
egypár szót hebegni. Lippay kajánul somolygott a bajusza alatt.
A boszorkány kedvesen fecsegett mindenféléről. De én nem
tudtam arra gondolni, a miről beszélt; folyton azon járt az eszem,
hogy: mi ütött hozzám? mi történik velem? Mondom, ez nem
szépségének a hatása volt. Csak hosszu, vaksi, lassu szemlélődés
után állapítottam meg magamban, hogy tulajdonképpen rendkívül
szép asszony, hogy még szebb, mint a milyennek első pillantásra
láttam. Milyen csodálatos teint! Erre, mifelénk, nem igen látni
ennyire finom s ilyen rózsaszirom tisztaságu teint-t; a mi klímánk
nem kedvez az arczbőrnek. Feltűzött, dús hajának olyan a fénye, a
mely a diószínü szőkéknél a legnagyobb ritkaság. Szájának a
pirossága és a metszése azokra a dámákra emlékeztet, a kiket a
tizennyolczadik századbeli angol festők örökítettek meg s a kiknek a
tipusa mintha eltűnt volna a világból; az orra különös rajzu, azt
mondhatnám: egyéni orrocska, a mely csupa formásság; a fülének a
formájában is valami sajátságos nemesség van, a mely nekem
annyival inkább feltűnik, mert úgy találom, hogy ezer nő közül csak
egynek van szép füle; a homloka az ideális homlok, a melyről
lesugárzik a race előkelősége, a nyaka maga az egészség és aztán
egész alakjának ingerlő bája!… Erről csak annyit mondok, hogy
imádom a nagy darab asszonyokat, s hogy ez volt az egyetlen nő, a
kinek az alakját tökéletesnek találtam, bár nem ütötte meg a
királynői mértéket.
– Mindez, – tünődtem, mialatt egy-egy nevetést színlelő rövid
huhogással segédkeztem az elméskedő Lippaynak, vagy egy-egy
artikulálatlan hanggal feleltem a szép özvegy kérdéseire, – mindez
engem nem lelkesít. Mindezt észreveszem, és elemezni tudom a
szemem előtt lévő szépséget, mert szakértő vagyok. Sőt elsőrangu
szakértő… végre is, teringettét, ha csak félannyit foglalkoztam volna
a földművelési minisztérium ügyeivel, mint a mennyit az asszonyi
szépséggel, már régen államtitkár volnék. De engem az asszonyi
szépség nem ejt meg. De akkor hát mi az ördög az, a minek a
hatása alá kerültem? Ez a szép asszony nem gondolhat rólam
egyebet, mint hogy kuka vagy idióta vagyok. Mi történt velem?
Elhatároztam magamban, hogy vannak telepatikus, hipnotikus
hatások, sőt olyan hatások is, a melyek egy más világot éreztetnek,
talán a természetfölötti világot… és ezek a hatások megbéníthatják,
katalepsziába ejthetik az embert, a nélkül, hogy ennek a hatásnak a
legkevesebb köze volna az érzéki tetszéshez, pláne a szerelemhez.
Csak akkor kezdtem egy kicsit felocsúdni, a mikor Asztalos és
Borsy is megjelentek.

Ú
 Egyik ámulatból a másikba estem. Úgy állott rajtok a kölcsönzött
ruha, mintha Párisból hozatták volna. Lippay úgy vigyorgott, hogy
szerettem volna felpofozni.
Egy darabig szinte égetett a kiváncsiság. Sokért nem adtam
volna, ha Lippayt félre csalhatom, hogy kérdőre vonjam: min mulat
olyan jól? Mit akart mondani, kétszer is? És mi a magyarázata annak,
a mit én képtelen vagyok megérteni?
De a szép asszony nemsokára mindent elfelejtetett velem. Még
azt is, a mi előbb leginkább izgatta a kiváncsiságomat.
Legelőször is, nem győztem eléggé csudálni, hogy milyen
rendkívül szívesen fogadott bennünket. Mindnyájunkkal úgy
beszélgetett, mintha valamennyien régi jóbarátjai volnánk. Kért,
hogy másnap délutánig vagy legalább aznap maradjunk az ő
vendégei. Mostanában olyan ritkán lát társaságot, hogy nagy örömet
szerzünk neki, ha nála vacsorálunk. Ma már – ilyen nagyobb útra
alkalmas csónak hiányában – úgy se juthatunk el oda, a hová
indultunk; holnapra lesz csónak, ha ugyan nem akarjuk használni a
kocsiját.
Csak Lippay szabadkozott egy kis ideig. Hogy ez meg az a dolga
van; csak úgy ontotta a hazugságot. De látva, hogy a többség más
kedvben van, ő se akaratoskodott sokáig. Nem is beszéltünk többet
erről; csak ott maradtunk.
A mi engem illet, semmit se találtam a világon olyan
természetesnek, mint hogy meg ne mocczanjunk onnan, a hol ily
kitünően vagyunk. A vidám özvegy társaságában valósággal repült
az idő. Megvendégelt bennünket mindenféle jóval, a mi ehető és
iható; és úgy tartotta szóval a társaságot, mintha betegeket ápolna,
mulattatna. Ismerte minden közös ismerősünket, és mindenkiről
tudott valami érdekeset, a mit mi még nem tudtunk. Észre se vettük
és már beesteledett. A szép asszony ezalatt nem igen hagyott
magunkra bennünket; velünk ivott, velünk czigarettázott, velünk
sétálgatott a parkban: ideális jó pajtás volt. Egyszer azt gondoltam:
»Soha se láttam még ilyen kedves czimborát. Milyen kár, hogy
asszony!« Másszor meg azt: »Ez aztán a pajtás! És annál kedvesebb
pajtás, mert asszony, még pedig ugyancsak szép asszony!«
Úgy emlékszem, mindössze kétszer történt meg, hogy a
házigazdai kedveskedései elszólították közülünk egypár perczre. De
ilyenkor se volt rá mód, hogy meggyóntassam Lippayt; a szobaleány
és az inasok véletlenül ott forgolódtak mellettünk.
A mikor visszajött, esküszöm: örömet éreztem, hogy ilyen hamar
jött vissza!… Sajnáltam, elveszettnek tartottam minden perczet, a
mikor nem vagyok vele.
Ez a nagy és rohamos hatás nem keltett bennem semmiféle
nyugtalanságot. Mindaz, a mit mondott, olyan helyes, olyan okos,
olyan kedves volt, hogy a lelkem örült neki s nem az a falánk bestia,
a mely minden férfiemberben benn szunnyad, vagy talán nem is
szunnyad, hanem folyton leskelődik!… Mialatt ujra meg ujra
elnéztem, számtalanszor gondoltam arra, hogy: »Milyen különös
érzés ez!… És még sincsen köze, semmi köze a szerelemhez!«
A mikor a parkban járkáltunk vele, egyszer, néhány perczre
megállott. Az alkonyodó napnak a fénye besugározta egész alakját.
Borsyval beszélgetett. Én csak néztem és így beszélgettem
magamban:
– Ez a szép asszony az érzésemet igézte meg, nem az
érzékeimet. Nem a férfit hódította meg bennem, hanem az embert.
Miért? Mert érzem, hogy csupa eszesség, csupa jóság és csupa
nagylelküség. Vannak lélek nélkül való szépségek, a mint vannak
virágok, a melyeknek nincs illatuk. Erről lesugárzik a lélek, ennek
minden mozdulata maga a nemesség, ebből úgy árad szerte a
kedvesség, mint a virágból az illat. Úgy érzem, mintha lelkem
legjobb részéből, az ideáljaimból kelt volna életre. Mintha, a mióta
csak megvagyok, öntudatlanul sóvárogtam volna ennek a kedves
lénynek a látása után; mintha róla álmodoztam volna, a mikor nem
értettem, hogy a lelkem mit óhajt, mit keres. Ha rápillantok, nem
tudok egyébre gondolni, mint hogy: milyen jó volna mindig vele
maradni! És ha arra gondolok, hogy holnap mégis csak el kell
válnunk, érzem, hogy ezután mindig hiányozni fog nekem valami, a
miben egy szép napon olyan nagy gyönyörűséget találtam! Ez nem
szerelmi indulat; semmi köze a szerelemhez. Ez valami más, nem
kevésbbé kellemes, nem kevésbbé jóleső, csodálatos és
magasabbrendü érzés!
Még ma is hiszem, hogy van ilyen csodálatos, s talán
magasabbrendü érzés, a melynek semmi köze a szerelemhez, de
hogy ez a valami más, ha egy szép asszonynyal szemben érezzük,
nagyon hajlandóvá tesz a szerelemre, ebben most már egészen
bizonyos vagyok.
Ez a szép asszony ugyanis megtanított rá, hogy a lelki tetszés
megszázszorozza az érzéki tetszést.
És hogy vele szemben az érzékek se maradjanak veszteg, akarva,
nem akarva, tett róla; tudott tenni róla; nem tudott nem tenni róla.
Egy nagy terasszon vacsoráltunk, a mely a Balatonra nézett.
Természetesen sokáig ott maradtunk; vacsora után ittunk,
beszélgettünk. Képzeljenek egy holdvilágos, csillagfényes augusztusi
éjszakát; képzeljék el ezt a szép, egy kissé szomoru tájékot, a nagy
vizet, a nyári éjszaka langyos levegőjét; és képzeljenek négy
fiatalembert, a képzelhető legjobb pajtással a világon, a ki véletlenül
fiatal és nagyon szép asszony. Mit mondjak róla? Egyszerűen
elragadó volt. Kaczérkodott-e velünk? Nem tudnám megmondani.
Talán igen. De ha igen, akkor mindnyájunkkal egyformán
kaczérkodott. A legélesebb szem se vehette észre, hogy
valamelyikünket megkülönbözteti, kitünteti. És talán nem is akart
kaczérkodni velünk… egyikünkkel sem… legalább akkor még nem.
De velünk ivott és velünk nevetgélt.
És ekkor egy uj fölfedezést tettem.
Észrevettem – milyen sokáig tartott, míg sorra meg tudtam
figyelni minden csábító tulajdonságát! – észrevettem, mondom, hogy
a szeme fehérében, a szeme vágásában, a szeme formájában és a
szeme mozgásában van valami, a mi a szerelmi elragadtatásban lévő
asszony szemének az elváltozásaira emlékeztet. A mikor pedig igen
jóizüen nevetett, – és igen jóizüen tudott nevetni, néha a
könnyezésig, – akkor ez a hasonlatosság szinte meglepővé vált.
Látnivaló volt, hogy ez a két búzavirágszinü szem: maga az
elevenné vált érzékiség.
Ez a fölfedezés lángra lobbantott.
Később, az éjszaka mély csendjében – mert nagy, nagy területen
az egész természet, s minden ember aludt, csak mi voltunk
hangosak – danolni kezdett. Minket is egyre zajosabbá tett a
lelkesedés. És a mint mámorosan követeltük a folytatást, a szép
asszony neki eresztette a jókedvét. Féktelenül tudott mulatni.
Micsoda temperamentum! (Mert csak nem mondhatom
»vérmérséklet«-nek?! Mérsékletről beszélni ilyen jó vérnél fából
vaskarika volna.)
És hogy nézett ránk, mialatt koczintottunk!
Úgy, hogy ettől a tekintettől el lehetett volna kárhozni. Úgy, hogy
egy egy pillanatra, mámoromban azt kellett gondolnom: igen, így
kell néznie annak, a ki halálosan szerelmes belém!… És
elragadtatásomat csak az mérsékelte, hogy mindnyájunkra így
nézett.
Hajnali három óráig mulatott velünk. Ekkor elbúcsúzott tőlünk és
kért bennünket, hogy maradjunk nála holnap is, maradjunk addig,
ameddig maradhatunk. Kedvem lett volna azt felelni neki: ȃn itt
maradok a világ végéig!«
Szóval, ha az a hatás, a melyet eleinte éreztem, nem volt érzéki
megilletődés, hanem valami más, úgy ez a valami más azóta már
alaposan összekeveredett egy nagyon ismeretes érzéssel, a melyről
éppen nem mondhatni, hogy semmi köze se volna a szerelemhez és
semmi köze se volna az érzéki tetszéshez.
 II.

Nem tudtam volna elaludni, a míg ki nem elégítem a

kiváncsiságomat. Átmentem Lippay szobájába és megkérdeztem az
atyafitól:
– Te ember, mondd, mért nevezted ezt a bűbájos teremtést
röviden boszorkánynak?
– Mert az – felelt Lippay komolyan.
– Vagy úgy?! Ezzel a szóval csak azt akartad mondani, hogy:
megbabonázza az embert?! No, hallod, ez nem volt valami elsőrangu
elmésség!
– Igen, azt akartam mondani, hogy megbabonázza az embert,
csakhogy ezt nem úgy értettem, a hogy te képzeled.
– A megbabonázást komolyan gondoltad, mi? Nem csak úgy, a
szónak tréfás értelmében?
– A szónak a legkomolyabb értelmében gondoltam. Úgy értettem,
hogy elszédíti az embert és megrontja.
– Ó, ó! – hitetlenkedtem.
– De mért érdeklődől annyira? Téged talán már megbabonázott?
– kérdezte Lippay vigyorogva.
– És ha úgy volna?!
– Sebaj, czimbora! Rád nézve nem veszedelmes. Téged nem fog
elszéditeni és nem fog megrontani.
– Ugyan! És miért nem?
– Mert egyáltalán nem fog veled foglalkozni. Nem tartja
érdemesnek.
 – Ejnye, be lebecsülsz! Hátha ő jobban megtisztel, mint te, és
olyan legénynek néz, a kivel érdemes foglalkozni?! Aztán meg,
kérlek, hátha én magam hívom ki magam ellen ezt az alvilági
hatalmat?!
– Pajtás, hagyj föl minden reménynyel! Ezzel a nővel nem fogsz
szerelmeskedni. Ez a nő frigida. Tudod mi az, hogy frigida? Hűvös
vér. Nem kell neki a szerelmes férfi. Következésképpen az udvarló se.
A frigidák egy gyönyörü példánya.
– Ez a nő?
– Igen, ez.
– No, nem látszik rajta!
– És mégis az. Akármilyen tüzes kis csikónak látszik. Mert mindez
csak komédia.
– Honnan tudod?
– Honnan tudom! Hát, azt hiszed, hogy te vagy az első, a kinek
eszébe jutott szerencsét próbálni nála?!
– Azt elhiszem, hogy nem könnyű meghódítani. De úgy látszik,
eddig csupa gyönge legény próbált nála szerencsét. Ha egy
huszonöt-huszonhat esztendős szép özvegyről…
– Mondj huszonnyolcz-harminczat.
– Azt se bánom. Tehát ha egy huszonnyolcz-harmincz éves szép
özvegyről azt mondják, hogy hűvösvérü, ez csak azt jelenti, hogy
még nem talált a mesterére.
Lippay elnevette magát.
– No, te nem leszel a mestere, biztosíthatlak! Mondom, még csak
nem is udvarolhatsz neki. Csak addig létezel az ő számára, csak
addig nyájas hozzád, csak addig élvezheted a bűbájosságát, a míg
nem udvarolsz neki. Az első szóra, a melyet már nem a jó pajtás
mond, hanem az udvarló, ajtót mutat neked is, mint a többieknek, a
kik azt vették a fejükbe, a mit te. Nem bolond, hogy eljátszsza az
asszonyi jóhirnevét, vagyis inkább azt a kellemes helyzetet, hogy a
társaságban kifogástalan hölgyként szerepelhet – semmiért. Mert
érts meg végre, te szerencsétlen, ennek a nőnek nem kell a
szerelem! Ebben a nőben nincs se érzés, se érzékiség, ebben a
nőben nincs egyéb, csak számítás.
– Csupa ellentmondás, a mit beszélsz! Azt mondod, hogy még
csak udvarolni se lehet neki. De hát akkor kiket szédít el és kiket ront
meg?
– Azokat, a kiket kiaknázhat. Azoknak megengedi, hogy
udvaroljanak neki.
– A kiket kiaknázhat? Nem mondanád meg, hogy kiket aknázhat
ki?
– Teringettét, a kiknek van valamijök! Vagy téged aknázzon ki, a
kinek a bajuszodnál nincsen egyebed?!
– Eszerint a vagyonos udvarlókra pályáznék. Már bocsáss meg,
de ez nem valószinü. Mindenekelőtt, úgy látszik nem szorult rá.
– Nem is tudod, mennyire nem szorult rá! Nézz ki az ablakon.
Amerre földet látsz, az mind az övé. De ez mind nem elég neki. Még
több földet akar, a mennyi földet el tud képzelni, azt mind akarja.
Tudod-e, mi a föld-éhség? Parasztoknál gyakran láthatod ezt a
betegséget. Nos, a mi szép boszorkányunkban nincs egyéb, csak ez
az éhség. A pénz vagy mondjuk: a föld, az egyetlen szenvedélye.
Különben nem csoda, parasztvérből való.
– Hiszi a piszi. Valaki telebeszélte a fejedet. Isten tudja, miféle
boszuálló gazember. Egy elutasított udvarló, vagy egy elcsapott
ispán. De hát arra már egy kicsit későn van, hogy ezen vitatkozzunk.
Azért ne beszéljünk tovább a szép asszonyról. Én imádnivalónak
találom, te boszorkánynak tartod, jól van. Hanem most más valamit
kérdezek tőled. Ennek a magyarázatával még adósom vagy. Mondd,
mit nevettél a ruháinkon?
– Ne juttasd eszembe ezeket a ruhákat, mert ujra elfog a
kaczagó görcs.
– Hát csak röhögd ki magadat és aztán beszélj.
– Kérlek, ha csak azt akarod!… Szivesen! Neked ugyan nincs rá
szükséged, hogy fölvilágosítsalak, mert ismétlem, téged nem
fenyeget semmiféle veszedelem… de nekem sincs rá okom, hogy
eltitkoljam, mit találtam olyan mulattatónak… Hát csak azt nevettem,
barátom, hogy találkozott itt számunkra mindenféle öltözet, kinek a
milyen kellett! Mert a szép asszonynak már annyi férje volt és olyan
különböző termetüek!… következésképpen annyi ruha maradt róluk
és olyan sokféle fajta, hogy válogathattunk volna, mint a jó boltban!
– Mit mondasz?
– Hát csak nem gondoltad, hogy a szép asszony férfiruha-
magazint tart a Balatonból kimászó gavallérok számára?!
– Szóval… azt akarod mondani… hogy mi most itt… mindannyian
halottak… különböző halottak ruháiban járkálunk?
– Világos!
– Hm.
Ez egy kissé lehűtött.
– Tudod – folytatta Lippay – valamelyest túloztam, a mikor azt
mondtam, hogy a szép asszonynak már annyi férje volt!… Mert eddig
mindössze három volt neki. No, de lesz még majd több is! És
egyebekben nem túloztam, a minek a bizonyságául… Mondd, álmos
vagy?
– És ha három éjjel nem aludtam volna!… most már akkor se
volnék álmos!
 – No, ha nem vagy az, úgy maradj itt még öt perczig… és én meg
foglak győzni róla, hogy senki se beszélte tele a fejemet; nem kellett
tele beszélni… Légy nyugodt, nem akarok vitatkozni veled. Reggeli
félnégykor nincsen kedvem vitatkozni; inkább elismerem, hogy
neked van igazad. Hanem, ha akarod, elmondhatom neked ennek a
hölgynek az életrajzát. Természetesen csak a dióhéjba foglalt
életrajzát, ezt is olyan röviden, a milyen röviden csak elmondható,
hajnali stílusban… És minden szinezés, minden kommentár nélkül.
Pusztán a rideg tényeket. A következtetést vond le magad.
– Hallgatlak.
– Ez a szép asszony, barátom, – kezdte Lippay az elbeszélését, –
egy czinikus öreg orvosnak és egy fiatal parasztnőnek a leánya;
notabéne, törvényes vagy törvényesített leánya, mert az öreg orvos
a fiatal paraszt nőt, a ki előbb a gazdasszonya volt, élete utolsó
éveiben a feleségévé léptette elő. A boszorkány az apjától örökölte:
az észt és a kellemetességet, és az anyjától: az érzéketlenséget, a
földéhséget és a kitartást. (Ez nem kommentár: az alakok
ismeretesek voltak.) Hanem egyebet aztán nem is örökölt tőlük.
Korán jutott árvaságra és tizenhat-tizenhétéves korában
házikisasszony volt egy úricsaládnál. Elképzelheted, milyen szép
lehetett ebben a korban; s azt is, hogy a hozzád hasonló fiatal
gavallérok, a kiknek a bajuszukon kivül nem volt egyebük, úgy
röpködtek körülötte, mint a legyek a habostorta körül. Ezek között
találkozott egypár istenkisértő, a ki feleségül is elvette volna. Hanem
a szende árvának nem kellett a szerelem és a szalmakunyhó. Fügét
mutatott a gavallérjainak, s egy öreg ügyvédhez ment feleségül, a ki
miután a jogtudományával vagy három falu lakosságát forgatta ki a
vagyonából, a legpéldátlanabb, a leglelketlenebb s a
leghajmeresztőbb uzsora segítségével, egy másik sereg paraszt
bőréből gyönyörü vagyont hasított ki magának.
Megjegyzem, egyszer s mindenkorra: a boszorkány lánykorában
is, később is, mindig olyan kifogástalanul viselkedett, hogy a női
tisztességéhez még csak a gyanusítás se férhetett hozzá. Az öreg
uzsorást is megkimélte az aggodalomtól; a Hadházy Gyurkák a
közelébe se férhettek, még csak nem is beszélhettek vele. Az öreg
uzsorás különben attól fogva, hogy megházasodott, olyan pontosan
teljesítette a kötelességét, a hogy ez a könyvekben elő van irva.
Megcsinálta a végrendeletét, a melyben természetesen a feleségét
tette általános örökösévé, és sietett meghalni, olyan feketén adván
vissza lelkét az örökkévalóságnak, hogy az Uristen maga is
elcsodálkozhatott rajta. Nosza, nyomban jelentkeztek a Hadházy
Gyurkák és ugyancsak megnövekedett számban; a mély gyász idejét
se akarták megvárni, mert tudták, hogy kemény lesz a verseny.
Gondold el! Egy nagyon fiatal és nagyon szép asszony, a kiben a vén
gazember nem sok kárt tehetett, és egy vérlázító gazsággal szerzett,
de ideálisan kerek, s ideálisan gömbölyü vagyon, nem tudom hány
ezer hold egy tagban! De a szegény Hadházy Gyurkák megint csak
hiába fáradoztak. A szép özvegy hozzáférhetetlen maradt, és
nemcsak a hozománya, hanem úri személye is; a mi nagy hiba volt,
mert hiszen emennek a révén amahhoz is közeledni lehetett volna
valamelyest. Példásabb özvegyet vén ember még nem hagyott hátra,
mint ez a vérszopó. Hanem a gyaszév elteltével mégis csak akadt
valaki, a kit a szép özvegy némi figyelemre méltatott. Ez a valaki egy
fiatal földbirtokos volt, harminczöt-harminczhat éves ember, szép,
egészséges legény, sőt valóságos dalia… mert én is elég jó figura
vagyok, mi? és lásd, még rajtam is lötyög a ruhája! Itt két dolgot kell
megemlíteni… nem akarom befolyásolni az ítéletedet, de ezt a két
dolgot nem fölösleges megemlíteni… Az egyik az, hogy ez a dalia a
szép asszonynak a vagyonára vetett szemet. Erre bizonyságok
vannak. Legény korában nem csinált titkot belőle, hogy szegény nőt
nem vesz el feleségül. Számító ember volt és nem restelte, hogy az;
annyira nem restelte, hogy az első menyasszonyát otthagyta a
faképnél, a mikor ennek az apja tönkrejutott. Aztán meg régóta
ismerte a boszorkányt; de a szegény árvaleányra rá se nézett és bár
az öreg uzsorás életében ő volt az egyetlen ember, a ki mindennap
láthatta az érdekes párt, a szép asszonyért se lángolt mindaddig,
mig az özvegységre nem jutott, és bizonyossággá nem lett, hogy
mindent ő örökölt. A másik dolog, a mit itt meg kell említeni, az,
hogy a földbirtokos a jómódu emberek közé tartozott; szomszédja
volt a szép asszonynak: az ő kis birtoka ott végződött, a hol a
boszorkány nagy birtoka kezdődött. Hidd el, a szakállamra, hogy
nem ők szerelmesedtek egymásba, hanem a földjeik. A kis föld
szemet vetett a nagy földre és epedett a vágytól, hogy keblére
ölelhesse a nagy földet; a nagy föld szendén, pironkodva mosolygott
vissza és végül megette a kis földet. Szóval, összeházasodtak és egy
darabig gyönyörü életet éltek. Hanem egyszerre ezt az idillt
megzavarta egy harmadik alak: a kastély egy rendes látogatója, a
férj legjobb barátja, ez a Szabolcsy Ervin, a kinek a ruhája olyan jól
áll rajtad. És csodálatosképpen csak akkor, éppen akkor zavarta
meg, a mikor ez a Szabolcsy Ervin a nagynénjétől egy csinos
birtokocskát örökölt. Ervin előbb is minduntalan ott lakott a
kastélyban; két-három éven át többet időzött náluk, mint később, a
válságos időben, és soha se volt semmi baj. De mikor a huszár, a
kinek előbb nem volt egyebe a kardjánál, hozzájutott a rég várt
örökséghez: a nagy földnek megtetszett hirtelen ez a szép földecske
is… Mi történt, mi nem történt e között a három ember között, én
nem tudom; csak azt tudom, hogy a jóbarátok egyszerre csak
összevesztek… annyira összevesztek, hogy párbajjal vetettek véget a
barátságuknak. A párbajban, a melyet súlyos föltételek mellett
vívtak, a huszár összekaszabolta a másikat és aztán eltünt. A szép
özvegy mesés önfeláldozással ápolta férjét, a ki fölgyógyult, de ezt a
kalandot sohase heverte ki egészen.
Attól fogva a dalia meglehetősen összeesett, s ha végül nem a
sebei ölték meg, ezek a sebek mindenesetre hozzájárultak ahhoz,
hogy két vagy három esztendő multán olyan könnyen elvihette nem
tudom miféle sorvasztó betegség. Ismét egy példás gyászév… a
melynek az eltelte után Szabolcsy, nem tudom honnan, ujra
előkerült. A másik évben a szép özvegy feleségül ment Szabolcsyhoz.
De ez se örvendhetett sokáig a boldogságának; két vagy három év
multán őt is elpusztította valami betegség, ha nem csalódom:
ugyanaz a sorvasztó baj, a melyik a másikat. Ezt az életrajzot még
azzal kell kiegészítenem, hogy ezenközben pedig a szép asszony a
nyilvánosság előtt sohase adott okot még csak a legcsekélyebb
megszólásra sem.
 – Remélem – szólaltam meg, a mikor Lippay elhallgatott – ezzel
az életrajzzal nem akarod azt mondani, hogy ez a fiatalasszony
megmérgezte mind a három férjét… az összes férjeit?
– Annyira nem akarom azt mondani, hogy magam se hinném el,
ha valaki effélét állítana. Én csak azt mondom, a mit a tények
mondanak: hogy elszédítette és megrontotta őket.
– És mit gondolsz, miképpen rontotta meg őket?
– Hja, ez az ő titka! A nagy felfedezők sohase mondják el,
hogyan készítik a csodaszeröket. De ha kiváncsi vagy a
föltevésemre, azt elmondhatom.
– Persze, hogy kiváncsi vagyok. A ki á-t mondott, mondjon b-t is.
– Hát én azt képzelem, barátom, hogy a boszorkánynak ez a
pocsék Ámor kölyök a czinkostársa. Mialatt az elszédített férfiak
vakon rohannak a veszedelembe, az érzéketlen Kirke így suttog
magában: »Szerelem kell nektek?! Jól van. Fulladjatok bele!«
– Eh, pajtás, a szerelembe senkise hal bele!
– Tudod, az empiria e tekintetben egy kissé hiányos. A kik a
legtöbbet beszélhetnének erről, azok alaposan hallgatnak.
Elhallgattak örökre.
– Most már bolondokat beszélsz. Szervusz, jóéjszakát!
– Várj, mondok neked még valamit. Van köztünk egy, a kit féltek.
– Ugyan? És ki az?
– Borsy. Borsy meglehetősen kapzsi ember. Nem beszél róla, de
alattomban nagy parti-vadász, a ki eddig csak azért nem házasodott
meg, mert a hozomány dolgában meglehetősen nagyok az igényei.
Aztán Borsynak magának is van vagyona… mi több: Borsy
földbirtokos, még pedig ezen a vidéken… Pajtás, hogyha lefekszel,
imádkozzál Borsy barátodért!
 – Mondom, hogy most már nagyon bolondokat beszélsz. Megyek
aludni. Jóéjszakát, vagyis inkább: jóreggelt!
***
Másnap délután Asztalos, Lippay és én elbúcsuztunk a szép
özvegytől. Borsy a kastélyban maradt.
Kénytelen volt ott maradni. Meghűlt – alighanem a fürdés ártott
meg neki – orvost kellett hivatnia, s az orvos azt rendelte, hogy egy
pár napig maradjon ágyban.
Egy félesztendő multán Borsy tudatta velünk, hogy feleségül
veszi a szép özvegyet.
Már három éve, hogy együtt élnek, s nagyon boldogok. Hanem a
boldogságukra egy kis árnyékot vet az, hogy Borsy egy idő óta sokat
betegeskedik. A telet Kairóban fogják tölteni, mert attól tartanak,
hogy Borsyt valami sorvasztó baj bántja.
Welcome to our website – the ideal destination for book lovers and
knowledge seekers. With a mission to inspire endlessly, we offer a
vast collection of books, ranging from classic literary works to
specialized publications, self-development books, and children's
literature. Each book is a new journey of discovery, expanding
knowledge and enriching the soul of the reade

Our website is not just a platform for buying books, but a bridge
connecting readers to the timeless values of culture and wisdom. With
an elegant, user-friendly interface and an intelligent search system,
we are committed to providing a quick and convenient shopping
experience. Additionally, our special promotions and home delivery
services ensure that you save time and fully enjoy the joy of reading.

Let us accompany you on the journey of exploring knowledge and

personal growth!

ebookultra.com